A Hon, 1871. október (9. évfolyam, 226-251. szám)
1871-10-11 / 234. szám
234. szám. IX. évfolyam. Kessell kiadás. Kiadóhivatal: Ferencziek tere 7. sz.földszint. Előfizetési díj: Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti kiadás együtt: 1 hónapra .......................1 frt. 85 kr. 3 hónapra ........................5 50 , 6 hónapra ........................11 . — „ Az esti kiadás postai különküldéséért felülfizetés havonkint ... 30 kr. Az előfizetés az év folytán minden hónapban megkezdhető, s ennek bármely napján történik is, mindenkor a hó első napjától fog számíttatni. POLITIKAI ÉS KÖZGAZDÁSZATI NAPILAP. Pest, 1871. Szerda, October 11. Szerkesztési iroda: Ferencziek tere 7. sz. Beiktatási díj: 9 hasábos ilyféli betű sora ... 9 kr. Bélyegdj minden beigtatásért . . 30 kr. Terjedelmes hirdetések többszöri beigtatás mellett kedvezőbb föltételek alatt vétetnek föl. — Nyilt-tén 5 hasábos petit sorért ... 25 kr. ÜSS1' Az előfizetési és hirdetményedj a lap kiadó-hivatalába küldendő. E lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bér mentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. — Kéziratok nem adatnak vissza. Előfizetési felhívás „A HO N“ra Folyó September hó végével az évnegyed letelvén, évnegyedes t. előfizetőink felkeretnek megrendelésük mielőbbi megújítására. Előfizetési árak: Egész évre . . . 22 frt — kr Fél évre . . . 11 frt — kr Negyed évre . . . 5 frt 50 kr Külön előfizetési íveket nem küldünk szét. Előfizetésre a postai utalványokat kérjük használni, melyek bérmentesítése tíz írtig csak 5, 10 írton felül pedig tíz krba kerül. Az előfizetések a „Hon kiadó hivatala“ czim alatt Pest, ferencziek tere 7. sz. alá küldendők. PEST, OCTOBER 10. Magyarország és a cseh kiegyezés. A Bármely eredményre vezetnek a cseh államjogi munkálatok, mindenesetre új korszakot nyitnak meg az osztrák-magyar monarchiában, és épen azért, úgy az egész monarchia állását, valamint Magyarország viszonyát és feladatát ez új korszakban minél szabatosabban és minél előbb körvonalaznunk kell. Mert vagy általánosan érvényre jut a cseh javaslat, vagy épen nem. Ha érvényre jut, akkor a monarchia Lajtbántúli fele egészen új alakot ölt és Magyarországhoz egészen más viszonyban fog állani, mint most, még akkor is, ha a delegatiot fentartják valamely mesterséges eszközökkel. Vizsgáljuk ez eset következményeit. Csehország alku útján szabná meg a quotáját, és delegationalis tagjait. Tehát azon arány, melyben eddig volt képviselve a delegatioban, és melyben eddig viselte a közös terheket, változik. Ebből az következik, hogy a többi tartományok aránya is változik, mert ha fenn is marad a delegationális szerződés azon pontja, hogy a Lajthántúli rész 60 delegátust választ és 70%-ben viseli a közös terheket, de ha Csehország nem 10, hanem 15 delegátust küld és quotáját kiszakítja, akkor vagy Galicziának nem jut 7, vagy Alsó-Ausztriának 3 delegátus, és a teherben is más arányban fognak részesülni. Minthogy pedig állami önállásra és pénzügyi könnyebbedésre nemcsak Csehország, hanem Galicziától elkezdve Tirolig mindenik törekszik, és minthogy a megindult kiegyezési actio logikája éstermészetes fejlődése követeli, hogy mindenik tartománya Csehországénak megfelelő jogokban részesüljön, így igen valószínűleg a kiegyezés eredménye az lesz, hogy a Lajthán túl több delegátust küld és kevesebb terhet vállal el, mint amennyire eddig kötelezve volt. Lehet ugyan Magyarország részéről a törvényhez tovább is ragaszkodni, de ennek eredménye legfeljebb az lenne, hogy vagy épen semmit se kapnánk a Lajthán túlról vagy pedig egyik vagy másik, sőt igen valószínűleg a legtöbb tartományt félig-meddig