A Hon, 1863. december (1. évfolyam, 275-298. szám)
1863-12-01 / 275. szám
PEST, NOVEMBER 30. Politikai szemle, Pest, nov. 80. (II.) A távirati jelentések még tegnapelőtt éjjel megérkeztek a német szövetségi gyűlés szombati üléséről. A dán követ meghitelező levele előterjesztetett. Erre az elnök indítványozá, a meghitelező levélnek bizottmányhoz utasítását. Dirkvik báró, a dán követ, ez ellen tiltakozik. Több követ kijelenti, hogy a dán követnek ne engedtessék meg addig a szólhatás, míg a szövetséggyűlés nem határozott a holsteini szavazat iránt. A szász követ felszólítja az elnököt, hogy tekintetbe véve az általa előterjesztendő indítványt, kérdezze meg a szövetséggyűlést: váljon nyitva áll-e a jegyzőkönyv azon követnek, kinek fölhatalmazása még nem fogadtatott el. A szövetséggyűlés e kérdésre három szavazat kivételével nemmel felel. A dán követ ez ellen tiltakozni akar, de az elnök nem engedi szólni, s bezárja az ülést, egyszersmind ülést tűz ki félóra múlva. A dán követ erre elhagyja az ülésteremet. Az újabb ülésben előterjesztet tett a holsteini bizottmány indítványa, mely így hangzik : „A holsteini szavazat ez idő szerint a szövetséggyűlés által felfüggesztendő ; 2) ez iránt a dán követ és Mohr badeni nagyherczegi követ értesítendő.“ Ezen indítvány elfogadtatott, még pedig nagy szótöbbséggel. A szövetséggyülés ezen határozata átalános helyeslésre talál, mint frankfurti sürgönyök jelentik. Dirking báró azon kérdést intézte Kopenhágába , távirdat után, váljon elhagyja e Frankfurtot. Azt gyanítják, hogy tagadólag feleltek, mivel a követségi palotában nem történnek intézkedések az elutazásra. A schleswig-holsteini kérdésben kinevezett szövetséggyűlési bizottmányok permanens ülést tartanak. Az ismeretes szász indítvány előterjesztetett a szövetséggyülésben , az executio kérdése még nem tárgyaltatott. Ebből áll az, mit a távirdai tudósítások a szövetséggyülés szombati üléséről jelentenek. A legfontosabb tény minden esetre a dán követ kizáratása a szövetséggyülésből. De ezen kizáratás nem végleges csak ideiglenes s addig tart, mig az örökösödés eldöntetik. Nevezetes körülmény, hogy a holsteini rendeknek a szvetséggyülés ebbe terjesztett beadványában a „törvényes örökösödésre“ hivatkoznak, anélkül hogy Frigyes augustenburgi leget megneveznék. A herczeg neve más okmányokban sem emlitettik. Hogy mi lesz ezen pörpatvarnak a kimenetele : executio, vagy occupatio-e, IX. Keresztély vagy Frigyes augusten-burgi herczeg elismertetése-e? oly kérdések, melyekre igen bajos volna felelni. Bécsben, mint írják, a szövetségi executiót óhajtják, mert az benfoglalná IX. Keresztély és a londoni jegyzőkönyv elismerését, míg az occupatio az elismerés megtagadását, s a jegyzőkönyv félrevetését jelentené; de attól tartanak, hogy Ausztria nem létesítheti szándékát, mert a közép és kis államok határozott állást foglalnak szemben Ausztriával a német nemzeti érdekben. Azon bíz, hogy Angolország határozottan a londoni jegyzőkönyv fentartása mellett lép fel, a német nagyhatalmakhoz intézett nyilatkozatában, s Dánország védésével fenyegetőzik, ha Németország háborút idézne elő , nagy elkeseredést szült Németországban, s Angolország minden rokonszenvet elvesztett. A congressust illetőleg ma több érdekest jegyezhetünk meg. Tény, hogy a feleletek már mind megérkeztek Párisba. A „Memorial dipl.