A Hon, 1870. május (8. évfolyam, 99-123. szám)

1870-05-04 / 101. szám

azt akartam követ­keztetni,hogy a szabadság és autonómia érdekében­­ több független és több demokrata elemet kell­­ege bevonni, és nem azt, hogy a hivatalnokokat ki kell zárni. Azt is felhozza a „Napió“, hogy az indítvá­nyok előleges beadására kitűzött 24 óra rászólá­­sa által hibát követtem el,­­ mert Bihar is ilyest határozott. Ez inkább insinuatio, mint ar­gumentum. Különbség van a közt, hogy a me­gye, mit határoz saját ügyrendé­ben, mert ez autonómia és a közt, hogy m­i­n­­d­e­n megyére a központban szabjanak ügyren­det, mint a 46. §. esete akarja. Abból is fegyvert csinál B. Zs., hogy Borsod a javaslat mellett nyilatkozott! Szép! De hát ha előbb Bihar azt határozta volna, hogy neki a ja­vaslat nem k­e­ll, — ezt is ily jó néven vet­te volna a „Napló“. Dehogy, dehogy! Azt ki­abálta volna, ahol az anarchia! m­, a megye a törvényhozásba elegyedik! Mert a­ki nálunk tér­det fejet nem hajt, az forradalmár, s a­ki B. Zs. úrral ellenkező véleményen bátorkodik lenni, az — nem tud vívni. Eddig a „Napló“ okoskodása, — végül me­gint „vic­czel.“ — Erre csak azt jegyzem meg, hogy B. Zs. sok czikkében olvastam már azt, hogy „hosszabban időztünk e tárgynál, mint ta­­lán k­i 11 e 1t volna.“ Ez a refrain itt is előfordul , különös ! De hát meddig kellett volna időzni ? Megmondom őszintén: míg a tárgy és a meggyőződés követeli, azon túl ne írjon semmiféle személyeskedést, akár dythh­­­amb, akár gúny kedvéért, és akkor nem lesz szükség a refrainre. Ezt nem az én, hanem az olvasó közönség érdekében bátorkodtam taná­csolni. Hegedűs Sándor: (Fox) Bécs,május 2-án Ma már sok bizonyos­sággal lehet mondani, hogy Kellersperg a cabi­­netbe lép. Taaffe gróf gráczi útja nagy­­részben neki szólt, azon rövid látogatásnak, a­melyet a belügyér Rechbauernél tett, nem volt politikai értelme. Ha jól vagyunk értesülve, úgy Kellers­perg még ma ide érkezik. A csehekkeli érte­kezletet­­azután ő fogja vezetni, miután sem Po­­tocki sem Beust nem tudnak a csehekkel boldo­gulni. A propos, tegnap hibásan jelentettük, hogy Rieger és Sladkowsky már Prágába utaz­tak , nem, itt vannak még, ma személyesen volt szerencsénk őket láthatni. Rieger és Sladkows­­ky helyett azonban Klaudy és Martinitz mentek Prágába, számot adandó az itteni alkudozásokról honfiaiknak. Kellersperg a csehek előtt igen gra­ta persona, s furcsa, a centralistáknál sem oly gyűlöletes, mint a többi foederalisták. Ezen kö­rülmény az, a­melyre az új kormány terveit építi. A lengyelekkel Potocky már végzett, a­mi an­nál könnyebb volt, miután a lengyeleknek na­gyobb concessiót szándékoznak adni. Ha már most Kellerspergnek sikerülne a cseheket meg­nyugtatni, akkor kész volna az új államforma, s Beust egy győzelemmel ismét többet számlálna ujjain.­ Kellersperg kijelentette, hogy ő csak akkor engedi magát hivatalosan kineveztetni, ha a ki­egyezkedés megtörtént, előbb semmi esetre sem. Hogy melyik tárc­a fogna ez ij Nagy Sándor kezeibe jutni, az­ a minisztérium végleges alakí­tásától függ,­­ előre megmondani lehetetlen. Tá­jékozásul azonban mondhatjuk, hogy a lapok a közoktatásit szánták neki, míg Kellersperg a valóságban mindig a belü­gyekre áhítozott. S a­mint mi Taaffet ismerjük, nem föltételezzük róla azon udvariasságot,, hogy mostani helyét át­adja másnak, a melyhez mindig nagy előszere­tettel viseltetett. A­mi a Potocki Beust féle ellenségeskedést il­leti, úgy daczára a félhivatalos dementiknek, egész épségben fentartjuk állításunkat, sőt ismételjük, nem hogy a feszültség csakugyan beállott e két államférfi közt, de még most is tart daczára annyi békítő kísérletnek. Különben az általunk említett audientiáját Potockinak