A Hon, 1877. július (15. évfolyam, 166-196. szám)
1877-07-18 / 183. szám
188. szám. XV. évfolyam Budapest, 1877. Szerda, július 18 Reggeli kiadás. Kiadó-Hivatal: Barátok tere, Athenaeum-épület földszint Előfizetési dij: Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti kiadás együtt: 3 hónapra...........................................6 frt — kr. 6 hónapra . . . .......................12 » — » Az esti kiadás postai különküldéséért felülfizetés negyedévenkint ... 1 » — » Az előfizetés az év folytán minden hónapban megkezdhető, de ennek bármely napján történik is, mindenkor a hó első napjától számíttatik. POLITIKAI ES KÖZGAZDASÁGI NAPNA T .4» JL J»L b Szerkesztési iroda : Barátok tere, Athenaeum-építiet. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. — Kéziratok nem adatnak vissza. HIRDETÉSEK szintúgy mint előfizetések a kiadóhivatalba (Barátoktere, Athenaeum-épület) küldendők. Előfizetési felhívás 50 I£T XV-üik évfolyamára. Előfizetési árak: (A »Hon« megfelel naponkint kétszer.) Julius hóra ........................... » frt. Julius-septemberre . . fia Julius-decemberre . . US » Az esti kiadás postai különküldéséért felülfizetés évnegyedenkint 1 forint. PF“ Az előfizetés postai utalványnyal Budapestre, a »Hon« kiadó hivatalába (Barátok-tere Athenaeum - épület) küldendő. G -Hon" szeri, a kiadó hivatala. Budapest, július 17. Az oroszok átkeltek a Balkánon. Soha oly könnyű szerrel, olcsón, mondhatni ingyen, hadsereg át nem tört két oly hatalmas védvonalat, mint az oroszok a Dunát és Balkánt. Mintha egészen uratlan s merőben védtelen területre rohantak volna. Ez példátlan a hadviselések történetében. A braila-galaczi, meg szisztovói átkelés a Dunán paródiaszerűleg nevetséges gyermekjáték volt. Ellenség, a török, vagy nem volt ott a kellő helyen és időben, vagy pedig néhány lövésváltás után gyorsan megretirált. A színpadon sem mehet végbe ártatlanabbá csapatmozdulat, mint ahogy végbement a muszkák dunai átkelése. És ez nem az oroszok ügyessége, hanem a törökök érdeme vagy fügyetlensége. No de, gondolá mindenki, hátra van még a Balkán ! Ez a második védvonal. Ott lesz ám még az élethalál harca ! Hisz Moltke is azt mondta, hogy »az európai török birodalom védelme tulajdonképen a Balkánnál kezdődik.« Annál inkább várta az egész világ a törökök erélyes ellenállását a Balkánnál, mert maga a czár is leginkább azért s azon czimen sürgette Bécsben a beleegyezést, hogy az orosz csapatok szerb területen is nyomulhassanak Bulgáriába, mert ezáltal legalább 50,000 embernek az élete lesz megkímélve. Ennyire becsülték orosz részről a balkáni átkelés áldozatait. És ime, jelenti az orosz hivatalos távíró, hogy Gurka tábornok, mintegy második Diebits Zabalkanszki, júl. 13-án átkelt a Balkánon, de »anélkül, hogy csak egy lövést is tett volna.« Csakis az átkelés után, Konára falunál történt egy kis baj. Csupán ott esett el a történeti nevezetességű »egy« katona. Tehát a második védvonal, a Balkán is keresztül van már törve, még pedig csakis » gy« muszka halott árán. A humánus czár e szerint, ki tudvalevőleg nagy ellensége a vérontásnak, meg lehet elégedve a balkáni átkeléssel. A Dunán és Balkánon úgy ment az átkelés, mint a karikacsapás. A humánus czár bizonyára még álmában sem látott ily mesés könnyűségű hadjáratot. Ha ez így megy, megesik még, hogy »egy« kozák halála árán muszka kézre kerül Bulgária. Az eddigi eredmények után II. Sándor czár is elmondhatja Vilmossal: »Welche Wendung durch Gottes Fügung! « ! Csakhogy ez nem fog ezután igy menni. Most már nincs több Duna s nincs több Balkán, melyeket a török páratlan phlegmával sétaútnak engedjen az orosz számára. Most már Drinápoly következik, mely ha elesett, utána esik