A Hon, 1865. október (3. évfolyam, 225-250. szám)
1865-10-19 / 240. szám
< régi szerződések s a pragmatica sanction nyugvó személyes unió alapjáni rendezése s tökéletes biztosítása, továbbá a hazában lakó különböző ajkú népek nemzetiségi igényeinek a jogosság és méltányosság útjáni kielégítése, az alkotmányos jogok élvezetének a haza minden lakosaira valláskülönbség nélkül leendő kiterjesztése, — szóval az alkotmánynak a nemzet szükségeihez és a korszellem követeléseihez képesti tovább fejlesztése, ezenkívül az állam és közgazdászat, iparüzlet, kereskedelem, közlekedés és hitel állapota javítását, emelését, megszilárdítását, következéskép mindazon akadályok elhárítását eszközlő törvényes intézkedések, melyek a nemzet szellemi és anyagi érdekei fejlődésének útjában állanak. És ez mind a bekövetkező országgyűlés munkakörébe tartozik. Valóban sokfelé elágazó nehéz feladat. De bármily nehéz legyen is az, a megoldásbani részvéttel, ha tiszt, polgártársaim bizalma erre engemet fölhívni jónak találja, nem szabad s nem kell visszarettennem, mert a jog és igazság mellettünk van, mert —ami legfőbb — oly népre támaszkodhat««, melynek meggyőződése az enyémmel tökéletes öszhangzásban áll, s mely őseitől öröklött hazája és szabadságához minden időben áldozatra kész szeretettel és tántoríthatlan hűség s ragaszkodással viseltetett. Maradjunk továbbra is állhatatosak elidegenithetlen nemzeti jogaink védelmezésében. Az alkotmányos jogokhoz való legszigorúbb ragaszkodás legszükségesebb mindig akkor, midőn az állam fontos és döntő átalakulásnak néz elébe. Helyesen van mondva, hogy valamint az aranyat a tűz próbálja meg, úgy a hazáhozi hűséget a jogaiért való küzdés és szenvedés Meg vagyunk ugyan fosztva a hatalom minden eszközétől, de van egy oly erős fegyverünk, melyet ha kezünkből sem ígéretek, sem fenyegetések, sem ármánykodások által kicsikartatni nem engedünk, győzhetlenek maradunk, és ezen fegyver a törvényesség. Bizonyos oldalról sokszor hallottuk már emlegetni, hogy jogainkból azért kell engednünk, mert az osztrák birodalom nagyhatalmi állásának megőrzése s az örökös tartományokkali közügyek úgy kívánják. A történet folyamából azon tapasztalatot merítjük, hogy az osztrák birodalom mindig akkor állott legerősebb lábon, hitele és tekintélye mindig akkor volt legnagyobb, mikor leghűbb szövetségesének — Magyarországnak — jogai elismertettek s kellő tiszteletben tartattak. Ami a közös ügyeket illeti: a valódi közös ügyek a külmegtámadás elleni kölcsönös védelem és a jogos érdekek kölcsönös kíméletének szükségéből folynak, s mint ilyenekkel alkotmányunk nem áll összeütközésben. Mi nem irigyeljük lajtbantuli szomszédainknak az alkotmányos jogokat, s az igazságról sokkal tisztább fogalommal bírunk, hogysem eszünk ágába jutna őket szabadságuktól és saját szellemi s anyagi forrásaikból eredő jólétüktől megfosztani akarni; sőt valamint 48-ban mi magyarok voltunk rajta, hogy ők is a miénkhez hasonló alkotmányt nyerjenek, úgy most is mi vagyunk azok, kik nekik a szabadság legnagyobb mértékét őszintén óhajtjuk. Mindent egybefoglalva, én a kiegyenlítés lehetőségét csak a valódi érdekek kellő kölcsönös fölismerésétől látom föltételezve, s úgy vagyok meggyőződve, hogy nemzetünk nem cselekszik lajtbántuli testvéreink érdeke ellen, midőn alkotmányos jogainak s törvényeinek helyreállítását, melyben hazája jövőjének egyedüli szilárd biztosítékát találja, elérni igyekszik. Ezen a nemzet közakarata által kitűzött tiszta és egyenes czél az, a mire én gyenge erőmet s tehetségemet fölajánlani kész vagyok, bizván, hogy az önzéstelen hazaszeretet fényes csillagától vezéreltetve, utamon eltévedni nem fogok. Az orosházi kerület tisztelt választóihoz. Engedve az orosházi kerületbeli számos választók