A Zene 16. (1934-1935)

1935 / 9. szám - Sebestyén Ede: Liszt Ferenc három stációja

A Z­E­N­E 131 LISZT FERENC HÁROM STÁCIÓJA A magyar föld sok nagy művészt szült az elmúlt évszázadban, szellemi gazdagságának és alkotóerejének világhírnökéül. Ennek a halhatatlan seregnek az élén három nagy lángész haladt : három világnagyság : Liszt Ferenc a muzsikus, Jókai Mór az író és Munkácsy Mihály a festő. Mozgalmas, színes, gazdag életet éltek mind a hárman, de Liszt Ferencé mindegyikénél színesebb és gazdagabb ; talán nem is volt az övéhez hasonló senki másé, mert az ő életének színpada egy egész világrész s a szereplői között a legnagyobb művészeken, a legszebb nőkön, a leg­­rajongóbb híveken s a leghűségesebb tanítványokon kívül a leghatalmasabb ural­kodókat is megtalálhatjuk. A nagy világosság és fényesség valóban nyomon követte életének több évtizedén át. Fényben, pompában és hódolatban volt része, akármerre járt, de ő maga is világosságot és lelki pompát hordozott magában és terjesztett hallgatóinak százezrei között. E hódolók és rajongók között sok, sok ezren csupán a személye ellenállhatatlan varázsának hatása alatt vonzódtak hozzá, nem a művé­szetért, nem a zenéért, amelyet nem értettek, nem kívántak, nem volt szívügyök. És ennek a sok, sok ezer embernek Liszt Ferenc tárta ki első ízben a zene csodatévő birodalmának kapuját. Tőle tudták meg, hogy van olyan művészet is, amely még itt a földön megajándékozza az embert üdvösséggel s hogy ennek a fenséges, tiszta ezer színben pompázó és salaktalan művészetnek a neve : zene. * Liszt Ferenc változatos életének három korszakáról kívánok megemlékezni : ez a három korszak : életének reggele, delelője és alkonya. A kis gyermek, ösztönös megérzésből Beethovent választotta mintaképül. Ennek a csillagnak ragyogása vonzotta a zongorához, amelytől alig tudott szabadulni. Ez a bűvölet tartotta hatalmában és hajszolta olyan fokozott mun­kára, amelyért csaknem az életével fizetett. Bele­betegedett a fárasztó gyakor­latokba, teste elernyedt s teljesen elerőtlenedett, mintha távozni akarna belőle az élet. Már a koporsóját is elkészítették. De az a felsőbb hatalom, amely nagy feladatnak a dicsőséges elvégzésére rendelte ki, visszarántotta a sír széléről. Kilenc esztendős volt a tüneményes gyermek, amikor zenei tehetsége annyira kibontakozott és megtisztult, hogy kiléphetett vele a szülői házból a nyilvánosság elé. A soproni és pozsonyi sikeres bemutatkozás után 1822. decemberében eljuthatott végre Bécsbe, a nagy Eszménynek, Beethovennek a városába. Ez volt tehetségének első igazán komoly próbája, mert itt nem csupán egy nagy zenei képzettségű közön­ség, hanem többé-kevésbbé bizalmatlan és rosszindulatú kritika is várt reá. És ez a kritika mindjárt meghódolt neki. A legszigorúbb és éppen ezért legtekintélyesebb lipcsei zenei lap ezt írta a tizenegy esztendős fiúról : — Ismét egy fiatal virtuóz, aki szinte a felhőkből szállt alá s a legnagyobb bámulatra ragad bennünket. A hihetetlenséggel határos, amit ez a fiú — korát tekintve — végbevisz. Kísértésbe kell jönnünk, hogy hihetünk-e még fizikai lehetet­lenségekben, mikor ez a fiú Hummel nehéz és nagyon fárasztó kompozícióját lan­kadatlan erővel dübörgi végig. És van a játékában érzés, kifejezés, árnyalás is. Ez a csodagyermek mindent a vista játszik és már most úgy olvassa a partitúrát, hogy ebben is alig akad párja. Polyhymnia óvja meg ezt a gyenge palántát pusztító viharoktól, hogy nőj­jön és viruljon! A bécsi bemutatkozás nagy sikere nagyon megnövesztette a kis művész ön­bizalmát. Csak most merte az apját megkérni, hogy a következő bécsi hangversenyére Beethovent meghívják. A második hangversenyt a következő év tavaszán, 1823. áprilisában tartották meg. Liszt Ádám, az apa, az előtte való napon elvitte fiát az akkor már sokféle betegségtől gyötört és zord kedvű nagymesterhez. Beethoven, akit a sok megbukott csodagyermek bizalmatlanná tett a koránérett művészjelöl­­tekkel szemben, el akart zárkózni a kis magyar művész elől, de titkárjának kérésére mégis szóba állt vele. Kimondhatatlanul boldogan lépett be a mester szobájába a kis­fiú, aki most már egész testi valóságban láthatta a nagy Eszményképet. A többit tudjuk. Beethoven megjelent a hangversenyen és nagy elragadtatással hallgatta az igazi csoda­gyermek játékát. Elámulva hallgatta a kisfiú előadásában legújabban megjelent trióját, amelyet, a bűvészinas rögtönözve áttett zongorára. Odament hozzá, fölemelte, összecsókolta és nagy elragadtatással mondta neki : — Fiam, te megértettél engem. Most menj és értess meg másokkal is.

Next