“ a következőleg elemzi a beérkezett válaszokat: Ausztria elfogadja elvben a congressust, de programmot kíván. Poroszország is elfogadja a congressust, de miniszteri értekezletet ajánl, a király megjelenése nélkül. Oroszország tökéletesen osztja Napóleon császár nézeteit; Sándor czár is óhajtja az átalános lefegyverzést, de ő mégis hasznosnak látja, programmot állítni föl a congressusra nézve. Angolország válasza egyszerűen visszautasítja a congressust. Az „Oest. Zig“ is elemzi a válaszokat. E lap szerint föltétlenül elfogadták a congressusjavaslatot : Portugal, Spanyolország, Dánország, Svédország, Holland, Olaszország, Roma. Feltételesen fogadták el : Belgium, Schweiz, Törökország. Visszautasította:Angolország. Elvben elfogadták: Ausztria, Porosz és Oroszorság. Az utóbbi nem kiván programmot hatnm hogy előbb egyetértsen Francziaországgal némely pontok, a congressus eljárási módja és a határozatok kötelező ereje iránt , conferentiában vagy diplomatiai után. A párisi kabinet erre rááll, s hírlik, hogy Fleury tábornok rendkívüli küldetésben megy Sz. Pétervárra. A „Presse“ Girardin lapja óhajtja, hogy Napoleon császár világosítsa föl Sándor czárt, s felidézi a sz ilonai emlékiratokból azon helyet, hol I. Napoleon diplomatiáját teszi felelőssé az 1812-ki háború miatt, amelyet loyális nyilatkozatok által ki lehetett volna kerülni. A „Nation“ úgy tekinti a czár feleletét, mint az Orosz- és Francziaország közti egyetértés helyreállítását, mihez Angolorság és Ausztria nem akarnak csatlakozni. Párisi és turini dipl. körökben többet mondanak : az orosz-franczia- és olasz szövetséget nem tartják lehetlennek. Humbert hercegnek, az olasz trónörökösnek, egy orosz herczegnővel való házassága is ismét fölmerült. Széttekintések. (F.) Mint mikor egy első pillanatra csak idomtalan nagysága által feltűnő márvány-szirtből az ügyes s elmés vésnök keze alatt mind inkább kidomborodnak az egyes alakok, míg végre egy elragadtató szépsége által lelkesítő csoportozat nem lép a néző elé: épen úgy a Napoleon elmondotta trónbeszéd eszmehalmazából lassanként kiválnak azon egyes következmények, melyekkel kevés idő múlva, mint kikerekített csoportosatokkal — talán szövetségekkel mondhatnánk — találkozni fogunk. Ha valósulnak az utóbbi hírek Anglia s Ausztria negatív maguktartásáról a congressus eszméjét illetőleg, véleményem szerint az itt elmondott eszme első alapja nem csak le van téve, de úgy lehet mondanunk, az eszme maga már valósulásnak indult, — mégpedig Bebes léptekkel. Napóleon kénytelen lesz, a vele, a béke jeligéje alatt szövetkezni nem akarók irányában a határozott módszerekhez folyamodni, bár mit mondjanak is a börze emberei, akik utolsó esetben, miután mindig csak saját érdeköket tekintik s vetik lajta, kénytelenek lesznek eltűrni, hogy egyszer az általános világállás érdekében az ő anyagi előnyeik szoruljanak háttérbe. Az orosz-franczia szövetség eszméje ismét előtérbe lép, ami annál valószínűbb, miután az utóbbi hírek szerint Poroszország épen nem ellenségesen nyilatkozott a congressus eszméje felett, — már pedig nem képzelhető, hogy Bismarck egy ily lépést merne tenni, ha biztosítva nincsen számára Gorcsakov beleegyezése. Ha ez eszme valósul, akkor a jövendőbeli constellatiónak bizonyos conservativ jelleget kölcsönözne Európa jelenlegi irányadója. Ellenkező esetben, ha egy quadruple alliance ellenében kénytelen volna a másodrangú, de szabadelvű kormányokkal szövetkezni, talán egészen más, ellenkező alvás tevékenységű tényezők is vegyülnének tettleg a had zajába. Bármilyen teend tehát a majdan következő állás, Anglia mindenesetre sokkal előnyösebb helyzetben van a többi hatalmasságoknál ; — zöld szigetei jól megerősitvék ; pénzügyei rendben ; — évek óta tart pedig egy okszerű és e nemzet legbensőbb érdekeivel szövetkezett agitatio egy lehető invasio ellenében, mely biztos állásnak nem osztályosa. Ausztria, amely távol szövetségesétől, nem épen rendezett pénzüggyel — mit eléggé bizonyítanak