A Hon, 1872. augusztus (10. évfolyam, 176-200. szám)

1872-08-26 / 195. szám

tart és két palotát épít, nem a fővárosban bérháznak, mert bár ő született úr, hanem kéjla­kokat épít magának a vidéken. A világ már most azt mondja, ha ez urak csupán mint má­sodrendű ügynökök működtek, bizonyos az ál­lam részére kötött pénzműveleteknél, és ily mesés vagyonokra tudtak szert tenni oly kimondha­tatlan rövid idő alatt, mennyit szerezhettek a főszemélyek, a főszereplők, azok, kiknek döntő szavuk volt mindezen műveleteknél ? A hiba azonban, sőt több mint hiba, a bűn, mely itt fenforog , így végzi a „Szombati Lapok,“ nem Lévay vagy Kohen urak által, nem „K“ vagy „M“ urak által követtetett el, hanem elkö­vettetett azon miniszerek által, kik őket alkal­mazták. A legközelebb összejövendő országgyűlésnek kötelessége lesz ezen ügyet alaposan megvizsgálni. Ezen vizsgálatot sem az országgyű­lés, sem a kormány meg nem tagad­hatja. Ha az országgyűlési többség ezen vizs­gálatot megtagadná, az egyértelmű lenne azzal, mintha kinyilatkoztatná, hogy a kormány becsületével nem törődik. Azon kormány, mely ezen vizsgálatot elutasítaná magától, ezen tény által megengedné a világnak, hogy kezelé­sének tisztaságát gyanúsítsa. Mi tehát hiszszük, hogy ezen ügy vizsgálat nélkül maradni nem fog és hogy a közönség nemsokára birtokában lesz a valódi tényállásnak, és addig ítéletet mondani nem is akarunk.“ Az országgyűlés közeledtével. “ Közeledik az országgyűlés és gon­dolkoznunk kell teendőink sorozatáról és pártviszonyainkról. E két tárgy sok tekintetben szoros ösz­­szefü­ggésben van. Mert az országgyűlés­nek már kezdetén fordulhatnak elő oly dolgok, melyek pártviszonyainkat nem hogy javítanák, hanem még szenvedé­lyesebbé teendik azokat, és másfelől min­den fusio vagy coalitio nélkül is a tárgya­lások sorozata, modora sok közeledést, sok jó eredményt idézhetne elő. Egymás iránt, pártunk iránt, de a haza iránt is vannak kötelességeink, és ez utóbbi parancsol mérsékletet a pártviszonyokban. Lássuk a tárgyalások eshetőleges soro­zatát, A trónbeszédtől sok függ. Nem kívá­nunk olyant, milyennel a múlt országgyű­lés bezáratott, de az 1869-iki megnyitó trónbeszédnél is határozottabbat, gya­­korlatiabbat kérünk. Hiba volt és sok keserűségre adott okot a bezáró trónbeszéd reflexiója a pártviszonyokra; hatásnélküli, semmi biztosítékot és táj­ékozást­ nem nyújtó volt az 1869-ki megnyitó beszéd átalánossága és mindent felölelni akarása. Ezt a két hiányt kell elkerülni most. " Kormányunk makacs, de oly­annyira megrótta még az elfogulatlan jobboldali sajtó is a legutóbbi trónbeszéd pártszíne­­zetét, hogy lehetetlennek tartjuk, hogy újabban elkövesse e hibát. De, ha a re­formokról oly általánosságban fog beszél­ni, hogy azt se tudjuk, mit akar, ha erre a többség oly semmitmondó választ ad, milyent Pulzsky készített a múltkor, ak­kor inkább fog uralkodni a gyanú mint bármikor. Az igazolási eljárás a legkényesebb kérdés. Mert­ a választási visszaélések alapján mi sok választás megsemmisíté­sét fogjuk követelni. Ha ezzel szemben a jobboldal oly magatartást fog követni, milyen a múltkor az ungvári igazolás volt, akkor nagy lesz az elkeseredés. Pedig egy kis higgadtsággal, részrehajlat-Egy emberfő arczczal fölfelé fordulva.. . . A fölfelé fordult arcznak homlokán, a jobb szemen keresztül egy fekete kendő volt átkötve, a másik szem, vérszinten, mereven, kőhidegen bámult maga elé; a nyitott szájon ki s be­járt a hullám.... A fantom ismét visszasülyedt a viz alá. Két percz múlva újra feldagadt a