A Hét, 1972. január-június (3. évfolyam, 1-26. szám)
1972-01-28 / 4. szám
Világ proletárjai, egyesüljetek ! SZEMLÉR FERENC A láthatatlan érdeklődő Ha mostanában írógép elé kényszerülök — egyre nyugtalanabbul a feladat bonyolultsága és a ködök mögött rejtőző véletlen siker csalfaságai miatt — szinte változatlan hévvel gyötör a kísértés, hogy csakis magamról írjak. A vallomás kényszere kormányozza gondolataimat. Azzal is ösztökélem vágyaim, hogy végső soron ez számomra a legismertebb terület, ahol talán nem keveredem kiismerhetetlen útvesztőkbe. Bizonytalan érzések sugallatára olyasmiket képzelek, mintha ebből a számtalan összetevő folytán, de mégis saját törvényei szerint kialakult érzésrendszerből és gondolatvilágból mások előtt eleddig ismeretlen jelenségek törvényeit tudnám elővillantani. A lézerhez hasonlóan keskeny, de éppen olyan sűrített sugárnyaláb fényénél pedig távoli tényeket és külső tárgyakat is jobban szemügyre lehet venni. Hatalmas példák lebegnek ilyenkor szemem előtt. A világirodalom nagy alkotóinak sorából integet felém nem egy jeles személy, aki az írásmesterség beláthatatlan térségein ugyanezt a szűk és nyaktörő ösvényt választotta. De a szóval és kifejezéssel folytatott fojtogató küzdelem fáradalmas évtizedeinek emlékezete sem enged immár egyéb választást. Ha visszatekintek könyveimre, mindig ennek a hol nyíltabb, hol titkoltabb önvizsgálatnak, néha önmarcangolásnak, szinte önleleplezésnek látványa fogad. Magam is megrettenek: vajon nem ismétlem-e unalomig ugyanazt a módszert, vagy ami még ijesztőbb: ugyanazt a tárgyat? Hátha régóta bejártam már a pokol, a purgatórium és a menny valamennyi körét, s elhoztam onnét minden lehető híradást, minden újnak vélhető közlést? Vagy esetleg csupán csalóka képzetek áldozata vagyok, mert amit én felfedezésre érdemes titkokkal terhes tájaknak vélek, az mások számára érdektelen pusztaság, terméketlen vidék, halott föld? ... Csakhogy ezt a tébolyult szorongásokkal telített kételyt is meghaladja olykor az a nem kevésbé félelmes izgalom, amely a közlés buktatóira és örvényeire figyelmeztet. Elhárítok ugyanis magamtól minden kétséget mondandóim fontossága tekintetében, arról igyekszem — több-kevesebb sikerrel — meggyőzni öntudatom, hogy a mélységekből kibányászott rögökben mégiscsak ott rejlik a világpiacon is érvénnyel bíró nemes érc! Ámde még a saját munkám érvényét támogató önmegnyugtatás sem háríthatja el az újabb és most már döntő kérdést: vajon milyen mértékben sikerül a felfedezett vagy felfedezettnek vélt kincset nem csupán saját meggyőződésemben létezőnek tekinteni, hanem a rajtam kívül állók közös tulajdonává is tennem? A kérdés nyilván az ember alkotó tevékenységének minden területén felmerül. Személy szerint azonban elsősorban az érdekel, hogy a szándékom szerint legpontosabban — és legvilágosabban — megfogalmazott írásművemet mennyire érti meg, mennyire fogadja el és teszi magáévá (még úgy is, ha ellenkezve elutasítja, de nem löki félre mint érdektelent!) az, akihez intézve van: az olvasó? ... Magam akarom kifejezni, amint mondottam. De ki akarom fejezni. Vagyis az egymás mellé illesztett szavak sorát figyelemmel kísérő elme számára is elfogadhatóvá tenni a képekbe