A Hét, 2006. január-augusztus (4. új évfolyam, 1-32. szám)
2006-01-23 / 3. szám
a helyzet SZERBHORVÁTH GYÖRGY Kampányduma ■ Mióta Sólyom László, a Magyar Köztársaság elnöke bejelentette a magyar parlamenti választások időpontját, csak kapkodom a fejem. Ennek persze magam vagyok az oka, mifenének bámulom annyit a tévét. S vajon milyen betegség lehet annak az oka, hogy belenézek azokba a beszélgetős műsorokba, amelyekben politológusok elemezgetik a magyarországi politika életét, ez esetben pedig a fent említett eseményt. Igaz - ez talán egy másik betegség - engem valahol szórakoztat a dolog. Ilyenkor mindig kéjesen emlékszem vissza arra, amikor egyetemistatársaimmá ellátogattam az ELTE jogi karára, hol a politológia szak is működött, beültünk egy órára ama célzatta, hátha felveszszük e szakot is. Az akkor igen nevesnek számító Pokol Béla órájára látogattunk el, aki bevágódott az amfiteátrumba, berakta a videokazettát a lejátszóba, majd elviharzott - mi pedig megtekinthettük Miskolcon felvett előadását. Persze az első öt perc után rájöttünk, hogy- igaz, legalább - a saját maga alá írt könyvet mondja fel, tehát ennek így végképp semmi értelme. Ezzel persze nem azt állítom, hogy a politológiának semmi értelme, de egyre nagyobb a gyanúm, hogy aki tényleg ért hozzá, az inkább egy pártnak elemezget jó pénzért (és titokban), mintsem különféle, alig is nézett, hátunalmas tévéműsorokban okoskodik kevesebbért és hatástalanul. Bár nyilván így is jobban meg lehet élni belőle, és lehet, a zöldséges is felismeri. Úgyhogy motivációjuk mégis érthető. Hanem amit mondanak, annak valahogyan sosincs értelme. Ennek egyik kézenfekvő oka, hogy tudós szakértőknek akarnak látszani, és ezt csak úgy tudják elérni, ha csűrik-csavarják mondandójukat. Ha nem így tennének, állításaik talán még a közhely kifejezést sem érdemelhetnék ki. Ha lenne értelme, külön kutatóintézet foglalkozhatna a topolitológusok semmitmondásával. Kai Erikson A szociológia nyelvéről cimű tanulmányában ezt megteszi a szociológusokkal (ettől persze a szociológia még nem lesz „jobb”), íme innen egy példa. Az egyik szociológus szakíró a következőt bátorkodott kijelenteni: „a külső ingerkörnyezet mint magas konzisztenciaszintű struktúraegyüttes időnként (például amikor személyes implikációkat mozgósít) akkora intenzitással érvényesül, hogy képes gátlás alá helyezni az ítélőerő általában jól applikálható belső struktúraelemeinek vagy standardjainak működésbe hozását”. Mindez pedig valami ilyesmit jelent: „Egy elég valóságosnak hihető inger (adott esetben például egy beugratás) úgy kihozhatja az embert a sodrából, hogy elveszti a józan ítélőképességét.” Az állítás kétségtelenül érvényes! És ha „tudományosan” mondjuk, úgy tűnik, még valami fontosat is mondtunk. Pedig dehogy. A téma egyik úttörője persze ki más is lehetne, mint George Orwell A politika és az angol nyelvmű esszéjében egy olyan példát hoz fel, amikor egy szépen hangzó mondatról derül ki, hogy humbug. Először is a Prédikátor könyvéből idézett: ‘Fordítván magamat látom a nap alatt, hogy nem a gyorsaké a futás, és nem az erőseké a viadal, és nem a bölcseké a kenyér, és nem az okosoké a gazdagság, és nem a tudósoké a kedvesség, hanem idő szerint és történetből lesznek mindezek.” Mármost Orwell ezt a költői mondatot átírta szociológiaira: “Korunk jelenségeinek objektív vizsgálata kényszerítően vezet arra a következtetésre, hogy a kompetitív tevékenységek során a siker vagy a kudarc nem mutat semmiféle olyan tendenciát, amely szinkronban lenne a veleszületett