hullám, s a rémséges arcz újra felmerült a hab közül, véres kőszemével Tímárra meredezve. Azután még egyszer föltetszett a rianás szélé­hez közel, s akkor végképen eltűnt a jég alá a fő, s akkor egy halott kéz, görcsösen begörbült újakkal merült fel egy perezre a víz alól. Timár félőrülten szökött fel térdéről, a rém­látás után bámulva, úgy tetszett neki, mintha az maga után hívná! A rianás két partja közt harsogott az élő hullám. És ismét hangzott a távolból az a kísértetiesen harsogó orgonaszó, a­mit az éjjeli futó vihar küld maga előtt, mikor az erdők sudarai fölött végig rohan; a süvöltő vihadarban, mely a jég­lapokon megtörik, úgy sírnak, sikoltanak azok a láthatlan szellemek, úgy zúg közöttük néme­lyik : a kisértetek énekkara folyvást magasabb­ra emeli hangját. És újra hangzik az egész jégegyetemen végig az a túlvilági zöngés, mintha ezernyi hárfa húr­ja szakadna szét ott alant; míg a zöngés foko­zatosan átmegy a rivallgó harsogásba; még fel­jebb, mintha villámok száguldanának oda alant a vizekben, bűbájos kábító melódiát keltve a hangadó hullámban; a jég alatt a mennydörgés orgonaszava bömböl fölségesen ss az Istenkiál­tás rettentő roppanása­ közben reszketve mozdul meg az álló jégegyetem, s a szörnyű légnyo­másra a rianás hasadéka ismét összecsukódik. Timár reszketve omol a retra a renge jégtükör fölött. (Folytatása következik.)­lansággal a különben is, lecsillapuló szen­vedélyek kibékülnének. A horvát ország­gyűlés példáját — nem az igazolás feletti compromissum, hanem az eredmény tekin­tetében — bátran idézhetjük. A budget tárgyalás és delegatióválasz­­tás csak a kormány hibája miatt okozhat zavart, keserűséget. A delegatióba a többség válasszon hig­gadtabb, józanabb elemeiből — hadd le­gyen szigorú bírálat alá véve a közös­ügyek (főleg a hadügy) kezelése. A bud­­getnél legyen a kormány határozott, nyílt, takarékos.­­­tt egy általános megjegyzést kell ten­nünk. Általában észrevehette az olvasó­közönség, hogy némely miniszerek bud­getj­ének tárgyalása, sőt általában azok egész viszonya az ellenzékhez és sajtóhoz békésebb, simább, mint másoké. A hon­védelmi és kereskedelmi ministériumnak is nagy budgetje, sok üzlete, befektetése van — és mégis (főleg egy pár év óta) ezek ellen alig hallani kifakadást. Miért van ez? Mert látja mindenki a jó akara­tot, buzgalmat, őszinteséget, nyíltságot, és így ha kifogásunk van is az eredmény iránt, de könnyen megegyezünk ezekkel. Pedig ezekkel is csak olyan viszonyban vagyunk, mint a pénzügy, oktatásügy és közlekedési ministériumokkal. De ezek modora és eljárása más. A pénzügyminis­­térium (hagyományosan) mindig szerette a szemfényvesztést, üzleteit, budgetét so­ha sem tüntette fel a maga természetes színében, úgy rendezte a tételeket, hogy a deficit ne tűnjék ki, úgy köté az üzle­teket, hogy vagy a formákat nem tarta meg, vagy világos volt azok drágasága, és mégis makacson keresztül erősza­kolta minden tételét. A sajtóban és országgyűlésen felmerülő kételyekre ritkán és akkor is csak homá­lyos, ki nem elégítő választ adott — igyek­ezett a számok tömkelegébe mene­külni. A belügyért makacs, szenvedélyes em­ber, képes volt az erőszakot is védeni (mint a „Reform“ is elismerte a nógrádi ügyben) és törvényjavaslatain Nehre­­beczky, Groisz,Zeyk, bureaukratasága és kevés emelkedettsége látszik. Az oktatás és közlekedés­ügynél is hi­ányzott a nyíltság, a tapintat, sőt a ké­pesség iránti gyanú is mindig ébren volt tartva. Ezek a ministériumok egész éven át nem hallatnak magukról semmit, meg­jegyzés nélkül hagyják a kétely­eket,kine­vezéseikkel sok elégületlenséget keltenek fel. Budget tárgyalásuk viharos.