168óra, 1997. január-június (9. évfolyam, 1-26. szám)
1997-03-18 / 11. szám
Petőfi 72 zet Oral History Archívumában őrzött, a Kozák Márton által ’89-90-ben készített interjúban úgy véli: „egyedül Magyarországon kapná meg a párt a többséget egy igazi választáson”. Működött ugyanis a fogyasztási teljesítményen nyugvó legitimáció. A reálbérszint a konszolidációt követően az árszínvonal fölé emelkedett, a hetvenes évek derekáig a bérnövekmény csaknem duplája az áremelkedésnek. A tervgazdaságot a piaci viszonyokkal egyeztetni próbáló mechanizmusreform ennek a fogyasztási teljesítményen nyugvó legitimációnak a megőrzését célozta. Az új gazdasági mechanizmus megszüntette a kötelező erejű központi tervelőírásokat, előtérbe helyezte a nyereségérdekeltséget. A politikai nyugalomért stabilitást nyújtó magyar modell a hatvanas évek derekától a hetvenes évek közepéig prosperált. Az 1972-es esztendő a „visszafordulat” éve is. ’71-ben készült el a KGST komplex programja, mely azt irányozta elő, hogy a KGST-országok gazdasági struktúráját hozzáigazítsák a szovjet gazdasági és piaci igényekhez. Ugyanakkor belülről-balról az úgynevezett munkásellenzék támadta a reformpolitikát. E keményvonalas csoportot Komócsin Zoltán, Pullai Árpád, Biszku Béla és Gáspár Sándor neve fémjelezte. Ez az alakulat - Nyers szerint - körülbelül annyira volt munkás, mint amennyire forradalom volt április negyedike. A magyar munkásság, Nyers így látja, elfogadta a reformpolitikát. A munkásság zöme támogatta a változást, mert hasznot húzott a szabályozott munkaerőpiacból, a szabad munkahely-változtatási jogból és a némileg differenciált bérezésből. A komplex program retrográdra sikerült - mondja Nyers Rezső, de mégis kénytelenek voltunk elfogadni, hisz - Gáspár Sándor szavaival - „nagyon meg voltunk hendikepelve az új irányítási rendszer miatt, amivel kivívtuk magunkkal szemben az istenek haragját”. Amúgy sem voltunk Moszkva kedvencei. A komplex programmal párhuzamosan az ideológiában és a politikában is merevebb lesz Moszkva álláspontja. Ennek folyományaként záródik le az alkotmánymódosítási folyamat, amely - Kádár szándékaival szemben - beemeli a konstitúcióba, hogy Magyarország szocialista ország. Eme módosításról tárgyal a március idusán ülésező KB. (Kádár elvi álláspontja az volt, hogy Magyarország még csak „halad a szocializmus felé”. Ő komolyan gondolkodott a szocializmusról — hangsúlyozza Nyers - és nem volt szimpla szovjet ügynök, aki azt akarta meghonosítani, ami a Szovjetunióban állt fenn.) Szovjet nyomásra ekkor kapott alkotmányos megfogalmazást a párt vezető szerepe és a proletárdiktatúra. A szovjet vezetés tartott Jugoszláviától és páni félelem élt benne Kínával szemben, mely kezdett kacsingatni Kelet-Közép-Európa felé. Moszkvát ez is a póráz rövidebbre fogására ösztönözte. A PB ülésein balról bombázzák a reformpolitikát, moszkvai utazásán Brezsnyev kritizálja Kádárt, aki felajánlja lemondását, pozíciója megerősítése céljából. A lemondási ajánlatot nem fogadják el, és a stabil Kádár - aki középúton állt az ortodox moszkoviták és a reformerek között - némileg útját szegi a munkásellenzék győzelmének. Az ultrabal felemás diadalt arat a felemás ország felemás reformja felett: a novemberi KB-ülésen határoznak a vissza-központosításról, kiemelnek ötven nagyvállalatot, módosítják a nyereségelvonás rendszerét, létrehozzák az Állami Tervbizottságot. Nyers szerint a vezetés egységének hiánya miatt nem sikerült erőteljesebben képviselni