Stambul is. Itt hát nincs mit engedni többé az orosznak. Most már verekedni kell okvetlenül és elkerületlenül. Az Al-Dunán eddig csata nem volt, amik eddig történtek, azok ártatlan puskaropogtatások mellett való hadmozdulatok, dislocatiók voltak mindkét fél részéről. A törökök nem azért adták fel a dunai és balkáni védvonalakat, mintha nagy csatákban megverettek volna; a török még eddig megverve sehol sem volt Bulgáriában. Az egész dunai vonalon Macsintól kezdve Szisztovóig és Nikápolyig mindenütt mintegy üitenyre visszavonult, miután egy pár lövést váltott ellenfelével. Ez a visszavonulás, a két védvonal következetes föladása annyira szembetűnő, hogy mi részünkről nem tehetjük föl, hogy az ne tervszerű volna. Lehetetlennek látszik előttünk, hogy Abdul Kerim ne későbbi nagy előnyök kompenzációja fejében, hanem minden számítás nélkül adta volna föl az oroszoknak a Dunát és Balkánt. Nekünk úgy rémlik, hogy Abdul Kerim az oroszokon Drinápoly tájékán fogja megvenni a dunai átkelésért a hid s a balkáni átkelésért az utcámot. Vagy legalább akarja tenni. Kérdés csak az, sikerül-e. Ez fog dönteni hadi tervének helyessége fölött. A végén csattan az ostor. Ezért most még bárminő irányban határozott ítéletet mondani akarni a török hadvezénylet fölött, könnyelmű dolog volna. Ázsiában is roszul ment eleinte a törököknek s most az oroszok ki vannak verve Armeniából. De legyen bármint, tény, hogy most döntő csatatéri és politikai események előtt állunk. Ha cserben hagyja Hadúr az ozmán sereget, monarchiánknak kell »megállj !«-t kiáltani a győzőnek, hogy diadalát ki ne zsákmányolhassa. London felől is mind nyomatékosabb kezd lenni a hang, hogy Anglia nem fogja soha megengedni Konstantinápolynak orosz kézre kerülését. A török hadsereg elbukhatik a csatatéren, de Törökországnak bukni nem szabad. Sz. Gy. — Török-szerb viszonyok. Belgrádból jelentik, hogy azon reclamátióknak, melyeket a szerb kormány Konstantinápolyba intézett, a török csapatoknak a szerb határon való összpontosítása végett az lett a következménye, hogy Viddin parancsnoka, Osmán pasa, a török kormánytól parancsot kapott, hogy csapatait menetkészen tartsa. Konstantinápolyban ugyanis ezen indokolatlan reclamátiókban ismétlését látják a tavalyi előjátéknak, melyek folytatásaképen Szerbia török területre rontott s ezért török részről kellő intézkedéseket tesznek Szerbia méltó fogadására. Egyébiránt a porta föltevése ezúttal tán mégsem fog megvalósulni, nem mintha a szerb hatalmasoknak nem volna kedve újra ismételni a tavalyi berohanást, hanem azért, mert Belgrádban tudják hivatalos kijelentések alapján, melyeket a bécsi kabinet oda juttatott, hogy Bécsben A „HON“ TÁRCZÁJA. Poroszország hatalmának megalapítása. A történelmi tanulmányok Németországon, kiválóan ama zavaros korszak felé látszanak irányulni, mely az 1806-iki porosz háborút megelőzte és követte, egészen addig a napig, midőn az egyesült Európa Napóleon birodalmát tönkre tette. Két ok magyarázza meg ez újabb irányt: első azon természetes érzés, mely arra hajt bennünket, hogy a jólét élén felidézzük a megpróbáltatás napjainak emlékét, második az újabb okmányokban való bővelkedés. Bécsben úgy, mint Berlinben a kormány nyugtalan és bizalmatlan lévén, zárva tartotta az állam titkos levéltárát, mert érdekében állott elfojtani azt a forradalmi szellemet, melyet a fölszabadítás háborúja szült 1813 körül s néma homályba temetni a népek fölszabadítására tett ígéreteket, melyeket az idő szüksége csikart ki a fejedelmektől. Ez okok elveszték érvényüket azon nagy politikai és alkotmányos átalakulások után, melyek Németország képét megújították. A fölszabadult igazság porosan emelkedik ki a levéltárak mélyéből. Többé nem ijeszt meg senkit. Legújabban két nevezetes mű jelent meg Németországban ama kor történetére vonatkozólag, az egyik Hardenberg herczeg emlékiratai, a másik, Duncker Miksa műve: »Poroszország a franczia occupatió alatt.