A Hon, 1872. augusztus (10. évfolyam, 176-200. szám)
1872-08-26 / 195. szám
tart és két palotát épít, nem a fővárosban bérháznak, mert bár ő született úr, hanem kéjlakokat épít magának a vidéken. A világ már most azt mondja, ha ez urak csupán mint másodrendű ügynökök működtek, bizonyos az állam részére kötött pénzműveleteknél, és ily mesés vagyonokra tudtak szert tenni oly kimondhatatlan rövid idő alatt, mennyit szerezhettek a főszemélyek, a főszereplők, azok, kiknek döntő szavuk volt mindezen műveleteknél ? A hiba azonban, sőt több mint hiba, a bűn, mely itt fenforog , így végzi a „Szombati Lapok,“ nem Lévay vagy Kohen urak által, nem „K“ vagy „M“ urak által követtetett el, hanem elkövettetett azon miniszerek által, kik őket alkalmazták. A legközelebb összejövendő országgyűlésnek kötelessége lesz ezen ügyet alaposan megvizsgálni. Ezen vizsgálatot sem az országgyűlés, sem a kormány meg nem tagadhatja. Ha az országgyűlési többség ezen vizsgálatot megtagadná, az egyértelmű lenne azzal, mintha kinyilatkoztatná, hogy a kormány becsületével nem törődik. Azon kormány, mely ezen vizsgálatot elutasítaná magától, ezen tény által megengedné a világnak, hogy kezelésének tisztaságát gyanúsítsa. Mi tehát hiszszük, hogy ezen ügy vizsgálat nélkül maradni nem fog és hogy a közönség nemsokára birtokában lesz a valódi tényállásnak, és addig ítéletet mondani nem is akarunk.“ Az országgyűlés közeledtével. “ Közeledik az országgyűlés és gondolkoznunk kell teendőink sorozatáról és pártviszonyainkról. E két tárgy sok tekintetben szoros öszszefüggésben van. Mert az országgyűlésnek már kezdetén fordulhatnak elő oly dolgok, melyek pártviszonyainkat nem hogy javítanák, hanem még szenvedélyesebbé teendik azokat, és másfelől minden fusio vagy coalitio nélkül is a tárgyalások sorozata, modora sok közeledést, sok jó eredményt idézhetne elő. Egymás iránt, pártunk iránt, de a haza iránt is vannak kötelességeink, és ez utóbbi parancsol mérsékletet a pártviszonyokban. Lássuk a tárgyalások eshetőleges sorozatát, A trónbeszédtől sok függ. Nem kívánunk olyant, milyennel a múlt országgyűlés bezáratott, de az 1869-iki megnyitó trónbeszédnél is határozottabbat, gyakorlatiabbat kérünk. Hiba volt és sok keserűségre adott okot a bezáró trónbeszéd reflexiója a pártviszonyokra; hatásnélküli, semmi biztosítékot és tájékozást nem nyújtó volt az 1869-ki megnyitó beszéd átalánossága és mindent felölelni akarása. Ezt a két hiányt kell elkerülni most. " Kormányunk makacs, de olyannyira megrótta még az elfogulatlan jobboldali sajtó is a legutóbbi trónbeszéd pártszínezetét, hogy lehetetlennek tartjuk, hogy újabban elkövesse e hibát. De, ha a reformokról oly általánosságban fog beszélni, hogy azt se tudjuk, mit akar, ha erre a többség oly semmitmondó választ ad, milyent Pulzsky készített a múltkor, akkor inkább fog uralkodni a gyanú mint bármikor. Az igazolási eljárás a legkényesebb kérdés. Mert a választási visszaélések alapján mi sok választás megsemmisítését fogjuk követelni. Ha ezzel szemben a jobboldal oly magatartást fog követni, milyen a múltkor az ungvári igazolás volt, akkor nagy lesz az elkeseredés. Pedig egy kis higgadtsággal, részrehajlat-Egy emberfő arczczal fölfelé fordulva.. . . A fölfelé fordult arcznak homlokán, a jobb szemen keresztül egy fekete kendő volt átkötve, a másik szem, vérszinten, mereven, kőhidegen bámult maga elé; a nyitott szájon ki s bejárt a hullám.... A fantom ismét visszasülyedt a viz alá. Két percz múlva újra feldagadt