A Hon, 1871. október (9. évfolyam, 226-251. szám)

1871-10-10 / 233. szám

ívzász tallért, Mihalyik Izidor 1 frt, Seprői­ől Czárán Gergely gyűjtő 5 ft, Czárán Emanuel 5 ft, ifjú Czárán János 5 ft, Kapdebo Károly 2 ft, N. N. 1 ft, Czárán Tivadar 2 ft, Lázár János 1­­ ft, Salgó-Tarjánból Zámpory Sándor 1 ft 70 kr. — Mihalovics Lázár lelkész 3 ft. — Szende­­resről Nyilas Mihály plébános 2 ezüst huszas, Pestről, Beöthy Béla 2 ft, Turcsányi Ábrahám 1 ft és Sánta Péter 6 ft. — „Jegyzék-napló ügyvédek számára.“ Ez egy gyakorlati berendezésű naptár czime, mely épen most jelent meg a Légrády-testvéreknél. A naptári részen kivü­l föltalálható benne Pest város tanácsának név­sora, a kúria, Ítélőtábla, a budapesti ügyvédek lajstroma; ezeken kívül a törvénykezésre vo­natkozó 1870. júl. elsejétől 1871. július végéig megjelent törvények és rendeletek betűsorban, a bírák és birósági hivatalnokok felelősségéről, áthelyezéséről, az első folyamodás a bíróságok szervezéséről, stb. szóló törvények; bélyegille­­téki táblák; az állami és magány­sürgönyök díjszabálya; végül jegyzék naptár a hó min­den napjára. Czélszerűségéről eléggé tanusko­dik, hogy most már nyolc­adik évfolyama járja. Szerkesztő Schnierer Gyula jogtudor ügyvéd. A piros vászonba kötött könyv ára 1 forint 20 rajczár. . ..,-Uj reáltanoda. Pest városa a tanigényeknek eleget teendő egy uj alreáltano- i­dáz, mely szükség esetére főreáltanodává lesz átalakítandó, szándékozik építeni. Az ezen ügy­ben kiküldött bizottmány e czélra a zergeutczá­­ban 19. sz. a. lévő telekből 800 négyszög­ölet, négyszög­ölet 65 ftjával javasol megvétetni, igy a telek 52.000 írtba kerülne. — Utonállás a vérmezőn. K. mi­niszteri titkárt s egyik barátját e hó 7-én este 10 órakor, a mint Budán a vérmezőn át Kriszti­navárosi lakásuk felé siettek, a „Reform“ sze­rint két álarczos útonálló megtámadta. A megtá­madottak nem is védhették magukat, miután a támadók két-két revolvert szegeztek melléknek s úgy követeltek pénzöket, melylyel aztán odább is álltak. Az illetők azonnal feljelentették az esetet, de még eddig nem jöhettek nyomára a rablóknak. A Közlekedés a Dunán. A dunai csolnak átkelések megszüntetése, illetőleg azok­nak kis csavargőzösök által helyettesítése, és az egész üzletnek bérbe adása iránt kiadott ren­deletére vonatkozólag, a pénzügyminister fel­hívta Pest városát, hogy a fővárosok által az üzletekre szükséges pártok és azok használa­táért fizetendő évi haszonbér iránt minél előbb sürgősen nyilatkozzék.­­ A hivatalnokok első házé­pítő egyletének ügyében dr. Grubiczy László miniszeri titkár,mint ideiglenes elnök,következő felhívást intéz a budapesti álla­mi, városi,megyei és közintézeti (hitelintézeti,vas­úti, gőzhajózási, biztosító társulati, takarékpénz­tári, köztanintézeti stb.) hivatalnokokhoz . A hi­vatalnokok első házépítő egyletének alapszabá­lyai a magyar királyi belügyminiszérium által helybenhagyatván,van szerencsém a folyó évi au­gusztus hó 24-én tartott előkészítő közgyűléstől nyert meghatalmazásomnál fogva és az alapsza­bályok 8-dik­­­a értelmében felhívni azon buda­pesti állami, városi,megyei és közintézeti tiszt­viselő urakat, kik az egylet tagjaivá kívánnak lenni, hogy ebbeli szándékukat az egyleti alap­szabályokhoz függelékként mellékelt minta sze­rint szerkesztendő és felszerelendő nyilatkozat kiállítása által kijelenteni, illetőleg ezen nyilat­kozatukat mielőbb hozzám (Deák Ferencz utcza 14. szám 3. emelet) beadni szíveskedjenek.