A Hon, 1863. február (1. évfolyam, 26-48. szám)

1863-02-01 / 26. szám

PEST, JANIÁR 31 Politikai szemle, Pest, jan. 81. (II.) A legújabb távirati jelentések, melyek a lengyel mozgalmakról tudósá­nak, még semmi kilátást sem nyújtanak arra, hogy a nyugalom egyhamar helyre­álljon Lengyelországban; sőt a nyugtalan­ság, — ha hitelt adhatni ezen tudósítá­soknak, — nagyobb mérvet látszik venni a vidéken. A „Schl. Zig“nak e hó 28-ka estéről keltezett s­závirt jelentése szerint, a fölkelők újabb segélycsapatokat nyertek, különösen a társadalom jobb osztályaiból, s Varsónak folyvást sok lakosa hagyja el a fővárost. Bielsk és Bialystoknál számos cso­port mutatkozik. Wilnai tudósítások mege­rősítik, hogy a felkelés átalános jellemmel bír. A litvániai gránátos hadtest gyors lép­tekben nyomul előre. Wisocky tábornok az országban volna. Újabb jelentések a táv­írdák és vasutak újabb megszakadásáról is tudósitnak. A „Journal de St.Pétersbourg“ részle­tezett jelentést közöl 30-káról, a lengyel­­országi eseményekről. Panaszkodik, hogy a papság nagyon részt vesz a mozgalom­ban, s dicséri a tanuló ifjúságot, hogy en­nek nagyobb része távol tartja magát attól. A mozgalmat vezető bizottmányok iránt még ma sem jöhetünk egészen tisz­tába. Van azonban a félhivatalos „Don. Ztg.“nak egy erre vonatkozó közleménye, mely figyelmet érdemel. E szerint két for­radalmi bizottmány volt Varsóban : az úgynevezett Mieroslawski-féle és a köz­ponti, melyek közöl mindeniknek czélja vola a fölkelés előidézésére működni. — Ezen bizottmányok a legutóbbi időben meghasonlottak egymással. A központi bi­zottmány a fölkelés ellen valt most, mivel az eszközöket és erőt nem tartotta még arra elégségeseknek, mig a Mieroslawski féle bizottmány a kitörést sürgeté. Ennek kö­vetkeztében a központi bizottmány tagjai­nak egy része kilépett, s a többiek, a Mie­roslawski-féle bizottmánybeliekkel egy központi bizottmányt alakítottak. Ez a pil­lanatot kedvezőnek tartva, azonnal f­elhí­vást bocsátott ki, átalános fölkelésre, mely­nek 22-kéről 23-dikára virradó éjszaka kellett volna kitörnie. De ezután felosz­lott, hogy egy ideiglenes bizottmánynak engedjen helyet, mely most, mint a moz­­­galom vezetője szerepel.“ Varsóból azt írják, hogy Lithvániá­­nak a lengyel királysággal szomszédos ke­rületében Saphieda herczeg állna a mozga­lom élén; magában Lengyelországban több vezetőt emlegetnek : most azt állítják, hogy Wysocki tábornok állna a mozgalom élén, majd hogy Csajkowszki török pasa vezetne délről gyakorlót csapatokat; má­sok szerint Csapski gróf volna a fővezér, míg a lublini kerületben Frankowski, a Bongardféle pörből ismeretes Epstein só­gora vezénylene. Berlinből azt írják, hogy a mozgal­mat nem a lengyel nemesség indítá meg, mely átalánosan nem igen hajlandó enged­ményeket adni a parasztoknak, mint in­kább, a lengyel democratia. A parasztok fölkelését pedig sokkal nehezebb lecsende­­sitni, mint a nemesekét, annyival inkább, mivel az rokonszenvre talál az orosz pa­rasztoknál is. Varsó magasb köreiben — írja a „Czas“ — egy párt alakult, mely Len­gyelország királyává akarja kikiáltani Konstantin nagyherczeget. 27-bén ily ér­telmű nyilatkozvány történt a fellegvár­ban, hol a néptömeg az ujonczokkal együtt ezt kiáltozó : „Éljen Konstantin Lengyel­­ország királya!