A Hon, 1869. szeptember (7. évfolyam, 200-224. szám)
1869-09-17 / 213. szám
213. szám. VII. évfolyam. kiadás: Pest, 1869. Péntek, szept. 17. Kiadóhivatal: Ferencziek tere 7. sz. földszint. Előfizetési díj: Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti kiadás együtt: 1 hónapra ....... 2 frt. 3 hónapra «....».díj 6 hónapra .... . . 12 „ Az esti kiadás különküldéséért felülfizetés havonkint...................................... . 30 kr. Az előfizetés az év folytán minden hónapban megkezdhető, s ennek bármely napján történik, mindenkor a hó első napjától fog számíttatni. POLITIKAI ÉS KÖZGAZDÁSZATI NAPILAP. Szerkesztési iroda : Ferencziek tere 7. sz. Beiktatási dij: 1 hasábos ilyféle betű sora . . . 7 kr. Bélyegdij minden beitatásért . . SO . Terjedelmes hirdetések többszöri beiktatás mellett kedvezőbb föltételek alatt vétetnek föl. — Nyilt-téri 6 hasábos petit sorért . . 25 kr. alano-mvatalaba küldendő. fogadtatnak el. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől Előfizetési felhívás a következő lapokra: HON '/, évre ft kr 12 — '/, évre 1 hóra ft kr ft kr 6 — 2 — Az esti kiadás postán külön küldéséért felülfizetés . . 1 go — 80 — 30 l Fr. Lloyd ÜSTÖKÖS I Budapesten 10 — 5 — 1 70 postán 11 — 5 60 1 90 3 — 2 — 1 60 — 40 Az előfizetési dij az illető lap crime alatt Pestre as ...A'Jienaeum“ kiadóhivatalába (Barátok tere 7-dik szám) Intézendő: PEST, SZEPTEMBER 16. Út a jobb felé. .. (Sz.) Mint a fráziskészitők mondani szokták: „az idők méhe viselős;“ azt a szélcsendet, melyet a delegációk néma játéka alig szakított meg, eleven, és jótékony tevékenység fogná fölváltani. A kormány személyzetében oly változások fognának történni, melyek az ólomlábak, vagy inkább lovagvértezet vaskapcsait feloldanák. Örvendenénk, ha a hírek valósulnának, örülnénk, ha a miniszterelnök önmaga is belátta volna, mennyire coburnusokban és ritter-csizmákban mozog sok koronája kormánya, s jelen összeállításában nehezen lesz arra való, hogy azon belügyi kérdéseket, melyek a miniszteri programm szerint a 48-as liberális törvényeknek lennének folytatásai és betetőzése, megoldja. Hanem a legnagyobb őszinteséggel megvalljuk, azt szeretnék, hogy ne csak „in membris,“ hanem in capite is legyen némi változás; a „caput“ alatt itt természetesen a miniszterelnök úr felfogását értvén. Nem sértő dolgot, köztudomású és eredményeiben már ismert elveket akarunk érinteni, és ezt egyszerűen és őszintén e következő kifejezésben hisszük feltalálni, hogy — — Magyarországon a 48-ki törvények és események után klerikális hajlamú közjogainkra nézve bátortalan aristocraticus tendentiájú kormány többé nem lehet tartós, nem életképes, a legkevésbbé pedig népszerű. Értsük meg egymást. Mi legkevésbbé sem vagyunk papfalók, még kevésbbé ellenes főnemességünknek, melynek kebeléből most mint régen e hazának annyi nemes érzelmű és nagy fia került ki. A titulusokra oly kevés súlyt fektetünk, hogy nem bánjuk, ha mind kékvérű herczegek és grófok állanak is a trón zsámolyán, föltéve, hogy azok teljes lelkükből igyekeznek a nemzetet egy testté és lélekké önteni, s a szabadelvűség ösvényén előre vezetni. Természetes, hogy ép oly kevéssé ütköznénk meg, ha egyetlen miniszterünk sem tudna elavult pergamentekre és családfákra hivatkozni. De ha