A Hon, 1863. május (1. évfolyam, 99-123. szám)
1863-05-05 / 102. szám
1*13811 , MÁJUS 4. Politikai szemle, Pest, máj. 4. (II.) A „Journal de St. Pétersbourg“ az orosz külügyminisztérium közlönye, tegnapi számában közli az angol, franczia és osztrák sürgönyöket, s Gorcsakov herczeg három felelet-jegyzékét. Ezen felelet-jegyzékek közöl a bécsi és párisi kabinetekhez intézett már rendeltetése helyére érkezett, mint ezt közelebbi számunkban jelentettük, sőt a bécsi lapok már teljes szövegét is közlik a bécsi kabinethez intézett jegyzéknek. Ezen jegyzék az, melynek tartalmáról a hivatalos „Gen. Corresp.“ három rendbeli nyilatkozatot közölt, megnyugtatni igyekezvén az aggódni kezdő börzét s talán politikai köröket is. Most, miután e jegyzék teljes szövegében olvasható, bizonyos fogalmat szerez , hét magának az olvasó mind annak tartalmáról, mind valódi értékéről. Ez okból tán fölöslegesnek is látszik tüzetesb tag jlalásába bocsátkozn: legfőlebb is némely kitünőbb helyét jegyezzük meg, s egyszersmind jelezzük a hatást melyet a jegyzék állítólag előidézett az osztrák fővárosban és Párisban Gorcsakov herczeg nem tartja szükségesnek részletekbe bocsátkozni a czár nézeteire nézve , azok elő vannak adva a Brunnow báróhoz (londoni orosz követ) intézett sürgönyben Rechberg gróf tökéletesen előre sejtette a czár hajlamát, amidőn föltévé, hogy a legjelentékenyebb fegyveres csapatok szétszórása alkalmat nyújt ő felségének: meghallgatni kegyelmessége sugallatát. A czár ennek példáját adta mart. 31-ki nyilatkozványában. — A jegyzék kissé gúnyosan érinti ezután azon aggodalmakat, melyeket a bécsi kabinet táplál a határai közvetlen szomszédságában előforduló események miatt; felfogja, hogy mennyire érdekében áll azok megszűnését látni. E tekintetbeni gondja (sollicitude) nem lehet nagyobb, mint a czáré. Megjegyzi tovább a válaszjegyzék , hogy a tartós béke feltételei nem csupán az alkalmazható belső rendszabályoktól függenek; jelzi azon összeesküvést, melyet a cosmopolitikai forradalmi párt (le parti de la révolution cosmopolitique) szervezett, s amely forrása minden mozgalomnak (agitations). Azon hatalmak, melyek ama befolyásnál fogva, melyet Lengyelország nyugati Európa nyugalmára gyakorolhat érdekelve vannak , sokat tehetnének a rendetlenség megszüntetésére, melynek visszahatása utólag őket is kell hogy érje. Végül azon meggyőződést fejezi ki a jegyzék, hogy a bécsi kabinet tovább is megmarad a mozgalom kezdete óta vett állásában és semmit sem mulasztand el amennyiben tőle függ, oly rendszabályokat alkalmazói azon veszélyes hajtogatások ellenében, melyek ép úgy megfelelnek saját érdekeinek, mint az Oroszországhoz! nemzetközi viszonyoknak. Ezek a jegyzék főbb helyei. Láthatni ezen idézetből, hogy az nem egyéb mint erős protestatio a forradalmi törekvések ellen, melyeknek tulajdonítja a lengyel mozgalmat. Engedmények e jegyzékben nem is jeleztetnek, ha csak a Brunnow báróhoz intézett jegyzékben nem, melyre ez is hivatkozik. Átolvasván a jegyzéket, legkevésbé sem csodálkozunk, ha az Bécs némely (nem minden) körében nem hatott ki eléEllenkező volt, mint a távirati jelentésekből látjuk a hatás Paris azon köreiben, melyeknek nézeteit a disciplinált félhivatalos lapok képviselik. De ezekre nem lehet nagy súlyt