“ T­egnapelőtti szemlénkben megjegy­ez­­tük, hogy a jelenlegi lengyel mozgalom megzsibbaszthatja Oroszország actióját kifelé, az európai kérdések intézésénél : úgy látszik Berlinben is ily véleményben vannak, s azt hiszik, hogy az csak a Por­tának válik javára, s befolyást gyakorol a románok és szerbek terveire is. A franczia lapok még most sem szólnak tüzetesen a lengyel mozgalomhoz. Budberg báró párisi orosz követ azonban hos­szu értekezletet tartott e tárgyban Drouin de Lhuysvel, s közlé vele Konstan­tin nagyherczegnek a mozgalmakra vonat­kozó sürgönyét. A ma érkezett távirati tudósítások sze­rint a franczia senatus elfogadta csaknem egyhangúlag a válaszfelirati tervet, mely mai lapunkban terjedelmesen közöltetik. Thouvenel volt franczia külügyminiszter a feliratnak Olaszországra vonatkozó része ellen szavazott. A válaszfelirati terv a törvényhozó­­gyűlésben tegnap olvastatott föl, s az áta­­lános vita hétfőn fog megkezdődni. A kül­politikára vonatkozó rész helyeslését fejezi ki a császár politikája iránt; a mexikói há­ború szerencsés végét reméli; sajnálja, hogy a hatalmak nem támogatták Francziaor­­szágot Amerikában. Helyesli, hogy a csá­szár Olaszországot támogatta , anélkül hogy a forradalommal szövetkezett volna, hogy a pápa függetlenségét védelmezi, s oly politikát folytat, mely már­is nyugta­­tólag hatott a kedélyekre, s a kath. és sza­badelvű Francziaország érzelmeinek meg­felel. A porosz kamara tegnapelőtti ülésé­ben elfogadtatott a tervezett, s e lapok olvasói előtt már ismeretes válaszfelirat 255 szavazattal 68 ellenében. Már most az a kérdés : váljon elfogadja-e azt a király, a „Nordd. Zig“ (Bismark gróf közlönye) azt hiszi, hogy elfogadja, s csak azon eset­ben utasítná azt vissza, ha küldöttség akarná átnyújtani. Ugyan a lap szerint nem forog szóban a kamara elnapolása vagy feloszlatása. Január harminczegyedikén. Nem felejtkeztün­k meg róla. Terminus van. Ultimo. Miféle terminus van 1863. január 31-kén. Tehát múlt évi deczember első nap­jaiban jól értesült lapok jól értesült körök­ben azt a hirt fogták fel, miszerint egy magas állású államférfi azt nyilatkoztatta volna, hogy „1863. jan. végéig a hazai ügyek kérdése körül mindennel tisz­tában leszünk.“ Az igazhivő hazafi nem teljesithetett elébbvaló kötelességet, minthogy azonnal elővette tárczanaptárát s mint az egykori vőlegény menyegzője napját, hogy el ne felejtse, kétszer is aláhúzza a jan. 31-két veressel, utána írva : „terminus Bécsben- Budában.“ A mai lapok aztán hoznak egy teleg­­rammot, mely gróf Apponyi György or­szágbíró urnak következő nyilatkozatát közli a „Wanderer“ szerkesztőségéhez : „Tisztelt szerkesztőség; azok a kö­rülmények, a­miket Nro 29. Gs. pesti le­vélben tetszett közrebocsátani , minden alap nélkül szűkölködnek.“ Mit állított e dementált közlemény ? „Von gut unterrichteter Seite“ stb. (ez a rendes bevezetés.) A Judex Curiae Bécs­­ben minisztérium kinevezését ajánlja, pénz és hadügy nélkül; a főcan­­cellár inkább országgyűlés összehí­vását tanácsolja; ebből összeütközés támadt, mely valószínűen gróf Apponyi visszalépését vonja maga után.“ A czáfolat e közleményt alaptalannak nyilvánítja. Már most tehát csupán csak még e következőkkel nem volnánk tisztában: Az-e alaptalan a közleményben, hogy az országbíró ar magyar minisztérium ki­nevezését ajánlotta? Vagy az alaptalan, hogy minisztérium kinevezését pénz és hadügy kivételé­vel ajánlotta? Vagy az alaptalan, hogy a főcanc­ellár ennek ellenében országgyűlés összehí­vását tanácsolta ? Vagy az alaptalan, hogy a kérdéses véleménykülönbség létezik? Vagy az alaptalan, hogy ily véle­ménykülönbség­r­e l­é­p­é­s­t vonhatna ma­ga után. Vagy egy átalában minden com­­binatio e tárgyban