A Hon, 1863. február (1. évfolyam, 26-48. szám)
1863-02-01 / 26. szám
PEST, JANIÁR 31 Politikai szemle, Pest, jan. 81. (II.) A legújabb távirati jelentések, melyek a lengyel mozgalmakról tudósának, még semmi kilátást sem nyújtanak arra, hogy a nyugalom egyhamar helyreálljon Lengyelországban; sőt a nyugtalanság, — ha hitelt adhatni ezen tudósításoknak, — nagyobb mérvet látszik venni a vidéken. A „Schl. Zig“nak e hó 28-ka estéről keltezett szávirt jelentése szerint, a fölkelők újabb segélycsapatokat nyertek, különösen a társadalom jobb osztályaiból, s Varsónak folyvást sok lakosa hagyja el a fővárost. Bielsk és Bialystoknál számos csoport mutatkozik. Wilnai tudósítások megerősítik, hogy a felkelés átalános jellemmel bír. A litvániai gránátos hadtest gyors léptekben nyomul előre. Wisocky tábornok az országban volna. Újabb jelentések a távírdák és vasutak újabb megszakadásáról is tudósitnak. A „Journal de St.Pétersbourg“ részletezett jelentést közöl 30-káról, a lengyelországi eseményekről. Panaszkodik, hogy a papság nagyon részt vesz a mozgalomban, s dicséri a tanuló ifjúságot, hogy ennek nagyobb része távol tartja magát attól. A mozgalmat vezető bizottmányok iránt még ma sem jöhetünk egészen tisztába. Van azonban a félhivatalos „Don. Ztg.“nak egy erre vonatkozó közleménye, mely figyelmet érdemel. E szerint két forradalmi bizottmány volt Varsóban : az úgynevezett Mieroslawski-féle és a központi, melyek közöl mindeniknek czélja vola a fölkelés előidézésére működni. — Ezen bizottmányok a legutóbbi időben meghasonlottak egymással. A központi bizottmány a fölkelés ellen valt most, mivel az eszközöket és erőt nem tartotta még arra elégségeseknek, mig a Mieroslawski féle bizottmány a kitörést sürgeté. Ennek következtében a központi bizottmány tagjainak egy része kilépett, s a többiek, a Mieroslawski-féle bizottmánybeliekkel egy központi bizottmányt alakítottak. Ez a pillanatot kedvezőnek tartva, azonnal felhívást bocsátott ki, átalános fölkelésre, melynek 22-kéről 23-dikára virradó éjszaka kellett volna kitörnie. De ezután feloszlott, hogy egy ideiglenes bizottmánynak engedjen helyet, mely most, mint a mozgalom vezetője szerepel.“ Varsóból azt írják, hogy Lithvániának a lengyel királysággal szomszédos kerületében Saphieda herczeg állna a mozgalom élén; magában Lengyelországban több vezetőt emlegetnek : most azt állítják, hogy Wysocki tábornok állna a mozgalom élén, majd hogy Csajkowszki török pasa vezetne délről gyakorlót csapatokat; mások szerint Csapski gróf volna a fővezér, míg a lublini kerületben Frankowski, a Bongardféle pörből ismeretes Epstein sógora vezénylene. Berlinből azt írják, hogy a mozgalmat nem a lengyel nemesség indítá meg, mely átalánosan nem igen hajlandó engedményeket adni a parasztoknak, mint inkább, a lengyel democratia. A parasztok fölkelését pedig sokkal nehezebb lecsendesitni, mint a nemesekét, annyival inkább, mivel az rokonszenvre talál az orosz parasztoknál is. Varsó magasb köreiben — írja a „Czas“ — egy párt alakult, mely Lengyelország királyává akarja kikiáltani Konstantin nagyherczeget. 27-bén ily értelmű nyilatkozvány történt a fellegvárban, hol a néptömeg az ujonczokkal együtt ezt kiáltozó : „Éljen Konstantin Lengyelország királya!