A Hon, 1876. november (14. évfolyam, 262-288. szám)
1876-11-01 / 262. szám
22. szám, XIV. évfolyam. Kiadó-hivatal : Barátok tere, Athenaeum-épület földszint Előfizetési díj : Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti kiadás együtt : 3 hónapra...........................................6 írt ki. 6 hónapra...........................................12 * * Az esti kiadás postai különküldéséért felülfizetés negyedévenkint ... 1 » — » Az előfizetés az év folytán minden hónapban megkezdhető, de ennek bármely napján történik is, mindenkor a hó első napjától számittatik. . ... Előfizetési felhívás. lEszoisz XIV-dik évfolyamára. Félévre.......... 12 frt Negyedévre ... 6 frt Egy híra .... 2 frt Az esti kiadás postai különküldéséért felfizetés évnegyedenként.......................... 1 frt Külön előfizetési íveket nem küldünk szét. Előfizetésre postai utalványokat kérünk használni,melyek bérmentesitve tíz frtig csak 5,10 frton felül pedig 10 krba kerülnek. Az előfizetések a »HON* kiadó hivatala czim alatt Budapest, Ferencziek tere Athenaeum-épület küldendők A »Hon* kiadóhivatala. utoBâ3«Uf«is.aSa Reggeli kiadás. POLITIKAI ES KÖZGAZDASÁGI NAPILAP. Budapest, oct. 31. Az alkudozások előtt. Kormányunk közege Bécsben időz, hogy a közös és osztrák kormány megfelelő közegeivel megállapítsa azon utasításokat, melyek alapján a kisállamokkal megindítandók lesznek a kereskedelmi alkudozások. Mondanunk sem kell, hogy mekkora fontosságot helyezünk erre. Hisz a külkereskedelemben kell a szerződések segedelmével, legalább részben visszanyernünk azt, mit Ausztriában és némely külpiac elvesztésével veszítünk. Ha sikerül megakadályozni, hogy Anglia repressáliákkal éljen ellenünk ; hogy Olaszország lisztünket, szeszünket piaczáról kizárja, hogy gabnánk, borunk, gyapjúnk bevitele Francziaországba, Angliába megnehezítve legyen ; ha sikerül Németországgal kedvező kereskedelmi szerződést kötni ; anélkül hogy a monarchia két fele közt létrejött alku pénzügyi vámjai csorbulást szenvedjenek, vagy az osztrákok kedvéért elfogadott védvámok repressáliókat vonjanak maguk után , akkor forgalmunk fejlődése reánk nézve is, kedvezőbb arányokat és irányokat fog venni. Igaz, hogy csaknem lehetetlenség, követelésekkel lépni föl a külállamokkal szemben és mégis concessiókat eszközölni ki azoktól ; de a forgalom jól fölfogott érdeke kiegyenlítheti az ellentéteket és másfelől a helyzet kényszerűségét a mi közegeink is fölhasználhatják arra, hogy szabad kereskedelmi érdekeinknek kifelé érvényt szerezzenek az osztrákoknál. Aggasztó körülmény, e tekintetben az, hogy a külföldi államokban is erős védvámos áramlat került fölül és ha Francziaországban nem győzedelmeskedett is, a közelebbi Olaszországban a kormányra is befolyást gyakorol, Németországon pedig a kormánynak oly küzdelmet okoz, mely meg fog látszani, ennek magatartásán, mit, tartunk ettől, merevvé fog tenni az is, hogy mi provokáljuk: egyfelől a szerződésnek lejárta előtti megújítására, és másfelől a vámtételek fölemelésére. Mert Németország is ugyan érzi az üzleti válságot és ez befolyással van arra, hogy az iparosok a vámemelésben keressék bajaik orvoslását. Ezért van az , hogy a nyilatkozatra szólított kereskedelmi és iparkamarák, főleg a szövészeti áruczikkekre vámfelemelést követelnek, a