A Hon, 1878. május (16. évfolyam, 106-131. szám)
1878-05-01 / 106. szám
106. szám. XVI. évfolyam. Reggeli kiadás. Budapest, 1878 Szerda, május 1. Kiadó-dlrrttal s Bar*1''1' »ere, Athenaeum-épület földszint. Előfizetési díj: Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti kiadás együtt: 8 hónapra...........................................6 frt — kb. 6 hónapra ...........................................12 » — » Az esti kiadás postai különküldéséért felüdlfizetés negyedévenkint ... 1 » — » & előfizetés az év folytán minden hónapban megkezdhető, de ennek bármely napján történik is, mindenkor a hó első napjától számittatik. POLITIKAI ÉS KÖZGAZDASÁGI NAPILAP. Szerkesztési iroda: Barátok tere, Athenaeum-épület. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. — Kéziratok nem adatnak vissza. HIRDETÉSEK szintúgy mint előfizetések a kiadóhivatalba (Barátoktere, Athenaeum-épület) küldendők. Előfizetési felfágás 3E( O IsT XVI-dik évfolyamára. A »Hon« megjelen naponkint kétszer) Előfizetési árak: Évnegyedre..................................... 6 frt Félévre...................................................12 » Egy hónapra ................................ 21 Az esti kiadás postai hálön küldéséért felülfizetés év negyedenkint 1 forint. Az előfizetés postai utalványnyal Budapestre a »Hon« kiadó hivatalába (Barátok tere Athenaeum - épület) küldendő.. .Bony Szerk. a kiadóhivatala. Budapest, april 30 Az országháziból. Báró Sennyey Pál a képviselőségről lemondott és ez közsajnálkozást keltett. A kormánypártban azért, mert az ő jeles tehetségei minden magyar előtt tiszteletben állnak, az ellenzék részéről azért, mert fúzióját d. Sennyey nevével meg nem pecsételhető.Deli Simonyi e lemondást egészségi okkal indokolta a ház előtt. Meglehet, hogy úgy van, de annyi bizonyos, hogy báró Sennyey Pál a lemondási okmányban egy szóval sem mondja ezt, és hogy a lemondási okmány, azon fatális április 13-án van keltezve, melyen az ellenzéki fúzió Pestmegye termében proclamáltatott. Ez fatális találkozás és gyanús dátum — a motívumra nézve, így nem csoda, hogy az »egyesült ellenzék« első szónoklata, b. Sennyey érdekében mondatott el. B. Simonyi adott kifejezést azon fájdalomnak, melyet b. Sennyey lemondása az ellenzékben keltett, és voltak, kik ezt, annál föltünőbbnek tartották, mert a »független szabadelvűek« e hódolatát is, egy oly concessiónak tekinték, mely jellemzi az »ellenzéki fúzió«-t, mely köteles lesz, elemeinek homogenitásánál fogva, »oly érzelmi« áldozatokat hozni, oly elvi fentartásokkal élni, melyek épen nem alkalmasak az országban azon hitet kelteni föl, hogy az ellenzéki fúzióval, akár a liberalismus, akár a konzervatismus, akár az ország nyert volna. És annyi érzék l. Sennyey jelentősége iránt bennünk is van, hogy lemondási motívumainak az ellenzéki fúzióval való váratlan összeeséséből következtethessünk az ő politikai pályája és az ellenzéki fúzió közti ellentétre. Az új konzervatívok, kiknek történeti, multjuk, udvari összeköttetéseik és diplomásai tapasztalataik nincsenek : acceptálhatják a fiatal gr. Apponyi dressuráját, ki pártját egészen új és épen nem konzervatív irányba terelé, de b. Sennyey — fölfogásunk szerint — nehezen egyeztethetné meg az aktív működést az új téren, eddig kimondott programmjával és működésének irányával. Sőt olyan tisztelettel viseltetünk az ő belátása iránt, hogy még azt is föltételezzük, miszerint nem csak fenn és a parlamentben, de az ország különböző rétegeiben is félti reputatióját, attól az eredménytől, melyet az ellenzéki fúzió van hivatva fölmutatni. Most már értjük a »Pesti Napló« mai czikkét, melynek írója — talán tapasztalásból — olyan komoediának tartja a politikát, hogy új bérletet hirdet, melyben érdekes előadásokat helyez kilátásba. És, ha Tiszát, irapressarionak nevezi czikkiró, akkor okvetetlenül a Lónyay kormányzását juttatja eszünkbe, melynek clownja és Markulese oly váratlan mutatványokkal mulattatják a közönséget, mely szereti a hóbortos és erős kifejezéseket, a logikai saltomortálékat, de nagyon csalódnék, aki a mulatságból a befolyásra, a nevetésből a meggyőződésre következtetést vonna. Tehát — mondjuk — a »Pesti Napló«-nak igaza