minden oldalról igazolják. Messze vagyunk azon­ban az uj Pressével tartani, a ki az államkan­­czellárt már letépettnek tartja, s pedig igazon ok­nál fogva, mert tudjuk, hogy Beust gróf a hatal­mán ejtett csorbát már kiköszörülte, s jelenben régi állását ő felségénél osztatlanul bírja. Törvényhatósági élet. Pécs városának legközelebbi közgyűlése igen izgalmasan folyt le. Közöljük a két napi izgatott vitát fővonásaiban, s ez elég htt képet bán egy népet sem vezet tökélyesülésre, ha­nem igen is, lehet egy tökélyesült állapot ter­mészetes szüleménye. Innen van, hogy zilált viszonyú népeknél, csak ábrándos költők s nem higgadt államférfiak kívánják a köztársaság létesítését, miután ahhoz, hogy e forma igazán boldogító legyen, a nép magasb fokú műveltsége s köztársasági erények kellenek. Spanyolor­szág ma még nem bir e föltételekkel, de dolgoz­nak rajta, hogy idő múltán megszerezhessék..„A köztársaságot nagyon meg kell érdemelni“ — mondja egy amerikai publicista. A cadixi republikánus fölkelésnek, mely de­cember 5-én (1868) tört ki a kormány ellen, nem volt mélyebbre ható gyökere. Nem csak a kormányt, hanem magát Cadix városát is meg­lepte az. Fejetlen lázadás volt, alkalmas vezér és kellő hadiszerek nélkül. Ekkér e fölkelés ma­gától is kialudt volna,ha a kormány katonaságát vezénylő tábornok több belátással és türelemmel bir. De a fájdalom­ nem birt.Az erődből azonnal lövetett a városra, megöletett ártatlan gyer­mekeket és asszonyokat, s ez­által a fölkelés lassan izzó tüzét szilaj lángokra lobbanta. Szom­battól keddig tartott az utczai harc, s a tér urai a fölkelők maradtak. Mindamellett a fölkelés életképtelen lévén, az amerikai konzul közben­járása folytán a lázadók letették fegyverüket. Malagában is volt lázadás, de kevesebb sikerrel. Ez a felkelés azonban mégis több ember életébe került, mint maga az ország forradalma. A másik támadást az egyháziak mérték a mai­­ Spanyolországra. A papok ott századok óta kor­látlan hatalom és roppant gazdagság urai lévén­ elszaporodtak s a lakosság jelentékeny­­részét képezték. Csak magának a szevillai kathedrale­nak több mint száz papja volt, s az összes egy­­­házmegyéknek tizennégyezer. Az uj kormány elrendelé, hogy az egyházi kincsek, melyek a nép adományából gyűltek, a nemzet javára el­vétessenek, s a birtokbavétel napjául egész Spanyolországban a múlt évi január 25-dikét tűzte ki. Burgos kormányzója, Castro e napon megjelent a dóm kapujánál, hogy a kormány rendeletét végrehajtsa. A papok által fanatizált nép már előbb is halállal fenyegeté Castrot, úgy hogy ő sohasem ment ki védörség nélkül, s ugyanabban a szobában nem halt két éjjel egymásután. De jan. 25-én fegyveres kiséret nélkül ment a templomba, gondolván, hogy a papok jelenléte s a hely szentsége úgy is meg­óvják. Clax titkárja volt vele. A templomkaput csukva találták, s csak az érseki palotán keresz­tül juthattak be. Magas egyházi méltóságoktól környezve kezdték fölvenni a leletezést, mialatt a templom elé nagy néptömeg gyűlt, mely ócsá­­rova a kormány rendeletét. „Viva Carlos VII. Viva la religion“ kiáltásokkal tódult a templom­ba, hol a kormányzót megragadták, törszurások­­kal esték el s lábukkal tiprák. Vére a templom lépcsőin folyt le. A dühös tömeg a piaczra huj­­szolván a holttestet,szivét és szemeit kiszakgaták s embertelen csonkitgatásokat­­vittek véghez rajta — az ég nevében. A tomboló tömeg ez embertelenségét egy szóval sem igyekeztek csi­­títani a papok. Bűntársak voltak-e vagy gyá­vák ? nem tudni bizonyosan. Annyi azonban áll, hogy nem úgy viselték magukat, mint keresz­tyén papok. E borzasztó esemény azonban használt Spa­nyolországnak. A véres tény ugyanis minden ékesszállásnál meggyőzőbben beszélt a