« Hardenberg herczeg emlékiratai igen sok eredeti okmányt tartalmaznak az 1805— 1807-ki porosz háború történetéből. Az okiratok ily kései közlése a szerző akaratából történt, ki végrendeletében azon határozott óhajtását fejezte ki, hogy iratai csak ötven év elmúltával tétessenek közzé, amikor már senki sem él az azokban érintettt személyek közül. Ez időköz a múlt évben eltelvén, Bismarck herczeg átadta az iratokat Ranke híres porosz történetírónak, ki azokat érdekes bevezetéssel ellátva, az idén 4 kötetben közrebocsátotta. Nagyon érthető, hogy úgy ez emlékiratokat, mint Dunckernek fönnemlített munkáját kiváló érdeklődéssel fogadták Francziaországban, mert bármily természetes érzés legyen is a jólét élén visszaemlékezni a megpróbáltatás napjaira, sokkal mélyebben gyökerezik az emberi természetben e tétel megforditottja s a francziák most vannak ép abban az állapotban, amidőn elég alkalmuk van a múltak dicsőségén merengeni. Hardenberg herczeg azt a kívánatát is hátra hagyta, hogy emlékiratai franczia nyelven jelenjenek meg ; a német szó akkor még igen parasztosnak tetszett a porosz kanczellár előtt. E kívánsága azonban nem teljesült. De ez nem akadályozza ma már a francziákat abban, hogy érdeklődéssel ne nyúljanak a könyv felé, melynek tartalma majdnem oly közelről érdekli őket, mint a németeket. A »Journal des Débats« egyik legutóbbi számában J. Bourdeau hosszabb tanulmányt közöl ez emlékiratokról, kiterjeszkedvén egyszersmind Duncker könyvére is, mely még a múlt évben jelent ugyan meg, de szintén e tervvel foglalkozik. »Poroszország újjá teremtésének szemlélésében, főérdekkel bir ránk nézve,—írja a tudós franczia — államférfiainak hallgatag és óvatos tevékenysége, melyet abban a szerencsés kísérletben kifejtettek, hogy uj vért bocsássanak kimerült hazájok szívébe bátor és nemes kormányzásukkal. Valódi uj szokások voltak e férfiak, kik a kormány élén állva azt tették föl magukban, hogy ha a külesemények nem függenek tőlük, tőlük függ a reform, a benső felüdülés műve, a szolgaság terhe daczára s annyi akadályok közt is. De egy név sem vésődött oly mélyen Poroszország történelmének érez lapjaira, mint Herdenberg herczegé.« Pedig Hardenberg nem volt porosz. Hannoverben született Ke0-ben. II. Frigyes dicsősége volt az a varázs, mely az ifjú ambitióját Európa e legfiatalabb monarchiájához vonta. Először a hannoveri választófejedelmet , III. György angol királyt szolgálta, honnét 1790-ben ment Brandenburgba, mely új hazája lett neki, s rövid idő alatt a legmagasabb méltóságokra emelte. Az 1806-iki vakmerő vállalat óta a porosz államférfiak minden igyekezete arra irányult, hogy a hatalmat kezeikben összepontosítsák, hogy így akadálytalanul lehessen végrehajtaniuk a sürgős reformokat. II. Frigyes óta a tehetetlenség állott az államügyek élén. Egyrészről a formalizmus a kormányzatban, másrészről a király körüli ármánykodások paralysáltak minden jóravaló actiót. Lehet, hogy az ármányok e komédiái alkalmasak voltak a béke unalmát elűzni, de oly szomszéddal szemben, mint Napóleon, ki minden gyengeségből és hibából kész volt hasznot húzni, semmi sem siettethette biztosabban az állam vesztét, mint ezek. Haugwitz gróf visszalépte után, s miután Lombard is kegyvesztetté lön, Hardenberg első miniszter lassan kint le kezdi győzni a király ellenállását. Már ekkor a hadsereg újjáalakításáról, az alkotmány reformálásáról beszélt, midőn Napóleon Tilsitben eltávolítását követelvén megszerezte neki azt az üres időt, melynek