A Hon, 1870. április (8. évfolyam, 74-98. szám)

1870-04-24 / 93. szám

Kiadóhivatal: Ferencziek tere 7. sz. földszint. K 1 ki fi­z­e­t­é­s­i d­i­j : Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti kiadás együtt: 1 hónapra............................1 frt. 4­5 kr. 3 hónapra . . . . 5 „ 50 „ 6 hónapra . . . . 11 „ —„ Az esti kiadás postai kuss­taktűldéséért felü­l­fizetés havonkint ............................30 kr. Az előfizetés az év folytán minden hónapban megkezdhető , s ennek bármely napján történik is, mindenkor a hó első napjától fog számíttatni. 93. szálai.Vili évfolyam:A HON POLITIKÁT ÉS KÖZGAZDÁSZATI NAPILAP.________ Petit, 1870. Hátső, april Szerkesztési iroda : Ferencziek­ tere 7. sz. Béig látási dij: 9 hasábos ilyféle betű sora . . . 9 kr. Bélyegdij minden be­itatásért . . 30 „ Terjedelmes hirdetések többszöri beiktatás mel­lett kedvező­bb föltételek alatt vétetnek föl. — Nyilt-téri 6 hasábos petit sorért . . 25 kr. psSpr- Az előfizetési- és hirdetmény - dij a lap k kiadó-hivatalába küldendő­. a. f E lap szellemi részét illető minden köz­lemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. — Kéziratok nem adatnak lassan. PEST, APRIL 25. (Fox.) Becs, april 23. A centralista lapok most azzal mulattatják a közönséget, hogy min­denféle (költött) híreket hoznak a translattániai nemzetiségek szakadási törekvéseiről , sőt már azt is megjósolják, hogy nemsokára nálunk is kiüt az államkrisis E beszédnek természetesen az lenne a feladata, a magyar kormányt a Potockk­­­abinet ellen még jobban ingerelni, illetőleg a nem­r­ég kötött kényszer­barátságot felbontani köztük. Nem tudjuk lesz e eredménye e manoeuv­­renek; annyi bizonyos: az ijesztés hatni szokott a gyáva orgánumokra. Ma Potockit egyszerre többfelé utaztatják. Linzből táviratozzák: Potocki itt van, Prágából, Lembergből detto. Azonban a miniszterelnök nem mozdult ki Bécsből. Hisz sokkal kényelmesebb ide idézni , vagy 50 embert, mint egypár órát vasutazni! A provinciális hírességeknek nagy bővében vagyunk. Alig van egy nevezetes ember a birodalomban, a­kit Potocki-Taaffék ne consultáltak volna már. Szladkovszky, Toman, Petrino, Fischhoff stb, nem is említve a lengyeleket. Daczára e sok esz­mecserének, a ministérium még mindig nagyon messze van a program megállapításától. Goluchovski kandidatiója galicziai helytartóság­ra bizonyosnak látszik. Lasser lemondása, a­mely eddig visszautasíttatott, nemsokára el fog fogad­tatni, úgy­szintén Koller, a cseh kormányzóság vezetőjéé. (xxx.) Bécs, ápril 23. Jól értesült helyről tudósítanak, hogy a minisztérium hosszas vita után elfogadta a csonka Reichsrath által válasz­tott delegatio érvényességét. E szerint a delegatiók September havára össze fognak hivatni. (V.) Bécs, ápr. 24. Az udvar tegnap Schön­­brunnba költözött, a­hol jelenben a nápolyi ki­rályné is tartózkodik. II. Ferenczet e hét végén várják. Az ex kir. család hihetőleg soká fog most itt tartózkodni, sőt nem bizonytalan, hogy a ki­rályné nővére, mint két év előtt, úgy most is fe­jedelemasszonyunk mellett töltendi a nehéz órá­kat. Erre nézve elhatározott dolog eddig, hogy Erzsébet királyné Budára fog menni csakugyan, hacsak valami közbe nem jön a bécsiek irigy­kedése miatt. Azonban reméljük, hogy a népünk­höz való szeretet győzni fog. Ő felsége a király május hó elején pár napra Pestre megy. Magán­kihallgatásokat fog adni, s