helyezni. Nagy a különbség a félhivatalos, hivatalos és valódi vélemény között. Már most az a kérdés, miután a diplomatiai actionak első felvonása le van játszva:váljon megelégesznek-e a nyugati hatalmak, s megelégszik-e különösen Ausztria az eddigi eredménnyel? A vélemények ezen kérdés iránt nagyon megoszolnak. Némelyek azt mondják, hogy a nyugati hatalmak tovább folytatják a diplomátiai alkudozásokat, Ausztria pedig, megelégedvén az eddigi eredménnyel, viszavonul. Mások szerint Ausztria sem vonul vissza, hanem tovább is a nyugati hatalmak mellett marad. A „Presse“ legalább úgy hallja, hogy az illető kabinetek már megkezdették az eszmecserét a Sz.Pétervárott teendő második lépés iránt, s csak most kezdődik a kérdésnek tulajdonképeni gyakorlati vitatása. Csak most lesz mindenik kabinet azon helyzetben, hogy külön álláspontját érvényesítse. Ausztria az egyedül gyakorlati, a vallásos szempontot, fogná újabb lépésénél irányadóul tekinteni. Ami a másodrangú hatalmak actioját illeti, e tárgyban nem sok örvendetest mondhatunk.Baden és Würtemberg egyetértenek ugyan Francziaországgal, de a német Bund nélkül semmit se tehetnek Belgium semlegességére hivatkozik. Portugál és Holland nem fogadták el a felhívást. Spanyolország kijelenti , hogy nem akar másodszor is kudarczot vallani. A török kormány ellenben egy sürgönyt küldött Sz.Pétervárra, s felszólítja az orosz kabinetet — némely keresztény hatalom gúnyjára — hogy vegye tekintetbe a lengyel keresztények jogos kivánatait. Az átalános politikai helyzet — tekintve az újabb fordulatot — aligha fenyegetőbb alakot nem fog ezután ölteni : legalább oly hangulatról tudósitnak mind Páriából mind Londonból, mely után ily fordulatra következtethetünk. — Puebla sorsa — írják Londonból — némely európai állam sorsa felett határozhat. Párisból azt írják, hogy Malakov hg visszahivatása Algírból összefüggésben áll a lengyel kérdés bonyodalmaival, s a tábornagy egy jelentékeny figyelő hadsereg élére állhat. Úgy látszik, hogy Victor Emanuel király is nagyon harcziasan van hangolva: sianai beszéde legalább aggodalmat ébreszthet a béke barátainak kebelében. A bécsi lapok szemléje. A „Vaterland“ a román congress**«» tól. A nevezett lap máj. 2-áról írja : „A Szebenben végbe ment főpróba» úgy látszik egészen a rendezők megelégedésére ütött ki. A telegrammok pompás híreket hoztak, az utóbb érkező tudósítások szerint azonban, nem minden arany ami fénylik. „Szívből kívánjuk, hogy a románok minden jogos kívánata teljesedést nyerjen , azonban helytelennek tartanók, ha a megoldás kérdésében az általuk előszámlált postulatumok adnának kizárólagos irányt. Addig, míg a suffage universel elve proclamálva nincs, addig a szavazatokat ne csak számítsuk, hanem egyszersmind mérlegbe is vessük, s ezen eljárás mellett, oly okokból, miknek bővebb taglalásába ezúttal nem akarunk bocsátkozni, a románoknak Erdélyben a political suprematiát már csak opportunitási szempontból sem lehet még jó darab ideig megadni. „Azonban a románok között távol sem létezik az egyértelműség. Egy része az intelligentiának, mely épen annyira megérdemli a figyelembevételt, mint a Saguna püspök úr által egybehívott bizalmi férfiak, tartózkodás nélkül a szebeni conferentia illetősége sőt törekvései ellen is nyilatkoztak. Még