ostromállapotba kellene helyezni, hogy fizessen azon tartományok helyett, melyek önállásukat kivívták és terhüket apaszták. És ekkor is csak a közös tehert fedező pénz lenne alkotmányellenes utón összeharácsolva, de alkotmányos tárgyalás, megvitatott külpolitikáról szó se lehetne. Ha pedig Magyarország ily erőszakos eszközökhöz folyamodni jogosnak és üdvösnek nem tartja, akkor kötelessége végig nézni a kiegyezési adtót és a paritás felforgatása után bemenni azon delegációba,melyben ő minoritásban lesz és melynek terheit ő az eddigi aránynál is nagyobb mértékben viselné. Magyarország ezt se teheti. Van egy másik esély: t. i. a kiegyezési actió megbukása. Ezt okozhatja az, ha az örökös tartományok egymás közt megegyezni nem tudnak , azonban ez esetben is , miután Csehország, Galiczia, Tirol, Voralberg, Krajna, Karinthia, szóval a nem-német tartományok érdekei össze nem ütköznek és a Csehország által ajánlott tervvel összeegyeztethetők: csakis a kis Alsó és Felső-Ausztria lenne a „point d‘acoppement“ és e két kis tartomány csak akkor válnék azzá, ha Magyarország erkölcsi, sőt szükség esetén anyagi támogatására számíthat, így tehát a kiegyezést Magyarország magatartása buktathatja meg. Kérdés, magára vállalja-e hazánk ez irtóztató nagy felelősséget csak azért, hogy a delegáció megmaradjon? Ezt feltenni sem merjük. Sőt ha meg is tenné az országgyűlési többség és kormány e végzetes lépést, mit érne el általa? A nemzetiségeket vérig sértené és pedig nemcsak a cseheket, de még a belnemzetiségeket is. A separatistikus tendentiákat a legmagasabb fokra csigázná — és ha ezeknek eredménye lenne, a monarchia felbomlását eszközölné épen azon lépés által, mely által azt összetartani igyekezett. Vagy ha a dolgok eddig nem is mennének, a nemzetiségek passivitása örökre lehetetlenné tenné azt, hogy a Lajthántúl rendes, alkotmányos élet fejlődjék ki és így azt is, hogy a delegatió pontosan működjék. Úgy hogy a monarchia fentartása és a delegatió működése épen azon lépés által lenne leginkább veszélyeztetve, mely által azokat a jobboldal biztosítani akará. A dolgokat hidegen bonczoltuk és arra az eredményre jutottunk, hogy a Lajthántúl a dolgokat a régi kerékvágásba visszavinni már többé nem lehet, ott kiindulási pontnak vagy anarchia vagy kiegyezés, és eredménynek vagy separatio vagy foederatio közt kell választani. A dolgok ez állapotát nem óhajtók és nem is mi idéztük elő , sőt kereken kimondjuk, hogy a nemzetiségi elemekre fektetett foederationak határozott ellenségei vagyunk. De ha egyszer a dolgok ide jutottak, nincs más mittennünk, mint hazánkat minden esély ellenében biztosítani, és erre csak önállása képesít. Ezt nem pártszempont, ezt nem a delegatió iránti ellenszenv mondja tollunkba , hanem a körülmények szigorú logikája ; siessünk, mert legyen bármily kedves a dualismus hajója, ha sülyed, másokért hazánkat kockáztatnunk nem szabad. Itt már a jobboldalt meggyőződése, törvénye nem köti: ez az „inculpatae tutelae“ esete hazánkra alkalmazva : éljen vele. A HON TÁRCZÁJA. A Csokonai szobor-ünnep napján. „Snodra érdemlett borostyánt plántálunk.“ Csokonai. (y. y.) A hálás emlékezés és kegyelet ünnepét üli ma Debreczen, melynek az elmúlt századok viharai közt is oly dicsőséges része volt a „nemzeti műveltség“ előbbre vitelében. A hitújítás terjedése s a könyvnyomtatás feltalálása után a vezérszerep mindjárt e városé lett, hol sohasem hiányoztak bölcs hazafiak, lelkes hitszónokok, képzett tanárok, hivatott írók és áldozatkész polgárok. Nem volt erős vára másban, mint a szellemben és a hazaszeretet erényében. S ezért, noha a török-tatár dulásokban s a belső pártharczokban a szenvedések