egy nagy katonai gyakorlatot tartani, a melyben a honvédek is részt vesznek. A magyar miniszté­riumban eszközlendő változások is ezen időre ha­­lasztatnak. (Fox.) Bécs, ápril 24. Potocki gróf ismét kí­sérleteket tesz Stremayrt a kabinetbe vonni, s most alighanem több sikerrel, mint a múltkor, miután Tochabschnigg a volt oktatásügyminisz­ternek jó barátja s eddig elvrokona volt. Némely lapok állítják, hogy Rechbauerrel az alkudozások megint fölvetettek volna. Azon hely­zetben vagyunk ezt valótlannak nyilatkoztatni ki. Rechbauer és Potocki-Taaffe közt oly mély az úr, hogy azt soha semmi és senki se temet­heti be. Egerből köv. táviratot kapjuk : ápril 25-ki kelettel Horn Edét a polgári lövölde tiszteletbeli tagul választotta. A lövöldében az ismeretes pamphlet megégettetet. E tény — melyet örömmel veszünk tudomásul — újabb jele annak, hogy mennyire iparkodik minden tiszteséges ember, ama szennyeség mi­atti felelősséget magáról elhárítani. Constatáljuk azonban, hogy az, a­kit ez ügy legközelebbről érdekel, mélyen hallgat. A nyomtatványért, miután aláírva senki sincs, a nyomda felelős. Felelős a sajtótörvények előtt és felelős a nyilvánosság törvényszéke előtt. Felszólítjuk tehát Tóth István urat az egri érseki lyceumi nyomda vezetőjét, hogy magát a nyilvánosság előtt igazolja, mert különben kény­telen a nyilvánosság, a Tóth István által közzé­tett pasquisért a felelősséget, minden tekintetben Tóth Istvánra hárítani.­­ A horvát tartomány­gyűlés ma tartotta első ülését, hacsak képviselők csekély száma miatt ismét határozatképtelen nem volt. A kor­mány részéről előterjesztetnek : az uzsora, a sze­­mélyfogság, a testi büntetések eltörlése iránti, továbbá a telekkönyvre s az alkotmány oltal­mára, a sajtóra, az esküdtszékre vonatkozó­­ja­­vaslatok, a választási rend, s a municipiumok szabályozása iránti törvények.­­ A Nav. Nov. szerint ez ülésszakban tárgyalás alá kerül a fiumei kérdés is, továbbá több fontos közokta­tásügyi törvény. Legfőbb érdekűnek e lap a választási és a törvényhozás koordinálási kérdé­seket mondja. A főrendiház ülése ápril 25-én. Az ülés d. e. 11 órára volt hirdetve, és mint rendesen szokott lenni, fél 12 óra után megnyit­tatott. Elnök : M­a­j­­­á­­­t György országbíró ; jegy­zők : S­z­a­p­á­r­y Gyula gróf és N­y­á­r­y Gyu­la báró. Elnök pár szóval üdvözlé a főrendeket, szám­­szerint harminczkettőt, a­kik között a clerus tagjai közül nem volt jelen senki. Károlyi György gróf az állandó pénzügyi bizottság jelentését mutatá be az 1867—68. évi kimutatások és zárszámadások megvizsgálásáról és az 1870-iki megállapított államköltségvetés­­ről. — Az első felolvastatván,tárgyalása akkorra halasztatott, mikor az illető minister jelen lesz. — Most nem volt jelen egy miniszter sem. A pénzügyi bizottságnak 70-re szóló állam­­költségvetésről tett hosszú jelentését lapunk be­­zártakor még olvasták. A magyar birodalom jogászaihoz­­ A „budapesti ügyvédi egyletnek“ 1869. évi január 31-én tartott közgyűlése, a hazai jogtu­domány és jogszolgáltatás egységes fejlesztését előmozdítandó, igazgató választmánya indítvá­nyára elhatározá a magyar birodalom jogászai­­nak egy közös tanácskozásra leendő egyesítése végett, a kezdeményezés lépéseit megtenni, e végből saját választmányát bízván meg, hogy a tett indítványt szélesebb körű tanácskozásban megvitatva, a magyar jogászgyűlés létesítésére a szükséges