­­Ezekből kitűnik, hogy sok függ a mi­­nisztériumok tapintatától, eljárásától — a pártviszonyokra és a tárgyalások ered­ményére nézve is. Hogy a többi tárgyalás sorrendje és alakja is ép ily viszonyban van a párt­kérdéssel, az is kétségtelen. Ott van a bankügy. Nem tudjuk, hogy fogja megvédeni a kor­mány ez ügybeni eredménytelenségét. Legfeljebb egy ha­tározott és kész tervvel, az önálló magyar bankrendszerrel védhetné ki az ellene in­tézendő támadásokat. Ellenkező esetben sok vihart arathat. Milyen lesz a választási, felsőházi és a többi reform ? Ez is oly befolyással lesz a tárgyalásokra, pártviszonyokra. Alkot­mányos embernek és pártnak megvan a maga érzéke, mely a javaslatok tenden­­tiáját érzi ki és ez dönt magatartásá­ban. Ha reactionárius irányú vagy szí­nű javaslatok kerülnek elé , rész­szem­­mel és vehementiával fogják azokat fo­­gadni. Bizonyítja Tóth Vilmos választási javaslata. Ha őszinte jóakarat és szabad­­elvűség lengi azokat át, — könnyen fog­nak átmenni, bizonyítja az iskola, hon­védségi, nemzetiségi törvény. De ha a házszabályokat életüzerel lát­ják el és ezzel lépnek fel , akkor i­g­­érzi azt a további tárgyalások menete­it. Általában az alkotmányosság szelleme nem a többség zsarnokságát, hanem a compromissumot­ követeli. Compromis­­sumot a modorban, a tárgyban, az alak­ban, az anyagban — minden kérdésnél. Ha ezt felfogja a kormány és pártja — több lesz az eredmény, üdvösebb lesz mű­ködése mint különbene­reskedelmi jelentőséggel bíró vonal, mint a pest­­zimonyi, ha az Szerbián át Konstantinápoly és Saloniki felé egyenes vonalban folytatva lesz. A vasútépítés terén újabb időben történt összes mozgalom kritériumát is egyenesen azon kérdés képezi: vájjon mennyiben mozdíttatik elő a terv­ben levő vasutak által az érintett forgalmi irány megvalósulása, vagy mennyire vettek az hátra ? Így állván a dolgok, az egész európai sajtó ki­váló figyelemmel kísért minden mozzanatot, mely a magyar vasutaknak a déli és délkeleti szomszéd államok vasutaival leendő csatlakozá­sát érinti. Kormánypárti lapok is bevallják, hogy úgy hazánkban, mint a szomszéd államokban, mindinkább nyilvánul azon vágy, „hogy Európa északi és nyugati része Magyarországon keresz­tül köttessék össze Törökországgal, illetőleg a fekete és középtengerrel­“ A csatlakozás kérdése régóta napirenden van. S ha a mostani kormány képes volna hazánk anyagi érdekeit érdemek szerint méltányolni, akkor e kérdésnek már rég­óta megoldva kellene lenni úgy, a­mint ezt hazánk érde­ke kívánja. Mai nap azt hiszem, mindenki tudja már, hogy ez érdek elsősorban a zimonyi vagy belgrádi összeköttetést követeli. Az osztrák érdek ezzel ellenkezőleg a b­o­s­n­y­á­k kapcsolatot kívánja, mely S­z­i­s­z­e­k­­t­ő­l lefelé menne dél-kelet felé. Ha a nemzetközi forgalom ezen irányt választaná, akkor az hazánk­­át csak kis részben érintené. Pestet egészen elhagyná s a költséges semeringi déli vasú­ton húzódna fel Bécsnek s onnan észak felé, így ismerve a tényállást, nem lehet kétség a felett, hogy a hatalmas déli vasút mindent elkö­vet, hogy a délkeleti forgalmat magának bizto­­sítsa. E törekvésnek kell tulajdonítani azt, hogy a déli vasút török kormány körökben ki tudta eszközölni, hogy az egész török hálózat tervezete akként állapíttassák meg, miszerint a lehetőség a déli vasúthoz való csatlakozásra szem előtt tartassák. A török kormánynak ez legkevésbé sem állott érdekében s a drága hegyi vasutat a