a hullám, s a rémséges arcz újra felmerült a hab közül, véres kőszemével Tímárra meredezve. Azután még egyszer föltetszett a rianás széléhez közel, s akkor végképen eltűnt a jég alá a fő, s akkor egy halott kéz, görcsösen begörbült újakkal merült fel egy perezre a víz alól. Timár félőrülten szökött fel térdéről, a rémlátás után bámulva, úgy tetszett neki, mintha az maga után hívná! A rianás két partja közt harsogott az élő hullám. És ismét hangzott a távolból az a kísértetiesen harsogó orgonaszó, amit az éjjeli futó vihar küld maga előtt, mikor az erdők sudarai fölött végig rohan; a süvöltő vihadarban, mely a jéglapokon megtörik, úgy sírnak, sikoltanak azok a láthatlan szellemek, úgy zúg közöttük némelyik : a kisértetek énekkara folyvást magasabbra emeli hangját. És újra hangzik az egész jégegyetemen végig az a túlvilági zöngés, mintha ezernyi hárfa húrja szakadna szét ott alant; míg a zöngés fokozatosan átmegy a rivallgó harsogásba; még feljebb, mintha villámok száguldanának oda alant a vizekben, bűbájos kábító melódiát keltve a hangadó hullámban; a jég alatt a mennydörgés orgonaszava bömböl fölségesen ss az Istenkiáltás rettentő roppanása közben reszketve mozdul meg az álló jégegyetem, s a szörnyű légnyomásra a rianás hasadéka ismét összecsukódik. Timár reszketve omol a retra a renge jégtükör fölött. (Folytatása következik.)lansággal a különben is, lecsillapuló szenvedélyek kibékülnének. A horvát országgyűlés példáját — nem az igazolás feletti compromissum, hanem az eredmény tekintetében — bátran idézhetjük. A budget tárgyalás és delegatióválasztás csak a kormány hibája miatt okozhat zavart, keserűséget. A delegatióba a többség válasszon higgadtabb, józanabb elemeiből — hadd legyen szigorú bírálat alá véve a közösügyek (főleg a hadügy) kezelése. A budgetnél legyen a kormány határozott, nyílt, takarékos.tt egy általános megjegyzést kell tennünk. Általában észrevehette az olvasóközönség, hogy némely miniszerek budgetjének tárgyalása, sőt általában azok egész viszonya az ellenzékhez és sajtóhoz békésebb, simább, mint másoké. A honvédelmi és kereskedelmi ministériumnak is nagy budgetje, sok üzlete, befektetése van — és mégis (főleg egy pár év óta) ezek ellen alig hallani kifakadást. Miért van ez? Mert látja mindenki a jó akaratot, buzgalmat, őszinteséget, nyíltságot, és így ha kifogásunk van is az eredmény iránt, de könnyen megegyezünk ezekkel. Pedig ezekkel is csak olyan viszonyban vagyunk, mint a pénzügy, oktatásügy és közlekedési ministériumokkal. De ezek modora és eljárása más. A pénzügyministérium (hagyományosan) mindig szerette a szemfényvesztést, üzleteit, budgetét soha sem tüntette fel a maga természetes színében, úgy rendezte a tételeket, hogy a deficit ne tűnjék ki, úgy köté az üzleteket, hogy vagy a formákat nem tarta meg, vagy világos volt azok drágasága, és mégis makacson keresztül erőszakolta minden tételét. A sajtóban és országgyűlésen felmerülő kételyekre ritkán és akkor is csak homályos, ki nem elégítő választ adott — igyekezett a számok tömkelegébe menekülni. A belügyért makacs, szenvedélyes ember, képes volt az erőszakot is védeni (mint a „Reform“ is elismerte a nógrádi ügyben) és törvényjavaslatain Nehrebeczky, Groisz,Zeyk, bureaukratasága és kevés emelkedettsége látszik. Az oktatás és közlekedésügynél is hiányzott a nyíltság, a tapintat, sőt a képesség iránti gyanú is mindig ébren volt tartva. Ezek a ministériumok egész éven át nem hallatnak magukról semmit, megjegyzés nélkül