intézkedéseket megtegye. Az egylet választmánya a közgyűléstől nyert ezen felha­talmazás alapján m­. é. december hó 21-én egy tágabb körű értekezletet hitt össze, mel a jo­gászgyűlés eszméjét felkarolva, a választmány által bemutatott alapszabály-tervezetet megál­lapította, annak kellő helyre leendő felterjeszté­se, az összehívás módozatainak megállapítása, s általában úgy a szervezési teendők ellátása, mint az ügyeknek a jogászgyűlés megnyitásáig leendő kezelése végett, 25 tagból álló ideiglenes bizottságot választott. Az ideiglenes bizottság a kijelölt teendőket befejezvén, azon kellemes helyzetben van, hogy a meghívásokat a jogászgyűlésre már szétküld­­heti. A magyar jogászgyűlés­­eszméje oly általános rokonszenvre talált már eddigelé, mikép joggal remélhető, hogy a hazai jogtudós közönség késze­s­séggel járuland ezen üdvös eszme óhajtott való­­­­sításához. Századunk egyik jelszava: az egyesülés ! Egye­sülés az anyagi és szellemi téren egyiránt. A jelen kor legnagyobb vívmányait a rokon­­czélú erők egyesítésének köszöni; ez egyesített erők az ipar, a kereskedés és a tudomány terén hihetlen gyorsasággal oly eredményeket mutat­­­tak fel, mineket azelőtt századok hangyaszorga­lom mellett sem voltak képesek létesíteni. Hazánk e téren a többi cultur­államokkal nem versenyezhet; önállóságának ideje sokkal rövi­­debb, hogy sem — önvétke nélküli mulasztását helyrehozandó, — egyszerre minden irányban a haladás ösvényére léphetett volna. Elmaradásunk hátrányait sajnosan kell az élet minden rétegében éreznünk , de ez elmara­dás sehol sem állja haladásunknak annyira út­ját, sehol oly gyors orvoslást nem kíván, mint magánjogi életünk intézményeiben. A jogi életet a változott viszonyok szükség­hez képest s a haladó kor igényeinek megfele­lőig átalakítani, kétségen felül a legnehezebb feladatok közé tartozik nem csak azért, mert az újítások sikere a viszonyok legszerencsésebb combinációja melle­tt is mindig kétséges, hanem azért is, mert az újítástóli idegenkedés gyakran a legüdvösebb reformot is lehetetlenné teszi. A korszerű reformokat gátló ezen akadályok nálunk, hol a sikertelen kísérletek az új intéz­ményektől­ idegenkedést lehetőleg növelték,­­ kétségen felül léteznek. Ezen akadályok leküz­dése a legnagyobb óvatosságot, az érdekek és nézetek szerencsés összeegyeztetését kívánja. E részben az utat egyengetni a korszerű re­formokra, egészséges elvek megállapítás­a által irányadólag hatni — a jogászgyűlés feladata leend. Ha a jogászgyűlés, miként remélhető, ha­zánk elméleti és gyakorlati jogtudósait koronkint egy közös tanácskozásban egyesítendi, ha jogá­szainknak e gyűlésen alkalma lesz, a nevezete­sebb törvényhozási kérdések felett illetékesen nyilatkozni , megkönnyítendik sok irányban a a törvényhozás feladatát, melynek alkalma lesz a jogászgyűlés megállapodásai által, a jogszol­gáltatás illetékes tényezőinek közvéleményét, a létesítendő egyes intézmények főbb mozzanatai iránt megismerni. A jogtudósok egyesülése, a fontosabb jogi kérdéseknek testületileg történt megvitatása, ott is, hol a jogi viszonyok a nép miveltségének s a kor igényeinek megfelelő törvények által szabá­­lyozvák,­­ üdvösnek és czélszerűnek mutatko­zott. Hazánkban, mely a nemzeti törvényhozás húsz éven túl szünetelése miatt, rendezett ma­gánjogi viszonyoknak nem örvend, mely jogi rendszer átalakításának küszöbén áll, — nem­csak