168óra, 2004. október-december (16. évfolyam, 40-52. szám)
2004-10-21 / 42. szám
Közélet hogy áthelyezését kérte. Pár nap múlva átvezényelték Tiszaújlakra. A népbírósági tárgyalásra a volt deportáltak közül is beidéztek néhányat tanúnak. Kecskésiben többen felismerték a kegyetlen csendőrparancsnokot. Egyikük kijelentette: „Ismertem a vádlottat, ő volt az, aki a vagonírozást intézte. Ott volt akkor is, amikor levetkőztettek minket és motoztak. Amikor egy állapotos nő került elé, azt mondta, dobják a vagonba.” De olyanok is akadtak, akik Kecskési ártatlanságát bizonyították. „Egy Fery nevezetű főhadnagy intézett a gettóban mindent. Ő volt a karhatalom parancsnoka. Tudtommal a vádlott a gettóban semmi tevékenységet nem fejtett ki” - állította az egyik deportált. A bíróságon az egykori csendőrök is egybehangzóan igazolták Kecskési állításait. A jegyzőkönyvekből nem derül ki, miért nem idézte be a bíróság Fery Pált, és miért nem szembesítette az egymásnak ellentmondó tanúkat. Kérdés az is, vajon miért nem a csendőrség eredeti dokumentációi alapján állapították meg, ki lehetett a gettó parancsnoka. Ungváry Krisztián történész szerint az 1944^45-ös hadi iratok 98 százaléka elveszett. Az oroszok bevonulása előtt elégették, vagy a szovjetek vitték el őket. A népbíróság végül kizárólag a terhelő vallomásokat vette figyelembe: Kecskésit háborús bűnök miatt másodfokon tíz évre ítélte. A történész úgy véli, ha a népbírósági tárgyalásokon kiderült a vádlottról, hogy sváb származású (Kecskési- Kolhmann német származású volt — a szerk.), ezt bizonyítékként vették arra, hogy az illető nyilas vagy náci is. „A tárgyalások hisztérikus légkörben zajlottak, beordítoztak a deportáltak hozzátartozói, a kivégzéseken szavalókórusok kántálták, hogy lassabban húzzák a kötelet.” Más dokumentumok alapján ugyanakkor mégsem vethető el egyértelműen Kecskési háborús bűne. Évekkel később az Új Írás 1965. júliusi és augusztusi számában Lévai Jenő A beregszászi gettó parancsnokából - magyar nemzeti hős címmel kétrészes cikket közölt. Ebben megemlíti, előkerült az az önéletrajz is, amelyet Kecskési még 1947-ben, a Markó utcai vizsgálati fogságban írt. Ebben a beregszászi zsidókkal kapcsolatban annyit jegyzett le: „Összeszedés! A téglagyárat én vezettem! Karhatalom! Bezárás! Nem úgy, mint másutt!” Persze előfordulhat, hogy Kecskési önéletrajzát kínvallatással kényszerítették ki, bár évek múlva egy róla készült portréfilmben azt nyilatkozta: amikor letartóztatták, a vallatószobába bejött egyik régi ismerőse, és a verőlegényeket utasította, ne bántsák, mert ártatlan. Így nagyobb verés nélkül került a zárkába. (Gulyás János- Gulyás Gyula: Túlvilági beszélő) Az is lehet, hogy Lévai nem hiteles dokumentumokra hivatkozik. „Lévai Jenő újságírói karrierje a harmincas évek végén azzal kezdődött, hogy Endre László akkori Pest megyei főszolgabíró szélsőjobboldali tevékenységét leplezte le. Lévait ezért meghurcolták. A háború után mindegyik népbírósági tárgyalásra eljárt, és a saját szája íze szerint, elfogultan interpretálta az eljárásokat” - mondja Ungváry Krisztián. Tény, az Új Írás szerzője Kecskési tárgyalásáról azt írta: „Az összes tanú a vádlott ellen vallott.” Ám a népbírósági dokumentumok nem ezt igazolják. Ugyanakkor az sem zárható ki, hogy azoknak a foglyoknak volt igazuk, akik felismerték Kecskésiben a brutális tisztet. A csendőrök akár előre is egyeztethették mentő vallomásaikat. Kecskési sokszor hangoztatta: az ÁVO börtöneiben vált költővé. A gyűjtőfogházból Vácra szállították át, ahol együtt raboskodott - a későbbi, ’56-os forradalomban hősi halált halt - Gérecz Attilával, valamint Kárpáti Kamillal, Tóth Bálinttal. Kecskési a börtönbeli „irodalmi élet” fő szervezője lett. Ő szerkesztette és rejtegette zárkájukban Füveskert című „szamizdat a verses füzeteket”. 1956-ban szabadult, a forradalom után Bécsbe menekült, ahol megalapította a „magyar szabadságharcos írók” lapját, a Nemzetőrt. A hatvanas, 19