A Hon, 1871. szeptember (9. évfolyam, 201-225. szám)
1871-09-17 / 214. szám
214. szám, IX. évfolyam. Kiadóhivatal: Ferencziek-tere 7. sz. földszint. Előfizetési díj: Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti kiadás együtt: 1 hónapra ........................1 frt. 85 kr. 8 hónapra ........................6 50 , 8 hónapra ........................11 „ — . Az esti kiadás postai külünküldéséért felülfizetés havonkint ... 30 kr. Az előfizetés az év folytán minden hónapban megkezdhető , s ennek bármely napján történik is, mindenkor a hó első napjától fog számíttatni. Reggeli kiadás. POLITIKAI ÉS KÖZGAZDÁSZATI NAPILAP. Pest, 1871. vasárnap, szeptember 17. Szerkesztési Iroda : Ferencziek tere 7. sz. Beiktatásta nett hasábos ily fél« betörők . . . 9 kr. Bályogdij minden beiktatásért . 80 kr. Terjedelmes hirdetések többszöri beigtatás mellett kedvezőbb föltételek alatt vétetnek föl. — Nyilt-téri 5 hasábos petit sorért. . . 26 kr. 9V" A« »lépzetisi és hirdetményidij • lap kiadó-hivataliba küldendő. E lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak «. — Kéziratok nem adatnak vissza. 11 Előfizetési felhívás „A HON IX-ik évi folyamára. Egész évre . . . 22 frt — kt Fél évre . . . 11 frt - kr. Negyed évre . . 5 frt 50 kr. Az esti kiadás postai különküldéséért felülfizetés havonkint . . . 30 kr BRT* Külön előfizetési íveket nem küldünk, mert senki sem használja, s sokkal egyszerűbb is a pénzt postai utalványozással küldeni, mert ennek bérmentesítése csak 5 krajczárba kerül. A HON kiadts-hlaflata. PEST, SZEPTEMBER 16. Nézetek a bankügy és valuta rendezéséről.'1') I. Tisztelt barátom! Engedd meg, hogy néhány czikket írhassak lapodba a napirenden levő jegybankügyi kérdés tárgyában. Amiket mondandó leszek, gondolatébresztésre szánt, könnyen tévedhető egyéni nézetek, de mégis a nyilvánosság elé lépek azokkal, mert e nagyfontosságú ügyet, mely az országnak s a haza csaknem minden polgárának vitális érdekeit érinti, kimerítő eszmecsere, és minden oldalról előleges felvilágosítás nélkül, a törvényhozás által kellőkép esintézhetőnek nem tartom. A jegybankügy tárgyában kiküldött országos bizottság oda volt utasítva, hogy véleményt adjon az iránt: „minő törvényhozási intézkedések létesítendők a jegybankügyben, hogy a rendszeres pénzforgalom biztosítása mellett a hazai hitel önálló, szilárd alapokon feküdjék.“ A bizottság ezen feladata csupán egy részének, s ennek is csak részben felelt meg. Véleményt mond arról, hogy a rendszeres pénzforgalom hazánkban az 1867-ik év végéig, a meddig t. i. az osztrák nemzeti bank szabadalma ő felsége többi országaiban fennáll, miképen biztosíttassák ; s e végre egyességet vél a pénzügyminister által megkisérlendőnek a nevezett bank iránti viszonyaink oly szabályozására nézve, mely szabadalmának az 1876. év végéig részünkről is leendő törvényesitése mellett, ezen idő alatt hazánk részére egy vagy más alakban biztosítana a bankügy kezelésére annyi befolyást, a mennyiérdekeink megóvása tekintetéből szükséges, s biztosítaná a magyar korona országai hitelszükségletének *) Jelen cikksorozat szerzője nagyfontosságú indítványát névtelenül kívánta közrebocsátani egyidejűleg a Honban és Ellenőrben, olvasóink a tárgy fontosságához méltó szakavatottakról rá fognak ismerni az államférfira, kinek véleménye mindenben correct. Szerk. kellő mértékben kielégítését, azon esetre pedig, ha ily egyesség létre nem jöhetne, azt ajánlja, hogy a törvényhozás kereskedelmünk és fejlődő iparunk érdekeinek, hazai hitelünk növekedő igényeinek halaszthatatlan megvédése végett a rendszeres pénzforgalmat a magyar korona országai részére, ha