képességekkel, hanem kivétel nélkül mindig jelentős mennyiségű kiszámíthatatlansági tényezőt kell figyelembe venni.” Ahhoz képest, hogy Orwell parodizált, mégis milyen szépen hangzik... Csakhogy sem ez, sem a bibliai bölcsesség nem állja ki az igazság próbáját - ritka, hogy a lassú futó nyeri a versenyt, illetve az is bizonyítást nyert, hogy az okosabbak (képzettebbek) átlagban többet keresnek, mint az iskolázatlanabbak. A kifent hajú, szép zakós tv-politológusok azonban nem is a bibliai vagy az „orwelli” nyelvezetet használják - annál fifikásabbak, s ők inkább nem állítanak semmit, ámbár úgy tűnik, mintha állítanának. Alant összefoglalnám, egynapi tévézés során mit szűrtem le. Politológusaink Sólyom bejelentése után nekilendültek, s így többek közt megtudhattuk, hogy a korábbiakhoz képest rövidebb lesz a kampányidőszak (aztán valaki kiderítette, hogy pont olyan hosszú lesz, mint az 1994-es kampány...) Azon is morfondíroztak egy nagyot, hogy kinek lesz jó a rövid kampányidőszak - megtudhattuk, hogy elsősorban a kis pártoknak kedvez (akiknek kevesebb a pénzük a kampányra). Ez azonban nem jelenti azt, hogy az MDF, az SZDSZ vagy éppen a MIÉP és a Munkáspárt bejut a parlamentbe. Szerintük nem kizárt, hogy egyik sem jut be a parlamentbe. Hovatovább: a rövidebb kampányidőszak kedvezhet a nagy pártoknak. Miért? Mert így kevesebb idejük lesz költeni, és hát nincs sok pénzük, de ezt az amúgy sok pénzt most mégis célirányosabban oszthatják be. Mivel Sólyom januárban jelentette be a választások időpontjait, ez azt jelenti, hogy a választások áprilisban lesznek (és nem májusban pl.). A május lehet, hogy jobb lett volna a szocialistáknak, de a szocialistáknak lehet, igaz is nagyon jó lesz, ha jó lesz az idő. A jó idő nekik kedvez, ti. az idősebbek inkább rájuk szavaznak (de nem mindig), és az idősebbek jó időben inkább elzarándokolnak a szavazóhelyekre. De ez nem jelenti azt, hogy ne a Fidesz nyerjen. Mindenesetre mindezek miatt a szocialisták elégedettek lehetnek a kitűzött dátumokkal. A Erdész is megnyugodhat, hallottuk, ők is megelégedhetnek a kitűzött dátumokkal, mert május elseje előtt lesznek a választások, igaz, időközben kiderült, hogy május elseje mégsem haszna különösebben a szocialistáknak, de az is kiderült, hogy húsvét sem haszna a jobboldalnak, tehát a szocialisták is megnyugodhatnak, feltéve, ha jó lesz az idő. Milyen lesz a kampány? Milyen a jó kampány? Nos, alighanem döntő lesz, a pártok hogyan tudják tematizálni programjaikat. Úgy tűnik, sok múlik majd a programokon, de ezeket még pontosan nem ismerjük, mert majd most hozzák meg azokat. Jó programmá bizony meg lehet nyerni a választásokat, ha gyakran előfordul, hogy nem ezen múlik, mert a választópolgárok kevésbé érdeklődnek a programok iránt. Úgyhogy inkább a kommunikáción múlik, hogyan tudják kommunikálni a programot, vagyis azt, ami érdekli a választókat. Azt, ami nem érdekli őket, nem kell tematizálva kommunikálni. Hasznos lehet-e a negatív kampány? Bizony, hasznos lehet, egyegy jó leleplezés eldöntheti a választások sorsát, különösen, ha a miniszterelnök-jelölteket leplezik le. Ám ha démonizálák, az már visszaüthet, a választópolgár nem szereti a démonizálást, és bizony, a negatív kampányról is lehet negatív véleménye, tehát végső fokon a negatív kampány könnyedén visszaüthet, de abban mindnyájan megegyeznek, hogy a negatív kampány perdöntően jó lehet, ha nem üt vissza. Azt is elmondták, hogy a választások egyfelől a listás választáson, az első fordulóban dőlnek el tulajdonképpen, de valójában az egyéni