az utolsó napok fluctuatiói — nem is egészen kiforrott vagy kielégített belviszonyokkal , hogy ne mondjuk viszályokkal, volna kénytelen kitartani az első roham nyomását, s még hátban sem érezné magát egészen biztosítottnak. Ezek a közönséges emberek eszméi a keletkező félben levő vihar felől , de a közönséges ember csak a felett tud ítélni, amit lát, vagy amit ecetesen hall, a függöny mögött történtekről nem lévén tudomása, nem is ítélhet bizonyossággal, csak hozzávetőleg. Megítélhetni ezt fenn van tartva azon államférfiaknak, akik azt vélik, hogy Ausztria hagyományos szerencsecsillaga — nem is szükségelne nagy fejtörést — a rendetlenségből rendet, az elszigeteltségből pedig egy minden érdeket biztosító szövetséget fog majd fejleszteni, mely végre talán lehetségessé teendi, hogy a Reichsrath már egyszer teljessé, az ugió pedig — nem csak hetekre, de örökre száműzve legyen az osztrák pénzügyér látköréből. si költség, a termények ársülyedése miatt, 5 millióval fogna kereskedni A hadügyminiszter kinyilatkoztatá, hogy ha a tételben levonások történnek, nem érheti be a kirendelt pénzösszeggel. Azonban Szabel indítványa, melyben 2.200.000 forintnyi reductió ajánltatik , csekély többséggel elfogadtatott (az albizottmány 3,200,000-et kívánt kitöröltetni). A bizottmányi jelentést tevő szükségesnek látja, hogy elvégre a kormány és a követek háza között egyetértés történjék bizonyos rendszerinti hadi budget megalapítására nézve. Roszalja, hogy a hadügyminisztérium a költségvetés egyik ágában megtakarított összegeket más kiadási ágakra fordította. A rendszerinti badibudget tárgyában a bizottmány, Kirsky gróf ellenmondása daczára, a jelentésttevő indítványáéhoz csatlakozott. Ellenben Skene javaslatára, a jelentés másik része, mely rászálja a megtakarított összegek más hadügyi czélokra fordítását, elvettetett. „Következett a rendkívüli hadügyi kiadások fölötti vita. Eiselsberg kiváná, hogy az egyes pontok fölött ne vitázzanak, hanem egyszerre szavazzanak az egész rovat fölött. A hadügyminiszter, rövid habozás után beleegyezett e kivonatba. A jelentés a rendkívüli hadügyi kiadások rovatából 2,120,000 frtot, s más alászállítási tekintetből 600.OOOftot kiván kitöröltetni. A hadügyminiszter beleegyezik az előbbi összeg levonásába, ha a bizottmány a másodszor említett összeg levonásától eláll. Szabel javaslatára, a bizottmány enged a kormány kívánatának. A bizottmány tehát már 2 millióval többet ajánlott meg, mint a jelentéstevő. Mondják, a bizottmány minoritása a teljes ház elé felebbezendi az ügyet. Az első tételnél: „Önkénytesek s mások helyébe beálló ujonczok“ 262,000 frt kitöröltetett. „A katonai igazgatóság külön jövedelmei“ — rovatában először „a határőrvidék adója“ fordul elő. Ezen adó a jelentéstevő és a hadügyminiszter egyetértése folytán 500000 frttal felebb emeltetett. Nem volt ily engedékeny a hadügyminiszter a második pontnál, mely a határőrvidéki alapítványok jövedelméről szól. A jelentéstevő az ezen forrásból bejövő 115,853 frtot, a hadsereg más jövedelmeinek rovatára kívánta felvétetni. A hadügyminiszter azt határozottan ellenzette, erősítvén, hogy a Reichsratb nem határoz a határőrvidék adója fölött. Giskra előmutatja a törvényjavaslat czímét, melyben ez áll: „érvényes az egész birodalomra.