A Hon, 1873. október (11. évfolyam, 225-251. szám)
1873-10-01 / 225. szám
225. szám, XI. évfolyam. Ificiáliivatal : Barátok tere, Athenaeum-épület földszint. Előfizetési díj: Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli es sti kiadás együtt: 3 hónapra.......................................6 frt —kr. 6 hónapra..................................,12» — » Az esti kiadás postai különküldéséért felülfizetés negyedévenkint . . . 1 » — » Az előfizetés az év folytán minden hónapban megkezdhető, de ennek bármely napján történik is, mindenkor a hó^első^napjától számittatik. I SB›% ?17*) ‘ Reggeli kiadás. POLITIKAI ÉS KÖZGAZDASÁGI NAPILAP. / Budapest, 1873. Szerda, oct. Szerkesztési iroda . Barátok tere, Athenaeum-épület 1. emelet. A lap szellemi részét illető minden közben, a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezek m utatnak el. — Kéziratok nem adatnak vissza. HIRDETÉSEK szintúgy mint előfizetések a kiadó hivatalba tere, Athenaeum-épület) küldendők. (Bar. Előfizetési felhívás A Xl-dik évi folyamára. Előfizetési árak . Félévre........................12 frt . Negyedévre .... 6 frt Külön előfizetési íveket nem küldünk szét. Előfizetésre s postai utalványokat kérjük használni, melyek bérmentesítve tíz írtig sak 5, 10 írton felül pedig 10 krba kerül. Az előfizetések a »Hon kiadóhivatala« czim alatt Pest, Ferenczies-tere 7. sz. alá küldendők. A „HON“ kiadóhivatala, Budapest, sept. 30. Az uj felosztás a királyhágón túl. A megyék kikerekítésére vonatkozó munkálatok a belügyminisztériumban erélyesen folynak — ezt írja a kormány német félhivatalos közlönye. Sőt kóstolóul közli Erdély uj felosztását is. E kérdéssel szemben igen tartózkodók nem lehetünk , mert ha addig várunk, míg a kormány hivatalos alakban áll elő terveivel , akkor sem elég időnk, sem alkalmunk nem lesz hazánk egyik életkérdésének eldöntéséhez, bármi kis reménynyel is az eredményre, hozzájárulni. Ezt azért tartjuk szükségesnek megjegyezni, mert jobboldali laptársaink rósz néven vették tőlünk, hogy azon előleges hírek alapján is elitéltük a kormány tervét, melyek annak egyes alapelveit ismerteték. Minket az oly bírálat, mely csak erre a rászólásra szorítkozik és ellenvetéseinkre még csak nem is reflektál — vissza nem riaszt a további szigorú, de részrehajlatlan és tárgyilagos bírálattól , és ez alá vesszük most is azon elveket, melyeket a kormánynak vármegye-kerekítési terveiből a „Pester Lloyd“ útján újabban megtudtunk. E szerint a királyhágón túli rész „ közigazgatási kerület“ (már nem vármegye) lenne, mindenik körülbelül 150 négyszög mértfölddel és 250 ezer lélekkel. Ha ez a kormány terve , kénytelenek vagyunk szerencsétlennek nevezni azt és pedig Erdély helyi viszonyai ösmerete mellett és a közigazgatás követelményeinek ép úgy, mint a történelmi fejlődésnek teljes tudatával. Ismételten hangsúlyozzuk, a közigazgatási kikerekítésnek tekintettel kell lenni, főleg Erdélyben, a közigazgatási szükség és képesség különböző fokozatára és ezen kívül úgy a nemzetiségi, és politikai viszonyokra, valamint a történelmi fejlődésre. Megvannak a közigazgatásnak, a nemzetiségnek a történelmi fejlődésnek is a maga követelményei, melyeket egymással nem szembe állítani, de kiegyeztetni kell, mert csak így lesz a reformhaladás és nem elégületlenség forrása, a közigazgatás javulása és nem rosszabbulása. Márpedig Erdély előttünk lévő felosztási terve, úgy látszik, nem felel meg ez igényeknek. Ami a közigazgatás igényeit és lehetőségét