vasipar terén pedig nagy agitatió van, hogy 1877. január 1-én ne szűnjék meg a vas- és aczélvám, mint már az 1873-iki törvénynyel el volt határozva; továbbá hangosan követelik az ideiglenes vámmentesség megkönnyítését, melyet a kelme nyomás és festés terén egyfelől a mi monarchiánk, másfelől Francziaország is élvez; a negyedik irányú mozgalom, már reánk nézve, (épen mint a harmadik) nem veszélyes, ez a specifikus súlyvám és értékvám fölötti küzdelemben mutatkozik, mely itt is, mint a világon mindenütt, a specifikus vámok természetes győzelmével fog végződni. A szövetipar terén Németország iparosai Anglia és a Svájcz ellen (mely soha védvámot nem ismert, semmi természetes előnynyel, vagy kedvező forgalommal nem bír és mégis a legveszedelmesebb versenyt képezi minden iparágban, mely körülmény fölött nem igen akarnak okulni sem nálunk, sem máshol) követelnek védelmet. Az igaz, hogy úgy a fonal mint szövetárukra nézve Németország vámja a legkisebb, mert GV—l°/o-ig megy (épen a durva fonal és szövetre legmagasabb) és a mellett azon anomáliával bír, hogy megfordított arányban védi az árukat, úgy, hogy amióta Elzász és Lotharingia is egy vámterületet képez vele, ennek versenye is rontja a német iparosok állapotát és ezek most épen attól félnek, hogy Elzász és Lotharingia is a durvább fajok gyártására adja magát és ekkor még nagyobb romlásnak lesznek kitéve. Hogy a vámtételek aránya megváltoztassék, annak van értelme, de miután átlag 22% osztalékot adtak a német fonodák, az osnabrücki kamara nyilatkozata szerint, az átalános üzletpangáson kívül, a német iparnak más baja nincs. Ha az »appretur Verfahren« Németországon megkönnyítve lesz, annak mi is hasznát veszszük, ezt követeli 31 német kereskedelmi kamara, ezt azért is sürgetik a német kamarák (és ez a mi érdekünkben is van), mert Olaszország Svájctól most 10—12% vámemelést akar kieszközölni. De ez arra nem hajlandó. Olaszországgal nekünk is meggyűlik a bajunk, mert a déli gyümölcsök szándékolt vámemelése nehezen fogja concessiókra hangolni ; pedig liszt és szesz piaczunk veszett el benne, melyet különben is csak olcsóbb terheléssel leszünk képesek, Poroszországgal szemben meghódítani. Németország vasbevitele sokkal jobban fejlődött, mint ipara, mert 1861-től 1874-ig kivitele 200 ezer mázsáról 4-4 millióra nőtt ugyan, de bevitele 28 millióról 110—14,9 millióra. Most ez iparága is pangásban van ; gyárai a munkadijz és a munkások számát leszállítni voltak kénytelenek, mert a vas nagyon olcsó. Nem csoda, ha panasz van, hogy a kivitelt megnehezíti a 6—8—12 frank franczia vám, sőt a mi monarchiánk csekély (25—60 kr) vámja ellen is tudnak panaszkodni és követelik, hogy ne legyen a vas a jövő év elejétől vámmentes. Úgy, hogy még a szabad kereskedés hívei (pl. Erns) közül is némelyek (Wolff, Meyer és Lammers ellenében) legalább a vámmentesség elhalasztását akarják, épen a szabad kereskedés érdekében — az »elv« megmentéséért. Itt a mi érdekünk is fönforog és igy nagyon örülünk, hogy Delbrück szavát leírjuk, ki azt mondá : »Nem kell elfelednünk, hogy ha elhalasztjuk a rendszabályt, csak néhány évre is, és azon őszinte jóakarattal, hogy visszatérünk a szabadelvű útra, a külállamok azt hiendik, hogy végképen elhagytuk azt, és azt fogják mondani : Németország hátrament, a védvám zászlaját ragadta meg. Uraim, ezzel fegyvert adnánk mindazoknak, kik, a külföldön, minél kevesebbet szeretnének venni czikkeinkből, azoknak, kik minél magasabbra szeretnék emelni saját vámjaikat.