168óra, 2018. április-június (30. évfolyam, 14-26. szám)
2018-06-14 / 24. szám
Különbségek Viszontválasz Pók Attila és Stark Tamás cikkére Megtisztelő Pók Attila és Stark Tamás kollégáim cikkem ■ 1 * iránt tanúsított figyelme. A megtiszteltetés ténye azonban nem kell hogy elhomályosítsa a köztünk lévő nézetkülönbségeket. Vitapartnereim írása nyomán én a következő pontokban foglalom össze felfogásunk eltéréseit. 1. Megítélésem szerint a Pók-Stark-szerzőpáros nincs tisztában azzal, hogy mi a különbség a történettudomány és az emlékezetpolitika között. (Ezért használnak ilyen kifejezéseket, mint hogy „történészi és emlékezetpolitikai tisztázás”.) Szeretném röviden jelezni a különbségeket. A történettudomány általában törekszik egy-egy folyamat vagy jelenség árnyalt elemzésére - noha Hayden White előtt csak sejtettük, azóta érvelten tudjuk, hogy itt is meghatározó a konstrukciók és a narratívák jelenléte. Az emlékezetpolitika ettől lételméletileg különbözik: a társadalom tagjai számára különféle, a múltra vonatkozó, de az adott jelenben is hatni képes leegyszerűsített üzenetekkel dolgozik. Egy általában rövid, egyértelmű, narratívát sugalló konstrukciót kíván - nem feltétlenül írott formában - a befogadóhoz eljuttatni. A két szféra - éppenhogy eltérő funkciójuk és lételméleti különbségeik alapján - nem mosható össze. Én Emlékezetpolitikai hiány című írásomban nem a Horthy- és a Rákosirendszer különbségeivel foglalkoztam, hanem azzal, hogy a társadalom zsidó és nem zsidó részének különféle rendszerekben szerzett családi élményanyaga mentén hogyan lehet kiszabadítani a magyar holokausztemlékezetet gettószerű beszorítottságából. Úgy találtam, hogy a zsidók magyar állami vegzálása és a honi sztálinizmus által teremtett élményanyag között van akkora azonosság, ami mindkét fél részéről közös érzékenységeket teremthet, és így az eredetileg eltérő csoportokra vonatkozó kollektív bűnösség hatalmi gyakorlatát mindenki számára érzékelhetővé teszi. Két eltérő narratíva helyett egy közös, de két ágra bomló, egymással összefüggő elbeszélésben gondolkodtam, gondolkodom. Ha kollégáim az emlékezetpolitika hitelességét úgy képzelik el, miszerint nincs folyamatosság a két rendszerhez kötődő állami diszkrimináció között, akkor tagadják azt, hogy faji alapon éppolyan diszkriminációs mechanizmust lehetett működtetni, mint az osztályharc jogcíme alapján. Pedig megszámlálhatatlan élettörténet bizonyítja azt, hogy ez a folyamatosság létezett, legfeljebb az artikulációs keretrendszer különbözött. Ha a kollégáim úgy gondolják, hogy az emlékezetpolitikánál a legfontosabb kérdés „a társadalom különböző helyzetű és érdekű csoportjainak viszonya az állam diszkriminációs politikájához", akkor összekeverik az egykorú viszonyokra vonatkozó történeti elemzés és az utólagosan működő emlékezetpolitika fogalmát. Tehát elméletileg jár Miután nem a magyar állam kezdeményezte a zsidók megsemmisítését, viszont készséges partnere volt a náci német szándéknak, ezért nekünk inkább azzal van dolgunk, ami a magyar felelősséget érintinak rossz úton, következőleg gyakorlatilag is eltévednek. Engedtessék meg egy példa. A magyar függetlenségi emlékezetpolitikában egy sorba illeszkedik II. Rákóczi Ferenc és Kossuth Lajos, noha egy valamennyire is árnyalt történeti elemzés soha nem mosná össze kettőjüket. Hogyan is lehetne összekeverni a nemesi nemzet privilégiumőrző törekvéseit a polgári szabadság jogegyenlősítő intencióját megfogalmazó modern nemzetfogalom kívánalmaival? Ahogy történetileg helyes különbséget tenni Rákóczi és Kossuth között, úgy emlékezetpolitikailag ez nem feltétlenül indokolt, hiszen mindketten az adott magyar nemzet önrendelkezéséért léptek fel. 2. Úgy gondolják, míg egyfelől lehet vitatkozni azon, hogy „az állami antiszemitizmus történetileg mennyiben járult hozzá a holokauszthoz" addig „emlékezetpolitikai szempontból az antiszemitizmus és a holokauszt szétválaszthatatlan”. Már eredeti cikkemben is felhívtam a figyelmet rá, de most megismétlem: nem minden állami antiszemitizmusból következett holokauszt. A cári Oroszországban például erőteljes állami diszkrimináció volt a zsidókkal szemben, s ebből időnként a hatóságok által tolerált pogromok alakultak ki, de nem következett be holokauszt. Tehát az állami antiszemitizmus és a holokauszt között nincs feltétlen kauzális összefüggés. Inkább azt mondanám, hogy ahol van állami antiszemitizmus, ott fokozottan fennáll a zsidók kiirtásának veszélye. Ez a lehetőség eleddig csak a náci Németország által uralt területeken valósult meg - a holokauszt részben ettől egyedi. Mindazonáltal - mint eredeti írásomban ugyancsak jeleztem - nem biztos, hogy egy magyar holokausztmegemlékezési logikának minden tekintetben követnie kellene a német modellt. Miután nem a magyar állam kezdeményez- Gerő András 4 8 2018. június 14.