Felsőmagyarország, 1935. április-július (4. évfolyam, 75-158. szám)

1935-04-02 / 75. szám

IT ELSŐ MAGYARORSZÁG Női tavaszi kabátok óriási választék, szép finom áruk 6 havi részletre vásznak, szövetek, férfi­ruhák , cél Ez a cél hozta össze ezt a listát, ez fogja összetartani és ez a cél fogja győzelem­re vinni. Ezzel a céllal szemben pedig jelenté­kennyé törpáil és megsemmisül minden más partikuláris megoldást kereső elgondolás. A miskolci józan polgárság zöme jól tudja ezt és szavazatában csatlakozni fog ahhoz az ó­riási igenhez, amelyet vasárnap mondott a nemzet e reformpolitika melletti Hiába­való lesz ezzel szemben minden pró­bálkozása a Grigeti-féle legitimista néppárt­nak, amely miskolci indulásával komoly éket akart verni abba a nagy és egye­temes összefogásba, amely a régi, mis­kolci példák felújításaként a miskolci nemzeti és keresztény alapon álló tár­sadalomban kialakult. A Gi­ger párt miskolci indulása eddigelé csu­pán tüntetés jellegével bírt , így valószínű­nek látszott,­­hogy azok se tartják másnak ezt az indulást, akik­­ a párt listáján szerepelnek. A legitimista néppárt vasárnapi összeomlása után azonban, — hír szerint, — e párt most teljes erővel Miskolcb­a veti mágiát és itt akar eredményeket elérni. Gfriger ugyanis Bián és Veszprémben, Pallavicini pedig régi kerületé­ben, Ujdomibovárom kibukott s ennek követ­keztében egyikük sem lesz tagja az összeülő új parlamentnek. A csatavesztést ezek után ■z a nagy­­ cél, az ország megmentésére kidol­gozott program megvalósulása érdekében, — vállaltak jelöltséget, itt szeretnék kiköszörülni, s a miskolci terepet szemelték ki­­ arra, hogy ezen az egyik, vagy a másik vezér a parlamentbe jusson. Miskolc választópolgársága azonban semmi­képpen sem fogja nekik erre a lehetőséget megadni. Hiszen mi mást jelentene ez, minthogy Miskolc város keresztény és nemzeti alapon álló, de egyben szo­ciális érzésű társadalma az egész or­szágban oly fényes diadalt aratott reformgondolatokkal szembehelyezke­­­­dik. Ezt még elképzelni is lehetetlen. Annál ke­vésbé azt, hogy olyanok részére nyújtson poli­tikai menedéket, akik saját otthonukban vesz­tették el a talajt a lábuk alól és olyan szemé­lyeknek adjon a város képviseletére mandátu­mot, akik a város ügyeivel, bajaival, gondjai­val még csak közelebbi ismeretségben sincse­nek, még kevésbé ismerik ennek a városnak PARTOS Villamos megállónál Széchenyi­ utca 86 cseprőbb pártpolitikai szempontokon, polgárok és munkások Szövetségét képviseli. És vallják természetesen Görgey László dir. és Terhes Barna dr. is, akik a Nemzeti Egységet képviselik ezen a listán, a melyen fölülemelkedve mindenféle apróbb­ Hiábavaló minden próbálkozás Hegedűs Sándor, jegyző ifj. Passuth­ Gyula, helyettes jegyző Nemes József. 13. szavazókör Gróf Apponyi Albert­ utcai elemi iskola. Elnök Ditrói Nándor dr., helyet­tes elnök Szegő Ferenc dr., jegyző Török Jó­zsef dr., helyettes jegyző Király Sándor. 