népek sok millióval fizetik meg. De hiába, a déli vasút hatalma elér egészen Konstantinápo­­lyig s a kormány élén vett férfiak néhány száz­ezer ftért ott is csak úgy feláldozták a kincstár millióit, mint más államokban. És ez osztrák törekvésnek kell tulajdonítani azt is, hogy a déli vasút a török vasutak csatla­kozási kérdése tárgyában Andrássy elnöklet­e alatt Bécsben tartott conferentián ki tudta eszközölni azt is, hogy a bosnyák csatlakozás a szerb csatlakozással egyenlő fontosnak jelölte­tett s hogy e vonal kiépítése a Szerbián keresz­tül építendő vasúttal egyenlőn biztositatott. Pe­dig mindenki tudhatja, hogy a Pestet mellőző bosnyák csatlakozás Magyarországnak nem áll érdekében, hogy tehát erre áldozatokat hozni merően hiába való. De a déli vasút nagy és hatalmas . . . Egyenesen­­ neki kell köszönni, hogy azon nemzetközi konferentia, melyhez Austriának semmi köze, mely tisztán a magyar határon leendő vasúti csatlakozást illette, nem Pesten, hanem Bécsben tartatott meg. És úgy látszik a déli vasút hatalma még na­gyobb. Alighanem azt is ki fogja eszközölni, hogy a szerb csatlakozás nem is fog kiépülni, daczára annak, hogy ezt Magyar­­ország,Szerbia sőt az egész nemzetközi áruforga­lom érdeke követeli. Valóban szégyen és gyalázat kormányunkra isdézve, ha e társulat fondorlataival szembe­n te­hetetlen s ha hazánk legszentebb anyagi érdekeit annak feláldozza.Nem tudjuk,hogy mintátlanak a dolgok e tekintetben , de a „Pesti Napló“ mai híre alapján attól kell tartanunk, hogy a szerb csatlakozás nem jön létre. íme a Napló erre vonatkozó közleménye : „A magyar kormány idejekorán belátva egy ilyen összeköttetés fontosságát (mely Magyarországon ke­resztül legrövidebb úton vezetne délkelet felé a Fe­kete és földközi tengerhez) s felfogva az egyes érde­kelt államoknak ez iránti indokolt kívánságát, mint tudjuk, évek óta tanulmányoztatta azon irányokat és csatlakozási pontokat, melyeken a legrövidebb össze­köttetést létesíteni s igy a szó szoros értelmében nem­zetközi vaspályát építeni lehetne. A diplomáciai tár­gyalásokat is megkezdette egyúttal Törökországgal, a dunai fejedelemségekkel és Szerbiával, azon meg­győződésben élvén,hogy míg a nyugatnak keleti irány­ban való összeköttetése Oláhmoldvaországon keresz ■­tül a legc­élszerűbb, addig az északnak délleli össze­köttetése Szerbián keresztül a legalkalmasabb. A diplomatiai tárgyalások már azoknak nehézkes természeténél fogva is sok időt vettek igénybe, a vég­leges befejezést azonban főleg Szerbia kishitűsége és korlátoltsága késlelttette.Mert valóban nem tudjuk mi­nek nevezi Szerbia azon eljárását, hogy újabb meg újabb akadályokat gördített az egyezkedés elé melyet a magyar kormány több ízben megkísértett. Török és Oláhmoldvaország, mint hiteles forrásból írhatjuk, ér­dekeiket jobban felismerve, hozzájárultak az egyez­ményhez s remélhetőleg a keleti és nyugati csatlako­zásnak oly rég függőben volt kérdése rövid időn tel­jesen meg lesz oldva. Az északnak déllel való vasúti összeköttetése Szer­biának eljárása által egy időre csakugyan elnapolta­­tott, azonban tudomásunk szerint csak­is rövid időre. A magyar kormány ugyan­is okulva Szerbia említett eljárásán, igen helyesen más utat és csatlakozási pontot keresett, mely a kivánt czélt Szerbia elkerülé­sével is biztosítja. A szakminiszer személyesen meg­tekintette mindazon helyeket, melyen,keresztül az említett összeköttetés lehetséges lenne, és jó forrásból tudósíthatom, hogy eze­n újabb tanulmányozásnak és személyes szemlének üdvös eredményei nemsokára