Pesti Napló, 1909. június (60. évfolyam, 128-153. szám)
1909-06-01 / 128. szám
A vármegyei tisztviselők: Budapest, május 31. A vármegyei tisztviselők az idén először* — ezúttal Herkules-fürdőn — országos kongresszust tartottak, hogy a maguk dolgáról és azokról az ügyekről tanácskozzanak, amelyeknek ők az intézői. Mikor minden mesterség és minden osztály kongresszusokra seregük, hogy szervezze erejét és fejleszsze hivatásának értékét, csak természetesnek kell tartani, hogy a vármegyei tisztviselők is szoros szervezetbe lépve akarják a maguk helyzetét megjavítani és a kezeikre bízott ügyek intézését megvitatni. Ennek mindenki örülhet, még azok is, akik minden szervezkedésben veszedelmet gyanítanak, mert a vármegyei tisztviselők szervezettsége a vármegye különleges nemzeti sajátságainál fogva nagy nemzeti kincs lehet. Éppen most élünk olyan időket, amikor a viszonyok elmérgesedése könnyen a vármegyét és benne a tisztviselőt állíthatja a csatasor élére és amikor a közelmúlt tapasztalatai után szükség lehet egy erős és bátor szervezetre, amely a harc vállalása mellett döntsön, ha arra okot lát, de a tisztviselőt ki is kapcsolhassa egy esetleges küzdelemből, ha így van meggyőződve. Már hetek óta pedzik ezt a témát a sajtóban és a vármegyei tisztviselők körében, a mai kongresszuson szabad előadás anyaga is volt. Általában sok egyoldalúsággal tárgyalják ezt a kérdést, amely pedig nagyon sokfelé tekintő, tárgyilagos megítélést kíván. Azoknak sincs igazuk, aki azt harsogják, hogy a politikusok ne akasszák mindig a vármegyei tisztviselők nyakába a küzdelem kellemetlenségeit, de azoknak se, akik meg azt prédikálják szüntelen, hogy a tisztviselőnek igenis, meg kell hallnia a hazáért. Az igazság, mint mindig, a középen van. A háború a katona mestersége, és furcsa volna, ha a katonatisztek amiatt panaszkodnának, hogy a politikusok miatt nekik kell megvívniuk a háborúkat. Elvégre ezért kapnak fizetést, ez a hivatásuk, és pályájuknak ez a természetes hivatása. Épp úgy furcsa volna, ha a vármegyei tisztviselők nem mennének háborúba, mikor rájuk szükségük van. Elvégre nekik a politikai és közigazgatási ellenállást a törvények valósággal kötelességeikké teszik és esküt is tesznek arra, hogy szemben állnak a végrehajtó hatalommal, ha a törvényt sérelem fenyegeti. A vármegyei tisztviselőt is ezért fizetik és pályájuk természete az, hogy az alkotmány és a törvényvédelemnek ők az első csatasorban küzdő katonái. Épp ezért furcsán teszene, ha valaki azért jajongana, hogy a vármegyei tisztviselő és általában minden tisztviselő olyan helyzetbe kerülhet, amely állását is fenyegetheti. Persze, hogy kerülhet, csakúgy mint a katona, akit ellenség elé küldenek. De hát mindkét pályának ez a hivatás teljesítéséből folyó kockázata, amelyet nemcsak viselni kell, hanem, amit nem viselni, egyenesen árulás volna a hivatali eskü és a kötelesség ellen. Másként kell azonban ezt az ellenállási problémát beállítani. Arról sem lehet kétség, hogy a törvényt védelmeznie kell a tisztviselőnek mindenkivel szemben, még a kormánynyal szemben is. Csakhogy ez az ellenállás nem a politikusoktól, hanem a törvénysértő kormányoktól függ. Mert bármit műveljenek is a politikusok, a tisztviselő csak akkor fog ellenállani, ha a végrehajtó hatalom nyúl törvénytelenségekhez. Tehát a probléma így fogalmazandó: Az ellenállás a legelső tisztviselői kötelesség bármilyen kormány törvénysértésével szemben. Az az ellenállás, ami ezen túl megy, csak meggyőződés dolga. Aki azt hiszi, hogy hazafiasságot művel, ha a végrehajtó hatalomnak okozott nehézségekkel bizonyos politikai célokat támogat, tegye ezt bátran és a kockázat terheit várván. De aki nem hajlandó minden politikai törekvésről elhinni, hogy egyedül az tekinthető üdvözítő hazafiságnak, az bátran kivonhatja magát minden szolidaritás alól. Se a hazát, se esküjét, se hivatását, és kötelességét sem sérti meg vele. Egyszóval az ellenállás szüksége és határa: a fövény. Ezt védelmezni kell és e védelem hivatott és fizetett katonája a tiszt- Tíz perc. Irta: Pásztor Árpád. (Utánnyomás tilos.) (A Dunakorzóelegy óra tájban. Erős május végi napsütés, kevés ember. Néhány ismert lipótvárosi asszony, a M. A. C. több tagja, egy bányarészvénytársaság elnökének leánya társalkodónőjével, újságírók és sok szaladgáló, apró