AGRÁRTÖRTÉNETI SZEMLE 44. évfolyam (2002)

2002 / 1-2. sz. - TANULMÁNYOK - OROSZI SÁNDOR: Harc a Borsai erdők kitermeléséért

2 OROSZI SÁNDOR miközben élelmiszert hoztak be. A fakereskedéshez való jog a házhelyhez kapcsoló­dott, a birtokközösség tagjai tehát a házhellyel rendelkező borsai lakosok voltak. 1848 után a községben jelentősen megszaporodtak a Galícia felől érkező zsidó bevándorlók. Mivel azok a Máramarosban jellemző kincstári birtokon nem tudtak letelepedni, a kuriális helységekben szereztek maguknak házat. Ennek a folyamatnak az erdőkre nézve az egyik következménye az volt, hogy most már a jövevények is a közbirtokosság tagjainak tekintették magukat, így a közbirtokosság ügyeibe bele­szólást kértek. A másik pedig az, hogy helyben is kialakulóban volt egy olyan vál­lalkozói réteg, amely idővel képes volt a fát akár nagy tételben is értékesíteni, hasz­nosítani. Erre a nagyarányú fakitermelésre a falu lakói is rá voltak utalva, hiszen egyedüli jövedelmi forrásukat az erdő jelentette. Ugyanakkor Borsán a Visó folyó és mellékvizei rendkívül jó szállítási lehetőségeket kínáltak, tehát a komoly faüzlethez szinte minden együtt volt. Ezt a faüzletet azonban nem a máról holnapra élő, eseten­ként napjait kocsmákban múlató átlag közbirtokossági tag, de még nem is a Galíciából imént érkezett, egy-két házhellyel rendelkező kiskereskedő valósította meg. Sokkal nagyobb pénzek és ebből következően komolyabb érdekek szálltak versenybe a borsai fáért, erdőkért. A helyiek csak fokozatosan, a tőkefelhalmozás, illetve jogaik és lehető­ségeik felismerésével párhuzamosan tudtak ebbe a harcba belekapcsolódni. A verseny igazán akkor indult el, amikor a Kassán székelő pénzügyi igazgatóság 1861-ben megállapította, hogy a borsai közbirtokosság nem fizette be a nevén lévő ingatlanokért járó adót." A borsai közbirtokosságnak ugyanis 12 n.mérföld (690,6 km² = 69 060 ha) után kellett adót fizetniük. (Később, a trigonometriai felmérések során derült ki, hogy ez a terület csak 8 n. mérföld - 460,4 km2 = 46 040 ha.) A hát­ralék 1861-ben már 18 ezer frt-ot tett ki, miközben az 1859-ben feloldott erdőzárla­tot követően 380 ezer szálfát vágtak ki a borsai erdőkből. Pedig az erdőzárlat meg­szüntetésekor készített (egyszerű) terv szerint évi 20 ezer szálfánál többet nem lehe­tett volna kitermelni. Mindenesetre az erdőt szigorú zár alá vették, és a bent talált ledöntött fát szálanként 50 krajcárért elárverezték. Az ebből befolyt összegből fizet­ték ki az adóhátralékot." (A mérsékelt zárat az 1807. évi XXI. tc. alapján lehetett el­rendelni. Vele az erdőkben való gazdálkodást úgy szabályozták, hogy a fakiterme­lést csak meghatározott személyeknek, meghatározott helyen [a „Sectiókban"] enge­délyezték. A zárgondnok ügyelt az előírások betartására. Az általános vagy teljes er­dőzár esetén pedig mindenféle fahasználatot megtiltottak, még a kivágott fákat is le­foglalták, elárverezték.) Az elkövetkező adók kiegyenlítését azonban csak úgy látták biztosítottnak, ha a borsai erdőket bérbe adják, és a bérből befolyó összeget úgy állapítják meg, hogy az fedezze az adót, az erdészeti igazgatás költségeit, illetve jusson a közbirtokosság kö­zös céljaira is. 2 Magyar Országos Levéltár (továbbiakban: OL.) K-168. 1878-4-3044. A továbbiakban ezen iratban lévő dokumentumok további (többnyire iktató-)számait közöljük. 3 Uo. Helytartótanács (Htt.) 2813/1863. (70.061/1863.) és 1875-4-12.355. (14.296/1874.)

Next