Hajdú-Bihari Napló, 1974. május (31. évfolyam, 100-125. szám)

1974-05-05 / 103. szám

64 HAJDÚ-BIHARI Világ proletárjai, egyesüljetek! A MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT HAJDÚ-BIHAR MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA ! ' ' - Továbbkép­zés Szombaton tanítási szünnap volt az iskolákban. Tovább­képzés volt a pedagógusoknak. Az eseménynek önmagában véve nincs külön szenzációja, , de a társadalmi gyakorlatot te­kintve mindenképpen fontos­nak és lényegesnek kell meg­ítélnünk. Az összefüggések kapcsán. Ilyesfajta eseményre ugyanis nemcsak a pedagógia területén kerül sor. Üzemek­ben, intézményekben, munka­helyeken egyaránt ismétlődő mozzanat, hogy egy-egy szak­ág munkásai megbeszélést folytatnak a legfontosabb ten­nivalókról. A továbbképzés tartalmi fontosságát mindenképpen he­lyeselnünk kell. Bekapcsol bennünket a dolgok áramába, kontaktust teremt bennünk a korszerűséggel, az élet ritmu­sával. Jelentőségét aligha bi­zonyíthatnánk mással, mint a rendszeres ismétlődéssel. De, s itt a továbbképzés társadalmi gyakorlatát szabjuk talán egyéni részleteire is. Mert az jó és szép dolog,, ha egy-egy ilyen átfogóan megrendezett fejtágítón kötelességszerűen részt veszünk, avagy még hoz­zá is szólunk, véleményt is nyilvánítunk, ez azonban csak egyik része a dolognak. A meg­hittebb és állandóbb ebből vagy ehhez kapcsolódóan követke­zik. Már ti. az egyéni tovább­képzés, a magánszorgalom, a mindennapi résenlét. Az persze egy percig sem le­het vitás, hogy ma nálunk az egyéni tanulás, művelődés is óriási mértékű. A korszellem lényegéből következik, hogy aki vagy akik nem akarnak választott szakmájukban, hiva­tásukban lemaradni, azoknak állandóan tovább kell lépniük. Azonban, s itt kezdődnek a kérdőjelek, így vagyunk-e ez­zel általában és így vagyunk-e ezzel különösen? A tapasztalatok arra inte­nek, hogy épp a személy sze­rinti tanulással — elnézést a kivételektől — sokszor baj van. Ha már a pedagógiát említet­tük a bevezetőben, hányan és hányan vannak, akik megelég­szenek az egyszer volt ismere­tek elsajátításával, a begyakor­lott formulák ismétlésével. Pe­dig, ha valahol szükséges, hát akkor a nevelés területén igen­csak szükséges a korszerű is­meretek megszerzése, az azok­kal levő állandó kapcsolat. A nevelésben ugyanis nemcsak az elmélet hoz új és új ered­ményeket, de változik állan­dóan a tárgy is. A gyerekek, akik családi környezetük és a gazdag információs lehetőségek birtokában szellemileg is fej­lettebbek és merészebbek, mint az előző nemzedék. De van példa arra is, hogy sokan az önként vállalt okta­tási feladatoknak sem tesznek eleget. Elintézettnek vélik csu­pán a jelenléttel, s a foglalko­zásról, a felkészülésről mindig kibújnak valamilyen okkal­­magyarázattal, önmagukat szegényítik, arról nem is be­szélve, hogy az önkéntesség­nek csak akkor van értelme, ha helyt is állnak, s arról nem is szólva, hogy talán arra érde­mesebbeket szorítanak ki. Az önképzésnek társadalmi rangja és fontossága van. Úgy éljünk hát vele,­hogy érdem­ben gyümölcsözzék. * Huszonöt éves a debreceni Péchy Mihály Építőipari Technikum és Szakközépiskola Jubileumi kiállítás a Technika Házában „Erőm üveget meg fémet olyanra formál — merészebb lesz merész — nagy álmaitoknál!” — ez a Voznye­­szenszkij-idézet, köszönti a debre­ceni Technika Házában rendezett jubileumi kiállításon az egyik tab­lón a látogatókat, utalva arra, hogy a fém és az üveg mesterei, az épí­tők munkájáról