másként nem lehet, önálló jegybank azonnali felállításával is biztosítsa. Ily önálló jegybank felállításának módjára nézve registrálja ugyan a nevezett bizottság az általa kihallgatott szakértőknek azon véleményét, hogy ezen jegybank, ha máskép nem lehet, ugyanazon alapokon állíttassák fel, amelyeken az osztrák nemzeti bank jelenleg fennáll, jegyei kényszerforgalmának biztosításával, de saját részéről e tekintetben véleményt nem mond, nem szól arról sem, hogy az a nemzeti bank iránti viszonyainknak szabályozására nézve, javaslata szerint, megkisérlendő egyesség sikerülésének esetében mi történjék az 1867-ik esztendő letelte után? Feladatának másik főrészét pedig, mely szerint oda volt utasítva, hogy véleményt mondjon azon törvényhozási intézkedésekről, melyek a végett létesítendők, hogy a hazai hitel önálló, szilárd alapokon feküdjék, egészen megoldatlanul hagyja. Kijelenti ugyanis a bizottság, ésteljesen, hogy hazai hitelviszonyainknak önálló, szilárd alapokon fektetetésére mindenekelőtt egy fontos előzmény : a forgalmi eszközök teljes érczértékének visszaállítása, az érczpénznek újra forgalomba hozása s megtartása a forgalomban, vagyis a valutának helyreállítása szükséges ; kimondja, hogy a végett a közös függő adósságnak vagy állósított kölcsönné változtatásával, vagy az államjegyeknek egészben, vagy fokozatos beváltásával, a birodalmi tanácsban képviselt országok törvényhozásával egyetértőleg eszközlendő rendezése az o. n. bankjegyei kényszerfolyamának érezpénzért, teljes értékbeni beválthatásuk mellett, megszüntetése, és több oly törvényhozási intézkedések kívántatnak meg, melyek állami consistentiánk és pénzügyi viszonyaink megszilárdulása iránt növelik a külföld bizalmát, előmozdítják a magán- és közhitelt, elősegítik kivitelünket a külföldre, idegen tőkéknek hazánkbani hasznos és biztos elhelyezésére kilátást nyújtanak, s mindezek által a nagy közforgalom minden csatornájának oly tetemes érczpénzkészletteli ellátását eszközlendik, mely nélkül az érczpénzzel beváltható bankjegyek a forgalomban meg nem tarthatók, a bankók érczpénzkészlete meg nem őrizhető. Kifejti a bizottság ezen előzmények létesítésének nehézségeit s akadályait, de arról, hogy ezen akadályok mikép győzettessenek le, jelesül a valuta mikép állíttassák helyre, s arról, hogy ennek helyreállítása után is hazai hitelviszonyainknak önálló, szilárd alapokra fektetése jövőre mily módon biztosíttassák? egyáltalában véleményt nem mond. Részemről azt hiszem, hogy az országgyűlésnek, midőn a jegybankügyi országos bizottságot kiküldötte, nézete nem csak oda terjedett, hogy rendszeres pénzforgalmunk az ú. n. bank szabadalmának lejártáig hátralevő öt évre ideiglenesen biztosíttassák, hanem fő célja épen az volt, hogy a rendszeres pénzforgalom folytonos biztosítása mellett a jegybankügyben létesítendő törvényhozási intézkedések által hazai hitelviszonyainknak állása, és szilárdsága jövőre állandóan biztosíttassék. Elismerem, hogy e czélra a valuta helyreállítása,a közös függő adósság rendezése, s az ú. n. bank jegyei a kényszer forgalmának megszüntetése mellett érez pénzérti beválthatása mellőzhetlenül szükséges ; elismerem ezen intézkedések létesítésének nehézségeit, de azokat legyőzhetleneknek, elhárításukat halaszthatónak nem tartom. Elismerem tovább mind fontosságát, mind szükségességét az országos bizottság jelentésében említett azon egyéb törvényhozási intézkedéseknek is, melyek a külföld bizalmának növelésére, a magán- és közhitel előmozdítására, iparunk, kereskedelmünk élénkítésére megkívántatnak. Felismerte már ezeknek szükségességét a törvényhozás is; tett eddig