illeti: annak mértéke Erdélyben más, mint az anyaországban, sőt ennek egyes részeiben is nagyon eltérő — a geográfiai fekvés és ethnográfiai viszonyok szerint, így pl. határozottan ki lehet mondani, hogy Erdélyben a terület és lakosság felosztása helytelen és közigazgatási hátramenés lesz, mert a mérték igen nagy. A királyhágónk túli rész sokkal kisebb fejlettségiállapotban van, mint az anyaország; ott sokkal több tennivalójáén a közigazgatásnak, nemcsak a közigazgatási cselekvés terén, de főleg a társadalmi buzdítás, nemzeti védelem és kulturális hatás tekintetében. Ha egy ember intéző és vezető gondjaira itt 150 négyszög terület lesz bízva, bizonyára meg fognak maradni az „ázsiai állapotok“ — ha mindjárt az új „kreis-hauptman“-ok a legnagyobb tevékenységet fejtenék is ki. Népességre nézve : 250 ezer ember még nem oly sok, habár a királyhágón túl ez alig kivihető mérték és a területi nagysággal épen nem egyeztethető, mert nem képzelünk oly kikerekítést, melyben 150 négyszög mértföld és 250 ezer ember csak megközelítőleg is összeessék. Ennek bebizonyítására előveszem épen a kormány tervét. E szerint Belső-Szolnok és Doboka egy közigazgatási terület lesz. Tehát 244 ezer ember 101 négyszög mértföldön fog egy közigazgatási testté olvadni. Aki ismeri e vidéket, bátran elmondhatja, hogy még ez a terület is alig lesz egy ember által kezelhető, pedig a mérték épen nincs megtartva. Naszód, Kővárvidék és Besztercze lesz a második kerület, ezek kitesznek 84 négyszögmértföldet és bírnak 130 ezer lakossal. De a terület fekvése sokkal nehezebbé teszi a közigazgatást, mint az előbbi területben. A harmadik kerületet képezi Kolozs és Tordamegye, tehát együtt lesz (Kolozsvár lakosságának levonásával) 170 négyszög mértföld és 316 ezer ember. Ez valóságos közigazgatási szörny lenne, terjedelménél és fekvésénél fogva, és ha ehez vesszük, hogy ennek Kolozsvár lesz a központja , tudni fogjuk, hogy a központ mily messzi esik a valódi központtól (geográfiailag) és mily messzi a határoktól. Négy kerület már az egyes megyék, illetőleg székek feldarabolásából lesz összecsinálva, és így azok terjedelmét (egy ötödik kivételével) megmérni sem lehet. De jellemzésül legyen elég annyit említenem, hogy a Székelyföld két részre lesz osztva: a felső része Udvarhelyszékkel önálló kerületet képez , de alsó része Fogarasvidék egy részével és Brassóval, mint székhelylyel, fog egy kerületet képezni. Azt hisszük, hogy a nemzetiségi és közigazgatási érdekek ennyire kompromittálva egyikben sincsenek. Mert hogy a népes Székelyföld fele, az oláh Fogarasvidék egy része, a népes szász Brassóval mily nehezen kezelhető lesz közigazgatásilag és mily lesz nemzetiségi szempontból, azt fejtegetni és magyarázni sem kell. Tudom, hogy politikai okokat lehet e mellett felhozni, de hogy mily ez eltévesztett, sőt célellenes ezen a téren és épen ilyen combinatioval politikai eredményekre törekedni, azt királyföldi viszonyaink és erdélyi vármegyéink tényleges állapota igen fényesen bizonyítja. Nem feldarabolás és felzavarás, hanem jó közigazgatás és jó törvények segítenek e bajon csak, márpedig a tervezett felosztás ezt a czélt is lehetetlenné teszi — geográfiai és fizikai ép úgy, mint nemzetiségi és ethnográfiai okoknál fogva. Ezekre a nehézségekre rámutatunk, de bővebben fejtegetni azokat jónak nem tartjuk. Hogy felső Fehérmegye és Fogarasvidék megszűnik és máshova lesz beosztva, az ellen kifogásunk nem lenne, de a beosztásuk által keletkezett