alaptalan. Volt-e differentia e kérdés fölött? ha volt, kiegyenlittetett-e ? melyik fél tért át a másik kézpontjára ? vagy talán egy harmadik expedienst találtak-e ? vagy talán épen szó sem volt ilyesféléről ? Mindezen kérdésekre az Ungerház ab­lakából épen úgy nem tudunk választ adni, mint tisztelt collégáink , kiknek zsebé­ben már el is kopott a Staatsbahngesell­schaft gratis utj­egye, s kik e szerint velünk együtt nem tehetnek egyebet, mint hogy kiadják a sokat ígért hónap végéről a bör­zei tudósitást: „Ultimo ruhig. Käufer abwesend. Prei­se fest.“ ~ v J. M. A bécsi lapok szemléje. Palacky beszéde a cseh nemzetiség hátratétele tárgyában a cseh tartományi gyűlésben. Palaczky indítványozza, hogy a cseh választási törvények revisiójára 9 tagból álló bizottmány neveztessék ki. Cseh nyel­ven tartott beszédének nevezetesebb helyei így hangzanak : „Népünk panaszkodik, hogy az Ő Fel­ségétől kimondott alapelv nem vétetik te­kintetbe. Ki van mondva nálunk, mint másutt is, a nemzetiségek egyenjogúsága. Ha az ellenében „nemzeti szédelgés“ léte­zik, ez mind a két párt hibája. „Azonban Csehországban a nemzeti­ségek egyenjogúsága a választó törvények­ben sincs megtartva. A cseh városokban 12,200 lélekre jő egy képviselő, míg az itte­ni német városok már 10,315 lélekre bírnak képviselővel. A cseh vidéki községekben 53,204 lélekre, a német falvakban 40,861- re esik egy képviselő. A 106 cseh választó­kerületben egy főre általános kalkulus szerint esik 3 ft 88 kr adó, a német községekben pedig csak 2 ft 72 kr. És mégis a cseheknél több adófizetőre kevesebb képviselő esik. Ily hibát nem lehet a puszta véletlennek róni fel : a cseh nemzet méltán panaszkodhatik hogy Csehországban hátra van téve, s ezen gyűlésben nincs képviselve, mint megil­letné. A csehek tulnyomóságban vannak, népség s a fizetett adó-összegek szerint, holott ezen nemzet még miveltség tekinte­­ben sem áll hátrább a németnél. „Csehország története bizonyítja,hogy e nemzet soha sem nyomta el a németeket; mi mindig csak védelmi harczot állottunk a németség ellen. Prága tulnyomólag cseh, Reichenberg német. Egybehasonlítva a két várost, Prágának népség tekintetében 20­, adó tekintetében 30 képviselővel töb­bet kellene bírnia, Reichenbergnél. De magában Prágában is a választó területek kiszakításával igazságtalanság történik. A német kisebb város­részek annyi követet küldenek, mint a nagyobb cseh lakosság­gal bíró külvárosok. Prága 1 képviselőt küld a Reichsrathba, míg a 15 kereskedel­mi kamara 4 követ által van képviselve. Nagy akadály, hogy a nagybirtokosok, ha választási jogaikkal élni akarnak Prá­gába tartoznak utazni. A földmivelők, kik közöl sokan százakat fizetnek adóul, alig ötödrészben bírnak szavazattal. — Urak! itt egy egész nemzet panaszkodik, s bízom önök bölcsességében, hogy igazságos kivá­­natainkat meghallgatják. Palacky indítványa elfog­adtatik, 9 tagból álló bizottmány megválasztatik, tagjai Toschek, Auersperg Carlos hg, gróf | Hartig, Hasner, Herbst, Brinz, Palacky, Rieger, Brauner. (Négy német, öt cseh) Heves vita a nyelv kérdésben a kraj­nai tartományi gyűlésben. A csendes Lai­­bachban jan. 28-án, a tartományi gyülés­­ben viharos ülés volt. Würzbach: Az előterjesztett ház­szabályok 15-ik §-át oly értelemben kivá­­nom megváltoztatni, hogy a gyűlés hiva­talos irományai szlovén nyelven is kinyo­­mattassanak. A gyűlésben németül beszé­lünk, mert e nyelvet mindnyájan bírjuk, de a népnek joga van rá, hogy tárgyalásain­kat anyanyelvén olvassa. A