« Sajnos, hogy e bölcs szavakat nálunk sem fogták fel, és igy félünk, hogy a fegyvert ellenünk fogják fordítani. H. S. Budapest, 1876. Szerda, nov. 1. Laierlfesaitér»« ïl‘o«îa; Barátok-tere, Atlienaeiim-epüfef. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. — Kéziratok nem adatnak vissza. HIRDETÉSEK szintúgy mint előfizetések a kiadóhivatalba (Barátoktere, Athenaeum-épület) küldendők. — A külpolitikai helyzethez. A fegyverszünet épen jókor jött, mikor 80,000 török szétveri a szerbeket Djunisnál, mint ezt maga a hivatalos szerb sürgöny is beismeri s mikor Horvatovics összeköttetését Csernajeffel elvágta a török sereg. Most már pihenhetünk egy kissé. Azt jegyzik meg több oldalról, hogy a diplomatta által kierőszakolt fegyverszünet czélja elsősorban az, meggátolni a törököket abban, hogy a djunisi győzelmet felhasználják és kizsákmányolják. A hatása a fegyverszünetnek mindenesetre ez lesz, de másfelől tagadhatlan az is, hogy a diplomácia, nevezetesen Oroszország már régebb, jóval a djunisi török győzelem előtt, mikor tehát a győzelmet előre látni nem lehetett, sürgette a fegyverszünetet. Igaznak látszik azonban, hogy Oroszország az utolsó pillanatban lőtte ki a nagy kaliberű diplomatiai ágyúkat, azáltal, hogy Ignatieff utasíttatott, miszerint a portától 48 óra alatt fegyverszünetet eszközöljön ki, mit ha nem tehetne, szedje föl a sátorját s hivatali személyzetével hagyja ott Konstantinápolyt. Törökország tehát háborúüzenettel volt fenyegetve orosz részről az esetre, ha meg nem adta volna a fegyverszünetet. Elég, hogy a törökök győztek, most már mehet Milán a hadsereghez , s ha a hatheti fegyverszünet nem vezet békére, meglehet, hogy annak meghosszabbítása helyett, újra megkezdődik a hadjárat ; a törökök újra megverik valahol a szerbeket s aztán ismét következik egy hosszabb-rövidebb pausa. És igy tovább. — De ne vágjunk az események elébe. Legyen bármint, e hadjárat történetében Knyázsevácz, Zajtsár, Alexinácz, az egész Timokvonal és most utóbb Djunis, mint fényes török győzelmek helyei fognak följegyeztetni. Olaszország egészen benne van a muszka »Fahrwasser«-ben. A »P. N.«-nak bécsi leveléből átveszszük erre vonatkozólag a következőket : »Mint mondják, igen érdekes észleletek tárgyát képezi a konstantinápolyi olasz követ eljárása és magatartása. A többi hatalmak követei azon benyomást nyertek az olasz követ magatartásából, hogy az még akkor is Oroszország érdekében és kívánságai szerint jár el, midőn szinteg az orosz követ által előadott nézetek ellen száll síkra. Ez által Oroszország képes, a mely pillanatban neki tetszik, a hatalmak összhangját megzavarni, és pedig úgy, hogy e mellett a mérséklet és békeszeretet szinét magára nézve megőrizheti.« — A három császár szövetsége és az osztrák-magyar birodalom. Az augsburgi »Alig. Ztg.