közigazgatási felosztás mértékét oly rosznak tartjuk, hogy az lehetetlenné teszi a közigazgatás javulását, mert a nagy területi és népességi csoportosítás miatt nehezen kezelhetővé lesz és az ethnográfiai felzavarás miatt sok újabb akadálylyal küzdeni lesz kénytelenitve az. Lesz rész közigazgatás és sok, sok uj nemzetiségi kérdés. Ezt fogja megteremni az uj felosztási terv a királyhágón túl. H. S. — A hadsereg szolgálati szabályzata. Tegnapi vezérczikkünk birálatosan ismertette az uj katonaszolgálati szabályzat első részét. Utánközöljük most aPester Lloydsnak a második részről szóló értesülését, mely a belső szolgálat viszonyairól szól. Itt először azon a laikusok előtt tán kisszerűnek tetsző, lényegében azonban a katonai élet mélyéig ható újítás tűnik fel, az, hogy meghatároztatik a különbség az elöljárók (Vorgesetzte) s felebbvaló (Höhere)közt egyrészt,másrészt az alárendeltek s alaitasok (Untergebenen, és Niederen) között. Eddig ugyanis a magasabb rangú,vagy rangban egyenlők közt is a régibb kinevezésű elöljáró volt,vagyis mindig minden körülmények közt parancsolásra jogosult. Például a főhadnagy tartozott minden parancsnak, jött légyen az nem csak kapitányától, hanem nála régibb főhadnagytól, föltétlenül engedelmeskedni. Ez az ellenség előtt is nem egyszer adott zavarokra okot Ennek elkerülésére az új szabályzat következőket állapítja meg : Fölebbvaló az a tiszt, a kinek a másiknál több hargja van. Elöljáró pedig az, akinek a hatóságok arra jogot vagy utasítást adtak. Megszüntettetek ezután a büntetésnek szokásos »alázatos megköszönése«.A felfolyamodás a büntetések ellen a régiben maradt, vagyis csak a büntetés kiszenvedése után vehető foganatba. A büntetések szigorítvák, a humánus bánásmód azonban erélyesen hangsúlyozva van. Új büntetésnemek a békába verés (hat órára) csapatvezetőtől lefelé, vagy a két óráig való megkötöztetés. E megkötöztetés úgy történik, hogy a büntetendőnek kezei hátán úgy tétetnek keresztbe, hogy tenyereik kifelé nézzenek, s mind kezeik, mind lábaik békába vezetnek. A békába verés úgy történik, hogy a jobB kéz a bal lábhoz bilincseltetik. Azt hiszi a »Lloyd« tudósítója, hogy a büntetések szigorítása megszünteti a katonaság kihágásait. Úgy legyen. — A Pesti Naplóban olvassuk: „A volt határőrvidéken a képv. választási mozgalmak mind nagyobb arányokat öltenek, s hogy ott a dolog miként megy, arról fogalmat adhat a következő levél, melyet Idvarról sept. 25-ről vettünk . A képv.választási összeírás itt e napokban ment végbe. Az összeírás megkezdését a harangok kongatása és a mozsarak dörrenése hirdeté. Aztán dobszóval hirdették, hogy mindenki a község házába siessen. Meg is jelent ott mind: férfi, asszony, leány, gyerek, még a szőllőpásztor is. Mikor a nép össze- gyűlt, egy szentori hang azt kiáltá: »Nem kell nekkünk a magyar szabadság, hanem kell a szerb!“ S egy kortes „Péter kiáll“ egy irattal járt sorba, azt kiáltván, hogy „a ki magát ide alá nem írja, vagy ha aláírta, kilép, az legyen átkozott a szerb nép nevében.“ S mert legtöbben nem tudtak írni, hát ő írta össze a jelen választókat — a „Zasztava-párt“ számára. A hivatalos vál.