“ Tegnapelőtti szemlénkben megjegyeztük, hogy a jelenlegi lengyel mozgalom megzsibbaszthatja Oroszország actióját kifelé, az európai kérdések intézésénél : úgy látszik Berlinben is ily véleményben vannak, s azt hiszik, hogy az csak a Portának válik javára, s befolyást gyakorol a románok és szerbek terveire is. A franczia lapok még most sem szólnak tüzetesen a lengyel mozgalomhoz. Budberg báró párisi orosz követ azonban hosszu értekezletet tartott e tárgyban Drouin de Lhuysvel, s közlé vele Konstantin nagyherczegnek a mozgalmakra vonatkozó sürgönyét. A ma érkezett távirati tudósítások szerint a franczia senatus elfogadta csaknem egyhangúlag a válaszfelirati tervet, mely mai lapunkban terjedelmesen közöltetik. Thouvenel volt franczia külügyminiszter a feliratnak Olaszországra vonatkozó része ellen szavazott. A válaszfelirati terv a törvényhozógyűlésben tegnap olvastatott föl, s az átalános vita hétfőn fog megkezdődni. A külpolitikára vonatkozó rész helyeslését fejezi ki a császár politikája iránt; a mexikói háború szerencsés végét reméli; sajnálja, hogy a hatalmak nem támogatták Francziaországot Amerikában. Helyesli, hogy a császár Olaszországot támogatta , anélkül hogy a forradalommal szövetkezett volna, hogy a pápa függetlenségét védelmezi, s oly politikát folytat, mely máris nyugtatólag hatott a kedélyekre, s a kath. és szabadelvű Francziaország érzelmeinek megfelel. A porosz kamara tegnapelőtti ülésében elfogadtatott a tervezett, s e lapok olvasói előtt már ismeretes válaszfelirat 255 szavazattal 68 ellenében. Már most az a kérdés : váljon elfogadja-e azt a király, a „Nordd. Zig“ (Bismark gróf közlönye) azt hiszi, hogy elfogadja, s csak azon esetben utasítná azt vissza, ha küldöttség akarná átnyújtani. Ugyan a lap szerint nem forog szóban a kamara elnapolása vagy feloszlatása. Január harminczegyedikén. Nem felejtkeztünk meg róla. Terminus van. Ultimo. Miféle terminus van 1863. január 31-kén. Tehát múlt évi deczember első napjaiban jól értesült lapok jól értesült körökben azt a hirt fogták fel, miszerint egy magas állású államférfi azt nyilatkoztatta volna, hogy „1863. jan. végéig a hazai ügyek kérdése körül mindennel tisztában leszünk.“ Az igazhivő hazafi nem teljesithetett elébbvaló kötelességet, minthogy azonnal elővette tárczanaptárát s mint az egykori vőlegény menyegzője napját, hogy el ne felejtse, kétszer is aláhúzza a jan. 31-két veressel, utána írva : „terminus Bécsben- Budában.“ A mai lapok aztán hoznak egy telegrammot, mely gróf Apponyi György országbíró urnak következő nyilatkozatát közli a „Wanderer“ szerkesztőségéhez : „Tisztelt szerkesztőség; azok a körülmények, amiket Nro 29. Gs. pesti levélben tetszett közrebocsátani , minden alap nélkül szűkölködnek.“ Mit állított e dementált közlemény ? „Von gut unterrichteter Seite“ stb. (ez a rendes bevezetés.) A Judex Curiae Bécsben minisztérium kinevezését ajánlja, pénz és hadügy nélkül; a főcancellár inkább országgyűlés összehívását tanácsolja; ebből összeütközés támadt, mely valószínűen gróf Apponyi visszalépését vonja maga után.“ A czáfolat e közleményt alaptalannak nyilvánítja. Már most tehát csupán csak még e következőkkel nem volnánk tisztában: Az-e alaptalan a közleményben, hogy az országbíró ar magyar minisztérium kinevezését ajánlotta? Vagy az alaptalan, hogy minisztérium kinevezését pénz és hadügy kivételével ajánlotta? Vagy az alaptalan, hogy a főcancellár ennek ellenében országgyűlés összehívását tanácsolta ? Vagy az alaptalan, hogy a kérdéses véleménykülönbség létezik? Vagy az alaptalan, hogy ily véleménykülönbségre lépést vonhatna maga után. Vagy egy átalában minden combinatio e tárgyban