« azon hátrányokat fejtegeti, melyek az osztrák-magyar monarchiára a három császár szövetségéből háramlottak. Ausztriának el kellett nézni, hogy nem csak az orosz diplomatia nyert tért lépésről lépésre, hanem hogy mint terjeszkedett folyton az orosz hatalom. El kellett néznie, hogy Szerbia mint szakadt el a porta iránti souverain viszonytól s hozatott Oroszországgal ugyanolyan viszonyba , hogy a szerb hadsereg folyton, hogy russifiáltatott. Hasonló történt Montenegróval, mely soha azelőtt nem volt az orosz katonai ágenseknek annyira kezében mint most. El kellett néznie Ausztriának, hogy Románia, mely hónapokon keresztül átbocsátó földön az orosz »önkényteseket«, hogyan rendelt el mozgósítást Oroszország érdekében. Azon pillanatban midőn a Pruthnál orosz csapatok gyülekeznek, Románia ugyanoly viszonyban áll Oroszországhoz, mint Szerbia. Amily mértékben az orosz befolyás növekedett, úgy csökkent Ausztriáé, s aki még ma »osztrák Dunáról« beszél, annak Ó-Orsovánál meg kell állapodnia. Pedig amint a Dunadelta ismét orosz kezekben lesz, Oláh- és Bolgárország Oroszországnak alárendelt helyzetbe jutván, az e területek közti folyamrész oroszszá lesz, melyen Oroszország a forgalmat ugyanoly boszantásoknak fogja kitenni, a milyent a poroszhatáron gyakorolt. Ez Oroszország czélja, mely után a három császár szövetségének auspiciumai alatt törekszik. Az újvidéki »Szibszki Národ« szerint Ivacskovics patriarcha a szerb egyházi synodust folyó év november hó 4-ik napjára összehívta. Ezen zsinaton tárgyalás és elintézés alá kerülnek . A fönálló theologiának és oktatási rendszernek rendezése, s egyátalában ugyanannak átalános rendezése az itteni szerb egyház szükségleteihez képest. Ezenkívül több más ügy is elintézést nyer, melyek régóta synodális elintézésre várnak. A »Szibszki Národ« úgy hiszi, hogy a zsinaton szőnyegre kerülnek a bácsi, bánsági, szerémi és felsővégvidéki papságnak azon kérvényei is, melyek a jelenleg fenálló egyházi »fölforgató« intézmények megszüntetésére vonatkoznak. Nevezett lap még azon reményenek ad kifejezést, miszerint ezen synodus »a szerb egyházat a sátánok körmeiből ki fogja szabadítani.« Budapest, okt 31. A büntető törvénykönyvi javaslat tárgyalása a jogügyi bizottságban most már rendes kerékvágásban van. Minden nap megállapít a bizottság legalább egy fontos elvi kérdést. Az eddigiek közöl a nagyközönségre nézve legérdekesebbek a fegyenczek feltételes szabadon bocsátására és a bűntettnek a szabadságbüntetés kiszenvedése után beálló következményeire vonatkozó megállapítások. Midőn a középkori fogalmak a büntetésről, melyek az elrettentésre fektették kizárólag a súlyt, a mult században működött jeles criminalisták fáradságai folytán, változtak és a büntetés két fő czélja, az igazságos megtorlás és a bűntettes javítása öntudatos felismerésre jutott, a főtörekvés a büntetés javító hatásának biztosításaira irányult. Ezen eszmének befolyása alatt keletkeztek a különféle rendszerű fegyintézetek. Azonban nem sokára kitűnt, hogy a bűntettesre nem jó hatással van, ha egyenesen a fegyintézetből a szabad életnek visszaadatik, azért gondoskodtak oly intézményekről, melyek az átmenetet lassankint előkészítik. Ezek a közvetítő intézetek és a feltételes szabadságra való bocsátás. Az új büntető törvényben mindkét, hazánkban eddig ismeretlen intézmény helyet foglal. Úgy a közvetítő intézetben, mint a feltételes szabadságon eltöltött idő a büntetésbe beszámíttatik. A közvetítő intézetbe oly fegyenczek jutnak, kik büntetésük túlnyomó részét kitöltvén, példás magaviseletük által némi