A Hon, 1874. június (12. évfolyam, 124-147. szám)
1874-06-10 / 131. szám
%Úk<P..I (XI /yrvJdljl.tT 131. szám. III. évfolyam. Hiadó-hivatal : Barátok tere, Athenaeum-épület földszintet:főfizetési dij: Boltia küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és sti kiadás együtt: 8 hónapra........................................6 frt — kr. 6 hónapra ............................. 12 » — » Az esti kiadás postai különküldéseért felülfizetés negyedévenkint . . . 1 » — » Az előfizetés az év folytán minden hónapban megkezdhető, de ennek bármely napján történik is, mindenkor a hó^első’napjától számittatik. "*£.J*9gL—■o Reggeli Budapest, 1874. Szerda, június 10. Szerkesztési iroda, s Barátok-tere, Athenaeum-épület 1. emelet A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bémentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. — Kéziratok nem adatnak vissza. POLITIKAI ÉS KÖZGAZDASÁGI NAPILAP. HIRDETÉSEK szintúgy mint előfizetések a kiadó-hivatalba (Barátok tere, Athenaeum-épület) küldendők. ■ Előfizetési felhívás: „A ION“ Xlldik évfolyamára. Előfizetési árak: negyedévre ..... Egy hóra.........................2 frtC frt 0BF“ Külön előfizetési iveket nem küldünk szét. Előfizetésre postai utalványokat kérjük használni, melyek bérmentesitve tiz írtig csak 5, 10 frton felül pedig 10 krbkerül. Az előfizetések a »Hon kiadóhivatala« czim alatt Best, Berencziek-tere Athenseum-épület küldendők. A „EÖN“ kiadóhivatala, Budapest, junius 9. Az Augsburger Allgemeine és a szászok. □ Régen megindult már ellenünk az irtóháboru, patakonkint foly a — nyomdafesték a német hírlapok hasábjain. Nem múlik el nap, hogy egy-egy gyűlöletes czikk meg ne jelenjék ellenünk valamely tekintélyesebb németországi lapban, mintha jelszavakul választák volna ez urak azt a mondást: »Nulla dies sine linea.« Nagyon jól tudjuk, hogy e fajgyűlölet terjesztésére számított támadások abban a rész informatióban lelik forrásukat, melyeket szeretetreméltó erdélyi szász atyánkfiai nyitnak német nyelvrokonaiknak, s hogy a helyesebb informatió, a hivebb tájékozás tökéletesen képes volna ama forrásokat ha nem is egészen betömni, de legalább kimutatni tisztátalan voltukat. Mert azt nem képzelhetjük, hogy ama érdeksolidaritás mellett, melyet Németország csak úgy elismer mint monarchiánk, mélyebb okok, messzebb ható czélzatok rejtezzenek e mondva csinált, erőszakosan előidézett toll-hadjárat mögött. S mivel reánk sem lehet közönyös, mit tart felőlünk egy szomszédos állam, melynek barátságát nagyra becsüljük, s mivel másrészt a nemzetünket, alkotmányunkat és intézményeinket kisebbítő közlemények, állításaiknak horrendius valószínűtlensége daczára, az irántunk bebizonyított rokonszenvet, tekintélyes közlönyökben gyakori megjelenésük által igen alkalmasak csökkenteni s ellenkező érzelemre változtatni, ha czáfolatlanul maradnak: örömmel kell üdvözölnünk minden olyszerü enunciatiót, mely ama támadások tisztátalan forrására, érveik gyarlóságára, állításaik valótlanságára kellő világot képes vetni épen azon közönség előtt, mely előtt bevádoltattunk. Ezért üdvözöljük a »Der Kampf der Liebtinbürger Sachsen für die Überreste des Feudalwesens“ czim alatt legújabban megjelent röpiratot, mely leginkább dr. Leher »die Erwürgung der deutschen nationalität in Ungarn< czim alatt megjelent s immár másodig kiadást nyert