AGRÁRTÖRTÉNETI SZEMLE 44. évfolyam (2002)
2002 / 1-2. sz. - TANULMÁNYOK - OROSZI SÁNDOR: Harc a Borsai erdők kitermeléséért
2 OROSZI SÁNDOR miközben élelmiszert hoztak be. A fakereskedéshez való jog a házhelyhez kapcsolódott, a birtokközösség tagjai tehát a házhellyel rendelkező borsai lakosok voltak. 1848 után a községben jelentősen megszaporodtak a Galícia felől érkező zsidó bevándorlók. Mivel azok a Máramarosban jellemző kincstári birtokon nem tudtak letelepedni, a kuriális helységekben szereztek maguknak házat. Ennek a folyamatnak az erdőkre nézve az egyik következménye az volt, hogy most már a jövevények is a közbirtokosság tagjainak tekintették magukat, így a közbirtokosság ügyeibe beleszólást kértek. A másik pedig az, hogy helyben is kialakulóban volt egy olyan vállalkozói réteg, amely idővel képes volt a fát akár nagy tételben is értékesíteni, hasznosítani. Erre a nagyarányú fakitermelésre a falu lakói is rá voltak utalva, hiszen egyedüli jövedelmi forrásukat az erdő jelentette. Ugyanakkor Borsán a Visó folyó és mellékvizei rendkívül jó szállítási lehetőségeket kínáltak, tehát a komoly faüzlethez szinte minden együtt volt. Ezt a faüzletet azonban nem a máról holnapra élő, esetenként napjait kocsmákban múlató átlag közbirtokossági tag, de még nem is a Galíciából imént érkezett, egy-két házhellyel rendelkező kiskereskedő valósította meg. Sokkal nagyobb pénzek és ebből következően komolyabb érdekek szálltak versenybe a borsai fáért, erdőkért. A helyiek csak fokozatosan, a tőkefelhalmozás, illetve jogaik és lehetőségeik felismerésével párhuzamosan tudtak ebbe a harcba belekapcsolódni. A verseny igazán akkor indult el, amikor a Kassán székelő pénzügyi igazgatóság 1861-ben megállapította, hogy a borsai közbirtokosság nem fizette be a nevén lévő ingatlanokért járó adót." A borsai közbirtokosságnak ugyanis 12 n.mérföld (690,6 km² = 69 060 ha) után kellett adót fizetniük. (Később, a trigonometriai felmérések során derült ki, hogy ez a terület csak 8 n. mérföld - 460,4 km2 = 46 040 ha.) A hátralék 1861-ben már 18 ezer frt-ot tett ki, miközben az 1859-ben feloldott erdőzárlatot követően 380 ezer szálfát vágtak ki a borsai erdőkből. Pedig az erdőzárlat megszüntetésekor készített (egyszerű) terv szerint évi 20 ezer szálfánál többet nem lehetett volna kitermelni. Mindenesetre az erdőt szigorú zár alá vették, és a bent talált ledöntött fát szálanként 50 krajcárért elárverezték. Az ebből befolyt összegből fizették ki az adóhátralékot." (A mérsékelt zárat az 1807. évi XXI. tc. alapján lehetett elrendelni. Vele az erdőkben való gazdálkodást úgy szabályozták, hogy a fakitermelést csak meghatározott személyeknek, meghatározott helyen [a „Sectiókban"] engedélyezték. A zárgondnok ügyelt az előírások betartására. Az általános vagy teljes erdőzár esetén pedig mindenféle fahasználatot megtiltottak, még a kivágott fákat is lefoglalták, elárverezték.) Az elkövetkező adók kiegyenlítését azonban csak úgy látták biztosítottnak, ha a borsai erdőket bérbe adják, és a bérből befolyó összeget úgy állapítják meg, hogy az fedezze az adót, az erdészeti igazgatás költségeit, illetve jusson a közbirtokosság közös céljaira is. 2 Magyar Országos Levéltár (továbbiakban: OL.) K-168. 1878-4-3044. A továbbiakban ezen iratban lévő dokumentumok további (többnyire iktató-)számait közöljük. 3 Uo. Helytartótanács (Htt.) 2813/1863. (70.061/1863.) és 1875-4-12.355. (14.296/1874.)