összeirás csak olyan mellékes dolog volt. Ilyen nálunk a képv. választási mozgalom. — A vármegyék kikerekitése a Királyhágón túli részekre nézve a belügyminisztériumban a „Peste Lloyd“ szerint már meg van állapítva. E szerint jövőre a Királyhágón túl 8 közigazgatási kerület lenne, egyenként körülbelül 150 négyszögmértfölddel és mintegy 250.000 lélek lakossággal.E 8 törvényhatóság következő módon alakíttatnék: 1. Belső Szolnok és Doboka, Deés vagy Szamosujvárral, mint székhelylyel; 2. Naszód, Kővár és Besztercze vidéke,székhelye Besztercze; 3. Kolozs és Tordamegyék,székhelye Kolozsvár; 4.Alsó Fehérm. a Felső- Fehérmegyéhez kebelezett részekkel Aranyosszékkel, székhelye Nagy-Enyed; 5. a székelyföld felső része, székhely Udvarhely; 6. a székelyföld alsó része Fogaras vidéke egy részével és Brassóval mint székhelylyel; 7. a szebeni szék a körülötte fekvő szász székekkel és a Fogaras vidéke másik részével, székhely Nagyszeben; 8. Hunyad-Zarándmegyék és Szászvárosszék, székhely Déva. Ezen terv szerint tehát két mostani municipium tényleg megszűnnék létezni: Felső Fehérmegye és Fogaras vidéke, melyek a szó szoros értelmében szétoszlatnának, illetőleg más törvényhatóságokba kebeleztetnének. A többi eddigi municipiumok úgyszólván csak egyesíttetni fognak egymással, így például Kolozs és Torda, Belső Szolnok és Doboka megyék stb. és legfeljebb csak egyes kerületeket vesztenének el, melyek közigazgatási tekintetekből más törvényhatóságokhoz lesznek csatolandók. E nyolcz erdélyi törvényhatósággal a belügyminiszter terve szerint egész Magyarország, a polgárosított határőrvidéket hozzászámítva, 52 megyéből állana, a Királyhágón inneni részben tehát 9 megye fogna megszűnni mint önálló törvényhatóság. — Oroszlap vélemény. Az „Odesskij Vjestnik“ Ausztria és Magyarország helyzetéről és azoknak jövőjéről következőkép nyilatkozik :„Már rég ismeretes dolog, hogy nem létezik oly állam, melynek állapota és a belviszonyai oly akaszikus és szervezetlen volna, mint Ausztriáé. És van-e remény, hogy ebből kiszabaduljon? Aligha van, sőt inkább azt lehet erősíteni, hogy ezen dualistikus — kétfejű — birodalom az egység hiányánál fogva szenved; tehát azon alapgondolat és elv hiányában, mely nélkül az emberi társadalom fenn nem tarthatja magát. Ily helyzetben a természeti törvények szerint kell, hogy egy ellensúly képződjék. Ez az önfentartási küzdelem törvénye. Ausztria és Magyarország ezen küzdelemben el vannak foglalva, azoknak kétfejű állapota, úgy az egyiket mint a másikat is egyformán terheli. Ők csak egy tekintetben vannak egyetértésben, azaz a kisebb nemzetek elnyomásában, hogy saját száraz gyökereiket az által táplálhassák. Ebben a tekintetben ők egymást támogatják is. De lehet-e ily egyetértés tartós ? Addig lehet, míg mind a két parasita azon fokig nem növekedik, hogy egymással szembe szállhasson. Európa jelen politikájának ez a feladata, hogy ne engedje, miszerint ezen növekedés az említett fokot érje el. Annak ellenében a következő eszközöket legelőnyösebbeknek tartják: 1) az osztrák németeknek Germániával való egyesülése, és a szlávok, legalább a déli szlávok számára egy új birodalom felállítása, mely mellett a magyarok is politikai önállósággal bírnának- 2) pedig az, hogy Ausztria foederalistikus szellemben alakíttassák át. Ezen bonyolódott kérdés, még inkább az által is össze van zavarva, hogy a haldokló Törökország Austro-Magyarország szomszédja : ott is vannak szerbek, bolgárok, románok. Ez az a baj, melyből a diplomatiának is nehéz magát kifacsarni: mivel száz elmélet, száz különféle terv van. De mindennél határozatlanabb az osztrák-német párt és annak alteregójának, azaz Magyarországnak politikája. A magyarok már 3 feladatot végbevittek : a horvátokkal való kiegyezést, a határőrvidék polgárosítását és annak újjászervezését. A horvát