A Hét, 1978 (9. évfolyam, 1-52. szám)
1978-05-12 / 19. szám
Péterfi István emlékezete Sikerekben gazdag, megpróbáltatásoktól sem mentes életét sokrétű munkásság töltötte ki. Született Déván (1906. március 8.), ahol édesapja, Péterfi Márton, a későbbi neves botanikus-mohász, tanító volt. Gyermekkora és egész élete, munkássága Kolozsvárhoz köti. Itt érettségizett, itt végezte egyetemi tanulmányait és itt doktorált (1936) a kolozsvári egyetem biológiakarán, amelynek közvetlenül ezt követően tanára lett. Ide kötötte aztán több mint félévszázados munkássága. Első szakdolgozata 1933-ban jelent meg és egyes mikroelemeknek a fonalas zöldmoszatok növekedésére és fejlődésére gyakorolt hatásával foglalkozott. A Genfben végzett és ott adjunktusként működő Grinescu profeszszor volt a társszerzője. Közösen állapították meg néhány fontosabb kation és anion élettani hatásának egymásutániságát, toxicitási sorrendjét. A módszer igényessége, a munka pontossága, a finom változások megfigyelése és kiértékelése az eredmények jelentőségén túlmenően magasszintű kutatómunkára vallanak. Akkoriban nemzetközi viszonylatban is ritka volt a hasonló dolgozat, itthon pedig egyedi maradt az 1960-as évekig. Elméleti és gyakorlati jelentőségét a moszatok napjainkban kibontakozó tömegtenyésztése, a haltenyésztésben és a szennyvíztisztításban betöltött szerepe domborítja ki. Sok tanulmánya követte ezt az elsőt, mert Péterfi Istvánnak élete végéig legkedveltebb kutatási területe az algológia volt. Szenvedélyes érdeklődéssel fordult szaktudománya felé. Úttörő munkásságot fejtett ki a moszatok laboratóriumi tiszta és intenzív termesztése terén is. Munkatársaival közösen több eredeti laboratóriumi berendezést szerkesztett és módszert dolgozott ki. Meghatározták néhány hazai moszatfajnak legkedvezőbb és leggazdaságosabb termesztési körülményeit, táplálkozási, szaporodási és növekedési feltételek szerinti változását, fehérjehozamát. A táplálkozási feltételek ismeretében kikísérletezték egyes szennyvizek felhasználhatóságát a moszatok nagybani termesztésében. Megállapították, hogy a sörgyári szennyvíz kitűnően helyettesítheti a moszatok tápoldatainak legegyetemesebb és leghatásosabb tényezőjét: a talajkivonatot. Nyilvánvalóan kettős előnnyel: a körülményesen készíthető talajkivonat nélkülözhetősége és a szennyvíz tisztítása vonatkozásában. Szorosan kapcsolódott az algológiához a tényezők kutatásának okozati összefüggése révén a növényélettan — Péterfi István búvárkodásának egy másik területe. A növények egyedfejlődése vonzotta szenvedélyesebben, melyben a döntő és jellemző szakaszok egymásutániságának törvényszerűségeit, az azokat meghatározó tényezőket, de leginkább a tényezők okozta belső, biokémiai változásokat kereste. Bár feltételezte, hogy az anyagcsere-folyamatokat az egyedfejlődésben valamely még ismeretlen szerves anyag irányítja, sohasem hitt egy kizárólagos virágzást keltő (florigén) hormon létezésében. Meggyőződéssel hivatkozott Klebs-nek a századfordulón közölt adataira, amelyek szerint a növény szerves vegyületeinek (szénhidrátok, fehérjék) aránya a döntő tényező az egyedfejlődés stádiumainak egymásutániságában. Ebben a vonatkozásban is szembetűnő Péterfi István egyik jellemző vonása: a tények tisztelete, szeretete. Képes volt sok-sok adatot felsorakoztatni egy-egy jelenség vagy folyamat jellemzésére, hogy azok mozaikjából domborodjon ki a valóságos bizonyítás. Még kitérőiben is fürkésző természetbúvár maradt Péterfi István. Erdély gyümölcseit közvetlen gyakorlati okokból tanulmányozta (a mezőgazdaságilag elmaradt területek helyi erőforrásainak felkutatása, kiaknázása céljából), később azonban ez is szenvedélyévé vált. Csodálatosan szép alma-, körte-, szilva- és diógyűjteményének természethű, de művészi festményei, meg a szakdolgozataiban és Románia