magyarfaló röpiratának czáfolatára íratott s melyre ellenfeleink ráfogták, hogy hivatalos eredetű. E ráfogás a magyar kormány részéről határozottan megczáfoltatott ugyan, de a német támadók ennek daczára is fentartják vádjukat, amit mi igen természetes dolognak tartunk, látva, hogy ellenfeleink sokkal kedvezőtlenebb positiót foglalnak el ellenünk, semhogy e röpiratot valamely érdemleges oldaláról sikerrel megtámadhatnák. Tudtunkkal eddig csak az egy »Augsburger Allgemeine« kisértette meg rajta a tollát, mely azonban a kemény fába, melybe vágott, szerencsésen beletörött. E tollpróbálgatást kívánjuk méltányolni; most midőn az érdekükben, tegyék meg, örömmel vesszük, nagy jelentőségű röpirat egyes részeit ismer ! De ha a német sajtó egyszer arra a térre lép, tétjük, nem ugyanoly terjedelmesen, mint megérdemelné — miután lapunk a szász kérdést minden oldaláról eléggé megvilágítani igyekezett, — de legalább annyira, hogy magyar olvasóink is fogalmat nyerhessenek a különben idegen fórum elébe szánt önvédelem természetéről s ez önvédelemre felhozott ellenérvekről. Az előttünk fekvő röpirat constatálván a szászok által támasztott s szász érdekben űzött agitatiót, szemébe néz amaz óriási hazugságnak, melylyel a szászok a nagy Németországot ámítják, mintha az ő ügyök közös ügye volna Magyarország valamennyi német ajkú polgárának. Az erdélyi szászok ügye , úgymond, nem a magyarországi német elem ügye. Ez elem soha sem ismert az erdélyi szászokkal közös jogokat, közös ügyeket. Soha sem szegült ellene a magyarok nemzetiségi törekvéseinek, s azokban nem lát magára nézve semminemű veszélyt. 1848-ban fegyverre kelt ő is Magyarország állami önállóságáért, s lelkéből csüng rajta most is. A németek a leghazafiasabb, a legszorgalmasabb, a leghívebb gyermekei Magyarországnak. Nem képeznek külön megyéket, külön testületeket, politika jogaikat együtt gyakorolják a magyarokká s nem kívánják magukat ezektől elkülöníteni, külön törvényhatóságokat alkotni, a parlamentben vagy a kormánykörökben gyakorolt befolyásukat külön fajérdekben. Az »Augsb. Allgemeine,« mely minden vesztett ügy érdekében rendelkezik egy pár nyomos érvvel, a magyarországi németség helyzetének e hy előadására még a sophismákból is kifogy; egyszerű hallgatással siklik el felette s áttér a második állítás czáfolatára, mely állítás azt bizonyítja be, hogy az erdélyi szászok a nagy német birodalmi németeknek sem ügye. Ez állítás ugyancsak pro superabundant van felhozva, mert az általánosan érvényben levő nemzetközi jog szerint egy ország administratív belügye sem ügye más hatalmasságnak. De ez állítás még máskép is indokolva van. A magyar nem gyűlöli a nagy német fajt, sőt becsüli érdemeiért a közmivelődés körül, sőt a szászok iránt is talán ez okból tanúsított annyi meg nem érdemelt kíméletet. 1867. óta még az osztrák németekkel sem volt komolyabb conflictusunk stb. Mit mond erre a magyarfaló lap ? Bizoogy az erdélyi szászoknak külön állam iránt táplált aspiratióikat növeli, lázítja az ország elen, melynek polgárait külön politikai jogok eicsikarására serkenti, akkor már oly tilos térbe lép, melyet semmi állam nem tűrhet el hallgatagon. Mi a szegény csángókat soha sem izgattuk arra, hgy külön területet, külön alkotmányt, külön kiváltságokat követeljenek Moldvában; pedig ha a mi administratiónk a németországihoz képest »ázsiai,« akkor a mienkhez képest a moldvai még inkább nevezhető annak. De ebből mi nem kovácsoltunk fegyvert Moldva- Oláhország állami fennhatóságának összetörésére, mert tiszteljék a nemzetközi jogot s tudjuk, hogy politikai agitatióknak a csángók között terjesztése által e jogot fognak megsérteni. Persze, barbár felfogás, de Európa nekünk ad igazat.rá »Az erdélyi szászok ügye — folytatja a röpirat — nem is a cultura ügye A mivelődésnek keleten nincs melegebb barátja a magyarnál. A polgári és politikai szabadságnak Magyarország mindig zászlóvivője volt, s szabad alkotmányában biztositékát birja mind a kettőnek s ezzel együtt a mivelődésnek. Mióta visszanyerte önrendelkezési jogát, egy ország sem tett aránylag annyit a köznevelés ügyéért, mint Magyarország. Százával állította és szerelte fel a tanintézeteket, a népiskoláktól kezdve a legmagasabbakig.A politikai jogok gyakorlatát most az írni-olvasni tudáshoz köti. Ki meri állítani, hogy egy ily ország törvényhozása és kormánya akadályokat gördít a közművelődés elé?« »De igen a szászok ügye a cultúra ügye, mondja erre az Augsburger. A legjobban szabályozott községi és iskolaszervezetről van itt szó , ezek pedig csakugyan kulturális ügyek!« Már most beszéljen ezekkel korán valaki. Hiszen azt sem tudják, miről van szó. A magyar administráció egyöntetűségének követelménye nem fogja megzavarni a szászoknak sem községi, annál kevésbbé iskolai szervezetét. Azt nem tűrheti el csak, hogy a szászok külön politikai jogokkal felruházott extra testületet képezzenek, oly államot az államban, melyre az ország törvényhozásának hatásköre ki nem terjedhet, s melynek saját törvényhozása van, quasi coordinálva az országgyűléssel. »Da liegt der Hund, begraben, s ha egyszer, Pqseja, mely területére, lakosai számosan valami hatalmas ellenargumentumk Trára nézve ötszörösen, hatszorosan meghavan reá. Lássuk: »Magyarországon, — ugyan Ba a Királyfüldet, b emellett összefüggő és « i . •• • « « nem tinón nr»U rlnon nwn or>r Ir nnt- mniuitnuin ni mond — segélyegylet létezik, mely a moldvai kevés magyar számára missionáriusokat és anyagi segélyt küld, hogy nemzetiségüket megőrizzék. Ha ezt a magyar cauvinok méltányosnak találják, miért akarják Németországnak erdélyi fajrokonai iránti rokonszenvét visszautasítani?« Ez a nagy német újság összes érvelése ez ellen a pént elTénT"Ennél többet nem tud mondani. De hát melyik magyar kívánja azt megakadályozni, hogy Németország németjei erdélyi fajrokonaikkal rokonszenvezzenek? Akadályozta-e valaha a magyar, hogy a szászok német egyetemekről nyerjék missionariusaikat papjaikban ? S ha anyagi segélyt kívánnak nekik küldeni, miért nem teszik ? Magyar részről soha ez ellen akadály föl nem merül. Amit társadalmi után tehetnek nem tizenegy darabra szakadt territóriumot képez, — ismételjük, ha Posen oly hatáskörű és jogú lengyel »Universitást« merne követelni, minőt a szászok követelnek : majd meglátnék akkor, miféle argumentumokat hordanának fel a német lapok a mellett az »állami fennhatóság« mellett, melyet Magyarországra nézve oly vitézül tagadnak. nem szándékoztam az egyház szabadságát megsérteni, a herczegpüspöki ordinariatus azon ismételt felszólítással válaszolt, hogy vagy szavazatomat vonjam vissza, vagy magamat adma is felfüggesztettnek tekintsem. — Minthogy papi jellegem mindenekfelett szívemen fekszik, nem maradt számomra más hátra, minthogy az ismételt felszólításnak engedelmeskedjem, amit meg is tettem. Ezen körülmény azonban világosan megérteté velem, hogy a kath. pap, mint képviselő, nem járhat el teljes szabadsággal, miért is ezennel lemondok képv. mandátumomról, s kérem elnök urat, szíveskedjék erről, az uj választás eszközlése czéljából a cs. kir. kormányt értesíteni. Trauenkirchen, jun. 1. 