kiegyezést illetőleg, az még nagyon kérdéses dolog, mivel a horvátoknak saját önkormányzatjuk nincsen. A szomszéd szerbek folytonosan izgatják őket, hogy ne elégedjenek meg azzal, amit kaptak, s íme, napról-napra látjuk, hogy az ellenzék növekedik. A szerbekkel még roszabban állanak, nem engedve, hogy azoknak egyházi ügyei úgy legyenek elintézve, amint azt a nemzeti párt mellett álló Stojkovics püspök kívánja. A határőrvidéki lakosság szintén ellenzéket képez, és oly képviselőket akar a magyar országgyűlésbe küldeni, akikről meg van győződve, hogy nemzeti pártiak. Úgy a magyarok, mint a németek is azon vannak, hogy a választások eredménye előnyükre üssön ki, és ebben a tekintetben az említett választások úgy a Cislajtháni, mint a magyarok politikájára nézve is nagy horderejű leend. Ezek után rövideden , a szlovének, csehek és a galicziai kis-oroszok magaviseletét elősorolva, a kis-oroszokkal és a szlovénekkel meg van elégedve, de annál kevésbé a csehekkel, akik nem tudnak már egyszer tökéletes egyetértésre jutni. Végtére Andrásy gróf a keletre vonatkozó politikájának fordulatát kiemelve, nem hiszi, hogy ennek valami eredménye volna. Hiszen Milán fejedelem Bécsben történt fényes fogadtatása, az csupán udvariasságból volt; a boszniaiakra vonatkozó rokonszenv csak szemfényvesztés, mely ellen a német lapok úgy is eleget írtak, kicsinyítve sőt tagadva is azon adatokat, melyeket a boszniaiak az emlékiratukban elősoroltak. A „HON“ TÁRCZÁJA. Két történeti arczkép. Úgy hiszem, érdekelni fogja az olvasót, kivált pedig történetíróinkat, ha tudatom, hogy Kelemen Jenő barátunk szucsáki udvarában I. Wesselényi Miklós és neje Cserey Heléna olajfestésű arcz — illetőleg mellképei — eredetiben vannak meg, mindkettő élete virágzó korában levéve. Nem emlékszem, hogy e történeti emlékű arczképeket újabb időben valahol megjelenve láttam volna, tüzetes életirásukat sem láttam, csak b. Kemény Zsigmond mesteri vázlatát ismerem, mit Csengery Antal adott ki.*) Wesselényi ősi nagy nemzetsége, daliás jelleme, kora társadalmi életére, s az 1790—92. és 1809. erdélyi országgyűléseken a tanácskozásokra gyakorlott kitűnő befolyása, mindenek felett pedig a kolozsvári nemzeti szinháznak állandó megalapítása által nemzeti műveltségünk árva ügyének tett nagy szolgálata, a nemzet jó véleményében oly magas és diszes helyre állította őt már életében, s a b. Kemény élet-és jellemvázlata oly szép helyet jelölt ki neki e század kezdetének politikai történetében, hogy *) Magyar szónokok és státusférfiak. Pest 1851. 87—112 11, azt gondolom, képes lapjaink szerkesztőinek kötelessége a Kont és Toldy Miklós szabású valódi férfi képét és életrajzát a mai kor naponta inkább asszonyosodó és elpuhult, napernyős és stirmilis nemzedékével megismertetni. Wesselényit ifjúságában így jellemzi Kemény. „Ő már fiatal kapitány korában magára vonta Gallicia egyik nagyobb városában a közfigyelmet; kellemes társalgási modorával vad szenvedélyeket, a szép és nemes iránti lelkesedéssel durvaságot, a XVIII. század bölcselő szellemivel aristocraticus gőgöt kötött össze, s jellemében úgy felolvasztotta az átmeneti korszak ellentéteit, hogy minden ismerősét a tisztelet és megbotránkozás, a szeretet és iszony ellenkező érzései által magához kötött, s ha ma általa megbántva érezte magát, holnap megint ragaszkodott hozzá, ki ma előítéletein csodálkozék, holnap belátását bámulta ... Egyszer csak fejébe vette, hogy az odavaló kerületi kapitánynyal (Kreishauptmann), a kiről megtudta, hogy fodrászból lett, haját kiégettesse s beporoztassa .... Megtette, s a bizarr szeszély eredménye sok kedvetlenségek után nyugalomba menni kényszerülése volt .... Máskor az az ötlete támadt, hogy apácza hölgyet vegyen nőül. Elment Szebenbe s az ottani nőzárda védfalai közül elragadott egy növendéket, nőül vette .... E nő Cserey Heléna volt.........