üdvös és czélszerű, hanem szükséges is hogy a gyakorlat elismert tekintélyei a tudomány képviselőivel egyesülve, a törvényhozás fonto­sabb kérdéseiben tekintélyük illetékes súlyával nyilatkozzanak, kölcsönös eszmecsere útján álla­pítsanak meg oly elveket, melyek alapján jogi intézményeinket a tudomány és tapasztalás kí­vánalmainak, viszonyainak és a kor igényeinek megfelelőleg újjáteremthetjük! A Pesten tartandó első magyar jogászgyülés határideje I. évi September 25—30 napjaira tű­zetett ki, miről a hazai jogtudós közönséget egyelőre azzal kívántuk értesíteni, hogy a je­lentkezés és beiratás módozatai külön fognak eszközöltetni. Pest, 1870. ápril 23. Az ideigl. bizottság nevében: Melczer István s. k. a m. kir. Curia legfőbb itélőszéki osztályának elnöke, mint bizottsági elnök. Dr. Siegmund Vil­mos s. k. ügyvéd, mint bizottsági titkár. A pesti zsidó hitközség tegnap közgyű­lést tartott, és köv. határozatot állapított meg . A magas képviselőház 1. évi márt. 18-ai ülé­sében, egy, a Somre-ha-dath egylet és állítólag 305 magyar zsidó község által benyújtott peti­­tio folytán, a hazai zsidóság legszentebb érde­kei jöttek szóba. Az e petitioban elsorolt állítá­sok alapján oly szempontok és állítólagos tények állapíttattak ott meg, melyek ez érdekeket a leg­komolyabban veszélyeztetik, és a valósággal ép úgy ellenkeznek mint a magyar zsidóság sikeres­­ fejlődésére nézve a legkárosabb következménye­ket gyakorolhatják. Ez eljárással szemben, melynek hallgatólagos tudomásul vétele súlyos elhanyagolási bűn volna, a pesti izraelita hitközség képviselete kötelessé­gének tartja kijelenteni. hogy azon állítás, mintha Magyarországon két különböző zsidó felekezet volna, ép oly va­lótlan, mint a zsidó köz és községi életre nézve veszélyes. Valótlan ez az állítás, mert a tények megha­zudtolják. Mindazon esetekben, melyek a magyar zsidó­ság életét az utóbbi időkben megmozgatták,sem­mi sem történt, a­mi ily föltevést igazolna. Új felekezetek új dogmákat állapítnak meg, vagy régieket megszüntetnek. Ez azonban Magyaror­szágon tudtunkra egyetlen községnél, vagy tes­tületnél, a mi községünknél pedig határozottan nem történt. Igaz hogy a mi községünk több más Felhívás pályázatra. Debreczenben, az emlékkert társulat, Csokonai Vitéz Mihály emlé­kéül éremszobrot készíttetett bronzból, melyet — ha az alapkövezet, és gránit talapzat üllepedé­­se több időt nem kíván — még ez évben fel fog állítani. A szobor leleplezési ünnepélyéhez egy dicsköl­temény versekben kívántatik. A legjobb műre 40 db arany jutalom van ki­tűzve. Felhivatnak hazánk költői, hogy pályázni, és munkáikat idegen kézzel leírva, jeligés levél mellett, f. évi sept. 30-ig ily czim alatt „Emlék­­kert-társulatnak Debreczenben“ beküldeni mél­­tóztassanak. Kiemeltetnek a leglényegesebb tudni valók. 1. Az emlékkert-társulat magán egylet, mely azt tűzte ki feladatául, hogy azoknak, a kik Debreczen városban magukat kitünőleg érdeme­sítették — emlékeket emeljen. 2. E végre az egylet, a város és collégium be­­egyezésével, a reformátusok nagy temploma és collégiuma közti négyszögű tért, hozzá véve a keletről szomszédos szabálytalan tért is, két — csak a főút által elkülönzött kertté alakította át, mindkettőt vasrácsozattal körül kerittetvén. 3. Ezen két kert Vass Pál főiskolai kertész által rendeztetett, és diszes állapotban tartatik a társulat pénztára segítségével. 