ez emlékiratokat köszönhetjük. Hardenberg ez emlékiratokban önigazolásán kívül egy memorandumot terjesztett a király elé, hol egész őszinteségük és frisseségükben előadja Poroszország reorganizatiójára vonatkozó eszméit. Ez eszmék némi tekintetben tán korán, éretlenül tárattak föl, akkor a tomboló vihar hevében, de hosszú idő óta át voltak gondolva. Szemben azon veszélylyel, melynek nagyságát lehetetlen volt félreismerni, Hardenberg érzé, hogy az állam boldogulása egyedül a társadalmi újjáalakulástól függ. Esztelenség volna azt hinni, mondá, hogy a múlthoz ragaszkodva s a forradalom elveivel összegyeztethetetlen utat követve, lehetséges lesz ez elveket elfojtani; ily eljárás csak siettetni fogja azok valósulását. De ha a czél, az elv lesz irányadó, a forradalom elveszti erőszakos impulsióját. Ami a külügyeket illeti, mindenek fölött defensív hadseregre van szükség; a kormány magatartása legyen szilárd, nemes és tartózkodó, a minő a szerencsétlenséghez illik; kerülni kell minden bonyodalmat és nehézséget, időt kell nyerni és erőt gyűjteni. Ezután szemlét tart a külállamok fölött s hangsúlyozza a nagykövetek jól megválasztását s azon sokszor félreismert eszköz megbecsülhetetlenségét: hatni a közvéleményre, kifelé úgy, mint befelé, s itt czéloz a hírlapok subventiójára. Úgy látszik ez volt az a tojás, mely a mai reptilienfond csiráját rejté, valamint Hardenberg memoranduma rendité meg először azt, az azóta teljes gyakorlati érvényre emelkedett eszmét is, hogy intelligens utazókat, titkos kémek gyanánt külföldre küldenek, kik ott a legkülönbözőbb foglalkozások álarcza alatt s rendszeres utasítással ellátva kémlelik az illető ország és nép viszonyait. Napóleon példáján okulva Hardenberg is azt tartotta, hogy »a kémkedés, vesztegetés, levélfeltörés annyi mint a törvényes védelem fegyvere.« Ez erkölcsi és politikai szabályokat fölállítva, Hardenberg az állam alkotmányának alapjául a szabadságot és egyenlőséget teszi, a monarchia szilárd és állandó talaján. Vizsgálat alá veszi a nemesség, polgárság és parasztság állapotát s főnemesi születése daczára nem habozik a nemességet előjogaitól megfosztani, elvenni tőle a földbirtok kizárólagos jogát, eltörölni a hűbért és fölállítani az egyenlő adózást. — A hadsereg szervezése külön fejezet tárgya. Azt akarja, hogy ennek szelleme kizárólag katonai legyen, s a katonák ne politizáljanak. Itt különben az a sajátságos terve volt, hogy a tiszteket az altisztek, ezeket pedig a katonák válaszszák. E javaslat, mely különben utánzása volt a franczia forradalom első hadseregei szervezetének, soha sem hajtatott végre. Figyelmet érdemel, hogy Hardenberg a sajtót és az oktatást szabadnak akarta, nem ugyan egészen, de annyira mégis, amint ezt a körülmények megengedik. Az igazságügy, pénzügy, még a vallás sincs elfeledve emlékiratában. Ez utóbbi tekintetben a leendő kanczellár deista, és a türelmet hirdeti. Poroszország elmondhatta ez időben: gondolkozom, tehát vagyok, mert minden államférfiának szellemével gondolkozott. Hardenberg sokszor megváltja, hogy az eszmék egy része, melyeket fejteget, több ízben meg volt beszélve közte, Altenstein és Niebuhr közt. — Stein, Scharnhorst tábornok, a királyi család tagja] Ágost herczeg, mindnyájan egész föl a királyig át voltak hatva az újjáalakulás szükségességétől s a nemzet jólétét a legfőbb törvénynyé emelték, így pl. a mi a katonai szervezetre vonatkozólag Hardenberg irataiban elmondatik, azonos Scharnhorst tábornok eszméivel, ki első szervezője a porosz hadseregnek, mely kezének eltörölhetetlen nyomait még ma is magán viseli. A landwehr, a kötelező szolgálat eszméje már benne van Scharnhorstnak egy emlékiratában, mely 1807. jul 31-én kelt. S minden