vallás­szabadság mellett és a papi uralom ellen. Mad­ridban rögtön roppant küldöttségek követelék a vallásszabadság azonnal való kinyilvánítását. A pápai nuntius lakását ostrom alá vették, czi­­merét a kapu fölül leszakíták,­­s maga a nuntius is csak úgy menekülhetett meg a bántalmazások­tól , hogy egy idegen követség oltalma alá futott. Múlt évi febr. 11-én ült össze az alkotmányo­­zó gyűlés. Háromszáz tagja közül 213 szavazott a kormány mellett. Határozott köztársasági het­venöt van, köztük kiváló nevezetességek, mint Orense, e jeles államférfi, s Castellar, az ország első szónoka. A gyűlés elfogadta a széles de­mokratikus alapon nyugvó alkotmányt, melyet a kormány ajánla, s addig, míg ismét királyt ültetne a trónra, Serranót választá meg régens­­nek. És ma is ő még az ország névszerinti feje, de mindenki tudja, hogy mögötte tényleg Prim tábornok, a nép bálványa, tartja kezében a ha­talmat. Mind e sikerek daczára is, a kormány állása folyvást igen nehéz, mivel maga a kormány sem áll ugyanazon párt határozott férfiaiból, hanem többféle töredék egyesülése, és a nemzet is csu­pán Izabella és a jezsuiták örök elűzésében ért egyet. Újabban is köztársasági mozgalmakat kellett a kormánynak kiállani, mivel az a körül­mény, hogy a trónra máig sem kaptak királyt, folyvást erősbíti a köztársaság pártját. A mai bizonytalan állapotokban csak kettő bizonyos. Egyik az,­­hogy az inquisitió lángja soha sem gyűl ki többé,­­ a Bourbonok trónja örökre el­veszett. A másik meg az, hogy a jelenlegi kormány a legjobb mindazok között, melyeket Spanyolor-­­­szág évek óta látott.­­ Mindazon adatokat, melyeket itt elmondunk, koronkint, egymás után, bár hosszabb időközök­ben,de olvasó már e lapok közönsége. Mindamel­lett jónak láttuk azokat egy vázlatos képben újra összefoglalni, annak bebizonyítása végett, hogy a szabadságát visszanyert Spanyolország ügyei minden baj daczára s­em állnak oly rosz­­szul, mint a­hogy némely illiberális lap elhitetni szeretné. Spanyolországban ha lesz jelentékeny változás, az nem hátra felé, hanem előre való lépés leendő­­ fog nyújtani azon siralmas állapotról, melybe­n Pécs városának ügyei a mostani vezetés alatt­­ sodortattak. A tárgy, mely körül a szenvedélyes vita folyt, a „P. L.“ szerint következő:­­ Utolsó alkalommal Pécs városa pénz­tárának megvizsgálása végett bizottság­t küldetett ki, s ez 50,188 ft hiányt der­ü­­­ tett ki. Mintegy harmincz képviselő ennek folytán magán után felterjesztést intézett a bel­ügyminisztériumhoz. A belügyminisztérium erre, mint a polgármes-­­­­er egész őszintén bevallotta, a közgyűlés­­hez czímezve egy leiratot küldött az ügy elinté­zése érdekében. E leiratot, habár a köz­gyűléshez volt intézve, a tanács, a közgyűlés elől önkényileg elvonta, állítván, hogy az a tanács hatásköréhez tartozik, mert a tanács ellen vádakat foglal magában, s e leirat­ra azután jelentést is tett, e jelentés tartalmá­ról azonban a közgyűlés nem értesittetett. Ugyanez alkalommal azonban a közgyűlés azon határozatot hozta, hogy miután a tanács s a polgármester eljárása által magát kijátszva látja, intéztessék felterjesztés a belügyminiszté­riumhoz a város pénztárát illetőleg, magának a városi közgyűlésnek kebeléből. E határozat nemcsak a jegyzőkönyvbe nem vétetett föl, de a minisztériumhoz való felter­jesztés is meghiusíttatott a polgármester által — a legtörvénytelenebb után. Ezen ügy, s ez a tényállás hozatott a legkö­zelebbi közgyűlésen szóba Chachinovich városi képviselő által, a­ki egyszersmind felvi­lágosítást kért a főjegyzőtől s a polgármester­től, hogy miért nem teljesítették a közgyűlés határozatát ? A főjegyző s a polgármester a leggyermeke­­­sebb módon hárították egymásra a hibát e