168óra, 2003. április-június (15. évfolyam, 14-26. szám)
2003-04-30 / 18. szám
168 óra Múltidő és kenőmájast gyártott Németországnak. Nagy tápértéke jóvoltából különösen a német tengeralattjárókon kedvelték a Pick szalámit, hiszen kis helyen elfért és sokáig elállt. 1941-ben, Bárdossy miniszterelnöksége idején levelet kaptunk, amelyben az állt, hogy egy szabadkai hentesnek utalták ki a gyárat. Családi kapcsolatok révén sikerült elintézni, hogy a miniszterelnök semmissé nyilvánítsa ezt a rendelkezést. 1944-ben, a nyilas rémuralom idején azonban már apámnak is bujkálnia kellett. A Békés megyei Festeticsek barátságát a vadászatnak köszönhette. Történetesen a grófi családnak volt egy nyilas tagja, aki az ismerősnek - életmentő gesztusként - üres pesti lakását bérbe adta. Akkoriban a sógorom is több zsidónak segített búvóhelyet keresni. Egyszer az említett lakásba beállított egy sárga csillagos nővel. Aztán apámmal együtt rejtőzködtek a tragikus időkben. Szerelem szövődött köztük. A körülményekhez képest boldogok voltak. (Anyám már egyébként is elhidegült apámtól, külön éltek, és ő persze árjának számított.) Később apám egy svéd védett házban lakott. A partraszállás napján vittek el munkaszolgálatra. Először Hódmezővásárhelyre, majd Nagykőrösre masíroztunk. Lőszerraktár mellett dolgoztunk, vasúti kocsikra rakodtuk a szállítmányt. Egy reggel a parancsnok, aki meglehetősen kegyetlen ember hírében állott, magához hívatott. Tizennyolc éves voltam, nagyon féltem. Kérdi: mi a nevem, a szegedi család tagja vagyok-e, van-e egy nagybátyám, kinek keresztneve Móric? Igen, válaszoltam. Erre ő elmeséli, hogy az első világháborúban együtt szolgált nagybátyámmal az olasz fronton. Súlyosan megsérült, és a lövészárkok között Pick Móric kikúszott hozzá, és megmentette az életét. Ezt szeretné most meghálálni. Elővett egy német szakácskönyvet, és kérte, fordítsam le a recepteket, mert a szakácsnő nem tud németül, pedig ő nagyon szereti ezeket az ételeket. Sietni nem kell, írás közben hallgattam a rádiót, este pedig beszámoltam a bajtársaimnak az eseményekről. Ezt ők csak »Pick híradónak« hívták. Amikor megtudtuk, hogy a német határra visznek bennünket, még aznap éjjel hárman megszöktünk.” Miután a Vörös Hadsereg elfoglalta Szegedet, ismét megindult a folyamatos nyersanyagszállítás a gyárba. A kapott birka- és marhahúst a szovjet katonák számára dolgozzák fel pörköltnek és külön recept szerint „moszkvai kolbásznak”. 1945 tavaszától a szegedi üzem részt vesz a Magyar Konzervkereskedelmi Rt. és a szovjet Exporthieb Tröszt közötti szerződés programjának teljesítésében. Negyvenöt májusában Pick Jenő visszatér Szegedre. Akkor mint kizsákmányolót internálják. 1946-ban rendőri felügyelet alá helyezik. 1947-ben tulajdonosként és igazgatóként újra a gyár élére kerül. Hitelt igényel szalámigyártásra. Svájcban és az USA- ban akarja értékesíteni a régi márkás terméket. 1948 februárjában a zürichi repülőtéren látja a fiát utoljára. Tamás, a fia könyörög neki, hogy maradjon kint. Egy vagon szalámi akkor a vagyonuk, Svájcban. De ő hajthatatlan. „Magyar vagyok - mondja -, Szegeden születtem, és Magyarországon akarok élni. A gyárat sem hagyhatom ott.” És hazajön. 1948 áprilisában a XXV. törvénycikk kimondja a száznál több munkást foglalkoztató üzemek államosítását. A Minisztertanács az üzemi bizottság elnökét, Pontyik Pált nevezi ki a cég új igazgatójának. Pick Jenő mögött mindörökre bezárják a vasajtót, amely elválasztja a gyár épületét a Pick-háztól. Az egykori gyártulajdonos a kitelepítést sem kerüli el a sztálini időkben. Hátralevő éveiben egy pesti zsiradéküzemben portásként is dolgozik. Barátai szerint halála előtt gyakran mondogatta: a Pick szalámi eredeti receptjét nadrágja zsebébe varrva magával viszi a sírba. 1948 után a gyár - immár Pick márkanév nélkül - Szegedi Szalámigyárként működik tovább. A dolgozók között még ott van a montenegrói szerb Obradovics Sztojko, Pick Jenő híres szalámimestere. A gyárban találnak munkát azok az egykori hentesek és mészárosok is, akiknek üzletét szintén államosítják. Az ötvenes évek derekán nemcsak traktoros válhatott a falusi lányokból, asszonyokból, hanem akár csontozhattak is a szalámigyár első női boncbrigádjában. Molnár Aranka nevét például feljegyezték az ügyes boncosok közt. Akkortájt export csak Nyugatra irányult. Mindenütt külön átvevő vizsgálta a szalámi minőségét. A keletieknek nem volt megbízottjuk, ők csak a későbbi években vettek téliszalámit. A Pick nevet csupán a nyugati címkéken volt szabad használni. 1968-ban évi 500 vagon szalámit termelt a gyár, s ebből 320 vagon ment exportra. 1977-re a szalámiexport hétezer tonnára emelkedett. A rendszerváltás után, 1992-ben a Pick részvénytársasággá alakul át. A Pick-örökösök minimális kárpótlásban részesülnek. Jogtalan névhasználat miatt pert indítanak, hogy kötelezzék a céget a Pick név elhagyására. Első fokon megnyerik, másodfokon és a Legfelsőbb Bíróságon is elveszítik. Az ítélet jogerős. Lezárul a Pick privatizációja. A cég jelenlegi tulajdonosai: az Arago Befektetési Holding Rt. (93,3 százalék) és magánbefektetők (6,7 százalék). Csak a márkavédelmi jogokat szavatoló aranyrészvény marad állami kézben. Pár évvel ezelőtt Pick Márk és Pick Jenő tiszteletére emléktáblát helyeztek el Szegeden, az egykori családi ház falán. Nem is olyan rég Pick Tamást láthattuk az óriásplakátokon, amint garantálja a szalámi eredeti minőségét. A Pick szalámi az egyik legversenyképesebb termékünk az EU kapujában. ■