első homológiájában közölt sokatmondó elnevezések tanúskodnak arról a többletről, amelyet Péterfi István a táj és termékeinek összefüggései kapcsán a népről tudni és közölni akart. A galambokkal, lepkékkel és bélyegekkel való bíbelődése volt a pihenése. Ezekkel is olyan szenvedéllyel és szinten foglalkozott, hogy a társadalomnak, embertársainak is hasznául szolgált. A galambokról írott könyve (még ha nem is volt zoológiai szakmunka) igazi nemzetközi sikert aratott. Nem kétséges, hogy a nemrég megjelent lengyel fordításnak nagyon örvendett Nevelői munkájához való ragaszkodását annak megbecsülését és igényességét mi sem bizonyítja jobban, mint az évek során írott egyetemi tankönyvei, ő írta országunkban a legelső (1933) növényélettant, amelyet még sorban hat követett. Különösen jelentős 1954-ben megjelent összefoglaló könyve, amely az akkori időkben rendkívüli eseménynek számított: több biológus tanárnemzedék szakmai képzését tette lehetővé. Több mint harminc nemzedék szakmai képzéséhez nemcsak az írott könyvekkel és világos, jól dokumentált előadásokkal járult hozzá, hanem a doktorjelöltek vezetésével is. Témáikat kijelölni, nyomon követni, igényesen irányítani és segíteni őket nemcsak oktatói kötelesség, hanem társadalmi feladat is volt. Szakvéleményezései értekezésszámba mennek. Péterfi István számadásához hozzátartozik rendkívül sokrétű közéleti, társadalmi tevékenysége is. Társadalmi megbecsülésnek tekintette a közéleti megbízatást és lelkiismeretesen, a követelményeknek megfelelően helytállt a magas tisztségekben. Tanúskodni tudnak erről a széki, a búzai, a szépkenyerűszentmártoni földművesek, akik nagy nemzetgyűlési mandátummal ruházták fel, akikhez szívesen és sokszor eljárt, és akik maguk is gyakran keresték fel ügyes-bajos dolgaikkal az egyetem tanszékén is. És tanúskodik a Magyar Nemzetiségű Dolgozók Tanácsa élén, illetve az Államtanács alelnökeként kifejtett tevékenysége. Tudósként, oktatóként, közéleti férfiúként példás tisztességgel szolgálta a nemzetiség, az egész ország, a szocializmus ügyét. NAGY TÓTH FERENC Mi a kreativitás? (Folytatás az 1. oldalról) ként tekinti, mi az érték fogalmának a fontosságát hangsúlyozzuk a meghatározásban. A hasznosság kritériuma, amelyet — közismerten — a pragmatikus filozófia alkalmaz, könnyen vezet a szubjektivizmus, az önkényesség kelepcéjébe. Az antiértékek is lehetnek egyesek számára hasznosak, pontosabban: használnak is, rendszerint, meghatározott társadalmi erőknek. Egy alkotás értéke a társadalom számára objektív, nem csupán szubjektív kritériumok alá rendelt; az autentikus érték nem csupán az elszigetelt egyén, hanem legalábbis a társadalom jelentékeny része, a haladó társadalmi erők számára nyilvánul meg ilyenként. 4. A kreativitás az alkotás által teljesedik ki, tárgyiasul és kerül be egy társadalmi körforgásba. Az alkotásnak, ahhoz, hogy értékként ismerjék el, közölhetőnek kell lennie és minden esetben közölni is kell azt. Az autentikus érték elvben mindig közölhető és felfogható, és azt a társadalom, illetve legalábbis a társadalom meghatározott része elsajátíthatja. Minden üzenet, mutat rá A. Moles, a tökéletes újszerűség és a tökéletes banalitás végletei között helyezkedik el; a tökéletes eredetiség teljességgel érthetetlen, míg a tökéletes banalitás teljesen érthető, de teljesen redundáns. Valójában a tökéletes eredetiség az értékalkotás területén puszta fikció; a tökéletes banalitás, amellyel nemegyszer találkozunk, szintén kívül marad az értékalkotás szféráján. A kreatív eredetiség nem teljes, tökéletes eredetiség, nem csupán diszkontinuitásként, hanem a létező értékek folytatásaként is megnyilvánul, az előzőleg alkotott és a társadalom által felhalmozott értékekből indul ki és azokra támaszkodik. Az autentikus alkotás elvben érthető és asszimilálható, ám nem