168óra, 2003. július-szeptember (15. évfolyam, 27-39. szám)

2003-07-03 / 27. szám

Glóbusz­ ­ hajnalra Alexandert, a villás­reggelit már Montyval fo­gyasztotta el a térképszobá­ban. Ha valaki ismerte a szovjet viszonyokat, az ő volt. Segí­tette ugyan az intervenciót — nehézfegyvereket juttatva a lengyeleknek -, de mert első­sorban politikus volt, támo­gatta később a Szovjet elis­merését is. Az irodalom is ér­deklődési területei közé tarto­zott. Mint katonai akadémiát végzett tiszt a negyedik huszárezreddel végig­harcolta az angol-búr háborút, ám a The Times nagy örömére kitűnő haditu­dósításokat is küldött a harc­térről. Világháborús műveiért egyébként 1953-ban irodalmi Nobel-díjat kapott. Az 1900-as választásokon konzervatív programmal nyer man­dátumot, de 1906-ban már li­berális képviselő, egyben gyarmatügyi államtitkár­­ szószólója lesz Dél-Afrika önkormányzásának. 1908 és 1910 között kereskedelmi miniszter, egyben élharcosa a szénbányászok nyolcórás munkaidejének. Egy évvel később belügy-, majd tenge­részeti miniszter. 1917-ben Lloyd George - a toryk (!) tiltakozása ellenére - állít­ja a hadigazdálkodás, majd a hadügyek élére. Van egy kritikus, köztes esztendő, 1916, amelyben a Dardanellák menti Gal­­lipolinál elszenvedett ve­reség miatt lemon­datják. A késedel­mes logisztikáért rajta verik el a port. De percig sincs letörve: kiveszi a naftalinból alez­redesi egyenruháját, és csatlakozik a Franciaor­szágban harcoló 6. skót lö­vészezredhez. Anglia a háború után sem nélkülözheti sokoldalú szakértelmét. Éppen csak újra más tár­ca vár rá. Be­lőle lesz az 1924-29 közti pénzügymi­niszter, de mielőtt stallumját másnak adnák - ezúttal ismét a konzervatív párt vezéregyé­niségeként, de inkább mint katonapolitikai szakértő­­ szenvedélyes beszédben hívja fel az alsóház figyelmét a né­met újrafelfegyverzésben rej­lő veszedelemre. E témáról előbb szól, mint bárki a vilá­gon. Az idő őt igazolja, de a megbékélés politikájának csődje, Chamberlain bukása kell ahhoz, hogy ő költözhes­sen a Dowing Streetre. Amikor hatvanhat évesen, kezében György király kine­vezésével, a Buckingham-pa­­lotánál kocsiba ül, érdekes párbeszéd zajlik le, amelyet John Lukacs idéz 1940. má­jus című könyvében. „Bár­csak jobb időben kapta volna ezt a tisztséget, mert most óriási feladat hárul önre - így gratulál neki a személyes vé­delmére kirendelt W. H. Thompson felügyelő, mire Churchill szeme könnyes lett, és ezt felelte: - Csak az Isten a tudója, mekkora. Remélem, még nem késő, de ha mégis, akkor is el kell követnünk mindent, ami erőnkből telik...” (Egyébként történelmi tény, hogy a csehszlovák krízis idején közös, moszkvai fel­lépést szorgalmazott, de Aniglia egyedül vívott csa­tája után még jó másfél év­nek kellett eltelnie, amíg az antifasiszta koalíció létre­jöhetett.) A csúcstalálkozók so­sem teltek szenvedélyes viták nélkül, ám a részt­vevők mindig meglelték a közös célt, a nácizmus le­győzését. Churchill nehe­zen bár, de végül hajlan­dó volt lemondani a bal­káni támadásról Nor­mandia érdekében. Az inváziót megelőző na­pon - amikor a szigetor­szág minden náci spionja az ő mozgását figyelte - a londoni állatkertben napozott és sétálgatott, behatóan ér­deklődve az oroszlánok eteté­se felől. Mentek is éjszaka a Berlint megnyugtató számjel­táviratok: „A Szivaros pihen, szórakozik... nincs közvetlen veszély!” Pedig volt. Az egyik abban rejlett, hogy a Secret Service egy Enigma rejtjelező készülék megszer­zésével képes volt minden nő­ 168 óra­­.

Next