eszmék az égető szükség sürgetése alatt, s egy nagyobbára kimerült országban hajtattak végre. Nemzetekben úgy mint egyénekben a körülmények ébresztik fel a jellemet. Ily fájdalmas, de üdvös megpróbáltatás volt Oroszországra az, a mi Jéna után következett. És soha sem láthatni az ősök erényeinek hatalmasabb föléledését a tömegben úgy, mint az államférfiakban; soha nemzet nem volt következetesebb és múltjához hivebb, mint Poroszország e korban. Csak egy tekintetet kell vetni, hogy ez iránt meggyőződjünk, Poroszország eredetére. Zord éghajlat alatt, terméketlen, homokos mocsáros földön, mely nyitva volt a viharok és beütések előtt, egy fél germán, fél szláv népfaj települt meg, mint egy szívós növény, mely a kietlen pusztán,magából látszik meríteni a nedvet és virágzást. Élni, harczolni, terjeszkednie kell, hogy el ne fojtsák: ez a létért való küzdelem. Így látjuk a brandenburgi őrgrófságot szervezkedni belől a szilárd feudális intézmények alapján, magához vonni tömegesen a települők és katonák zaját. A kormányzat és a hadsereg, ezek képezték Poroszországnak két nagy emeltyűjét: az alapítás és szerzés II. Frigyes alatt, a felszabadítás és reform III. Frigyes Vilmos alatt; tábornok és szervező erő sohasem hiányzott. 1807-ben Scharnhorstnak és Hardenbergnek hitták ezeket. A nevek azóta változtak, de a faj szelleme megmaradt. »A háború, mondá Mirabeau, a poroszok nemzeti mestersége.« És Sallustius: »Az államokat az a szellem tartja fönn, a melyben alapittattak.« SÜSS" el vannak határozva, Szerbia hadiaciójával szemben nem szorítkozni többé diplomácziai fejtegetésekre. — Ausztria-Magyarország magatartására vonatkozólag arról értesítik a »N. fr. Pr.«-t, hogy monarchiánk sorsának intéző férfiai el vannak határozva, egy hajszálnyira sem térni el azon kimondott elvtől, hogy Romániának és Szerbiának saját határaikon kívül semmi keresni valójuk nincs. Ha pedig a ma érkezett hírek az oroszok továbbnyomulásáról a Balkánon át megvalósulnak, akkor elérkezett azon pillanat, melyen túl — legalább az »eddigi« biztosítások szerint — a monarchia actióját halasztani nem lehet. Az oroszok balkáni átkelését eddig az osztrák-magyar semlegesség legvégsőbb határa, kép állították fel. És tényleg hallatszik is, hogy ma fontos tanácskozások tartottak, de a döntő határozatok hozatala csak az uralkodó visszatérése után várható. Lucám vagy a monarchia érdeke. (Új támadás — kívülről.) Fölhívjuk olvasóink figyelmét azon szakavatott és tárgyilagos bírálatra, melyet az »Augsburgi Alig. Zrg« közöl az osztrák bank politikájáról és a tervezett bankszervezetről. Kevés új szempontot vagy adatot tartalmaz az, többnyire azon vádakat emeli az osztrák bankpolitika ellen, melyeknek a magyar sajtó mindig kifejezést adott, de épen azért bír jelentőséggel, mert egy tőzsgyökeres német lap mondja el ugyanazokat, miket a magyar szakemberek régen beszélnek és a magyar közönség régen érez. Különösen a Lucani-féle gazdálkodás és bankpolitika van abban sújtva, és ezért egyelőre azon reflexiókat mondjuk el, melyekben az ágostai lappal teljesen egyetértünk, mert ezekből is érveket meríthetünk a magyar álláspont mellett, még á talános banktechnikai szempontból is , annyival inkább Magyarország külön érdekéből kiindulva, melynek védelmére, még a banktechnika és elmélet rovására is kötelezve vagyunk. Nem mulasztandjuk el a banktervre vonatkozó bírálati szempontokat, esetleg ellenészrevételeinkkel is, előadni. Keményen ostorozza az ágostai lap Lucám bankpolitikáját, mely Bécsben koncentrálja az üzletet, fukar a fiókok fölállításában és ennek következménye, hogy a monarchia hitelforrása néhány bankár kezében van, kik azzal üzérkednek, míg a vidéken dühöng az uzsora, és