14. szavazókör Major-utcai Mezőgazdasági Egyesület. Elnök Dékány János dr., helyettes elnök Mátyás Lajos, jegyző Bartkó László, helyettes jegyző Fábián Kálmán dr. 15. szavazókör Szepesi­ utcai városi óvoda. Elnök Zsupán László, helyettes elnök Végh Gyula dr., jegyző Lóránth Marcell, helyettes jegyző Spiegel Pál1. 16. szavazókor Bársony János-utcai rom. kat. elemi iskola. Elnök Ladányi Imre dr., he­­­lyettes elnök Mayer Jakab, jegyző Szlavkov­ 1­szky Károly, helyettes jegyző Fülöp Ignác. 17. szavazókor Bársony János-utcai városi óvoda. Elnök Feledi Aladár dr., helyettes el­nök­ Vas Miklós dr., jegyző Szőnyi László, helyettes jegyző ifj. Nazáth József. 18. szavazókör Szent István-úti elemi is­kola. Elnök Csorba Zoltán, helyettes elnök Barabás Endre dr., jegyző ifj. Minnich Mik­­lós,­ helyettes jegyző Terray János. 19. szavazókör Meggyesalja-u. városi óvoda. Elnök Pores Kálmán, helyettes elnök Hercz Pál dr., jegyző Mayer Béla, helyettes jegyző Ádám, Zsigmond. 20. szavazókör Hatósági Munkaközvetítő Hivatal. Elnök Fodor Pál dr., helyettes elnök Demeter László, jegyező Adorján György dr., helyettes jegyző Kunovics Izidor. -------—————- — —mrnir— A legitimista néppárt listájáról, amely a re­formprogram nagy és egyetemes célkitűzései­vel szemben csupán partikuláris és ma valóban időszerűtlen politikai célkitűzések szolgálatában áll, a miskolci választópolgárság öntudatos poli­tikai meggyőződését és politikai útvonalát, de épúgy jól felfogott érdekeit is, majdnem azt mondhatnánk, egy világ választja el. Éppen annyira, mint ahogy elválasztja attól a szociáldemokrata listától is, amely ugyancsak partikuláris érdekeknek a szolgálatában áll, nem a nemzet nagy, egyetemes, minden társa­dalmi osztály céljával és é­rdekeivel számot­­vető és azokat egymás között kiegyenlítő cél­kitűzéseit szolgálja. Annak a szociáldemo­krata pártnak a listájától, amelynek programja ma már az egész világon alkonyodik, amely erejében kimúlóában van, mert hiszen azt az új idők szociális érzésű és a nagy refor­mok megvalósítására harcba indult új politikai pártjai teljes egészében át­rostálták, ami jó volt belőle, azt magukévá tették s ami bomlasztó és pusztító, azzal leszámoltak. Miskolc józan polgársága részére s nemzeti alapon áló munkásai előtt nincs más válasz­tás, nincsen más járh­ató út, csupán az egyet­lenegy, csatlakozni a Nemzeti Fronthoz, erejében növelni azt, segíteni a maga szavaza­tával is azon, hogy annak a reformprogram­(NÉP), Alsódabas: Dinnyés Lajos (függ. kisg.), Aszód: Sárkány Andor (NÉP), Bács­almás: Alföldy Béla dr. (NÉP), Baja: Remé­nyi Schneller Lajos (NÉP), Balassagyarmat: Tahy László (NÉP), Barcs: Mayer János (NÉP), Battonya: Vásárhelyi Sándor (NÉP), Berettyóújfalu: Molnár Imre dr. (NÉP), Bé­kés: Ángyán Béla (NÉP), Békéscsaba: Bod János (NÉP), Bia: Temple Rezső (NÉP), Biharkeresztes: Nyiry István (NÉP), Bihar­­nagybajom: Létay Ernő (NÉP), Bonyhád: Pekár Gyula (NÉP), Cegléd: Preszly Elemér (NÉP), Csenger: Vitéz Mecsér András INGET méret szerint csináltasson Óriási választék I­D­I* O­t üli 13­6 I £ 1­11­3 I Mesterszabás!