a gyűlésben sem uralkodott azon egyetértés, melyet a táviratok hirdettek. Azokon kívül, akik Saguna úrral egy érzelmet vallottak, voltak ott független férfiak is, akik legalább a színfalak mögül mondtak olyasmiket, melyhez hasonlók majd az országgyűlésen szabatosabban formulázva, elékerülendnek. ,,A létező nézetkülönbség tehát, mely többé el nem tagadható, azon kötelességet idézi elő, hogy a szebeni postulátumok még egyszer fontolóra vétessenek. Mert nemcsak a románok kielégítéséről van szó, hanem oly kérdések megoldása forog fönn, melyek a monarchia jóllétével és szenvedéseivel vannak egybekötve. „A centralisták részéről nagy az igyekezet, a postulátumoknak csak fényoldalát tüntetni elő : megérdemli tehát a fáradságot, ha más valaki az árnyoldalakról is lerántja a fátyolt. S miután eddig egész terjedelmében csak Saguna püspök úr beszédét ismerjük, észrevételeinkben csak is e nyilatkozatra szirakozunk. „A távíró hirdeté, hogy e beszéd nagy lelkesedéssel fogadtatott. Részünkről nem találjuk el, miben rejlik ezen beszéd lelkesítő ereje , miután e beszéd tartalma és a formulázott postulátumok között ellenmondás van. Saguna püspök nem akarja az egyik vagy másik nemzetiség suprematiáját, hanem ennek helyébe az erdélyi közjog uralmát állítja; a postulatumok ellenben a hivatalok betöltésében a románokra nézve több figyelmet igényelnek, ő excellentiája Erdély autonómiáját kivánja, a postulatumok szerint Erdélynek nemzetiségi territóriumokra leendő feldarabolása kívántatik. Saguna püspök nyíltan kimondja , hogy 1848-ban az Uniót maga a korona is bevégzett ténynek nyilatkoztatta ki; a gyűlés azonban mellőzi e tényt , mintha az soha végbe sem ment volna. A püspök úr ismételve hivatkozik a román nemzet hűségére az uralkodóházhoz. Mi is át vagyunk hatva ezen érzelemtől, de a mi véleményünk szerint Saguna püspök szavai csak úgy bírnak értelemmel, ha e hűség alatt azt érti, hogy a románok erősen ragaszkodnak azon államokmányokhoz, melyektől a felséges uralkodóház saját jogait Erdélyre nézve származtatja. Azonban a gyűlés mellőzi ezen államokmányt, a midőn Erdélynek, mely a magyar korona alá tartozik, külön állást követel , tehát oly politikai formát, mely szakit a múlttal, s jogszerű alappal nem bir. „Ez alkalommal tehát a szebeni gyülekezet egyik hiányára hívtuk fel olvasóink figyelmét. Lesz alkalmunk a várható következményekről is bővebben szólani.“ A „Presse“ apró hírei. Mint e lap értesül, a legközelebbi napon meg fog jelenni azon császári rendelet , mely a Reichsrathot máj. 28-ra összehívja. Hir szerint dr. Hein helyett, aki igazságügyminiszter lett, doktor Hasner a mostani másodelnök lenne az elnöki székbe kinevezendő. A másodelnökségre Gleispach gróf és Hopfen ur bírnak legtöbb kilátással. Ezeken kívül még gróf Mazzuchelli Brabel és Litwinowicz püspökről is beszélnek. Egy másik hír szerint, azon hosszas tárgyalások, melyek a közoktatás ügyében tartottak, végüket érték. Az eredmény, hogy nem az eddig felállittatni szándékozott közoktatási tanács, hanem e helyett közoktatási miniszter fogna kineveztetni. A hír szerint Levinsky ur, ki az államminiszteriumban osztályfőnök, volna e magas állásra kiszemelve. — Feszler püspök ur, a ki a concordatum-párt legjelesebb írói közé tartozik, Rómába menend, a concordatum módosítása tárgyában alkudozandó. Az újra vizsgálat alá veendő pontok közöl leglényegesebb az, mely a katholikusok és nem katholikusok közötti viszonyt alapítja meg. Erdélyi ügyek. St. Sulucz érsek beszédének vége.