­­ Az egyletbe való belépés iránti nyilatkozatok beadására egyelőre záros határidő nem sz adatik, mindazonáltal az egyes jelentkezők érdekében kívánatos,hogy nyilatkozatuk beadásával siesse­nek, mert egyrészt az alapszabályok idézett 8-dik­­­a azt rendeli, hogy mihelyt száz tag jelentke­zik, az alakuló közgyűlés egybehívandó, s így a bejelentésükkel késedelmes tagok az egylet tisztviselőinek és igazgató tanácsának az alakuló közgyűlésen történendő választásában és a köz­gyűlés egyéb határoz­ataiban részt nem fognak ve­hetni,másrészt pedig—az egylet vállalatának ke­resztülvitelére szükséges tőkeszerzés nehézségei az egyleti tagok számát is korlátozván,a körülmé­nyek szerint megállapítandó s jelenleg még meg nem határozható számot túl jelentkezők,mint el­késettek,nem fognak az egyletbe felvétetni.—ogy az alapszabályi példányok kiosztása,valamint az egyletbe való belépés iránti nyilatkozatok elfo­gadása végett egyelőre (további értesítésig) na­ponkint d. u. 3—6-ig állok a tisztelt jelentkezők rendelkezésére. — Desjardins Ernő a magyar mú­zeum kőrégiségtárában igen régóta foglalkozik az érdekes régiségek tanulmányozásával. Sze­rencsénk volt a szorgalmas tudóst és jeles tanárt tanulmányai között meglepni, s ő valódi fran­­czia szívélyességgel és nyájassággal fogadott. Midőn a tágas, kőoszlopok, szarkofágok és töre­dékkövekkel megrakott kőrégiségtári terembe léptünk, egy kis asztal mellett ülve találtuk őt, és épen egy római kőoszlop felírását másolta le albumába. A hozzá intézett kérdésekre nagy elő­zékenységgel válaszolt, sőt nem is várta be kér­déseinket, hanem rendre mutogatta albumában az érdekes rajzokat, melyeket az emlékkövek­ről másolt. Ha végig tekintünk e rajzokon, me­lyek oly nagy pontossággal vannak lemásolva, s melyeknek száma több százra megy, valóban bámulnunk kell e tudós vas szorgalmát, mit e rideg termekben kifejtett. De minek mondjuk rideg termek, hisz tanúi voltunk annak, hogy e termek mennyire nem ridegek e tudósnak. Egész lelkesültséggel járt kelt a kövek közt, magya­rázta korukat, s az elmosódott feliratokat egész könnyűséggel csak ujja tapogatásával olvasta,­­ áthatva kiáltott fel: Uraim, úgy érzem magam, mintha e kor történetét előttem látnám lezajlani, annyira beszélek e rideg kövek. A­ki Desjar­­dinst látja dolgozó szobájában, lehetetlen hogy ne lelkesüljön a régészet iránt. Ilyen tudós mű­ködése mellett könnyen népszerűvé válhatik a tudomány, s csak azt sajnáltuk ez alkalommal, hogy többen nem voltak tanúi e magyarázatok­nak. Különben a főváros értelmisége ismert már Desjardinst közelebb tartott tudományos fel­olvasásairól, s nem szükséges figyelmeztetnünk a közönséget,hogy a holnap kedden és csütörtökön délutáni V* - kor tartandó felolvasások sokkal na­gyobb érdekeltséggel és vonzerővel fognak bírni, már tárgyuknál fogva is, mivel saját nemzeti történetünkről és a múzeum régiség kincseiről fog értekezni, melyek hivatottabb és szakava­tottabb tudóst és apostolt aligha találnának Des­­jardinsnál. Midőn az albumokra mutatott, me­lyekbe e régiségeket lemásolta, igy szólótt: Ha e munkámnak nem is lesz más érdeme csak az, hogy a világ megismeri, minő kincse van a ma­gyaroknak, fáradságom meg lesz jutalmazva. És mi büszkék lehetünk rá, hogy ily hivatott egyén foglalkozik régiségeinkkel és általuk közelebb visz a tudós világ elé. Kívánjuk, hogy érdekes és sok műélvezetet ígérő előadásai minél láto­­gatottabbak legyenek.­­ Törvénykezési költségek. Az eddig követett gyakorlat szerint, a szabad királyi városoknak a­z. 1871. évre juttatandó tör­vénykezési járulékok meghatározásánál a leg­közelebb lefolyt 1870-ik évben tényleg felmerült költségek lévén alapul veendők, minthogy több sz. kir. város részéről ezen költségek, daczára többszöri sürgetéseknek, mind­ez ideig rendsze­rint ki nem mutattattak, a szabad királyi városok­nak ez évre kijáró törvénykezési államjárulé­­kok a belügyministerium által még jelenleg az 1871-dik év végén sem állapíthatók meg. A bel- Ügyministerium most