meglesznek a­mennyiben az észak-déli vasúti össze­köttetés Szerbia eljárása daczára is biztosítva leendő s ezen vasút Szerbia egyenes kikerülé­sével, és mellőzésével habár néhány mértfölddel hosszabb vonallal is, de a nemzetközi forgalomnak megnyittatik. A magyar kormány egészen helyesen jár el, ha olyan dolgoknál, melyek nemzetközi szempontból meg­ítélendők, magát egyes kisebb államok ellenműködé­­sein túlteszi, s a czivilizált népek követelményeinek megfelelni igyekszik ; Szerbia pedig magának tulaj­donítja, ha indokolatlan kishitűsége miatt a nemzet­közi forgalomból kizáratik, s ne panaszkodjék, ha annak áldásaiban nem részesül.“ E közleményben alapjában véve hibás indokok tolatnak előtérbe a szerb összeköttetés meghiú­sításának kimagyarázására. A tényállásból min­denki tudhatja, ki a dolgok mélyére lát, hogy a déli vasút van itt a játékban. Hiába nevezi a Napló a meghiúsítási indokát „Szerbia kishitűsé­gének és korlátoltságának.“ Ennek a vasútépí­téshez semmi köze. És még azon esetben, ha a szerb kormány annyira korlátolt felfogással bírna is, hogy hazájának valódi érdekeit nem lesz-e magyar-szerb vasúti össze­köttetés ? (M.) Nemzetközi forgalmi szempontból alig van hazánkra nézve nevezetesebb vasút, mint a tervben­­levő egyenes p­e­s­t-z­i­m­o­n­y­i vonal, mely folytatását Szerbián át nyerné egy­részt Konstantinápoly, másrészt Salo­niki felé. A keletről a Fekete és Földközi ten­gerre jövő áruk e vonalon mehetnének a legrö­videbb úton Pesten át Európa észak-nyugati részeibe az északi tengerre és Angliába s viszont észak-nyugatról keletre. Innen van, hogy utóbbi időben Angliában is nagy érdekkel viseltetnek azon vasutak iránt, melyek Európa délkeleti országaiban s tehát Magyarországon is épülnek. Csak egy tekintetet kell vetni a térképre és mindenki meggyőződhetik arról, hogy Magyar­­országon ez ideig még nem épült oly világke­akarná azonnal felismerni, tapintatlanságnak kell neveznünk azt, hogy a Napló, mint a magy. kormány sugalmazott közlönye, egy szomszéd ország iránt, melylyel jó barátságban kellene él­nünk, ily ellenséges indulatú közleményt hoz. A Napló ezt azért teszi, hogy a kérdés ódiumát a szomszédra hárítsa. De keresztül látunk a szi­tán : a déli vasút érdeke legyőzi Magyarország és Szerbia érdekét. Ez szégyen a kormányra, szégyen az országra. Azzal pedig, hogy a Napló ebből még erényt csinál, azzal bizonyítja be, hogy vagy nem­ képes a szerb csatlakozás jelen­tőségét felismerni, vagy hogy inkább feladatá­nak tartja a kormánynak hízelegni, mint az or­szág érdekeit szolgálni. KÜLÖNFÉLÉK. — Tizenkét év előtt elhatározta a nemzet hogy gr. Széchenyi Istvánnak szobrot emel. Össze is adott e czélra 80.000 h­ot, de a szobrot ma­jd hiába keressük nyilvános tereinken. Ma végre meglepetve olvassuk, hogy a szobor-ügy egy lépésre előbbre haladt, a szobor­minta ké­­szen áll. E szerint remélhetjük, hogy még­néhány év múlva a szobor eregbe öntve lesz. Addig is te­hát a­mig a szobrot megláthatjuk,közöljük a minta leirását a mint azt a „F. L.“-ban olvassuk. „En­gel mintája, — mond az ismertető — most már, a többszörös változtatás után, megközelíti a széptani kívánalmakat. Az arezban úgy, mint az egész szoborban megvan az a nyugalom, mely nélkül valódi szobormű nem képzelhető. A fej talán nem eléggé typicus, de hű és méltósá­got kifejező. Az arányok helyesek. Az öltözeten is sok változás történt. A kard, mely előbb bal­kézzel előre nyújtva, túlságos actióban volt ter­vezve, visszatért nyugalmas helyzetébe, a jobb kar kinyújtva iratköteget tart, mintegy ajánló­­lag, mely, akár első ajándékára az akadémiát illetőleg, akár valamely későbbi tervére vonat­koztatjuk, nem rész és nem vág ki túlságosan a szobrászat nyugalmi törvényeiből. Hanem az öltözet túl szegényes, s ez nincs egészen jól. En­gel meg is ígérte, hogy ezen segíteni fog. A rán­­czolat (draperie) elég természetes. A mente jobb szárnya egy darab kövön, a szobor szilárdságá­nak eme kisegítő pótlékán nyugszik s ez a „szükséges rész“ kődarab lehetőleg födve van.