biztosítékot nyújtanak arra, hogy megjavultak. Itt enyhébb bánásmódban részesülnek, aránylag több szabadságot élveznek. Ha itt is jó viseletet tanúsítottak, akkor szabadon bocsáthatók oly feltétel mellett, hogy magaviseletük bizonyos különös szabályoknak megfelelő reend. Természetes, hogy különös rendőri felügyelet alatt állanak és szabadságuk némileg korlátozva van. Ha kifogástalan életet folytatnak, ily feltételes szabadságon töltik ki büntetésüknek hátralevő részét; ha ellenben a nekik előszabott különös tilalmakat megszegik, visszaszállíttatnak a fegyintézetbe. Ilyformán lassan kint hozzá lesznek szoktatva a fegyenczek a szabad élethez és önérdekük követeli tőlük a feddhetlen élethez való ragaszkodást. Ezen intézmények mellett az egyes bűntettekre kiszabott büntetések szigorúak lehetnek, mert annak correctivuma, hogy a megjavult bűnös szükség nélkül ne sújtassék, a közvetítő intézetek és a feltételes szabadságra való bocsátásban fekszik. Nem oly átalános elismerésre talál hazánkban azon különben az egész világon elfogadott intézmény, mely szerint a bűntett nem csak szabadságbüntetést, hanem bizonyos jogok gyakorlásának felfüggesztését, mégpedig a szabadságbüntetés kiállása után eredményezi. Részünkről azonban csak helyeselni tudjuk, hogy a bizottság elfogadta a javaslatnak azon intézkedéseit, melyek ezen felfüggesztését, kimondják. A felfüggesztés szorítkozik a javaslat szerint a politikai jogokra, a képességre közhivatalt, tanítói állomást vagy kitüntetéseket nyerhetni, valamint a gyámság viselésére, így alkalmazva ezen jogmegvonást hozzátéve még azt is, hogy a felfüggesztés csak ideiglenes és leghosszabb tartama a törvényben van megállapítva, nem tudunk indokot, mely ellene szólna. Az alkalmazást pedig nem csak az ajánlja, hogy az államnak a közhivatalokra való képességet úgy kell meghatározni, miszerint a hivatalnokok tekintélye, hírnevük A „HON“ TÁRCZÁTA.___ „Egy az Isten.“ — Regény. — Irta: Jókai Mór. ELSŐ FEJEZET. Regény, mely a végén kezdődik. X. (16. Folytatás.) Neki csak parádé volt az : a kérges szivünek. Mit tudta ő, hogy annak a félénk lelke, mint kétségbeesése balzsamát óhajtja azt az áldást, amit a szivébe ejtott hit csodaerővel ruházott fel. Ami neki csak latin flasculos vett, attól ő gyógyulását várta. Azután elkezdtek Róma száz temploma tornyaiban megkondulni a harangok ; a város megelevenült, a nép mind tódult a Tibet felé, a hintók ünnepi pompához öltözött néppel rakva, mind egy irányban, a mik visszanőnek, azok mind üresek. Blanka kihajolt az ablakon s nézte folyvást »azt« a szegletet. A népfolyam egyre omlott végig az utczán : az órák tizenkettőt, tizenhármat, tizennégyet ütöttek, akkor gyérülni kezdtek az utczánjárók ; aki eleven volt, az már a Szentpéter téren van rég. Ekkor egy nyitott kocsi áll meg a hotel előtt, egy bennülő férfival , kiben Blanka Manassét ismerte fel. Szive nagyot dobbant. S az arcza elárulta már a szivét, piros lett. Manassé sietve jött fel hozzá. — Bocsásson meg herczegnő, hogy hívatlanul jövök. Láttam az arczából tegnap, hogy nehezen mond le arról az áldásról, ami ma a loggiáról fog elhangzani s találtam rá módot, hogy jelen lehessen. A herczegnő megörült és megrettent egyszerre. — De hisz elkéstem már : ünnepélyhez sem vagyok öltözve. — Elég ideje van