miatt. A főjegyző azt mondta, hogy ő nem érz m­agát feljogosítva a felterjesztés aláírására, a polgármesterhez pedig azért nem nyújtotta be a felterjesztést aláírás végett, mert tudta, hogy úgy sem fogja aláírni. Hallott-e ennél valaki furcsább dolgokat! A főjegyző s a polgármester e hibás és ment­­hetlen eljárása éles bírálat alá vétetett a köz­gyűlés által. Felhozták és igen­is alaposan,­­ hogy a közgyűlési határozatok végrehajtását nem lehet a polgármester kényekedvétől függő­vé tenni. Vagy teljesítse a közgyűlés határoza­tát, vagy mondjon le, s ne törpítse pictus mas­­culussá a városi képviseletet. De a polgármester maga elnökölt a közgyűlésen, kimondotta a ha­tározatot, — és foganatosítását aztán mégis ő akadályozza meg. Ez oly eljárás mely okvetle­nül elítélendő, még akkor is, ha ily eljárás mel­lett valóban nem rejlenek egyéb magán­s ké­nyes érdekek. A vita folyamában az az indítvány létetett, hogy 24 óra alatt fizesse be a tanács s a pol­gármester a pénztárba a hiányt. A polgármester hevesen tiltakozott ezen indítvány elfogadása ellen, s arra utalt, hogy be kell várni a már megindított vizsgálat eredményét. Végül határozatba ment, hogy Chachinovich maga készítsen egy felterjesztést a belügymi­nisztériumhoz. E felterjesztés felolvastatván, a közgyűlésen vita nélkül elfogadtatott. A polgármester maga elnökölt ezen ülésben is, melyben leginkább volt ér­dekelve. S miután a felterjesztés határo­zatba ment, kijelenté ismételten, hogy nem írja alá a felterjesztést. Sajátságos fogal­mai lehetnek ennek az urnak a constitutionális életről! Végre —a hosszú vita után, önmagának még nagyobb compromittáltatásával, — aláírta mégis nagy bajjal a polgármester a felterjesztést, mi­után arra történt utalás, hogy csakis hi­telesítés végett szükséges az ő aláírása, s ebből még nem következik az, hogy osztaná is mindazt, a­mi benne van a felterjesztésben. Hunyadmestye ápr. 28-án s következő nap­jain tartá évnegyedes közgyűlését. A­ki jelen volt e közgyűlésen az meggyőződhetett a hu­­nyadmegyei állapotok szomorú voltáról. A na­pisajtó gyakran szólalt föl Hunyadmegye tekin­télyének s javának érdekében, de e felszólalá­soknak úgy látszik nem volt sikere, s Hunyad­megye még ma is a leghatalmasabb érvet szol­gáltatja mindazoknak, kik ellenségei lévén a municipális életnek, kész örömmel kapnak a visszaéléseken, hogy a municipális szabadság káros volta mellett érvet kovácsoljanak. A­mi Hunyad megyében a dolgoknak új, ren­des s a municipális életnek megfelelő folyamot adhatna, az csak a megyei bizottmány erélyes fellépése volna. De épen itt fekszik a hiba. Nem akarunk ugyan a megyei bizottmány valamennyi tagjai fölött szólani, mert tudjuk hogy vannak köztük jó hazafiak, s kötelességérző polgárok. De egy nagy hibát követtek el, midőn nem foglalják el­­ a törvényes tért, s nem jelennek meg a megyei közgyűléseken; az, hogy a megyei bizottmány­nak szine java, legnagyobb része hiányzik a gyűlésekről, lehetővé teszi oly elemnek uralom­ra jutását, melyet már tettei után eléggé ismer­hetnek a megyében, mert ez okozá ott a köz­ü­gyek elhanyagolását s a megyének­­ példa­szóvá vált erkölcsi corruptióját. Sajnos de való, hogy ezen töredék megyei gyűléseken még most is­. Nopcsa László vizi a vezér szerepet. Egy ily erkölcsi és poli­tikai halott működése valóban nem lehet áldást­­hozó a megyére nézve. Megtörtént, hogy egy megyei közgyűlés al­kalmával nyilvánosan tolvajnak nevezett egy más szónokot. A jelen közgyűlés alkalmával is — minden illedelem megvetésével — botjával perorált, s azzal fenyegette a szónokot, ki nem szólt az ő ínye szerint.