addig is, mig ez megtör­­ténend, Pestváros részére a f. é. harmadik ne­gyedére előlegkép 45200 frtot engedélyezett és ezen ös­szeget a város részére folyóvá tette. — Jótékony czélu műkedve­lői színi előadás lesz Péczelen oct. hó 15-én Pekáry-Forinyák Jozefa úrnő rendezése mellett a péczeli iskolák javára. Előadatik: „Ha te úgy, én is úgy“ czimü vígjáték Fáy Ferencz­­né, Kapczy Ilona, Mártonffy György által, és „A csók" czimü vígjáték. — A n­emzeti szinház nyugdíj­intézete oct. 2 án tarta évi közgyűlését, Tóth Vilmos,belügyminiszer elnöklete alatt. A felol­vasott jelentés szerint ez intézet 20 évi fennállá­sa alatt 48 - 49 egyénnek adott rendes nyugdí­jat és segélyezést. A számadásból kitűnik,hogy a tőke még most sem szaporodott,150.000 ftra sem, s így a szabályok értelmében az első rendű ta­goknak még most sem adhat az eddiginél na­gyobb nyugdíjakat. A szabályok értelmében a kilenc­ tagú kormányzó választmányból éven­­kint három tag kilépvén, a közgyűlés által új választás ejtetik meg. Ez idén Lévay Henriken, Spieler Adolfon és Udvarhelyi Sándoron volt a sor. Lévay nem is esett választás alá, mert a közgyűlés egyhangúlag megkérte, hogy buzgó közreműködését ezentúl is­­szíveskedjék folytat­ni. Udvarhelyi Sándor nyugdíjba lépvén, nem jö­hetett választás alá. Új tagokat Reményi Ede és Odri Lehel választottak meg. — Nagy orosz vasút. A „Dzien­­nik Warszawszki“ közli, hogy folyó hó 27-én a Brese Litewski és Smolensk közti vaspálya ál­talános használatra megnyittatik. Ezáltal nem csak Varsó és Moszkva közt a közvetlen közle­kedés létre fog jönni, hanem a többi bel­kor­­mányzóságokkal is. Kereskedelmi és a közleke­dési tekintetben — mond a „D. W.“ — ezen vaspálya az egész Oroszországban legfonto­sabbaknak egyike. Hosszúsága 631 verszt, vagy 90 német mértföld. Uszinszki mérnök, a­ki az ügyet vezette, egy év alatt véghez is vitte. — Hadtud­o­­mányi előadás és vizsgák. Tóth Ágoston a honvédezredes elő­adásait okt. 19.én kezdi meg. A vizsgák letéte­lére a hadtudományokból 19 egyetemi hallgató jelentkezett. — C­sömöri gr. Zay Károly, az ágos­­taiak volt egyetemes felügyelője, e történelmi nevezetességű férfiú, rövid betegség után, e ha 8­ dikán meghalt. Temetése oct. 10 én, d. u. 2 órakor történik, s hült tetemei a bucsányi csalá­di sírboltba fognak letétetni. — Choleraügy. A magyar kir. belügy­minisztérium tudomásul adja, hogy­ a ruszsuki császári és királyi alügynök távirati jelentése szerint, Várnán a cholera miatt tíznapi veszteg­­idő rendeltetett el a Konstantinápolyból érkező utazó­kra nézve. Az áruk szállítása azonban akad­­dytalan. Sulinában a Konstantinápolyból érkező szállítmányok orvosi vizsgálat alá vettet­nek, és cholera-esetek megállapításánál a vesz­­teglés rendeltetett el. Irodaion­, sointe, müptet« — A Csokonai pályázatra ér­kezett művek közt a pályanyertes után első he­lyen fölemlítést kiérdemelt XXXVII-ik számú mű Illyés Bálint kisújszállási ref. lelkészé. A második helyen fölemlített IV-ik számúnak szerzője pedig Ábrányi Emil, Á *£- „E ö t­v ö s“. Ez egyszerű aláírással épen most jelent meg egy igen szép műlap, mely az e nemben készült külföldi művekkel is bátran ki­állja a versenyt. A kép nagyságra nézve felül­múl minden eddig megjelent ilynemű magyar ki­admányt. Középen egy talapzaton Eötvös mell­szobra látható, feje fölött koszorút tartó két an­gyallal. A talapzat mellett két síró nőalak látha­tó, magán a talapzaton pedig a következő fel­irat : „Báró Eötvös József szül. 1813. sept. 13., meghalt 1871. febr. 2.“ Középütt egy koszorús lant látható, alatta e felírással: „Dalt érdemelt, mert költő, könyvt, mert szeretett.“ — A szobor alatt babér és rózsalombok között nyitott köny­vek, Eötvös műveinek czimeivel.