hagyják a kételyeket,kinevezéseikkel sok elégületlenséget keltenek fel. Budget tárgyalásuk viharos.Ezekből kitűnik, hogy sok függ a minisztériumok tapintatától, eljárásától — a pártviszonyokra és a tárgyalások eredményére nézve is. Hogy a többi tárgyalás sorrendje és alakja is ép ily viszonyban van a pártkérdéssel, az is kétségtelen. Ott van a bankügy. Nem tudjuk, hogy fogja megvédeni a kormány ez ügybeni eredménytelenségét. Legfeljebb egy határozott és kész tervvel, az önálló magyar bankrendszerrel védhetné ki az ellene intézendő támadásokat. Ellenkező esetben sok vihart arathat. Milyen lesz a választási, felsőházi és a többi reform ? Ez is oly befolyással lesz a tárgyalásokra, pártviszonyokra. Alkotmányos embernek és pártnak megvan a maga érzéke, mely a javaslatok tendentiáját érzi ki és ez dönt magatartásában. Ha reactionárius irányú vagy színű javaslatok kerülnek elé , részszemmel és vehementiával fogják azokat fogadni. Bizonyítja Tóth Vilmos választási javaslata. Ha őszinte jóakarat és szabadelvűség lengi azokat át, — könnyen fognak átmenni, bizonyítja az iskola, honvédségi, nemzetiségi törvény. De ha a házszabályokat életüzerel látják el és ezzel lépnek fel , akkor igérzi azt a további tárgyalások meneteit. Általában az alkotmányosság szelleme nem a többség zsarnokságát, hanem a compromissumot követeli. Compromissumot a modorban, a tárgyban, az alakban, az anyagban — minden kérdésnél. Ha ezt felfogja a kormány és pártja — több lesz az eredmény, üdvösebb lesz működése mint különbenereskedelmi jelentőséggel bíró vonal, mint a pestzimonyi, ha az Szerbián át Konstantinápoly és Saloniki felé egyenes vonalban folytatva lesz. A vasútépítés terén újabb időben történt összes mozgalom kritériumát is egyenesen azon kérdés képezi: vájjon mennyiben mozdíttatik elő a tervben levő vasutak által az érintett forgalmi irány megvalósulása, vagy mennyire vettek az hátra ? Így állván a dolgok, az egész európai sajtó kiváló figyelemmel kísért minden mozzanatot, mely a magyar vasutaknak a déli és délkeleti szomszéd államok vasutaival leendő csatlakozását érinti. Kormánypárti lapok is bevallják, hogy úgy hazánkban, mint a szomszéd államokban, mindinkább nyilvánul azon vágy, „hogy Európa északi és nyugati része Magyarországon keresztül köttessék össze Törökországgal, illetőleg a fekete és középtengerrel“ A csatlakozás kérdése régóta napirenden van. S ha a mostani kormány képes volna hazánk anyagi érdekeit érdemek szerint méltányolni, akkor e kérdésnek már régóta megoldva kellene lenni úgy, amint ezt hazánk érdeke kívánja. Mai nap azt hiszem, mindenki tudja már, hogy ez érdek elsősorban a zimonyi vagy belgrádi összeköttetést követeli. Az osztrák érdek ezzel ellenkezőleg a bosnyák kapcsolatot kívánja, mely Sziszektől lefelé menne dél-kelet felé. Ha a nemzetközi forgalom ezen irányt választaná, akkor az hazánkát csak kis részben érintené. Pestet egészen elhagyná s a költséges semeringi déli vasúton húzódna fel Bécsnek s onnan észak felé, így ismerve a tényállást, nem lehet kétség a felett, hogy a hatalmas déli vasút mindent elkövet, hogy a délkeleti forgalmat magának biztosítsa. E törekvésnek kell tulajdonítani azt, hogy a déli vasút török kormány körökben ki tudta eszközölni, hogy az egész török hálózat tervezete akként állapíttassák meg, miszerint a lehetőség a déli vasúthoz való csatlakozásra szem előtt tartassák. A török kormánynak ez legkevésbé sem állott érdekében s a drága hegyi vasutat a népek sok millióval