közvetlenül és teljesen, nem erőfeszítés nélkül; az autentikus újítás társadalmi elismerése és asszimilációja sohasem egyszerű, ellentmondásmentes folyamat és általában nem az egész társadalom egyszerre valósítja meg. És viszont: csupán az értéktelen, a semmi újat sem hozó produkció érthető, fogadható el teljesen közvetlenül, mindenki által; az ilyen produkció megértése nem kíván, de nem is érdemel semmiféle erőfeszítést. Van tehát az alkotásnak és az alapjául szolgáló kreativitásnak egy elkerülhetetlen nehézsége, dilemmája; társadalmi elismerésük minden esetben problematikus. Értékelésük kompetenciát igényel, az új értéket felbecsülő kompetencia pedig sohasem lehet teljes. Ezért egyetlen alkotó sem lehet előre biztos alkotásának sikerében, társadalmi elismerésében, autentikus értékében. Az alkotásnak vannak elkerülhetetlen kockázatai és nehézségei; az autentikus kreativitáshoz hozzátartozik, hogy vállalja ezeket és a leküzdésükre szükséges erőfeszítéseket. Nicolae Ceaușescu elvtárs, az alkotó tevékenységgel járó kockázatról beszélve, a nehézségekkel való szembefordulás, a merész kutatás szükségességére hívta fel a tudósok figyelmét. „Véleményem szerint a veszély nem abban rejlik, hogy adott kutatómunka során valaki téves következtetésekre jut a társadalomtudományokban vagy a gazdaságtudományokban, vagy nem a legjobb megoldásokra a műszaki tudományokban. Az ilyesmi elkerülhetetlen, és eddig senki a világon nem várta el — s a jövőben sem, még a kommunista társadalomban sem várhatja el —, hogy minden próbálkozás eredményes legyen. A tudomány csakis a vélemények, az eszmék szabad konfrontációja útján fejlődhet. Természetesen, különösképpen a társadalomtudományok terén, vannak és elkerülhetetlenül lesznek vitatható, bírálható tételek és vélemények is. Ne ettől tartsunk, hanem elsősorban attól — s ez a fő veszély —, hogy a tévedéstől való félelem miatt nem is folytatunk kutatómunkát, hanem lemásoljuk azt, amit mások csinálnak." 5. A szervezeti neoformáció fogalma, amelyet javasolt meghatározásunkba felvettünk, magyarázatot igényel. Nézetünk szerint fogalmazásunk túlságosan szűk maradna, ha csupán az anyagi és szellemi értékek alkotását említené. A kreativitás a társadalmi gyakorlat területén is megnyilvánul, a társadalmi tevékenységek megszervezésének, vezetésének, ellenőrzésének módozataiban eredményezve értékes újításokat. A társadalmi tevékenységek vezetése sajátos kreativitást igényel, amelynek fontossága nem csekélyebb mint az, amely az anyagi vagy szellemi értékek alkotása terén nyilvánul meg. 6. Meghatározásunk nem mutat rá a kreativitás pszichikai mechanizmusaira, amint azt — természetszerűleg — a pszichológiai meghatározások teszik Sok szerző — pszichológusok és nem pszichológusok — éppen ezekre a belső, szubjektív mechanizmusokra helyezi a hangsúlyt. Erika Landau szerint a kreativitás „az a képesség, hogy a korábban elszigetelt tapasztalatok között kapcsolatokat találjunk, amelyek új gondolkodási sémák formájában, új tapasztalatokként, elképzelésekként vagy produktumokként jelennek meg“. Ez a meghatározás egyaránt vonatkozik egy szimfonikus zenemű, vagy vers, egy új repülőgéptípus, egy új gyógyszer, vagy egy új árusítási módszer kidolgozására, megalkotására. A. Molesnél „a kreativitás a szellemnek az a sajátos képessége, hogy a tudat mezőjének elemeit eredeti módon újrarendezze, úgy, hogy új műveleteket tegyen lehetővé valamely fenomenális mezőben“. N. Botez szerint „... kreativitásnak nevezzük a szubjektumnak azt a képességét, hogy elemeit (relációit, struktúráit), valamint (közvetett és követlen) érzékleteit eredeti módon újjászervezze, vagy hogy olyan új elemeket (relációkat, struktúrákat) tervezzen (dolgozzon ki), amelyek ezt a keretet kibővítik". Folytathatnánk az ilyen jellegű meghatározások idézését. Anélkül hogy ezek helyességét és értékét tagadnék, szerintünk a hangsúlyt a szubjektív vonatkozásokról a kreativitás tárgyiasulásának vonatkozásaira és — éppen ezáltal — társadalmi jelentőségére kell tenni. 