“ Erre Szabel az ülés befejezését indítványozá, mely közös egyetértéssel elfogadtatott. Az „Oesterr. Zlung“ már eltemette a congressust. Az „Oesterr. Zig“ 1859-b. még jan. 5 -i számában is makacsul tagadta, hogy Párisban az újévi üdvözletek alkalmával valami non putarem történt. Később még egy pár hónapig, folyvást, egymaga prédikáld a béke megzavartatásának lehetlenségét. Körülbelől ápril közepén végre azon nyilatkozattal lépett fel, hogy ő már kezdettől fogva tudta, miszerint a háború kikerülhetlen, de hirlapiól szent kötelességének tartotta, az aggodalmasakat folyvást megnyugtatni. Sajátszerü eljárás, mely által e lap olvasói csak akkor ébredhettek föl álmaikból a midőn fülek dobját az első ágyulövés megrezzentette. úgy látszik, hogy a nevezett lap, most a congressus következménydús eszméjével szándékozik a további játékot ismétleni , különben alig érthető volna nov. 29 ki czikkének itt következő kivonata, melyben a congressust forma szerinti halotti énekkel eltemeti. lm egy kis mutatvány : „A congressust talán Anglia nélkül még meg lehetne tartani, de a pápával és Victor Emanuellel soha sem. „A France, Laguerroniere lapja,fenyegetőzik, hogy Francziaország congressust tartand azon államokkal, melyek ez indítványt feltétlenül elfogadták. Ezen államok proclamálnák tehát az új közjog alapelveit. Ez mind mgtörténhetik Anglia, Ausztria, Orosz- és Poroszország nélkül , de a pápával és Victor Emanuellel egyetemben teljes lehetetlen. — Következik a congressus első ülésének prófétai leirása: „Képzeljük ezen ülést, melyben a pápa, vagy az apostoli nuncius elnököl. A pápa megnyitja az ülést, s mindjárt azon kezdi, mint vesztette el Umbriát és a határgrófságokat: egy rablószerű szomszéd felhasználta a saját maga által felizgatott fölkelést, betört a pápai tartományokba, elfoglalta azt, mint urgerálja magát, most pedig birtokainak végső maradékát, Rómát akarja elragadni. Ő tehát protestál Isten és ember előtt ezen erőszak ellen, és segítséget kér. Erre az új olasz királyság követe, vagy maga a királyi „nagy bajusz“ (Groszschnurbart) szólal fel az ellenvádak és gyalázkodások egész özönével ; hivatkozik az átalános szavazatra, és a nemzetiségi jogokra. A francia kormány, mely az egyház első fia, de egyszersmind a nemzetiségi jogok védőpajzsa rögtön a legnagyobb zavarba jövend. A bécsi lapok szemléje A pénzügyi bizottmány nov. 28-diki ülése. A „Presse“ írja : „Az ülés fél tízre kezdődött, és fél ötre lett vége. A hadseregi budget azonban ma sem lett végig tárgyalva. A kormányt Degenfeld gróf, Rechberg gróf, Schmerling és Plener urak képviselték. Legalább arról folyt a vita, hogy a bizottmány a hadseregi rendes költségvetésből több tételt, melyek az élelmezésre, s hadszerek beszerzésére vonatkoznak, mintegy 1 milliónyi értékben kitörölni indítványozta. Mondták, hogy, a 19 és fél millióra menő élelmezés nem tehet egyebet, minthogy a jelenlevőket egymás irányában még elkeseredetebben hazabocsátani, hogy így a további botrányos scenaknak véget vethessen.“ A „Times“ a congressusról. A City lapnak már táviratilag jelzett czikke, melyben a congressusnak az angol kormány általi visszautasítását indokolja, így hangzik: „Soha javaslatot komolyabban s indítója iránti mélyebb tisztelettel meg nem fontoltak, mint a franczia császár meghívását a congressusba a britt kormány által Napoleon császár magas állása gal nézeteinek tarts szövetsége Angolországsok pontban megegyezése az angol államférfiak nézeteivel s mindenelött közön fellépésünk a lengyel kérdésben elégségesek vaának, hogy tervei ne csak pártatlanul, de kedvezöleg vizsgáltassanak meg. Ez a legközelebb gyakran tartott miniszteri tanácskozásokban meg is történt. Az utolóban (25 év) ö fölső kormányának válasza véglegesen megállapittatott s ugyanazon éjjel Párisba küldetett. Mindenki elismeri ez okmány fontosságát, melyben Angolország vonakodik képviselőt küldeni Párisba, hogy Európa ügyei fölött tanácskozzék. Miután a congressus elsi említésekor általában kiváncsiak voltak, mit fog tenni az előrelátójáról