1874. Prato G.« Prato ugyanez alkalomból a következő levelet küldötte Trient városa podestájához: »Podesta ur ! A trienti kerület nemzeti szabadelvű egyletének alelnökéhez intézett egyik utolsó levelemben azon szándékomnak adtam kifejezést, hogy nyilatkozni óhajtok választóim előtt, mielőtt képviselői mandátumomat illetőleg véglegesen határozok, a főtisztelendő herczegpüspök azon parancsára, mellyel a vallásügyi törvényekre adott szavazatom következtében Bujtattam. Érettebben meggondolva azonban a dolgot, azon meggyőződésre jutottam, hogy egyházi elöljáróimnak eme személyemet illető rendszabály mutatja legfényesebben, hogy egy katholikus pap parlamenti szavazatainál nem bír szabadsággal s ez okból elhatároztam, amit ezennel végre is hajtok, hogy a képviselőház elnökénél lemondásomat benyújtom, melynek másolatát azon kérelemmel küldöm meg, hogy azt e soraimmal együtt a trienti lapokban közzétenni méltóztassék. Trauenkirchen jun. 1. G. Prato. Prato tudvalevőleg a hitfelekezeti törvény elfogadására szavazott, miért püspöke, a trienti egyházfő őt, mint alárendeltjét, e szavazatának visszavonására úgy kényszeritette, hogy őt a divinus felfüggesztette. Soha jobbkor nem jöhetett volna ez az eset, mint épen most, mikor ultramontán oldalról a kath. egyház ellen intézett támadást akarnak kierőszakolni az incompatibilitási bizottság azon észszerű javaslatából is, mellyel a szerzetes papok előtt elzárni kívánja az országház ajtóit. E berzenkedésükkel azonban legfolebb annyit érnek el, hogy a közvélemény az incompatibilitás kiterjesztését fogja sürgetni a katholikus papokra átalában. — Az orsz. baloldali kör ma ,d. u. 5 órakor tartott értekezletén tárgyalta az incompatibilitási és nők nagykorusításáról szóló törvényjavaslatokat, és azokat elfogadta. Lényeges módosítás csak az incompatibilitási javaslatban történt és pedig, hogy az állami 1000 írton aluli bérlők is incompatibilisek, kivételt képez csupán a vadászati jog bérlete. A képviselőház osztályai ma folytatják a választási törvényjavaslat tárgyalását. A törvényjavaslat tárgyalását ma három osztály az I. V. és VIII. osztály bevégezte. Az I. osztály mindenekelőtt a még bátra levő részre nézve az elvi megállapodásokat vette tárgyalás alá; a választási eljárásra nézve elfogadta a Deákpárt szövegezését; az igazolás kérdésében a curiához való felterjesztést elvetette; a 71. § ra nézve a Deákpárt módosítása fogadtatott el, kihagyatván a politikai jogoktól való megfosztás. Kimondatott továbbá, hogy Nagyvárad-dleszi Nagyvárad város kerületéhez csatoltatik; Zilahra nézve pedig kijavitatott a 48. törvény, s eszerint Kraszna helyett saját megyéjébe Közép-Szolnokba tétetett át. Előadóvá Pulszky Ágost választatott. Az V. osztály a 64. §-tól végig tárgyalta a javaslatot. A 66. § nál vétségek miatti büntetés 50—500 írtig fogadtatott el; a 71. §-ra nézve a baloldal módosítása fogadtatott el Péchy Tamás azon hozzáadásával, hogy