4. Ugyanezen kertek nagyobbikában van már egy emlékkő az 1849 diki augusztus 2-ai csata alkalmával Debreczen alatt elvérzett honvédek emlékére. 5. A kisebbikben fog felállittatni a Csokonai Vitéz Mihály 8 láb magas éremszobra, 13 láb ma­gas gránit talapra. A szobor háttal több tanári lakházra, nézni fog balról a reformátusok nagy templomának északi homlokára egyenesen a honvédemlékre,­­ jobbról a reformált collegiumra, és ennek keleti részén kezdődő „Darabos utczára“ mely­ben a megünnepelt költő született, lakott és meghalt. 6. Nevezett Darabos utcza mentében kezdetett meg a reformált kollégiumnak négyszögre ki­építése e folyó év mártius hó végén. 7. A talapzatra be lesz arany betűkkel vésve „Csokonai Vitéz Mihály 1773—1805.“ 8. A szobor a költőt akkor időbeli viseletében A népnevelésről. (Vége.) Ennyi küzdelemnek, mely innen és tunnan az óczeánon a nevelés ügyében folyt, eredményeit ma büszkén élvezik a nemzetek. Vessünk egy futó pillanatot mi is ezen eredményekre . Anglia. Csak vasárnapi oskolája 33,872 van, 2.411,554 hallgatóval. „Rongyos oskolája 300,000 tanulóval, s ma­gán kegyadománya 250,000 font évenkint.Sok magán oskolája, melyek egyesek segélyével áll­nak fel. Az állam, a nagy mennyiségben évenként be­folyni szokott segélyen kívül, 813,442 fontot költ oskolákra. Francziaország: Négymillió tanköte­lezettel 38,000 oskolával, s erre 37 millió franc évi jövedelemmel bír. Hollandia, 2478 nyilvános és 944 ma­gán iskolával, 406,351 tanulóval, 120 vasárnapi, 75 kézmüvesi, 127 ének,26 torna oskolával,s 330 növeldével bir. Portugálban 36,465 tanuló, 1319 os­kolában. Skótországban 60,000 oskola, 811985 tanulóval. Helvétzia, Norvégia, s éj­szaki Németor­szágot, hol alig van ki írni s olvasni ne tudjon, nem is említem. Alsó Canada, 3650 iskola 197.800 ta­nulóval, 1.433.000 évi jövedelemmel. Az amerikai szabad államok­­r­ó­l elég annyit mondanunk, hogy minden 160 lélekre jut egy oskola, melyek feszített szorga­lommal dolgoznak a gyermekek kiképzésére, s úgy az egyesek, mint az államok vetekednek az áldozatkészségben, önmagok adóztatván meg magokat a községek e czélra. Ennyi fényes eredmény, s azon jólét, bol­dogság és erkölcsiség, melyek a nevelés nyomá­ban fakadnak, végre fölébresztenek bennünket is, és ma már ki van mondva a „községi iskola“ elve. Mily sikert fog ez mutatni, még bizonyta­lan, mert, míg a kormány királyi biztosait, min­den, általa rosszul értelmezett szó, vagy lépésért oly bőven küldi a megyék nyakára, addig a ne­velés terén teljes határozottsággal tenni, vagy nem mer, vagy nem akar. Szembe hunyva nézi rendeleteit gátló törekvéseit, bujtogatásait a papságnak, hívén , hogy nagyságos tanfelügye­lői, — kiknek némelyike fogalommal sem bir a népnevelésről, —• bevégzik a nagy munkát.Van­­nak ugyan tanfelügyelői más államnak is, sőt Angliában tekintélyes állások mellé 720 font fizetést is húznak, de ezek e pályán képezett, sok tapasztalattal bíró férfiak, kik lelkesülve az ügyért, fáradhatatlan tevékenységet fejtenek ki, míg a mieink némelyike, boldog elragadtatásá­ban azt hiszi, ez állomást azért találták fel, hogy czimet s rangot oly pazarul osztogató kormá­nyunk neki is nagyságos czimet törvényesítsen. Bostonban egyszerű csaknem rendőri emberek fogdossák össze az utczákon csavargó gyerme­keket, és viszik iskolákba, de hitem szerint tesznek annyi szolgálatot a nevelés ügyének, mint