*) A román tehát oly nemzet lévén, mely nem annyira a méltatlanságokat, mint a jótetteket tudja emlékezetében megtartani, nem feledheti s nem lehet elégedetlen a fgs monarcha s az uralkodó háztól nyert oly nagyszerű atyai gondosság s jótétemények iránt. A románok 1848-ban a szabadság mezején ünnepélyes, örök és változhatlan hűséget és ragaszkodást esküdtek az uralkodó osztrák ház trónusának, — most is megragadják és felhasználják az alkalmat azon ünnepélyes és őszinte esküjök megújítására. A román soha sem fog megszűnni óhajtani s az együtt lakó nemzetekkel közreműködni a czélra, hogy ö fige atyai intézményei érvényre jussanak, s hogy a trón és uralkodó ház dicsősége consolidáltassék; mert ő exja meg van győződve, hogy erre az európai hatalmakkali viszonynál fogva szükség van, s csak igy reméli, hogy ő flge kormánya alatt a birodalom minden népei oltalmat, nyugtot és boldogságot fognak találni. Azért a román nemzet lelke egész hevével óhajtja, várja és nem szün meg kérelmezni azon törvényes tért, t. i. az erdélyi országgyűlést, melyen mint törvényesen elismert és kihirdetett nemzet az 1860-diki oct. diploma értelmében a több nemzetekkel egyetértőleg, mint politikai nemzet szabadon és önállóan működhessék ő Felsége intézményei foganatosításán. Íme uraim e rövid szavakban a mi nemzeti tanácskozmányunk tárgyának megoldása, mely kitűnő értelmet, a jelen és jövőre kiható megfontoló ítéletet, s az előadásnak megválogatását, továbbá hideg vért és oly tapintatot kíván, melyek által megmutatjuk, hogy nemzetekkel érdemes politikai állására, s méltán követelheti, hogy saját hazájában a több nemzetek sorsa s jogaiban egyenlően részesüljön. Kérjük az istent, hogy oly gondolatokat, ítéleteket adjon szent lelke által szivünkbe és szavakat szánkba, hogy általuk a trón dicsősége s a közös haza boldogságára munkálhassunk. (Éljen.) Okmányok a lengyel kérdésről. (K.) Azon pillanatban, midőn Oroszország válaszát a három hatalom sürgönyére feszülten várjuk, **) valamint a „Journ. de St. Petersbourg“ úgy az angol lapok eész sorát közlik a lengyel kérdésre vonatkozó okmányoknak. A sz.-pétervári újság azon régibb okmányokat közli, melyeket Angolország már két hónap előtt intézett az orosz kormányhoz. Russel lord kezdte meg a dipl. hadjáratot marcz. 2 ki sürgönyében, melyről akkor sokat beszéltek,»melynek teljes szövegét hozza most a „Journ. de St. Petersbourg“ angol és franczia nyelven. Az angol kormány a sürgönyben sajnálja a legújabb eseményeket, emlékeztet, hogy a lengyelországhozi viszonyt az 1816-diki szerződések szabályozták, s Angolországnak joga van azok megtartását kivánni. Utal az I. Sándor czár által adott alkotmányra, melynek fölforgatása nincsen igazolva, s ezután a jelen viszályt fejtegeti, melyet az ujonczozás idézett elő. A sürgöny végén e szók állanak : „Mért ne akarna ö cs. fölsége, kinek jóindulata általánosan el van ismerve, egyszer mindenkorra véget vetni e véres összeütközésnek, azonnal nagylelkű és föltétlen amnestiát adva fölkelt lengyel alattvalóinak s kijelentve abbeli szándékát, miszerint lengyel királyságát azonnal azon politikai és polgári jogokba helyezi vissza, melyeket I. Sándor az 1815-ki szerződések folytán megadott ? Ha ez megtörténnék, a nemzeti képviselet és nemzeti közigazgatás hihetőleg kielégítené Lengyelországot s megnyugtatná Európát.