például — mint most — a kultuszminisztert félénkül látjuk tapogatódzni szemben az ultramontán tendentiájú főpapság egy részével, sőt meghajolni nem egy kérdésben ennek képzelt hatalmi nagysága előtt : nem lehet, hogy a nemzet közműveltségi ügyeire nézve határozott és áldásos működést várjunk tőle. Exempla illustrant, bár tudjuk, hogy ugyancsak exempla sünt odiosa. Itt van például a községi iskolák sorsa. Épen a legközelebbi napok szembeötlő tanúságot tesznek arra nézve, hogy a bizalom kormányunk iránt még azon vidékeken is hiányzik, melyek századok óta a magyar liberalizmus zászlóit legelöl hordozták. A községi iskoláktól még a Tisza mentén is irtóznak, irtóznak még oly helyeken is, hol a tehetség jó felekezeti iskolák fentartására hiányzik. Részünkről első és fő dolognak azt tartjuk, hogy jó és czélszerű köziskoláink legyenek. Abban, hogy valahol jó felekezeti iskolát állítanak vagy tartanak fenn, sem antiliberalizmust, sem veszedelmet e hazára nézve nem látunk, sőt helyesnek találjuk, ha azon állampénztárra, mely évenként 200.000 forintot nyújthat köznevelési ügyekre, egyszerre nem hárul az egész közoktatás ügye. De szerencsétlenségnek tartjuk azt , hogy a féltékenység ott is megvan, hol a hitfelekezet iskoláját kellő helyzetben s a törvényhozás kívánalmai szerint fentartani nem bírja. S csapásnak tartjuk általában, hogy Magyarországon a Protestantismus autonom jogaira még mindig féltékeny lehet. De vájjon nem természetes-e, hogy azok, kik századokon át nyomva s a teljes vallásegyenlőség sánczaiban még máig sincsenek , féltékenyek oly kormánynyal szemben, mely csak a gyöngébbekkel szemben tud erős lenn; melynek unificatióit a hajdani uralkodó vallás főpásztorai vissza merik dobni; mely a szentszékeket fentartja s a polgári házasságot nem meri fentartani, míg a zárdák fentartása mellett félhivatalos lapjaiban kardot von ? Íme igy szüli egyik illiberalismus a másikat ; a tehetlenség eként teremti meg— a reactiót. Liberális kormány liberálissá teszi a nemzetet; olyan, mely nem tud az elmúlt idők nyűgeiből szabadulni, fentartja a nemzet ellentállási politikáját. Ugyanazt mondhatjuk a Magyarország közjogait illető bátortalanságról is. Most olvassuk például a horvátországi bán beiktatási beszédét. És itt épen mint a magyar félhivatalos lapok hasábjain, vagy miniszterelnökünk országgyűlési beszédeiben, hangsúlyozva vannak azon roppant nehézségek, melyekkel a Horvátország által is forrón óhajtott határőrvidéki kérdés megoldásának küzdenie kell. De hát kivel, ő felsége a király akarja a megoldást, akarnia kell ezt, mert hiszen az ország integritását esküje által biztositá, a magyar országgyűlés s a horvát szintén óhajtja még pedig is minél gyorsabban, s most, mig békés időket élünk. A határőri nép maga ott, ahol proclamáltatott, jubilálta a felszabadítást. Kitől félünk hát? Velünk az isten, s a törvényhozói hatalom s az állami koronás feje. S mindez egynéhány reactionaries tiszt hatalma és befolyása előtt reszkessen, vagy ingadozzék? Oly hatalom előtt, mely ott per abusum tette magát uralgóvá s hatalmát a nép sanyargatásával s az állam kárára gyakorolta ? ... Mi azt hiszszük, itt nem engedékenységre, hanem határozott föllépésre és erélyre van szükség. (x. y.) Katonai dolgok. Az 1866-os háború