pedig nemcsak a magánéletben, de a takarékpénztárak útján is. Elsősorban Lucam állása jó kifogás alá, mert e mellett a kormányzók »Strohman«-ok, az igazgatótanács saját kreatúrája, az egész bankpolitika az ő kezében van és ennek egyik legújabb vívmánya az jön, — hogy a hitelmegszabás kivétetett a bankigazgatóságok kezéből, Bécsben állapittatik az meg , — minek következménye az, hogy egy »szatócs« tudtán kívül részesül (hogy nevét más kizsákmányolja) 10 ezer forintnyi hitelben, míg nagy len-és czukorgyárak tulajdonosainak hitele nagy mértékben megszorittatott. E vádak érdekesek reánk nézve nemcsak azért, mert tényeket fejeznek ki, hanem azért is, mert kulcsát adják azon törekvéseknek, melyeket az új banktervvel szemben Lucám úr és szövetségesei a bankdirektió és a parlamenti bankbizottság érvényesíteni akartak. Igen. Az al-bankkormányzók kinevezése, az igazgatótanácsosok, illetőleg felügyelő bizottság elemeinek Magyarországra is tekintő megszabása ; a magyar és osztrák igazgatóságok önállása, a censura deczentralizált kezelése mellett, a hitelmegszabásnak is deczentralizációja ; a kormányváltóknak, nem a felügyelő tanácsnál, hanem a bécsi és budapesti igazgatóságoknál elintézése; a váltó-censorokkal szemben a fiók főnöke vető jogának megszorítása, — mindez a Lucám által eddig bitorolt nagyhatalom megszorítására, de egyszersmind az egyedül helyes bankpolitika biztosítása felé közérdésre vezet; ezért provokálták épen e pontok Lucám és emberei merev ellenállását , de egyszersmind a monarchia érdekében ezen önző, részrehajló és a monarchia valódi érdekeit ignoráló clique hatalmának megtörését vagy legalább gyengítését biztosítják ama módosítások. Tehát a külföldi szakértő is teljesen igazolja, legalább e tekintetben, Magyarország álláspontját, az egész monarchia, sőt a bankpolitika átalános szempontjaival is. És ha a magyar álláspont nem érvényesül, akkor minden marad úgy, ahogy van, sőt folytonosan roszabb helyzetbe jut a monarchia minden része az osztrák bankkal szemben , mert hisz 1877 január óta még centralistikusabb az osztrák bank, mint azelőtt volt, azóta a hitelmegszabás csakis Bécsben történik, hogy így teljesen érvényesüljön a provízió és szeszélyhajhászat azon politikája, melyet Lucom, ellenállás nélkül, folytathat , hogy egyes nagy bankokkal, (pl. anglo-osztrák bank) épen úgy éreztesse ellenszenvét, mint egyes bécsi bankárokkal (Arnstein et Eskeles, Geymüller, Stametz, Schuller, Erggelet) kegyeit, a monarchia hitelének, iparának rovására. Sőt, ha a magyar álláspont nem érvényesül, nemcsak czentralizálva lesz az üzlet, de még a czentralizáció áldásai sem lesznek kiterjesztve a monarchia hitele érdekében soha; mert hisz a franczia bank is teljesen czentralizálja az üzletet; de minthogy ott nem egy clique uralkodik, hanem a közérdek, van 82 bankfiók, és Vesoul hétezer, Aubusson hatezer lakóval is fiókot kapott, míg nálunk Budapest is csak a bank működésének 36-ik évében kapott fiókot, és Szeged hetvenezer, Holdmező-Vásárhely ötvenezer lakóval mai napig sem bír azzal. Pedig még ha az új terv szerint, szaporíttatnék Magyarországon tízzel, Ausztriában héttel a fiókok száma, akkor is 35 millió lakóra jutna 33 fiók, míg Francziaország csaknem ennyi lakossággal 82 , a 42 millió német pedig 128 bankfiók fölött rendelkezik. Hitelügyünkben e szerény javítás is elmaradna, a többi reformmal együtt, ha az osztrák bank és parlament Lucám írnák fel Az osztrák nemzeti bank. Az »Augsb. Alig. Ztg.