A Hírlap, 1995. április (6. évfolyam, 77-100. szám)

1995-04-01 / 77. szám

/ ........................ .............N A NAP „Lehetőség nélkül a színház — bármelyik színház — meghal, meghal a repertoárja is, ráadásul elveszíti nehezen megszerez­hető közönségét.” A színházcsináló álma 5. oldal „Évente hétszáz halottat jegyeznek, közülük lega­lább ötszázat boncolni kell. Nálunk szűken mér­tek a betegek, illetve a hozzátartozók jogai. Csakis az orvos-igazga­tó és az ÁNTSZ főorvosa adhat felmentést a bon­­­­colás alól.” Az élőket a holtak is ta­nítják 6. oldal „...sok emberben fel­merülne, hogy érde­mes-e finanszírozni, egy ilyen szakosz­tályt? Tehát nem mind­egy, miként szerepel az együttes tavasszal.” Nagyobb erőfeszítést! 11. oldal Nyereségesek, bizakodóak... A „huszonhatosok” kilógnak a sorból A hazai építőipar leépült, nyilatkozta nemrég egy hetilap­ban az Építőipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetségé­nek elnöke. A dunaújvárosi 26-os Építőipari Részvény­­társaság úgy tűnik „kilóg” ebből a sorból. Szerencsés helyzetben vannak, bőven van megrendelésük erre az év­re, s ezt már a helyi cég vezérigazgatója mondta. A cég privatizálására még ebben az évben sor kerül. Ha nem is a korábbi létszámban, de megőrizték a régi hagyomá­nyokkal bíró építőipari arcula­tukat. Az adósságkonszolidáció már lezárult, a korábbi hitelek és kamataik már nem terhelik a jövőben gazdálkodásukat. — Az elmúlt heti rendkívüli közgyűlésünk április 5-én foly­tatódik. Ekkor módosítani kell az alapszabályt, alaptőke eme­lésre is sor kerül, és személyi kérdésekben is döntenek majd — mondta fíotond Gábor, a 26- os Építőipari Rt. vezérigazgató­ja. — Ezután nem lesz akadálya a privatizációnak. — Az építőipar kedvezőtlen pozíciója mennyire igaz az önök cégére? — Kétségtelen, a gazdasági stabilizációs intézkedések pár hónapos megtorpanást okoztak. (Folytatás a 4. oldalon) ­logyan tovább Dunaújváros? Milyen is ez a város? Dunaújvárosban tartotta tegnap kihelyezett ülését a Ma­gyar Urbanisztikai Társaság Fejér megyei csoportja. Vá­rosbemutató séta után az urbanisztikával foglalkozó he­­yi szakemberek a város adottságait, sajátosságaiból­­redő gondjait, a térségben betöltött szerepét vázolták. Előrelátás, bölcseség kell ah­hoz, hogy jó döntések szülesse­nek város- és területrendezési kérdésekben. Ezzel a gondolat­tal nyitotta meg Almási Zsolt polgármester a tegnapi tanács­kozást, amelynek összefoglaló címe az volt: Változások Du­naújvárosban. A tervgazdálkodás feltételei között épített és működtetett várostól ma egészen más nor­mák teljesülését várná el a la­kosság, változtak a tulajdonvi­szonyok, a megélhetési körül­mények, a vívmányként szá­mon tartható adottságok. Ezt az átértékelődést előadásában egy adatsorral tette szemléletessé Páli Zsuzsa főépítész. Tíz év le­forgása alatt négy és félezren költöztek el Dunaújvárosból. (Folytatás a 4. oldalon) Szociálisan érzéketlen a kormány? Az egészségügy pénze felére csökken­ t Annak ellenére, hogy a szakmát érintő, igencsak húsba­­­ ágó kérdésekről volt szó, nem voltak túl sokan a Fejér Megyei Szent György Kórház rendelőintézetében tartott egészségügyi fórumon. Pedig a meghívott előadó elég j­­es szavakkal illette a kormány javaslatait. Az egészségügy szerkezeté­­ben és finanszírozásában terve­zett változtatásokról dr. Kiss Gyula (MDF), a parlament e­­gészségügyi és szociális bizott­­ágának alelnöke beszélt, meg­­ehetősen kritikus hangnemben, hasonlóképpen nyilatkozott la­punk munkatársának is. —Mi a véleménye a kormány immár végleges formába öntött törvényjavaslatáról?­­— A csomag lényege egyér­telműen az­ egészségügyi és szo­ciális kiadások visszafogása. (Folytatás a 6. oldalon) A város és környéke Néhány mondatban Táncos, dalos ajándék­műsorral kedveskednek vasárnap, 15 órától azok a székelyföldi, szlovákiai és horvátországi diákok, akik a Magyar Gyerme­kek Atlétikai Világtalál­kozójára és a matematikai versenyre érkeztek váro­sunkba. A nagyszabású, színvonalas rendezvényt a Dózsa mozi előtti téren láthatják, hallhatják az ér­deklődők. ★ Folytatódnak a csator­naépítési Rácalmáson, munkálatok Ezúttal polgármesteri hivatal kör­n­­yékén, a Kulcsi úton és az Ófaluban végeznek csőfektetést. Körzetösszevonások