A Hon, 1877. december (15. évfolyam, 316-344. szám)
1877-12-01 / 316. szám
Budapest, 1877. Szombat, deczember 1. 316. szám, XV. évfolyam. Reggeli kiadás. Kiadó-hivatal s Barátok-tere, Athenaeum-épület földszint Eltüzetési díj: Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti kiadás együtt: 3 hónapra...........................................fixit kr. 6 hónapra..........................................12» » Az esti kiadás postai külünküldéséért felülfizetés negyedévenként ... 1 — » Az előfizetés az év folytán minden hónapban megkezdhető, de ennek bármely napján történik is, mindenkor a hó első napjától számittatik. POLITIKAI ÉS KÖZGAZDASÁGI NAPILAP. Szerkesztési iroda, s Barátok tere, Athenaeum-épület. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. — Kéziratok nem adatnak vissza. HIRDETÉSEK szintúgy mint előfizetések a kiadóhivatalba (Barátoktere, Athenaeum-épület) küldendők. Előfizetési felhívás A. ^ a XV-dik évfolyamára. (A »Hon« meg jelen naponkint kétszer.) Előfizetési árak: december hóra............................. tvt. Az esti kiadás postai külön küldéséért felülfizetés évnegyedenkint 1 forint. Az előfizetés postai utalványnyal Budapestre a »Hon« kiadó hivatalába (Barátok tere Athenaeum - épület) küldendő. A »Hon« szerk. s kiadó hivatala. Budapest, november 30. A magyar kormány indokolása. Megkaptuk ma a vámtarifta indokolását is. És annak bevezetése a Németországgal folytatott alkudozások és ezek megszakításának történetét tartalmazza. Sokkal többet tartalmaz, úgy a történelmi hűség, mint az okok fejtegetése és az előadás terjedelme tekintetében, mint az osztrák indokolás, habár eredeti okmányokat nem is foglal magában, sőt itt-ott a dolgok összefüggését és részleteit is elejti. Ez indokolásban 1876. májustól 1877. október 22-éig van elmondva az, mi monarchiánk és Németország közt történt; minthogy nincs fölemlítve sehol az, hogy Németország egyszer ajánlatot tett volt az 1868-ki szerződésnek »pur et simple« meghosszabbítására, minthogy az előadás végén nincs fölemlítve az, hogy az egy évi meghosszabbítás volt-e ajánlva, és ha igen, mely okból visszautasítva , e tekintetben az előterjesztést hiányosnak tartjuk. De magából az előterjesztésből elég kedvező világitás vettetik, monarchiánk ez ügyben elfoglalt álláspontjára, és a szakításig követett magatartására. Mert már 1877. májusban és júliusban, nyers termények kölcsönös vámmentességét, a németországi vámok közül : az üveg, len és anyagáruk vámjának mérséklését, a borvám leszállítását követelték; de ezek ellenében Németország nem kívánta a nyerstermények vámmentességét kötelezőnek kimondani, hanem megtagadta a a kívánt vámleszállításokat, követelte az appreturipar fentartását. Tehát e pontban, tagadhatlanul, inkább illeti meg Németországot a védvámos velleitás vádja, mint e monarchiát. Azonban azt hiszszük, a mi részünkről is el volt hibázva a kiindulási pont. Mert, hogy a német vám az osztrák üvegárakat nem akadályozta a kivitelben, bizonyítja az, hogy tíz év alatt, csaknem tizenkét millióval szaporodott ezek kiviteli összege, és viszont ez bizonyítja, hogy nekünk sincs vámemelésre szükségünk. Sőt épen az öblös üvegek, ablaktáblák kivitele 1867—1873. közt 49.000-ről 105.000 métermázsára emelkedett és csak azóta szállt (nem vám miatt) 1876 ig 70.000 métermázsára — csakugyan Németország felé. — Ez sem ott a vámleszállitást, sem itt a vámemelést nem követeli. Ép úgy az agyagárak behozatala: 1852 — 1875 között mindössze 300 ezer forintról 700 ezer írtra emelkedett, holott kivitele 400 ezer forintról 1 millió 400 ezerre emelkedett, ez sem követel sem vámemelést nálunk, sem vámleszállítás követelését mástól. így lehetne részletesen bebizonyítani, a