“ Sok szép följegyzést s kitünően jellemzőt olvastam e kiváló magyar hölgyről tudósoktól, touristák tollából; szépet s szépen ir róla Kazinczy is; de nem szebben, nem oly mély lélektani ismerettel s avval a regi ~ ''ai lekötő bájjal, mint Wesselényi élet- és jellem vázlatában Kemény. I Idézek némi részleteket. „Cserey Heléna az ártatlan zárdanövendék, a Wesselényi mellé égből rendelt őrangyal, igy kremény, az a szeretet, türelem és szenvedés asszonya ! Ha Wesselényi Erdély évlapjain fénynyel van körülsugározva, ah! e fény Cserey Heléna könyeiből ragyogott fel és a menekülés a vad szenvedélyek örvényéből egy megsemmisített nőélet önáldozásainak árán jön eszközölve ... Más helyt meg a hajdani lovagkori férj életmódját festve, igy ír róla. „Szilaj lovas patkója verte fel Zsibón a föld csendét, a vadászkürt messze harsogott az erdőben, vendégek tódultak össze barátkozni és egymással összetűzni, a vadászatokon fegyverzetien jártak-keltek a családok, előhozták a családi ágyukat, versenylövés, lovaglás, vívás volt rendezve nagy összeg fogadási díjakra, a lovak tajtékban úsztak, a vadászebek kifáradva roskadtak össze a vadak üldözésében, a paloták kényes urfiai gyakran betegen vitettek a zsibói kastélyba, mig az egészségesek meggyujtott farakások mellett ozsonnáltak, vagy maguk is éjszakára haza száguldozva, a nagy terem hangzó falai közt lucullusi vacsorákat költöttek el, s midőn már a serlegek jókora sűrűn kézről-kézre jártak, a vér, a bor és indulat által izgattatók, gyakran oly erős elvviták s éles vallási szóváltások támadtak, hogy ha ilyenkor Heléna egy interimet vagy egy westphaliai békét nem hoz vala létre, legnagyobb anarchia fogja a zsidói sziláján vigadók társaságát fenyegetni....... „Csak Heléna a néhiség költészeti képe, az áldozó szeretet és eltitkolt aggályok martaléka, járt mindig vidám és nyugodt arczczal a háborgó jelenetek közt — egy virágszál a meghalt boldogság sírjára ültetve, egy szent kereszt a tűzhányó hegy tetején, mely a vész óráiban a gondviselésre s az ég nyílt szemeire emlékeztet, oltárkép a szenvedélyek keresztutain, melyet a művész keze azért létesített, hogy a mélyen csendes vonalak isten erejével visszadöbbentse a vad indulatokat, s ha kitörnek, könnyekbe olvassza fel.........“ „Wesselényi imádta és rettegte nejét — mond tovább Kemény — hódolt szellemének s fölváltva követé saját természetét. A düh és megbánás közt két egyenlő részre darabolta az életet. S ki tudná megmondani: szive volt-e nemesebb, vagy véralkata iszonyúbb ?.........« És a férfiúi őserő és az asszonyi paradicsomi ártatlanság ellentétét oly praegnáns alakban mutató e két lény arczképe ott van most, a fenyvestől árnyalt csöndes kerti lakban, egy kis távolsággal egymás mellé helyezve Az erős izmosbarna férfi zontreza mintha kiderülne, átható, sas tekintete. Aha megszelídülne karcsú, gyöngéd, ideálisan szép szőke, kékszemü Helénájának angyalszelid nézése által! Oly csöndes egymás mellett létek, mint két egymás mellé állított szent szobor, s mégis oly szóló, oly beszédes, mintha nagy és szép időkből ránk maradt iratos pergamendarab