egész krónikáját élte is át, végre is győzött, s a magyar kultúra és nemzeti öntudatosság forrása, központja és bástyája lett oly időkben, midőn a főváros minden inkább volt, mint magyar, s midőn az ország koronázási helyén az édes anyanyelv hangjai csaknem ismeretlenek valának. S hogy Debreczen köz szelleme, fogékonysága és tősgyökeres jellege a mai , mindent nivellálni törekvő, anyagias korszakban sem szenvedett csorbulást, sőt gyarapodott erőben és áldozatkészségben, annak nagy tanúbizonysága a mai nap, midőn — úgyszólván — egy egész nemzet értelmiségének szive dobog benne, s midőn mindenütt, hol a nemzeti irodalom fontosságát értik és érzik, egy szájjal lélekkel dicsértetik neve. Az érczszobor, melyet ma lepleznek le, nem csak egy kitűnő hazai költő emléke marad, ama költőé, ki korának egyik legnemesb fia, s az utána következő idők egyik legtermékenyitőbb irodalmi haszna volt, hanem monumentuma egyszersmind a város érzületének is, mely saját dicsőségét táplálja, erejét növeli és jövőjét alkotja akkor, midőn kegyelettel és áldozattal hódol a népnek. Nem sokkal azután, hogy Csokonai, szenvedésekben és termékenységben egyaránt gazdag életét a darabos utczai kis nádasházban (1805. jan. 20-án) egy végfohászban, anyjának karjai közt befejezte, Kazinczy Ferencz, — a nyelvművelés, ízlése buzgó barátja — így szólt a nemzethez : „Az az ifjú, kit a halál dicsőségének fele útjában kapott ki közülünk, minden emberiségei mellett is érdemes arra, hogy emlékezetét megtartsuk, s mivelhogy neki, kinek gyönyörködve hallgatónk zengéseit, míg élt, kenyeret nem adtunk, adjunk most, midőn már nem él, követ.“ Cserei Farkasé, ki Kazinczyval folytatott levelezései által egy „szép lélek“ emlékében fog megmaradni irodalomtörténetünk lapjain, az erdélyi előkelő úré az első gondolat, hogy az elhalt költő sírhelyét emlékkővel jelöljék, s hat platánt és populus italicát ültessenek rá. Kazinczy az „aesthetikai unitás“ kedvéért hat fa helyett egyet kívánt s stylszerüleg készítendő, egyszerű emléket, melyre egy lepkét kívánt faragtatni, hogy példázza Psychét, mint a lélek jelképét s emlékeztessen Csokonai két költeményére, melyet a lélek halhatlansága felől s a „Pillangóhoz“ irt. Föliratul a név alá ezt ajánlá : „Árkádiában éltem én is.“ S ez az „Árkádia“ botránykő lett a debreczeniek előtt, kik Kazinczyval nem álltak a legjobb lábon, mivel az ő izgatag szelleme sokat megbotránykozott az általa úgynevezett „debrecenismus ósdiságán.“ Ma már tisztában vagyunk azzal, hogy e szellemi ellentáboroknak egyaránt sokat köszönhet a hazai irodalom, s míg a Kazinczy német görög mintakedvelése jelenékenyen lendített a nyelvcsiszolás és átalános ízlés ügyén, addig másfelől a tősgyökeresség conservativismusa megőrzött nekünk sok oly sajátos elemet és erőt, melyek a nemzeti költészet ős lényegéhez tartoznak. Kazinczy — mint tudjuk — simításokkal kívánta kiadni Csokonai költeményeit, mivel ideálok felé lebegő ízlése előtt a darabos mere gyakran ízetlen nyerseségnek, a túlcsapongó, de jellemző festés pedig aesthetikai véteknek tetszett; míg a debreczeni kör tagjai: Fazekas Mihály, (a „Ludas Matyi“ költője,) Kiss Imre, a „dilletáns költő“, s Nagy Gábor a hátrahagyott művek sérthetlenségét védték. S teljes igazuk volt, s köszönet nekik, hogy meg is tudták védeni. De nem volt igazuk, midőn az „Árkádia“ feliratát gyanakvásból félremagyarázták, mondván, ez gúny akar lenni Debreczenre, mivel Árkádiáról Calepinus azt írja, hogy „az derék marhalegelő, kivált szamaraknak.