168óra, 1995. június-december (7. évfolyam, 26-52. szám)
1995-12-12 / 49. szám
A modern világban a társasági élet, úgy látszik, megszűnőfélben van. Az emberek már nem érdeklődnek annyira egymás iránt, mint a szalonok virágkorában. Ennek ellenére még ma is akadnak olyan zárt társaságok, szalonok, amelyek mind-mind valamiféle hiányérzet szülte feszültséget igyekeznek levezetni. Közülük mutat be néhányat DURST JUDIT. Egy feminista művelődéstörténet biztosan kiemelt fontosságot tulajdonítana a szalonoknak. A társasági élet e színtere ugyanis fontos állomás volt a nők emancipációja felé vezető úton: ott tettek szert először önálló szerepre. Fábri Annának, az ELTE művelődéstörténeti tanszéke docensének rövid históriai átpillantásából kiderül, hogy az első szalonok Franciaországban, a tizenhetedik században jöttek létre - valójában az udvari élet merev etikettjével és túlszabályozottságával szemben. A szalonélet fogalmához mindvégig szorosan kapcsolódott a hangsúlyos női jelenlét. A tizennyolcadik században Párizs mellett az új szalonközpont Berlin, ahol a legnevesebb összejövetelek házigazdái ortodox zsidó vallásban nevelkedett hölgyek voltak. Számukra különösen nagy jelentősége volt ezeknek a szalonoknak, hiszen egy teljesen zárt világból léptek ki hirtelen a társaság elé - s megnyílt így előttük számos önmegvalósítási lehetőség. Magyarországon a társasági életről voltaképpen a tizennyolcadik század végétől lehet beszélni. Akkor fogadja vendégeit Beleznay tábornokné házában az első pesti szalon. Elsősorban protestáns értelmiségek jártak ide. A Martinovics-per után nincs szalonélet, a tizenkilencedik század húszas éveiben azonban már számos pesti magánház nyitja meg kapuit írók, tudósok, művészek és politikusok előtt: például Karacs Ferenc rézmetszőé, Bártfay Lászlóé (a Károlyi-palotában) és Fáy Andrásé. E vendégváró házak és úrnőik sokat tettek a pesti társasági élet kialakulásáért és a formálódó fővárosi értelmiségi középrétegek mentalitásbeli egységesülésért. Klasszikus szalon működött az 1870-es évektől a Wohl nővérek pesti házában. Ide szinte mindenki eljárt, aki csak számított a kulturális, szellemi életben. Többek között állandó vendég volt Liszt Ferenc, Arany János vagy később Justh Zsigmond. Fontos és színvonalas összejövetelek színhelyeként tartották számon a múlt század végén Pulszky Ferencék szalonját, amelyben világhírességek is gyakorta megfordultak. Érdekes módon nálunk soha nem voltak jelentős politikai szalonok. Ennek egyik oka lehetett, hogy a politikusok a képviselőház folyosóján, a kaszinóban meg a klubokban éltek társasági életet. Okoskodó magánemberek A huszadik században már nem is lehet igazi szalonéletről beszélni. Egyfelől azért, mert a nők önmegvalósítására számos más lehetőség kínálkozik. Másfelől meg azért, mert hiányoznak a társasági élethez szorosan hozzátartozó tárgyi feltételek - például a megfelelő méretű lakás. Sokan azonban még ma is szükségét érzik a szalonnak. (Igaz, a magukat ekként nevező társaságok már nemigen felelnek meg a fogalom klasszikus jegyeinek.) A fővárosban mind több magánház nyitja meg ajtaját művészek előtt. A paletta sokszínű: vannak teljesen zárt - a nyilvánosság elől is mereven elzárkózó - társaságok, ilyen például a Fidesz szalon. Aztán vannak zárt, ám nyilvánosságot is vállaló tudós- vagy művészszalonok. És, persze, vannak szűk körű magántársaságok is. Szalai Erzsébet szociológus már évek óta gazdája egy társadalomtudományi háziszalonnak. Ő Jürgen Habermasnak abból a gondolatából indult ki, miszerint a média megjelenésével a kultúra piaci termékké válik; az okoskodó magánemberek - akik eddig a privát szférában bölcselkedtek - kilépnek a reflektorfénybe, a színpadra, és ettől kezdve már nem figyelnek egymásra, csak a közönségnek játszanak, így egy gyökeresen új szerkezetű jellegű nyilvánosság jön létre. - Kik a szalon vendégei? - Ez egy társadalomelméleti kérdésekkel foglalkozó kör, ahová érett tudósok, kutatók járnak. Ki- Szellemi piknik Szalonképes társaságok Madam Geoffrin szalonja 1755-ben. Az illusztris társaságban ott van Montesquieu és Marivaux is