A DUNÁNÁL - 2003. MÁRCIUS (2. ÉVFOLYAM, 3. SZÁM)
Papp Márió: Kossuth Lajos sakkozik
KOSSUTH LAJOS SAKKOZIK? 1% kicsiseges ambitio Papp Márió Érdekes tárggyal gazdagodott 1968-ban a Magyar Nemzeti Múzeum Újkori Osztálya. Háromezer (!) forintért felkínálták nekik Kossuth Lajos sakktábláját. Akár egy kissé hosszúkás, de tenyérbe simuló, régi időkből való Biblia. Ha felütjük, a belsejébe viaszpecséttel belerögzítették Ruttkayné Kossuth Lujza névjegyét, melyen a kormányzó húga tanúsítja, hogy a tábla bátyjáé volt. Olaszországi számkivetése idején, Turinban mindvégig vele volt. Napi játékának, pihenésének, szórakozásának színteréül szolgált. Egy bőrrel bevont, könyvutánzatú fenyőfadoboz, kinyitva 33x38 centiméteren aranyszínű pontok választják el a sötétkék és barna kockákat. A művészi faragású elefántcsont figurák bézs és cinóbervörös színűek. Szóval kék-barna kockákon sárga-vörös összecsapás, a sakk szempontjából legalábbis az előítéletmentesség iskolája. (Persze az már a paranoia határa volna, ha valaki azt hinné, hogy Kossuthnak a hóna alatt egy összecsukott dobozban is a liberalizmust kell jelképesen hordoznia. Az extravagáns színválasztás egyrészt a figurákhoz felhasznált anyag tulajdonságaiból - elefántcsont stb. - adódik, másrészt a kor tárgydivatját követi.) A készlet 1971 óta a monoki Kossuth Emlékmúzeum kiállítási tárgya. Ott a sakk és a dicső múlt minden hívője megtekintheti. Bár vitairatai, szónoklatai számtalan fordulatából, több emlékiratból és anekdotájából nyilvánvalóan következett Kossuth sakkszeretete és szenvedélyes játékos-mivolta, ez mindeddig elkerülte a vele foglalkozók figyelmét. A világ rendjének megfelelően a sok politika, a véres történelem elfedte a „jelentéktelen dolgokat”, vagyis az embert és vele természetesen a sakkot is az életében. Pedig egy nem sakkozó nem jellemez úgy egy megidézendőt, mint ahogy Kossuth tette Széchenyivel, „a magyar nemzeti sakkjáték nagymesterének” titulálva vetély- és harcostársát. (Gondoljunk csak bele: miért hozna egy balerina fontos hasonlatot a kohászat tárgyköréből?!) Igaz, az előbbi idézet megtévesztő részlet csupán. Első köztársaságunk leendő kormányzója a Legnagyobb Magyarnak címzett Feleletében egy korholásnak-neheztelésnek szánt metaforába gabalyodott - onnan emeltük ki az inkriminált mondatrészletet. A folytatás már korántsem ilyen hízelgő: a „mester a nagy tanácskozási játszmában másokat nem igen enged lépéseket tenni”. Persze, a vérbeli szónokokkal mindig is vigyázni kellett. Ha Kossuth dicsért valakit, abban sem mindig volt köszönet. Ha lejegyzett játszmával nem is, de szuggesztív megjelenítésű szemtanúleírással dokumentálhatjuk Kossuth sakkjátékosi mivoltát. „Titoknokának”, Tanárky Gyulának tizenhét éven át vezetett naplójából, annak is a Turinból 1866-ban keltezett lapjairól való az alábbi idézet: „Szombat, június 2. Mégis furcsaságos apró gyengeségeik vannak néha a nagy embereknek: tegnap este az öreg egy partié sakkban Perczel ellenében, aki nagyon lassan, óvakodva, de biztosan játszik, már matt volt. Visszaállították a játékot, hogy próbálhasson az öreg más vonást, de hiába, egy pár vonásra csak ott voltak, ahol az előbb, de az öreg csak kapaszkodik a partiéba. Perczel észreveszi, készakarva hibát csinál, és meghagyja neki nyerni, és az öreg ezt elfogadja. A biliárdba, tarokkba, egyszóval minden játéknál megvan e kicsiséges ambitió nála.” Hát így sakkozott Kossuth Lajos! Sokak szerint - említsük csupán Széchenyi vagy Görgey híveit - a „nagy nemzeti tanácskozási játszmában” is. 80 A DUNÁNÁL