“ Különös fontosságú Napier lord sz. pétervári angol követ mart. 9-ki sürgönye mely a Gorcsakoff hgnek tett előterjesztésekre nyert választ, tartalmazza. Azon körülmény, hogy a ,Journ. de St.-Petersbourg“ e sürgönyt épen most közli, arra látszik mutatni, hogy a hatalmaknak adandó válasz nem igen fog attól különbözni. A felhiv. „Gen. Korr.“ utján nyilvánosságra jött elemzése a válaszoknak ezt szintén megerősíteni látszik. Napier lord jelentése igy szól: *) Lásd a „Hon“ máj. 2-ki számát. alább. *“) Az osztrák kabinethez intézet feleletet lásd Szerk. „Sz. Pétervár, mart. 9. 1863. Kegyelmességed parancsa folytán ma reggel Gortsakoff herczeghez menve, kegyelmességed mart. 2 ki sürgönyét átadtam neki, mely ő felsége kormányának nézeteit tartalmazza a lengyel kérdésben. Az alkanczellár csak magában olvasta el a sürgönyt. Kijelenté, hogy mivel békés szellemben akar eljárni, a sürgönyre írásos választ adni nem fog; rám hagyja, hogy az ügyrök nézeteit átszolgáltassam s megkért, mutassam meg neki jelentésemet, mielőtt elküldöm. Azt is óhajtotta, hogy jelentésemet császár ő fölségével közölhesse, valamint ön utasításait is, hogy császár ő felsége a két kormány eszmecseréjét teljesen megismerje. Én megegyeztem az alkanczellár ur kivonatában. Ezután fönhangon olvasta el Gortsakoff hg kegyelmességed sürgönyét. Az első és második mondat ö fölsége kormányának mély részvétét nyilvánítja, melylyel a jelen körülmények közt annyira szomorú sorsát tekinti Lengyelországnak, valamint azon kevéssé kielégítő eredményeket mely az orosz fegyverek egyszerű győzelmétől várható a fölkelőkön. Itt kijelenté az alkanczellár, hogy a császár és kormánya teljesen osztják a kifejezett sajnálatot. Ő felsége szivét fájdalmasan érinti a vérontás, mely a szerencsétlen lázadás következménye; nem különben az anyagi jólétnek a polgári nyugtalanságok által megrongálás azon mély gyűlölet előrelátása, mely az események után fönmarad, miért azonban a császári kormány nem vállal felelőséget. Kegyelmességed sürgönyének további szövege Lengyelország helyzetét tárgyalja az 1815-ki szerződésekkel szemben. E pontra nézve föntartotta magának az alkanczellár, hogy további meghányás után válaszoljon. Most a sürgöny nyolczadik mondatát olvassa , melyben azt mondja kegyelmességed, hogy a fölkelést a legközelebbi erőszakos ujonczozás okozta. Gortsakoff hg állítja, hogy a katonai ujonczozás csak ürügye volt a forradalomnak, nem kihívása. A lengyel fölkelés a külföld fővárosaiban elágazott s mélyen gyökerző összeesküvésnek következménye ; e fővárosok sorából Londont sem veheti ki. A kitörést az ujonczozás csak siettette. A cs. kormány az összeesküvés keletkeztéről, fejlődéséről és czéljairól teljesen volt értesülve. Ez democrata, antisocialis mozgalom, melynek kezdője és jelvénye Mazzini. A lengyeleket fölbátorította az, hogy megcsontosodott ábrándokban ringatják magukat, s melyek egészen más tervekre irányoznak, mint minőket az angol államférfiak gyakorlati