­­ Legfelül a gyászfátyollal letakart Pannónia, jobbra Klió, a mint Eötvös nevét ércztáblába vési, balra Apolló, hurraszakadt lanttal kezében. Két oldal láthatók az 1848-diki és az 1867-diki miniszer­­ek, továbbá az országház ülésterme és az aka­­démia palotája. Az alsó sorban az ercsű­ kápol­na, balra pedig Eötvös ravatala látható, közé­­pütt a k költő legismertebb költeményének, a „meg­fagyott gyermekinek illustrátiója. Az egésznek Budapest látképe szolgál hátterül. A műlap ki­adója Halász István s a képek nála (Nagyke­­reszt-utcza 3. sz.) rendelhetők meg 2 forintjával, a mi bizony, tekintve a kép nagy és csinos vol­tát, nem is nagy ár. —T­ermészet. Népszerű lap természettudo­mányi és földirati ismeretek terjesztésére, szer­keszti és kiadja Beracz Antal. 1871. évfolyam 3. füzet. A kiváló gonddal szerkesztett folyóirat, mely heti­lap alakjában is megjelenik, a termé­szettudományok népszerűsítését tűzte ki felada­tául mint az előttünk fekvő füzet mutatja, e feladatát meg is oldja. A jelen füzet tizenhat ki­sebb értekezést tartalmaz, van benne továbbá számos közérdekű természettudományi külön­féle s egy külön képmelléklet. Kiállítása igen szép s a folyóirat a természet minden barát­jának figyelmébe ajánlható. Előfizetési ára fél évre 2 frtot Hivatalos kfízíem­ények. Ő felsége I. évi September 3-ról kelt elhatározás­sal, a közös külügyminiszter indítványa folytán, az eddigi császári és királyi bo­mbayi tiszteletbe! con­­sulságnak tiszteletbeli főkonsulsággá és a calcuttai, d­­omboi és port-elisabethi consuli ügynökségnek tiszteletbeli consulságokká való fölemelését, továbbá az eddigi point de galle­­ tiszteletbeli consulságnak Ceylonban consuli ügynökséggé átalakítását, valamint Melbourneban egy tiszteletbeli consulságnak és Aden­­ben egy tiszteletbeli alconsulságnak felállítását leg­­kegy­elmesebben helybenhagyni és egyszersmind Schulze Vilmos colomboi, Thoneuiann Emil melbour­nei, Kamerer Rudolf sydney-i keres­edőket, és Ad­ler Nathanael port elisabethi consuli ügynököt, végre Dickmann kingstoni kereskedőt Jamaikában, ugyanottani fizetésnélküli consulokká, mindnyájokat a szabályszerű consuli illetékek húzására való jog­gal kegy teljesen kinevezni méltóztatott. A „Hon“ távsürgönyei. Bécs, oct. 9. A „Wiener Abp.“ megjegyzi, hogy a cseh kiegyezési munkálatban az állam­jogi ellenzéknek a királyságokkal és országok­kal való kiegyezése tekintetében nagyon is vi­tatható substratum állíttatott elő. Az egyezkedés formája természetesen csak alkotmányszerű­ le­het; ezen formulázott követeléseket a teljes reichsrab­ bírálandja meg, és határozand azok elfogadása vagy elvetése felett. A „Wiener Ztg.“ reméli, hogy a kormány azon szándéka, miszerint a consolidálás az ösz­­szes néptörzsek egyetértésével, a teljes reichs­­rathban jöjjön létre,­­ mindenütt hatályos párt­fogásra találand, leginkább pedig azok részéről, kik ismételve nyilatkoztaták, hogy az alkotmá­nyos kiegyezést nem gátolandják. A „W. Abp.“ tehát teljes megnyugvással várja a reichsrathban való továbbá alkotmányos kifejlődést. Róma, oct. 9. Szardinia szigetén egyre nö­vekszik a közbiztonság hiánya. A brigantik va­lódi harczot folytattak a rendőrséggel. Gyakran a kormányzó tisztviselők maguk is megtámad­tatnak. München, oct. 9. Az augsburgi „Donauzig“ szerint az augsburgi püspök Lutz cultusministert a követek házában alkotmánysértéssel akarja vádolni, mert az neki és a müncheni érseknek 12 kérdésre, kivált a Döllinger ügyére vonatko­zólag nem adott választ. Páris, oct. 9. A következő főtanácsi válasz­tások vannak tudva: Lyonban a központi bi­zottmány 6 jelöltje választatott meg; Clermont­­ban Aumale­ng; Marseilleben 5 radikális; Tou­­lonban 2 köztársasági; Hain­eben 5 conservativ és 4 monarchista; Nantesben 3 demokrata. Prága, oct. 9. (Tartománygyűlési ülés.) Az utólag választott német képviselők : Rosenauer, Bareuther, Hallvich és Volkelt kijelenték, hogy hozzájárulnak a német képviselők nyilatkozatá­hoz.