után az osztrák hadseregben általános reform kezdődött — a hadsereg ruházatára nézve. Természetes, hogy a czélszerűségre legkevesebb tekintet sem volt, mint ez már bevett szokás az osztrák hadseregben. Csak egy példát idézünk. A 66 előtti sapka nem védett az eső, nem a nap szúró sugarai elől. Behozattak tehát egészen új szabású sapkák, melyek némi védelmet nyújtanak eső és zivatar ellen, de a nap ellen legkevesebbet sem. A hadsereg felszerelési bizottmánya tehát, melyet némilg észre térített a hadi gyakorlatok alkalmával kapott napszúrás folytáni halálozások nagy száma — uj formát s uj sapkát akar feltalálni, mely védelmet nyújtana a napsugár ellen is. — Megjegyezzük, hogy a franczia, porosz és olasz stb. hadseregnél különös gond van erre fordítva a katonaság ruházatánál. — Mint tudjuk, a honvédség kardbojtján, egyfelől a fejedelem nevének kezdőbetűit, másfelől a kétfejű sast viseli. A kinevezett honvédtisztek között akadtak számosan, kik a kétfejű sas iránt nem éreztek különös rokonszenvet, s kezdték lefejteni a kardbojtról. A magyar honvédelmi minisztérium azonban, mely árgusszemeivel ezt észrevette, nem mulaszthatta el figyelmeztetni a tiszturakat, hogy ama kardbojt szabályellenes, s csak vegyenek és viseljenek olyant, a melyiken rajta van a kétfejű sas. A K .hnb. reformjai közé tartozik az is, hogy az ezredekhez bizonyos számú számvevő tiszteket (főhadnagyi, hadnagyi ranggal) alkalmaztatott, a katonai kezelést illetőleg. Még maguk az osztrák katonai közlönyök is bevallják, hogy ezen intézkedés tökéletes pénzpazarlás, mert ama tiszturak csak úgy ásítoznak a dologtalanság és unalomtól. A „Wiener Ztg.“ dementit tesz közzé azon hírre vonatkozólag, hogy a katonai intendaturák oly sokba kerülnének, s a többi közt elmondja, hogy maga a főfelügyelő (tehát Albrecht főherczeg) tábornagyi fizetését egészen a hadseregnek, s a segélyt igénybe vevő tisztekre fordíja ; sőt az ilynemű adakozások által még magánpénztára is nagy mérvben van igénybe véve. Mi e dementit nem fogadhatjuk különös megnyugvással. Mert a nyíltan bevallott nagy mérvű adakozások által előtérbe nyomul egy oly eszköz, mely csak a hadsereg demoralisatiójára vezethet. Erről lévén szó, megemlítjük, hogy különféle alkalmakkor roppant összegek pazaroltatnak el a hadsereg közt „ajándékkép.“ A császár és király születésnapja egyedül pél TARCZA. A kőszívű ember fiai. Regény hat kötetben Jókai Mórtól. Hatodik kötet. (Folytatás.) A nem mutatott levél. Ödön nagyon jól sejtette azt, hogy igen fájdalmas boldogságot szerzett meg számára az, aki őt családjához haza hozta. Az az élet egy mindennapos haldoklás volt. Ödön, mint féltéve magában, rögtön haza érkezte után tudata levélben a teljhatalmú fővezérrel, hogy hol van ? rendelkezzék vele. Itt be fogja várni parancsát. És már most addig az ideig örüljünk egymásnak ! Mikor minden csók egy bucsuvétel, mikor minden ölelés közé oda tolakodik egy hideg árny, mely azt susogja: „talán holnap?