többi czikkekre is, hogy nem volt szükség vámpolitika változtatására, úgy, hogy ha állami tekintély és consequentia követelték is, hogy midőn Németország a követelményeket visszautasította, akkor ultimatum képen követeltessék: a nyers termények vámmentessége, az 1868-ks német tarifta tételeinek megtartása — az áruczikkekre, vagy, hogy Németország részéről tariffájában megfelelő leszállítások helyeztessenek kilátásba és ezek fejében igértessék meg részünkről az appreturipar megtartása; de e mérsékeltebb követelésekre árnyat vet az indokolatlan kiindulás és az a körülmény, hogy mégis szükség volt concessióra, az eredmény biztosítása nélkül. Mert végre is: gabna- és állatvámban, valamint a szövetek osztályozásában, a durva üveg- és agyagáruk vámmentességében, tehát az egy borvám kivételével, az állítólag Magyarország érdekében is felállított követelmények mind elengedtettek, csak a selyem, bőráruk vámemelése tartatott meg és Németországtól követeltetek : a finom üveg- és agyagáruk vámjának megfelelő leszállítása és azon ígéret, hogy nyugodtabb időben velünk állategészségügyi conventiót köt. Az indokolás e pontokban viszi legtovább az eseményeket, úgy, hogy az ember bámul Németország és monarchiánk magatartásán egyaránt, hogy ezért, az egyik szakított és a másik szakításra engedi menni a dolgot. És valóban: zavarban vagyunk, a tekintetben, hogy ki a hibás. Mert ilyen követelésekhez kötni egy nagy nemzetközi szerződés létesítését és oly indokolatlan, mint ezekért azt visszautasítani. Azonban, azt gondoljuk, hogy itt az adatok hiánya miatt, jutunk csak e következtetésre, mert a gyapjú- és pamutszövetek osztályozása, az arany vám kérdése, a len- és vasáruk ügye, mely kérdésekben még októberben is, Németország az 1868-diki szerződés álláspontjához ragaszkodott, tehát egyátalában újat nem követelt, az indokolás végszavaiban, hol a szakítás okai vannak csoportosítva, egészen el vannak ejtve. Nem tudjuk tehát, hogy ezek is képeztek-e akadályt, vagy nem ? Mert ezt látjuk, egy tabellából, hogy az utolsó perczben, az 1868-iki szerződéshez képest: a marhavám 2 forinttal, a sálok vámja 30 forinttal, a kötött árúké szintén 30 forinttal, a közönséges bőré 2 forinttal, a finom bőré 3 forinttal, a közönséges bőrárúké 4 forinttal, a finom bőráraké 5 forinttal emelve volt; ha tehát ez fogaltatott az ultimátumban, ez menthető lehet alkudozási taktikaképen, ha van biztos kilátás az egyezségre, hogy ezek fejében még az utolsó percben is csikartassék ki valami concessió; és az indokolás el is árulja, hogy a monarchia képviselői azon reményben mentek fel, hogy a szerződés létrejő, tehát a lélektani csalódás nagy lehetett monarchiánk részéről; mit igazol még az is, hogy a német küldöttek a legutóbbi propozitiókra nem is reflektáltak, ellenköveteléseket nem is formáltak; tehát képviselőinkre nézve váratlan lehetett a szakítás, de az is bizonyos, hogy a fentebbi követelmények, sem az osztrák ipar, sem a magyar fogyasztó, sem az egész monarchia szempontjából, meg nem érik a szakítást. Úgy, hogy a hibás kiindulást és a sajnos csalódást most csak ügy lehet jóvátenni, ha azok elejtetnek és meghosszabbittatik az 1868-iki szerződés. Mert Németország legutóbbi követelmé ■ nyei — a horvámon kívül — azon alapulnak ! Nagy volt a közeledés, tehát indokolatlan a szakítás. Azt hiszszük, lesz alkalom jóvá tenni azt! — Az országgyűlési szabadelvű párt folyó év deczember 1-jén d. u. 6 órakor értekezletet tart. — Holnap este minisztertanács lesz, mely újnapirenddel, az országgyűlés munkarendjével és szünetelésével fog foglalkozni. E miatt a pénzügyi bizottság ülést nem tart, sőt e bizottság, a delegáció visszatértéig felfüggesztő üléseit. — Az