ismert argói kormány, s hajlandóság mutatkozott a követésre, nem kételkedünk, hogy a brit kormány vonakodása s annak indokolása viszhangra találand az elsőrendű meghivott hat imáknál. Bár mi vezérelje az egyeseket, valamennyien okosan és mérsékelten fognak nyilatkozni s mialatt a császár iránt szívesek és udvariasak, tervének hátrányait megczáfolhatónul előadandják. A kölöeség örömmel fogadandja azon válasz tartalmát, mlyet ksőbb talán államokmányaink legékesebbjének mondanak. Az első és leginkább szembetűnő ellenvetés az, hogy a congressus ciéljai határzatlanok. Európa nagy és kis hatalmai meghivattak, hogy fejedelmeik személyében vagy meghatalmazottaik által Párisban megjelenjenek , hogy a szárazföld helyzetét megvizsgálják azon czélból, miszerint a bécsi szerződések újakkal pótoltassanak. Egy féligmeddig előrevigyázó államférfiú sem bízhatta országa érdekeit ily gyülekezet esélyeire .Vagy busz minden bizonyos czél nélkül együtt tanácskozó dipl. köz4 bizonyosan lett volna egy kettő, kiket könnyelműség, hiúság, viszálykeresés vagy mélyebben gyökerező tervek arra ösztönöztek volna, hogy a legkényesebb tárgyakat szóba hozzák, a legsértőbb megjegyzéseket tegyék s a legünnepélyesebben biztosított jogokat kérdésbe hozzák. A kormány elő tanácskozmányainak eredménye az lett, hogy kérdést intézett a császárhoz azon tárgyakat illetőleg, melyekre föl akarja hívni vendégei figyelmék Válaszul négy tárgyat indítványozott megvitatásra a fratciia kormány. Ezek a lengyel, olasz, dán s a Duna fejedelemségek ügyei. Miután a tév e szerint felszabadult, a brit kormány dolga volt, hogy a tégy tárgyat megfontolja , a fölött határozzon, váljon előnyös e Európára s magukra a nevezett országokra, ha átalános congressus iléi fölöttük. Hogy e csúcskormányok tartósak és behatók voltak, mutatja az ülések gyakorisága.Hozzá kell tennünk,hogy a késlelést inkább a Francsiarsság iránti tisztelet, mint az elfogadhatóság fölötti kétely okozta. Nem lehetett másként, minthogy a közönségben a congressus eredménytelensége és veszélyes volta iránt támadt aggodalmat a kormány is ossza. Minél inkább megfontolták a dolgot, annál elhorulhatlanabbaknak mutatkoztak az akadályok s kérdésesebbekké váltak az előnyök. Végre a császár érdemeinek s jó szándékának teljes elismerése mellett a meghívás végleges visszautasítását határozták. A válasz, mely Párisba ment, elismeri, hogy a császár a békét őszintén kívánja, s szövetségeseinek a bizalom zálogát adta az által, hogy meghívta őket a szárazföld nyugalmát háborító kérdések megvitatására. A brit kormány nézete szerint azonban föl nem tehető, hogy a congressus jobban tárgyalja ez ügyeket, mint a folyvást működő egyes kormányok teszik. Legfontosabb a lengyel kérdés ez világosan tanúsítja az általános discussio semmiségét. Az olasz kérdést illetőleg a bécsi udvar még ma sem ismerte el Victor Emanuelt Olaszország királyául s ha a congressus indítványozná, hogy a bécsi szerződéseket pótló uj egyezmény Toscanát s a két Sicziliát formaszerüleg kezébe szolgáltassák, Ausztria valószinüleg megtagadná beleegyezését. Ami Dél- és Közép Olaszországra áll, még inkább érvényesül Velenczénél. Ausztria az olasz kérdés tárgyalására csak oly megvesztegetés által volna bírható, mely az olasz királyt és népet elszakasztaná egymástól. Ha Ausztriának elismerését Velencze biztosításával kellene megfizetni, Victor Emanueltől kezdve minden olasz vonakodnék megfizetni e harczot. Elviselhetik az el nem ismertetést, el Ausztria ellenséges magatartását, noha költséges fegyverkezést igényel; de hogy az eredmény hiányát oly uj egyezmény elfogadásával szentesítsék, mely olasz földet idegen