“ Ismertető azt hiszi, hogy Széchenyi szobra jóval sikerültebb lesz a Fernhorn által készített Jó­zsef szobornál. Ezzel ugyan nem sokat mondott.­­ A Petőfi-ház megvételére tett indít­vány napról napra a legszélesebb körökben viszhangra talál. Valaki fölemlíté, hogy ez ügy­ben legtöbbet tehetne Pest megye és e szó nem hangzott el a pusztában. Rakovszky István la­punk volt buzgó belmunkatársa, jelenleg pestme­gyei aljegyző, felkapta az eszmét és azt indít­vány alakban a f. hó 27-kén tartandó megyei közgyűlés elé terjeszti. Indítványa így szól: „Tisztelt bizottmányi közgyűlés!“ A lapokból ismeretes, hogy Petőfy születési háza Kiskőrösön jeltelenül, pusztulásnak indul. Szintén a lapok­ból tudjuk, hogy ennek meggátlására illetőleg a ház megvételére már­is számos adakozás gyűlt be. Az ország első megyéjében, az ország első költőjéről szólva, — minden további indokolást mellőzhetőnek vélek s egyszerűen indítványo­zom, — hogy Petőfy születésének ez emlékét illetőleg, az eddig begyült adakozásokat sem mellőzve a megindult kegyeletes, mozgalom élére Pest megye álljon, és közgyűlésén határozatilag mondja ki, miszerint szent kötelességének isme­ri a nagy költőnek ezen, — a megye területén levő, — emlékét az utókornak fentartani. A módozatokat tisztelt közgyűlés intézkedéseire bízva, stb.“ Hogy Pestmegye közgyűlése ez in­­ditványt egyhangúlag föl fogja karolni, kétséget sem szenved, biztosítékot nyújt erre a megye múltja, mely a nemzet művelődési kérdéseiben, úgy­szintén a nemzet nagyjai iránti kegyelet ki­fejezésében, mindig elöl haladt. Miklósi népszínháza, olvassák több lapban, aligha kész lesz október elsejére. A megvett városligeti gyermek­színházzal sok baj van, melyet nemcsak behordani, de lényegesen átalakítani s tetemesen kibővíteni kell még. A színpad is nagyobb lesz, a földszint is bővebb, s a kakas ülő alá még egy páholy­sort szorítnak. S így nincs is kilátás, hogy a határidőre behur­­czolkodhassék. Egy hónapig nem akar heverni társaságával s igy valószínűleg vidéken tölti az októbert. A budai arénában September utolsó­ján túl nem maradhat. E közleményhez némi megjegyzésünk van, mert nézetünk szerint egy­­átalában kár lenne, ha Miklósi közvetlen a pesti színház megnyitása előtt nem lenne Pesten. A vidéken kilátása épen nem lehetne arra, hogy társulatát egy itt tartsa; arra meg hogy­­erősítse, épen szükséges hogy a központon legyen. De Miklósitól épen nem kívánhatja senki, hogy tár­sulatát egy hónapon át ingyen fizesse; azt meg még kevésbé, hogy a ködös-borongós októberen át a Horváth-kert lombjavesztett fái közt bá­mulja a zártét­keket, s elgondolkozzék, hogy mekkora közönség foglalhatna helyt azokon. Ha­nem ezen nagyon könnyű segíteni, s Miklósinak épen úgy nem kell vidékre mennie, mint nem társulatát pihentetni. A budai várszínházban a nemzeti színház tavai is csak jó október kö­zepén kezdte meg előadásait, s ez intézet, bizonyára nélkülözhetendő két héttel tovább a budai színház mellékjövedelmét, ha magyar szí­nészek játszanak abban, mint a­mennyire nélkü­lözte