is többet e czél elérésére, és bizonyosan nem fogja elmulasztani ezentúl sem megtenni mindazt, amit e czélra a törvényhozás útján időnként fokozatosan tenni lehetséges , de a bizottság jelentésében, tüzetes kijelölés nélkül, csupán csak vagy általánosságban jelzett némi törvényhozási intézkedések létesítéséig, vagyis helyesebben mondva, addig míg ezen törvényhozási intézkedéseknek időt kívánó sikere is nyilvánulni fog, a jegybankügy végleges szabályozását bizonytalan időre elhalaszthatónak azért sem vélem, mert, nézetem szerint, azon czélok elérésének, melyek végett az országos bizottság az általa jelzett törvényhozási intézkedéseket a bankügy állandó szabályozása előtt létesítetni kívánja, a köz- és magánhitel előmozdításának, az ipar és kereskedés élénkítésének egyik fő eszközét hazánkban épen a jegybankügynek önálló szilárd alapokra fektetése képezendő, és így egyenesen kitűzött czéljának meghiúsítására működnénk önmagunk, ha elérésére épen egyik főeszközének létesítését mulasztanánk el. Mindezeknél fogva azokról kívánok e sorokban szólani, amikre az országos bizottság jelentésében nem terjeszkedett ki, s elsőbben némely elveket akarok kifejteni, melyek szempontjából a jegybankügy kérdésének gyakorlati megoldásánál hazánkban, nézetem szerint, indulni kell. Mellőzöm a jegybankok nemzetgazdasági fontosságára, a jegybankügy czélszerű rendezésére vonatkozó elméleti fejtegetéseket , mert felteszem, hogy a czélszerűen rendezett jegybankok felállításának szükségessége, a hitelügy, ipar és kereskedés fejlődésének jelen fokán, általánosságban, világszerte el van ismerve ; s azért azon elveknek kifejtésében, melyeknek alapján a jegybankügyet hazánkban elintézhetőnek vélem, csupán hazánk különleges viszonyaira szorítkozom. Ez elvek következők: 1- er. Nem szenved, kétséget, hogy az osztrák nemzeti bank kiváltságai a magyar korona országaiban jogerővel nem bírnak, s hogy önálló jegybankot vagy bankokat bármikor létesíteni, törvényhozásunknak joga van. Elég e tekintetben a vám és kereskedelmi szerződésnek XX. czikkére hivatkozni, mely a hitelintézetek ügyét a monarchia mindegyik állama külön ügyének jelöli ki; az egyik államterületen engedélyezett ily intézeteket, ha működésüket a másik államterületre is ki akarják terjeszteni, arra kötelezi, hogy alapszabályaik előmutatása mellett, ott is engedélyt kérjenek, és az említett szerződésnek ezen czikkét hasonló értelemben tényleg magyarázta és foganatosította már maga a birodalmi tanács is akkor, midőn az 1868. junius 3-án hozott törvényben minisztériumát az osztrák nemzeti bank alapszabályainak lényeges módosítására a nélkül hatalmazta fel, hogy ő végre a magyar korona országai országgyűlésének beleegyezését megkivántatónak tartotta volna. 2or. Ily jegybank vagy bankok felállítására a magyar korona országainak nemcsak joguk van, de hogy a jogukkal előbb éljenek, érdekük is halaszthatlanul követeli. Igazolja ezt azokon kívül, amiket az osztrák nemzeti bankra különösen vonatkozva, az országos bizottság jelentésében a valósággal teljesen megegyezőleg találóan mond, maga azon általános tekintet is, hogy egy bank, az osztrák nemzeti bank maga, oly nagy és népes, s e felett még annyira polyglott, s oly sok, különböző anyagi érdekekkel bíró országokból álló terület hitelszükségleteinek kielégítésére, amilyen ezen monarchia, egyátalában nem elégséges; az állami és társadalmi élet, minden ágaiban eddig tökéletesen, sőt túlságosan centrálisodva volt Francziaországnak kivételével, nincs is az egész világon példa arra, hogy a monarchiánkéhoz hasonló nagyságú és népességű területen csak egy jegybank létezzék ; több, illetőleg sokkal több létezik minden ily területen, és sikerrel, áldásosan működnek. 