jelöltek megmérettetése nyom sokat a latban a második, döntő fordulóban. Itt vetődik fel a kérdés: érdemes-e koalícióban indulni a listás választásokon? Bizony, érdemes lehet, a Fidesz ezt a taktikát követi, és ez jó taktika, bár négy éve nem jött be, de most bejöhet. Az egyéni jelöltek kapcsán meg méginkább érdemes koalíciót kötni, igaz, mivel itt egyéni jelöltekről van szó, ez egyes választókat elriaszthat, mert nem feltételenül azonosulnak az összes támogató párttal és avagy a jelölttel Ám könnyedén előfordulhat, hogy ha a sds pártok egyedül indulnak, úgyis bejutnak a parlamentbe, mert a választók nem akarnak kétpólusú politikai rendszert, ami egyébként már kialakult, tehát nem biztos, hogy számít, mit is akarnak ők. Per pillanat nem mondható még meg, jó-e az Orbánnak, ha konfrontálódik Gyurcsánnyal, de az is előfordulhat, kérdésként fölvetődve, hogy ha Gyurcsány konfrontálódik, az meg kinek jó. Elképzelhető valójában, hogy neki, de Orbánnak is jó lehet, de ne zárjuk le azt a lehetőséget, hogy egyiknek sem lesz az jó. Könnyedén megtörténhet az is, hogy a kormányzat sikerpropagandája visszaüthet, de mivel az emberek olykor érzik, mi történik, nem biztos, hogy a Fidesz stratégiája jó, ha a kormányt csak úgy támadja-támadgatja. Ezért kulcskérdés lesz, mik válnak kampánytémává. A választók számára érdekes lehet a gazdasági kérdések tematizálása, de kommunikációs szempontból nem mellékes, mit kezdenek az egészségüggyel, az oktatásüggyel, a kultúrával, a szociális ellátással és a nemzeti kérdésekkel, továbbá a gázárakkal, az autópályákkal, a babakötvénnyel és a beiskoláztatási költségekkel, de nem elképzelhetetlen, hogy mindez rossz stratégia. Ténykérdés, hogy a politikai kérdések előtérbe kerülhetnek a kampány során, mivel az embereket a kampány során jelentős mértékben foglalkoztathatják a politikai kampánytémák... Ugyanis az embereket nem nagyon érdekli a politika, de ilyenkor, kampányidőszakban, jobban érdekelheti őket végső soron. Különösen kiemelt fontosságú lehet az értékek szerepe. A pártokakárcsak az emberek különböző értékeket vallanak, és értékek mentén is politizálnak. Olybá tűnik, hogy az értékeket nem lehet figyelmen kívül hagyni, így az a párt lehet a nyerő, amely értékek mentén politizálva tudja kommunikálni az emberek számára fontos értékeket. Ezek az értékek fognak megjelenni a kampány során mint kampányjelszók avagy szlogenek, amelyeket felismervén az emberek vagy elfogadnak mint fontosakat avagy lényegeseket, vagy elutasítanak mint nem fontosakat avagy lényegteleneket. Mindezek függvényében kijelenthető, hogy a választások azon múlnak, le tudja aktivizálni saját táborát és megszólítani a bizonytalanok szééles táborát Aid a politikai értékek és érdekek mentén erre képes, könnyen lehet, hogy győztesen jön le a két gigász harcából, mint a nevető harmadik erősebbik és nagyobb koalíciós partnere. Aid nem tudja megszólítani a bizonytalanokat, az jól járhat, ha a bizonytalanok nem mennek le szavazni. A tv-politológusok egynapi ökörségeit idézhetnénk napestig - felmerül a kérdés, ki is mond itt nagyobb hülyeségeket, a politikusok vagy a politológusok? Mert az derült ld többórányi tévéműsor nézegetése közben, hogy nem tudni, kinek lesz jó e,rövid” kampány, nem tudni, milyen a jó kampány, nem tudni, hogyan lehet nyerni, hogyan bejutni a parlamentbe. Magyarán: gőzük sincs, ki és miért fog nyerni. De nem zárhatjuk ki azt sem, hogy valaki nyerni fog. Éltessen bennünket ez a remény - hajrá! ■ Simon Sándor grafikája (raaziot) 6 hét 2006. január 23. 3 IV/3