a magyar érdekeket. Ez a háttér, amely előtt a márciusi ifjak felvonulnak. Nyilvánvaló, hogy a kádárizmus legkonszolidáltabb idejét éljük. ,,Az egész akció (hogy pár száz gyerek negyvennyolcas nótákat énekel), egy pillanatig nem veszélyeztette Kádárt” - állítja Marián Béla, akkor agyba-főbe vert felvonuló gimnazista, ma az egyik közvélemény-kutató intézet feje. A túlreagálás csinált belőle eseményt. A résztvevők fiatalok voltak, akik nem élték át az ötvenes évek megpróbáltatásait. Bár zömük spontán módon csatlakozott az aznap Pest és Buda utcáin fel-alá vonuló csoportokhoz, Grillmayer szerint fő motívumuk a hazaszeretet volt, és az az érzés, hogy az összegyűlt hazugságok ellen már tenni kellett valamit. Komoly szervezés nem folyt, néhány szerény forgatókönyv készült az informális ünnepségre. Ulveczkiék néhány példányban legépelték Babits Petőfi koszorúi című versét. Pár száz meghívó is készült. Hogy ki adott parancsot, nehéz megmondani. A belügyminiszter (Benkei András) formálisan a miniszterelnöktől és az első titkártól függött, Focktól és Kádártól. Nyers szerint egyikükről sem tehető fel, hogy ők adták volna az utasítást a túlméretezett ütésre. Lehet, hogy pusztán a belügyi szervek és a tárca „önmozgásáról” van szó.Gombár József szerint, aki ’73-ban a KISZ KB titkára volt, Benkei erős ember volt, Biszku teljes bizalmát élvezte és nem biztos, hogy mindig egyeztetett a PB illetékeseivel. Nyers Rezső szerint a munkásság elfogadta a reformpolitikát Ulveczki Gábor kizárási határozatát Győriványi Sándor írta alá 16 NEHÉZ ÉVEK - Noha nyomasztó volt a rendőri felügyelet és a tudat, hogy lehallgatnak, követnek, én szabad ember voltam a számomra adott határokon belül - mondja Ulveczki. - Tény, hogy a hetvenes évek közepétől, minden piszkálódás ellenére, életem legkreatívabb időszakát éltem. Valamennyire el lehetett szakadni a politikától és a fenyegetéstől, de teljesen elszakadni nem. Az a gyanúm, az ilyen helyzet stimuláló, de senkinek nem kívánom... És fékező is lehet, ha az ember nagyobb jelentőséget tulajdonít a fantomnak, mint kellene. Fizikai félelmek nem gyötörtek, nem volt folyamatos rettegés az élet. Amikor elhagytuk a határt, nevetőgörcsöt kaptunk. Kiléptem egy túlnyomásos kamrából, tíz centit nőttem és a súlyom a felére csökkent. EGY KORABELI HÍR A másnapi lapok nem dimenzionálták túl a dolgot. A Népszabadságban az alábbi hír jelent meg: „Tömeges letartóztatások Namíbiában. Namíbia néger lakossága fokozza harcát jogaiért, az országot jogtalanul uralma alatt tartó szomszédos Dél-afrikai Köztársaság fajüldöző rendszere ellen. Országszerte tombol a rendőri terror.” Példát statuálni Gombár szerint különösen a budapesti apparátus (a párt, a KISZ, a rendőrkapitányság és a kerületek) érezték úgy, hogy példát kell statuálniuk, mert az ő fejükre hull vissza, ha hibáznak. Minden alkalmat kihasználtak arra, hogy piros pontokat szerezzenek. Az olyannyira keresett ellenségkép öltött váratlanul testet a diákfelvonulókban. Valahol itt, a belügyi tárca és a budapesti apparátus környékén kell keresni azt, aki kiadta a parancsot az ágyú kezelőinek, amellyel verebekre lőttek. Nehéz pontos információt szerezni, mert Harangozó Szilveszter ezredes, akkor a BM III. főcsoportfőnök-helyettese nem nyilatkozik, Baranyai György rendőr vezérőrnagy, akkori főkapitány pedig minden személyes adatát titkosította, mindhalálig. Számos visszaemlékezés, dokumentum Incze Ágnes Emlékszem egy városra című filmjéből származik.