« tartalmas czikksorozatban bírálja az osztrák nemzeti bank üzletkezelését. Kiemeljük e czikkből a következő részeket. Az osztrák nemzeti bank története azt mutatja, hogy a bank legnagyobb ereje eddig a negatívban, állt, hogy legalább külsőleg épen nem árulta el valami különös felfogását a helyzetnek és az abból támadó kötelességeknek, hogy a beállott kalamitások meglepték, s akkor mindannyiszor a jegysajtót volt kénytelen mozgásba hozni. Különösen a Lukam-féle kormányzat egyesíti mindezen hiányokat. Sokan azt állítják, hogy e hibák a főtitkár természetével állnak összefüggésben, mely teljesen szűkölködik mindazon tapintat és jóakarat nélkül, mely kiváló állásban levő férfiaknál a munka felét kiteszi. Följegyzésre méltó, hogy az osztrák nemzeti banknak egy a főtitkár előtt nem kellemes igazgatója, daczára annak, hogy többszörös milliomos és a legszolidabb bankár és kereskedő, nem nyújthatja be váltóit az intézetnek. Az angol-osztrák bank, melynek 18 millióért tőkéje van, számos éven keresztül egy krajczár reeskamptot sem vett a nemzeti bankban, s midőn 1873-ban aranyat kínált Lukam urnak, hogy ez arra neki bankjegyet kölcsönözzön, alkalma volt tapasztalni, hogy tartózkodása jogosult volt, az Uniobank beadványai gyakran felében visszautasíttattak, s még számtalan ilyen példát lehetne fölhozni, különösen a lombard üzletben. Másfelől azonban a főtitkárral való jó egyetértés mindenkorkifizette magát, így pl. Schiff bankár bármily összeget benyújthatott. Wodianer évtizedeken át ellátta a bank felváltó üzletét, míg végre 1869-ben rájöttek, hogy azt a bank maga is megteheti. A bank jelenlegi igazgatóinak többsége különben ártatlan férfiú. Kitűnik itt, hogy az Ausztriában divó ezen rendszer, egy úgynevezett független, csak az igazgatóságtól magától függő legfőbb hivatalnokot teljes hatalommal kormányozni engedni, a lehető legroszabb. Ez az ember az egyedüli úr az intézetben, ismeri a bank részvényeseit, ő választatja az igazgatókat, kik így neki köszönvén a hivatalt, óvakodnak tetteit bírálgatni. A kormányzó, kit az állami kormány bármikor letehet, csak szalmabáb ennek kezében. Némelyek azt mondják, hogy ez garantia az ellen, hogy az állam VlCöZiltlit)Clbcoooni üi 1/üiUbKtll. B/j clCivjrtnoubilli eddig még csak theoretikusnak bizonyult: a gyakorlatban, mint a történelem tanítja,egészen közönyös volt, hogy a jegybank élén egy az állam által kinevezett kormányzó állt-e, vagy az igazgatóság által választott főtitkár. A pénzügyminiszterek, kik a bank kapuit megakarták találni, vagy kénytelenek voltak azt fölkeresni, megtudták azokat nyitni Ausztriában is, és pedig Lukamir működése idejében is. Csak egy különbség volna konstatálható: a bankok különböző érzéssel kölcsönöznek a kormányoknak. Az a mód, melylyel az osztrák nemzeti bank az államkincstárral a kölcsönöket ismételten megkötötte, soha sem vált az állam hitelének emelésére, bár a banknak e mellett soha sem volt vesztesége. A czikkinó ezután összehasonlítja az osztrák nemzeti bank működését egyéb jegybankok működésével. Az osztrák nemzeti bankot 1816-ban Ferencz császár teremtette. Ekkor az állambukás és a franczia háború után hosszú békére volt kilátás, mely a birodalom anyagi érdekeire igen szükséges is volt. Anglia, Francziaország és a rajnai tartományok nagy léptekkel indultak meg az anyagi gyarapodás terén. Ausztriában is megvolt erre minden feltétel, csak egy hiányzott: a tőke. A nemzeti bank jótékony feladata abban állt volna, hogy az ipar fejlődését előmozdítsa. E czélból azonban ki kellett volna terjeszteni jótékony működését úgy a székvárosra, mint a vidékre. E helyett a bank összes tevékenységét az akkori bécsi nagy kereskedőházak váltóinak viszleszámítolására fordította, áldozza a monarchia érdekeit, mert, hogy csak erről az alternatíváról van szó, az a fentebbiekből kitűnik. De kitűnik az is, hogy a bankügyben is, hazánk nemcsak saját, hanem az egész monarchia érdekében harczol. H. S.