­­ A többi közt indítványt ten, hogy olvastassák s fel a bizottmányi tagok névsora, hogy kitűnjék,­­ kik nincsenek jelen. S miután 3 órai vita folyt e­z felett, a névsor felolvasása után odahagyta a­­ gyűléstermet. Feléje sem nézett többé, pedig a­­ fontosabb elintézést érdeklő ügyek csak ezután következtek. De a báró ugy látszik azon nézetben volt, hogy ő már, miután egy egész délelőttet elrabolt a bizottmánytól — teljesítő kötelessé­gét. — (xy.) A közü­gyek érdekében. A Pesti Napló i.é.90. számában Dárdáról,Sze­­melits Ferencz aláírással a kir. törvényszékek és járásbíróságok tervezett elhelyezése ellen, egy czikk jelent meg, melyre a következőkben vála­szolni kötelességemnek ismerem. A kérdéses czikk mindjárt bevezető részé­ben köszönetet mond a miniszter úrnak.Álljanak itt saját szavai: „lehetetlen a miniszter úr legjobb intenzióit fel nem ismerni, mely szerint a törvényszékek és járásbíróságok tetemes szaporításával a gyors igazságszolgáltatás követelményeinek, és a per­lekedő felek figyelemre méltó érdekeinek min­den irányban megfelelni törekedett.“ Ezen általam is helyeselt elismeréssel azon­ban ellenkezőleg, a törvényjavaslatból azt kö­vetkezteti, hogy az elhelyezésben a legszűkebb körű­­provincialismust és azzal kapcsolatos ön­zést tapasztaljuk,mely a hozzá intézett petitiók­­ban és informatiókban nyilvánulva, a törvény­­,­székek illetéktelen szaporításában, és exclusiv érdekeket kereső elhelyezésében találta megol­dását. Ha czikkíró szerint a törvényjavaslat a gyors igazságszolgáltatás követelményeinek megfelel, akkor indokolatlan azon vádja, miszerint a tör­vényszékek illetéktelenül szaporíttatnak, és a provinciális érdekek részrehajlólag törvénytelen pártolásban­ részesíttetnek. Ha a törvényjavaslat a gyors igazságszolgál­tatás követelményeinek megfelel, akkor nem helyes czikkíró azon következtetése, hogy Bara­­nya megyének felesleges két törvényszék, elég egy is,­ mert a perlekedő igényének és a gyors és olcsó igazság-kiszolgáltatás elvének csak akkor létezik elég, ha a jogaiban üldözött fél, ítéletmondó biráit minél közelebb találja, s íté­letet gyorsan nyer, — fel kell tenni, hogy mind­ez két törvényszék útján inkább elérhető, mint egy törvényszék által. Ha a kérdéses törvényjavaslatban, a miniszter úr legjobb intenziói felismerhetők, — a törvény­székek szaporításával és exclusiv érdekek le­győzésével szerintem helyesen és következete­sen a miniszter urat vádolni nem, de őt csak di­csérni lehet. Sz. F. úr, a kérdésben forgó czikkben Baranya megyére egy törvényszéket elegendőnek véle­ményez, vagy ha a törvényjavaslatban kifejezett elvek az alkalmazásban is helyeseknek ismertet­nek fel, — ám legyen kettő, de a második tör­vény­szék ne mint a törvényjavaslatban előter­jesztetik, Siklóson, hanem Mohácson állíttassék fel, — ezt kivánja több érdek. Ha a törvényszékek kérdéses elhelyezésénél Baranya megye területi nagysága, népessége, fekvése vétetik figyelembe és kiinduló pontul, akkor kétségtelenül igazoltatik e megyében a két törvényszék szükséges volta. Baranya megye területe 83 □ mf. Ha a 65 □ mértföldre terjedő Tolna megyére három, ha a 96 □ mértföldre terjedő Vas megyé­re négy, ha a 100 négyszög mértföldre ter­jedő Zala megyére öt törvényszéket lehet és kell állítani, úgy hiszem, hogy a 83 négyszög mértföldnyi Baranyáról azt vitatni, hogy neki egy törvényszék is elég, nem kevesebb mint az olcsó és gyors igazságkiszolgáltatásnak útjába akadályokat gördíteni. Baranya megye népessége a legutolsó nép­­számlálás szerint 261,725 lélekből áll, e szám elég nagy érv a törvényjavaslat mellett. Baranya megyét az u. n. Mecsek és siklósi he­gyek három részre osztják. A Somogy és Tolna szélében elterülő, a 40570 lelket számláló hegyháti járás képezi a megye északi egyik részét, melyet a megye székvárosá­tól a