oroszok vesztesége bécsi lapokban közölt adatok és számítások szerint, mindkét harcztéren nov. 9-ig 71.705 főre megy. — A portorei horvát ellenzéki »Grimiracz« szerint a horvát határőrvidéki ügyben megejtett szavazás óta oly állapot uralkodik Horvátországban, melyet leírni lehetetlen. A nép el van keseredve, s ezen elkeseredettség nem véletlenül gyűlt lángra, hanem azon rendszeres eljárás következtében, melylyel Magyarország a horvát nemzetet provokálja (!) és izgatja (?). A határőri vasúti- és alapkérdésben, — nevezett lap szerint — oly perfid és erőszakos az eljárás, mely két nemzet között csak akkor keletkezhetik, ha egymásnak a háborút már megszente. A horvát kormánypolitika gyalázatos vereséget szenvedett. A példátlan engedékenység gyümölcseit most már bátran élvezheti! Ezen kormánypolitika kezdeményezői megszégyenítve állanak most a horvát nemzet előtt, s azzal sem vigasztalhatják magukat, hogy mindent megtettek arra nézve, mikép nemzetüket a kártól megkíméljék. A magyarok a horvátok engedékenysége folytán határozhatták el magukat a merész lépésre! Most már jöhetnek vissza a horvát képviselők, s bátran elmélkedhetnek politikájuk következményei fölött, amely politika egy pár év alatt szerencsésen eljátszotta a horvát királyság becsületét, eljátszotta a végvidéki alapot és vasutat, eljátszotta a haza fontosságát (?) s lealacsonyította magát és minket a gőgös és bősz szomszéd előtt. Mi — úgymond tovább fűzve a krályeviczai vörösek lapja — nem igen törődünk azzal, hogy Gurt, Czrnadak stb. kiléptek-e a magyar clubból, vagy nem, hanem azt kérdjük, mit csinál a horvát országgyűlés, s mit a horvát kormány felelős feje, Mazuranics bán? Mazuranicsnak le kell mondania! Avagy tán nem azonosítja magát a végvidéki kérdéssel ? A vasút még nincs sanktionálva, a határőri alap jogi természetéről szóló határozat sincs eddig még szentesítve. Lépjen Mazsuranics az országgyűlési határozat s a királyi sanctió közé, s kisértse meg lemondásával, várjon a szerencsétlenséget a nemzettől el lehet-e még távolítani ? — Az aranyvámok és pénzügyi vámok kérdése fölött az osztrák birodalmi gyűlés kiegyezési bizottsága, mint távirataink értesitenek, tegnap határozott. A vita lefolyása a vámok aranyban fizetéséről, mely tudvalevőleg elhatároztatott, a következő vala: Pi en ez kitalálhatatlannak véli, mit értenek e szó alatt »forint.« Más törvényes forint nincs, mint az ezüst forint, s most mégis arany forintról beszélnek, s ezt alkalmazták az aranyjáradéknál és az 1870-iki pénzverésnél. Mivel pedig erre törvényes alap nincs, fictióra jutottak. Az 1870-ben a czélból megkisérlett pénzegység, hogy a latin unióba bejussunk, nem lett valósággá. Magyarország azóta a frank értéket követeli, sőt Lónyay az egész államadósságot ez után akarta redukálni. Szóló legjobbnak tartotta volna aranyjáradékot ki nem bocsátani, minthogy azonban ez megtörtént, arany jövedelmeket is kell szerezni, és így a jövőről is gondoskodni. B. Walterskirchen helytelennek tartja azt az álláspontot, hogy az aranyvámok által a statusquot csupán helyre kell állítani s ez által az arany és ezüst közti értékkülönbözet már helyre lesz hozva. Ha helyi árfactorokat veszünk tekintetbe, ott elég az ezüstvám, az átalános világárak figyelembe vétele mellett azonban előnyösebb az aranyvám, s minthogy az átalános árak az arany szerint irányulnak, szóló föltétlenül előnyt ad az aranyvámoknak. Oppenheimer a mellett van, hogy a minimális járulékok fizetése aranyben történjék, az ezenfelül levőké azonban ezüstben vagy papírban időnkint megállapítandó ágróval. Beer és Menger az aranyvámok mellett vannak, az első a számítás egyszerűsítése végett és azért is, mert ez első lépés lenne az