alaptalan. Volt-e differentia e kérdés fölött? ha volt, kiegyenlittetett-e ? melyik fél tért át a másik kézpontjára ? vagy talán egy harmadik expedienst találtak-e ? vagy talán épen szó sem volt ilyesféléről ? Mindezen kérdésekre az Ungerház ablakából épen úgy nem tudunk választ adni, mint tisztelt collégáink , kiknek zsebében már el is kopott a Staatsbahngesellschaft gratis utjegye, s kik e szerint velünk együtt nem tehetnek egyebet, mint hogy kiadják a sokat ígért hónap végéről a börzei tudósitást: „Ultimo ruhig. Käufer abwesend. Preise fest.“ ~ v J. M. A bécsi lapok szemléje. Palacky beszéde a cseh nemzetiség hátratétele tárgyában a cseh tartományi gyűlésben. Palaczky indítványozza, hogy a cseh választási törvények revisiójára 9 tagból álló bizottmány neveztessék ki. Cseh nyelven tartott beszédének nevezetesebb helyei így hangzanak : „Népünk panaszkodik, hogy az Ő Felségétől kimondott alapelv nem vétetik tekintetbe. Ki van mondva nálunk, mint másutt is, a nemzetiségek egyenjogúsága. Ha az ellenében „nemzeti szédelgés“ létezik, ez mind a két párt hibája. „Azonban Csehországban a nemzetiségek egyenjogúsága a választó törvényekben sincs megtartva. A cseh városokban 12,200 lélekre jő egy képviselő, míg az itteni német városok már 10,315 lélekre bírnak képviselővel. A cseh vidéki községekben 53,204 lélekre, a német falvakban 40,861- re esik egy képviselő. A 106 cseh választókerületben egy főre általános kalkulus szerint esik 3 ft 88 kr adó, a német községekben pedig csak 2 ft 72 kr. És mégis a cseheknél több adófizetőre kevesebb képviselő esik. Ily hibát nem lehet a puszta véletlennek róni fel : a cseh nemzet méltán panaszkodhatik hogy Csehországban hátra van téve, s ezen gyűlésben nincs képviselve, mint megilletné. A csehek tulnyomóságban vannak, népség s a fizetett adó-összegek szerint, holott ezen nemzet még miveltség tekinteben sem áll hátrább a németnél. „Csehország története bizonyítja,hogy e nemzet soha sem nyomta el a németeket; mi mindig csak védelmi harczot állottunk a németség ellen. Prága tulnyomólag cseh, Reichenberg német. Egybehasonlítva a két várost, Prágának népség tekintetében 20, adó tekintetében 30 képviselővel többet kellene bírnia, Reichenbergnél. De magában Prágában is a választó területek kiszakításával igazságtalanság történik. A német kisebb városrészek annyi követet küldenek, mint a nagyobb cseh lakossággal bíró külvárosok. Prága 1 képviselőt küld a Reichsrathba, míg a 15 kereskedelmi kamara 4 követ által van képviselve. Nagy akadály, hogy a nagybirtokosok, ha választási jogaikkal élni akarnak Prágába tartoznak utazni. A földmivelők, kik közöl sokan százakat fizetnek adóul, alig ötödrészben bírnak szavazattal. — Urak! itt egy egész nemzet panaszkodik, s bízom önök bölcsességében, hogy igazságos kivánatainkat meghallgatják. Palacky indítványa elfogadtatik, 9 tagból álló bizottmány megválasztatik, tagjai Toschek, Auersperg Carlos hg, gróf | Hartig, Hasner, Herbst, Brinz, Palacky, Rieger, Brauner. (Négy német, öt cseh) Heves vita a nyelv kérdésben a krajnai tartományi gyűlésben. A csendes Laibachban jan. 28-án, a tartományi gyülésben viharos ülés volt. Würzbach: Az előterjesztett házszabályok 15-ik §-át oly értelemben kivánom megváltoztatni, hogy a gyűlés hivatalos irományai szlovén nyelven is kinyomattassanak. A gyűlésben németül beszélünk, mert e nyelvet mindnyájan bírjuk, de a népnek joga van rá, hogy tárgyalásainkat anyanyelvén olvassa. A