fizetik meg. De hiába, a déli vasút hatalma elér egészen Konstantinápolyig s a kormány élén vett férfiak néhány százezer ftért ott is csak úgy feláldozták a kincstár millióit, mint más államokban. És ez osztrák törekvésnek kell tulajdonítani azt is, hogy a déli vasút a török vasutak csatlakozási kérdése tárgyában Andrássy elnöklete alatt Bécsben tartott conferentián ki tudta eszközölni azt is, hogy a bosnyák csatlakozás a szerb csatlakozással egyenlő fontosnak jelöltetett s hogy e vonal kiépítése a Szerbián keresztül építendő vasúttal egyenlőn biztositatott. Pedig mindenki tudhatja, hogy a Pestet mellőző bosnyák csatlakozás Magyarországnak nem áll érdekében, hogy tehát erre áldozatokat hozni merően hiába való. De a déli vasút nagy és hatalmas . . . Egyenesen neki kell köszönni, hogy azon nemzetközi konferentia, melyhez Austriának semmi köze, mely tisztán a magyar határon leendő vasúti csatlakozást illette, nem Pesten, hanem Bécsben tartatott meg. És úgy látszik a déli vasút hatalma még nagyobb. Alighanem azt is ki fogja eszközölni, hogy a szerb csatlakozás nem is fog kiépülni, daczára annak, hogy ezt Magyarország,Szerbia sőt az egész nemzetközi áruforgalom érdeke követeli. Valóban szégyen és gyalázat kormányunkra isdézve, ha e társulat fondorlataival szemben tehetetlen s ha hazánk legszentebb anyagi érdekeit annak feláldozza.Nem tudjuk,hogy mintátlanak a dolgok e tekintetben , de a „Pesti Napló“ mai híre alapján attól kell tartanunk, hogy a szerb csatlakozás nem jön létre. íme a Napló erre vonatkozó közleménye : „A magyar kormány idejekorán belátva egy ilyen összeköttetés fontosságát (mely Magyarországon keresztül legrövidebb úton vezetne délkelet felé a Fekete és földközi tengerhez) s felfogva az egyes érdekelt államoknak ez iránti indokolt kívánságát, mint tudjuk, évek óta tanulmányoztatta azon irányokat és csatlakozási pontokat, melyeken a legrövidebb összeköttetést létesíteni s igy a szó szoros értelmében nemzetközi vaspályát építeni lehetne. A diplomáciai tárgyalásokat is megkezdette egyúttal Törökországgal, a dunai fejedelemségekkel és Szerbiával, azon meggyőződésben élvén,hogy míg a nyugatnak keleti irányban való összeköttetése Oláhmoldvaországon keresz ■tül a legcélszerűbb, addig az északnak délleli összeköttetése Szerbián keresztül a legalkalmasabb. A diplomatiai tárgyalások már azoknak nehézkes természeténél fogva is sok időt vettek igénybe, a végleges befejezést azonban főleg Szerbia kishitűsége és korlátoltsága késlelttette.Mert valóban nem tudjuk minek nevezi Szerbia azon eljárását, hogy újabb meg újabb akadályokat gördített az egyezkedés elé melyet a magyar kormány több ízben megkísértett. Török és Oláhmoldvaország, mint hiteles forrásból írhatjuk, érdekeiket jobban felismerve, hozzájárultak az egyezményhez s remélhetőleg a keleti és nyugati csatlakozásnak oly rég függőben volt kérdése rövid időn teljesen meg lesz oldva. Az északnak déllel való vasúti összeköttetése Szerbiának eljárása által egy időre csakugyan elnapoltatott, azonban tudomásunk szerint csakis rövid időre. A magyar kormány ugyanis okulva Szerbia említett eljárásán, igen helyesen más utat és csatlakozási pontot keresett, mely a kivánt czélt Szerbia elkerülésével is biztosítja. A szakminiszer személyesen megtekintette mindazon helyeket, melyen,keresztül az említett összeköttetés lehetséges lenne, és jó forrásból tudósíthatom, hogy ezen újabb tanulmányozásnak és személyes szemlének üdvös eredményei nemsokára meglesznek