aranyérték behozatalára . Menger azért, mivel a szükséges aranynak folytonos beszerzéséről csak ezzel lehetne végké gondoskodni. A pénzügyminiszter fölszólalása után, ki kifejti, hogy a kormány czélja az arany vámok behozatala által a vámokra nemzetközi, szilárd alapot nyerni, s a mellett az állam aranyszükségletét is részben fedezni, megtörtént a szavazás, melynek eredménye az jön, hogy 30 szóval kimondatott, mikép a vámok arányban fizetendők. Ezután áttért a bizottság a pénzügyi vámok tárgyalására. Hosszú vita támadt a 2. tételnél, mely a kávé vámjának emeléséről szól, s melyet a szónokok legnagyobb része megtámadott, azt hangsúlyozván, hogy ez által épen az alsóbb néposztályok élelmiszere drágíttatik. A vita e napon e tárgy felől nem is fejeztetett be. A pénzügyi bizottságból. A képviselőház pénzügyi bizottsága mai ülésében először a pozsonyi iparoktatást terjesztő egyesületnek 8000 forint évi segély iránti kérvényét vette tárgyalás alá. Wahrmann előadó jelenti, hogy eddig is adatott a kereskedelmi miniszter által az egyesületnek évi 5000 frtnyi segély, s az ipari oktatás segélyezésére szánt összegből esetleg a közoktatási miniszter is adhat valamit, úgy hogy a segély rendszeresítése nélkül is fenn fog állhatni az egyesület. A bizottság ajánlólag a közoktatási miniszterhez véli átteendőnek a kérvényt, hogy a rendelkezésére álló összegekből, amennyiben azok kimerítve nem lennének, segélyezze az egyesületet. Wahrmann előadó a statisztikai hivatal szükségletére feltételesen megszavazott 12.000 forint többlettel szemben megjegyzi, hogy a miniszter tényleg csak 2400 forintot mutatott ennek irányában megtakaríthatónak. A miniszter fel lenne szólítandó, hogy mutassa ki a kérdéses többlet fedezésére megkívánt többi megtakarítást is. A bizottság magáévá teszi a véleményt. Ezután a pénzügyminisztérium költségvetése vétetett fel. Ordódy előadó megjegyzi, hogy e tárcza mérlege a jövő évivel szemben 2,980,000 írttal javul. A központi kiadásnál megjegyzi, hogy a 17,000 frtnyi kiadási többlet csak látszólagos, mert a pénzügyi igazgatóságoktól való megfelelő áttételből ered. Széll Kálmán miniszter megjegyzi, hogy e tárca központi kiadásainál történt az utolsó években a legnagyobb reductió. A kiadások igen tetemes része dologi kiadása nemcsak a minisztériumnak, hanem az állami igazgatás más ágainak is. A 17.000 frt azért tétetett át a pénzügyi igazgatóságoktól, mert a számvitel a központnál azoktól jött át. Ez összeg tisztán áttétel s a számvitel bevonása semmi költséget nem okozott. Hegedűs kérdi, hogy az indirect adók kezelésére nézve fog-e valami történni a pénzügyigazgatóságoknál. A miniszter azt válaszolja, hogy illetékeknél tán lehet majd kombinációba venni az illetékszabási hivatalokat, de az indirect adók kezelésének többi részét az adófelügyelőségek módjára reformálni nem lehet s nem is járna megtakarítással. Simonyi Ernő nem találja helyesnek, hogy a pénzügyigazgatóságoknál megtakarítható 17 ezer forint fejében a központnál szaporíttassanak a számtisztek. Széll miniszter azt válaszolja, hogy nincs itt megtakarításról szó, hanem egy szükséges agendának a központba való áthelyezéséről. Kerkapoly azt tartja, hogy a direct adóknak a pénzügyigazgatóságoktól elvonása után azok elhelyezése és területköze haszonnal lenne megváltoztatható. Kérdi, várjon a bányászati és gazdasági számvevőségek megtörtént decentralizációja czélszerűnek bizonyult-e. Széli miniszter szerint ez utóbbinak máris mutatkozott haszna, de végleges ítélet még nem mondható, mert az új szervezet csak egy év óta működik. Az igazgatóságok némelyikének beosztását maga is módosítandónak tartja, s igyekezett is itt-ott javítani rajta, de az organizmusnak