herczegnő. Rossi úr neje olyan jó volt, hogy felajánlá önt magával vinni a franczia követség külön hölgykarzatára , mely csupán huszonnégy hölgy számára van felállítva, külön bejárással a katonai sorfal közül, legközelebb a loggiához. Egy óra múlva eljön önért saját hintájával a grófnő. Addig felkészülhet a herczegnő. — Ön is eljön ? — A grófnőt elkísérem idáig leányával együtt, a kiben ön igen rokonszenves alakot fog megismerni, de oda nem kisérhetem önöket, mert a különkarzatra csak hölgyeket eresztenek, hanem majd valahová befurakodom én is, felmászok valamelyik obeliszkra, amit még meg nem szálltak mások. Azzal sietett vissza a követségi palotába. Ez ajánlat ellen aztán az ügyvédnek sem lehetett semmi kifogása. Inkább kapni kell két kézzel a magas pártfogáson. Nagy megnyugvására szolgált, hogy ezúttal Manassé elmaradt a herczegnőtől s az kizárólag hölgy társaságban fogja tölteni a napot. Most azután Dormándynénak még jobban megfájdult a feje, hogy a herczegnő nála nélkül ment el a benedictióra. De hisz őt csak nem hihatta, mikor be volt kötve a feje. De még annál nagyobb bántalom is történt Dormándynéval ; mert a mint Manassé visszatért a grófi családdal, s aztán a hölgyeket egymással megismerteté és magukra hagyta : ez alatt átment Gábor ur szobájába, s azt is elkezdé csábítani. — No bátyám. Ha a lábai beleegyeznének , ha az etiquetteszabályok nem gátolnák, ha hite és vallása nem tiltaná, s ha a latin allocutio már be volna tanulva , tudnék ám egy olyan csendes kis helyet, ahonnan árnyékban ülve lehetne meglátni azt, amit ezernyolczszáz esztendeig nem látott emberi szem, s letelik iz ezernyolczszáz esztendő, hogy nem fog újra látni. — Micsodát ? — Egy római pápát, a ki élére áll a népszabadságnak, s a ki Szent Péter templom loggiájáról, a tiarával a fején, benedictiót mond az előtte fölállított római hadseregre, a mely megindul harczolni a népszabadságért. Ott van fölállítva Durando egész hadteste a téren , s a római pápa megáldja a szabadságért, a fölvilágosodás győzelméért kivont fegyvert. Bátyám álmai ezek, s most ébren nem nézi meg ? — Hüh, öcsém, ez valami ! mormogá Gábor úr. Az egész római hadsereg ! Maga Durando ! Ezt lehetetlen meg nem nézni ! Várhatsz addig, mig a díszruhámat fölveszem ? Gábor ur mindent elfelejtett erre a csábszóra, a mit eddig impedimentum dirimensnek talált saját személye s a szentpétertéri nagy szertartás között s sietett magyar vitéznek öltözni karddal, panyókával. — De halkan lépegessünk , mert Dormándyné alszik. Nem aludt liz az , sőt inkább nagyon mérges volt, mikor azt hallotta, hogy lassan csuszogva azonnal el az ajtaja előtt s halkan teszik be az ajtót. Felfogadta haragjában, hogy ezért Zimándyhoz kegyetlen fog lenni, Manassét pedig szeme elé nem ereszti többé. Különben is ez az oka a mai fejfájásának is, mert ezelőtt hat nappal rávitatta a pálinkát. Az akkori borszesztől kapta most ezt a migrainet. Haragudott a herczegnőre is, amiért az egy most eléje toppant idegen asszonynyal kész elmenni in ■' kább, hogy sem egyetlen kipróbált barátnéja mellett ott maradna ápolónak ; — sőt a pápára is haragudott, a mért épen olyan napot választott erre az ünnepélyre, a mikor ő neki az ágyban kell maradni , s haragjában félretette az imádságos könyvet s elővette a patience kártyát, azt