amennyiben az észak-déli vasúti összeköttetés Szerbia eljárása daczára is biztosítva leendő s ezen vasút Szerbia egyenes kikerülésével, és mellőzésével habár néhány mértfölddel hosszabb vonallal is, de a nemzetközi forgalomnak megnyittatik. A magyar kormány egészen helyesen jár el, ha olyan dolgoknál, melyek nemzetközi szempontból megítélendők, magát egyes kisebb államok ellenműködésein túlteszi, s a czivilizált népek követelményeinek megfelelni igyekszik ; Szerbia pedig magának tulajdonítja, ha indokolatlan kishitűsége miatt a nemzetközi forgalomból kizáratik, s ne panaszkodjék, ha annak áldásaiban nem részesül.“ E közleményben alapjában véve hibás indokok tolatnak előtérbe a szerb összeköttetés meghiúsításának kimagyarázására. A tényállásból mindenki tudhatja, ki a dolgok mélyére lát, hogy a déli vasút van itt a játékban. Hiába nevezi a Napló a meghiúsítási indokát „Szerbia kishitűségének és korlátoltságának.“ Ennek a vasútépítéshez semmi köze. És még azon esetben, ha a szerb kormány annyira korlátolt felfogással bírna is, hogy hazájának valódi érdekeit nem lesz-e magyar-szerb vasúti összeköttetés ? (M.) Nemzetközi forgalmi szempontból alig van hazánkra nézve nevezetesebb vasút, mint a tervbenlevő egyenes pest-zimonyi vonal, mely folytatását Szerbián át nyerné egyrészt Konstantinápoly, másrészt Saloniki felé. A keletről a Fekete és Földközi tengerre jövő áruk e vonalon mehetnének a legrövidebb úton Pesten át Európa észak-nyugati részeibe az északi tengerre és Angliába s viszont észak-nyugatról keletre. Innen van, hogy utóbbi időben Angliában is nagy érdekkel viseltetnek azon vasutak iránt, melyek Európa délkeleti országaiban s tehát Magyarországon is épülnek. Csak egy tekintetet kell vetni a térképre és mindenki meggyőződhetik arról, hogy Magyarországon ez ideig még nem épült oly világkeakarná azonnal felismerni, tapintatlanságnak kell neveznünk azt, hogy a Napló, mint a magy. kormány sugalmazott közlönye, egy szomszéd ország iránt, melylyel jó barátságban kellene élnünk, ily ellenséges indulatú közleményt hoz. A Napló ezt azért teszi, hogy a kérdés ódiumát a szomszédra hárítsa. De keresztül látunk a szitán : a déli vasút érdeke legyőzi Magyarország és Szerbia érdekét. Ez szégyen a kormányra, szégyen az országra. Azzal pedig, hogy a Napló ebből még erényt csinál, azzal bizonyítja be, hogy vagy nem képes a szerb csatlakozás jelentőségét felismerni, vagy hogy inkább feladatának tartja a kormánynak hízelegni, mint az ország érdekeit szolgálni. KÜLÖNFÉLÉK. — Tizenkét év előtt elhatározta a nemzet hogy gr. Széchenyi Istvánnak szobrot emel. Össze is adott e czélra 80.000 hot, de a szobrot majd hiába keressük nyilvános tereinken. Ma végre meglepetve olvassuk, hogy a szobor-ügy egy lépésre előbbre haladt, a szoborminta készen áll. E szerint remélhetjük, hogy mégnéhány év múlva a szobor eregbe öntve lesz. Addig is tehát amig a szobrot megláthatjuk,közöljük a minta leirását a mint azt a „F. L.“-ban olvassuk. „Engel mintája, — mond az ismertető — most már, a többszörös változtatás után, megközelíti a széptani kívánalmakat. Az arezban úgy, mint az egész szoborban megvan az a nyugalom, mely nélkül valódi szobormű nem képzelhető. A fej talán nem eléggé typicus, de hű és méltóságot kifejező. Az arányok helyesek. Az öltözeten is sok változás történt. A kard, mely előbb balkézzel előre nyújtva, túlságos actióban volt tervezve, visszatért nyugalmas helyzetébe, a jobb kar kinyújtva iratköteget tart, mintegy ajánlólag, mely, akár első ajándékára az akadémiát illetőleg, akár valamely későbbi tervére vonatkoztatjuk, nem rész és nem vág ki túlságosan a szobrászat nyugalmi törvényeiből. Hanem az öltözet túl szegényes, s ez nincs egészen jól. Engel meg is ígérte, hogy ezen segíteni fog. A ránczolat (draperie) elég természetes. A mente jobb szárnya egy darab kövön, a szobor szilárdságának eme kisegítő pótlékán nyugszik s ez a „szükséges rész“ kődarab lehetőleg födve van.