3-or. Mindamellett, hogy a hazai jegybankügy önálló rendezésére jogunk van, s azt érdekünk is sürgősen követeli, nem tehetjük ezt mégis rögtönözve a megkívántató előkészületek és szükséges átmeneti intézkedések nélkül, tennünk kell azt tovább nemcsak saját érdekeinknek szem előtt tartásával, hanem ő felsége többi országai érdekeinek kímélésével is; sőt eltekintve, ha kell a szigorú jogkövetelményeitől is, — jó lesz megtenni mindent, a mi saját jogaink és jólétünk fenntartása lényeges feltételeinek feláldozása nélkül tehetünk annak elérésére, hogy a jegybank-ügy hazánkban ő felsége többi országaival egyetértve, azok lakóinak megnyugtatásával, összeütközések lehető kerülése mellett, úgy szólva barátságos osztály és egyesség mintájára szabályoztassék, s ezen irány követésétől csak azon esetben térhetnénk el, de el is kellene térnünk azon esetben, ha jegybankügyünk önálló szabályozásának a bíródó tanácsban képviselt országok kormánya, vagy törvényhozása részéről ellenséges indulattal jogosulatlan akadályok gördíttetnének elébe. A létező pénzforgalomnak ugyanis, bármennyire hiányos legyen, elő nem készített megváltoztatása, rögtönzött megzavarása kiszámíthatlan károkat okozna a magán- és közhitelnek, földmivelésünknek, iparunknak, kereskedésünknek és elláthatatlan bonyodalmakba sodorná a magánosok pénzügyi viszonyait is. Azon szoros összeköttetés továbbra, melyben ő felsége többi országaihoz nem csak állami, hanem nemzetgazdasági tekintetben is századok óta állunk, a létező ellentétel mellett is, bizonyos solidaritást alapított meg anyagi érdekeink és viszonyaink között, melynek erőszakos felbontása kárt okozna mind Lajtán innen, mind Lajtán túl; s a kár, mely ott okoztatnék, közvetlenül is visszahatna reánk, közvetve pedig még inkább sújtana azáltal, hogy, miután minden actio reactiot szül, a részünkről netalán követendő kiméletlen eljárás ő Felsége többi országait visszatolásokra hívná fel; s hogy az anyagi téren az összeütköző érdekek harczában a szegényebb a vesztes fél, azt épen mi magyarok már eléggé tapasztalhattuk , s azért ily veszteségek veszélyeinek, valamint bármely más nemzet, úgy mi is csak azon esetbentehetjük ki magunkat, de kell is, hogy kitegyük magunkat akkor, ha állami önállásunk, szellemi és anyagi fejlődésünk biztosítása a jelen nemzedéknek önfeláldozását a jövőknek jólétéért múlhatlanul szükségessé teszi. 4-er. Azon kérdésre, hogy a jegybankügy rendezésénél hazánkban az engedélyezési vagy szabad bankrendszer követtessék-e ? s az első esetben csak egy jegybank vagy több ily bank is engedélyeztessék-e? részemről csak annyit nyilváníthatok, hogy elméletileg a törvények által általánosan megszabott korlátok és eljárási módozatok között akadálytalanul mozgó szabad bankrendszert vélem legjobbnak; e rendszert hatalmas fegyvernek tekintem azon akadályok legyőzésére, melyekkel a nemzeteknek földmivelésük, iparuk. A HON TÁRCZÁJA. Epimr si muove! (És még is mozog a föld!) Hegy uy hat kötetben. Irta Jókai Mór. Ötödik kötet. (Folytatód.) A hősnő, Kálmán tollat és tintát kért házigazdájától, hogy még az éjjel átdolgozza uj szinművét. Ha készen lesz vele, majd ledül a pamlagra s alszik ott. Fényes reggel volt, mikor Bányaváry mámoros álmából felébredt, s akkor úgy rémlett előtte, mintha egy gyertya még mindig égne az asztalon , aminek gombává nőtt kanócza csak veresült és bűzöl, de nem világit. Az asztal mellett pedig mintha egy ismeretlen ember ülne arczával két karjára borulva és álomtól elnyomva. Ez nem lesz igaz, mondá magában