számol be a tárlat. Az alkalom­ huszonötödik évfordu­lóját ünnepli a debreceni Péchy Mi­hály Építőipari Technikum és Szakközépiskola. Május 4-én déli 12 órakor az iskola végzett tanulói ál­tal kivitelezett vagy tervezett épü­letek fotóit, tervrajzait, makettjeit és a mai tanulók iskolai rajzait be­mutató kiállításon dr. Letényi Ár­pád, az Építőipari Tudományos Egyesület Területi Csoportjának el­nöke köszöntötte a megjelent ven­dégeket. Tóth László főmérnököt, az Építőipari és Városfejlesztési Mi­nisztérium­­oktatási osztályának képviselőjét, Szilágyi Sándort, az ÉFEDOSZ megyei bizottságának tit­kárát, a társintézetek vezetőit, az iskola volt hallgatóit, tanárait, a kü­lönböző tervező és kivitelező válla­latok vezetőit. Szólt az iskola jelen­tőségéről az építőipari középkáde­rek, technikusok képzésében. Az ÉTF és az iskola közös kiállításán megnyitót Zilahi János, a­ szakkö­zépiskola igazgatója mondott. — Kiállításunkkal emlékezni aka­runk az elmúlt, huszonöt évre, fel­idézni az iskolának a szakember­­képzésben elért eredményeit, emlé­kezni azokra a küzdelmes napokra, amelyek a kiállítás képeiben mind­ezeket visszatükrözik. Számokkal érzékeltette ezután az igazgató, hogy milyen szerepe van­­ nemcsak Hajdú-Bihar megye, de a­ környező megyék szempontjából is az iskolának. Az építőipari és építő­gépész szak nappali tagozatán 1684, a dolgozók esti és levelező, vala­mint téli tagozatán pedig 693 tanuló vizsgázott sikeresen az elmúlt hu­szonöt esztendőben. Az iskola kapu­ját tehát 2377 technikusi és szakkö­zépiskolai végzettségű szakember lépte át. — Bármerre is járunk Debrecen­ben, a hatalmas lakótelepek, az ég­benyúló épületek majdnem kivétel nélkül mirjd az iskola volt diákjai­nak, tanítványainak keze munkáját, értelmét hirdetik — mondotta be­széde befejező részében Zilahi Já­nos. Előadás a megyei politikai akadémián A megyei pártbizottság politikai akadémiájának következő foglal­kozását május 6-án, hétfőn 14 órai kezdettel tartják. A szocialista országok gazdasági integrációjának helyzetéről tart előadást dr. Meisner Sándor, az MSZMP Központi Bizottságának munkatársa. Az előadás helye a Kossuth Lajos Tudományegyetem aulája. HÉTFŐN DÉLUTÁN: Békenagygyű­lés Debrecenben A magyar békemozgalom kibontakozásának 25. évfordulója, a fasiz­mus felett aratott győzelem napja tiszteletére a Hazafias Népfront Hajdú- Bihar megyei és Debrecen városi Bizottsága ez évben is megrendezi a ha­gyományos békehónapot. A békehónap megnyitását az a nagygyűlés je­lenti, amelyet május 6-án, hétfőn délután 3 órai kezdettel rendeznek Debrecenben az Agrártudományi Egyetem színháztermében. A nagy­gyűlésen Szentistványi Gyuláné, a Hazafias Népfront Országos Tanácsá­nak titkára mond beszédet. ► A nagygyűlés második részében az agráregyetem tánccsoportja mu­tatja be műsorát. Kitüntetett vállalat Debrecen Szövetkezeti áruház Vállalat A négy éve tevékenykedő Debre­cen Szövetkezeti Áruház Vállalat 1973-as évi munkája alapján meg­kapta a Kiváló Vállalat címet. Má­jus 4-én a debreceni KISZ-tábor nagytermében rendezett vállalati ünnepségen került sor a kitüntetés átadására. A múlt évi eredmények­ről Lukács Gyula igazgató tájékoz­tatta a vállalat dolgozóit.­­ Tavaly a munkaversenybe ki­lenc brigád kapcsolódott be. Közü­lük három elnyerte a Szocialista Brigád címet. Szocialista brigád­jainknak igen nagy szerepe van ab­ban, hogy vállalatunk 1973-ban 205,3 millió forint forgalmat bonyolított le, amely 20,7 százalékkal több mint az azt megelőző év forgalma. A legnagyobb növekedést az élelmi­szer és a vegyesiparcikk szakmában értük el.