Mecsek hegylánczolat választ el. A villány-siklósi hegyek déli lábánál, mint második választó vonalnál fekszik a 36089 lel­ket számláló siklósi járás, így a baranyavári já­rás egy jó része. E két hegyláncz között fekszik Pécs városa, a megye székhelye. Bár szellemi és anyagi tekin­tetben egyik megyebeli város sem versenyezhet ezzel, mégis a megyét két helyen átszelő s azt részekre osztó hegyek, vagyis a helyrajzi fek­vés, — azt eszközük, hogy a megye kereskedel­mi érdeke nem Pécsett összpontosul, — de a hely fekvése szerint a hegyháti járásé inkább Somogy és Tolna, a siklósi és baranyavári járá­soké pedig a szomszédos Slavónia felé irányul. Egy önzéstelen tekintet a térképre, feltéve, hogy a megyék eddigi czéltalan, az igazságszolgálta­tás és közigazgatás tekintetéből sem helyesel­hető felosztása, figyelmen­ kívül hagyatik, s az a már túléltek közé fog soroztatni, feltéve, hogy a gyors és olcsó igazságszolgáltatás elve nem szójáték, de tény akar lenni, a saját érdek árán is óhaj­tozik, mindenki kénytelen a kérdésben forgó törvényjavaslat abbeli intézkedésének he­lyességét felismerni, hogy Baranya megyében két törvényszék felállítása szükséges. Pécs bár a megye központjában fekszik, de mert a megye két nagy részétől hegyek által van elválasztva,­­ mert a megye 83 négyszög mölden terül el,ekkér jóval távolabb fekszik a két hegyen túli résztől, mintsem a mindinkább emel­kedő ipar és kereskedelmi érdekeknek, az olcsó és gyors igazságkiszolgáltatás elvének, csak Pécsett felállítandó egy törvényszék által, a gyakorlatban,bárminő apparátussal meg lehetne felelni. Sz. barátom azon érvelésére, hogy ha csak­ugyan két törvényszék lesz Baranyában, a má­sodik törvényszék ne Siklóson, de Mohácson állíttassék fel,­­ mielőtt válaszolnék, kell hogy álláspontomat még egyszer figyelmébe ajánljam. Én ugyanis a megyék és járások jelen fel­osztását, a jövőre nézve mint tarthatlant tekin­tem . —­ Sz, a mostani határokat tekinti kiindu­lási pontul. Ő érvül hozza fel Mohács mellett, hogy a ba­ranyavári járás egészen Mohács alá terjed: — én ezen beosztást, úgy azt, hogy egy járás 64,560 lelket számláljon, a jövőre tarthatlannak és czéliránytalannak tartom, s hinnem kell a helyesebb beosztásban, ellenkezőleg­­marad a régi rész. Ezen álláspontból indulva ki, s tekintve a megye térrajzát, Mohács, mint a megye szélén fekvő, már fekvésénél fogva, hátrányban ma­rad a Dráva vidéknek épen közepén fekvő Sik­lós mellett. Mohács melletti érvelésében az én barátom sok mindent feled. Először is azt állítja, hogy Mohácsot­­és Dár­dát jó kövezet út köti össze, míg Dárda és Sik­­lós között kövezett út nincs. — ez annyiban való, a­mennyiben igaz az, hogy Mohács és Dárda között vasúti összeköttetés van. A baranyavár- lipovai, Dárdát Siklóssal összekötő köves út ez őszön már a forgalomnak át fog adatni, tehát a­mint a még nem létező­­ vasúti összeköttetés csak fog lenni Mo­­­­hács és Dárda között, és úgy fog lenni még ez is őszön jó kövezett út által összeköttetés Siklós és Dárda között is, de Nagy Harsány Beremend és Dárda között készül már tényleg a második kövezett út is ,­­következőleg Dárda és Siklós között, mire a törvényjavaslat életbe lép min­den igényeket kielégítő kövezett utakkal fo­gunk bírni, ez a tény. Másodszor, a számokkal nagyon könnyen bá­nik a czikkiró; Mohácsnak nem 13,500, de 12463, — Duna-Szekcsőnek nem 6000, — de 4683,—Német-Bólynak nem 4000, de 2725 la­kosa van, — következéskép a Mohács mellett felhozott sértett egyének száma nem akkora, mint czikkiró felsorolja. Mohács állítólagos nagyszerű kereskedelme csak átmeneti természetű; azon körülményt hogy a pécsi kőszenet és siklósi bort a határán keresztül menő vaspályán szállítják a