minduntalan változtatása nem volna czélszerű. Zsedényi a számtisztek számát rendkívül nagynak tartja. Széll miniszter ezeknek rendkívül sok teendőire hivatkozik, mi miatt a személyzet ma nem apasztható. Lukács a dologi kiadások előirányzatát az eddigi tényleges kiadásokhoz képest igen csekélynek tekinti s mert reális budgetet akar, kéri a minisztert megfelelő összeg előirányzására. Széll miniszter megjegyzi, hogy 1876-ban az uj adótörvények következtében nyomtatványokra mintegy 100.000 főt adatott ki, amelyre a költségvetésbenn nem volt tekintet. Ez azonban nem fog többé ily nagy mértékben bekövetkezni s jövőre remélhetőleg elég lesz az előirányzott összeg. Somssich figyelmébe ajánlja a miniszternek, találjon módot arra, hogy azok, kik magukat a pénzügyi eljárás által sértve érzik, olcsóbban, gyorsabban nyerjenek orvoslást. A miniszternek intézkednie kellene, hogy a közegek gondatlansága által okozott károk esetében legalább a kárt megtérítse a hivatalnok. A népet leginkább ily visszaélések keserítik el. Széli miniszter maga is tudja, hogy sok baj van az administratió egyes ágaiban s igyekszik azokat orvosolni, de az is kétségtelen, hogy az életbe lépett adóreform által egy nagy lépés történt az egyenes adók terén beállható bajok orvoslására. Az illetékeknél sok ugyan a baj, de az illetékszabási hivatalok orvosolni fogják azok egy részét, valamint azon új utasítás is, mely az illetékek evidentiában tartását rendeli el s megengedi a fizetést a községeknél is. Tudomására jövő minden mulasztást, vagy viszszaélést kész szigorral orvosolni. Annak idején az administratió reformjának betetőzését kétségkívül a közigazgatási bíráskodás behozatala képezi, de ennek ma még nem érkezett el az ideje. Csengery a bajok fő okát az adókivetés körüli eljárásban találja s megjegyzi, hogy e tekintetben, különösen Budapesten, nagyok a rendetlenségek. Széli pénzügyminiszter szerint ennek oka az, hogy az összeírást a főváros közegei rendetlenül teljesítik s minden adónemet külön könyvelnek. Reméli, hogy törvényhozási úton oly intézkedések fognak történni, amelyek e bajt orvoslandják. Szontagh Pál elismeri a miniszter jóakaratát, de a nehézkes bureaucratikus eljárás olyan, hogy nem lehet az adózónak gyorsan megtalálni az orvoslást. Molnár György legalább az iránt kíván utasítást, hogy ne követeljék az illetékeket idegen emberektől, akiknek nincs azokhoz semmi közük. Hefy szerint az országban a nagy adóteher daczára is nem annyira az adó nagysága, mint kezelésének és behajtásának módja ad okot sok panaszra. A miniszter több figyelmet fordíthatna a külföldön e tekintetben alkalmazott eljárásra. Olaszország példa nagyobb mint hazánk s ott fél annyiba nem kerül a kezelés s alig hallhatni panaszt az elllen. Sajnálja, hogy a miniszter oly sok adóhivatalt megszüntetett, holott azok szaporítása által jobb szolgálatot tett volna, mint az adófelügyelőségek által. Horváth L. leghelyesebbnek tartaná, ha a miniszter felhivatnék, hallgassa ki a felmerülő bajok iránt közegeit s utasításaiban legyen tekintettel arra, hogy kerültessék a sok secatura, mely a népet leginkább elkeseríti. A bizottság ezek után a központi igazgazgatás, központ állampénztár, a pénzügyigazgatóságok s a zágrábbi állampénztár előirányzatát változatlanul megszavazza. Az adófelügyelőségeknél Széll miniszter előadja, hogy a 16.000 frt többlet onnan ered, mert épen az adókezelés javítása érdekében egy pár nagyobb megye területén s Horvátországban elkerülhetetlenül szükséges volt a személyzet szaporítása. Warkmann az összeget megszavazza, mert alkalma volt meggyőződni az adófelügyelőségek hasznos voltáról, de megjegyzi, hogy egyes vidékeken az adófelügyelőségeknél is a régi chablonszerű