­­ A forgalomban elért eredmé­nyek nagy erőfeszítést kívántak a vállalat dolgozóitól, ugyanis váro­sunkban jól működő állami és ta­nácsi kereskedelmi hálózat van, amelyek mellett nem volt könnyű kivívni a vásárlóközönség bizalmát, elismerését. Az 1973-as évi munká­ban éppen a vásárlóközönség udva­rias kiszolgálását tekintettük súly­ponti kérdésnek. — Nagyon szolid árpolitikát kel­lett folytatnunk. Biztosítani kellett, hogy az áruház minden osztályán megfelelő áruválaszték álljon a vá­sárlóközönség rendelkezésére. Isme­retes, hogy közös boltot üzemelte­tünk a budapesti Férfi-, Fiúruha Nagykereskedelmi Vállalattal, vala­mint a Szerelvényértékesítő Válla­lattal. A közös boltok révén jelen­­­­tősen növeltük a választékot. Az ABC-osztályon is mind jobban ki tudjuk elégíteni az igényeket tőke­húsból, húskészítményekből, vala­mint zöldség-gyümölcsből. Ezek biztosítása érdekében a szövetség közreműködésével megyén belüli partnerekkel számos szerződést kö­töttünk.­­ Kapcsolatainkat igyekeztünk az ország többi nagykereskedelmi vállalataira is kiterjeszteni. Meg kell azonban jegyeznünk, hogy me­gyén belül is a nagykereskedelmi vállalatokkal valamennyi területen rendkívül egészséges üzleti kapcso­lataink vannak.­­ A számokból ítélve, ismerve más vállalatok, szövetkezetek haté­konysági mutatóit, természetesen további tennivalóink vannak a gaz­dálkodás további javítására. Szilár­dult vállalatunk munkafegyelme, kielégítő a társadalmi tulajdon vé­delme, a kulturált kiszolgálás és a szolgáltatás-fejlesztés vonatkozásá­ban is igyekeztünk előbbre lépni. Az igazgató értékelő előadását követően Stozicski Ferenc, a ME­SZÖV Hajdú-Bihar megyei elnöke adta át a Kiváló Vállalat címről ta­núskodó oklevelet, egyben tolmá­csolta a belkereskedelmi miniszter üdvözletét. Befejezésül sor került a legjobb munkát végző brigádok és dolgozók kitüntetésére, jutalmazá­sára. Kilencen Kiváló Dolgozó, né­gyen Kiváló Ifjú Dolgozó kitünte­tést kaptak. KOLLÉGIUM • ISKOLA Befejezéshez közeledik a Postakert utcán épült 300 diákot befogadó kollégium. A 30 mil­liós beruházás olyan gyerekek otthona lesz, akiknek szociális helyzete ezt indokolttá teszi. A diákotthon ideális környezetet biztosít majd­ a tanuláshoz, és a szabad idő hasznos eltölté­séhez. Az épületben konyha és étterem is he­lyet kapott. Szeptemberben már birtokukba ve­hetik a gyerekek új otthonukat. A Csapókertben a Kuruc és Kinizsi utca kö­zött épül Debrecen egyik legkorszerűbb „gyer­mekkombinátja”. 16 tantermes iskola, 120 gyer­mek elhelyezésére alkalmas bölcsőde, tornate­rem, konyha, ebédlő , épül 32 milliós beruhá­zással. Az átadás határideje 1974. december 31., de az építők vállalták, hogy szeptember 1- re, a tanévnyitóra a tantermi szárny elkészül. • LAKÓHÁZ A Vénkertben április 4-e után kezdték az egyik 10 emeletes, 128 lakásos ház szerelését. Fazekas Imre építésvezetőségének brigádjai derekas munkát végeztek, május 15-re a tető­panelek is a helyükre kerülnek. Felvételünk Rátóczi Ferenc 24 fős komplex szocialista bri­gádjának egy csoportjáról készült, a vénkerti lakótelep V/1 épületének alapbetonozásához szükséges fémtáblákat szerelik.:* (3.­­oldal) Négyből egy 11. oldal) Diószegi Sára — Csokonai édesanyja (5. oldal) A Napló vasárnapi melléklete (9—12. oldal) Mai számunkban: Köszöntő anyák napjára Hűség a munkahelyhez

Next