“ Aranka egy elkárhozott angyal kínjait szenvedi. — Ne maradj itt. Suttogja férjének. Eredj, menekülj. Rejtsd el magadat. Mit nekem a te büszkeséged, a te nagyságod ? légy nekem megalázott, légy kicsiny, de maradj enyim. Fuss, amig futhatsz. Becsületszavadat adtad nekik ? Ha százszor megszeged, százszor imádni foglak! Menj külföldre, én utánad megyek. Ha nem akarod, itthon maradok és leszek gyászoló özvegyed. Viselem gyászruhámat, csak élve maradj. Ne hagyj iszonyú örökséget két gyermekedre. A vérkeresztelőbe ne söröszd meg két fiadat! — Menjünk koldulni együtt. Végig a világon. Mi kell nekem egyéb, mint te és két gyermekem ? Mi közöm én nekem a ti családi nagy nevetekhez. Dobd el a nevedet. Én szeretni foglak, akármi neved lesz. Nekem ott lesz a hazám, ahol te fogsz lenni. Menjünk el Amerikába. Legyek ott melletted szolgáló, napszámos, cseléd. — Vagy hát ölj meg engem elébb, és légy akkor római. Ödön nem hajtott szavára. Bevárja sorsát. Az ifjú nő izgalmát rettenetes volt naponkint látni. Minden ajtónyitásra fölrezzent, minden idegen hang az előszobákban fölriasztó, nem férjét idézik-e már? És éjszaka, mikor mindenki aludt, ő ébren számlálta az órákat, s végig-végig járt a szobákon, az éji lámpával kezében, kérdezősködve mindenkitől, nem hallottak-e valami neszt? Nem zörget-e valaki a kapun ? Nem hallanak-e fegyvercsörgést odakivül ? Jenő minden éjjel találkozott a kisértő alakkal, a mint fehér hálóköntösét összevonva keblén, tornáczról-tornáczra suhant, mereven fölnyilt szemeivel éber álmokat látva, mint egy őrült, mint egy holdkóros. Gyakran lecsillapitá aggodalmait s biztatva rávette, hogy térjen hálószobájába vissza. Hiszen csend van. Nyugszik minden. Nem hallatszik semmi. És aztán mindennap, mikor a posta érkezett, mily mohó aggodalommal esett a család az érkezett leveleknek. Kinek jött levele ? Mi a tartalma ? Érkezik-e válasz Ödön levelére ? Nap nap után múlt és még nem jött semmi felelet. Egy délután, midőn ismét megérkezett a körösszigeti kastélyba a posta, a hozott levelek közt volt egy, melyen a czim németül volt fölirva: „Herrn Eugen von Baradlay.“ Eugen Jenő. A levelet átadták Jenőnek. Jenő felbontotta, elolvasta azt és aztán keblébe téve. Az egész család jelen volt. Anyja kérdezé tőle, honnan jött e levél. S mi van benne írva? Jenő azt felelte rá: — El kell innen mennem. Anyja azt kérdezé: — Hová és miért ? Jenő arra elszánta magát és előállt vele. — Én nem nézhetem ezt így tovább. A Baradlay ház összeomlik, s rászakad családunk fejeire. El van veszítve minden és ti nem tudtok többé segíteni. Számitástok roszul ütött ki. Erőfeszítések kárunkra vált. Elveitek le vannak tiporva. Én nem nézhetem ezt a kint tovább. Egyik bátyámról nem tudok semmit, másik bátyám napról napra várja a befogatását. Anyámnak egész nap egy szavát nem hallani. Ángyom az őrüléshez közel. Engemet ez az élet megöl. Ti elvégeztétek , nem tehettek többet magatokért semmit. Most következem én. Majd én tenni fogok. — Mit? Kérdező anyja hidegen. — Azt én tudom. — De nekem is jogom van megtudni. Mert családom tagja e házért nem tehet semmit, amire én azt nem mondom : „jól van.“ — Majd megtudod azt, ha megtörtént. — S ha akkor azt mondom rá : „nem jól van ?