________________Széchenyi­ utca (Rákócziház)______ Megjöttek a Rezisztáki Gyűretlen selymek gyönyörű színekben és egyéb selyem szövet különlegességek Rosenberg Gyula és Testvére Takarékossági hitel Tiszti egyenruházati egylet szállítói­nak, ami a miskolci Nemzeti Front összefogó fundamentumát alkotja, a lendítő ereje minél nagyobb, a győzelme minél hatalmasabb le­gyen és ezzel Miskolc is letegye a maga ré­széről az új országépítésh­ez az egyik alap­követ, múltját, jelenét, társadalmi összetételét, élet­­jelenségeinek sajátosságait, — a Szinva-parti ember szívedobogását. Mindenki csatlakozzék a Nemzeti Fronthoz — ———— A miskolci szavazatszedő küldöttségek A választáson a következő szavazatszedő küldöttségek fognak működni: 1. szavazókör Horthy Miklós-téri Példány­óvoda. Elnök Friedmann Miksa dr., helyettes elnök Duray Kálmán, jegyző Kelemen Ernő­­dr., helyettes jegyző Kisiczky István, 2. szavazókör Palóczy-utcai ref. leánygim­názium. Elnök Péter Pál, helyettes elnök Sza­bó László dr., jegyző Molnár Béla, helyettes jegyző Gyika László dr. 3. szavazókör Állami Felsőkereskedelmi Fiúiskola. Elnök Szűcs Sándor, helyettes el­nök Vazek Antal, jegyző Bortnyik Lajos dr., helyettes jegyző Kovács Gábor. 4. szavazókör Zsolcai kapui II. számú pol­gári iskola. Elnök Gotthilf József dr., helyet­tes elnök Butykay Elemér, jegyző Dolhay Jó­zsef, helyettes jegyző Berger Vilmos.­­ 5. szavazókör Vörösmarty­ u. városi óvoda. Elnök Haas Sándor dr., helyettes elnök ifj. Sugár Gyula dr., jegyző Guttmann Ferenc dr., helyettes jegyző Somosváry Frigyes. 6. szavazókor református reálgimnázium. Elnök Soós Mihály, helyettes elnök vitéz Litt­key György, jegyző Kovács Elemér dr., helyet­tes jegyző Kiss László. 7. szavazókör Kun József­ utcai állami elemi iskola. Elnök Leszih Andor, helyettes elnök Hardicsay Lajos, jegyző Hamzsa Béla dr., he­lyettes jegyző ifj. Katona Lajos. 8. szavazókor Zöldfa­ utcai ref. elemi iskola. Flack Tolday Ferenc dr., helyettes elnök Barna Aladár, jegyző Bócsy Gyula, helyettes jegyző Terray István dr. 9. szavazókor Soltész Nagy Kálmán­ utcai elemi iskola. Elnök Maholányi László dr., he­lyettes elnök Kelényi Pál dr., jegyző Vas Pál dr., helyettes jegyző Kracsay Gyula. 10. szavazókor Vörösmarty­ utca 22. róm. kat. elemi iskola. Elnök Lédig Dezső dr., he­lyettes elnök Tolnay Andor dr., jegyző Vita Zoltán dr., helyettes jegyző ifj. Magyar Béla. 11. szavazókor MÁV-telepi állami elemi is­kola. Elnök Putnoki Béla dr., helyettes elnök Szepessy Dezső, jegyző Bécsy Ferenc, helyet­tes jegyző Patkó Sándor. 