Magyar emléklapok

Mindössze két kötete jelent meg a Magyar Emléklapok c. történeti és szépirodalmi közlönynek, amely az elbukott forradalom és szabadságharc emlékeit idézni hivatott.„E füzetek egyik czélja, összefűző kapcsul szolgálni a közel múlt napok gyászemléke és derűsb jövőnk reménye közt. És ezért lapjaira örömest jegyzend föl képeket a forradalom szakából. E forradalom is — mint bármellyik — háborgó tengerhez hasonlita, mellynek fölvert hullámaiban vegyítve kavarg gyöngy és iszap. Gralád bűnök és magasztos erények egy oltárnál imádtattak. De megszünik-e becses lenni a gyöngy, mellyet a hullám ereje fölszakitva magával ragad, — azért, mert iszapszennybe kénytelen merülni? Megszünik-e erény lenni a tiszta honszerelem, mert aljas önzés álarczul ölté azt dicsszomjú czéljaira? Nem. A magyar forradalom gazdag volt költői perczenetekben. Hadd legyenek költőink által méltányolva e perczenetek. A magyar emléklapok egyszersmind tért nyitnak szépirodalmi erőinknek irodalom és nyelv ápolására. Tekintsük helyzetünket, és meg fogunk győződni, mikép alig vala időszak nemzetéletünkben, melly munkásságát íróinknak inkább igénylé vala. A forradalom előtt nemzetiségünk egy előszeretettel kegyelt édes gyermekhez hasonlita, mellynek ápolására a hazafi érzelmű honatyák gazdag segélyforrásokkal rendelkezének. És részesült e kegyelésben versenytárs nélkül. De az idők változának. Az alkotmányilag szentesített nemzeti egyenjogúság, azelőtt nem bírt versenytért nyitott más nemzeteknek is. És közéje vagyunk lökve hatalmas nemzetiségi vetélytársaknak. Emitt a német, amott a szláv. Mindkettő számban, erőben, pártfogásban és forrásban gazdag, hatalmas, nagyjövőjü. Es mi közöttük, parányian, idegenül, rokontalanul. Körülszorítva e kis téren, mellyen kivül e nagy világon nincs számunkra hely. Egyetlen biztositéka van egy fényesb jövő lehetségének: minmunkásságunk. Munkálkodjunk tehát egyesült erőkkel. Munkálkodjunk kitürően és lelkesedve a béke és jog pajzsa alatt. És nem leend okunk rettegni a versenyt. Midőn illy tevékenységre hivjuk föl nemzetünk fiait, főleg az olvasóközönség is lebegett előttünk. Író és olvasó egymás kölcsönös tényezői, bármellyik hiányában sikert remélni nem lehet. A magyar emléklapok ügyekezni fognak az irói erők egyesítésén. Szabadjon remélnünk, hogy e törekvés az olvasóközönség részéről egyesült erőkkel fog pártoltatni. A szerkesztő közremunkálni fölhivá mindazon erőket, mellyek a forradalom előtt irodalmunknak fényt kölcsönzének. S lehet, hogy néhány név, mellyel e lapok hasábjain találkozik olvasó, ismeretlen leend előtte. De nem a dolgozat. A füzetek kiadása nincs időhöz kötve. Pártfogolás esetében gyorsan fogják azok egymást követni. Munkáljunk tehát irodalmunk érdekében minden oldalról egyesített erőkkel!”Szerkesztője, kiadója Szilágyi Sándor volt. A Magyar Emléklapok fő célja – Szilágyi negyedszázaddal később írt visszaemlékezése szerint – megszólalásra bírni elnémult jeleseinket és „tért nyerni magának az irodalomnak”. Feladatát teljesítette is. Akkori irodalmunk, publicisztikánk itthon levő legjobbjai írtak bele: Arany János, Bérczy Károly, Csengery Antal, Gyulai Pál, Jókai Mór, Lévay József, Obernyik, Szász Károly, Tompa, Tóth Kálmán. Sokan közülük – Arany János A…, Tompa Mihály T…, Jókai: Sajó, Bérczy Károly: Orion – álnév, jegy mögé rejtezetten. A tiszavirág életű kiadvány megjelent példányainak nagy részét a rendőrség elkobozta s a vállalatot betiltotta.