“ — Akkor már nem fogod azt megmásíthatni. Akkor előre tiltani fogom. •— Hasztalan. Parancsodra nem hallgatok többé. Férfi vagyok. Tetteimmel szabad. — De fina vagy és testvér. Szólt közbe Ödön. Jenő bánatosan tekinte bátyjára. — Azt már megtudod később. Monda, halk sóhajjal. Anyja megfogta Jenő kezét s azt kérdé tőle. —• Te családunk megmentésére gondolsz ? — Gondolok és teszek. — Kitaláltam gondolatodat ? — Nem hagyom azt. —Én olvasok a telkedben. Hiszen csecsemő korodtól fogva tanulmányoztalak. Könyv voltál, melynek minden fejezetét tanultam. Te e perczben arra gondolsz, hogy elhagyj bennünket s visszatérj régi összeköttetéseidet megnjitani, előbbi befolyásodat a mi ellenségeinknél viszszanyerni. Jenő keserűen vágott közbe. — És aztán bátyám elkobzott vagyonát magamnak megszerezni, ugye ? Anyja megsajnálta e szóért. — Nem,fiam. Én nem keményszivűséggel vádoltalak. Inkább azzal, hogy nagyon is szeretsz bennünket, hogy áldozatot akarsz hozni megmentésünkért, áldozatot, mely keserűbb magánál az elveszésnél. — Talán keserű lesz, de majd hozzászokunk. — Mihez ? — Én nem mondtam. Te tudod. * — Tudom. Te visszatérsz Plankenhorstékhoz! Jenő bánatosan mosolygott. — Ezt olvastad a Szivemben ? — Nőül akarod venni azt a leányt, hogy azon család mindent tehető befolyásával megszabadítsd testvéreidet! — Úgy hiszed ? — Azt a leányt, ki az én gyűlöletemet hozza móringul házadhoz ; kit elátkozott hazád; kivel megver az Isten! Aranka odaveté magát napa keblére. — Anyám , ne mond ezt róla, hátha szereti őt! Ödön visszavezette nejét ülő helyéhez. — Ne szólj közbe szerelmem. Tárgyakról van szó, amiknek fogalma hiányzik a te angyaltiszta "lelkedben. Ha arról volna szó, hogy valaki közülünk mezítláb, szőrkötéllel nyakán menjen bűnbocsánatot kérni vezekelve, azt mondanám, meglehet, egy királyon is megtörtént már ez; ha arról volna szó, hogy valaki közülünk a templomban, a nép előtt visszaesküdje mindazt, amit eddig vallott, azt mondanám, meglehet, egy kölcsön is megtörtént már ez. De hogy életet, boldogságot vásároljanak meg azon az áron, hogy egy oly nőnek esküdjenek szerelmet, ki mindazon csapásnak, mely hazánkat érte, sugalmazó ördöge volt; ki szította a gyűlöletet nemzet és nemzet között; ki árulkodó, kém és rágalmazó volt; ki lázitotta a polgárt a trón ellen s bakónak adta a fellázitottat; ki pokoli tanácsokat sorral fúria keblében, miket hogy meghallgattak, két ország fogja megsiratni és soha ki nem gyógyul belőle; hogy ezt a maeradot, mint menyasszonyt hozza be apái házába, azt nem teheti egy Baradlay. S ha teheti, találni fog egy másikra, ki ezen az áron élni nem akar. Az anya sírva borult Ödön fia nyakába. Az ő büszke lelkének hangjai voltak ezek. Jenő nem szólt rá semmit, csak szomorún mosolygott és távozni készült. Aranka oly szánalommal tekinte rá. — Te is elitélsz-e ? suttogá hozzá Jenő, távoztában. — Tedd, a mit szived parancsol. ■— sohajtá az ifjú nő. — Az égre! azt teszem. De anyja útját állta meg. Letérdepelt előtte, úgy állta útját, hául az országnak nem kevesebb, mint egy fél milliójába kerül. Ez ajándék gyanánt osztatik szét a hadseregben. Így szoktak tenni a praetoriánus hadseregekkel. De egy hadseregnek, mely az általános hadkötelezettség alapján áll, ily eszközökre nincs szüksége a „hűség“ és „ragaszkodás“ emelése végett. A népek pedig gondolkozhatnak a fölött,hogy mi minden történik — a háta megett az alkotmányos aerában. A béke-kongressusról. 1. Lausanne, szept. 13. (Hs.) Míg Európa többi része a jelen bajaival vív élet-halál harczot, a kis Svajcz s a még kisebb Vaud canton a jövő kérdéseivel foglalatoskodik. Ezelőtt 9 évvel tartott Vaud egy adócongressust, melynek eredménye a következő pontokba volt egybefoglalva: 1) Az oktroyk eltörlendők. 