Bányaváry, azzal felugrott az ágyból, az ágy mellett volt egy kőkorsó, meg egy dézsa, mind a kettő tele vízzel. A korsó víz felét kiitta, a másik felét a dézsa fölé tartott fejére öntötte, azután az egész fejét beledugta a dézsa vízbe, s azután megint kihúzta onnan s az asztal felé tekintett. Az az eltakart arczu ember még mindig ott ült. Es, én még most is álmodom: gondolá magában s vette a szék karjára készített durva vászontörülközőt, jól megdörzsölte vele arczát, szemeit, a fejét köröskörül, hanem az asztal mellett ülő alak csak nem akart eltűnni onnan. Végtére is kénytelen volt elfogadni, hogy amit lát, az valóság. Hogy ő maga hogyan került ide ? arról már voltak homályos sejtelmei, sőt az iránt is : kezdett tisztába jönni, hogy ő maga valami színházigazgató, akinek ma valahova haza kell menni, hanem hogy ez a másik alak hogyan került ide, és ki fia ? arról mentül jobban gondolkozott, annál jobban megfájdult tőle minden hajaszála. Mert a részeges embernek a fejéből kiűzött esze a hajaszálaiba menekül s másnap úgy érzi, mintha minden szál haja egy külön élő öntudatos állat volna. ügy fél ettől az arcz nélküli embertől! Oda lopózott hozzá: váljon mi lehet az az irás, ami előtte hever ? Beletekintett. Színmű! Elolvassa a kitárva talált lapokat. Nagyon érdekesnek találta a dolgot. Szépen kihúzta az alvó könyökei alól a többi részét is az írásnak s kiosont vele a kertbe. Az alvót hagyta aludni, a gyertyát hagyta égni. Rövid idő múlva fut be lélekszakadva az öreg szolgáló Cseresnyés uramhoz, hogy Bányaváry ur megbolondult: ott kinn szaladgál a kertben, valamit olvas, kaczag és tánczol, ugrál s ami fődolog, mind összetapossa az ugorka indákat. Cseresnyés uram fölteve magában, hogy megszemléli a dolgot, de a kert ajtóban majd feltaszította a szeleburdi, aki szétszórt bajjal rohant be a házba, ragyogó arczcal kiabálva: „ez Kálmán! ez Kálmán!“ s a kis szobában nyakába borult a felriasztott alvónak: „te vagy az Kálmán !“ És aztán összevissza csókolta. Kálmán csak nézett rá hallgatva, míg az kérdést kérdésre intézett hozzá. — Hogy jösz ide? Te írtad ezt? Ránk gondoltál ? Hogy vagy ? Mi bajod ? Szeretsz még bennünket ? — No ne nézz hát rám ilyen komolyan , ne verj meg ezzel a hallgató arczoddal! Részegen szedtél fel az utczán, úgy e ? úgy hoztál ide? Mondd ki, hogy ezudar ember vagyok, aztán ölelj meg. Kálmán nem mondta neki, hogy ezudar ember , hanem azért megölelte. — Tudod, bajtárs, ilyen a színész élete, magyarázó egész komoly képet öltve Bányaváry; ha nagyon jó dolga van, elkorhelyedik, ha nagyon rosz dolga van, akkor is elkorhelyedik. — Nálam az utóbbi eset van. Iszom, hogy ne gondolkodjam. De most már másképen lesz minden ! Te visszajöttél, veled új korszak kezdődik meg ránk nézve. Orozva elolvastam legújabb művedet. Homéri tréfa! Csupa élet. Meghódítjuk vele a hűtlen közönséget újra. Alig várom, hogy Czilikém olvashassa. Jösz velem oda, ugye? Cseresnyés uram közbeszólt, hogy elébb reggelizni illik, már készen áll a szalonna, kenyér és szilvonium. — Nem iszunk pálinkát, szólt magas megvetéssel Bányaváry. Mi dolog volna az, ha Czilike megérezné ajkainkon, hogy pálinkát ittunk. Pfuj ! — Jösz hozzám, Kálmán, ott fogunk reggelizni együtt, úgy e bár ? Kálmán ráhagyta, hogy jó lesz. Azzal búcsút vettek a jó házigazdától s karöltve neki indultak Bányaváry szállását felkeresni. Az Budán volt a vár alatt, egy szűk sikátorban, mely a Horváthkertre torkollik. Útközben elbeszélte Bányaváry Kálmánnak egy évi viszontagságos küzdelmeit a színészetnek a fővárosban. Tengődés volt az és nyomorúság. Százszor megszöktek volna, ha az adósságaik engedik. Ezek