tavai, mikor nem játszott senki. Ha a nem­zeti színház intendánsa elég tár­gyilagos lesz, s átengedi Miklósy társulatának okt. hóra a budai várszínházát, nem kellend e társulatnak vidékre mennie, kikerüli a szétzüllés veszélyét ij, tagokat és tehetségeket jobban toborzhat, új darabokra jobban készülhet, s a pesti második magyar szín­házat annak idején méltóbban nyithatja meg, mint ha a horváthkerti arénából szeptember vé­gén a vidékre űzik Thália e csapatát Orczy és az őszi köd arka­n­yalai. Orczy úr ezzel szolgála­tot tenne a fővárosi magy­ színügynek, s hisszük is, hogy ha Miklósy megteszi a lépéseket, Orczy részéről nem fog ellenzésre találni. — Követésre méltó példa. A zala­­istvándi ev. hitközségről sok szépet ír ottani tu­dósítónk. Követésre méltó különösen az istván­­diak munkaszeretete és összetartása, s a buzgó lelkesültség, melylyel minden jó községi ügyet fölkarolnak. A rendes dolgok közé tartozik ná­luk, hogy saját külön gazdaságuk példás rend­­bentartása mellett vállalkoznak közösen — a legvagyonosabb gazdákat sem véve ki — egy­­egy urasági rét vagy föld letakarítására, és a munkáért nyert részt eladván községi czélokra fordítják. Ily után szerzett pénzzel építettek rövid néhány év alatt csinos iskolát, pap és ta­nító lakot, templomjokat, mely eddig gerendás volt beboltoztatták stb. Legújabban pedig már, igen elavult és kisszerű oltárjuk helyébe köz­adakozás utján egy nagyobb és díszesebb újat készíttettek, mely csak a múlt héten állíttatott föl és igen sikerült munkának mondható; becsü­letére válik Csepreghy testvérek pesti asztalos üzletének, melyben készítették. A szentkép ez oltárhoz szintén Pesten még pedig Barabás Miklós jeles festőnk ecsetje alól kerül ki. Most még magának a templomnak kibővítését terve­zik a jó istvándiak. Kívánjuk, hogy ne lankadjon buzgó kitartásuk. — Hulla-vándorlás. Ma (szombaton) hajnalban 2 és 3 óra között a kerepesuti közte­mető kapuja előtt egy bérkocsi állott meg, mely­ben 2 férfi volt. Ezek egyike kiszállt és előbitta a temető őrt hogy nyissa ki a kaput. Ez­ek után tudakozodván ez alkalommal benézett a kocsiba s annak egyik sarkába egy hullát látott támasztva mely véres lepedővel volt félig betakarva. Az ismeretlen férfiak egyike azt beszélte az őrnek, hogy rögtöni halállal kimúlt férfi hulláját hozzák el temetés végett. Az őr erre rögtön bezárta a temető kapuját, mert utasítás szerint kórházi igazolvány nélkül semmiféle hullát befogadnia nem szabad. Napközben a temető felügyelő be­jelenti az esetet a főkapitányságnak, mely a Rókus kórházban megindítá a nyomozást. Az ottani bonczszolga előadó, hogy hajnali 3 óra tájban két ismeretlen férfi bérkocsiban egy hullát hozott, a bonczterem hátsó kapuján be is eresztette a kocsit. A hulla egyik kísérője azt mondta, hogy őt Böhmer Antalnak hívják és Schickinger késeinél boltszolga (Schickinger a 3 dobutczában 2. sz. a. lakik) s a kocsiban lévő hulla testvére, ki orvosi segély mellett ugyan, de az említett boltban vérhasban hirtelen meg­halt. Miután a hullát a boltban hagyni nem le­hetett, tehát a kórházba hozta. A szolga azon kérdésére: van-e kórházi halottkémi vagy pedig főkapitánysági igazolványuk,mert e nélkül a hul­lát át nem veheti, Böhmer és társa megijedtek és bevallották,hogy ilyen igazolványuk nincs;a Koncz szolga erre egész nyugodtan azt mondá,hogy ha így áll a dolog, úgy a hulla a bérkocsival és az egyik kísérőjével itt marad, Böhmer pedig egy kórházi szolga kíséretében menjen a főkapitány­sághoz s ott jelentse be a dolgot. Ebbe azonban sem