2) Eltöltendők a fogyasztási adók az első szükségekre. 3) Minden harmincad. 4) Monopol. 5) Hadi tized. 6) A költözési és válozási adók. 7) Megtartandó az adó az örökösödési activumra, fokozatosan az oldalágakra. Ugyan e congressus pályázati hirdetménye hozta létre Proudhon„Theorie de l'impot,“ Leon Walras„Theorie critique de l‘impot“ és Girardin „conferences sur l‘impot“czimű műveit és ez koszorúzta meg Clémence Auguste Royer kisaszszony „Theorie l‘impot ou la Dime sociale“ czimű művét. Aki átnézi e pontokat és elolvassa az idézett műveket, el fogja ismerni, hogy ily congressusok nincsenek eredmény nélkül. Most egy még nehezebb és ideálisabb kérdés: „a béke“ tárgya a lausannei congressusnak.Ez a harmadik békecongressus. A két első úgyszólván eredménytelen volt, de ennek oka nagy részben a vélemények elágazása volt, s főleg a franczia és muszka communisták. De ezek most kiléptek és így több összhangra és eredményre van kilátás. A holnap megnyitandó congressus programja a következő: 1. „Európa szövetséges államszervezeti alapelveinek vizsgálata.“ 2. „A béke liga elveinek a lengyel és keleti kérdés, mily megoldása felel meg?“ 3. „Mely eszközök alkalmasak a polgárok és állam közt minden nemzetgazdasági és társadalmi ellentétet megszüntetni?“ 4. „A „Les Etats unis de l‘Europe“ czímű májusban megszűnt lap helyreállítása és a liga szervezetének megvizsgálása. Láthatja az olvasó, hogy „az állam és polgárok közti nemzetgazdasági ellentét“ általános-ságában van foglalva a társadalmi s főleg a munkakérdés, s talán ez általánosság fog meg- menteni a szakadástól. A lap számára aláírások vannak indítva, és erre fordíttatik a látogatójegy (1 ft)után bejövő pénz is,azonkívül adakozások is elfogadtatnak. A szervezési bizottmány a Hotel des Alpesban működik, a gyűlések a Casinoban lesznek. Garibaldi üdvözlő levelét úgy hiszem ismerik olvasóink. Hugo Victort egy távirat szerint 16-ára várjuk. Jó még Laurier Páriából, és Lavertuson Bordeauxból. Most sokkal nagyobb érdekeltség mutatkozik az ügy iránt, mint eddig volt. A gyorsírók mindennap bulletineket fognak kiállítani, a svájczi városokban mindenütt falragaszok hívják a közönséget a „béke és szabadság“ congressusára. U. I. Újabb hír szerint Hugo Victor, és Ferry ma este érkeznek meg. A tizenhárom vértanú emlékszobra. Az aradi vértanuk szobrának ügye, úgy látszik, el van halasztva ad graecas kalendas. Az aradi polgármesternek nyilatkozata és óhaja szerint alig válnék a terv testté még 1—2 évtized múlva is. A polgármester úr szerint a szobor létesítéséhez kétszázezer forint szükséges. Jelenleg a vértanúk szobrán kívül országos adakozások legalább 15 szoborra vannak folyamatban,és ezek között 5—6 nagyobb szerűre tetemes összegeket szándékoznak gyűjteni, sőt majdnem naponkint új meg új terv merül fel, mintha egyszerre akarnók évtizedek sőt századok mulasztásait helyre pótolni; és e körülmények, ha a tapasztalatokból szabad következtetnünk , nem kedveznek annak, hogy reményünk lehessen az aradi szoborra 200 ezer forintot 20 év alatt is összegyűjteni. Az ügy ok nélküli halasztása sérti a nemzet érzületét és a hazafias adakozók intenzióit. — 200.000 