a társadalmi rend elleni izgatás is ugyanezért büntényszék alá tartozik; a többi részint a deákpárti, részint a baloldali módosítás szerint fogadtatott. Előadóvá Péchy Tamás választatott. Az osztály folyó hó 11-én csütörtökön ülést tart az incompatibilitási törvényjavaslat tárgyában. Elvégezte továbbá a tárgyalást még a Vili. osztály is, a módosításokat legnagyobb részt a deákpárti megállapodások szerint fogadta el. Előadó Szilágyi Dezső lett. A II. osztály a 38. §-ig haladt, általában a baloldal megállapodásait követvén, a 25, 26, 29, 30, 35 és 36. §§-ra nézve azon külömbséggel, hogy a felebbezési bíróság alakításában nem a sorshúzást, hanem a titkos szavazást fogadta el. A VII. osztály a VI. fejezetig haladt s a tárgyalt §§-okat a deákpárti módosítások szerint fogadta el. A IV. osztály a 71. § ig haladt. A VI. osztály a 15. §. — az 50-ig haladt. A megállapodások közül megemlítjü , hogy az összeírást a szolgabírákra kívánja bízatni, a névjegyzék évenkénti nyilvántartását pedig a községi elöljáróságokra. A 36. §-nál a felebbezési tanácsot a curia legfőbb itélőszék 5 tagjából kívánja megalkottatni. A 46. § nál kimondatott, hogy minden egyes szavazatszedő küldöttségbe két-két bizalmi férfiú nevezendő. A VII. osztály a 41. az 59. §-ig haladt. A főelvek közül elfogadta a szakadatlan szavazást. Kimondatott továbbá, hogy a választást megelőző napon a jelölt megnevezendő. Ha csak egy a jelölt, azt másnap a vál. elnök a kerület képviselőjéül proklamálja, szavazás csak azon esetben rendelendő el, ha 10 tag kívánja. Ha kívántatik, az elnök a bejelentésről téríivényt tartozik adni. Ha 1000-et meghaladja a választók száma, azon esetben több küldöttség előtt történik a szavazás, ha csak egy a jelölt, a családi név bemondása elegendő. A sorból elkésettek utoljára szavaznak. A jelölt távolléte esetében tartozik a vál. elnök a megbízó levelet térítvény mellett elküldeni, vagy megbízottnak kiadni. A IX. osztály a 42. §-ig haladt. Az osztály a 12. §-nál kimondotta, hogy az összeíró bizottság az elsőkön kívül legalább két rendes és póttagból álljon, és hogy a központi választmány az összeíró bizottságok felett őrködni köteles. A régi jogról szóló 23 §. kihagyatott. Kimondatott továbbá, hogy egy kérésben többek ellen is történhetik felszólalás. Felebbezésül a Curia elfogadtatott, de úgy, hogy ennek esetleg semmiző osztálya is működjék. Az V. fejezet tárgyalása előtt elvileg kimondatott a titkos szavazás. E kérdésben a szavazatok megoszolván, miután 11 szó állott 11 szó ellenében, az elnöklő Irányi szavazata döntött. Az osztályok holnap d. e. 10 órakor folytatják a tárgyalást. A Deákpárt ma délután 6 órakor Bánó elnöklete alatt tartott értekezletén annak megnyitása után szót emelt Szapáry gróf belügyminiszter a kormánynak az incompatibilitási törvényjavaslattal szemben elfoglalt álláspontját jelzendő, s kijelenti, hogy a kormány a törvényjavaslatot helyesli, s kívánja, hogy az a választási törvényjavaslat után rögtön tárgyaltassék, egyes apró megjegyzéseit akkorra halasztván. Egyszersmind kijelenté a miniszterelnök nevében, ki az értekezlet elején nem jelenhetett meg, hogy a kormány megfontolván a pártnak a középtarcdai javaslat tárgyalására vonatkozó határozatát, s miután ejavaslat tárgyalása ezen ülésszakot igen hosszúra nyújthatná, kéri a pártot, álljon el e határozattól. A kormány óhajtja, hogy ezúttal a választási, incompatibilitási és egy pár vasúti kérdés vetessék fel. A párt mindkét jelentést tudomásul vette. Ezután az incompatibilitási törvényjavaslat vétetvén fel, annak 1. §-a módosítás nélkül elfogadtatott, mellőztetvén Lipthay Béla b.