költség itt nem jöhet tekintetbe, mert politikai érdekek fo­rognak fönn. Deschmann: A Gleichberechti­­gungnak már elég van téve azzal, hogy itt mindenki németül vagy szlovénül szólhat, s beszédét a gyorsírók eredetiben veszik át. Különben ki határozhat e kérdésben? A krajnai tartományi gyűlés. Ez pedig itt mi vagyunk, a­kik itt ülünk. A 15-ik §. nem sérti meg a népet mert ez szeren­cséjének tartja,hogy németül be­szél­het. A fordítás és nyomatás költsé­gei 5000 forintra rúgnának; ezt a pénzt jobb lesz népnevelésre (germanisatióra?) kiadni. Br­e­i­w­e­i­s, szlovén nyelven a Gleich­berechtigung tényleges valósításáról szól. Toman: Minden osztrák beszélje a császár nyelvét de a népnek alkalmat kell adni, hogy hazája ügyeit anyanyelvén is olvashassa. Gr. Auersperg: „Elméleti phrasi­­sokkal oly gyakorlati kérdést, mint a nem­zetiség, meg nem oldhatunk. Ide szabadel­­v­iség, jóakarat, engesztelékeny­ség szüksé­ges. A mi az irományoknak szlovén nyel­vem nyomatását illeti, szükséges hogy az megtörténjék, de csakúgy, ha a nép kí­vánja. Tisztelem azon férfiakat, a­kik a nyelvészetben búvárkodnak, de a mostani szlovén nyelv, csak mesterkélt nyelv melyet elébb a népnek krajnai nyelvre kel­let fordítania. (Piszegés.) A krajnai ember jól beszél németül, s ha a németül vitt vitá­kat nem érti, akkor általában épen semmi politikai vitát sem ért. Van valami a­mi még a szabadságnál is nagy­obb, tudniillik ennek mérsékleti élvezete. Az álla­mok nem a fajok szerint,hanem a cultura sze­rint alakulnak; így volt mindig, így is fog maradni. A mi parasztjaink becsülik a német nyelvet, mert az, kulcs a mivelődé­s­­re. Nem bánom miveljék a krajnai nyel­vet, de a németet ne bántsák. (Persze, a centralista Auersperg gróf szerint, ha a protocollumot szlovénül kinyomatják, már bántást foglal magában a német nyelv ellen.) . Toman: Állok a mellett, hogy népünk saját anya­nyelvén olvashassa tárgyalásainkat. A költség 50 ülésre, 3000 forint, s ezt népünk örömest megfi­zeti. Igaz, hogy Krajna Bécs felé gravitál, de nem érez hajlamot Frankfurtba menni. A­mi engem illet, lelkiismeretemet már most is furdalja, hogy annyit beszélek né­metül, de remélem, hogy nem sokára oda­visszük, miszerint a krajnai gyűlésen csak szlovén nyelven beszélünk. A szlovén nemzet arra van hivatva, hogy mivelség tekintetében azon helyet foglalja el, me­lyet a német. Akarunk Ausztriát, de ezalatt nem valami német államot értünk, a német nyelv pedig épen nem kulcsa a mi­­veltségnek, s a német elem suprematiájá­­nak végének kell lenni. Szavazatra kerülvén a dolog. A né­met és szlovén párt szavazata épen egyenlőkép ütött ki. Ilyenkor az osz­trák tartományi alkotmányok szerint, az elnök­­ landeshauptmann szavazata dönt , és ő excellentiája a németekhez szilván, a szlovén párt indítványát elveti. Petitio egy 6 éves gyermeknek meg­­fenyítése miatt, a galicziai tartomány­­­gyűlésben. Ziblikiewitz, mint a kérvényi bizottmány előadója, felolvassa Skro­­c­z­i­n­s­k­y úr azon panaszát, hogy az ő­ 6 éves gyermekét az iskolában, a rendőr­ség intézkedése folytán, megfenyítették, mert a gyermek jelen volt a templomban akkor, a midőn ott a nép tiltott éneket énekelt. A bizottmány ajánlja, hogy ezen panaszt magában foglaló kérvény, pártolás mellett a helytartóság elé terjesztessék. 