eljárás kezd meghonosulni a közvetlen intézkedés helyett, hosszas riogatásba bocsátkoznak, ami ha átalánossá lesz, ismét ott leszünk, ahol régen voltunk. Széli miniszter maga is tapasztalt ilyesmit egyes adófelügyelőségeknél s megfelelően intézkedett is. Az adófelügyelőségek s adóhivatalok előirányzatát megszavazza a bizottság. A pénzügyi, vám- és adóösszegnél Szapáry dr. kérdi, van-e valami eredménye a vasúti állomásoknál történő kutatásoknak, mert az tisztességes utasokra nézve nagyon alkalmatlan. Széll miniszter válaszolja, hogy nagyobb mérvű kutatás nem történik, de annak teljes megszüntetése a csempészetet nagyon előmozdítaná. A bizottság megszavazza az előirányzatot. A jogügyi igazgatóságoknál Lukács kérdi, hogy a teendők egy részének a megyei tiszti ügyészekre történt átruházása nem apasztja-e a kiadásokat ? Széli miniszter szerint a jogügyi igazgatóság mai személyzete nem elégséges s az újjászervezést csak azért halasztja, mert be akarja várni a perrendtartás küszöbön álló reformját. Horváth L. megjegyzi, hogy a jogügyi igazgatóságnak rendkívül sok teendője van, s ez az államszolgálatok egyik legterhesebbike. Az előirányzat, a horvát pénzügyi törvényszékek s az állandó kataster szükséglete változatlanul megszavaztatnak. A selmeczi bányász- és erdészakadémia és bányásziskola szükségleténél Helfy felszólítására Széli miniszter ígéri, hogy az akadémia növendékei számáról közelebbről kimutatást adand. Annyit most is mondhat, hogy az akadémiai hallgatók száma nagy és név szerint az erdészeti tanfolyamot sok sikerrel hallgatják. Hegedűs nem látja indokoltnak, hogy ugyanazon szaktanárai különböző illetményt és fajárandóságot pénzben húznak. Széli miniszter hivatkozik arra, hogy ott az akadémia fennállta óta adatik fajárandóság s ez később igen helyesen pénzben megváltozott. A fizetési különbözetet azzal indokolja, hogy vannak rendes és rendkívüli tanárok. Csengery indokoltnak látja, hogy egyes kitünőbb tanárok kivételes esetekben áldozattal is megtartatnak. Az előirányzat megszavaztatván, az ülés véget ért. Az európai Törökországból nem akar Oroszország egy talpalatnyi földet sem elfoglalni, de követeli, hogy a Bulgáriában és a többi szláv tartományokban életbe léptetendő »keresztyén kormányok« Európa védelme alá helyeztessenek. »Oroszországra nézve egészen közönyös, hogy ki fog ezen, a török kényszer uralom alól fölszabadító 11 tartományok örökletes fejedelmévé kineveztetni.« Ezzel lényegileg összhangzóan fejtegette a napokban egy muszka herczeg egy muszka lapban Oroszország békefeltételeit. A herczeg, Valujev, kiemelte, hogy a jövő tekintetéből sem tanácsos, hogy Oroszország Európában foglaljon, mert újabb török-orosz háború esetén az orosz hadseregnek ismét csak Oláhországon kellene átvonulni, ami sok anyagi, de még több politikai nehézséggel jár. Ez évben átkelhettek ugyan az oroszok Oláhországon anélkül, hogy valamely hatalom ez ellen tiltakozott volna, de kérdés: jövőre is ilyenek lesznek-e Európában a politikai konstellácziók ? Legbiztosabb itt: a Fekete-tenger, ezt kell Oroszországnak feltétlenül megszereznie és épen e végből foglalnia kell ázsiai török területet, Batum és Trapezunt kikötőivel; szabaddá kell tennie a Bosporust és a Dardanellákat. A Fekete-tengernek orosz tengerré kell lennie; e végből hadi kárpótlás fejében hatalmába kell kerítenie az összes török hajóhadat. Íme ezek körül forognak az idő szerint ama követelések, melyek teljesítése mellett Oroszország hajlandó volna békét kötni. Horribilis követelések mindenesetre. Valaraennyiek Törökország tétele és életképessége ellen vannak intézve. Legyőzni akarják ugyan Ausztria-Magyarország érdekeit az által, hogy kijelentetik, miszerint