-nak azon módosítványa, hogy átalában mondassák ki, hogy : országos képviselő nem viselhet állami, köztörvényhatósági vagy községi hivatalt. A második §. a) pontjához Lukács Béla indítványozza, hogy a tartalékos katonákra nézve mondassák ki, hogy a ki képviselő és hadköteles, azon ideig, míg mandátuma tart, sem az ellenőrzési szemlén, sem a hadgyakorlatokon megjelenni nem köteles. Ez azonban mint nem ide tartozó mellőztetett, az a) pont változatlanul hagyatván. A b)ont második bekezdését Lipthay B. b. kihagyatni indítványozza, az értekezlet többsége azonban a pontot változatlanul elfogadta, mellőzvén egyszersmind Schmausz azon indítványát is, hogy az 1000 ft 3—4000 ftig emeltessék. A c) ponthoz Máday indítványozza, hogy a kormány közegeivel felsőbb jóváhagyás mellett létrejött szerződési vállalkozók is kivétessenek. Ez mellőztetvén, a pont szintén változatlanul hagyatott. A d) pont végéhez hozzá adatik Máday indítványára, hogy az illető pénzintézetek hiva. Hogy nem csak a szerzetesi fogadalom, de a világi papi minőség is összeférhetlenséget képez az országos képviselői állással, azt fényesen igazolja Báró Prato déltöbbi pap és reichsrathi képviselő, ki a reichsrath képviselőházának elnökéhez, dr. Bechbauerhez a következő lemondó levelet intézte: »Elnök úr ! A hitfelekezeti törvényekre adott ismert szavazatom folytán egyházi elöljáróim megfosztottak az engedélytől, hogy papi functiókat végezzek. Erre vonatkozólag adott nyilatkozatomra, hogy szavazatommal éppen A „HON“ TÁRCZÁJA. WALDFRIED: Regény. Irta Auerb&oh Bertbold. Második kötet. — Harmadik könyv. TIZENÖTÖDIK FEJEZET. (42. Folytatás.) A völgyi patak egyik szigetjét Lajos a sziklák robbantása által akarta a parttal összekötni, ekkép a hasznavehetlent hasznossá, tenni és a viz erejét fokozni. A dologhoz amerikaiasan fogott és igen örült, mikor neki mondom, hogy a tutajosoknak tulajdonkép napjában csak kétszer van joguk átbocsátást követelni, és mi e két órát olyan időre szabhatjuk meg, mikor nem zavarnak. Boldog volt a felett, hogy az embereknek már nem volt szabad renyhén házalkodni, hanem bizonyos időre össze kellett tartaniok. Megszabta, hogy a tutajok átbocsátása délben történjék, mikor a munkások a műasztalosságban pihennek. »Ab,« kiáltá végül, »még a perczét is tudom, mikor anyám fejtegette nekem, mi a munka. A kovácsmühelynél álltunk, s ő mondá: Lásd Lajos! ez a font vas csak nehány garast ér, de egy font óra rugó sok száz tallért. Ez a munka. — A kovácsműhely előtt töltött peremre való emlékezetem egész életem kísérője volt. Még most is látom a kovácslegényt, amint kovácsolja a sarkantyút, melybe beléillesztik a talpfák gúzsai,jonácsolja az egyik sarkantyút, a másik már a tűzben hever, úgy tettem én is mindig.