­­Rieger jelentést tesz a 30-as bizottmány előterjesztéséről, és kinyilatkoztatja, hogy a ki­fejezett óhajok teljesítése által — melyeknek vi­­lágtörténeti következményeik lesznek —a béke, az igazság, szabadság, civilisatió és loyalitás műve elé leend állítva. Erre azon indítvány tétetett, hogy ő felségé­hez felirat intéztessék, annak kiegészítő részei­vel ; (alaptörvények; választási ügyrend; nem­zetiségi törvény;­ ezen indítvány egyhangúlag elfogadtatott. Rieger IV2 órai beszéde sok tetszésnyilvání­tással fogadtatott. Gr. Clam-Martinitz jelentést tett az alaptételekről. Ugyanő a király leiratát nem csak királyi szónak, hanem királyi ténynek is mondja. A cseh tart.-gyűlés arra törekszik, hogy egy uj pragmatica sanctiót és a népek kö­zött uj köteléket kössön. Az alaptörvények által egység, tulajdonjog és egyenlő jogok teremtetnek. •— Erre Rieger felolvassa a nemzetiségi törvényt. Zeilhammer jelentést tesz a választási ügyrendről, — igazol­ván a tett változtatásokat. Közelebbi ülés holnap. A mai ülésen a weitmericzi és budweisi püspö­kök, és Smolka mint vendég voltak jelen. Berlin, oct. 9. A Gotthard-pályára megki­vár­tató pénz előszerzésére vonatkozó szerződés állítólag egy consortiummal — melynek élén a berlini disconto-bank áll — megköttetett. Berlin, oct. 9. A berlini bank választmánya kimondotta, hogy a leszámítolási kamat feleme­lésére nincsen ok. Prága, oct. 9. A „Prager Abendblatt“ írja: A „Pester Lloyd“-nak Bécsből a cseh országos ügyrend állítólagosan megkisérlett megváltozta­tásáról írnak ; — ezen, valamint a levelezésben foglalt egyéb közlések — mint illetékes hely­ről értesülünk — a valótlan koholmányok kö­rébe tartoznak. Bécs, oct. 9. (Hivat. zárlat.) Magy. földte­­herm. kötvény 79.50. Salgó-Tarján 121.75. Ma­gyar hitel 108 50. Magy. záloglevél 88.75. Erdé­lyi 172.—. Magy. kel. vas. 113.—. Magy. sors­jegy 97.— . Tiszai vas. 242.— . Magy. vas. köl­csön 107.76 Angolmagy 90.50. Franco-magy. 92.50. Alföld 180.25. Magy. éjszakkel. vas. 159. 25. Keleti vasúti elsőbbs. kötvény 85.15. Po­rosz pénztári utalvány 178.—. Magyar gőzhajó elsöbségi kötv. —.—. Magyar földhitelintézet 133.25. Bécs , oct. 9. (Megnyitás.) Hitelintézeti részvény 288.—. Napoleondor 9.48.—. Lombár­dók 197.—. Angol-Ausztriai 279.30 Tramway —.—. Galicziai —. Bécs, october 9. (Estibörze.) Hitelrészvény 288.10 Északi vasút 2090.50. Államvasut 384. 50. Lombardok 198.30. 1860-ki 97.70—. 1864-ki 135.25 Magyar jutalomsorsjegy —.—.Napole­ondor 9 48 % ■ Magyar hitelrészvény 108.50.Ga­­licziai 260.— Angol-Ausztriai 249.60. Franczia­­osztrák 118.50. Tramway 218.50. Magyar föld­hitelintézet —.—. Frankfurt, oct. 8. (Zárlat.) Váltóárfolyam 98. Vs­ 1859-ki E. metalliques —.—. Uj ezü­si kölcsön —.—. Nemzeti kölcsön —.—. Régi me­­talliques —.­—. Uj adómentes kölcsön —. Amerikai 1828-ig —. Osztr. hitelrészv. 282. Osztrák államvasut 377.75. 1854-ki sorsje­gyek 77.Vs. 1864-ki 136.—. 1860-iki 84.1/8.Fe­­rencz­ József vasút 203.—. Lombardok 194.—. Galicziai 256.50. Papirjáradék —.—. Ezü­sijá­­radék —. Osztrák bankrészvény 75. — Ma­gyar sorsjegyek 97.50. Német-osztrák bank —. —. Győri 81.—. — Gömöri 79.25. Páris, oct. 9. (Kezdet.) 3% járadék 56.35. Olasz járadék 60.55. Uj kölcsön 92.25. 41/2 % járadék —.—. Államvaspálya 833 —. Frankfurt , oct. 9 (Etitizált.) Váltóarf. Bécsb­e —.— Osztrák hitelrészvény 284.50.— Amerikai 1882-re —.—. Osztrák államvasúti részvány 377.50.1860-as 84.75. Lombardok 194. —. Gaik Ha: 256.50. Évjáradék ezüst 57.25— Erzsébet —.—. Fark­ oct. 9. (Zárlat.) 30/.