10 éven aluli gyermekek tö­rvényszéki vagy rendőri büntetések alá nem esvén, a bi­zottmány itt a rendőrségi hatóságot hiva­talbeli hatalmával való visszaélés vétkével vádolja. Boczkowski ezen indítvány­hoz mellékelni óhajtja, hogy a gyűlés an­­nál inkább kivánja ezen visszaélés megbün­tetését, mert az eljárásban a rendőrségnek tendentiosus üldözését látja a lengyel nem­zetiség ellen. Az inditvány, valamint Bocz­kowski bővítménye, szótöbbséggel elfo­­gadtatik. Lengyel mozgalmak. (K.) A lengyel határról érkezett hírek oda látszanak mutatni, hogy a forradalom elnyomása nem oly gyorsan halad, mint Szt.­Pétervárt óhaj­tanák. Az oroszoknál ismét bebizonyult, hogy a hadsereg nagyobb része csak papíron szerepel; az a sok varsói katona utóvégre a valóságban oly kevés­re olvadt, hogy a vidéki parancsnokok se­­gélykiáltásai meghallgatlanul maradnak. A fölkelés gyarapszik ; a forradalmárok élet­halál harczot vívnak minden vidéken ; fegyver és élelemhiányban sem szenvednek. A „D. Zig“ nak írják a lengyel határról, hogy Varsóban két forradalmi bizottmány létez ; Mieroslawskié és a központi; mindkettő a fölke­lést mozdítja elő. A központi bizottmány ellene volt a fölkelésnek, mert még nem érezte elég erős­nek az országot; Mieroslawskiék ellenben a ki­törést kívánták. Ennek folytán a központi bizott­mány több tagja kilépett, a többi Mieroslaws­­kiékkal új központi bizottmán­nyá alakult. Ez rögtön kiáltványilag 22—23-ra tűzte ki a fölkelés idejét s azonnal föloszlott, hogy az ideiglenes kor­mánynak adjon helyet. Varsói hivatalos körökben azt hiszik, három hónap leforyása előtt nem lehet ura Oroszország a mozgalomnak. Tény, hogy a fölkelés nem­ szorítkozik Len­gyelország határaira, hanem csoportok alakultak Litvániában s más tartományokban s e körülmény aggodalmakat szül Sz. Pétervárott. Ugy látszik — mondja a „Mypost,“ hogy az egész terjedelmes Orosz birodalmat democrata socialis mozgalom reszketteti meg s II. Sándor be­széde, melyet tiszteihez intézett, bizonyitja, hogy a mozgalommal rokon elemek a hadseregben is vertek gyökereket. Az 1862. évi katonai ítéletek a tisztek ellen, az égések sok meggondolásra szolgáltattak alkal­mat s a mostani mozgalom más irányban is fölkelti az aggodalmat.“ A fölkelők ágyukat is vettek el az oroszok­tól , hogy faágyuik vannak, már a múltkor emlí­tettük. Érdekes tudni, hogy egyes csapatokat a genuai lengyel katonai iskola növendékei ve­­zénylenek. Orosz-Lengyelországból értesül a „G. C.“ 24-ről , hogy az újabb események hatása az izga­lom tulajdonképi tűzhelyére az lett, miszerint a varsói titkos bizottmány eddigi vezetői visszalép­tek s e forradalmi törvényszék tisztségeit egészen új egyénekkel töltik be. Az eddigi bizottmánynak szemére vetik, hogy terv nélkül járt el s több ezer embert dobott martalékul a kozákok lándzsájának. Az uj bizottmány feladatául tűzte ki, hogy rendes működési tervet készítsen s azt elodázhatlan zsi­nórmértékül minden orgánumának kiadja. Két angol lap véleménye fekszik előttünk a legyel mozgalomról. Egyik a city közlönye, má­sik a „Herald.“ „Times“ Európa figyelmét hívja föl a szeren­csétlen országra, melyet a költő politikus a nemze­tek passiv lovagjának nevezhetne. Jóindulatú szavai lényegileg így hangzanak : Orosz-Lengyelországból „azon szerencsétlen ese­mények egyikének híre érkezett hozzánk, melyek hallatára minden emberileg érző szív vérzik. Ama világrész az egyedüli Európában, honnét fölkelésé­nek hírét vehettük. Nyugat független népei vagy elégültek annyira mennyire kormányaikkal, vagy alkotmányos izgatások és viták utján segitnek ma­gukon. Olaszország, e részben testvére Lengyel­­országnak, egy tartomány kivételével, megszaba­dult az idegen uralomtól s azt