« Annetta bátyja megjött a fürdőből és beszólt, hogy épen tegnap indult onnan el a franczia követ a porosz királyhoz kieszközlendő, hogy német főherczeg ne legyen Spanyolország királya. Nagy az izgatottság és koczkáztatás lenne nagyobb összegeket uj vállalatba fektetni, különösen oly közel a franczia határhoz. Valami fenyegető van a levegőben, ide-oda vonul mint a zivatar, mely itt vagy ott megragad és kitör. Napoleon az uj hitelt, melyet neki a népszavazat nyújtott, le akarja, vagy le kell számolnia. A francziákat meg kell neki lakmároztatni és ők a háborút, különösen ha ellenünk irányul, még mindig a legkedvesebb mulatságnak tartják. A legroszabb kifogás neki elég jó arra. Ő tehát kötelességének tartja Annettát a mi vállalatunkban való osztozkodásban lebeszélni, de a megfelelő összeget a magáéból hajlandó kiteremteni, mert végre is minden háborút ismét a béke követi, és ha a műasztalossági vállalat sikerül, a maga jövedelmi részét egészben vagy felében Annettának engedi át. Lajos kiszolgált katonákat akart gyárába alkalmazni. Nem volt bizalma oly munkásokhoz, kik nem szolgáltak, és különösen, mert a Kőfaragó katona volt, őt tette felügyelővé. Egy korosabb embert munkavezetőnek szegődtetek, kit neki mint rendkívül becsületest ajánlottak. Visszatérésekor elviszi magával Amerikába. Megtudtuk, hogy ez ember az előtt mérnöktiszt volt. A katonaságtól ki kellett lépnie, és most egyszerűen és munkásan élt, együtt evett a kőbányászokkal, velük együtt aludt a gunyhóban a falombbal teli zsákokon. Csak a munkánál lehetett látni, hogy előbb kelő, de úgy látszott, hogy nem képes önelhatározásra, mindig utasításra volt szüksége; ha ezt kapott, a legnagyobb pontossággal hajta végre. Keveset szólt, tulajdonkép csak akkor, mikor szükséges volt. Mindig úgy látszott, mintha valamit keresne, s mit nem szabad, vagy nem tud megnevezni. Lajos most elsenyvedt pajtását, Wackert, is elhozatta a tóban levő völgyből. Csak keveset volt pityó jkos, és Lajos mondá neki: »Wacker! Jó állást adok neked és következőket tudatom veled: Még háromszor leiratod magadat. A harmadik után kérlelhetlenül elbocsátlak. Beleegyezel e szerződésbe ? — jól van! és még csak annyit mondok neked : őrizkedjél az első részegségtől! ártani nem ártasz magadnak, megtartod állásodat. De azzal tőkédet támadod meg.« A dolog így rendbe jött, és Wacker elejénte a munkavezető felügyelete alatt rendesen élt. De soká meg nem állhatta. Háromszor leitta magát és ismét elbocsáttatott. Már most neki kezdtünk a fölmérésnek, szerelésnek, a munkások szegődtetésének, mert mindenekelőtt a folyó medrét kelle szabályozni. Annetta nagyon boldog volt, hogy a telep készítését elejétől fogva kísérhette. Lajos eltalálta a folyó legjobb esését; volt egy gépe, mellyel az esési viszonyok gyorsan megmérhetők voltak, és Annetta ezzel is igen boldog volt; tudni akarta, vájjon a víz hajtóerejét szintén lóerővel mérik-e; mindent tudni akart, hogy okuljon. Lajos Annettának sok kérdését és személyes megjegyzéseit sokkal enyhébben fogadta, mint Richárd, és azért, mert Lajos gyakorlati ember volt. Annetta nyilván nem is beszélt már azon érzettel, mintha kiváló tehetség volna, hanem egyszerűen, szerényen. Jó végül nagyot kacagtunk, mikor Annetta felkiáltott : »Oh, hogy a tiszta víznek dolgoznia kell!« Lajos utánozta hangját, mondván : »Oh, hogy a századosné szép lovainak a hintót húzniok kell!« Annetta vérveres lett, de rendbeszedve magát mondá : »Igaza van, nézetem gyermekes volt.«; »Oh, ön angyal!