­járadék 56.37. 47*% járadék 81­7*. Olasz járad. 60.70. Credit mob. 245. — Lombard 434.—. Allanivas. 833.— Koronajószági záloglevelek —. Austriai kötvé­nyek —.—. Uj kölcsön 92.30. Berlin, oct. 9. Galicziai 109.5/s. Lom­bar­­dok 111.—. Nemzeti kölcsön 57.*/,. 1864 diki 843/,. Bécs 82. Vs­ Romániai —.—. Győri — — Csehnyugati vasút 107.—. Államvasut 216.%. Önkénytes kölcsön —.—. Metalliques 48.50 Hitelsorsjegyek 103.—. 1864-ki 6.6/« • Hitelrész­vények 162.75. Unio­bank —. KÖZGAZDÁSZAT! ROVAT. Közgazdasági vegyes. — Az angol pénzpiaczról ezt írja egyik tudósító oct. 3-kán. Aranyból újra nagy a felesleg, a kereslet discontó után csekély, a most fizetett és közelebb fizetendő osztalékok rendelkezés alatt vannak. Ausztráliából 1 millió sterlinget meghaladó összeget várnak. Miután a kamatláb Berlinre szóló váltókat illetőleg fel lett emelve, nem valószínű, hogy Németországba sok aranyat vigyenek ki; hasonló oknál fogva Fran­­cziaoszágból hoznak aranyat Londonba. Innen magyarázandó, hogy az értékpapírok emelkedő irányzatba jöttek. Kormány­előlegeket 2—3 százalékon könnyen nyerhetni, kivételesen már 37/1 százalékon is számítottak le jó váltókat. Mind inkább lábra kap tehát azon meggyőződés, hogy újabb discontó felemeléstől nincs mit tar­tani.­­ A londoni pénzpiac­ ezen irányzata a continensen is olcsóbbá teendi a pénzt. Üzlet- és terménytudósítás. Pestkőét. 9. Gabnaüzletünkben kedvező ma­radt a hangulat, a forgalom mindennemű ter­ményben csendes volt, mert a kínálat mérsékelt s vevők csak nehezen voltak hajlandók, az el­adók követeléseit megadni.­­ Az árak azonban fenmaradtak. Eladások: Búza: 600 vm. 86% fns 7 ft 26, 1200 vm. 857* fns 7.15, 400 vm.857* fns 7.1777, 600 vm. 85fns 7.10, 800 vm. 7.27a, 800 vm. 6.93, 900 és 500 vm. 6.90, 1500 vm. 847. fns 7.15, 600 vm. 690, 600 vm. 8472 fns 7.77a, 600 vm. 6.7772, 500 vm. 84 fns 7.271, 1200 vm. 83 fns 6.85,500 vm. 6.80, 1800 vm. 82% fns 6.80, 800 vm. 81 % fns 6.75,600 vm. 6.65, mindez három havi fiz. Rozs 600 mr. 78/80 fns 3.80, 800 mr. 3.77v2, készfizetés. 4000 és 3000 mr. 4 ft 3 havi fiz. oct.—nov. átvi­teli. Árpa 800 mr. 2.82V2, 500 mr. 2.80, 750 mr. 2.75,600 mr. etetni való 2.45. Zab, 1000 ml. 1.82, 800 mr. 1.80. Értéktőzsdénk nyugodt tartásban nyilt meg. Az üzérkedők kissé tartózkodók vol­tak, mivel pénz szűken van. A forg­alom korlá­tolt, a papírok árfolyama valamivel lankadtabb. Magy. vasúti kölcsön 108.25 p. Bankok közül a magy. hitel 109, osztr. hitel 287.30—287.40, franczia magy. bank 92.75—93 adva, takarék és hitel egylet 57.25, pesti népbank 47.50 ke­t. Takarékpénztárak közül a fővárosi 173.50 adva. Más értékekben nem történtek kötések. Valuták szilárdultak: napoleondor 9.47 — 47’/50, porosz tallér 1.77­7,­78- NEMZETI SZÍNHÁZ. Kedd, oet. 10-ea. AFEHÉRNÖ Opera 3 felv. Zenéjét szerzette Boieldieu Adorján. Kezdete 7 órakor. A nagy komlóban Bakonyi magyar daltár­sulata által adatik : „A feltámadott Peleskei nótárius“ és „Vén czigány.“ A szüneteket Bun­kó Feri zenéje tölti be. A bécsi börze távirata oct. 9. 5% metalliques 59.40 Hitelint. részv. 288 — Nemzeti kölcső 67.80 London . . 119.40 1360-ki sorsjegy. 97.70 Ezüst . . 118.25 Bankrészvény 762.— Arany . 5.7! — Vizállás. Felelős szerkesztő :JÓSAI MÓR October fölött­i időjárás 9 Pesten 5‘ 6" felhős . Pozsonyban . 5* 6"n „ Máramarosszigeten 3‘ 7"n „ Szathmáron . . 1‘ 3"n 8 Tokajban 12' 8"r „ Szolnokon 8' 10" 9 Szegeden 9' ___ti száraz 8 Aradon . --* • 6" „ Nagybecskereken 2' 10" „ Bezdánban 6' 8" »r „ Verbáczon 4‘ 9" 7 Eszéken 4‘ 11" „ Sziszeken 16' 2" „ Mitroviczok­ . 3' 4" „ Zimonyban . 5' 7" „ Ó-Orsován 3' 7"n H VILT-TéR.