van; ime már ma is váratlan extemportatiókkal lépettünk meg, de azt meg kell jegyeznünk, hogy az ilyeneket az ellenzék csinálja, és nem a kormány. Az egyik volt b. Sennyey lemondása; de úgy látszik, hogy az az ellenzék rovására ütött ki; a másik b. Simonyi parentálása, kihirdeté b. Sennyey »politikai« föltámadását, sőt vissza kívánta azt. Hogy ne okozott volna ez meglepetést az ellenzék soraiban is, melynek fúziója b. Simonyi Lajost és gr. Apponyit »frere et cochon«ná tette. És ez okvetetlenül elő fogja mozdítani a conservativizmus s liberalismus győzelmét egyaránt. De még egy harmadik meglepetésünk is volt: b. Simonyi Lajos, a kereskedelmi minisztérium tárczájának több pontjában a kormánypárttal szavazott, sőt a szélsők támadása ellen védte a lótenyésztés körüli politikát. Ennek mi örülünk, mert K. Simonyi olyan kérdésben szavazott a kormánynyal, amiben csakugyan szakértő, úgy, hogy csak az egyszerű logika kényszerít azon következtetésre, hogy ha egyebekhez is értene, vagy — pardonnez! — olyan mértékben értene, mint a lótenyésztéshez, többször támogatná a kormányt, és ezt az észrevételt mi már több ellenzéki nagy tehetséggel szemben megtehettük volna. Nincs jogunk ebből azt a vakmerő következtetést vonni, hogyha az ellenzék, minden kérdésben valódi szakértelemtől vezéreltetné magát, akkor mindenben támogatná a kormányt, mert báz ennek politikája (az eszközök, erő és idő hiánya miatt) sem lehet igen tökéletes; de arról meg vagyunk győződve, hogy többször és többen támogatnák azt, főleg ha mértéket is tudna tartani politikájában. Tegyük fel csak, hogy b. Simonyi oly alaposan érti a keleti politikát, mint a lótenyésztést, gondolhatjuk-e, hogy olyan követelésekkel áll elő, milyenekhez nevét fűző; sőt, többet mondunk, tegyük fel, hogy ő és pártja most annyira be van avatva a részletekbe, ahogy ő akkor volt mikor ,miniszter volt, elképzelhetjük-e , hogy az ő lelkiismeretét most nyugtalanítsa azon politika, melyet, miniszter korában támogatott ? Bizonyára nem. És ezt a paralellát ki lehetne terjeszteni az ellenzék azon tagjaira, kik egyátalában értenek valamihez vagy be voltak avatva valamibe; mert, hogy akik semmit sem akarnak tanulni vagy felejteni, hogy azok mindig erősen és nyugodt lélekkel tudnak opponálni, azt az ellenzék bizonyos töredékei igen jól bebizonyítják minden áldott nap, hanem hát exempla sunt odiosa! Történt pedig, hogy a mai napon letárgyaltatok a kereskedelmi minisztérium költségvetése; holnapra a közoktatási és honvédelmi van kitűzve. Óhajtjuk, hogy ezek is ilyen gyorsan letárgyaltassanak, hogy a delegáció összehívása ne találjon költségvetési vitát, ne kelljen azt félbeszakítani, hogy aztán ez, ha lehet még e hóban, véglegesen megállapítsa a közös költségvetést is, mi nélkül nem teljes a magyar költségvetés sem. Úgy tudjuk, hogy e modalitások megbeszélése és a delegáció ülésének meghatározása volt oka a két kormány közti kiegyezési tárgyalások félbeszakításának; miből nem következik, hogy ezek sikerrel folytak ; de annyi igen, hogy halasztatni soha nem fognak, úgy hogy rövid időn tisztában leszünk ezzel is, ami nagyon, de nagyon kívánatos is ! — A német birodalmi kormány és illetőleg a porosz kereskedelmi miniszter eljárása a differentiális tarifták tárgyában méltó s fájdalmas meglepetést szült a mi kereskedelmi és vasúti köreinkben is. A porosz kormány rendelete értelmében megtiltatott a porosz vasutaknak magasabb egységtételeket szedni a belföldi szállítás után, mint a külföldi kötelékekben, ami egyértelmű a külföldi árszabások fölemelésével. Kétségtelen, hogy ezen rendszabály éle elsősorban a magyar nyers termények versenyképessége ellen irányul, s annyival kínosabb hatást okozott nálunk, mivel Maybach úrnak legkevésbé sem kellett volna elfelednie, hogy 1872- ben — midőn a magyar államvasutakon a kocsiárszabás már életbe volt léptetve, a porosz vasutakon pedig nem — lehetségesnek tartatott a köteléki osztályozás, aminek lehetetlen volta hozatik fel most a merev eltiltás indokolására Reméljük, hogy maguk a német iparosok sem fogják könnyedén tűrni nyersanyagjaiknak ily drákói módon keresztül vitt megdrágítását, és reméljük más oldalról azt is, hogy azon nem várt esetre, ha az illetékes helyeken teendő felszólalások daczára is megmarad a porosz kormány jelen elhatározása mellett, a déli vasút via Trieszt oly árszabályokat fog a magyar export és saját maga érdekében életbeléptetni, amelyek mellett nyers terményeink tengeren és folyón át lesznek az Elbe, Odera, Weser stb. útján Németországba versenyképesen szállíthatók. — A rumeliai mohamedán fölkelésről írják a »Deutsche Ztg.