“ Ismertető azt hiszi, hogy Széchenyi szobra jóval sikerültebb lesz a Fernhorn által készített József szobornál. Ezzel ugyan nem sokat mondott. A Petőfi-ház megvételére tett indítvány napról napra a legszélesebb körökben viszhangra talál. Valaki fölemlíté, hogy ez ügyben legtöbbet tehetne Pest megye és e szó nem hangzott el a pusztában. Rakovszky István lapunk volt buzgó belmunkatársa, jelenleg pestmegyei aljegyző, felkapta az eszmét és azt indítvány alakban a f. hó 27-kén tartandó megyei közgyűlés elé terjeszti. Indítványa így szól: „Tisztelt bizottmányi közgyűlés!“ A lapokból ismeretes, hogy Petőfy születési háza Kiskőrösön jeltelenül, pusztulásnak indul. Szintén a lapokból tudjuk, hogy ennek meggátlására illetőleg a ház megvételére máris számos adakozás gyűlt be. Az ország első megyéjében, az ország első költőjéről szólva, — minden további indokolást mellőzhetőnek vélek s egyszerűen indítványozom, — hogy Petőfy születésének ez emlékét illetőleg, az eddig begyült adakozásokat sem mellőzve a megindult kegyeletes, mozgalom élére Pest megye álljon, és közgyűlésén határozatilag mondja ki, miszerint szent kötelességének ismeri a nagy költőnek ezen, — a megye területén levő, — emlékét az utókornak fentartani. A módozatokat tisztelt közgyűlés intézkedéseire bízva, stb.“ Hogy Pestmegye közgyűlése ez inditványt egyhangúlag föl fogja karolni, kétséget sem szenved, biztosítékot nyújt erre a megye múltja, mely a nemzet művelődési kérdéseiben, úgyszintén a nemzet nagyjai iránti kegyelet kifejezésében, mindig elöl haladt. Miklósi népszínháza, olvassák több lapban, aligha kész lesz október elsejére. A megvett városligeti gyermekszínházzal sok baj van, melyet nemcsak behordani, de lényegesen átalakítani s tetemesen kibővíteni kell még. A színpad is nagyobb lesz, a földszint is bővebb, s a kakas ülő alá még egy páholysort szorítnak. S így nincs is kilátás, hogy a határidőre behurczolkodhassék. Egy hónapig nem akar heverni társaságával s igy valószínűleg vidéken tölti az októbert. A budai arénában September utolsóján túl nem maradhat. E közleményhez némi megjegyzésünk van, mert nézetünk szerint egyátalában kár lenne, ha Miklósi közvetlen a pesti színház megnyitása előtt nem lenne Pesten. A vidéken kilátása épen nem lehetne arra, hogy társulatát egy itt tartsa; arra meg hogyerősítse, épen szükséges hogy a központon legyen. De Miklósitól épen nem kívánhatja senki, hogy társulatát egy hónapon át ingyen fizesse; azt meg még kevésbé, hogy a ködös-borongós októberen át a Horváth-kert lombjavesztett fái közt bámulja a zártétkeket, s elgondolkozzék, hogy mekkora közönség foglalhatna helyt azokon. Hanem ezen nagyon könnyű segíteni, s Miklósinak épen úgy nem kell vidékre mennie, mint nem társulatát pihentetni. A budai várszínházban a nemzeti színház tavai is csak jó október közepén kezdte meg előadásait, s ez intézet, bizonyára nélkülözhetendő két héttel tovább a budai színház mellékjövedelmét, ha magyar színészek játszanak abban, mint amennyire nélkülözte tavai, mikor nem