gyerek. Meleg van s mindenki bágyadtan ül. A szép Trauerné is, aki most érkezett meg második nászútjáról. Háttal ül a Vigadónak azzal a biztos öntudattal, hogy a Hangli zöld fái, a kék ég és a szürke Vigadó nagyszerű hátteret alkotnak arézszínűi, nyitott napernyőjének, melynek nyelét mintegy játszva vállán pihenteti. Egy ur közeledik hozzá. Az asszony elpirul.) Azur: Kezét csókolom. Grauerné: Jó napot kívánok. Az úr: Még a kezét se nyújtja. Igazán nem szép. Grauerné: Mindent inkább hittem volna, mintsem hogy magával találkozzam. Az úr: Ugyan! Hiszen nem haltam meg! Csak elváltunk. Egészen rendesen, törvény szerint. Az pedig nem azt jelenti, hogy többé ne legyek, ne járkáljak és ne beszéljek. Grauerné: De mégis különös, hogy egy elvált férj elválasztott feleségével áll meg a korzón diskurálni. Legalább is furcsa. Képzelem, mindenki minket néz. Az úr (mosolyogva széttekint): Nem látom. Az emberek nem beszélnek rólunk annyi sokat, mint mi azt hiszszük. És különben is, éppen az emberek miatt állottam itt meg. Sokkal többet beszélnek akkor, ha szótlanul megyek el volt feleségem előtt, mintha megállok vele néhány percre. Grauerné: Lássa, szeretem, hogy őszinte. Meg is jutalmazom érte. Üljön le, megengedem. Azur (leül): Köszönöm. Remélem, boldog úl otthonában? Grauerné: Károly nagyon kedves, figyelmes úriember. Mindig a kedvemben jár, gondos és udvarias. Hány óra van most? Az úr: Jó, jó! Tudom, hogy mit akar mondani. Tíz perc múlva érte jön, jó lesz hát, ha én megyek. Grauerné: Nagyszerű, Sándor, hogy maga milyen pompás ember lett. Már látom, hogy valakit megkedveljünk, attól előbb el kell válni. Az ur: Köszönöm a bókot múltam nevében. Hallottam, Capriban voltak nászúton. Grauerné: Pesten mindent tudnak. Az ur: Képzelem, hogy unatkozott. Grauerné: Mért? Azur: Mert azon a tájon már velem is járt és vallja meg, én jobban tudtam utazni, mint boldog utódom. Én viselkedésemben, modoromban arisztokrata voltam, ő csak egy grajzleros. Kétszázezer forintot vágtunk el három év alatt. Nem volt-e gyönyörű? • Grauerné felgondolkodva: Szép volt. Az a r: Olvadt, folyt a kezemben a pénz s a három éves rohanásban úgy éreztük, hogy az egész világ a mi szolgánk. Grauerné: De tönkre is ment. Az úr: Az nem baj! Akkor saját motoros csónakunkon mentünk Sorrentóba, most a nápolyi személyszállító gőzösön, akkor egész villát béreltünk ki, most ketten laktak egy hotelszobában. Emlékszik-e arra a délutánra Nápolytól a misenumi hegyfokig? Gyönyörű, finom Mercedesen repültünk a parton. Bajac alatt Diana templomában egy egész falu táncolta nekünk a tarantellát, a tört kupoláról sűrű csomókban lógott le az örökzöld, új életre kelt az egész káprázatos Róma, patakokban folyt a bor s én magamhoz szorítottalak és a táncoló, tobzódó, ujjongó sokaság között megcsókoltalak. Grauerné (egészen halkan): Emlékszem. r* Azur: Hát a misemmi foknál? Könnyen és fiatalon haladtunk föl a hegyre, lenn tizenöthúsz apró gyerek, akiknek automobilunkból pénzt szórtunk, kendőt, virágot lengetve integettek utánunk, hangjuk már alig hallatszott, fölöttünk a sugaras, végtelen mennybolt, körülöttünk virágos sziklák, zöldelő mezők és alattunk a nápolyi öböl. Voltál-e most itt mindenütt? ^ Grauerné (halkan): Nem. -*«-**ur »•-r*'■ Az ur: Még öt perc időnk van, csak öt perc múlva jön az urad. •''***• Grauerné (elfogultan és szerelmi ajánlattól tartva): Mit akar, mondja, mit akar? Azur: Vilma, lecsúsztam, egészen lecsúsztam. Mikor magára került volna a sor, cserbenhagyott, egészen cserben hagyott. Grauerné: Nem értem. Az úr. Kétszázezer forintomat vertem el s mikor a házasságban a nő következett volna, egészen egyszerűen a faképnél hagyott. Grauerné: Az én százötvenezer forintom csak másfél évig tartott volna. Mindenki, de az eszem is tanácsolta, hogy jobb válni. Az élet... Az úr (közbevág): Mit tudnak maguk az 66-dik évfolyam. 128. szám APRÓHIRDETÉSEK ÁRA Egyes szó 4 fillér, vastagabb betűvel a fillér. Hirdetések milliméter számit!»val, díjszabás szériát. Megjelenik hétfő kivételével naponkint, ünnep után is. előfizetési Árak: Egész évre _ _ 28 kor. — fill. Félévre _ _ _ 14 . — , Negyedévre— _ 7 . — . Egy hói» — _ a , 40 . Egyes szám _ _ _ _ go fill. Budapest, 1909. Szerkesztőség és kiadóhivatal, VI., Andrássy-út 27. Kedd, junius 1. Mai számunk 20 oldal