“ Ebből nyilvános irodalmi vita lett, s noha a síremlékre 1807 végéig Kazinczyhoz 283 rénusi forintot küldtek be, a szóviták élességén maga a szép ügy szenvedett hajótörést. Ez emlékügy tárgyalása közben Nagy Gábor és Kazinczy beszélgettek arról, hogy hol állitsák fel az emléket. A sirkertben attól féltek, hogy onnan hamar elpusztulna. „De hát hol legyen, — kérdé Kazinczy, — ha nem a sírnál ? Talán az utczán ?“ „Az sok volna Csokonainak, — felesé Nagy Gábor, — s azt remélni sem lehetne.“ „Hát a nagy erdőben?“ „Az is sok volna, s azt sem lehetne remélni.“ „Hát a könyvtárban ?“ „S azt hiszi az úr, hogy a debreczeni bibliotechában az irigység vandalismusától bátorságosabb lesz a kép, mint a sírnál.“ E beszélgetés 1806 szeptemberében Széphalmon történt, egy évvel a költő halála után, midőn Debreczenben még az ő dalainak kedves zengésébe, vidám kalandjainak, apró hibáinak, és iskolai pőreinek emléke élénken vegyült. A mit akkor még Nagy Gábor — a jó barát— is „sokalt“ és teljességgel nem remélt, később mind beteljesült. A hatvani utczai simái, hol — Kazinczy szavai szerint — „egy jó ember fekszik“, nagy vas gúla áll, a könyvtárban márvány mellszobor, Debreczen egyik legszebb nyilvános helyén pedig, az „emlékkert“ -ben mától fogva nagy álló érczszobor hirdeti a költő halhatlanságát. A vas gúlát 1836-ban álliták föl, harminczegy évvel a költő halála után, az elporlott fej fa helyére, melyre Domby Márton (Csokonai első életirója) írt siriratot. E síremlékre Vecsei József nyitott aláírást; Péczely József buzdította rá a fiatalságot; debreczeniek és nagyváradiak (nők is szép számmal) adakoztak össze körülbelül háromezer forintot; tervét Beregszászi Pál rajztanító készité, vasból a turia-remetei vashámor önté s egy augustusi napon minden ünnepélyesség nélkül álliták föl. Ugyanez évben a „Honművész“ jan. 3 ki száma indítványozó először, hogy a szeretett költőnek a város közepén is, a nagytemplom és iskola közti téren, állítsanak emlékoszlopot. A főiskolai könyvtárban levő mellszobrot József nádor ajándékozta 1822-ben Debreczennek, azt a másik év márcz. 11-én némi szertartással álliták föl.Ezt Ferenczy István készíté Rómában, midőn Thorwaldsen mellett tanult, sajátlag ez a mű volt az, mely az utazó nádor figyelmét Ferenczyre vonta. A jelenlegi érczszobor az 1861.sept. 15-én alakult „emlékkert-társulat“ nemes buzgalmának köszönhető. E társulat a legderekabb polgárok szövetsége, mely két emlékkertet állita s egyszersmind már is több emlékművet készíttetett. Legkitűnőbb vívmánya azonban a Csokonai szobor. Ezt Izsó Miklós mintázta, s az egész mintázás összes költsége (a szobrásznak utólag utalványozott 200 fttal) 1640 frt, az öntés költsége a müncheni kir. öntödében 4500 bajor frt, a a 900 vámmázsát tevő talapzat Wassenburger bécsi kőfaragótól 5500 frt. Ezenkívül van az alap felállítás költsége. Valami hiányzik még az összegből, de az a város, mely az eddigi nagy költségeket szikesen viselte a nélkül, hogy a szoborhoz való járulást másoknak is megengedte volna, a még hátra lévő hiányt is bizonyosan rövid idő alatt fedezni fogja. Van még Debreczenben egy szerény, de igen érdekes emléke Csokonainak: a kis nádas ház, a darabos utczában, a bős ő lakott és meghalt. Ennek homlokán márványtábla egyszerű felirattal hirdeti az arra járóknak, hogy e hely szent a kegyelet előtt. Az emléktáblát egyes ember, Kului Nagy Benő állíttatá a múlt évtizedben. Ez igénytelen lakban irá a költő gondolatdús, most játszi, majd emelkedett költeményeinek egy nagy részét. E kert lógósaiban járkált sokszor gondlepett szívvel. Tán ma is áll még a nagy bodzafa, mely alatt a gyepágyon pihent, gondolkozva a jövőről, már harmincz éves korában kifáradva hanyatásaiban, vagy néha — midőn vidámabb órái voltak — fuvolán játszva kedves dalait. — Egyszerű, alacsony, keveset mutató