vagy kifejezésekbe rejtett, illetve azok segélyével értelmezett új jelenségeket. A minél pontosabb és megfelelőbb szerkezetek keresgélése közben folyvást előttem villózik annak a láthatatlan Érdeklődőnek kérdő, sőt figyelmeztető pillantása, aki számára tulajdonképpen megforgalmazom a legtöbbször alig előadhaató, mert mostaná• (Folytatása a 2. oldalon] A munkára nevelés lélektana A pályaválasztás az egyik legfontosabb elöntés az egyén életében. A személyiség jövőjének meghatározásában két fajta kritériumot kell különösen szem előtt tartani: az egyéni és a társadalmi kritériumokat. Ha e két tényező harmonikusan összehangolódik, akkor az emberi munka eredményes, a munkához való viszony pozitív lesz. Az eredményes életút feltétele az egyéni adottságok, valamint a pályaadottságok optimális harmóniája. A választás reális értékét a valóságos lehetőségek alapján, megfelelőségértékét pedig az egyén érdeklődésének, adottságainak és lehetőségeinek alapján kell megítélni. Az irreális pályaválasztás, mely nem számol a társadalmi lehetőségekkel, amely figyelmen kívül hagyja a nemzetgazdaság mennyiségi szükségleteit, egyes esetekben súlyos következményekkel is járhat. Bármennyire is hihetetlennek tűnik, a pályaválasztás előkészületei már kisgyermekkorban megkezdődnek. A gyermek látja a körülötte zajló munkát, tudomást szerez a gyárból hazatérő szülők negatív vagy pozitív munkaélményeiről stb., és ezek a nyomok megmaradnak benne. A gyermek fejlődésére jó hatással van, érzelmi életét gazdagítja a jó hangulatú családi környezet. Később az érzelmi élmények helyét a gondolkodás veszi át. A gyermek oksági kapcsolatot keres a munka és az érzelmi megnyilvánulások között. Ha a kapcsolat nem is világosan megfogalmazott, mint élmény megmarad, és arról tanúskodik, hogy a munka szép, jó, illetve rossz vagy kellemetlen. Az új környezetben, az iskolában ismeretei nemcsak rendszereződnek, egységesebbek lesznek, hanem egyben gazdagodnak, bővülnek is. Új foglalkozásokkal, a munkához kapcsolódó új fogalmakkal ismerkedik meg. A serdülőkor a ,,problémák" kora, a pályaválasztás kritikus pontja, sok esetben döntő mozzanata. Az ifjú fizikailag és lelkileg a maturizálódás útjára lép. Olykor eltávolodik a szülőktől, akiket — éles, de sokszor elfogult kritikával — már nem fogad el mintaképül. Kilép a család szűk köréből, és szélesebb társadalmi csoportba kerül, ez tapasztalatokkal jár, amelyek az érettséghez vezetik a személyiséget. A serdülő már nem gyermek — ahogy a család vagy az iskola elkönyveli —, de még nem felnőtt, ahogy mutatkozni szeretne. Ebben a korban a könyv és a baráti kör a fő befolyásoló tényező az ifjúsági szervezeten belül és kívül egyaránt. Introvertív (maga felé forduló) beállítottsága sokszor elfogulttá teszi egyes pályákkal szemben. Lelkesedésében nem v*'-t észre egy-egy foglalkozás hátrá '-oldalait. Az únnak döntő szerepe van a pályavtásban. Ahol helyesen szervei meg az iskolai oktatást, a pályavás* is nem jelent különösebb problémát. De sok esetben (Folytatása a 17. oldalon) SPALLER ÁRPÁD | Forró Antal Napsütés* ISOK 1972. január 28. 111. évfolyam A SZOCIALISTA MŰVELŐDÉSI ÉS NEVELÉSI TANÁCS TÁRSADALMI—POLITIKAI—MŰVELŐDÉSI HETILAPJA 20 oldal Ára 1lej