Böhmer sem kísérője nem akart beleegyez­ni és rettenetes káromkodást kezdtek. A boncz szolga azonban nem tágított és így Böhmer vég­re eltávozott. Alig hogy kiért a halottas ház,ud­varából az utczán összetalálkozik a 105. számú rendbiztossal, kinek elbeszélte az esetet. A rend­biztos Böhmerrel visszament a bonczterembe s ott a rendbiztos meghagyta a bonczszolgának, hogy a hullát az ő parancsára fogadja el, külön­ben bekíséri a főkapitánysághoz. Hiába hivat­kozott a bonczszolga, hogy ezt nem szabad ten­nie, hogy Böhmer és társa gyilkosok is lehetnek, és különben is ismeretlenek, a rendbiztos nem tágított és miután vele a bérkocsis, és a hullát kitévő két férfi is neki rontott a bonczszolgának, ez végre is engedett az erőszaknak és a hullát elfogadta. A bérkocsis, a két kisérő és a rend­biztos erre eltávozott. Mint értesülünk, a főkapi­tányság Böhmert most nyomozza, s ha megta­lálja akkor majd kiderül,kié volt a hulla smink körülmények folytán vándoroltak vele éjjel ide s­tova. Ha pedig mindez nem derülne ki, akkor kiváncsiak vagyunk, mi lesz a rendbiztossal, ki a jelen esetben — épen úgy mint az angliui ese­ténél — hivatalos hatalmával rutul visszaélt. — A hivatalnoko­k első házéspí­­tő egyletének rendkívüli közgyűlése jövő sept. hó 3-án délután 4 órakor a megyeház nagy termében fog megtartatni, melyre az egyleti ta­gok meghivatnak. — Halálozás. Négyesi Szepessy Péter f. é. aug. 22-én délelőtt 10 órakor, élte 52-dik évében, N­agyszélhüdésben Miskolczon meghalt. Az elhunyt az 1863-iki országgyűlésen a szélső baloldalnak rendületlen hive volt. Béke ham­vaira. — Említettük volt, hogy Bényei István a „Szabad Magyarország“ szerkesztője biztosíték le nem tételéért — egy havi fogságra s 100 ft birságra ítéltetett. Bényei most lapjában elbeszéli, hogy a „Szabad Magyarországot“ ak­kor indította meg, a­mikor már a képviselőház a hirlap-cautió eltörlését kimondotta, de később a felsőház ezt forma hiba miatt elvetette. Bé­nyei gondoskodott lapja biztosítékáról s Cs. S. országgyűlési képviselő megengedte, hogy a biz­tosíték vagyonára betábláztassék, de a betáblá­­zást nem lehete eszközölni az ez év elején tör­tént törvényhatósági rendezés illetőleg a tör­vényszünet miatt. A törvényszék azonban e körülményt magas figyelmére nem méltatta, hanem Bényeit elitélte. Folytatás a mellékleten. Irodalom. — Szigligeti századik színművé­­­nek elfogadása alkalmával a„Figyelő“ indítvá­nyozza, hogy a derék irót a nemzet ez alkommal megérdemlett kitüntetésben részesítse. A napi sajtó helyeslőleg közlötte ez indítványt, azonban kiviteléről még semmit sem hallunk. — Uj beszélygyüjtemény. Csiszér- Ugróczi Ida asszony egy kötet beszélye jelent meg Lauffer Vilmos kiadásában. A 10 nyomott ivre terjedő mű a következő beszélyeket tartal­mazza : Egy különös házasság. — Melánia. — A külszin csal. — A mit a férjnek soha sem sza­bad tudni. E kötet gróf Andrássy Gyulánénak van ajánlva. — Első fecske. A naptárak valószínűleg hosszú sorát az „Egri képes naptár“ kezdte meg. E nép számára irt naptár ára 20 kr. Első vezér czikke az ultramontán sajtó termékeinek aján­lásával foglalkozik. — A magyar mérnök és építész egy­let közlönyéből ez évi VII. füzet jelent meg. Két nagyobb értekezés van benne: Metzner An­taltól , a közmunka szabályozásáról és Meiszner Sándortól. A földszin felvétele vasúti nyomjel­zés czéljából.Az „apróságok“ rovataldástartalma. Egy füzet ára — az ábrák miatt — 1 frt 70 kr. Nem tagok az egész évi folyamot 10 frtért sze­rezhetik meg. — Franczia szófüzéstan: Lauffe

Next