költség itt nem jöhet tekintetbe, mert politikai érdekek forognak fönn. Deschmann: A Gleichberechtigungnak már elég van téve azzal, hogy itt mindenki németül vagy szlovénül szólhat, s beszédét a gyorsírók eredetiben veszik át. Különben ki határozhat e kérdésben? A krajnai tartományi gyűlés. Ez pedig itt mi vagyunk, akik itt ülünk. A 15-ik §. nem sérti meg a népet mert ez szerencséjének tartja,hogy németül beszélhet. A fordítás és nyomatás költségei 5000 forintra rúgnának; ezt a pénzt jobb lesz népnevelésre (germanisatióra?) kiadni. Breiweis, szlovén nyelven a Gleichberechtigung tényleges valósításáról szól. Toman: Minden osztrák beszélje a császár nyelvét de a népnek alkalmat kell adni, hogy hazája ügyeit anyanyelvén is olvashassa. Gr. Auersperg: „Elméleti phrasisokkal oly gyakorlati kérdést, mint a nemzetiség, meg nem oldhatunk. Ide szabadelviség, jóakarat, engesztelékenység szükséges. A mi az irományoknak szlovén nyelvem nyomatását illeti, szükséges hogy az megtörténjék, de csakúgy, ha a nép kívánja. Tisztelem azon férfiakat, akik a nyelvészetben búvárkodnak, de a mostani szlovén nyelv, csak mesterkélt nyelv melyet elébb a népnek krajnai nyelvre kellet fordítania. (Piszegés.) A krajnai ember jól beszél németül, s ha a németül vitt vitákat nem érti, akkor általában épen semmi politikai vitát sem ért. Van valami ami még a szabadságnál is nagyobb, tudniillik ennek mérsékleti élvezete. Az államok nem a fajok szerint,hanem a cultura szerint alakulnak; így volt mindig, így is fog maradni. A mi parasztjaink becsülik a német nyelvet, mert az, kulcs a mivelődésre. Nem bánom miveljék a krajnai nyelvet, de a németet ne bántsák. (Persze, a centralista Auersperg gróf szerint, ha a protocollumot szlovénül kinyomatják, már bántást foglal magában a német nyelv ellen.) . Toman: Állok a mellett, hogy népünk saját anyanyelvén olvashassa tárgyalásainkat. A költség 50 ülésre, 3000 forint, s ezt népünk örömest megfizeti. Igaz, hogy Krajna Bécs felé gravitál, de nem érez hajlamot Frankfurtba menni. Ami engem illet, lelkiismeretemet már most is furdalja, hogy annyit beszélek németül, de remélem, hogy nem sokára odavisszük, miszerint a krajnai gyűlésen csak szlovén nyelven beszélünk. A szlovén nemzet arra van hivatva, hogy mivelség tekintetében azon helyet foglalja el, melyet a német. Akarunk Ausztriát, de ezalatt nem valami német államot értünk, a német nyelv pedig épen nem kulcsa a miveltségnek, s a német elem suprematiájának végének kell lenni. Szavazatra kerülvén a dolog. A német és szlovén párt szavazata épen egyenlőkép ütött ki. Ilyenkor az osztrák tartományi alkotmányok szerint, az elnök landeshauptmann szavazata dönt , és ő excellentiája a németekhez szilván, a szlovén párt indítványát elveti. Petitio egy 6 éves gyermeknek megfenyítése miatt, a galicziai tartománygyűlésben. Ziblikiewitz, mint a kérvényi bizottmány előadója, felolvassa Skroczinsky úr azon panaszát, hogy az ő 6 éves gyermekét az iskolában, a rendőrség intézkedése folytán, megfenyítették, mert a gyermek jelen volt a templomban akkor, a midőn ott a nép tiltott éneket énekelt. A bizottmány ajánlja, hogy ezen panaszt magában foglaló kérvény, pártolás mellett a helytartóság elé terjesztessék. 