28-as Ujság, 1921 (4. évfolyam, 1-23. szám)

1921-01-07 / 1. szám

2­88-AS ÚJSÁG HÉTRŐL-HÉTRE. — Várunk, asszonyom. Mert a várakozás asszonynak a sorsa, férfinek az erénye. Kétségbe azonban nem esünk. Nem első eset, hogy a Fertő melletti réte­ket osztrák bakák lába tapossa. Taposta Rákóczy idejében is a sok lompos labanc... Taposták a Windischgrätz cserepárai is... Mégis elinrkultak mindig és ha jött az uj tavasz, bokrétás virágba szökött mindig a magyar szabad­ság fája, asszonyom. Keserű dió lesz még az osztráknak Nyugat­magyarország. No, de hagyjuk ezt a szomorú témát, asszonyom, inkább azt mondja meg, látta-e Wess minisztert? Meg Pekár Gyulát ? — Láttam. Látnom kellett, hi­szen annyit cipelték szegényeket egész nap ide oda, hogy mindig az utcán voltak. Na, hát kivasal­ták Vassból a művésztelepet a festők ? — A művésztelep sorsa bizto­sítva van, asszonyom. Abban a pillanatban, mikor megalakult a Szanatórium r.-t., a művésztelep sorsa is biztosítva volt, mert az csak természetes, hogy helyet kell nekik találni valahol. A nép­­kerti Vigadót azért szeretnék a festőművészek, mert a Népkert­ben sokkal könnyebben hozzá lehet modellekhez jutni, mint másutt. No meg aztán, ha jön a csodaszép május, mennyi csend­élethez, mennyi zsánerképhez, mennyi idillhez találnának itt témát. Micsoda esti hangulatokat Miskolci, 1921. január 8. — Csókolom a kezét, nagy­ságos asszonyom és engedje meg, hogy egy pillanatra sablo­nos legyek és boldog uj évet kívánjak magának. — Köszönöm, kedves barátom, de azt hiszem, maga sem hiszi komolyan, hogy az újév boldo­gabb legyen, mint az elődje. Mindig rosszabb jön és ami el­múlt, többé vissza nem jő, ked­ves barátom. Nagyon elégikus hangulatban vagyok, de látja, mint magyar asszonynak, igazán zokon esik Nyugatmagyarország sorsa. Mi, asszonyok, különben is lírikusabb kedélyűek va­gyunk, mint maguk és kétségbe­esetten látjuk, mikor az, ami a legkedvesebb, évről évre kisebb... Mind jobban elfogy... Mindunta­lan elvesznek belőle valamit. És így van most az ország testével is. Mintha az operációs asztalon feküdne szegény Csonka-Magyar­­ország és hol itt, hol ott nyes­nék le egy-egy testrészét az önző, kapzsi szomszédok. Hová lett a sok szép háborús ábránd, amikor mi, asszonyok, gyönyör­ködve néztük a diadalmas, erő­től duzzadó Hungáriát és szen­tül meg voltunk győződve, hogy évről-évre nagyobb lesz és íme, éppen az ellenkezőjét látjuk. Mondja már, maguk férfiak, mit szólnak ehhez ? HAÁSZ JÓZSEF FO»z»p, os«mig«­ boP­ is likőrök' Kivi, fia, tsasflismélyok. Kuglon bonbonok.

Next