ház az egész, de képzeletében minden fogékony ember templommá emeli, mert benne élt egy jó költő,sokat szenvedt és sok gyönyört nyújtott a világnak, hordva az ihlet Nessus-öltönyét, mely elhamvaszt és dicsőit. A mai napon Debreczen minden pontja fölött az ő emlékezete és árnyéka lebeg. Látva a virágzó főiskola falait, azok is az ő szenvedéseinek emlékét újítják föl. Magas tehetségű, már is sokatudó,Jidegen nyelvekben szintén jártas ifjú vala, buzdítva Kazinczy s szeretve tanítványai által, midőn a segédtanítói állomáson megkezdődött szerencsétlensége. Sokkal élénkebb természettel bírván, mintsem a kollégium ódon rendszeréhez mereven tudta volna szabni magát, összeütközésbe jött azzal, sorsa jön, hogy pőrét vesztve, hányódjék, mint egy iránytűjét vesztett hajó. Fiatal, künnvérű, sokszor gondatlan volt még akkor, bár az erkölcsi érzés kincseit hordva szivében. Boldogabb időben, midőn a független szellemet becsülni s a jó költőt felkarolni tudták, pályája virágokkal lett volna behintve ; mig akkor ez őszinte természet is arra szorult, hogy mecénásokat kérésén, néha magyar ódákban, máskor latin versekben pengetve a szerencsések érdemeit, s dedikátiókkal látva el műveit, majd ismét, hogy a neki nem való tanári nyűgbe hajtsa nyakát, és járja a világot, szép hírrel, de bajok, nyugtalanságok és nélkülözések közt, is végre is tört szívvel kerüljön vissza a szülőföldre, honnan elindult a boldogságot keresni. — Nem szükség elmondani, mindenki tudja élettörténetét. Megírták azt Domby, Toldy Ferenc?, Szana Tamás és mások.Ismeretesek munkái is, a „Diétás magyar múzsa“, az „Ódák“, „Lilla“,„Dorottya“,„Béka és egérkarcz, és a többi. Irt ő majd minden genre-ban, leírva az érzés, a pathosz és humor hangját. Irt soyrát, vígjátékot s élőbeszédeiben széptant cikkeket is. Fordított Metastasióból, Kleiseböl stb. De müveinek nagyobb része csak halála után jelent meg kötetekben. Első munkáit 1794-ben az „Uránia“ közsé névtelenül s ismeretessé 1796-ban vált a „Diétái magyar múzsa“ által. E szerint egész nyilvános élete csak kilencz év.Se rövid idő alatt mennyi szépet irt! Művei nem csupán a régi irodalom ereklyéi, hanem élő dalok, melyek mint— A pénzügyi bizottság oct. 10- diki ülésében folytatta tárgyalását a közoktatási budget felett, melynek sorrendje szerint a reáltanodák következtek. A budai főreáltanoda költségeire 28.100 ft megszavaztatott. A Budán újonnan felállítandó 3 osztályú alreáltanoda költségeit a bizottság tekintettel a főváros kivételes helyzetére, mely eléggé indokolja azt, hogy az állam a főváros szükségeit a közoktatás terén tőle kitelhetőleg segélyezze, az erre előirányzott 2063 ftót megszavazta. A kassai főreáltanoda szükségletére előirányzott 19.485 forint, a lőcsei főreáltanoda 12 ezer kétszáz forint, a körmöczi 13 900 ft, a temesvári 12,950 frt, a pécsi 15,600 frt, a szegedi 10,250 forint és a nagykállai alreáltanoda szükségletére előirányzott 5258 ft változatlanul elfogadtatott. A kecskeméti alreáltanoda költségeire a bizottság megszavazta a 6150 ftot, azon megjegyzéssel, hogy Kecskemét városa utasítassék azon kötelességek teljesítésére, melyeket a felnőttek oktatása terén a törvény a népesebb és vagyonosabb városokra szabott. A székelyudvarhelyi és dévai alreáltanoda költségeire összesen 7400 ft szavaztatott meg. E két tanoda Erdélyben a képviselőház m. é. határozata folytán állittatik fel. A pozsonyi és soproni főreáltanodák segélyezésére 40(50 fő megszavaztatott, a sümegi főreáltanoda segélyezése a minisztertől nyerendő tanodai alap felvilágosításig, függőben hagyatott. A bábatanodák költségére 11816 ft; a budai férfi tanitóképezde szükséglete 24825 ft megszavaztatott. A