politikája tart szem előtt; azok el akarják szakasztani Lengyelországot az orosz koronától, nemzeti függetlenséget kívánnak s 1772-ki határaikat. Nem hogy oka lenne a jelen kitörésnek a katonai ujonczozás, ellenkezőleg a belőle folyó következmények elhárítására rendeltetett el, hogy a zavarok makacs kezdeményezői eltávolíttassanak, s hogy a császár szándékolta jóindulatú rendszabályoknak kedvező ösvény nyíljék. A fölkelés leginkább a városok munkásait, a kisebb nemességet és vidéki papságot ragadta meg. A nagybirtokosok s a főnemesség a varsói citadella ágyúi alatt kerestek menedéket, a parasztok határozottan a kormány mellett állanak, eltelve azon jótétemények érzetétől, melyeket a császári kormány rájuk áraszt s megunva a zsarolásokat, melyeket a csavargó fölkelőcsapatok rajtok elkövetnek. Egyesek a felsőbb osztályból kétségtelenül csatlakozni készek a Lengyelország visszaállitására vonatkozó hazafiui ábrándokhoz; ezeket idegen kormányok gyámolítása erősíi meg törekvéseikben. Néhányan ezek közöl szeretnének részt venni a mozgalomban , de az idegen kormányok, kik biztatják őket, később még megbánhatják az olyan politikát, mely a szenvedések és nyomor körét még bővítheti. (Vége következik.) mind ezen, mind a többi szomszéd államoknak szüksége van. „Meg vagyunk győződve, hogy annak idejében a bécsi kabinet megtartandja azon álláspontját, melyet a mostani zavarok kezdetével fölvett, s amennyire tőle telik, semmit sem mulasztana el ezen veszélyes összeesküvéseknek oly rendszabályok által elejét venni, melyek mind saját érdekének, mind Oroszországhoz való nemzetközi viszonyainak megfelel. „Ön fel van hatalmazva, ezen sürgöny másolatát Rechberg grófnak átadni. Fogadja stb. Az orosz válasz az osztrák sürgönyre. Több bécsi lap azon helyzetben van, hogy az orosz válasz szövegét, egész terjedelmében közölheti. Ezen okmány Gorcsakoff herczegtől aláírva, s Balabine úrhoz, Bécsbe intézve igy hangzik: Szentpétervár, ápr. 14. „Az osztrák ügyvivő ur ápr. s/17-én reggel közölte velem azon sürgönyt, mely a lengyel királyság jelen helyzetére vonatkozik. Mellékletben küldöm ezen okmány másolatát, valamint azon hasonló tartalmú közleményeket is , melyek ugyan e tárgyban a párisi és londoni udvaroktól érkeztek, továbbá azon sürgönyt is, melyet felséges uram parancsára, ezen két udvarhoz intéztem. Adja ön át ezen mellékleti okmányokat Rechberg grófnak. „Brunnow báróhoz intézett sürgönyöm felment azon szükségtől, hogy felséges uram szándékairól bővebben írjak. Azon sürgönyben az állítások oly terjedelemben vannak megczáfolva, amint csak a kérdés igényli. Mégis hozzátenném, hogy az ausztriai külügyminiszter úr egészen helyesen ítélt azon szándékról, mely ő felségét a császárt vezeti, a midőn felteszi, hogy a jelentékenyebb számú felfegyverzett csapatok elszélesztése után, felséges urunknak alkalma leend a kegyelem sugallataira hallgatni, mely előtt Ő felsége szive soha sem volt elzárva. A császár épen ezelőtt, marcz. 