megtisztelő felhívásának, kik bennem sem megyei tisztet, sem ügyvédet, sem földes urat, sem valami fényes állés birtokosát, hanem az egyszerű, de független srót méltatják figyelmükre : im röviden előterjesztem nézeteimet törvényhozásunk föladatairól. A jövő országgyűlésre, azt hiszem, még fontosabb föladat vár, mint az 1848-ik évire, mely utolsó törvényeinket alkotta, mert nem csak belső ügyeinket kell rendeznie, hanem külső viszonyainkat is Ausztriával. Békülő országgyűlésnek nevezik, és óhajlandó, hogy az legyen. Békülni azonban csak úgy lehet, ha a nemzet bizalomra gerjed ; bizalmát pedig igazán csak az idézheti elő, a mit az 1861-dik évi föliratok kivántak, s a minél kevesebbet most sem kívánhatunk : az ország törvényes állapotának teljes helyreállítása. Hazánk függetlensége s politikai és területi egysége azon jogunk, melynek megőrzéséért századok óta harczolunk : ez egyszersmind az alap, melyen Ausztriával kibékülhetünk. Ausztria be akarta hazánkat olvasztani, mert hatalmi állását félti függetlenségünktől. Biztosítsuk tehát hatalmi állását minden lehető eszközzel, mely csak függetlenségünkkel összefér. Hátha Ausztria magát függetlenségünket kivánná a béke árául? — Nem hiszem, hogy ezt tegye, mert ez a kívánság a kimerült Ausztriára szintoly vészhozó lenne, mint Magyarországra. De ha mégis tenné, mi sem tehetnénk egyebet, minthogy ismét folytassuk az önvédelem harczát, mert hiszen eddigi küzdelmünk czélja nem volt egyéb, mint épen függetlenségünk megőrzése, amit pedig, mint országos létünk alapföltételét, a legnagyobb áldozatokkal és nélkülözésekkel az erőszak ellenében megvédtünk, arról készakarva lemondanunk öngyilkosság volna. Annyi fejedelmi esküvel, és szentesített törvénnyel biztosított, legutóbb az 1848-dik évi törvények által is újólag megerősített országos függetlenségünket semmiféle más tekintetnek alá nem rendelhetjük, még annak sem, melyet a minden áron békéelők hirdetnek: Ausztria hatalmi állásának. Nem tehetek róla, de nem vagyok oly önzetlen, hogy ily magas szempontra tudjak emelkedni: nekem első az ország függetlensége, Ausztria hatalmi állása második, és ha országunk függetlensége el találna veszni, mint honpolgár, mindent elveszettnek tekintenék, s Ausztria hatalmi állása teljességgel nem bírna vigasztalni. Szerencse azonban, hogy országunk függetlensége nem ellenkezik Ausztria hatalmi állásával, sőt Ausztria hatalmi állása, meg vagyok győződve, emelkedni fog, mihelyt országos függetlenségünk biztosítva lesz. Azonkívül a nemzet is kész, a közös ügyek rendezése által ‘Ausztria hatalmi állását biztosítani. Miféle ügyek tartoznak a közösek közé, arról valószínűleg nagy vitatkozások fognak még folyni. Én a közös ügyek közé, megvallom, csak azokat sorolhatom, melyeket nem lehet kétfelé osztani; ezek pedig, a világkereskedelem betudásával, a külügyek. A had- és pénzügy már csak részben tartoznak a közös ügyekhez, amennyiben ti. a külpolitikának támogatói. Ugyanazon eredményre jutunk, ha a czélt nézzük, mely végett a közös ügyekre befolyni szándékozunk. A czélhoz képest azt kell a közös ügyek közé sorolnunk, ami közvetlenül e czél elérésére szolgál. Mi a czél ? Ausztria hatalmi állásának biztosítása. Mi a hatalmi állás ? Valamely államnak vagy államszövetségnek azon tekintélye és súlya, mellyel a többi állam irányában saját érdekeit fentartja és érvényesíti. Rövidebben: erős, biztos külviszonyai, íme a külügyek. A közös ügyek szabatos meghatározásánál nem kevésbé fontos a mód, mely szerint azok tárgyalandók. Erre nézve kijelentem , hogy valami közös parlamentnek föltétlenül ellene vagyok. Válasszanak a német szláv tartományok gyűléseikből küldöttséget, válasszon azt a teljes magyar országgyűlés is, és ez az egyenjogú két küldöttség intézkedjék a