kormánynak adjon át, arra ,ha sem állanak. Olaszország viszonya Francziaországgal a congressus által aligha javulna, míg a császár a pápa területi függetlenségére gondol. Spanyolország és Portugál pedig vonakodnának szentesitni a nápolyi Bourbonok trónvesztését s a legatióknak és Romagnának a pápai területtől elsz akasztását. Dániát s a hűségeket illetőleg a kérdés eléggé sürgős; de ha az örökösödési ügy congressus elé terjesztetnék, a meghatalmazottak csak azt tehetnék, mi 1852-ben történt. Csak 11 éve áll a szerződés, az öt nagyhatalom aláírta, s a többi Európa hozzájárult. Ha ezt nem tartják meg, mire valók egyáltalában a szerződések s mi kilátás van arra, hogy az újabb tanácskozmányok eredményei jobban megkötnék a német hatalmakat, mint a régebbek. A Dunafejedelemségekre nézve azt hiszi a brit kormány, hogy Kuza bg állítólagos rész magatartása s az általa kormányzott országok helyzete nem mutat föl oly nehézségeket, melyek az európai congressus közbeléptét tennék szükségessé. Kormányunk tehát azon nézetben van, hogy a congressus összeülése e négy kérdés tárgyalására hasztalan lenne és káros,» udvariasan visszautasitja a császár meghívását. Azt hisiszük, a közvélemény támogatni fogja s Európa többi államai követendik példáját.A dán ügyről, melyet lapjaink, távirati közlésben már érintettek, egész terjedelmében így hangzik : A nagy kérdések, melyek Európa figyelmét és gondosságát igénybe vevék, eggyel ismét szaporodtak. A dán király halála után nehézségek merültek fel. Szólni akarunk a dán-német herczegségek dolgairól. „Schleswig-Holstein négy század óta kapcsolatban van a dán koronával. Külön törvények alatt élve, most VII. Frigyes halála után a herczegségek végkép külön szakadtak volna, ha csak 1852-ben, a nagyhatalmak engedve a dán király kivonatának, el nem fogadják azon örökösödési rendszert, melynél fogva Schleswig-Holstein tovább is dán uralom alatt marad. Az új király, IX. Keresztély tehát követeli jogát, mely az 1852-ki máj. 8-kilodoni jegyzőkönyvön alapszik, melyet két állam, Anglia, Ausztria, Francziaország, Poroszország, Oroszország, Dánia és Svédország aláírtak. „Más részről a herczegségek lakói, kik többnyire német nemzetbeliek, óhajtásokat fejeznek ki, melyek Németországban virzhangra találnak. Németország ezen herczegségek absorbtioja által terjeszkedni, s ezáltal uralkodni akar Európa északi részén elterülő két tenger fölött. Az izgatásba egy harmadik fontos elem is vegyül. A többi között az Augustenburgi bg mint trónkövetelő lép fel. „A zavar tehát nagy, a az a kérdés, miként menekszünk ki belőle. Ezen súlyos esetben csodálni lehet, mint veheti némely lap, különösen pedig a „Times“ ezen ügyet oly könnyedén. A londoni citi-lsp nem csak arra unszolja az angol kormányt, hogy Dánia érdekében háborút kezdjen, Kánén még a többi kormányokat is részvétre szólítja fel. Tehát Angliában, ahol annyi a tapasztalt államférfi, ezek még mindig haboznak , a „Times“ pedig kész megoldási javaslattal lép fel ! „Engedje meg nekünk a „Times“, hogy ne hamarkodjuk el a kérdést, hanem bővebb fontolás alá vegyük, mert több tekintetben súlyosabb az, mint látszik. „Nem szenved kétséget, hogy régi rokonszenveink minket Dániához, a ezen ország szövetségéhez csatolnak. De Németországnak szintén igénye van rokonszenvünkre, s tekintetbe kell vennünk a népek nemzetiségi jogait, melyek határozatainkban, szintén a mérlegbe vetendők. „Ily gyöngéd természetű ügyben mennyire kell sajnálkoznunk a közös egyetértés hiánya miatt! Mert végtére is, ha két hatalom aláírása nem volt elég a viszály kiegyenlítésére , kihez kellett volna folyamodni, logicailag, mint azon itélőszékhez, mely magasabb a hét hatalomnál is, tudniillik, egész Európához?