2000, 1992 (4.évfolyam) június
Lengyel László: Berendezkedés
Berendezkedés FÉLÚTON: MÁSODIK RÉSZ LENGYEL LÁSZLÓ A JLA Antall József MDF-többségű kormánya 1990 áprilisa óta négy szakaszon ment át: 1. 1990 áprilisa és novembere között kiépült az „első Antall-kormány", 2. A kormány az októberi taxisblokád hatására válságba, a kormányzati zavar állapotába jutott. 3. 1991 márciusától júliusig létrejött a második Antallkormány szerkezete, és 4. 1991 nyarától a kormányzati belharcok, összeütközések az év végi harmadik Antall-kormányhoz vezettek. Az 1991-es év az Antall-kormány és rendszer berendezkedésének és az ellenzék válságának az évei. Az első Antall-kormány idején a miniszterelnök megpróbálta keresztülvinni saját közigazgatói koncepcióit - sikertelenül. Az 1990-es év végi kormányválságból kormányának személyi és koncepcionális megváltoztatásával igyekezett kimenekülni. A második Antall-kormány szakértelmesedett, de kétfejívé is vált. A kétfejű kormányban ütközött egymással a miniszterelnök és gazdasági csúcsminisztere elképzelése. A kormányzaton belüli harcok 1991 nyarától állóháborúkká, lövészárokharcokká váltak, amelyet már nem eszmék, koncepciók alapján vívtak egymással, hanem az apparátusok logikája szerint. Megkezdődött az Antallkormány gazdasági és közigazgatási berendezkedő politikája, térfoglalása. A berendezkedő politika jellemzője, hogy az ideológiai csatározások és a kormányzaton belüli személyi összeütközések mögött folyik a Magyar Demokrata Fórum és kormányának térfoglalása a különböző társadalmi szférákban, a közigazgatási szervezetekben és a gazdasági intézményekben. Nem leépülés, nem összeomlás, hanem berendezkedés és megszilárdulás. A kormánykoalíció pártjai és az egyes kormányzati intézmények immár nemcsak személycseréket hajtanak végre, hanem intézménycseréket és átalakításokat is. Az ellenzéki pártok nem tudták megakadályozni ezt az Antall-féle berendezkedést. A berendezkedés elemei az erősödő politikai kormány és hatalmi eszközökkel megszerzett gazdasági, közigazgatási pozíciók (Antall-koncepció) A miniszterelnök előtt világossá vált, hogy a politikai berendezkedés biztonságához, a következő választásokig való kitartáshoz, illetve a hosszútávú konszolidációhoz nincs szüksége 1. külső támogatásra (paktumra, megállapodásra stb.) bármelyik ellenzéki párt részéről, elegendő, ha az ellenzék kellően megosztott; 2. a kormánykoalíció képviselői mindaddig kitartanak a kormány mellett, amíg az nyújtja a politikai hatalom monopóliumát; 3. az ideologikus kormányzás helyébe pragmatikus hatalmi kormányzást kell állítania. Ennek megfelelően az MDF-SZDSZ paktumból az MDF-re és a kormányra háruló megegyezési követelményeket semmisnek tekintette, s beszüntette a Fidesszel, mint párttal folytatott flörtjét. (Ez természetesen nem zárja ki, hogy tárgyalásra hívja az SZDSZ elnökét, illetve hétről-hétre találkozzon a Fidesz frakcióvezetőjével.) Az MDF a párton belüli lázadásokat, illetve Torgyán József kisgazda vezető támadásait azzal kívánta ellensúlyozni, hogy hatalmi pozíciókat biztosított mind a kormánypárt embereinek, mind pedig a kisgazdák vele szövetséges vezetőinek. Végül munkamegosztást alakított ki az offenzív, ideologikus MDF pártmozgalom és a hatalmi pozíciókat kiépítő pragmatikus kormányzat között. Nem a kormánynak kell politikai előterjesztéseket tennie, hanem csak fel kell karolnia a kormánykoalíció pártjainak és képviselőinek felterjesztéseit. A második Antall-kormány első korszakában - 1991 tavaszán - a programversenyben és a törvényhozásban vett flyamatot, s végül a semlegesebb berendezkedés mellett döntöttem. Nem tudom, hogy mennyire volt önkéntes és mennyire kényszerű az MDF ideológiai radikálisainak szabadon engedése. Kónya Imre dolgozatának, Csurka István tömegkommunikációs kampányának, a Zétényi-Takács törvénynek a felszínre bocsátása. Annyi bizonyos, hogy a párt ideológiai kampányának időszakában a kormány komoly tiltakozások nélkül hajthatta végre konszolidációs előretörését. A kormány sorra nyújtja be azokat a tervezeteket, amelyek új szervezeteket állítanának be az oktatás, az egészségügy és a gazdaság területén. És miként a Kádár-korban, sorban születnek olyan törvények, amelyek értelmezésre szorulnak, amelyeknek ellentmondásait a későbbiekben az államigazgatás rendeletileg vagy leizatosan értelmezi. (Ilyenek többek közt a döntő fontosságú csőd-, a számviteli, a pénzintézeti, vagy a szövetkezeti átalakulási törvények. E törvényeket a Pénzügyminisztérium, a Bankfelügyelet, az ágazati minisztériumok értelmezik. Ha nem tennék, végrehajtja- Az írás első részét folyóiratunk 1991. júliusi számának 3-13. oldalán olvashatták. A második rész a Pénzügykutató Rt. Jelentések az alagútból 1992 című anyagának háttértanulmányaként készült. Az 1990-es választások óta, alkotmányjogilag egy Antall-kormány működik, de politikaelméletileg immár három. Antall József háromszor alakította át kormányát úgy, hogy változtatott a kormány döntési szerkezetén, kulcsszemélyiségein, a kormányzati működés koncepcióján és gyakorlatán. Ezért beszélek három Antall-kormányról, a könnyebb megértés érdekében. Dolgozatom első változatában az Antall-konszolidáció kezdetéről szóltam. A konszolidáció kifejezésről folytatott viták meggyőztek arról, hogy ez a szó egy hosszú távú, szinte befejezett folyamatot sugall, illetve a közvélekedés szerint a konszolidáció a kormány és a nagy érdekcsoportok közötti megállapodásokra épül, amely az eddigiekben nem következett be. Többen a foglalás, a beköltözés, a terjeszkedés, a pozíciórablás szavak használatával írták le az 1991-es év második fele óta tartó fo t LENGYEL LÁSZLÓ