közös ügyekben. Küldöttjeink utasítást kapjanak és csak rövid időre, legfeljebb egy-egy évre legyenek megbízva. Természetes, hogy az ország e mellett maga rendelkezik pénzéről és véréről, az adó és ujoncz-megzavarás joga továbbra is országgyűlésünket illeti, s a bécsi minisztériummal egyenjogú független magyar minisztérium neki mind a hadak, mind a pénz hovafordításáról pontosan beszámol. Ezek után fölösleges megjegyeznem, hogy amennyiben a fentebbi czélok megkívánják, az 1848 diki törvények revisióját szükségesnek tartom. Szintoly szükségesnek tartom új törvények alkotását, és pedig elsősorban a nemzetiségeket kell kielégíteni oly törvények által, melyek számukra, az ország politikai s területi egységének határain belül, nyelvük és saját fejlősök teljes szabadságát biztosítsák. A törvényhozás fontos és sürgős feladatai továbbá: a megyei, városi és községi önkormányzat rendezése, a törvénykezési eljárásnak mind polgári, mind büntető pörökben szabályozása , esküdtszékek behozatala, jövedelemre alapított új adótörvény, a vallásfelekezetek között jogegyenlőség megállapítása, és általában, mint legfőbb két czél, hazánk miveltségének és gazdagságának minél nagyobb emelése. Mai nap csak a mivelt nemzetek lehetnek gazdagok , valamint csak a gazdagok lehetnek miveltek. A szegénynek nincs módja magát mivelni; a miveletlen nem képes a gazdagságot megőrizni és fokozni. Minthogy pedig az összes nemzet annál műveltebb és gazdagabb lesz, minél műveltebbek és gazdagabbak egyes tagjai, arra kell törekednünk, hogy az egyes lakosok anyagi és szellemi jóllétét emeljük. E végből el kell hárítanunk azon akadályokat, melyek szellemi és anyagi jólétünknek útjában állanak. Mik ezen akadályok ? A kényszer különböző nemei. Ilyen például, anyagi téren : a termesztés megszorítása a dohánymonopolium által, terményeink eladásának korlátozása, a vámok s a kiváltságos vasúti szállítás drágasága által, a pénzforgalom nyűgözése a bécsi bank elégtelen és kényszerfolyamú jegyei által stb. Szellemi téren: a tanítási és tanulási szabadság tilalma, a sajtó megszorítása, művészeti, s tudományos intézeteinknek adóval terhelése stb. S mi orvosolja mindezen bajokat ? A kényszer ellenmérge: a szabadság. Föl kell tehát szabadítani a földmivelést, az ipart, a kereskedést. A kereskedelmi szabadság leginkább megfelel Magyarország gazasági viszonyainak, de az ipart is legerősebben fejleszti, s azonkívül az egyedüli alap, melyen a vámkérdés, mint közös ügy, mind hazánk, mind Ausztria egyforma előnyére megoldható. De a szabad kereskedésnek semmi haszna, ha szállító eszközeink drágák s nem irányulnak áruczikkeink természeti piaczai felé. Azért a vasutak mindenek előtt nemzetgazdasági czélokból épüljenek s ahol bizonyos vasúttársulatok, az illető vidék vagy az egész ország hátrányára kiváltságukkal visszaélnek, ott épülhessenek olcsóbban szállító versenypályák, nehogy például ezután is saját kárunkkal más tartomány kikötőjét kelljen Fiume rovására gazdagítanunk. A kereskedés fölszabadítása múlhatlanul megkívánja a tőke szabad kamatoztatását, valamint pénzforgalmunk emancipálisát a bécsi bank monopóliuma alól, azaz országos bank fölállítását, mely helyes alapra fektetve, ismét forgalomba hozza az ezüstöt, s így megóv az agrp ingadozásaitól, s az ebből eredő károktól. Hasonlóképen föl kell szabadítani a sajtót, a közoktatást, a tudományt és művészetet, sőt a két utóbbinak emelkedését országos segély által kell előmozdítani, mert a tapasztalás bizonyítja, hogy a tudomány és művészet haladása nem csak a nemzet műveltségét, hanem közvetve anyagi gyarapodását és hatalmát is a legnagyobb mértékben fokozza. Mind anyagi, mind szellemi jóllétünk leghathatósabb eszköze pedig a külön külön erők egyesítése, a társulás. A mai