« kiáltá Lajos, »oly asszony, ki elmondja : önnek igaza van , én tévedtem ! — hol van önhöz hasonló, nemnek kivételével ? Engedélyt kaptunk, a hegy körül az utat mélyebbre építhetni és ez által törzseink és szálfáink számára a legjobb lakóhelyet nyertük. Még egy kifogást kelle legyőznünk, amelyre nem gondoltunk. Az angol, az úgynevezett pataki községtől, vagyis a partmelléki falvak és majoroktól bérben bírta a halászati jogot. Ez kifogást tett a törvényszéknél a sziklák robbantása ellen, mert ott fogta pisztrángjait. Lajos maga ment a törvényszék elé, és sikerült neki a kifogást elerőtleníteni. Az angol, ki eddig idegen volt nekünk, ettől fogva ellenségünkké lett és egy tekintetre se méltatott. Ha közülünk valaki elment mellette, elfordulva állt a parton, vagy hirtelen elfordult. E zaklatottság közben is Lajos nyugodt maradt és jóakarata nem csökkent, de a hanyag munka annyira fölboszantó, hogy bűnnek és gazságnak szidalmazta. Elégedetlen volt, hogy a német munkás hazájában nem alkalmazható és az időt elfecsérli; ugyanezek az emberek az újvilágban egész mások. Annetta a munkások számára konyhát akart építeni a parton; az iskolatanítónéval már értekezett róla, és a Lakatosné is kész volt segédkezet nyújtani, de a munkások nem álltak rá. A Lakatosné kötelességének tartó Lajosnál kérdést tenni új egybekelése iránt, noha már el volt tökélve. A fiatal Kőfaragót nézte magának ki, ki alig volt annyi idős, mint önmaga. Vasárnap volt az esküvő és Annetta élénken foglalkozott azzal a gondolattal, hogy érezheti magát a három gyermek, anyjuk esküvőjén. Tisztesség kedvéért nekünk is ott kellett lennünk a lakomán és a Svájczi-Zsir,ki rokona volt a vőlegénynek, erős hangon kiáltá, hogy a vőlegénynek nem lett volna szüksége oly hamar házasodni, csakhogy ne kelljen háborúba mennie. A széltoló porosz nem mer Francziaországgal kikötni, s ha tenné is, mi valódi németek — azok vagyunk mi, délnémetek — nem tartanánk vele. Teli torokkal tálalta ki a néplapok bölcs mondásait, s azt hiszem, oly szándékkal téve, hogy minket kihívjon. Lajos suga nekem : »Nem érdemes az egyeseket megtéríteni, az események majd térítenek.« Én nem hittem a háborúban, annál több bizonyossággal remélte Lajos, és csak attól félt, hogy mi az alkalmat elszalasztjuk, noha az egész világ tudja, hogy Francziaország e háborút vétkesen és szántszándékosan felidézi. Lementünk a völgyi patakhoz, gondoskodni akartunk róla, hogy szerencsétlenség ne történjék a sziklarobbantásnál, melynek kőzetére szükségünk volt, és mi által a patak jó sodrát is a másik oldalra nyomhattuk. Lajos maga vezette a robbantást. Én lenn álltam az utón Annettával és Connyval az egyik oldalon, Veresláb és Martella pedig a másikon, hogy a szekereseket és gyalogosokat intsük és feltartóztassuk. Egyszerre hatalmasat dördült és messze hangzott a moraj a hegyhasadékokban és erdőkben. A robbantás minden baj nélkül esett meg. Csak mindjárt ismét mindnyájan összegyűltünk az uton, a kőfaragók is itt voltak velünk; ekkor lélekszakadva jött Itt várok a kisbiróval és már messziről kiabált : »Háború van! háborúnk van!« A kisbíró levelet hozott nekem, melyben én, minthogy Francziaország hadat üzent, rögtön behívattam az országgyűlésbe. Lajos elrendelte, hogy nyugodtan folyjon tovább a munka és a mérnökre bízta az építkezés tovább vezetését. Ő még az este elkísért a fővárosba, Martella is velünk utazott. Az angol a parton állt és horgászott. Tulajdonkép csak utazás közben eszeltem föl, mi is vár reánk. (Folytatása következik.)