10 éven aluli gyermekek törvényszéki vagy rendőri büntetések alá nem esvén, a bizottmány itt a rendőrségi hatóságot hivatalbeli hatalmával való visszaélés vétkével vádolja. Boczkowski ezen indítványhoz mellékelni óhajtja, hogy a gyűlés annál inkább kivánja ezen visszaélés megbüntetését, mert az eljárásban a rendőrségnek tendentiosus üldözését látja a lengyel nemzetiség ellen. Az inditvány, valamint Boczkowski bővítménye, szótöbbséggel elfogadtatik. Lengyel mozgalmak. (K.) A lengyel határról érkezett hírek oda látszanak mutatni, hogy a forradalom elnyomása nem oly gyorsan halad, mint Szt.Pétervárt óhajtanák. Az oroszoknál ismét bebizonyult, hogy a hadsereg nagyobb része csak papíron szerepel; az a sok varsói katona utóvégre a valóságban oly kevésre olvadt, hogy a vidéki parancsnokok segélykiáltásai meghallgatlanul maradnak. A fölkelés gyarapszik ; a forradalmárok élethalál harczot vívnak minden vidéken ; fegyver és élelemhiányban sem szenvednek. A „D. Zig“ nak írják a lengyel határról, hogy Varsóban két forradalmi bizottmány létez ; Mieroslawskié és a központi; mindkettő a fölkelést mozdítja elő. A központi bizottmány ellene volt a fölkelésnek, mert még nem érezte elég erősnek az országot; Mieroslawskiék ellenben a kitörést kívánták. Ennek folytán a központi bizottmány több tagja kilépett, a többi Mieroslawskiékkal új központi bizottmánnyá alakult. Ez rögtön kiáltványilag 22—23-ra tűzte ki a fölkelés idejét s azonnal föloszlott, hogy az ideiglenes kormánynak adjon helyet. Varsói hivatalos körökben azt hiszik, három hónap leforyása előtt nem lehet ura Oroszország a mozgalomnak. Tény, hogy a fölkelés nem szorítkozik Lengyelország határaira, hanem csoportok alakultak Litvániában s más tartományokban s e körülmény aggodalmakat szül Sz. Pétervárott. Ugy látszik — mondja a „Mypost,“ hogy az egész terjedelmes Orosz birodalmat democrata socialis mozgalom reszketteti meg s II. Sándor beszéde, melyet tiszteihez intézett, bizonyitja, hogy a mozgalommal rokon elemek a hadseregben is vertek gyökereket. Az 1862. évi katonai ítéletek a tisztek ellen, az égések sok meggondolásra szolgáltattak alkalmat s a mostani mozgalom más irányban is fölkelti az aggodalmat.“ A fölkelők ágyukat is vettek el az oroszoktól , hogy faágyuik vannak, már a múltkor említettük. Érdekes tudni, hogy egyes csapatokat a genuai lengyel katonai iskola növendékei vezénylenek. Orosz-Lengyelországból értesül a „G. C.“ 24-ről , hogy az újabb események hatása az izgalom tulajdonképi tűzhelyére az lett, miszerint a varsói titkos bizottmány eddigi vezetői visszaléptek s e forradalmi törvényszék tisztségeit egészen új egyénekkel töltik be. Az eddigi bizottmánynak szemére vetik, hogy terv nélkül járt el s több ezer embert dobott martalékul a kozákok lándzsájának. Az uj bizottmány feladatául tűzte ki, hogy rendes működési tervet készítsen s azt elodázhatlan zsinórmértékül minden orgánumának kiadja. Két angol lap véleménye fekszik előttünk a legyel mozgalomról. Egyik a city közlönye, másik a „Herald.“ „Times“ Európa figyelmét hívja föl a szerencsétlen országra, melyet a költő politikus a nemzetek passiv lovagjának nevezhetne. Jóindulatú szavai lényegileg így hangzanak : Orosz-Lengyelországból „azon szerencsétlen események egyikének híre érkezett hozzánk, melyek hallatára minden emberileg érző szív vérzik. Ama világrész az egyedüli Európában, honnét fölkelésének hírét vehettük. Nyugat független népei vagy elégültek annyira mennyire kormányaikkal, vagy alkotmányos izgatások és viták utján segitnek magukon. Olaszország, e részben testvére Lengyelországnak, egy tartomány kivételével, megszabadult az idegen uralomtól s azt hisszük, Velencze nem