his­szük, Velencze nem húzza ki kardját addig, még hatalmas külszög TÁRCZA. Politikai divatok. Regény, irta Játai Mór. (Folytatás.) A viz alatt. Kétszázharmincz ember bukott egyszerre a letört hiddal a viz alá. Ott, a diadal mámorában, az ünnepély fény­körében, a nádor szeme láttára, alig egy ölnyire hintája kerekeitől, zuhantak a hullám­sírba, az ünnepelt még láthatta a koszorús angyalfőket maga előtt, még hallhatta a zengő élj­ő kiáltást és egy perez múlva a koszorúk úsztak a víz színén, és a fájdalom ezerszavu ordítása tölté be a levegőt. Oh milyen ünnepély volt ez ! Midőn a zászlós diadalíveken át rohant a jaj­gató néptömeg minden irányba kábult rémülettel; aranyos, bársonyos lovagok, hogy vágtattak, fő­­vegvesztve, észvesztve, s kiáltoztak nejeik, gyer­mekeik után­ a szép fegyveres polgárőrség hogy riadt szerte, mint egy fölvert­ tábor s mindenki a part hosszában, mely még akkor zászlókkal volt fölékesitve. — Siessenek önök a dereglyékhez, kiálta a nádor kíséretéhez ; ő maga is leugrott hintá­jából. Egy ember, kinek neje szeme láttára bu­kott le a vízbe, utána akart rohanni, a nádor ra­gadta meg és tartóztatáa vissza, magával vonszolva a félörültet: „a dereglyékhez, a dereglyékhez ! A gőzöshöz kell juttatni, hogy kerüljön a folyamon fel! A halászok jöjjenek hálókkal! A hajókhoz minden ember.“ A kik közel voltak és hallották a parancso­kat, vágtattak azokat teljesíteni; a távolabb álló tömeg hullámzott előre hátra, mint kinek jó tanács nem jut eszébe. Egy csoport, mely jó előre haladt a város utczáin, még diadalmas zenével nyomul előre. Egy lovas utoléri őket. Egy szót mond ne­kik, arra a zene töredezetten megszakad; a csapat felbomlik s zenész és ünnepjáró fut visszafelé a folyamhoz ... Oh milyen ünnep ez! Hargitay János ez alatt a választott bi­zottmány élén várta az ünnepélyes perczet, mely­ben a nép hódolatát az oly forrón óhajtva várt vendég színe előtt tolmálcsolhatja. Ma elragadóan fog szónokolni, mert valóban érzi is azt, a­mit mond. A nemzeti büszkeség, az ősi honszerelem és a ragaszkodó hűség szavai azok. Ki tudja , mi lesz , ha ezek mind kimennek a divatból ? Ma bizon­nyal ezeknek a napja leend! Nem Hargitay János, hanem azon elvek, mi­ket ő képvisel, tartják ma diadalnapjukat. Le is van írva a szép dialecticával alkotott szónoklat s Hargitay még egy pillanatot vet belé midőn a monostori első ágyúszó eldördül. „A mig én élek, a mig e test össze nem ros­­kad, addig ez eszmék, e szavak is élni fognak.“ És bizonyára Hargitay arczán az élet maga sugárzik. Ilyen tekintet az, mely nem fél a hol­nap szelétől, mely nem mondja a jövendőkre : „ha élünk." Daliás zsinoros köntöse még tíz évvel fiata­­­labbnak mutatja; a mai nap eszméi elsimítottak homlokáról minden ránézőt; annyival is ifjabb. Egész magatartása azzal dicsekszik, hogy ez a nap ma az ő számára virradt. Ismét­lőnek : az ágyúdördülés megzörrenti az ablakokat. Hargitay János magában számít­­gatja a tőle távol történtek folyamát. Most meg­érkezett a gőzös. Most történik meg az elfogadás. Most megszólalnak a harangok. A menet megin­dul. Ismét lövések a várfokról A menet az első diadalkapun jött át. A nép üdvkiáltása meg­­zendül, az induló zenéje közbe­hangzik : most érkeztek a hidra fel. A zeneszó, az éljenriadás mind jobban kivehető a part felöl. Most egyszerre valami nagy,erős kiáltás hangzik,nagyobb,élesebb, áthatóbb az eddigi morajnál: az emberen úgy végig borzong valami. Azután egyszerre csendesség lesz, csak a közeledő zene s a harangszó marad meg. Hargitay azt számitja, hogy most áll neje és gyermeke a magas vendég előtt, ki kegy telj­es mosolyát árasztja reájuk. Ekkor egyszerre félbeszakadt a zene, megáll a harangszó. És egy percz múlva elkezdik a harangokat félreverni. Mint nagy vész idején, midőn mindenkinek menteni, menekülni kell, minden toronyban, min­den harang, vékonyan, vastagon, szomorúan el­kezd kongani: „vész, vész, vész !