Dunára, neki előnyül számítani nem lehet. Belélete és kereskedelme, a be­avatottak tanúsága szerint semmivel sem különb a húsz esztendővel ez­előttinél, következőleg az állítólagos nagysze­­rűség csak középszerűségre reducálandó. Hogy Siklóst a vasúttól 800 láb magas he­gyek választják, igaz, ha torony irányában akar a t. czikkb­e menni, de ha a nagyon jó karban lévő Siklós Villány közti kövezett utat akarja használni, egy óra alatt a villányi vasút­állo­másnál lehet, mint már több ízben is tette. A volt császári kormányzati alatt Siklóson Az orsz. képzőművészeti társulat má­­ jus 2-dikán tartott ülésében a bíráló Jury jelen­­tése alapján tudomásul vette, hogy a folyó évi sorsolásra következő művek vannak megvásá­rolva: Thán Mórtól „Hunor és Mogor;“ Székely Bertalantól „Az apáczaMunkácsi Mihály­tól „Száraz malom ;“ Pál Lászlótól tájkép; Markó Ferencztől „Száraz malom;“ Markó Károly­tói tájkép; Schaffer Bélától csendélet; Brodszkytól „balatoni táj; “ Mészöly Gézától „Hintersee;“ Böhm Páltól „Szénagyűjtés;“ Maisch-tól „ta­nulmányfő;“ Grimmtől „Kecskeméti puszta.“ Keleti Gusztáv nagy tájfestménye, a „Számű­zött parkjai;“ valószínűleg szintén a sorshúzás egyik legfőbb nyereménye lesz, miután megvá­sárlására már megtörténtek a kellő lépések. Telepy Károly titkár bemutatott az idei al­bumlapok közül kettőt: Wágner Sándor „Nőrab­­lását,“ és Thán Mór „Sz/'Cecziliáját.”.­Továbbá jelentést tett, hogy a mostani tárlat eladó kül­földi műveinek megvételére semmi ajánlatok nem történtek és csupán két kisebb tájképnek akadt vásárlója. Általában ez ülésen a titkári jelentésnek sem­mi örvendetes­ része nem volt. Daczára, hogy a kiállítás iránt nagyobb érdek mutatkozott, mint azelőtt, a múlt havi tárlati jövedelem alig haladja meg a 300 frtot, holott csupán az előle­­ges kiadások (a külföldi művek ideszállítása) 618 frtra rúg, s mivel a tárlat csak május vé­géig lesz már nyitva, nem remélhető, hogy a társulatot néhány száz forintnyi deficit nem ter­­helje. E jelentéssel kapcsolatban Telepy K. indít­ványt tett, hogy a kormány figyelme, mely utób­bi időben a művészetekre úgyis kiterjedt, a kép­zőművészeti társulatra is felhívandó lenne. Ez indítvány jelentékenyebb felszólalásokra adott alkalmat, de a véghatározat­­a közelebbi ülésre maradt. Az ülés­ tudomásul vette a pénzügyminisztérium engedélyét az idei sorshúzásra, mely múlhatla­­nul dec. 26-án történik meg. Szóba jött, hogy lépések történjenek, mikép az Eszterházy-képtárból a társulat kiállítási he­lyiségébe vezető folyosó oly napokon, midőn az Eszterházy-képtár nyitva van,szintén kinyittassák, hogy így a közönséget a nagy kerülő ne riassza el a kiállítás megszemlélésétől akkor, midőn már úgy is csak egy ajtó választja el. Végül a titkár jelentette, hogy Munkácsi Mi­hály megígérte, miszerint „A siralom házban“ ezi­ti festményét, (mely külföldön oly nagy fi­gyelmet gerjesztett) elküldi kiállítás végett, társas bíróság volt, mely társas bírósághoz balyavári járás Dráva melléki része be vo osztva, — ezen elhelyezés és beosztás, ott­­ látja indokát, — hogy részint Somogymegy szélétől — Dárdáig elterülő Dráva vidékéne központja volt, részint az ezen vidékkel szóló kereskdeelmi összeköttetésben élő tőszomszédo slavonitáknak érdekeik érvényesítése tekinteté­ből, ne kellessék Pécsre messze utazgatni. Siklós ma is központja a megye alsó rész­nek. A slavonitákkal a kereskedelmi összeköttet­sek naponta élénkebbek, s nem lehet a tö­vényhozónak szomszédos érdekeket figyelme kivül hagyni, — de kell hogy érdekeik szem­mel tartása mellett, baráti és szomszédos kész­ségünknek , még az által is tanujelét adjuk hogy gyorsan és olcsón igazságszolgáltatás nyerjenek határaik tőszomszédságában. Szerény