Oroszország nem fog hódítni egy talpalatnyi földet sem az európai Törökországból. De hiszen az egyre megy, ha az európai Törökország nagy részéből örökletes fejedelem, vagy fejedelmek alatt külön szláv államot, vagy államokat akar létesítni. És ezen újdonsült szláv állam is csak addig tartaná magát, míg Oroszország egy kerülővel a Fekete tengeren, vagy Ázsia felől még egyszer megrohanná az akkor már végleg elgyengült Törökországot, hogy ezt leverve, egyesüljön azon új szláv államformácziókkal, melyeket csak úttörőkül vagy előőrsökül állított oda. Nagy hadi sarcz fizetésére a szegény és kiaknázott Törökország képtelen. Francziaország csodás könnyűséggel fizette le a milliárdokat, de az ottomán birodalom efféle megerőltetésre nem képes. S ha az mondatik, hogy az orosz csapatok addig megszállva fogják tartani Arméniát, míg a porta lefizeti a hadi sarczot, annyit jelent, mintha az mondatnék egyszerűen, hogy Oroszország elfoglalja Örményországot, mert biz a porta nem lesz azon helyzetben, hogy exorbitáns hadi sarcot, milliárdokat fizethessen. És ha a háborúban netán levert Törökország kénytelen volna ily föltételeket is elfogadni, ez annyit jelentene, hogy Törökország alig egy évtized alatt teljesen megszűnt létezni, így, ilyen »béke«föltételekkel meggyengitni engedni Törökországot , nem állhat Ausztria-Magyarország érdekében. Midőn a porta ilyen békeföltételeket irandott alá, alá fogja írni saját halálos ítéletét is. Ezért mi azt hiszszük, hogy Andrássy gróf résen lesz és hasznát fogja venni annak, hogy monarchiánk eddig nyugodtan, erőt gyűjtve nézte az események fejlődését. E tekintetben nyugtalanító tudósítást közöl a különben jól értesülve lenni szokott kölni újság Bécsből. E szerint az osztrák-magyar külügyi hivatalhoz érkezett jelentések Plevna elestét a legközelebbi napokban elkerülhetlennek mondják. Ha ez bekövetkezett, akkor Németország fegyverszünet érdekében közbe fog lépni és pedig azon határozott szándékból, hogy Orosz- és Törökország egymaguk, a többi hatalmak kizárásával kössék meg a békét. Bismarck herczeg a leghatározottabban ezt kívánja, s értésére adta Andrássy grófnak is, hogy ily külön orosztörök békekötés mellett Ausztria-Magyarország érdekei jobban meg lesznek védve, mint egy kongressuson, melytől Bismarck nagyon idegenkedik, »úgy láttszik, mondja végül a nevezett forrás, hogy Andrássy gróf már tudatta is beleegyezését Bismarck herczeggel.« Mi részünkről a legvégzetesebb hibának, helyrehozhatlan mulasztásnak és tévedésnek tartanók, ha ez bebizonyulna. Bismarck isolálni akarja Törökországot és a békekötésnél zsákmányul oda dobni Oroszországnak. Ezt elhiszszük, de hogy Andrássy gróf lemondjon arról, hogy mérvadólag szóljon bele a béketárgylásokba, hogy elálljon azon eddig vallott helyes állásponttól, mely szerint a keleti A békefeltételek. Még áll ugyan Plevna s áll még Erzerum is, de azért máris gondolkoznak a békéről, ama feltételekről, melyek alatt az létre fog jöhetni, illetőleg melyeket Oroszország a portának diktálni fog. Tekintsük kissé közelebbről e feltételeket, mert Oroszország czélzataira vetnek világot s úgy lehet, rövid időn béketárgyalások anyagát képezendik. Az osztrák hivatalos lap esti kiadásának pétervári levele következőkben írja körül Oroszország valószínű békefeltételeit. Oroszország, ami a foglalást illeti, csak a batumi kikötőt fogja követelni, mely az 1829-diki békekötésnél »tévedésből« nem jutott Oroszország hatalmába. Örményország többi részét pedig mindaddig megszállva tartandja az orosz hadsereg, míg Törökországié nem fizeti a hadisarcot, mely — bizonyos források szerint — megközelítendi azon összeget, melyet Németország Francziaországon hasonló czímen fölszedett.