31-ki manifestumában, ezen érzelmeinek bizonyítványát adá: „Felséges urunk felfogja azon aggodalmakat,melyeket a közvetlenül Ausztria szomszédságában történt sajnálatos események a bécsi kabinetben okoztak, s tudja minő érdekkel bír az Ausztriára nézve, hogy ezen helyzet minél előbb véget érjen. „Ezen tekintetben Ausztria gondjai nem haladhatják túl azon figyelmet, melyet felséges Urunk a tárgynak szentel. „Mindenesetre pedig elismerendő az osztrák külügyminiszter úr, hogy a lengyel királyságban a visszatérés a dolgok rendes folyamára és a tartós nyugalomra, nem egyedül a benső rendszabályok alkalmazásától függ. Nem most kell először utalnunk azon szakadatlan összeesküvésekre, mik kívülről a cosmopolita forradalmi párt által előidéztetnek, s amelyek ezen fondorlatok fökut forrását képezik. „A külföldi kormányok, melyek Lengyelország megnyugtatását, azon tekintetből kívánják, mert ezen ország állapota Európa nyugalmára is befolyással bír, szintén közre munkálhatnak azon rendetlenség okainak legyőzésében, melyeknek visszahatása elvégre őket is találandja. Mig ezen ok létezik, addig csak akadályozni fogja azon erőlködéseket, melyek a nyugalom helyreállítását czélozzák, melyre pedig Lengyel mozgalmak. (K.) A lengyel felkelők ismét nagyobb csapatokba kezdenek tömörülni. A kalisi kormányzóság északi részén s a radomi kormányzóságban két nagyobb csapat működik majd egybegyülve, majd szétoszolva alcsapatokra. Az előbbit több ezerre teszik, 6—8000-ről beszélnek: ez Peisern vidékén áll Jung Blankenheim, Seyfryd és Taczonowszki vezérlete alatt. Konin elfoglalása a felkelők első teendője lesz, mihelyt az orosz csapatok ártalmatlanokká tétettek. Újabban ismét jelentik, hogy egy 1000 főnyi orosz csapatot átüztek a határon, de meglehet ez a musikorival azonos, mely Pietrokowonál történt. E csatában újabb tudósítások szerint a lengyelek 19 halottat vesztettek s 27 sebesült közülök ; orosz 50 esett el, ugyanannyi sebesült; valószínű , hogy sokkal nagyobb a szám a bevallottnál. A francziák rendkívüli vitézséggel harczoltak. Jung a vezető, zászló hiányában fevegét tűzte kardjára s ezzel állva a kaszások élére, rohamra vezette őket. Győzelem után a lengyelek egy része Jung vezetése alatt Konin felé indult, hogy az ellenök e városból érkezhető oroszokat megtámadja. A „W. Zig“ az oroszok nagy győzelmét jelenti, melyet Kostando tbnok vivott volna ki az osowki erdőségben 3000 fölkelő fölött. Az orosz tudósítás szerint, mely Varsóból jön, négy órai harcz után a fölkelők közöl 400 elesett, 85-öt elfogtak, köztök 2 lelkészt, s 200 fegyvert zsákmányoltak. A napot, melyen e győzelmet aratták, nem mondja meg a varsói távirat, sőt a magántáviratok a lengyelek győzelmét hirdetik ugyanazon vidéken. A Pelsern melletti ütközetről különböző jelentések érkeznek,valamennyi az oroszok vereségét látszik megerősíteni. Az „Ost. See Ztg.“ azt mondja, a győzelem kétes mindkét fél magának tulajdonítja; a veszteség mindkét félnél nagy volt. A felkelők vezetőiből több elesett, maga Taczanowski megsebesült. Csata után Berlinből Langenbeck és Posenből Matecki orvosok rendeltettek a csatatérre távirat utján. A „Dzien. Poz.“-nak írják Wreschenből, hogy Taczonowski csapatát, mely a Slupce mellettivel egyesült, az oroszok megtámadták. A lengyelek keményen megverték az oroszokat s Kalis felé üldözik őket. A halottak és sebesültek száma még nem tudható. A felkelők közöl 29-én 5 halott volt, köztök 1 franczia. Taczanowski 6b két más lengyel tiszt sebesült. Az „Ost. Deutsche Ztg.