kornak akár óriási üzletei, akár jótékony, akár lélekképző vállalatai, vasutak, hajózások és csatornázások, hitelintézetek , takarékpénztárak és segélyző egyletek, olvasó , társalgókörök és különféle szakegyletek, mind a társulás üdvös eredményei. A nemzetnek tehát szabad egyesületi jogra minden téren múlhatlan szüksége van. Szóval, a nemzetnek szabadságra van szüksége társadalmi élete minden viszonyában szintúgy, mint egész politikai létekben, s minél inkább valósíthatja a szabadság eszméjét, annál boldogabb lesz. Greguss Ágost: Képviselő választási mozgalmak. Bártfa. okt. 13. Városunk 1861-ki szabadelvű országgyűlési képviselője Hodossy Ede ellenében mint ellenjelölt fellépő Hedry Ernő hétszemélynök körútja alkalmával tegnapelőtt este ide érkezett, azon czélból, hogy magát az itteni választóknál bemutassa. A városi tizedesek ennélfogva, nem tudom, kinek megbízása folytán, tegnap este hat órakor a casinoegylet termeiben száznál több választót gyűjtöttek egybe, kiknek körében nemsokára maga Hedry Ernő követjelölt is megjelent s Kaczvinszky Ede helybeli róm. kath. alesperes általa jelenvolt közönségnek bemutattatott. A szónokló alesperes mindenekelőtt szerencsésnek érzé magát a megjelent követjelöltet üdvözölhetni; azután pedig kijelenté, hogy daczára a jelenlévő választóközönség csekély számának, bizton hiszi, hogy a közbizalom benne fog központosuini; mert ha léteznek is olyanok, kik ezen jelöltben nem bíznak, ez csak azért van, mert nem ismerik; ő azonban jól ismeri, s így meg van arról győződve, hogy a város nála jobb közvetítőt és kezest („zasztupca a zasztavca“) nem találhat. Erre maga a követjelölt emelt szót, s mint az előtte szónokló, magyarul és tótul szólította meg az egybegyült választókat. Alkalmi bevezetés után kiemelé, hogy azon idő óta, midőn ő 1838 ban, mint Sárosmegye szekcsői járásának szolgabirja kezdte meg nyilvános pályáját, továbbá, mint alispán s végre azon időben is, midőn váratlan gyorsasággal emelkedők hivatalos állásában, e város részéről mindenkor őszinte barátságot tapasztalt ; s azt maga részéről hasonló érzelemmel viszonozván, a város érdekeit is pártolá. S ezen régi viszony bátorítja őt fel arra, hogy a városi választók bizalmáért esedezzék. „Nézetei a jelenkor kivánataival összhangzásban vannak. — Nyomatott programmot nem hozott magával, ezt nem tartá szükségesnek, miután elég programmot olvasunk az újságokban, s azokat minden igaz hazafinak alá lehet írnia.“ Ezen nyilatkozat után kijelenti, hogy az országgyűlésnek név szerint oda kell törekednie, hogy az ország integritása s önállósága megőriztessék, s hogy ami őt illeti, a felvidék jólléte előmozdításának akarja erejét szentelni. Miután az alesperes még egyszer emelt szót, az „okos szabadságot“ fejtegetvén, s az iszákosságot kárhoztatván, s miután egy választó arra inté társait, hogy a szavazás alkalmával ne vonuljanak vissza, a jelenlevők lassankint eloszlottak. Teöreök Gyula: Megyei és városi állapotok. Bártfa, oct. 13. Az 1861 ki városi képviselőtestület közgyűlésén, melyet városunk jelen ideiglenes polgár nagyja a kir- biztostól vett rendelet és utasítás értelmében a választókat összeíró s szavazatszedő bizottmány megalakítása végett f. hó 9 re egybehívott, daczára annak, hogy a f. hó 7-feén tartott értekezlet alkalmával épen a kimaradás s csak a kir. biztos, vagy a 61-ki polgárnagy elnöklete alatt való egybegyülés határoztatott el a képviselők által, s ezen határozat felterjesztése egy e czélra választott s Eperjesre a kir. biztoshoz menesztett küldöttségre bízatott, a 46 városi képviselő közöl négy csakugyan meg jelöl TARCZA. „Az első Zrínyiek/ Irta Salamon Ferencz. Hadi szempontból bírálva. Oly mn megítélésénél, mely, mint a jelenlévő oly korszak jeles férfiait irja te, midőn