nézetem szerint, nem Mohács,­­ Siklós mellett szól a közérdek ; Mohács mellet csak azon szükkörü provincialismus s azza kapcsolatos önzés szól, mely nem a miniszte­­r országszerte és pártkü­lömbség nélkül elismer törekvésében; de, ez egy alkalommal, az é tisztelt barátom czikkében talál kifejezést. Sik­lós, 1870. April 29. Gózon Lajos: Ouizot a plebiscitumról. Több egyén Guizottól kikérte nézetét a ple­biscitumról, ő a következőkben válaszolt: „Na­gyon meg vagyok hatva azon érzelmek által melyeket irántam szíveskedtek kifejezni és ne minden szomorúság, de habozás nélkül felele azon levélre, melyet szívesek voltak hozzám íri a benne lévő kérdésről. Én „igen“nel fogok vá­laszolni a Francziaország elfogadása alá terjesz­tett plebiscitumra. Mélyen sajnálom, hogy a császár által előter­jesztett szabadelvű reformok, nem tárgyaltattak és vitattak meg előbb a törvényhozó testben úgy mint a senatusban. Azt is sajnálom, hogy a ple­biscitum a­helyett, hogy az országtól egy­szerűe e reformok szentesítését kérné,­ határozottan a egész alkotmány és alapjai helybenhagyása követelte, a­mint azok 1852 óta léteznek, így sok kitűnő polgárt bizonytalanságba , bizalmatlanságba hoztak, kik az idő által meg­tanítva, el tudják fogadni a bevégzett tényeket, még akkor is, midőn azokat rászalták és küzdöt­tek ellenök, de kik nagyon szívökön hordj­a azt, hogy megtartsák őszinteségüket és szemé­lyes méltóságukat, midőn legbensőbb benyomá­saikat áldozzák fel a haza érdekeinek, így na­gyon ok nélkül, kitették magukat annak a esélynek, hogy sok n­ép oly hasznos, min megtisztelő szavazatot elvesztenek, és keserű hangulatban hagyják a mérsékletre és méltá­nyosságra hajló egyéneket. „A kormányok egyébiránt nem igen tisztán látják saját érdekeiket, midőn hosszas politikai izgatás után, szüntelenül visszatérnek a múltra, felkeltik azon érzelmeket, melyeket egykor ez vagy ama tettek támasztott és vitatkozásba bo­csátkoznak egy oly közönség előtt, mely inkább hajlandó a jelennel és jövővel foglalkozni. Az ismételt megerősítések inkább izgatják, mint megnyugtatják az elméket és inkább megingat­ják, mint megszilárdítják a hatalmat. Azon idők­ben, midőn inkább vallási szentesítést kerestek az új kormányok, nem úyiták azt meg és bár­mily változás történt, vagy fogadtatott el a bél­rendszerben, egy uralkodó sem szentesitteté ma­gát kétszer sem Francziaországban sem másutt Európában. De bár megjegyzem az április 23-iki plebis­­eitumban hátgondolat nélkül azokat, melyeket nagyon sajnálatra méltó hibáknak tartok, nem akarom félreismerni és nem ismerhetem félre azon reformok értékét melyeket az intézmények­be behoz és azt a fontos javítást, mely abból az egész ország helyzetére származik. Ez által nagy haladást teszünk mi a szabad kormány, az országnak önmaga általi kormányzásának útján. E reformok kedvezők a közszabadságok szabá­lyos előhaladásának és a közü­gyek igazgatásá­nak. Biztosítják az­ országnak saját sorsára és kormánya tetteire való befolyását felelős tanács­adók által. S egyszersmind a hatalomra nézve, erőfor­rásává és a nemzet rokonszenvének biztosítéká­vá válnak.Képessé teszik Francziaországot, hogy megakadályozza az új forradalmakat, melyet valódi kívánsága és erkölcsi és anyagi érdekei egyaránt visszautasítanak. Ezek, nézetem sze­rint, az ország elé most terjesztett kérdésben azon fő és végleges tekintetek, melyeknek az ál­talam felhozott ellenvetéseken győzni kell. Meg vagyok győződve tehát, hogy szavazha­tunk és szavaznunk is kell hálával és remény­­nyel azon plebiscitumra, melyben a reformok vannak és hogy midőn így cselekszünk,hazánkkal egy nagy lépést tétetünk meg minden nemzeti és felvilágosodott kormány czélja felé: mi a rend

Next