forint a szoborra nem szükséges. Ez legfeljebb azon esetben igényeltetnék,ha egyedül úgy gondolnánk a nemzeti kegyeletnek kifejezést adhatni, ha egy óriás csoportozatban mind a 13 tábornok egy egy monumentális nagyságú szobor által lenne megörökítve, amely esetben a 200 ezer írtnál jóval több is alig volna elégséges összeg. De nézetünk szerint ez nem szükséges, sőt nem is lenne helyes, nem tapintatos. A 49-dik katastrophának leggyászosabb episódja: az aradi vértanuk halála, praegnans tragikummal jelezi ama végzetes napokat. A haza ennyi jelesének vesztén kívül különösen azért bir oly nagy fontossággal az 1849-diki évnek október 6-ika. A művésznek a haza vesztesége feletti nemzeti gyászt a maga igaz, magasztos nagyszerűségében helyesebben kell kifejezni, mint a 13 vitéz vezér csoportosítása által. Nem zárja ez ki természetesen azt,hogy a dicsően kimúltak emlékét a szobrász talán élethű relief képekkel fel ne tüntesse. Nem annyira a kimúltaknak, mint nagy férfiaknak akarunk országos jelentőségű monumentális szobrokat emelni, mint még inkább, e felett is megható kifejezését óhajtjuk azon kegyeletnek, amelylyel a nemzet a szabadságharcz áldozata iránt viseltetik. Valamint október 6-dika a gyászban legkiválóbb volt, úgy az ezen nap áldozatai emlékének emelt szobor a vezérek kegyeletes megörökítésén felül a nemzet nagy napjainak összes veszteségei feletti gyász megható tolmácsa lesz. Azt mondtuk, hogy nem volna tapintatos a 13 tábornoknak egy-egy monumentális alapját éretbe önteni. Ezt úgy értjük. Országos jelentőségű nagyszerű szobrokat a szó szoros értelmében nagy férfiaknak szokás emelni és ez esetben a szobor általánosítja és intenzívebbé teszi azon kegyeletet,amelylyel a nemzet nagyjai iránt valóban viseltetik, különben czélját téveszti a mű. A 13 hős tábornok közül talán csak az egy Damjanics az,aki a forradalom alatt kiválóan lényeges befolyást gyakorolt. A többi között talán egy sincs,aki egyéniségi hatalmával akár a szabadságharcz alatt, akár az előtt a nemzet életére döntő, vagy legalább lényeges befolyást gyakorolt volna. 48—49-diki napok legkiválóbb alakjai: Kossuth, Petőfi, Bem, és azon tábornok, kinek genialitása oly kevés harmoniában volt hazafiuságával; Battyányi és ezen korszaknak több más kimagasló alakjait hasztalan keressük Haynaunak október 6-diki áldozatai között. E nap nagyszerű jelentőségű tehát sok jelesünk dicső kimúltában is, de nem annyira minden elhunytnak nagyszerű egyéniségében keresendő, mint inkább abban, hogy a nemzet legszomorubb korszakát annyi jeles tábornok elhunytának napja oly timposantan megható gyászos nagyszerűségben jelzi. Legyen a szobor valódi, igaz, nagyszerű kifejezése a nemzet kioltatlan kegyeletének. Hogy ezt elérjük, nézetünk szerint nincs szükségünk óriás csoportozatra, amelyre a szükséges pénzt (circa fél milliót) előteremteni a mostani nemzedéknek nem is igen lehet reménye. De még kevesebb szükségünk van arra, hogy azon ürügy alatt, mintha kiválóan nagyszerűt akarnánk létesíteni, ne létesítsük a kivihetőt sem és megelégeljük, hogy a szabadságharczra a Henczy szobor emlékeztessen. — Az eddig összegyűlt mintegy 32.000 frtot magunk sem tartjuk soknak, de 60—70 ezer forinton bizonyosan nagyszerű szobrot lehet emelni. — Küldjön a bizottmány