húzza ki kardját addig, még hatalmas külszög TÁRCZA. Politikai divatok. Regény, irta Játai Mór. (Folytatás.) A viz alatt. Kétszázharmincz ember bukott egyszerre a letört hiddal a viz alá. Ott, a diadal mámorában, az ünnepély fénykörében, a nádor szeme láttára, alig egy ölnyire hintája kerekeitől, zuhantak a hullámsírba, az ünnepelt még láthatta a koszorús angyalfőket maga előtt, még hallhatta a zengő éljő kiáltást és egy perez múlva a koszorúk úsztak a víz színén, és a fájdalom ezerszavu ordítása tölté be a levegőt. Oh milyen ünnepély volt ez ! Midőn a zászlós diadalíveken át rohant a jajgató néptömeg minden irányba kábult rémülettel; aranyos, bársonyos lovagok, hogy vágtattak, fővegvesztve, észvesztve, s kiáltoztak nejeik, gyermekeik után a szép fegyveres polgárőrség hogy riadt szerte, mint egy fölvert tábor s mindenki a part hosszában, mely még akkor zászlókkal volt fölékesitve. — Siessenek önök a dereglyékhez, kiálta a nádor kíséretéhez ; ő maga is leugrott hintájából. Egy ember, kinek neje szeme láttára bukott le a vízbe, utána akart rohanni, a nádor ragadta meg és tartóztatáa vissza, magával vonszolva a félörültet: „a dereglyékhez, a dereglyékhez ! A gőzöshöz kell juttatni, hogy kerüljön a folyamon fel! A halászok jöjjenek hálókkal! A hajókhoz minden ember.“ A kik közel voltak és hallották a parancsokat, vágtattak azokat teljesíteni; a távolabb álló tömeg hullámzott előre hátra, mint kinek jó tanács nem jut eszébe. Egy csoport, mely jó előre haladt a város utczáin, még diadalmas zenével nyomul előre. Egy lovas utoléri őket. Egy szót mond nekik, arra a zene töredezetten megszakad; a csapat felbomlik s zenész és ünnepjáró fut visszafelé a folyamhoz ... Oh milyen ünnep ez! Hargitay János ez alatt a választott bizottmány élén várta az ünnepélyes perczet, melyben a nép hódolatát az oly forrón óhajtva várt vendég színe előtt tolmálcsolhatja. Ma elragadóan fog szónokolni, mert valóban érzi is azt, amit mond. A nemzeti büszkeség, az ősi honszerelem és a ragaszkodó hűség szavai azok. Ki tudja , mi lesz , ha ezek mind kimennek a divatból ? Ma bizonnyal ezeknek a napja leend! Nem Hargitay János, hanem azon elvek, miket ő képvisel, tartják ma diadalnapjukat. Le is van írva a szép dialecticával alkotott szónoklat s Hargitay még egy pillanatot vet belé midőn a monostori első ágyúszó eldördül. „A mig én élek, a mig e test össze nem roskad, addig ez eszmék, e szavak is élni fognak.“ És bizonyára Hargitay arczán az élet maga sugárzik. Ilyen tekintet az, mely nem fél a holnap szelétől, mely nem mondja a jövendőkre : „ha élünk." Daliás zsinoros köntöse még tíz évvel fiatalabbnak mutatja; a mai nap eszméi elsimítottak homlokáról minden ránézőt; annyival is ifjabb. Egész magatartása azzal dicsekszik, hogy ez a nap ma az ő számára virradt. Ismétlőnek : az ágyúdördülés megzörrenti az ablakokat. Hargitay János magában számítgatja a tőle távol történtek folyamát. Most megérkezett a gőzös. Most történik meg az elfogadás. Most megszólalnak a harangok. A menet megindul. Ismét lövések a várfokról A menet az első diadalkapun jött át. A nép üdvkiáltása megzendül, az induló zenéje közbehangzik : most érkeztek a hidra fel. A zeneszó, az éljenriadás mind jobban kivehető a part felöl. Most egyszerre valami nagy,erős kiáltás hangzik,nagyobb,élesebb, áthatóbb az eddigi morajnál: az emberen úgy végig borzong valami. Azután egyszerre csendesség lesz, csak a közeledő zene s a harangszó marad meg. Hargitay azt számitja, hogy most áll neje és gyermeke a magas vendég előtt, ki kegy teljes mosolyát árasztja reájuk. Ekkor egyszerre félbeszakadt a zene, megáll a harangszó. És egy percz múlva elkezdik a harangokat félreverni. Mint nagy vész idején, midőn mindenkinek menteni, menekülni kell, minden toronyban, minden harang, vékonyan, vastagon, szomorúan elkezd kongani: „vész, vész, vész !