Pannonia, 1898. október-december (27. évfolyam, 223-293. szám)

1898-10-01 / 223. szám

2 oldal győk, mint a városi tanács körében. Nagy jövőt jósolhatunk a tervnek, ha a vállalkozó szellem nem fog lanyhulni, de viszont előre látha­tóan eredménytelen s czélhoz nem vezető lesz a fáradozás, mihelyt el­múlik a kedv s alább hagy a lel­kesedés. A vállalkozókon s a városi tör­vényhatóság pártfogásán áll, hogy az eredmény a lehető legkedvezőbb legyen! Borzass. PANNÓNIA“ Külföld. A Dreyfus-ügy. Paris. Paulmier képviselő nejét ma ideiglenesen szabadon bocsátották. Paris. A .Matin* egy munkatársa be­­­szélgetett a semmitőszék egyik birájával, a­ki nem hiszi hogy a büntetőtanácsban levő kollégái pártolni fogják a revíziót, mert erre nem találnak elegendő jogi momen­tumot. Megjegyezte, hogy ha az ítélet meg­semmisítését kérték volna, sokkal egysze­­­­rűbben ment volna a dolog Akkor ele­­gendő lett volna megvizsgálni, hogy haditörvényszéknek adtak-e át titkos ügy­a iratokat, de akkor meg kellett volna vizs­gálni azt is, hogy kit terhel a felelőség. Paris. A ..Figaro“ azt mondja, hogy ha a semmitőszék előadója, a­mint előre­látható, kiegészítő vizsgálatot fog kérni, akkor ismét beható vizsgálatot indítanak és így döntés egyhamar nem várható. Az igazságügyminiszter nem számít arra, hogy az ügyet január előtt elintézzék.­­ A Jour­nal egy munkatársa előtt Manau főállam­­ügyész kijelentette, hogy mielőtt indít­ványt tennének, előbb neki, azután a sem­­mitőszék elnökének és előadójának s vé­gül újra neki kell áttanulmányoznia az ügyiratokat. Azt hiszi, hogy a semmitőszék nem ülhet össze október vége előtt. Bolgár belügyek, Szófia. A bolgár távirati ügynökség konstatálja, hogy a lapok pártkülömbség nélkül gúnyosan tárgyalják Radoszlavov eljárását, a­ki nemrég kihallgatáson volt a fejedelemnél és előadta pártja panaszait. A „Szvoboda“ szemére veti Radoszlavov­­nak, hogy nem ismeri a fejedelem alkot­mányos prerogativáját és nincs politikai tapintata Lázadás Jamaikában. New-York: A „Ne­w York Herald“-nak jelentik Kingstonból (Jamaika) . A part­vidéki meszticzek fellázadtak és elfoglalták az angolok telkeit. Az angolok a városba menekülnek A kormány intézkedéseket tesz a zavargás elnyomására. Szobrot a királynénak! A mély gyász, mely minden igaz­i magyart, a mi Nagyasszonyunk el­hunytéval elfogott, e hazának minden pontján méltó kifejezésre jutott. De soha nem múló szeretetünknek, ha ragaszkodásunknak legszebb kifeje­ Ä „PANNÓNIA“ TARCZAJA. Hajnyirás közben. — Poetzi után. — A pudlikutyákat tudvalevőleg méltón s a legokosabb állatok közé sorozzák. Saját­­­­ságos, hogy a nyitás processusának min­­den tőlük telhető módon ellenállának. Vi­­nyognak, rúgnak, hánykolódnak annál a cselekedetnél, a­mely az emberre nézve bizonyos mértékig kellemes. Igaz, hogy az állatokkal kevesebbet törődnek, mint ve­lünk, a teremtés koronáival. Ha egy kövér vén tótasszony engem­­ hirtelen felkapva, a hátamra fektetne, térdei­m közé szorítaná a fejemet és egy tompa nagy rozsdás ollóval a füleimbe nyiko­rogna, akkor nekem is bizonyára kevesebb élvezetet nyújtana a hajnyitás, mint jelen­leg, a­mikor egy kellemes hőmérsékletű, szépen világított teremben karosszékbe ülve, nyakamat tiszta fehér kendővel kö­rül kötik s egy képes élczlapot nyomnak­­ a kezembe, én pedig nyugodtan várom az első aratást. Nyiratást, képes élczlap nélkül el sem tudok magamnak képzelni. A képek és viczczek távolról is áttekinthetők és olvas­hatók, bármily positióba is hoz bennünket a dolgozó „hajnyirász.