játszott senki. Ha a nemzeti színház intendánsa elég tárgyilagos lesz, s átengedi Miklósy társulatának okt. hóra a budai várszínházát, nem kellend e társulatnak vidékre mennie, kikerüli a szétzüllés veszélyét ij, tagokat és tehetségeket jobban toborzhat, új darabokra jobban készülhet, s a pesti második magyar színházat annak idején méltóbban nyithatja meg, mint ha a horváthkerti arénából szeptember végén a vidékre űzik Thália e csapatát Orczy és az őszi köd arkanyalai. Orczy úr ezzel szolgálatot tenne a fővárosi magy színügynek, s hisszük is, hogy ha Miklósy megteszi a lépéseket, Orczy részéről nem fog ellenzésre találni. — Követésre méltó példa. A zalaistvándi ev. hitközségről sok szépet ír ottani tudósítónk. Követésre méltó különösen az istvándiak munkaszeretete és összetartása, s a buzgó lelkesültség, melylyel minden jó községi ügyet fölkarolnak. A rendes dolgok közé tartozik náluk, hogy saját külön gazdaságuk példás rendbentartása mellett vállalkoznak közösen — a legvagyonosabb gazdákat sem véve ki — egyegy urasági rét vagy föld letakarítására, és a munkáért nyert részt eladván községi czélokra fordítják. Ily után szerzett pénzzel építettek rövid néhány év alatt csinos iskolát, pap és tanító lakot, templomjokat, mely eddig gerendás volt beboltoztatták stb. Legújabban pedig már, igen elavult és kisszerű oltárjuk helyébe közadakozás utján egy nagyobb és díszesebb újat készíttettek, mely csak a múlt héten állíttatott föl és igen sikerült munkának mondható; becsületére válik Csepreghy testvérek pesti asztalos üzletének, melyben készítették. A szentkép ez oltárhoz szintén Pesten még pedig Barabás Miklós jeles festőnk ecsetje alól kerül ki. Most még magának a templomnak kibővítését tervezik a jó istvándiak. Kívánjuk, hogy ne lankadjon buzgó kitartásuk. — Hulla-vándorlás. Ma (szombaton) hajnalban 2 és 3 óra között a kerepesuti köztemető kapuja előtt egy bérkocsi állott meg, melyben 2 férfi volt. Ezek egyike kiszállt és előbitta a temető őrt hogy nyissa ki a kaput. Ezek után tudakozodván ez alkalommal benézett a kocsiba s annak egyik sarkába egy hullát látott támasztva mely véres lepedővel volt félig betakarva. Az ismeretlen férfiak egyike azt beszélte az őrnek, hogy rögtöni halállal kimúlt férfi hulláját hozzák el temetés végett. Az őr erre rögtön bezárta a temető kapuját, mert utasítás szerint kórházi igazolvány nélkül semmiféle hullát befogadnia nem szabad. Napközben a temető felügyelő bejelenti az esetet a főkapitányságnak, mely a Rókus kórházban megindítá a nyomozást. Az ottani bonczszolga előadó, hogy hajnali 3 óra tájban két ismeretlen férfi bérkocsiban egy hullát hozott, a bonczterem hátsó kapuján be is eresztette a kocsit. A hulla egyik kísérője azt mondta, hogy őt Böhmer Antalnak hívják és Schickinger késeinél boltszolga (Schickinger a 3 dobutczában 2. sz. a. lakik) s a kocsiban lévő hulla testvére, ki orvosi segély mellett ugyan, de az említett boltban vérhasban hirtelen meghalt. Miután a hullát a boltban hagyni nem lehetett, tehát a kórházba hozta. A szolga azon kérdésére: van-e kórházi halottkémi vagy pedig főkapitánysági igazolványuk,mert e nélkül a hullát át nem veheti, Böhmer és társa megijedtek és bevallották,hogy ilyen igazolványuk nincs;a Koncz szolga erre egész nyugodtan azt mondá,hogy ha így áll a dolog, úgy a hulla a bérkocsival és az egyik kísérőjével itt marad, Böhmer pedig egy kórházi szolga kíséretében menjen a főkapitánysághoz s ott jelentse be a dolgot. Ebbe azonban sem