“ A toronyból jól láthaták a borzasztó baleseményt. „Mi történhetett ott ?“ kérdezek egymástól az elsápadt férfiak ott az ünnepélyes termekben; — tűz ütött-e ki ?“ A magas épület ablakaiból semmi irányban nem lehetett tüzet látni, és a harangok mégis egyre mondták : „vész, vész, vész!“ Nem sokára az újra támadó népzaj is hirdette azt. Ah, az egészen más zaj volt, mint az előbben. Nem az a kitartó zengés, mely egyetlen „éljen“ szónak szájról szájra kelő ismétléséből támad, hanem egy zűrzavaros zsivaj, mely nő, de nem közeledik, melynek hallása nem melegit, hanem összebuzaszt. És senki sem jő onnan, hirt hozni. Az utczákon minden ablak tele várakozó főkkel, akik mind sápadtan kérdik a járókelőktől : mi történt? Senki sem tud felelni, a ki most jár az utczán az mind a városból siet kifelé a harangszóra, s maga sem tudja, mi vár rá ? Csak nagy későre fut végig az utczán egy öreg asszony kezeit tördelve, ez már a part felöl jő, s lázhidegtől rázott hangon rebegi: „óh Jézus Mariám! óh Jézus Máriám !" Ez a városházához siet, a tiszti sebésznek hitüt adni, hogy siessen műszereivel a szerencsétleneken segíteni; saját nejét is épen most fogták ki holtan. Hargitay János lekiáltott a futó asszonyra a megyeház ablakából: „mi történt?“ Oh hiszen minden ablakból kérdezték ezt már a jámbortól, de ő nem hallott most semmi kérdést s nem felelt semmit mást: „óh Jézus Máriám!“ Amint ennek lélekborzogató sikongásai elhangzottak a városház téren, akkor kezdett egy csapat férfi nagy zajjal jönni a megyeház felé, kiket minden ablaknál megállítottak, s nagy sokára bontakozott ki a lassan húzódó tömegből egy vágtató lovas: egyike a megyei lovas huszároknak, kik a rendtartás végett voltak kiküldve. A huszár ruhája csupa por, arcza csupa vér volt, mint a kit egyszer lovastul a porba gázolt a vakon rohanó néptömeg. Csákója sem volt a fején, úgy vágtatott hajadon fővel a megyeház kapujáig, nagy nehezen bírta elszilajult lovát visszatartani. — Mi történt ? ! szólj ! beszélj ! — kiálta le a lovától hánykódtatott lovasra Hargitay. Az rá sem ért a kérdezőre feltekinteni, mert talán nem mondta volna neki, ha megismeri. — Leszakadt a dobogóhid, az asszonyságok mind a Dunába vesztek ! . . . Hargitay János, mint ki haláldöfést kapott, elorditotta magát. — Mind a két Juditom!! (Nejét is Juditnak hittük.) És erre szép piros életvidám arcza elkezdett mosolyogni, elkezdett még pirosabb lenni, mindig ragyogóbb , mindig mosolygóbb lett. Néhány pillanatig nem lehete tudni: megőrül-e, vagy meghal ? Hanem azután egyszerre elmúlt minden mosolygás , a piros arezszin szederjésre vált; a szép délereg alak, aranyzsinóros, nyusztos díszöltözetében, ezüstmarkolata kardjával kezében, álló helyében összeroskadt, előbb térdével, azután karjával, azután homlokával kocczantva a márvány pallót. Csakugyan igaza volt. Az ö ősei mind szemközt állva szokták meglátni a halált. Most már ő is közöttük van. S ha halottai valóban megindultak a túlvilág felé, ő gyorsabb volt néluk: — megelőzte őket. De vajjon útban vannak-e ? (Folyt, követk.)