után a Békében Panaszmentesen Aláírásgyűjtést, majd lakos­sági fórumot szerveztek tavaly a környéken lakók, amikor megtudták, hogy bezárják a hozzájuk közeli Béke I. város­részben és a Kertvárosban mű­ködő orvosi rendelőket. A helyi egészségügy és az önkormány­zat indokai az orvoshiány, a he­lyettesítések megoldatlansága és a helyiségek gazdaságtalan üzemeltetése voltak. Helyette, az egészségügyiek javaslatára, próbaképpen a Béke II. város­részben látják el a másik két körzet betegeit is. Azóta a Béke II. orvosi ren­delőiben a státuszban lévő or­vosok felváltva, és ha kell, egy­mást helyettesítve dolgoznak. A megfelelő levegő biztosítása érdekében a szakemberek fel­szereltek egy klimatizáló be­rendezést. Mint azt megtudtuk, a rendelő jelenlegi működésé­vel kapcsolatban még a legna­gyobb megfázásos időszakban sem érkezett panasz. A kertvárosi helyiséget azóta az ÁNTSZ működteti, a Béke I. városrész volt rendelői azon­ban, bár fűtetlenül, de — üresen állnak. Felmerült, hogy a ké­sőbbiekben esetleg felnőttek mentálhigiénés gondozását le­hetne ott ellátni. k.m. Két napig a középiskolásoké a város Fesztivál: nyitány Almási Zsolt polgármester nyitotta meg tegnap reggel a Bartók téren a megye középis­kolásainak hagyományos tava­szi seregszemléjét, a Fejér Me­gyei Diáknapokat. Valódi fesztivál ez , de be­széljenek inkább a számok: har­mincegy középiskola mintegy kilencszáz diákja mutatkozik be Dunaújvárosban, nyolc kate­góriában (a színpadi előadások — szólóének és kamarakórus; vers- és prózamondás; diák­színpad; népzene-néptánc; hangszeres zene; modern tánc és jazz-rock-mai dal — mellett képző- és iparművészeti tárlat is várja az érdeklődőket) egé­szen pontosan 375 bejelentett produkciót kell értékelnie a szakmai zsűriknek. Mennyiség­ben a vers- és prózamondó ka­tegória „vezet” 102(!) előadás­sal, időben valószínűleg a diák­színjátszók viszik el a pálmát (27 bemutató!). A fellépések (és lapzártánk) után többek kö­zött a veszprémi Bran együttes ír népzenei estjén vagy a szege­di Katona Big Band műsorán tapsolhattak a diákok. Az összes bemutatót képte­lenség megnézni, ám akik a diákfesztivál „krémjére” kíván­csiak, azokat szívesen látják ma délután a Bartók színháztermé­ben. A délután két órakor kez­dődő gálán már csak a legjob­bak léphetnek színpadra... -ny­ „Van három cserép fokföldi ibolyám...” Segíteni a vidék gondjain „Bálint gazda” tanácsai nél­kül fabatkát sem érne a kert­művelés, a szőlészet-borá­szat, az állattenyésztés, a magyar kis- és nagyüzemi agrárgazdálkodás, tartják sok-sok éve a hobbikerté­szek, a tanult mezőgazdá­szok és immár­­ az ál­lamért felelős tisztségvise­lők is. Az SZDSZ ország­­gyűlési képviselője, a parla­ment mezőgazdasági bi­zottságának tagja csütörtö­kön járt városunkban. Vele készített interjúnkat a 4. ol­dalon olvashatják. Az első felvonás kezdetén... Szülői összetartás az Aranyvölgyiben „Miért ne az Aranyvölgyit?” című szöveg fogadja az iskolá­ba belépőt (pontos szövege la­punk 10. oldalán olvasható). A portásfülkére ragasztott „érvkó­dex” tulajdonképpen azt taglal­ja, miért ne ezt az iskolát szün­tesse meg az önkormányzat. Ugyanakkor azon a szülői meg­beszélésen, amelyet tegnap dél­után rendeztek az intézmény­ben, a résztvevők már azt fogal­mazták meg, hogy egyetlen is­kolát se zárjon be az önkormányzat. Javaslatuk sze­rint keressen a képviselőtestület olyan megoldást, amely nem csökkenti az iskolák számát (például vonják be az intézmé­nyeket a felnőttoktatásba). El­hangzott: „sunyi, gazdasági ér­dekek motiválták a döntést, nem pedagógiai érvek”. A találkozó — némileg zava­rosan meghatározott — célja az volt, hogy előkészüljenek az április 6-i fórumra, ahová töb­bek között meghívták a képvi­selőket, az illetékes bizottságok tagjait. A szülői munkaközös­ség vezetője úgy vélte, nem a pénteki összejövetel a megfe­lelő alkalom arra, hogy a meg­jelentek kifejtsék álláspontju­kat, és javasolta, írásban gyűjt­sék össze a kérdéseket, vélemé­nyeket a szülők. Aláírásgyűjtési akciót is kezdtek, több ezer csatlakozóra számítanak a szervezők. Meg­fogalmazódott, hogy városi népszavazást kezdeményeznek, szolidaritásra hívják fel például a társintézményeket. A szülők „harcra” készülnek, az első felvonás elkezdődött...

Next