nagyságos királyi tanácsosaink. Látva a lépéseket, melyeket kormányunk a nevelés érdekében tesz, reményt vesztve, aggód­nunk kell a siker fölött, mert míg egy részről kevés a buzgalom, én másrészről hiányosnak lá­tom a tervezetet is. Első hiány : a tanítóképez­­dék csekély száma. Második az, hogy úgy te­szünk, mintha a népnevelés szent Ügye nem saját érdekünk, de reánk rótt szomorú kötelesség vol­na . Az oskolákban, — úgy a­hogy — tanítják ugyan gyermekeinket, de leveszi róluk tanítói kezét, őrködő szemeit az állam, mihelyt pár évet elvégezve onnan kikerülnek. A nevelésügy, így sikert nem mutathat elő , mert kikerülvén a gyermek az életbe, napi sú­lyos munkái közt, könnyen elfeledi a mit jós község példájára, a congressusi szabályok alap­ján szervezkedett, de hogy e szervezkedés, hitéle­tünkre befolyást nem gyakorolt, bizonyítja azon tény, hogy liturgiánk, istentiszteleti intézmé­nyeink, és egész községi eljárásunk azontúl is egészen a régi állapotban maradtak s e tekintet­ben a legkisebb változtatás sem történt. A zsidó hagyományos tan hivői, noha litur­giát és egyházi szokásokat illetőleg, egymás közt, példa a lengyel, a német, a sephardi és a chassidai zsidóságnál, nagyon különböznek is, j­elettől fogva az egész föld kerekségén egységes zsidóságot képeztek, és egymást mint sectákat soha ki nem zárták. Ha most azt akarnák tenni, a­mi eddig soha sehol nem történt, ha a létező el­téréseknél fogva secták létezését akarnák meg­­állapítni, akkor nem két, de számtalan secta volna­­és a magyar zsidóság parányokra oszla­nék szét. És épen e körülményben rejlik a magában véve helytelen állítás veszélye. Következményeiben elforgácsolná az erőnket és szétrobbantaná hitegységünket. Veszélyezteti az községéletünket és jótékonysági és nevelési intézeteink lételét, és végre a községi vagyont kétségkívül oly törekvések vita tárgyává teszi, melyek ezen, az egész ország szeme láttára tett állítás által, egyenesen előidézve és felbátorítva, sok helyen még csak ezentúl jönnének létre. Kijelentjük, hogy mi a magas országgyűlés elé terjesztett vallásegyenlőségi törvényt öröm­mel üdvözöljük. Mi részünkről elismerjük min­den, a magyar zsidóság kebelében, a zsidóság egységének érintetlenül hagyásával létező irá­nyok jogosultságát, és egyikre sem akarunk lelkiismereti kényszert gyakorolni. De határozottan tiltakozunk az ellen, hogy mi vagy községünk valamely töredéke, új zsidó sec­­tát képezne, vagy képezni csak szándékozott volna is, rókatorkos mentével, magyar nadrágban, ki galléru köpenynyel, szőlőlugas előtt, lanttal ba­jában ábrázolja jobb kezével a kollégiumra, — illetőleg az utczára mutatva, melyben élt. Kelt Debreczenben, apr. 20.1870. S­o­m­b­o­r­y Imre, udv. tan. az emlékkert-társulat elnöke, Tóth Antal, jegyző. ---------- | TÁRCZA.­­ Nemzeti színház. (Car­in­a k. a. második vendégjátéka.) (v.) A lapok mindjárt első vendégjátéka után szerződésre ajánják Carina Anna kisasszonyt, ki második vend­égszerepében , az „Afrikai nő“ Lelikájában még inkább kifejté drámai tehetsé­gét, mint a Faust „ Margit“-jában. Színpadunkon már sokan éneklék az „afrikai nő“ szerepét de mind nagyon is európai vérmérséklettel. Carina k. a. a déli hevesség vonásaival ruházta föl, s nála az arcz színében, a mozgás élénkségében s az ének szenvedélyes hangjában kellő összefüg­gés volt. A szenderdalt is — mely e szerep leg­­lyrikusabb