budai nőtanitó képezde költségeire előirányzott össszeget a bizottság — amennyiben, tekintve azon nagy fontosságot, melylyel nötanitó képzése bir, s tekintve azt, hogy az intézet már eddig is igen szép eredményt mutat fel — kívánatosnak tartja a köztartásban részesülő növendékeket szaporítani és annak kipuhatolásáig, — mennyire lehet e részben terjeszkedni és menynyi növendék felvétele lehetséges még, — az ezen czélra előirányzott összeget függőben tartja. Más fenálló tanítóképezdékre 247,400 ft megszavaztatott; a bizottság egyébiránt utasítandónak véli a miniszert, hogy amennyiben a tapasztalás azt mutatta volna, hogy azon helyek mindegyike, ahol jelenleg ily képezdék elhelyezve vannak, és amennyiben a czélnak nem felelnének meg, vegye vizsgálat alá és a jövő költségvetés alkalmával tegye meg eziránti előterjesztéseit. Az újonnan felállítandó 3 férfi és 2 nőtanító képezde költségei 100.500 ftban megszavaztattak. A Kolozsvárit, Csongrádon és Iglón a férfi- és Szabadkán és Pozsonyban a nőtanító képezdék lesznek felállítandók. A felsőbb tanítói, illetőleg nevelőnői képezdére előirányzott 11,100 frtot a bizottság ezúttal nem vélte megszavazandónak, mert előbb az intézet felállításának tervezetét a képviselőház kiküldendő szakbizott által véli megállapitandónak. Népnevelési szükségletekre 703,022 frt, a — a népnevelési lapnak kiadására hét nyelven 30,000 ft, — a felnőttek oktatására 70,000 ft megszavaztatott, azon hozzátétellel, hogy a felnőttek statistikai kimutatása bekivántatott. Tanítói képezde tanárjelöltek és néptanítók kiképzésére 10,000 ft szintén megszavaztatott. A minister előterjesztette azonkívül, a Pesten felállítandó államfőreáltanoda tervezetét és költségeit. A bizottság azon nézetből indulva ki, hogy Pest városa a közoktatás terén példás buzgósággal jár elöl s nagy áldozatokat hoz, midőn saját költségén egy főreáltanodát tart fenn több párhuzamos osztálylyal, és egy másik alreáltanoda felállítását kezdeményezte; több polgári iskolát állított fel; oktatási czélokra évenkint 300,000 frtot költ, és igy teljes mértékben tesz eleget a törvény által kiszabott kötelességének, a bizottság egy az állam által felállítandó főreáltanoda felállításának szükségét annál is inkább elismeri, mert az országban létező középtanodák költségeit az állam viseli, és Pestnek mint fővárosnak iskoláiban nemcsak a városi, hanem az országi, minden vidékéről ide tóduló tanulók is részesülnek az oktatásban. Holnap folytatja a bizottság tárgyalásait. A törvényhatóságok közigazgatási költségeiről. A köztörvényhatóságok rendezéséről szóló törvény 90. § ának utasítása értelmében a pénzügyminiszter által benyújtott törvényjavaslatban — melyet e lapok tegnap közöltek — a közigazgatási költségek főösszege 4,145749 ftban számíttatott ki,ami az 1870. évre egyenes adókban kivetett 53,422,244 ftnyi összegnek 7,76 százalékát teszi. Ezen százalék lesz tehát ezentúl a tvhatóságok költségeinek fedezésére szánva olyképen, hogy az az egyenes adó összegéből levonatván, a házi pénztárak rendelkezésére fog maradni. E számítás első pillanatra méltányosnak és igazságosnak látszik, mivel ugyanazon összeget szánják a megyéknek, amely 1870-ben volt nekik közigazgatási czélra engedélyezve. És mégis a gyakorlatban 52 megye közül 41 igazságtalannak, sőt lehetetlennek találja e számítást, s a legnagyobb rész, ha csak paródiát nem akar alkotni közigazgatási szervezetéből és hatóságaiból, kénytelen lesz tetemes municipális adóval terhelni a lakosságot, ami igen jól megválasztott eszköz arra, hogy az önkormányzat elve a legnagyobb mérvben gyűlöltté tétessék. A fentebbi számítás szerint ugyanis lesz tizenegy