7. Könnyű megállapítani, hogy minden tárgyalt kérdésünkre vonatkozó komoly meghatározásban szerepel egy közös nevező, egy ismétlődő alapvető elem, mégpedig az a gondolat, hogy a kreativitás újat, eladdig ismeretlent, azelőtt nemlétezőt hoz létre, bármilyen területen és bárminő módon is történjék ez. A létrehozás, a termelés feltétlenül szerepel a meghatározásban. Megjegyzéseink befejezéseképpen azt kell megállapítanunk, hogy nem minden termelés egyben stricto sensu alkotás, a kreativitás megnyilvánulása. Az élethez elengedhetetlen anyagi javakat, szolgáltatásokat, sőt a szükséges szellemi javak jó részét is nagymértékben nem kreatív, hanem rutinszerű tevékenységgel állítjuk elő, olyannal, amely az ismertet, a megszokottat újratermeli. Ha nem így lenne, ha minden termelés egybenalkotás is lenne, akkor nem is merülne fel a kreativitás mint probléma, nem lenne okunk azt kutatni, ösztönözni, fejleszteni. A néptömegek termelték mindig az egész társadalom számára szükséges anyagi javakat, munkájuk által fejlődtek a termelőeszközök, tevékenységüknek mindig voltak kreatív jellegű elemei is. A kreativitás iránti társadalmi szükséglet növekedése a jelenkori társadalomban általában, a szocialista társadalomban különösképpen azt jelenti, hogy emelkedik a kreatív jellegű tevékenységek fajsúlya az összes társadalmi tevékenységek sorában, legelsősorban éppen az anyagi javak termelése terén. RÓTH ENDRE Részlet egy készülő munkából 9 A HÉT Május 6-án elhunyt Péterfi István akadémikus, az RKP KB tagja, Románia Szocialista Köztársaság Államtanácsának alelnöke, a Szocialista Egységfront Országos Tanácsának alelnöke, a Magyar Nemzetiségű Dolgozók Tanácsának elnöke, az RSZK Akadémiájának alelnöke. Péterfi István, a tudós és oktató több évtizedes, sokrétű munkásságával jelentősen hozzájárult a hazai tudományos élet és egyetemi oktatás fejlődéséhez. Tudományos dolgozatai és didaktikai művei több nyelven láttak napvilágot és mindenütt megérdemelt sikert arattak. Péterfi Istvánt 1955-ben megválasztották az RSZK Akadémiájának levelező tagjává, majd 1963-ban rendes tagjává. Rangos külföldi intézmények is akadémiai címekkel tüntették ki. Kutatói és pedagógiai munkásságával párhuzamosan különböző tisztségeket töltött be a tudományos életben és az oktatásban: a Babeș— Bolyai Egyetem prorektora, a Természettudományi és Földrajzi Társaság Kolozsvár-Napoca-i Fiókjának alelnöke, az RSZK Akadémiájának alelnöke volt. 1959-ben Péterfi István az RKP tagja lett és minden erejével küzdött pártunk és államunk bel- és külpolitikájának töretlen megvalósításáért. Mély meggyőződéssel harcolt pártunk marxista-leninista nemzeti politikája következetes valóra váltásáért, nemzetiségi különbség nélkül hazánk valamennyi dolgozója testvériségének és egységének megszilárdításáért és elmélyítéséért. A Magyar Nemzetiségű Dolgozók Tanácsának elnöki és a Szocialista Egységfront alelnöki tisztségében kifejtett tevékenysége azt a célt szolgálta, hogy ezek a társadalmi szervezetek betöltsék a szocialista demokrácia rendszerében rájuk háruló szerepet, erősítsék az egész nép, nemzetiségi különbség nélkül az összes dolgozók szilárd egységét a Román Kommunista Párt körül. Tudományos és közéleti érdemei elismeréseként Péterfi István akadémikust megválasztották az RKP Központi Bizottságának tagjává, a Nagy Nemzetgyűlés képviselőjévé, az Államtanács tagjává, majd alelnökévé. Munkássága elismeréseként a Szocialista Munka Hőse címmel, Sarló és Kalapács Aranyéremmel, az RSZK más érdemrendjeivel és érdemérmeivel tüntették ki, úgyszintén kitüntették baráti országok magas érdemrendjeivel. TUDOMÁNY