része — nagyobb hévvel éneklő, mint a mi énekesnőink szokták, de a zenekar nem tágított a lassú, aluszékony jellegtől, s így ének és zene nem olvadtak teljesen össze. A vendég­­művésznő ez este a negyedik felvonás nagy sze­relmi jelenetében tűnt ki leginkább. Midőn Vasco de Gama, ki őt annyiszor elutasítá, végre sze­relmét a szerelem hangján viszonzá — a bol­dogság, a kéj, az elragadtatás valódi drámai erővel tört ki Carina k. a. énekéből és játékából. A pathosz e melege, mely operai előadásainkban oly nagy ritkaság, fölhevíti a közönséget is, mely zajosan tapsolta és több ízben kihívta a kitűnő énekesnőt, ki sok értelemmel tud játszani és valódi ben­sőséggel énekelni. Környezete — fájdalom — nem volt áthatva e­­ hévtől, s például a Láng „Neluskó“-ja is igen­­ távol maradt az indus vérmérséklet lángjától. E különben művelt énekesben hiányzik a drámai erő s a szenvedélyt csak mesterkéltséggel tudja pótolni. S nem csak az egyes szereplők, hanem a karok is —­ fenn a színpadon s lenn a zene­karban — a kellő tűz hiányában szenvedtek. E lágyadság uralkodik most átalában a nemzeti színháznál, úgy a drámában, mint az operában. Csak néha egy-egy könnyű­ vígjáték vagy ko­mikai opera előadásában látunk igazi elevensé­get.A magasabb genre-ok pathósza egészen vesz­ni indul, mintha színészek és operisták egyiránt féltenék magukat és a közönséget minden na­gyobb felindulástól. Annak, hogy nálunk úgy szaporodnak a „Neue Welt“-ek, „Orpheum“-ok és „Herkulánum“-ok, egyik fő oka a színpadok e lanyhasága, mert a nép, melynek szívére és kedélyére nem tud eléggé hatni az éneklő és szavaló művészet, mindenütt a világon mulató házakban keres kárpótlást, a­hol legalább ked­vére kikac­aghatja magát, miután ez is egy faja, habár igen alanti faja a fölindulásnak. Nem rég egy mélyen gondolkozó franczia író mondá, hogy „a mily mértékben hanyatlik a theatre francaise és nagy­opera, oly mértékben szapo­rodnak a caffé chantante-ok. Ha nincs Rachel , kelendővé válik Theresa kisasszony. Ha unal­massá válik a tragédia , kezd népszerűvé lenni a csörgő sipka.“ Nem csak művészeti, hanem általános társa­dalmi szükség tehát, hogy a színpad nálunk is magasabbra emelkedjék, mint a­hogyan most áll, s a t­espedés helyét eleven élet váltsa föl, a mai kimerültséget a régi lelkesedés újjászületése száműzze.Aki közel ismerős a színházi viszonyok­kal , sajnosan tapasztalhatja, hogy annak a szent láznak, mely a múlt évtizedekben még a nélkü­lözés és vándorbot mellett is, annyira lelkesíti a magyar színészetet, ma már igen kevés nyoma van. A pénzvágy elnyomta a becsvágyat, s a szí­nésznők (tisztelet a kivételeknek !) többet gon­dolnak ruháikkal, mint szerepeikkel. A hivatás­ból hivatalt csinálnak, s a­hol a költészetnek kellene szárnyalnia , ott a számító és követelő próza terpeszkedik. Ily körülmények közt hiába kap a színház több subventiót,s hiába jobb igazga­tót, mint voltak a régiebbek,­­ a bajon nem lesz segítve, mert minden színházat egyedül és kizá­rólag csak a művészeti szellem és lelkesedés emelhet föl. E szellemet és lelkesedést előidézni —ez a legnagyobb és legnehezebb hivatás oly igazgatónak, ki a nemzeti színház fölvirágozta­­tására törekszik. A lomhult tagokat fölvillanyo­z­­ni, a szakmánymunka helyére a mindig előbbre törő buzgalmat helyezni, új vérforgást teremteni, s visszaállítani a művészet iránti igaz kegyele­tet — oly munka ez, mely sok fáradtsággal, bajjal, nyugtalansággal, de ha sikerül, egyszers­mind dicsőséggel is jár. — Mihelyt a megújult élet jelei mutatkozni fognak, visszatér a közön­ség folytonos érdekeltsége s fejlődni fog a hazai színirodalom is ; mert ugyan miként kívánhatjuk a műbarátok szaporodását akkor, ha kitűnő ta­gok is fölmentik magukat a szerep betanulásá­nak kötelességei alól? s hogyan várhatjuk a drámairodalom emelkedését akkor, midőn az író tudja, hogy minél emelkedettebb művet ír, az előadók annál inkább tönkre teszik ? Kétségte­len dolog, hogy minden a szerint történik a szín­művészet körében, a­mint meg van vagy hiány­zik a színpad tagjaiban a komoly becsvágy. Ezt kell tehát fölkelteni minden áron, új erők szer­zése és nemes versenyek által. Az új erők persze nem érnek föl mindjárt a régiebbekkel, de sar­kalhatják őket. Igyekezniük kell miattuk, mert a fiatalabb nemzedék néhány év alatt nyakukra nőhet, annyival inkább, mert most nem egy el­sőrendű tag kitűnősége azon alapszik, hogy nincs nála jobb, s mert a routinban, mely mai nap a költösséget pótolja, hamar akadhatnak jobb utó­dok. E szempontból nem vagyunk igen szigorú­ak a mostanában oly gyakori vendégszerepelte­tések és próbálgatások iránt sem, bár sok ily próbát szívesebben látnánk az intézet házi szín­padján, ha ugyan volna egy ilyen. Ha tíz ven­dégszereplő közül, csak egy is beválik: a ki­­lencznek sikeretlenségét már szívesen eltűrhet­tük. A fődolog ugyanis, most az, hogy a személy­zet hézagai betöltessenek s a babérain elbágyadt személyzet új erőkkel frissitessék föl, melyek nem jutnak ugyan be egyszerre a kerékvágásba de ha igaz becsvágyuk van, e rövid idő alatt ér­vényesíthetik tehetségüket. Ne találja az olvasó különösnek, hogy Carina k. a. Selikája ez álta­lános észrevételekhez vezetett; épen az ily becs­vágy és nagy buzgalmú énekesnő szereplése jut­tathatja eszünkbe, hogy mi különbség van az igazi törekvés és a szakmánymunka hatásai kö­zött. A magyar mérnökegylet szombat este szakülésében (elnök: Hollán Ernő, jegyző : Hieronymi Károly) legelőször Herrich Károlynak a földöntözés tanulmányozása ügyé­ben tett indítványa olvastatott fel, melyben elő­­adatott, mily kívánatos volna, ha­­­ hazai mérnö­keink közül valaki a földöntözést különös tanul­mánya tárgyává tenné s ezért indítványozó fel­kéri az egyletet, hogy saját tagjai közt eziránt pályázatot hirdessen , kijelenti egyszersmind, hogy maga részéről e czélra 1500 frankot fel­ajánl s fel van hatalmazva Türr tábornok úr részéről ugyanannyit felajánlani. Ezután az ezen ügyben kiküldött véleményező bizottság jelen­tése olvastatott fel, melyben a pályázati feltételek meghatároztatnak s határidőket a jövő 1871. év január 1-je tűzetik ki. Ezzel kapcsolatban a bizotts­ még azon véleményét fejezi ki, keressék fel a földm. minisztérium egy oly szakembernek Olaszországba kiküldésére, a­ki a földöntözést elengedőleg tanulmányozva visszatértekor egy tanszéket legyen képes betölteni. Közhelyeslés­sel fogadtatott. Következett egy más bizottság jelentése a po­litechnikum elhelyezése iránt. A bizottság ezen ügyben kérvénynyel óhajt a képviselőházhoz fordulni, melyben a Pestre való áthelyezés mel­lett szól , a technikai ügyek fontosságát fejte­getve, a műegyetemmel kapcsolatban egy ipar­­múzeum felállítását indítványozza. A szakülés ezután választmányi üléssé alakult át.

Next