a nemzet összes tevékenysége csaknem kizárólag harczias színezetű volt, s az ország kiváló nemzetségei nem ismertek magasztosabb hivatást annál, mint föláldozó vitézséggel előljárván, tündöklő példát adni a többinek : a harczias momentum lép előtérbe. Bármennyire sikerült is az első Zrínyiek jellemfestése, életének és tetteinek rajza, mert alapos forrástanulmányról tesz tanúságot: e mű sajátképi értéke mégis csak azon hadi vállalatok többé vagy kevésbé sikerült kiadásától függ, melyek a család halhatatlan hírnevét megalapíták. Ha a tisztelt szerző egyebet sem tesz vala,mint azt, hogy azon időszak történelmi töredékeit összefoglalja s későbbi, Zrínyi Miklós fényes haditetteire vonatkozó munkákat kivonatban ismertet , máris teljes elismerésünkre szerzett érdemeket. Érdeme azonban ezeknél nagyobb, műve által a hazai történészeti irodalom igazán gazdagodott. Mindazon hadi körülmény, melyek a Szigetvár meghódítását czélzó vaskodásokkal egyidejűleg fönállottak , úgy vannak előadva, hogy szerzőben valamivel többet gyanítunk hadi műkedvelőnél, ki évek előtt rövid háborúban kisérte meg bátorságát, hol a laicus kevés gyakorlati tapasztalást szerezhetett, míg elméleti tanulmányokról alig lehetett szó. A legtöbbnél a hadi tudomány nem terjedt többre, mint a „bajrá is véres vezényszavára, s nem csalatkozunk azon föltevésünkben, hogy szerző hadászati ismereteinek összegét is, ez egy szóban össze lehetett volna foglalni. Annál meglepőbb azon, szinte azt mondhatnék szaktudományi szólem, mely nyilatkozik ama szakaszban, hol Szigetvár védelmi készületeinek rajzát vesszük s mely szakasz az akkor tétlensége által nevezetes keresztény hadseregnek Győrből való kivonulásával fejeződik be. Salamon itt, jóllehet a hadtörténeti rész elbeszélését tán kevésbé fontos mellékességek s többször ismétlődő, s nyilván szerző egyéni leljkesültségének betudható szemlélődések szakítják félbe , egészben véve mégis hadi író észjárását követi. Logikai sorrendben festi elébb az akkori hadviselés jellemét, megnyomván azon erkölcsi emeltyűket, melyek legnagyobb mértékben növelék e nemzet ellenállási erejét, az ozmán hadtömegek elszorító hatalmával szemben. E rajzhoz sikerült összehasonlítását fűzi a hazai haderőknek s a többi keresztény zsoldosnak, a hatalom öntudata által elhízott török hadsereggel. Innen áttér Salamon a Szulejmán alatt működő ármádia mozgalmaira, melyek Szigetvár birtokát szomjazó hatalmas szultán vágyának félremagyarázhatlan kifejezést adtak. Zrínyinek alapos okot szolgáltatán makacs védelem előkészítésére. Szerző, idegen történetírók állításaival ellenkezőleg, igen helyesen jegyzi meg e helyen, hogy Zrínyi Miklós, midőn elhatározta magát arra, hogy Szigetvárt, melynek megtartásától nem csak a Muraköz, de még Sziria sorsa is függött— a hazának föntartja: azon igazolt föltevésből indult ki miszerint a Győrnél gyülemlő keresztyén hadsereg, a Salm gróf parancsnokolta, Komárom alatt toborzó hadtesttel fog egyesülni s igy együttes működés által lehetővé tenni a számos, de a vezetők s az ország nagyjainak habozása miatt mindannyiszor félretolt hadmunkálati terveknek : t. i. Szigetvár fölmentését. Különös elismerésünkre méltó, kimerítő és szabatos előadása mindazon momentumnak, melyek a szigetvári nagy actioval egybe voltak kötve. Zrínyi Miklós védelmi készületeinek rajzát, magának a várnak leírása előzi meg, és hogy az olvasó világos fogalmat szerezzen magának, a könyvhöz egy kis térkép is van mellékelve, melynek a szerző sok utánjárás és hosszas kutatások után, egy magas állású tábornok közvetítése által végre birtokába jutott. Sziget leírását sikerültnek mondhatjuk. Azon várművek, melyek az ó- és újvárost övezték s a sajátképi vár, valamint az azt környező tér , átalánosan és erődítési