168óra, 2013. július-szeptember (25. évfolyam, 27-39. szám)
2013-07-04 / 27. szám
Kultúrá rusban énekel, a bátyám zeneakadémista, zenetörténésznek készül. Családi összejöveteleken testvéreimmel kiadtuk a négy szólamot: volt szoprán, tenor, alt, basszus. Kisgyerekként furulyával kezdtem, majd csellóztam, gitároztam. A zenés darabok most is könnyen rám találnak. Aztán ott volt a Rádió Gyerekstúdiója. Szinte minden szombat délelőttöt a Bródy Sándor utcában töltöttem. Sok hangjáték készült akkoriban, és gyakran szerepelhettünk egy-egy mondattal, de akadt főszerep is. Olyan színészlegendákkal állhattam a mikrofon előtt, mint Tolnay Klári vagy Gábor Miklós. Még élt Szabó Éva néni, nagyon kedveltem a beszélgetős műsorait, amikor egy-egy témát élő adásban boncolgattunk. Később a ciszterciek Szent Imre Gimnáziumába jártam, de határozottan színész akartam lenni. Elsőre felvették, ám rendező szakra. Kötelező asszisztensi gyakorlatát a Radnótin kívül Poznanban és Londonban töltötte. Lengyelországban angolul beszéltek, de magyar darabot, Spiró György kvartettjét próbálták. A városban kilenc színház működött, köztük egy nagy musicalszínház és egy operaház. Amikor Pál ott járt, épp Verdi-hónap volt, naponta más operával. Londonban töretlen hagyományok, megállapodott szabályok uralják a teátrumokat. Ugyanakkor tapasztalhatta azt is: nincs a rendszerben biztonság. Mert ha egy színész ötvenéves, akkor is castingolnia kell. Nálunk még hívják az embereket. - Az angol színészeknek természetes a világ biztonsági háló nélkül, mert erre születtek. Nem csodálkoznak, ha lefut egy musical, és megszűnik a munkájuk. Kezdik az egészet elölről, vagy színházon kívül próbálnak szerencsét. Magyarországon eszébe sem jut senkinek, hogy beírja az önéletrajzába a színészképzést. Pedig ez nemcsak azt jelenti, hogy az illető művészlélek, hanem azt is, hogy átlagon felül terhelhető, magabiztosan kommunikál, gyors a megoldóképessége, vagy éppen jól tud nagyobb, összetettebb feladványokat fejben tartani. Ezek a készségek jól mutatnak egy pályázatban. Arról nem is beszélve, hogy a civil életben gyűjtött tapasztalatokat bele lehet építeni egy későbbi színházi munkába. A kor és a hazai helyzet könyörtelen. A teátrumok eladósodnak, bezárnak, korosztálytól függetlenül egyre több színházi ember csúszik le a színpadról. Akad, akit kocsmában látni pultosként. A hagyományos szamárlétra szerint először vidéki társulathoz kerül az ember. Itt hosszú éveket tölt el, amíg rendezővé válik, majd feljöhet bemutatkozni a fővárosba. — Erről már régen nincs szó. Olyan pusztuláson ment át a szakma, amilyenre a tanáraink nem készíthettek fel. A végzős hallgatókat már nem szívja fel a pálya, semmilyen recept nem működik. Nagyon szerencsés csillagzat kell ahhoz, hogy valaki ki tudja választani azt az alkotóműhelyt, amelyikhez szívesen csatlakozna, és ahol munkát is kap. És most nem is a pénzen kesergek, hanem a tervezhetőségen. Mert például azt, hogy a jövő évadban mit lehet egyáltalán megcsinálni, vagy mi az, amiről le kell mondani, mert nem lesz rá pénz, még most sem lehet tudni. Papíron, bemutatószám szempontjából sokat rendeztem, ám az utóbbi években egyre kínkeservesebb egymás mögé szervezni a darabokat, hogy meglegyen a folytonosság. De makacs vagyok, én is rendezőként szeretnék megélni. Göttinger szabadúszóként indult. Rendezett erdélyi független társulatoknál, majd itthoni független műhelyeknél, később kőszínházakban: Debrecen, Nyíregyháza, Bárka, s végül Kaposváron kapott szerződést. Az új évadtól a Pesti Magyar Színház tagja. Conor McPherson Tengeren című művét ő látta meg és hozta el Londonból a Józsefvárosba. Az ír darab szomorú meseszerűsége, alkoholista hősei kísértetiesen passzolnak a magyar valósághoz. Pál rádiós múltjához sem maradt hűtlen, több zenés és prózai hangjáték került ki kezei alól. És egy másik élete, azaz egy rockzenekara is van: a Firkin. Kelta punkzenét játszik, énekel, időnként a húrokba csap, furulyázik. Rendezőként keveset diktál, ritkán mondja meg előre, mit szeretne látni, inkább figyel, kommentál, ütközteti a szereplőket. A foglalkoztatottságnak ára van, keveset pihen, néha szeretne csak úgy nézelődni, kószálni a világban. Vagy munka helyett elolvasni egy regényt. Mert gyűlik a stressz az emberben, fel kell állni a bukásból is. Az egykori budai fiú már Pesten lakik. A reggeli kávé és cigaretta, majd biciklivel indul a városba. Fejben már az új évadra készül. A Nagymező utcai bisztróban alkonyodig a narancslé elfogyott, Göttinger Pál idegesen dobol az ujjaival. Nem tagadja, feszült kissé az előadás miatt. ■ Nényei: Mozgófénykép 168 Óra 41