rakta ki a paplanára, s a mint az első ágyudördülés jelenté, hogy az ünnepély kezdődik, sírva fakadt, s felfogadta, hogy a mint haza megy, rögtön kálvinistává lesz. Manassé az alatt bemutatta a grófnőnek az árpádkori hősnek öltözött Zimándy urat , kinek a mentekötő lánczán akkora emberfejes medaillonok lógtak, hogy elbújhatott mellettük minden Calatrava érdemrend : azzal együtt lementek a grófnő carosseáig : annak volt egy hátulsó inasülése : abból a lakást leszállították, s átdelegálták a kocsishoz , a két ur pedig beült az expropriait inasülésbe ; a hölgyek háta mögé , Így minden akadálytalanul jutottak el a Szentpéter-térig, ahol a követségi firma oltalma alatt a katonai sorfalak között minden furakodás nélkül érték el a föntartott franczia tribünét, melyen a választott hölgyek csak most kezdtek letelepülni, míg a »confessió« két oldalán emelt karzatok lakói már hajnal óta helyeiken ülnek és szenvedik a keresztyéni csendes martyriumot. A hölgyek tehát könnyen helyeikhez jutottak, a férfiaknak ez kissé nehezebben ment. Nekik a tribünét emelő keresztgerendázat között kellett elhelyezkedniük . Gábor úrnak átengedő Manassé a legjobb positiót, tudniillik azt az ülőhelyet amit két hegyes szöget képező gerenda kínál , ami olyan volt, mintha valaki egy V betűbe ülne bele , hanem neki magának már csak egy arasznyi kiálló szarufavég jutott, amin csak egy lábával állhatott meg, a másik az alatt pihent, s a félkarjával a czölöpbe kellett fogaznia ; valóságos aequilibrista tornagyakorlat volt az. — De meg volt értte a jutalma. Egy kartávolnyi magasban láthatta épen maga fölött Blankát, s maga előtt az egész Szentpéter-tért, a templommal együtt. S az nagyszerű látvány volt, mely megszégyenít minden képzeletet. Jól volt mondva: útj ezernyolczszáz év kell ahhoz, hogy ezt emberi szem még egyszer meglássa. A Szentpéter templom előtt föl egész a lépcsőkig, fölállítva egy egész hadsereg , gyalogság, lovasság, ágyúk. Minden ezrednek két zászlója van, az egyik a római egyházállamé a menynyország kulcsaival, a másik a piros fehér zöld , Olaszország és a szabadság lobogója. S a hadrendbe állított fegyvertest az óriási tért csak végig éri , de nem tölti meg ; a drága keretben, melyet a Szentpéter templom, s a kis félkörű oszlopcsarnok képez, egy kép van foglalva, melyet megmérni hiányzanak az emberi fogalmak. Midaz, ami pompa és ragyogás, az öt világrészből egy tömegbe gyűjtve : egy tengeri selyemből csipkéből, és aranyból ! Díszjelmezei minden népnek, zászlói minden országnak, ragyogó sisakok, arany süvegek, vésett müvü mellvértek, tollas barettek és nyusztkalpagok, arany és ezüst vállrojtok ezernyi tömegekben ; a körülfutó karzatokon a szépség népe, az egyedül egységes nemzet, a hölgyek nemzete. Az emberiségnek az a fele, mely nem visel egymással háborút, mely nem részese az átoknak, mely az égre kiált , mely nem irtja ki a szomszédot, nem épít várakat börtönöket , — a nők. Még hátrább, egész a Borgoig a kocsik özöne, megrakva sokasággal s maga a souverain nép a háztetőkön, a falakon az obeliszik mellett, festői népviseletében : egy szent szobor helyén most egy ember pyramid emelkedik s az élő tobor tetején a római nép kedvencz alakja : a hirhedett Chernacchio , kezében egy roppant trikolor zászlóval. S e kép oly óriási