részleteiben a műveletek külön s egymáshoz való viszonyaikban, világosan vannak elénk állítva. A térképen látható s a védművek fekvéséből következtethető helyi viszonyok alapján, Salamon néhány szembeszökőleg téves nézet és hiányos adat helyreigazítására tér át, melyek régibb munkákba be lettek csempézve. Különös szorgalommal, bőven és világosan van tárgyalva az utolsó szakasz, mely tüzetesen Szigetvár körülvétetésének és ostromoltatásának van szentelve. Ezt megelőzőleg a védkészületről szól, s az, ami erre vonatkozik, Salamonnak hadászati és publicistikai szabatossága mellett szól. — Leírja szellemét, erejét és faját azon harczosoknak, akik Szigetvárt védelmezték, fegyvereket és harczolási módjukat; aztán áttér a vár élelmezésére s védelmi állapotára s kimutatja, hogy a maroknyi hőslelkü várőrség nem állt arányban az erősség terjedelmével, minélfogva feladatát inkább futólagos, makacs, s távolról sem szívós, makacs védelem képezheté. Hasonló élénkséggel irja le a csaknem tiz akkora ellenséges hadat is, mely a várt körülvevé. Mindazt, a mi a megszállás első napjától Sziget elestég történt s minden mozzanatát e nagyszerű küzdelemnek, nemcsak világosan és körülményesen adja elő szerző, hanem, vonatkozással más hiányos vagy hibás adatokra, helyreigazít és találón bírálgat. Ha az író, ki nem katona, aprókat téved is, mik azonban nem törénnek a hűség rovására , úgy elnézésünkről biztos lehet. A tisztelt szerző a csata végmozzanatainak ismertetésével azt állítja, hogy ekkoron a vár még azon esetre is megállhatott, ha bástyáiba rést lőttek is, mig napjainkban a rés a várnak azonnali buktát vonja maga után. Oly vár, melybe rést lőttek , sokáig nem állhatott meg ugyan, de a védelmező elégséges eszközökkel bír arra nézve, hogy a rést betöltés vagy ingatható miveletekkel eszközölhető födés által, a harezgázokat egy darab időre még védhető állapotba helyezhesse. Mily hatalmas mellvédfalakat állítottak föl a muszkák a rés mögött, Szebasztopol ostrománál! Az ily példák a jelenkor vár harczaiban természetesen gyéren fordulnak elő s szívesen magunké vá teszszük a tisztelt szerző állítását, ha ugyan j egy nagytehetségü hadfi szerént értelmezi azt, ki egy vidám perezben oda nyilatkozék, hogy e szó„brében a hadi tudományban már az elévültek közé tartozik, mivel mai napság a vár védelmezői ritkán hagyják ennyire jutni a dolgot — mert előbb capitulálnak! A csata végfejlődésének rajza, hol a nagy i hős, egyhavi ellenállás után erejének fogytát érezvén, elszánja magát, kis csapatjának élén való kétségbeesett kirohanással keresni a hatályt : szép harczi festmény. Miután e mű hadtudományi részét főbb vonásaiban vázoltuk s bíráltuk, arra nézve, hogy szerzőnek érdemét egész kiterjedésében méltányoljuk, azon nehézségeket kell tekintetbe vennünk,melyek annak megírásánál eléje gördültek, s melyeket jobbára legyőzött. Azon történelmi forrásokat illetőleg, melyeket fölhasznált, meg kell jegyeznünk, hogy az akkor időből származók nagyrészt hiányosak, mivel szerzőik a badtanban járatlanok, s több fontos pontban ellenkeznek egymással. S mi a későbbi történetírók följegyzéseit illeti, ezekben nemcsak elágazást a többitől, banki pártszinezést, is látunk. Végül az egész idevonatkozó történeti adatgyűjtemény poros könyvtára megfakult irataiban van eltemetve. A császári királyi hadi levéltár Bécsben , mely kétségkívül, a Zrínyiek korszakáról szóló kincseket zár magába , magánzók előtt, nem nyilik meg. — Ez anyagot gyűjteni, vizsgálni, kiaknázni, a hiányzót helyes összevetések által kiegészíteni s a történeti tényeket megítélni, nem csekély munka. Ha néha azon helyzetbe jövünk, valamely munkáról azt mondani, miszerint szerzővel megtörtént azon szerencsétlenség, hogy a rendelkezésére bocsátott jó