12. szavazókor Gróf Apponyi Albert­ utcai óvoda. Elnök Balla Ignác dr., helyettes elnök (NÉP), Cséffa: Vitéz Sebestyén Kálmán dr. (NÉP), Csongrád: Ulain Ferenc (függ. kisg.), Csurgó: Bárczay Ferenc (NÉP), Dárda: Pót­választás Schmidt Miklós és Mándy Sándor között, Derecske: Miskolczy István (NÉP), Devecser: Schandl Károly (NÉP), Dombóvár: Rajniss Ferenc (reformnemzedék), Dorog: Knob Sándor (NÉP), Dunavecse: Pótválasz­tás Törley Bálint és Dénes István dr. között, Elek: báró Urbán Péter (NÉP), Eger: Petró Kálmán (pártonkív.), Enying: Festetlek Sán­dor gróf (nemzeti szoc.), Esztergom: Tury Béla (keresztényp.), Fehérgyarmat: vitéz Köl­csey István és Luby Géza között pótválasz­­tás. Gáva: Illés József (NÉP), Gyoma: Anda­­házy Kasnya Béla (függ. kisg.), Gyöngyös: Winchkler István (NÉP), Gyönk: Pesthy Pál (NÉP), Győrszentmárton: Pótválasztás Csik­­vándy Ernő és gróf Pálffy Fidél között. Gyula: gróf Pongrácz Jenő (NÉP), Hajdú­böszörmény: Uzonyi György (NÉP), Hajdú­nánás: Maday Gyula (NÉP), Hajdúszoboszló: Tasnády Nagy András (NÉP), Hatvan: Szi­­nyei-Merse Jenő (NÉP), Hercegfalva: Far­kas Elemér (NÉP), Igái: Bánó Iván (NÉP), Ipolyszalka: Karafiáth Jenő (NÉP), Jákó­­halma: Gyenes András (földmunkásp.), Já­noshalma: Marschall Ferenc (NÉP), Jász­apáti: Hegedűs Halmán (NÉP), Jászberény: Antal István (NÉP), Jászladány: Sefcsik György (NÉP), Kaposmérő: Csicsery-Rónay István (NÉP), Kaposvár: Bornemissza Géza (NÉP), Kápolna: Eckhardt Tibor (függ. kisg.), Karcag: vitéz Kenyeres János (NÉP), Kedd, 1935 t j Az országos eredmények Kemecse: Kállay Miklós (pártonkív.), Kis­kőrös: Mózes Sándor dr. (függ. kisg.), Kis­marja (Szalárd), Hunyady Ferenc (NÉP), Kiskundorozsma: Szeder János (NÉP), Kis­kunfélegyháza: Horváth Zoltán dr. (függ. kisg.), Kiskunhalas: gróf Teleki Mihály (NÉP), Kiskunmajsa: Pintér József (NÉP), Kisvárda: Pótválasztás Szentpály László és Osváth Pál között. Komárom: Zsindely Fe­renc (NÉP), Kunhegyes: vitéz báró Hellen­bach Gottfried dr. (NÉP), Kunszentmárton: Mezey Lajos (NÉP), Kunszentmiklós: Kele­men Kornél (NÉP), Lajosmizse: Milcsey György (függ. kisg.), Lengyeltóti: Ifj. Temple Rezső (NÉP), Lovasberény: Hadnagy Domo­kos (NÉP), Magyaróvár: Kühne Lóránt (NÉP), Makó: Görgey István (NÉP), Mar­cali: Pótválasztás Horváth Lajos (NÉP) és Strauss István (pártonkív.) között. Máté­szalka: Péchy László (NÉP), Mezőtúr: báró Urbán Gáspár (NÉP), Mindszent: gróf Ká­rolyi Viktor (NÉP), Mohács: Schmidt Lajos pártonkív.), Monor: Máriássy Mihály (NÉP), Mór: Czermann Antal (NÉP), Nádudvar: Meixner Károly (NÉP), Nagyatád: Szetsey Antal (függ. kisg.), Nagybajom: vitéz Balogh Gábor dr. (NÉP), Nagyigmánd: Cseh-Szom­­bathy László dr. (függ. kisg.), Nagykálló: Gergelyffy András (NÉP), Nagykároly: vitéz Ujfalussy Gábor (NÉP), Nagykáta: Pótvá­lasztás Nemerey Sándor és Matolcsy Mátyás között. Nagykőrös: Milotay István (párton­kív.), Nagylak: Végváry József dr. (NÉP), Nagylérta (Székelyhíd): vitéz Miskolczy Hugó (NÉP), Nagyszentmiklós: Lakatos Gyula (NÉP), Nagyvázsony: Nirsee Pál (NÉP), Nezsider (Mosonszentjános), Láng Lénárt (függ. kisg.), Nyírbátor: Turánszky Pál (NÉP), Nyíregyháza: Eber Antal (párton­kív.), Orosháza: Csizmadia András (NÉP), Öttevény: Fricke­l Valér (NÉP), Paks: Pót­­választás Petinek József és Kovács-Sebestyén­ Endre között, Pápa: Sulyok Dezső (NÉP), Pásztó: Ivády Béla (NÉP), Pécsvárad: Czir­­ják Antal (függ. kisg.), Pétervására: Benicz­­ky Elemér (NÉP), Pilisvörösvár: Baross End­re (NÉP), Pomáz: Almássy László (NÉP), Ráckeve: Pótválasztás Mocsáry Dániel és Somlyódy László között. Regőce: gróf Teleki János (NÉP), Salgótarján: Veres Zoltán (NÉP), Sarkad (Nagyszalonta): vitéz Leel­­essy Ferenc (NÉP), Sárbogárdi Jarcsek Béla (NÉP), Lásd: Szily Márton (NÉP), Siklós: Béldy Béla dr. (NÉP), Somorja (Halászi): Gallasz Ágost Rudolf (függ. kisg.), Sopron: Pinezits István (NÉP), Soroksár: Krüger Aladár (NÉP), Szalánta: Brogly József (NÉP), Szarvas: Tóth Pál (NÉP), Szécsény: vitéz Mikolay József (NÉP), Szentes: Lázár Andor (NÉP), Szentlőrinc: Patacsy Dénes (NÉP), Szeghalom: Temesváry Imre (NÉP), Szekszárdi Dulin Jenő dr. (függ. ki?g.), Szé­kesfehérvár: Hóman Bálint (NÉP), Sziget­vár: gróf Festetich Domokos (NÉP), Szirák: Sztranyavszky Sándor (NÉP), Szolnok: Ke­néz Béla (NÉP), Tab: Hertelendy Miklós (NÉP), Tamási: Makray Lajos (legitimista), Tarpa: Kenyeres Miklós (NÉP), Tata: Fell­ner Pál (NÉP), Tatabánya­: Surgoth Gyula (NÉP), Tiszaföldvár: Erődi-Harrach Tihamér (NÉP), Tiszafüred: vitéz Bobory György (NÉP), Tiszalök: báró Vay Miklós (NÉP), Tolna: Klein Antal (függ. kisg.), Tompa: báró Vojnits Miklós (NÉP), Tótkomlós: Lá­nyi Márton (NÉP), Törökbálint: Márasztony László (NÉP), Törökanizsa: vitéz Bánsághy György (NÉP), Törökszentmiklós: Brandt Vilmos (NÉP), Túra: Csór Gáspár (párton­kív.), Ugod: Kolossváry László (NÉP), Vác: Korniss Gyula NÉP), Vál: gróf Pálffy-Daun József (NÉP), Vásárosnamény (Mezőká­­szony), Tomcsányi Vilmos Pál (NÉP), Vesz­prém: vitéz Benárd Ágoston (NÉP), Villány: Riesz Ádám (függ. kisg.), Záhony (Nagyka­­pos), Makkai János­ (NÉP), Zirc: Holitscher Károly (pártonkívü), Zurány (Rajka), Pintér László (NÉP). A vasárnapi választáson 175 kerületben el­dőlt a mandátumok sorsa. A választási ered­mények statisztikája a következő: Reformnemzedék..............................1 Legitimista ........................ . . 1 Nyilaskeresztes........................- 1 mandátum. Tizenegy kerületben pótválasztás lesz, amelyet április 7-én tartanak meg. A választások eredményeképpen a követ­kező képviselők jutnak a parlamentbe. (A fel­vidéki vármegyék eredményét lapunk más he­lyén közöljük): Abádszalók:,Gömbös Gyula (NÉP), Adony: Borg Miksa (függ. kisg.), Adony: Haám Ar­túr (NÉP), Alberti: Vitéz Marton Béla Nemzeti Egység pártja .... 132 Független Kisgazdapárt ... 18 Kereszténypárt ...................................3 Pártonkívüli ...................................8 Hirdessen a Felsőmagyarországban

Next