szögezték le a nyomorúság folytatásához. A kísérlet arra volt jó, hogy bebizonyítsa, miszerint nincs Magyarországnak fővárosa, nincs a magyar szellemnek hódító ereje. Kálmán csak hallgatott. Útjuk a gyümölcspiaczon vitt keresztül. Bányaváry megállt egy kofánál, s egy papírdobozt televásárolt szilvával, egy másik sátor alatt pedig szarvasokat szerzett be. — Ez a mai reggelire való. Tudod, Czilike nem állhatja ki a kávét, gyümölcsöt szeret reggelizni. Kálmán úgy tudta, hogy Czikke odahaza nagyon is szerette a kávét. Értette a többit. Takarékosságból mondott le e fényűzési czikkről. Nem telik rá. A hídon áthatoltak, onnan egy szűk márvány lépcső vezetett fel a budai Tabán város- részbe, melynek egyik labodával benőtt utczájában Bányaváry megtalálta azt a vályogból épült kicsi házat, melyben saját szállása volt. Itt lakik Czilike , egész nap egyedül. Egyetlen kis udvari szobában. — Te most maradj hátra, suga Bányaváry Kálmánnak. Én hadd menjek előre felkészíteni az angyalomat a meglepetésre. Abban is kellett valami theatralikumnak lenni. Bányaváry maga nyitott be elébb az ajtón. Czilike már a varró asztalnál ült s a mai előadáshoz készité a jelmezeit. A színész melodrámai reminiscentiával bocsátá maga előtt a papirdobozba rekesztett szilvákat, rekedt hamis hangon énekelve : „hajdan almát nyújt a Páris, a szereim isten asszonyának.“ Czilike mosolygva nyújta neki kezét. — Nos ? Nem ver meg engem az én angyalom ? Kérdé a férj! Itt a hátam, fogja azt a légycsapót. Már megint korbély voltam. Czilike szelíden ingatá fejét. — Hát nem haragszik ? Ugyan haragudjék egyszer egy kicsit, szidjon meg jól. Kössön meg az asztal lábához czérnával, hogy ne szökhessem el. Azt sem teszi? Hát magam verjem meg magamat? Azt akarja, hogy magam verjem a fejemet a falba? Panaszkodjék legalább egy szóval. Czilike fölkelt, megölelte a hazatérőt, és szelíden súg a fülébe : — Csak hogy itthon vagy, és nincsen semmi bajod. — De ha azt tudnád, hogy mit hoztam még magammal , akkor örülnél még igazán. — Nekem nincsen semmi vágyam. — Teszem föl mégis! Ha egy Blattra föltettem volna mindent, ami az enyim és a tied, s azt mondtam volna, hogy „va banque!“ vagy „semmi“ — vagy „Jenei Kálmán“ s aztán megnyertem volna. Czilike felsikoltott e szóra. E perczben megjelent Kálmán az ajtóban s a másik pillanatban nyakába borulva zokogott a sokat szenvedett nő. De nem zokogott a fájdalomtól, hanem az örömtől. „Kálmán, óh kedves Kálmán!“ — Bizony úgy van az „kedves Kálmán !“ És nem elég, hogy ő maga jött, hozott magával egy új remekművet. Uj, ismeretlen genre! amitől meg lesz bolondulva a publikum, két nap alatt betanuljuk és előadjuk, s aztán megint leomlanak a trombitaszóra Jerikó falai. Neked hódító szereped van benne ! Én pedig leszek a mokány gavallér! Kibújok a bőrömből, ha csak rágondolok is, s az nagyon jó lesz rám nézve , mert azt a régi bőrömet utálom és levetem. Majd meglátod, milyen más ember leszek az új bőrömben ? Kálmán örökre velünk marad most már. Együtt szállunk, együtt emelkedünk. Egyedül a múzsáknak fogunk ezentúl élni, és feneked. Majd meglátod. Sehova egy tappot sem fogok menni ezentúl Kálmán nélkül , s ha valaki egy pohár borral meg mer még kínálni, feladom a politzásnak, mint méregkeverőt; egyedül a lelkesedéstől leszek még ezután ittas, s a hozzád való szerelemtől. És mindezt térden állva deklamálta el a színész, s Isten látja a veséket ; ő abban a perczben mindezt igazán érezte , ki tehet róla, hogy este kilencz óra után megint más gondolatok vették elő, amiket szinte olyan igazán érezett (Folytatása következik.) Mai számunkhoz egy félig melléklet van csatolva