könyvekből mindig csak a hiányost szemelte ki, az előttünk fekvő műre nézve meg annál inkább örvendünk elmondhatni, hogy Salamon elég szerencsés volt, a rendelkezésére állott fogyatékos adatokból a legjavát kiszedni. Hogy végre Salamon, az akkori s a mai hadi tevékenység közt sikerült párhuzamokat von , azt mutatja, hogy az idevágó hadtani művekben szorgalmasan böngészett. Míg kevéssé kiaknázott hadi történetírásunk ezen sikerült részletét megelégedéssel fogadjuk, szerzőnek köszönetet szavazunk érte. Gerics Rikhárd, lenvén, az elnöklő polgárnagy az említett utasítás s azon elv szerint, melynél fogva a jelenlevők határoznak, megalakulnak nyilvánná a közgyűlést, melyben ugyanannak meghagyása folytán a jelenlegi városi tisztikarnak egyetlenegy tagja sem vett részt. Ezen gyűlés tehát csupán az elnöklő polgárnagyból s a megjelent 4 képviselőből állott; jegyzőül pedig a városi főjegyző neveztetett ki az elnök által. Az országgyűlést egybehívó s a megyei bizottmányok és városi képviselő testületek közgyűlését elrendelő királyi leiratok s helytartótanácsi intézmény felolvasása után az összeíró és szavazatszedő bizottmány alakítására került a sor. Miután pedig szab. kir. városunkhoz, mint az itteni választókerület főhelyéhez ,igen számos helység tartozik, melyek a megyei központi bizottmány működési körébe esnek, az ezen bizottmány által megválasztott két tag mellé a város is két küldöttet állitván, kik az előbbiekkel közösen végzik az összeírást és szavazatszedést, ezen két bizottmányi tag megválasztása csakugyan végbe is ment, amennyiben e czélra Keczkés Sándor hites ügyvéd és Palcz Imre főjegyző, póttagokul pedig Barcs Lajos hit. ügyvéd, Benedek Gusztáv tanácsnok és Chyzer Kornél városi főorvos választattak meg, mire a gyűlés szétoszlott. Az Eperjesre indult küldöttség az alatt a kir. biztosnál tisztelgett. Előterjesztett határozata s kívánságának méltatása után oda nyilatkozott a kir. biztos, hogy a képviselői közgyűlésnek mielőbb eszközlendő egybehivás' végett néhány nap múlva városunkba jövend. Ugyanakkor pedig táviró utján oda utasitá városunk polgárnagyját, hogy a kihirdetett közgyűlés tartásától, ha azon tán valaki meg fogna jelenni, álljon el. Az Eperjes és Bártfa közti táviró sodronya azonban egy helyen el lévén szakadva, a távsürgöny kénytelen volt Pest, Bécs és Krakkónak venni útját, így csak délutáni egy órakor, tehát jóval a közgyűlés befejezte után érkezett meg ide. Helyben hagyja-e már most ezen közgyűlés határozatát a ma este ide érkezendő kir. biztos, azt nem igen lehet tudnunk. N -Várad, oct. 16. Nagyvárad városnak 1861-ben alakult képviselő testülete f. hó 16 án tartotta meg közgyűlését Szlávy József biharmegyei főispánnak, mint a városra nézve királyi biztosnak elnöklete alatt, a provisorium tisztviselőinek teljes mellőzésével igen tapintatos elnöki megnyitó beszéd után, a királyi biztosi kinevezés, és az országgyűlés összehívására vonatkozó okmányok a volt 1861 ki városi főjegyző által felolvastattak. A törvénytelen helyzet ellenében városunk legtiszteltebb, legnépszerűbb polgára Lukács György mesterileg indokolt óvást indítványozott, mely a közgyűlés által egyhangúlag elfogadtatott. Ezután a központi választmány tagjai megválasztattak, és a jelenlevők feleskettettek. Minden annyira egy szívvel, egy lélekkel jön elhatározva, hogy ezen gyűlés, melynek ünnepélyes hangulata a helyzet komolyságához méltó volt, alig vett egy órát igénybe. Hivatalos közlemények. Ö cs. k. Apostoli Felsége f. évi oct. 4-ről kelt legfelsőbb határozatával, Nákó Antal, bezdáni archimandritát temesvári görögkeleti püspökké legkegyelmesebben kinevezni méltóztatott. Ö cs. k. Apostoli Felsége, Zsehlböl f. évi October 8 ról kelt legfelsőbb intézkedés által helybenhagyni méltóztatott, hogy