festett góthívásjegyeit olvasnék ! Keménynek látni kellett e képeket,"A rajzainak élénkségét s az ő teremtő lángeszének a lélektani mély felfogást ezek ihletése alatt kellett nyernie. A képek festése megvásott, a keretet elbarnította az idő, de mindkettő ma is egy sok regényessel vegyült nagy múltnak megragadó emléke. A ki e két arczot, mint két nemes és hü magyar lélek látható földi alakját tekinti, szivét édes hazafiui érzések melege hatja át, lelkében a hazai történet sok kedves képei támadnak fel, s áldást mondván azok emlékére, kik e hazának hű fia és leánya voltak, a hazaszeretet megdicsőített erényét a mai és következő nemzedékek szívébe mintegy átplántálja. Cserey Heléna képe valódi görög helenai szépséget mutat, megérdemli, hogy szépirodalmi és képes lapjainkat a magyar hölgyvilággal megismertessék. Kelemen barátunk nagyhírű barátjától, II. Wesselényitől emlékül kapta e képeket, drága ereklyeként tiszteletben tartva híven őrzi s halála után az erdélyi múzeumnak fogja hagyni, hogy akik a hazát oly igen szerették, a hazai tudomány csarnokában is leljék meg érdemlett halhatatlanságukat. Jakab Elek. — A »6 o 1 o s« közli a cseh és szlovén lapok részakaratú czikkeit a horvát-magyar kiegyezésről, s kiemelve a»Slovenski Národ« abbeli állítását, hogy a magyarok álnok politikát követnek, s kedvező alkalommal megcsalni fogják a horvátokat, a kérdésben forgó tárgyra vonatkozólag így nyilatkozik: magától értetik, hogy ily politika folytán a magyar államférfiak a szerb fejedelemségben is mindenkit, ki reájuk ügyel, arról meggyőzni igyekeznek, hogy Szerbiának érdekében áll a magyarokkal való szoros szövetsége. Ezen tant hirdeti a könnyen hívőknek a magyarok által megvesztegetett belgrádi „Vidov dán“ s azokat, a kik abban nem hisznek, a honvédszuronyok hivatva lesznek ellenkező meggyőződésre bírni. Boszniában pedig a lovagi és magyarok a törökösített spahiák (földbirtokosok) barátságára számítanak, s készek volnának ezeknek minden kiváltságait megerősíteni. Tény, hogy Szerbia irányában Magyarország játsza a főszerepet, de a szerb kormányférfiak előtt ismeretesek ezen bujtogató biztatások, s nem szükséges őket azokra figyelmeztetni. Szerbia maga tudja, mily irányban kell haladnia s e tekintetben nincs ok miatta való aggodalmakra. — Andrássy gróf csalatkozhatik, ha azt reméli, hogy a balkáni szlávokat Magyarországgal szorosabb kötelékbe hozza. Apróságok. Sokat gondolkoztunk már a felett, hogy mit is csinálna ily Szomorú időben a szegény újságíró, ha nem találkoznék oly felderítő, jó kedvet ébre olvasmány, aminével a magyar püspökök h áldozatkészsége boldogít minden szomorú bánatos szivet, megjelentetvén a „Magyar minden istenadta este, a mikor, köztudomu.. a tök virágzik. Ez a papirlepedőbe öltözött samaritanus , megkönyörül azokon, a kiknek rész kedvök s az elmének oly furcsa ficzánkolásaival, logicája oly kedves bakugrásaival űzi el az ember homlordait, hogy akaratja ellen is jóltevői közé tartoz, az emberiségnek. Ma például felette élvezetes egy látomány az, mily istenfélő jámbor képpel dorgálja meg azokat a külföldi katholikus lapokat, melyek nem bírják elfojtani elkeseredésüket a felett, hogy az apostoli császár-király, Ferencz József ő felsége barátkozni méltóztatott Viktor Manóval s még toasttal is kitüntette. Végzetes lesz e felséges dynastiára ő felségének ez a magatartása! (no no, ezt még mind csak a külföldi kath. lapok írják.) A »Magyar Állam“ úgy találja, hogy ha a külföldi