168óra, 2017. január-március (29. évfolyam, 1-13. szám)
2017-03-30 / 13. szám
168 óra /2017. március 30. ►»KULTÚRA«« 63 KÖNYV » A JÓKAI-HÁZ Itt nem volt jó híre Petőfinek. Jókai (3.) Róza, az örökbefogadott unoka szerint a költő kellemetlen, faragatlan ember volt, a földre köpködött, trágárkodott és falta a hagymát. Ezekről a rossz tulajdonságokról Szendrey Júlia megpróbálta leszoktatni, ám ez sem voltak elegendő, hogy a „feleségek feleségét” Jókaiék elismerjék. Róza (3.) szerint ugyanis Júlia cinikus volt, bár intelligens, és meg is csalta a költőt (!). „Hideg hisztérika” - erősített rá a nagy mesemondó. Szavaiból azt lehetett kisütni, hogy még rá, a jámborra is kivetette a hálóját az erotikusan felfűtött Petőfiné. Ebből legfeljebb annyit hihetünk el, hogy Jókai (3.) Róza szerint efféle vélemények forogtak a Jókai-házban. Ami korántsem volt a béke szigete. Jókai Móric és a nyolc évvel idősebb Laborfalvi (1.) Róza házasságát Petőfi is ellenezte. A celeb színésznőnek volt egy házasságon kívüli lánya (Róza 2.), aki aztán megszüli ugyancsak házasságon kívül a hódító Andrássy Gyulától leányát, e könyv szerzőjét. Ha úgy hiszik, ezzel túl is jutottunk a hangos botrányokon, tévednek. Laborfalvi Róza halála után Jókai egy nála 54 évvel fiatalabb (!) színésznőt választ, tesz általános örökössé, és ezzel magára szakítja a család haragját. A legkisebb Róza férje, a honfoglalási körképet festő bohém Feszty Árpád sem maradhat szolidáris Jókaival. (Neki is megvolt a maga színésznő szerelme. ,A saját ágyamból húzta ki őt Jókai Róza” — aprehendált a nyolc évig tartó intenzív líra végén Jászai Mari, a férfifaló tragika, akiről a Vénuszon egy krátert neveztek el.) Máskor, más mérték. A 79 éves Jókait aggastyánnak minősítették. Volt még aztán félreértés, kitagadás, megátkozás, vitriol az új menyasszonynak szánva. Ahogy a szerző mondja: „valami shakespeare-i unheimlich”. Hát így. (Feszty Árpádné Jókai Róza: Akik elmentek... Athenaeum Kiadó.) ERDÉLYI S. GÁBOR FESZTY FILM »BÚCSÚ EURÓPÁTÓL Stefan Zweig bizony migráns volt, „másik helyre költöző”, amit a szó elsődlegesen jelent. És politikai menekült. Megvolt rá az oka: zsidó volt, békepárti, Európa-párti a behemót és vérengző birodalom árnyékában. Sokfelé forgott a világban. A harmincas évek derekától leginkább Amerikában reménykedett. Mindenhol elismert íróként fogadták, a PEN kongresszusán ünnepelték. A nácik teremtette honi helyzetet nem kommentálta, noha ekkor már lobogtak a könyvmáglyák, és tudni lehetett: ahol könyveket égetnek, ott csakhamar az emberekre is sor kerül. Valamiféle régimódi tisztesség gátolta a kritikában, a legbelső hűség megtagadásában. Brazíliára, a kevert kontinens országaira úgy tekintett, mint a jövő együttélési modelljeire, ahol nem állítja szembe az embereket a faji, politikai, vallási elkülönülés. Hisz minden megosztottság tragikus - hangsúlyozta a germán felsőbbrendűség agresszív hirdetésének korában. A búskomor osztrák életét kitölti a menekülés. Sok vészhelyzetben lévő barát, ismerős reméli, hogy Zweig segíthet. Ám hírnév ide, kapcsolatok oda: ő sem mindenható. A lehetetlenség és a tehetetlenség súlya nyomasztó. Az önvád mindenhol megtalál. A dráma lefojtottsága a tempót viszszafogja. A film nem tesz engedményeket a népszerű, könnyített befogadásnak. Sehol egy dokumentumfelvétel a frontról, egy temperamentumos látványosság, egy váratlan fordulat. Ezért az események inkább csak illusztratív szerepet játszanak az ismert emberi sorsban. 1942 februárjában, amikor a japán katonai terjeszkedés, Rommel afrikai előnyomulása, az Amerika partjainál támadó német tengeralattjárók veszélye már a nácik, fasiszták győzelmét ígérte, Zweig lelki tartalékai elfogytak. Belezokkant a kilátástalanságba. Elpusztította magát. (Rendezte: Maria Schrader) BÖLCS ISTVÁN