az 1860. febr. 9-ről kelt legfelsőbb határozat által 1865 ig bezárólag, a lótenyésztés emelése végett megajánlott jutalmak s egyéb rendeletek még az 1866. évre is alkalmazást találjanak. A cs. kir. Apostoli Felsége f. évi sept. 30-kán 14,837. sz. a. kelt kegy. udv. rendelet szerint szombathelyi illetőségű Pauer Antal és Ferdinánd testvérek vezetéknevüknek „Mezei“-re kért átváltoztatását legkegyelmesebben megengedte. Tanügy, Beszterczebánya, oct. 14. A hirhedt beszterczebányai államgymnasium méltán vonja magára nemcsak az érdeklett vidék, hanem az egész ország figyelmét. Az elsőnek azért, mert gyermekeinek nem azon képzettséget nyújtja, melynek egykor hasznát vehetnék ; az utóbbinak pedig, mert az ország alkotmányát és integritását aláásó pánszláv nevelde. Ezen állapot annál is sajnosabb, mert ezen az ország jövőjébe oly mélyen bevágó tény, nem valami tekintélyes politikai párt, vagy néptörzs által kierőszakolt szükséges rész, hanem egyes egyedül terméke azon szegény politikának, mellyel Schmerling néhány pánszláv által a reichsrathba menni nem óhajtó országot passiv ellenállás ellenében demonstrálni akart. Hogy pedig a mondottak igazak, arról mindenki meggyőződhetik, ha végig olvasta Zólyommegye közönségének, és Beszterczebánya székváros képviseletének 1861-ben a beszterczebányai államgymnasium ügyében a magas kormányhoz fölterjesztett s a lapokban is közölt több rendbeli kérvényeit, melyekben sürgetően esedeztek, hogy az intézet oly átalakítást nyerjen, mely az ország alkotmányának, s második rendben az érdeklett közönség hazafias érdekeinek megfeleljen , azaz részletesen szólva , hogy a vidék ne kényszeritesssék gyermekeit a hon diplomatikai nyelvének kellő megtanulása végett más vidékre adí ni. A mondottak valóságáról mindenki meggyőződhetik másodszor, ha tudomást szerez magának a zólyommegyei közönségnek 1862. abeszi terezebányai államgymnasium ügyében a magas kormányszékhez intézett privát kérvényéről, melyben felszólalás történik azon veszély ellen, mely az intézetet a panslavismus részéről fenyegeti. De mindez hiába volt; a kérelemformaliter szuronyos erővel elkoboztatott, s aláírói Komáromba vitetéssel fenyegettettek . Schmerlingnek szüksége volt demonstratióra, s jutalmul oda dobá a beszterczebányai államgymnasiumot. Pedig a kérelmek méltányossága napnál világosabb volt s a sérelem égrekiáltó. Mert vájjon kinek számára emeltetik valamely intézet, hogy ha nem az ország közös érdekének különösen az illető vidék számára. De mi több, Beszterczebánya városa az intézetnek egy 50000 forint értékű palotát ajándékozott, s a köszönet érte az, hogy belé oly intézetet adtak, melynek hasznát nem veheti, mely érdekeinek minden tekintetben ellensége. Tekintsük most már az ily intézet eredményét. Beszterczebánya és vidékének tehetős polgárai, hogy gyermekeik a magyar nyelvet megtanulhassák, kénytelenek más gymnasiumot felkeresni, s csak olyanok, kik ily költekezési áldozat 1 nem hozhatnak, veszik igénybe a gymnasiumot. Hogy azután a gymnasium ily körülmények közt, — az ország más részeiről sem kapván önkénytes tanulókat, — üresen ne maradjon, szegény tanulók küldetnek szét egész felső Magyarországon, faluról falura járván a szegény nép krajczárjait kicsikarandók, mely begyült csekély pénzen 120 tanuló csődittetik össze oly élelmezésre, mely épen elegendő az éhenhalás kikerülésére. így van a beszterczebányai gymnasiumnak alig 300 tanulója. Beszterczebánya és vidéke közönségének kívánságát tolmácsoljuk, a midőn egyszersmind a tótok teljes megnyugtatására kijelentjük, hogy a világért sem kérünk tisztán magyar gymnáziumot, hanem olyat, melyben tanú óink a szükséges ismereteken kívül vidékünk mindhárom nyelvét, nem pedig a hazaellenes eszméket megtanulhassák. B. ■* _ry