megye, melynek közigazgatásra szánt költségei most nagyobb összeget mutathatnak fel, mint volt az 1870 ben engedélyezett összeg. E megyék: Bács, Békés, Csanád, Fehér, Heves, Nyitra, Pozsony, Sopron, Temes, Tolna és Torontál. És pedig Bácsmegyének volt engedélyezve 1870-ben 134,814 frt közigazgatási költség, az egyenes adója után leszámított 776% tesz: 244,305 fitot, forduthat tehát a jövőben közigazgatására 109,491 frttal többet, mint eddig. Temesmegye hasonló többlete tesz 50599 fitot és igy tovább. Legkisebb nyeresége van e számításból Sopron megyének, amelynek 4446 frt többlet jut. E tizenegy megyén kivül azonban a többi mind megsiratja a törvényt szás ez intézkedését, ha ugyan — a mit reménylünk, — még jókor meg nem változtatják azt. Mndannyi meg van rövidítve többé-kevésbbé, így Pest megyének volt engedélyezve szükségletéhez képest 206014 ft; az adóleszámítás szerint marad 159038 ft, tehát 53024 fttal kevesebb, mint amennyit az eddig is nagyon gazdálkodó, és minden lehetséges törlést megtett ministerium az 1870. évben engedélyezett. De menjünk tovább. Liptó megye eddig 40900 ftnál fedezte közig, kiadásait; ezentúl 16323 fttal lesz kénytelen megélni. Árvamegyének 38198 ftja volt engedélyezve; ezentúl 12887 fttal lesz kénytelen jó, gyors és pontos közigazgatást teremteni, vagyis alig egyharmadát fordíthatja közigazgatására annak, amire e téren eddig szüksége volt. A Kővárvidék még roszabbul járt. Volt ugyanis 1870-ben engedélyezve 25747 ffja, s lesz ezentúl 8668 ftja. — Zarándmegye még ennyit sem kap, s eddigi közig, költségeinek még egy negyedrészénél is kisebb összeggel lesz kénytelen fedezni ugyanazon közigazgatási kiadásokat, mivel az 1870- ben engedélyezett 34190 ftja az uj számítás alapján 8373 ftra apad le! Legvilágosabban tünteti ki azonban a közig, költségek fedezésére kigondolt e módnak absurditását a szegény Tornamegye, amelynek 1870-iki 19496 ftját e számítás 4673 írtra, tehát 15 részre devalválja 1 4673 ft! Tessék ebből jó közigazgatást szervezni; szorgalmas tisztviselőket díjazni; szír láid közbátorságot alkotni, rendesen és pontosan ujonczozni; az egészségügyet ápolni; az út-ügyet el nem hanyagolni ; szóval mindent úgy elrendezni , hogy a közigazgatás számtalan ágában minden pontosan, gyorsan, hibátlanul és lelkiismeretesen intéztessék el ! Tessék ez összegből alispánt, jegyzőt, ügyészt, szolgabírót, pénztárnokot, orvosokat, mérnököket, számvevőket stb. fizetni ; tessék ebből egy életrevaló, munkás, figyelmes, erélyes közigazgatási szervezetet teremteni! Ez természetesen lehetetlen, s az így megrövidített megyék, ha csak közigazgatás nélkül maradni nem akarnak,óriási terhet vetnek ki újra a lakosságra, mely hatvanhétben saját alkotmányától azt remélte, hogy ha újabb adóval is lesz ezután terhelve: ez újabb adótöbbletet nem a régi állapot, nem a már meglevő intézmények fentartására lesz kénytelen fizetni. S hozzájárul e bajhoz még egy figyelemre méltó körülmény. Mint a fennebbiekből látható: az új számítás által épen a gazdagabb megyék nyernek; épen azoknak állana ezentúl nagyobb összeg rendelkezésekre közigazgatási költségeik fedezésére, mig a vesztes megyék legnagyobb része hazánk szegényebb, terméketlenebb vidékein fekszik, s mennél szegényebb lakossága, annál kisebb az összeg, melylyel közig, kiadásait fedezendheti; s igy éppen a legszegényebb megyék lesznek kénytelenek aránylag legnagyobb házi adóval terhelni úgy is nyomorult lakosságukat. Kénytelenek lesznek *— mondtuk, —de ki tudja képese kiesznek ez a alig hiszszük, hogy számos szegény megye képes legyen adóval eddig is túlterhelt adózó közönségétől, mely mostoha anyagi állapota miatt eddigi adó