*) 1743 1—’* Brillanton, gyémánton, nzinen drágakö­veket, valamint arany- és ezüstöt veszünk min­den összegben. — Nagyobb ékszereket átveszünk eladásra megbízásba is, és adunk rájuk előleget. Ajánljuk egyszersmind arany- és ezüst ék­­szerüzletünket a t. ez. közönség szives figyel­mébe. Szurm­ák J. Piai Pest, kigyóutcza 1. szám a szögletház mellett. Előfizetési fölhívás a „Hazánk s Külföld.66 október—decemberi évnegyedére. E díszesen illusztrált, válogatott tartalmú heti­lap, min­den csütörtökön egy nagy ivén jelenik meg, gyakran fél­­évnyi melléklettel. Egész éves előfizetői 30 kmnyi csoma­golási díj beküldése mellett pompás színnyomatú juta­lomképben részesülnek, mely az idén az „Egri nők védelmét“ ábrázolja, Székely Bertalannak a múzeum­ban levő festménye után, ugyancsak a művész által fest­ve aquarellbe. E képet az október—decemberi évnegyed­ben kapják meg az előfizetők. Az új előfizetők abban az előnyben részesülnek, hogy a múlt évi folyamok jutalom­­képeiből 1 frt 30 fr mellett tetszés szerint választhatnak. A lap előfizetési ára egész évre 6 frt, évnegyedre 1 frt 50 fr. A „Hazánk s Külföld“ politikai kiegészítő része a „Heti Posta“ című, ellenzéki heti­lap , mely vasárnaponkint hasonló alakban jelenik meg, s előfizetési ára egész évre 4 frt, évneg­yedre 1 frt. Az előfizetési pénzek az „Athenaeum“ kiadóhivatalába: Pest, barátok tere 7. sz. küldendők.­ ­A legelegá£it.&bn férd és gyermek disz é­s fut azé-ruhák Magyarország 3 legnagyobb f­érfiruhar­akt­ár­á­b­an HRÜNBAUMés WEINER magyar kir. udv. szabók Pesten. I. Deák­ téren az evang. templom átellenében. X­fl. Hatvani utcza és országút szögletén, a ‘ „Zrínyi“ kávéház átellenében. US: A régi színháztéren levő bazárban * »„Magyar király“ czimü szálloda átellenében. * Az e rovat alatt közlöttekért a szerkesztőség nem vállal felelősséget. A vasutak menetrende oct. 8. reggeli kiadásunkban található. Pesti áru- és értéktőzsde oct. 9. Termény font­nyi Ár vám- || font­­mázsánként nyi Ár vám­máz­sánkint Termény font­nyi plaezi font- Likás­nyi Ár vám­­mázsánként Búza bánsági..................... 836 50—6 60 846 65—6 75| Árpa malátának . . .9 60—* 9568—70— 856 80—6 90 866 95—7 —* 87 7 05—7 10 88 ------ — „ etetésre ...................... 2 45—1 0006—08— 83 6 55—6 05 84 0 70—0 80 856 85—6 95 807------7 05 Zab.....................................43—451 80—1 8548—45 ------— 87 7 10—7 IS 88 ------— _ perli..................... 836 55—6 65 84 0 70—0 80 Kukoricza ........................... 84 ------ —— 4 15—4 25 856 85—6 95 807----7 05 87 7 10—7 15 88 -----------­Bab...................................... 34­­ 05—4 15 . feh­érm­e­gyei .... 836 55—6 65 846 70—0 80 856 85—6 95 807----7 05 Köles...................................... a* 85 87 7 10—7 15 88 ------ — * bácskai..................... 836 50—6 60 84 6 65—0 75 Repcze káposztás . . . 75 7 62—7 75 80 85 6 80—6 90 80 6 95—7 05 Rozs .7........................... 78 3 70—3 75 78—79 -- — „ bánsági . . . . 75 7 40—7 50 Értékpapír .­­90 )a S «:C Adva Tartva Értékpapír . te SS ® « »« Adva Tartva Értékpapír Adva Tartva Magyar vasúti kölcsön . 75 108 108 50 Szerb bank ideig, jegy . 12_ Mátrai bux .... 60— M. j­utalo­mkölcsön. . . 9750 98 Óbudai takarékpénztár . 40— — Detl-féle pénztárgyár . . 800— — M. földtehermentesités. . 7925 80 »Fer. és Józsefv. lak. p. 00 53 54 Gyógysz. és vegy­int. 200— — M. földt. 1867 kisor. . . 77 50 78 500’élegyhézi takarék. . •— — — Pozsonyi papírgyár . . 200— 1— — — Gödül­ői „ . . 40— — Rima-Murányi bánya . . 200— — „ „ 1867 kisor.— — Pesti­­ taa­rékpénztár . . 633450 3475 Salgótarjáni kőszenb. 100 121 1?3 — — Budapi­t fővár. takp. . 100 174 175 Schlick vasönt..................... 140 142 74 75 Terézvá­­r­i takarékp. 50 47 50 48 Pestfiumei­ hajógy. . . • 200— — Bordézsma vált. k. . . . 73 50 73 76Kőbánya n . • 40 54 50 55 50Soda- és vegygyár . . • 140— — J Egya. államadás. 