“ Egyszer magasan magam előtt tartom a lapot, egy pillanat múlva már alant s a következő momen­tumban csak kancsalizva olvashatom a viczczet kifeszitett balkaromban tartott lapból. Majd elnyom az üstökömnél elő­rántott álmosság s szemeim lezáródnak és ekkor, mint lágy, andalító dallamot hallom a saját fejem fölött az olló folytonos csat­togását, a szomszédom rosszul beszappa­nozott arczán a borotva serczegését, a má­sodik szomszédom halk párbeszédét a se­géddel, a gázlángok kellemes zúgását és mindehhez értem a minden fodrászterem­nek közös illatát, vegyülékét a parfüm, hajkenőcs és bajuszpedrőnek, az égető vas perzselő és a szappan kábító szagát. Ezen hypnotikus állapotot azonban leginkább az olló csattogása idézi elő. Tudományos kutatásra méltó volna az a kérdés, miért csattogtatja minden fodrász kivétel nélkül ollóját a vágás előtt és után legalább egy tuc­atszor. Én ezt automati­kus mozgásnak tartom, mert megfigyeltem, hogy egy fodrász, ha meg is szakítja mun­káját pl. az én fejemen és mással beszél, akkor is folytatja ezt a különös mozgé­konyságot Az aczél csengése valószínüleg oly kéjes érzést ébreszt benne, mint pl. a katonában a kardcsattogás. Annyira meg­szoktam ezt a zajt, hogy szendergésemből felriadok, ha megszűnik. Az első édes álomból a „nyirász“ azon kíméletlen ténykedése riaszt fel, a­melyet akkor végez a fejemen, mikor a koponya hátsó részét már megkopasztotta. Két kéz­zel fogja meg a fejet, egyet ránt rajta fel­felé, egyet jobbra vagy balra és csak ak­kor engedi ki kezei közül, ha azt hiszi, hogy a „kundschaft” most már engedel­mes lesz. A szemben levő tükörben most már láthatom, milyen garázdálkodást visz véghez a fejemen. A legmagasabb ponthoz érve, a megdöbbenés hangján szól a tü­körbeli alakhoz (mert minden fodrász csak a tükörbeli alakkal érintkezik): — Itt ritkulni kezd. 1996. október 1.­ zése az a fehér márványszobor lesz, mely a magyar székesfővárosban Erzsébet királynő emlékét fogja hir­detni. Az országszerte megindult ada­kozásra mi is megnyitjuk lapunkat s a hozzánk jutó filléreket készség­gel juttatjuk rendeltetési helyére. A nemzet csalogánya. Ki ne tudná a czim után, hogy báró Splényiné B­l­a­h­a Lujzáról van szó ebben a kis közleményben, arról a csodaasszony­ról, a­ki nagy művészetének varázsával világhírű nevet és nemzetének dicsőséget szerzett, a ki magas nívóra emelte egyéni­sége által a magyar szinművészetet és aki — ez nem­ a legcsekélyebb érdeme — minden fényes ígéret, minden csábos aján­lat daczára magyar maradt, teljes szívvel és lélekkel magyar művésznő, aki meg­értette és meghallgatta a költő szavait: »Más berekben máskép szól az ének, Ott nem értik a ti dalotok«. Megértették volna bizony az Ő dalát a föld kerekségének minden részén és mindenütt lelkesedtek volna érte, másutt talán csengő aranyokkal — itt nálunk csak igaz szeretettel és hódolattal fizették. De B­l­a­h­a Lujza többre becsülte a magyar nép szeretetét a csengő aranynál, neki jobban esett a Népszínház közönségének ..éljenek­, mint akár a bécsi, berlini, vagy párisi közönség tapsorkánja, szóval ő kö­zöttünk maradt és adja az Ég, hogy még igen sokáig szerezzen dicsőséget nevének és nekünk. — Lehetetlen. — De bizony úgy van, mindig itt kezdődik. — Talán már kopasz vagyok ? — Az épen még nem, de jó volna valamit használni ellene. — Például ? A segéd kinyitja kis faliszekrényét és egy üveget vesz ki belőle . — Ez kitűnő, melegen ajánlhatom : „Eau de cologne“ kölni haj viz, rendkívül erősiti a hajbőrt. — Ugyan hagyjon békében azokkal a keverékekkel, hogy használna már az ? — Kérem szépen, tessék csak erre a szekrényre nézni, több mint 20 űr tartja itt az üvegcsérét, rajta van a nevök. — És használ nekik ? — Természetes, mindegyiknél úgy nő utána a hajuk, mint a fű a mezőn. De legalább egy üveg dióolajat kellene hasz­nálnia. — Ugyan minek ? — Mert az ősz hajszálak mind gyak­rabban mutatkoznak. — Bánom is én, nem vagyok hiú. Vállvonogatva veszi elő ismét az ollót és megkezdi munkáját olyan formát mor­mogván fogai között, hogy a­kinek lehet tanácsot adni, azon segíteni nem sem lehet. Ekkor elfog a második álom, és tart zavartalanul, egészen addig a két kelle­metlen érintésig, a melylyel a segéd az éles borotvával nyakunkat koppasztja meg — szárazon t. i. szappan nélkül. Milyen kár, hogy már vége van az élvezetnek. Ezután még a nyakam közé fut, a kis kendővel végigtörli homlokomat és arczomat s egy kis kézi tükröt hoz, a

Next