Pesti Napló, 1908. augusztus (59. évfolyam, 184–208. szám)
1908-08-01 / 184. szám
ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Égtené _ 28 kor. — fill. Firén*---------- 14 m — ^ Negyedévi* _ 7 . — a Egy birs____2 . 40 , Egyes szém_________10 fill. Budapest, 59'dik évfolyam. 184. szám Apróhirdetések ára. Egy szó 4 fillér, vastagabb betűvel 8 fillér. Hirdetések milliméter számítás* ■al, díjszabás szerint. ■egjaleslk hétfő kivételévdl után is. A Schulverein. Budapest, július 31. A Schulverein nevet változtat. Eddig „Deutscher Schulverein“ volt a neve. Ezentúl „Verein für das Deutschthum im Auslande“ lesz. Ez a hir nagyon közelről érdekel bennünket, mert egy nagy ellenségünkről szól. A Schulverein tősgyökeres osztrák alapítás és annak a szellemnek volt a megnyilatkozása, amely odaát a nagy osztrák ábránd megteremtője lett. Majdnem három évtizede már, hogy dolgozik és sikerei annyira számottevőek voltak, hogy a birodalmi németség is sietett Berlinben egy hasonló egyesületet alapítani. A bécsi alapítás többre vitte, ami természetes is, mert kifejezetten politikai izgatás céljaira szolgált, míg a berlini inkább csak arra törekedett, hogy külföldön levő német iskolákat a beolvadás veszélyétől segítségek nyújtásával megóvjon. A bécsi Schulverein 80.000 tagot gyűjtött és évenként 3.400.000 koronát fordított agitációja költségeire. Mi tudjuk a legjobban, hogy milyen sikerrel. Most új nevet vesz fel az osztrák Schulverein és azt akarja, hogy e név jobban és hivebben fejezze ki a célt, amelyet szolgálni akar. „Man merkt, die Absicht, und wird verstimmt“ — mondhatnák a Schulverein nyelvén. Látjuk a lólábat és tudjuk, hogy hova akar lépni. A Schulverein kerülni igyekszik annak a látszatát, mintha a magyarországi németség utóbbi időkben észlelhető izgatottsága az ő munkája volna, tényleg azonban az eddiginél is nyíltabb és határozottabb tempóban akar jól ismert céljai felé haladni. Nekünk tehát nagyon is meg kell jegyeznünk ezt a cégváltozást, mert ez a változás fokozása lesz a hazai németség fellazítására irányuló akciónak. Eddig éppen a németséggel volt a legkevesebb bajunk. Igaz, hogy nekik is velünk. A németség Magyarországon az összes nemzetiségek között a legkedvezőbb viszonyok között él. Nyelvüket érti majdnem minden ember az országban, tehát akadálytalanul érintkezhetnek, mozoghatnak és kereskedhetnek, anélkül, hogy idegen nyelv tanulására volnának kényszerülve. Hogy ez mennyire igaz, mutatja éppen a budapesti környékbeli svábság,amely a magyarsággal való folytonos és legközvetlenebb érintkezése dacára is megtartja német nyelvét és karakterét és a magyar nyelv befolyását sikeresen ellensúlyozza. A sváb belőlünk él. Minden termékét, portékáját, gyümölcsét, tejét mi veszszük meg. Igazán ránk van szorulva teh£t. És mégis mi vagyunk az előzékenyek vele szemben és inkább mi törjük az ő nyelvüket, semhogy nekik kelljen bajlódniuk a mienkkel. Alig akad valaki, aki a környékről betóduló svábokkal magyarul beszélne és ezzel lassanként rákényszerítené ezt az elemet, hogy magyarul tanuljon. Mi alkalmazkodunk még azokhoz is, akik ránk vannak szorulva, pedig a beolvadás menete az egész világon éppen azt bizonyítja, hogy az tanulja meg a másik nyelvét, akinek szüksége van rá. Sülömben már többször kifejtettük épp ezen a helyen, hogy a magyarság minimális felszívó képességének éppen az az oka, hogy értelmesebb, mint a vele szomszédosabb nemzetiség és így sokkal előbb megtanulja ennek a nyelvét, mint ez az övét. A magyar boltos és a magyar paraszt hamar eltanulja a német, a román, vagy a szerb nyelvet és így a nemzetiség még ott sem kénytelen magyarul tanulni, ahol kisebbségben van és ahol a magyarságból él. Mindenkinél kedvezőbb ez az amúgy is kedvező viszony a németekre, mert hagyomány és a régi iskoláztatási rend, valamint a bennünket átfogó német nyelvterületek közelségénél fogva, a német nyelvnek és a német kultúrának, hogy úgy mondjam, elővárosa vagyunk. Az ő nyelvüket nemcsak nem bántja senki sem, de meg is tanulja mindenki. Mit akar tehát a Schulveredn? Kit akar megoltalmazni és kit akar velünk szemben megvédelmezni? Senkit. Az ő célja, hogy elhelyezkedjék abba a külföldről szított nagy akcióba, amely az összes nemzetiségiek egyidejű A jövő etikája. Irta Lynkensz. (Utánnyomás tilos ) A népies