Böhmer sem kísérője nem akart beleegyezni és rettenetes káromkodást kezdtek. A boncz szolga azonban nem tágított és így Böhmer végre eltávozott. Alig hogy kiért a halottas ház,udvarából az utczán összetalálkozik a 105. számú rendbiztossal, kinek elbeszélte az esetet. A rendbiztos Böhmerrel visszament a bonczterembe s ott a rendbiztos meghagyta a bonczszolgának, hogy a hullát az ő parancsára fogadja el, különben bekíséri a főkapitánysághoz. Hiába hivatkozott a bonczszolga, hogy ezt nem szabad tennie, hogy Böhmer és társa gyilkosok is lehetnek, és különben is ismeretlenek, a rendbiztos nem tágított és miután vele a bérkocsis, és a hullát kitévő két férfi is neki rontott a bonczszolgának, ez végre is engedett az erőszaknak és a hullát elfogadta. A bérkocsis, a két kisérő és a rendbiztos erre eltávozott. Mint értesülünk, a főkapitányság Böhmert most nyomozza, s ha megtalálja akkor majd kiderül,kié volt a hulla smink körülmények folytán vándoroltak vele éjjel ide stova. Ha pedig mindez nem derülne ki, akkor kiváncsiak vagyunk, mi lesz a rendbiztossal, ki a jelen esetben — épen úgy mint az angliui eseténél — hivatalos hatalmával rutul visszaélt. — A hivatalnokok első házéspítő egyletének rendkívüli közgyűlése jövő sept. hó 3-án délután 4 órakor a megyeház nagy termében fog megtartatni, melyre az egyleti tagok meghivatnak. — Halálozás. Négyesi Szepessy Péter f. é. aug. 22-én délelőtt 10 órakor, élte 52-dik évében, Nagyszélhüdésben Miskolczon meghalt. Az elhunyt az 1863-iki országgyűlésen a szélső baloldalnak rendületlen hive volt. Béke hamvaira. — Említettük volt, hogy Bényei István a „Szabad Magyarország“ szerkesztője biztosíték le nem tételéért — egy havi fogságra s 100 ft birságra ítéltetett. Bényei most lapjában elbeszéli, hogy a „Szabad Magyarországot“ akkor indította meg, amikor már a képviselőház a hirlap-cautió eltörlését kimondotta, de később a felsőház ezt forma hiba miatt elvetette. Bényei gondoskodott lapja biztosítékáról s Cs. S. országgyűlési képviselő megengedte, hogy a biztosíték vagyonára betábláztassék, de a betáblázást nem lehete eszközölni az ez év elején történt törvényhatósági rendezés illetőleg a törvényszünet miatt. A törvényszék azonban e körülményt magas figyelmére nem méltatta, hanem Bényeit elitélte. Folytatás a mellékleten. Irodalom. — Szigligeti századik színművének elfogadása alkalmával a„Figyelő“ indítványozza, hogy a derék irót a nemzet ez alkommal megérdemlett kitüntetésben részesítse. A napi sajtó helyeslőleg közlötte ez indítványt, azonban kiviteléről még semmit sem hallunk. — Uj beszélygyüjtemény. Csiszér- Ugróczi Ida asszony egy kötet beszélye jelent meg Lauffer Vilmos kiadásában. A 10 nyomott ivre terjedő mű a következő beszélyeket tartalmazza : Egy különös házasság. — Melánia. — A külszin csal. — A mit a férjnek soha sem szabad tudni. E kötet gróf Andrássy Gyulánénak van ajánlva. — Első fecske. A naptárak valószínűleg hosszú sorát az „Egri képes naptár“ kezdte meg. E nép számára irt naptár ára 20 kr. Első vezér czikke az ultramontán sajtó termékeinek ajánlásával foglalkozik. — A magyar mérnök és építész egylet közlönyéből ez évi VII. füzet jelent meg. Két nagyobb értekezés van benne: Metzner Antaltól , a közmunka szabályozásáról és Meiszner Sándortól. A földszin felvétele vasúti nyomjelzés czéljából.Az „apróságok“ rovataldástartalma. Egy füzet ára — az ábrák miatt — 1 frt 70 kr. Nem tagok az egész évi folyamot 10 frtért szerezhetik meg. — Franczia szófüzéstan: Lauffe