5% pap* 57 75 58 *5Pest küh . . . 90 78 78 50Spodiumgyár...................... 200— — ”­n ezüst jan. 68 68 50Szendrei „ . . 30 36 50Első magyar szeszfin. . . 500— — 'n n ápr. 68 68 50Újpesti „ . . 50 41 43 Első újpesti szeszfin. . . 000— — 98*5 98 75Árpád őzmalom . 500 155 160 Kőszén és tégla ...­­23 125 1860 . 100 ftos. . . 110 50 11150Aradi „ 500— — Első magy. kőszénbánya— — 1 1864 „ 100 ftos. . . 18550 136 60 Bluzaféle „ 500— 16') Alagút................................ 106 110 112 1 315 775 785 Concordia „ 500 870 380 Zarzetzky-féle gyász. 200— — 1 150 118 120 Borsodwiskolczi „ 500— — Sz.-Endrei téglavető . . 210 385 390 Erzsébet „ 100 105 Buda­pesti tégla.... 300 255 260 Király 500 330 340 Uj telid tégla és mész 200— — i 170 176 Luiza „ 160 120 122 Kőbánya téglavető . . . 200 125 ISO 300 315 320 Molnárok és pékek gőzra. 200 160 165 Magy. zálogl. 50/j % • •— Só 89 I 300— — Temesvári gőzmalom . . 500— — Magy. 6% járad. . . .— — — ,i 200— — Unió „ 500 185 195 Magy. jelzálog 50/j »/. . .— 84 25 84 75] 200 *98 300 Hengermalom...................... 680 700 Keresk. bank zálogl. . .— 90 90 251 200 90 100 Victoria gőzmalom . . . 300 160 165 Északkeleti vasút els. ll 50 85­­ Alföld fiumei vasút. . . 200 179 181 Első budap. „ ... 500 470 490 L Erdélyi els. . . . »3 50 89 50 Északkeleti „ . . 200 159 161 Budai gyártelep .... 100 59 60 Lánczhid els........................ 90 91 Magyar keleti „ . . 80 11250 113 50 Pannónia gőzmalom . .1000 490 495 Borsod-misk. mai. els. . 100— — I. erdélyi „ . .— Első magyar serfőzde . . 500 520 540 Losonczi posztógyár . . 100— — Budai hegyi . . . 100— Királyi serfőzde .... 200 74 76 Buda­pesti gőzm. . . . 150 151 154 Angol-magyar­ bank . ... 8 91 93 Hajó hitel I. kib. . . . 200 74 76 Pannónia gőzm. jelz. . . 200— — Bánáti kér. és iparbank .— — — Sertéshizlaló..................... 200 224 227 Unió gőzm. 6% .... Magyar általános hitelb. 38 10875 109 15Athenaeum könyvny. . . 200 183 186 Egyes. magy. gőzhajózási— — Franczia magyar­ bank . 00 93 93 25Deutsch-féle­r 200 170 180 Értékek. Magyar jelzálogbank . . 50— — Pesti könyvnyomda . . 500 __— Pozsonyi ker. bank . . 100— — Vegy és keményítő . . Csász. arany ....— 5 72 & 75 „ Iparbank . . . 2010— — Első magyar gyihajó . . 200— Napoleon d’or......................— 9 47 9 49 Takarék- és hitelegylet . 50 57 50 58 Becskereki „— — Osztrák, ezüst . . .— 118 — 119 —­ Pesti népbank . . . . 60 47 50 48 Első magyar hordágy. . SdO— Porosz pénztárijegy . .— 1­77 1 78­ Iparbank........................... 2875 29 Ganz vasöntöde .... 280 290 400 * keresk. bank . . 200 194 197 Geschwindt-féle gyár . . 210 197 198 3 havi vélték, Pesti n * . . 500 675 680 Kereskedelmi épület . 200 445 455 Augsburg 3 d. u. f. 100 50 101 — „ iparbank . . 200 480 490 Gyaratott fonálgyár . . 525 120 122 M. Frankf rt . . . . 100 75 101 25 Baranyai lak. és hitel. . 40— — Első magyar bőrgyár . . 100 102 105 Hamburg 100 m. bank 87 75 88 25 Debreczeni ker. bank 80 __— Országos gőzhajózás . . 200— — London 10 font st. . . US 50 119 — Temesv. ker. és jelz.­­. 80— — Magyar Lloyd gőzh. . . 200— — Milano 100 livre. . .— — JElbe erdélyi bank . . . 200~ — Losoncai posztó . . . Paris 100 frank . . . 45 75 16 —­ Nem hivatalos. pari Securitas ...... pari I 500 590 Temesvári közúti . pari Aradi keresk bank . . .Nagyváradi ker. és iparb. M. géptégla .... Zugligeti nyárilak . . . Győri keresk........................ Waggo-igyár .... —■ Építőanyag .... Székesfehérvári keresk. Bécs-pesti aszály . . 58 Üveggyár........................... Spiering-féle .... Bétel tramvay . . S1- -220 Szálloda ..................... ___ 156 — 158­­Sóskúti kőbánya . . 110 u* Gyapjúmoló .... T­T 98 100 —

Next