erkölcsfilozófia már nagyon régen meríti abból a forrásból a maga nézeteit, amelyből a modern tudomány halászsza az igazságait. Ősidőktől fogva az átkozott pénzt és átkozott szegénységet állítja oda minden bűn szülőatyjaként. A materialista felfogás tehát jóval régibb keletű, mint annak tudományos megalapozói hirdetik. A népek lelkében öntudatlanul élt mindaz, ami pár évtized alatt tudományos rendszerré jegecesedett. S bármilyen szemmel nézzük a materialista felfogásnak ezt a fejezetét, azt kell látnunk, hogy ebből a tudományból a népben ma sincs több, mint amennyit egyszerű lelkével régen megérzett. Hiszen a szocializmus legkitartóbb hivei hangoztatják a leggyakrabban és legnyíltabban, hogy a népnél nem tudnak boldogulni a tudománynyal. A proletár megérti, hogy négy korona napibér több, mint három korona ötven fillér. Azt is hamarosan felfogja az értelme, hogy a vagyonos osztály kizsákmányolja. De mihelyt osztálytudatról, történelmi materializmusról beszél neki a szónok, a lelkesedése lohadni kezd, ő maga pedig elálmosodik. Persze, a tudomány azért mégis tudomány marad s az igazság értékéből semmit se von le, hogy kevesen, vagy sokan ismerik-e. De a szociális tudománynyal mégis másként vagyunk. A történelmi materializmus a proletárság házi tudománya lett. Ezzé avatták tudósai s népszerűségétől tették függővé, hogy korábban, vagy későbben következik-e be a proletárság diadala. Mi lesz már most az olyan tudománynyal, amely van és még sincs ? Mi lesz vele, ha éppen csak azok elméjét nem tudta megvilágosítani, akiket diadalra akar vezetni, hogy az ő diadalukban a maga diadalát is ünnepelje? Azok részére, akik a jövő társadalom kialakulását a modern szociológia törvényei szerint akarják siettetni, nem bír nagy jelentőséggel, hogy a nagy néptömegek tisztában vannak-e a naprendszerrel. Az asztronómia tudását nem követeli semmiféle osztályérdek s e tekintetben a legnagyobb ignoráns a legjobb társadalmi harcos lehet. A föld forgásában se okoz semmiféle zavart, hogy pályafutását pontosan ismerik-e a proletárok. A föld azért mégis tovább foroghat. De a szociális tudományok megismerését a proletárság osztályérdeke követeli. E tudományokból szívja magába az osztálytudatot, mely harcának az osztályharc jellegét adja. E harcon fordul meg a proletárság sorsa s igy a szociológia által felismert minden igazság nem önmagáért van, hanem a proletárságért, melynek ez a tudomány nem cél, de elsősorban harci eszköz uj társadalmi alakulások felidézésére. Ha idáig bajos volt, hogy a szociális tudomány éppen a legérdekeltebb társadalmi rétegeknél hódítson, a tudományos nevelés bajos munka lesz ezután is. Kétségtelen, hogy e lassú haladás oka nemcsak a tudósok nehézkességében, s a tudomány rettentő egyoldalúságában, de sajátos nevelési rendszerünkben is keresendő. A modern tudomány bizonyos fokig már kialakult embert vesz át nevelésre, akinek karaktere már formát kapott, s aki világnézetét már megkapta az uralkodó osztály nevelő rendszerétől Emberi domnitásra kell adnia magát, hogy átformálja a nevelésbe vett egyént. S ennél is nagyobb baj, hogy az átvett ember már magával hozza annak a tudománynak a sűrített lényegét, amelyre most tanítani akarják. Egészen újat nem tud neki nyújtani a szőrszálhasogatásban elsekélyesedő doktrinérség, s mert látja, hogy a tudomány mekkora apparátussal készül megértetni vele azt, amit ő régen megértett, csupa kényelemszeretetből beéri azzal a tudással, amelyre a népies filozófia tanította, s amelyet már szennyes otthonának levegőjével szedett magába. Neki ennyi is elég. Hiszen akárhogyan, variálják a tudományt, mindig ez a veleje. Az az átkozott pénz, az az átkozott szegénység. Ennyit s nem többetmond az a két könyv, is, mely az etikának és szocializmusnak egymáshoz való viszonyát tárgyalja. Az egyikben Kautsky Károly az etika és materialisztikus történeti felfogásról elmélkedik, a másikban dr. Lánczi Jenő fejtegeti más cím alatt ugyanezt a kérdést. Kautsky munkájának a címe: Etika és materialista történeti felfogás, Lánczi Jenőé pedig: Szocializmus és etika. Az egyik ugyanazt mondja, amit a másik s mind a kettő ugyanazt, amit egy harmadik, tizedik és századik szociológus már elmondott. Nincs új dolog a nap alatt és nincsen már új tétel a szociológiában. De Mai számunk 24 oldal