nagy, hogy annak, ki egyik keretétől a másikra áttekint, a túlsó részen nyüzsgő embertömeg úgy tűnik fel, mint egy czifra hangyaboly. S benn a Szentpéter temploma is tömve néppel. Aki a pápa pontificatióján akar jelen lenni, az nem részesülhet a loggiai benedictióban. Az órák tizennyolczat ütnek, dél van, midőn megkondul a harang a nyugati toronyban s az angyalvár bástyáin elkezdenek dörögni az ágyúk. A templomi szertartás végződött: a bronz templomajtók bőrfüggönyei megnyílnak, s előjön a zarándokok menete, elfoglalva a koloszszális lépcsőzetet : a magasból titokteljes zene hangzik alá : az idegen nem tudja honnan jön az ? A kupolában elhelyezett katonai zenekar harsogtatja a dicsőítő zsolozsmát. Olyan az, mintha a bezárt égből hangzanék alá, elpárolva a felhő kárpitoktól. A hívők szerint a zenészek ezüst trombitákat fújnak. (Folytatása következik.) A Kerepesi úti temetőben. A vándorló fekete sirfejfáról beszélnek a lapok. Másfél évtizeden át nyugodott Sárossy Gyula a köztemetőben elfeledve s akkor is Thalia egy egyszerű papja volt, ki azt megóvta az enyészettől. Egyszerű fekete fejfa áll most ott azon ut balsarkán, mely a főúttal Batthyányi mauzóleumához vezet. Ezen fejfa hajdan Szerdahelyi Kálmán sirja előtt állott. Midőn a sir elé ama művészi gránitszikla jött, mely a kerepesi temető egyik legszebb dísze, a buzgó Vasvári Kovács József elvitte azt onnan a kevéssel azelőtt elhunyt Bernáth Gazsi bátyánk sírjához. A kegyelet ide is sirkövet állított , s Vasvári Kovács észrevétlenül, önzetlen kegyelettel szállította azt át Sárossy sírjához. Most már fel van díszítve e sir, egyike azon hantoknak, hova lelkesedést tanulni megy az ifjúság, a bujafa előtt a fekete fejfában az irói s művészi kör gyönyörű koszorúja között, mely koszorút a nőipartanoda növendékei készítettek, egy költemény áll arany keretben s nemzeti szinü szalagok között. E költeményben Sarkady István énekelte meg egykor a »Zalá«-ban e fejfa történetét. Ki tudja, meddig fog itt állani, mikor fog a nemzeti közérzület oszlopot tenni lánglelkű költője sírja fölé? Az írói s művészi kör bizottsága szakadatlanul működik a koszorúk felaggatásában. A Kisfaludyak s Garayak korától kezdve egész az oly korán elhunyt Tóth Ede sírjáig mindenüvé aggattak egy- egy koszorút, az elkopott betűk helyett ideiglenes írott feliratokkal láttatta el jeleseink síremlékeit, gondosan kiegyengette a hantokat s kegyeletteljesen iparkodott helyreállítani az emlékeztető jeleket, hol azok már dűlőtérben voltak. S ezen működése nem volt eredménytelen. Székesfehérvárit, Nagyváradon s más helyeken egyes hangok szólaltak föl, hogy az ott nyugvó jelesek emlékeiről is gondoskodjanak ; a budapesti egyetemi ifjúság megkezdte a mozgalmat, hogy Virág Benedeknek a vízivárosi temetőben nyugvó elhagyatott sirja fölé emlékkő állittassék. Hangok szólaltak föl itt-ott s a politikai mozgalmakban s a háború zaja közt máris elveszni látszott kegyeletes érzék újból fölébredt. Mily szép, mily lélekemelő volna látnunk azt, hogy a nemzet csakugyan nem feledte el nagyjait, hogy nem nehány buzgó Vasvári Kovács, de ezrek hozzák össze filléreiket a kegyelet oltárára. De még messze állunk ettől. Hiszen nálunk a közvélemény Argus szeme daczára megtörténhetik az, hogy Egressy Gábor sírja a begyült adakozásokba-