“ A toronyból jól láthaták a borzasztó bal­eseményt. „Mi történhetett ott ?“ kérdezek egymástól az elsápadt férfiak ott az ünnepélyes termekben; — tűz ütött-e ki ?“ A magas épület ablakaiból semmi irányban nem­ lehetett tüzet látni, és a harangok mégis egyre mondták : „vész, vész, vész!“ Nem sokára az újra támadó népzaj is hir­dette azt. Ah, az egészen más zaj volt, mint az előbben. Nem az a kitartó zengés, mely egyetlen „éljen“ szónak szájról szájra kelő ismétléséből támad, hanem egy zűrzavaros zsivaj, mely nő, de nem közeledik, melynek hallása nem melegit, hanem összeb­uzaszt. És senki sem jő onnan, h­irt hozni. Az ut­­czákon minden ablak tele várakozó főkkel, a­kik mind sápadtan kérdik a járókelőktől : mi történt? Senki sem tud felelni, a ki most jár az utczán az mind a városból siet kifelé a harang­szóra, s maga sem tudja, mi vár rá ? Csak nagy későre fut végig az utczán egy öreg asszony­ kezeit tördelve, ez már a part felöl jő, s lázhidegtől rázott hangon rebegi: „óh Jézus Mariám! óh Jézus Máriám !" Ez a városházához siet, a tiszti sebésznek hitü­t adni, hogy siessen műszereivel a szerencsét­leneken segíteni; saját nejét is épen most fogták ki holtan. Hargitay János lekiáltott a futó asszonyra a megyeház ablakából: „mi történt?“ Oh hiszen minden ablakból kérdezték ezt már a jámbortól, de ő nem hallott most semmi kérdést s nem felelt semmit mást: „óh Jézus Máriám!“ A­mint ennek lélekborzogató sikongásai el­hangzottak a városház téren, akkor kezdett egy csapat férfi nagy zajjal jönni a megyeház felé, ki­ket minden ablaknál megállítottak, s nagy sokára bontakozott ki a lassan húzódó tömegből egy vág­tató lovas: egyike a megyei lovas huszároknak, kik a rendtartás végett voltak kiküldve. A huszár ruhája csupa por, arcza csupa vér volt, mint a kit egyszer lovastul a porba gázolt a vakon rohanó néptömeg. Csákója sem volt a fején, úgy vágta­tott hajadon fővel a megyeház kapujáig, nagy ne­hezen bírta elszilajult lovát visszatartani. — Mi történt ? ! szólj ! beszélj ! — kiálta le a lovától hánykódtatott lovasra Hargitay. Az rá sem ért a kérdezőre feltekinteni, mert talán nem mondta volna neki, ha megismeri. — Leszakadt a dobogóhid, az asszonyságok mind a Dunába vesztek ! . . . Hargitay János, mint ki haláldöfést kapott, elorditotta magát. — Mind a két Juditom!! (Nejét is Juditnak hittük.) És erre szép piros életvidám arcza elkezdett mosolyogni, elkezdett még pirosabb lenni, min­dig ragyogóbb , mindig mosolygóbb lett. Né­hány pillanatig nem lehete tudni: megőrül-e, vagy meghal ? Hanem azután egyszerre el­múlt minden mosolygás , a piros arezszin sze­­derjésre vált; a szép délereg alak, aranyzsinó­­ros, nyusztos díszöltözetében, ezüstmarkolata kard­jával kezében, álló helyében összeroskadt, előbb térdével, azután karjával, azután homlokával koc­czantva a márvány pallót. Csakugyan igaza volt. Az ö ősei mind szem­közt állva szokták meglátni a halált. Most már ő is közöttük van. S ha halottai valóban megindultak a túlvilág felé, ő gyorsabb volt né­luk: — megelőzte őket. De vajjon útban vannak-e ? (Folyt, követk.)

Next