“-nak írják a lengyel határról ugyanez ütközetről 29-ki kelettel: „Ma Peisernben nagy ütközet volt. Az oroszok támadtak. Peisern felé nyomultak; a fölkelők eléjök mentek. Peisern mögött nyolcz óráig tartó kemény harcz következett. Az oroszok teljesen megverettek , részben szétüzettek, részben elfogattak. Több ágyujokat elhagyták. Épen most, 52 órakor a fölkelők zeneszóval Peisernbe vonulnak. Veszteségük csekély. Az oroszok sietve vonulnak Miszakoff és Kalis felé. A felkelők közöl Faucher ezredest mellbe lőtték. Taczanowski nem kapott sebet, 23 sebesült között már kimúlt. A „Posener Zig“ is megerősíti, hogy az oroszok visszavonultak, de ezen hiv lap szerint az ütközet nem volt komoly; az oroszok csak a fölkelők erejével akartak megismerkedni. Biniszevonál is visszavonultak az oroszok. Legközelebb elhatározó ütközet várható. A fölkelők elhatározták, hogy nem hátrálnak s porosz területre nem szorittatják magukat.A Peisern melletti hidat szalmával és kátránnyal fedték be, hogy szükség esetén fölégessék. A második nagyobb fölkelő csapat a radomi kormányzóságban áll Kielces a Visztula között Czachowski vezénylete alatt. Alparancsnokai Kononowitz, Grelinski és Lopacki, kik hol egyesülnek a főcsapattal, hol elhagyják, hogy külön működjenek. — Számuk 5—6000 azon Kielce és Varsó táján működő apróbb csapatok nélkül, melyek önállón járják be a tájakat. Összesen 10000 felkelő állhat a radomi kormányzóságban fegyver alatt. Újabb összecsapásokról nem érkeztek részletek, de tény, hogy Polonicebe 40 szekérrel hoztak sebesült oroszokat; a csata Stopnica körül lett volna. Litvániában Narbutt egy portyázó orosz csapatot kisért szemmel s épen akkor érte el, midőn raboltak; a lengyeleket meglátva eldobálták zsákmányukat s megfutamodtak; lovasság hiányában nem üldözhette őket, 15 mégis elesett s 12 sebesült meg, a lengyelek csak 1 halottat s 3 sebesültet vesztettek. Minsk kormányzóságban az oroszok egy a Niemen partján még fegyvertelenül szervezkedő fölkelő csapatot, körülfogtak s megadásra szólították föl. Ezek azon kiáltással: Mig élünk, a muszkának nem adjuk meg magunkat 1“ megrohanva az oroszokat, fegyver és ágyútűz között keresztül vágták magukat az azmiani kerületbe, elvesztettek 30 embert, köztök egy derék lelkészt, kit 7 golyó talált. Ennek haldokolva végszavai ezek voltak: „Én meghalok, de Lengyelország élni fog!“ A „Nat. Ztg“ írja, hogy a porosz területre szorított oroszok Alexandrowoba mennek 2—3 mértföldet haladva naponkint; a porosz tisztek etetik, itatják és megáldomásozzák orosz kollegáikat. Mindazok, mik itt történnek — mondja e lap — a február 8-ai egyezmény épségben állását mutatják s új alapul szolgálhatnak a külföld reclamatióinak. Ez orosz csapat (400 ember és 100 kozák) Odotzinba ment, hogy ott a királyságba visszatérjenek. Nagyon nyomorúságosan néznek ki, ellátásuk lesz, a porosz étel nagyon ízlik nekik. Sok tiszt is szenved a fegyelmetlenség miatt. Hiteles egyének beszélik,hogy ha a rablásban és mészárlásban akadályozni akarja a tiszt a legénységet, ez feltámad ellene és „bontowniki“ felkelőnek mondja. Az Ost. D. Ztg“ állítása szerint, Dzialynski grófnál semmit sem találtak; a „Posener Zig“ még most is terhelő irományokat emleget. A „Gaz. Nar.“ egy orosz napiparancsot közöl azon hozzáadással, hogy jó forrás útján jutott hozzá s jót áll valódiságáról.