kath. lapok sokáig igy czikkeznének, mint most, nagy csorbát szenvedne az a rokonszenv és bizalom, melylyel a katholikusok felséges dynastiánkra pillantottak. Pedig hát nem a felséges dynastia az oka, hogy ő felsége Victor Manóval barátkozott és poharazni méltóztatott, — hanem az az átkozott — politika! Ezt kell okolni. Különben »ne feledjük, — úgymond szent hevében a „Magyar Állam,« — ne feledjük, hogy I. Ferencz apostoli királyunk azon szintén pápa-kínzó és megrabló I. Napóleonnak, ki pláne Schönbrunnban irta alá (1809.) a pápa debhroniantióját és saját fiát nevezte ki római királynak, még leányát is (Mária Lujzát) odaadta nőül, és pedig akkor, midőn az imperátor még ki volt közösítve, épen mint a mostani Viktor Manó. És mégis mi következett? A győző imperátor a sz.-ilonai sziklához lánczoltatott, fia, a „római király,“ mint reichstadti herczeg, ugyanazon szobában adta ki lelkét Lebenbrunnban, hol atyja a pápa debronisátióját aláírta vala, (néhány hét előtt nagy érdeklődéssel szemléltük meg a szobát) és a pápát, kit a bámulatos imperátor, e század elejének Bismarckja, Vilmosa, Victor Manója egy személyben, kínzott és fogva tartott, Európa örömkiáltásai közt I. Ferencz legjelesebb huszárezrede, a fényes és vitéz „Radetzky“ huszárok vezették vissza Rómába és ültették vissza a másfélezeréves trónba.“ Nos hát az átkozott politika, mely mindennek az oka, még Viktor Manónak is meghozhatja I. Napóleon sorsát s IX. Piust is visszaviheti Rómába Avignonból, meg Fontainebleauból, a szolgaságnak földéből. Ne szidják hát a mi felséges dynastiánkat a külföldi lapok. — Annál kevésbé, mert csak ő felsége a császár király maga a hibás, ő felsége a császár — királyné azonban nem, mert elutazott a „tambur lányának szeretője“ elől. Mulatságos közleményét a következő levélidézettel fejezi be a „Magyar Állam“ : „Abból, ami Bécsben sept. 20-ka körül oly szomorítóan történt, concte malta facta sunt; éljen a felséges királyné, akár volt a náthája,“ akár nem; eszköz volt Isten kezében, hogy némileg enyhítse a sz. atya méltó indignátióját . . A M. A. szent irálya a hibás, hogy az ember ez utolsó sorokat elolvassa, nincsen tisztában a felöl, hogy a felséges királyné volt e az eszköz Isten kezében, vagy pedig a nátha ? * ' Les extrémes se touchent. A „Magyar Állam“mal vetekedik furcsaságban a „Magyar Újság.“ Tegnapi számában elpártolással vádolta a „Hont,“ mely vádra mi elég világosan feleltünk s minden kétkedést kizárólag utasítottuk viszsza azt. A „Magyar Újság“ azért mai számában mégis fentartja előbbeni vádját. Csak azért is dungó. Mert ő úgy tudja, hogy Jókai e nyilatkozat közlésekor — a svábhegyen volt. Irányi úr a hírlapszerkesztés körül oly szomorú tapasztalatokat tett, hogy legkevésbé sem csodálkozunk, ha azt hiszi, hogy a szrkesztő és lapja között azonnal megszűnik minden contactus, mihelyt amaz a szerkesztői iroda küszöbén egy kicsit kívül teszi lábát. Igen jól emlékszünk, hogy a „Magyar Újság“ annak idejében hatalmasan agyba-főbe szídta a közkiállitási tury Budapesten mulató tagjait s a várost, mely őket vendégül fogadta. Irányi úr, a szerkesztő, akkor épen Korytniczán időzött s táviratilag tiltakozott lapjának e föllépése ellen, a maga részéről szívesen üdvözölvén a jury tagjait. Az igaz, hogy Irányi úr sürgönye megjelent a »Magyar Újságban,« hanem a lap munkatársainak körülbelül következő megjegyzése kíséretében: »Lapunk szerkesztőjének lapunkban ekkor s ekkor megjelent társurgénye a szerkesztőség tud-