“ A „ Constitutionnel“ a német-dán kérdésről. (f) A Constitutionnel czikke a német Lengyel mozgalmak. (K.) A királyság minden részéből érkezett tudósítások szerint a fölkelés nem hogy csökkenne, de napról napra terjed és gyarapodik. A fölkelés gyarapodását egy krakói levél szerint leginkább maguk az oroszok mozdítják elő az által, hogy minden társadalmi osztályt zaklatnak, s most már az elején kormány érzelmű vagy közönbös földművelők is a fölkeléshez állanak tömegesen. A nemzeti organisatio napról napra erősebbé válik ; a parasztok a készen tartott fegyverrel a királyságban, Litvániában, Samogitiában, Podischiába, Lublinban és Sandomirban csak a nemzeti kormány parancsát várják, hogy fölkeljenek. Egy orosz főtiszt, születésére lengyel, úgy nyilatkozott, hogy a külföldi háború szerencsétlenség lenne Lengyelországra nézve. „Nyár elején — mondá — gyengén és készületlenül találta volna a háború Oroszországot; ma 700,000 embere áll készen. Angolországból s máshonnét tetemesen erősítette hajóhadát s fegyvertárait; sajtója itt ott valódi hazafiui lelkesedést idézett elő, hol elején közönbösek voltak a kedélyek. Lengyelországban 300,000 fegyvertse van, hol előbb alig volt negyede. Oroszország nem fogadja el a csatát Podoliában sem Litvániában; elhagyja e sivatagokat, hogy a királyságban annál erősebben megfészkelje magát, hogy tűzzel vassal megsemmisítse, ha nagyon megszorítják ellenei. Igaz — folytató a tiszt — az oroszok barbárok , de épen ez erejök, s válságos pereiben romlására lehet Lengyelországnak. Az orosz népet és hadsereget rendszeresen fanatizálják ez esetre; az orosz lapok a forradalmárok tetteit iszonyú színekben festik, hogy a gyűlöletet a lehetőségig fokozzák. Orosz omág jelszava Lengyelországgal szemben ez: Gőzünk, vagy fél századra minden életerőtől megfosztunk benneteket.“ E szavak — mondja a „Br. Ztg.“ — borzasztó igazságok s több oly tettét magyarázzák meg az orosz kormánynak, mely a közönséges uralkodási elvek alapján meg nem érthető. Varsóban Berg folytatja a rém rendszabályokat. Az orosz kormány eljárását már a vele rokonszenvező lapok és körök is megróják mint ak at, mely inkább árt, mint használ lengyelországi uralmának, így a lengyel ügy iránt legkevésbé sem barátságos „Sch. Ztg.“ azt írja, hogy a jelen rendszer egyáltalán nem képes visszaállítani a nyugalmat. Az állapot hasonló a Miklós cár alattihoz, mely tanthatlannak bizonyult be. Országot kormányozni lehetetlen súlyos helyőrségekkel, deportatióval, kivégzésekkel, forgalmi gázokkal. Ez csak szinleges alávetése a népnek a katonai és rendőri hatalomnak. Az nem járja , hogy az érdemiség számüzetése és kiirtása után pusztán a vad tömegre támaszkodjék a kormány. E lap kételkedik, hogy a czárnak a fölkelés netaláni leveretése után is sikerüljön az adott’ s visszavett reformok életbeléptetése. Ez nem történhtik meg — úgymond — oly országban, hol tábornokok a polgári tisztviselők; hol az egyházi és közalapítványi épületeket kaszárnyákká és börtönökké változtatják; hol egy kétes jellem föladása megfosztja szabadságától a legbecsületesebb embert; hol az egyszerű néveltagadás vagy másik ás bitóra viszi a polgárt. Varsóból 26-án 600 embert vittek Oroszországba, kő én újra 20- at fogtak el. Gyászruháért egy hét alatt 800 nőt kísértek a rendőrséghez. Varsóban 22-én d. e. 10 órakor lőtték főbe Dobrowolski Olön volt orosz hadnagyot, később felkelővezért. Siedleiben szintén 22-én Rawitz Lászlót, egy varsói bankár fiát akasztották fel; vele együtt még 12 felkelő, köztök Oborski birtokos, haltak meg a bitón. A kivégzett fivérét nem rég Libériába szállították.^