«-nak. A fölkelés a Szultan-Jeri hegy lábánál ütött ki, nyugatra Demoticától és a Mariczától, s északra már a Krisma-völgyig, délre az aegeumi tenger irányában terjed ki. A fölkelők közt vannak a gömürdjanai muzulmán lakosok is, s számukat e kerületben körülbelül 40 ezerre teszik, kik ellen mintegy 30,000 orosz működik. Ezek városról városra, faluról falura haladnak, s orosz módra végzik a pacificatiót, de ily hegyes, sziklás tájékon nem könnyű a fölkelést elnyomni. Nagyon érthető tehát, hogy az oroszok nem igen örülnek e hadjáratnak. Csirmen, Karagacs és Vilderköj helységekben tört ki a lázadás először, Drinápolytól nyugatra. Vilderköjből a bolgárok két török asszonyt és egy leányt elhurczoltak. A leány atyja agyonlőtte a rablót, s ez jel volt a fölkelésre, és ápril 14-ike óta e vidéken csaknem mindennap foly a harcz. Az onnét jövő utazók beszélik, hogy a lázadók igen jól föl vannak fegyverezve, sőt két Krupp-ágyu is van birtokukban, melyeket Szulejmán pasa annak idején kénytelen volt a Rhodope-hegységben hátrahagyni. Az ellenök küldött első kozák csapatot a fölkelők visszaverték, mire 67 ezer orosz küldetett ki, a fölkelők ellen, kik Ortaköj mellett Demiszli- Dsumatiban nagy számmal állottak. Továbbá 13.000 orosz Demotikától délre Gömürdjana irányában operál a szultán-jeli pornások ellen, hol már több igen komoly ütközet volt, különösen 18-án több száz orosz elesett és 9 tiszt. A demotikai parancsnok erősítést kért, mely azonnal meg is küldetett neki- Minthogy Csirmen környékére is kellett erősítés, azért, hogy Drinápoly teljesen katonaság nélkül ne maradjon Philippopolból küldtek az oroszok 12.000 embert. Az oroszok attól félnek, hogy a fölkelés még nagyobb mérveket ölthet, s azért a bolgárok közül katonákat szednek, hogy ágyútöltelékül használják őket. Ázsiából hasonló hírek érkeznek. A kurdok mindenütt föllázadtak, s az oroszok jelenléte daczára rabolják és öldösik az örményeket; az oroszokkal való összecsapást azonban kerülik, az oroszok itt nem képesek rendet tartani, s az örmények a portához fordultak segítségért. Ez azonban valamint az ottani török lakosság is nem nagyon búsul azon, hogy a kurdok az oroszok állomásait nyugtalanítják s igy a rablás és öldöklés háborítatlanul folyik tovább. Nemzetgazdasági senatus. Németországban utóbbi napokban az az eszme merült fel, hogy egy nemzetgazdasági senatust kellene alakítani, melynek tagjait a császár nevezné ki- Most ez eszme gyakorlati kivitelén fáradoznak, s párnap előtt Düsseldorfban egy népes gyűlés tartatott, melyben több kereskedelmi kamara képviselve volt s azok egyhangúlag elhatározták, hogy a kereskedelmi congressus állandó bizottságát megfogják keresni az egyetemleges kereskedelmi gyűlés összehívása végett , a gyűlés napirendjére elősorban a nemzetgazdasági senatus kérdése lesz tűzve. Köztudomású, hogy Németországban minden nevezetesebb közgazdasági reform keresztülvitelénél a kereskedelmi congressus volt az úttörő. Az készített formulázott javaslatokat s csinált azoknak propagandát, úgyhogy aztán a kormánynak könnyű feladat volt a reformokat életbe léptetni. Ugyanez történik most is, midőn egy ily nevezetes intézmény megalkotásáról van szó, mely az ország egész közgazdasági politikájára messze kiható befolyást, hogy ne mondjuk állandó irányadó vagy intéző hatást gyakorolni lesz hivatva. Érdemesnek tartjuk itt fölemlíteni, hogy mit ír a berlini tőzsdelap e senátusra vonatkozólag. Az absolut bizonytalanság — mondja e lap — melyben a német ipar már régtől fogva van s lesz ezutánra is, mindaddig, míg az új vámtarifta közzétéve és érvényének időtartama kiszabva nem lesz, megbénít nemcsak minden haladást, hanem megakadályozza egyszersmind a meglevő ipartelepek pótlását, mert senki nem akarja magát költségbe verni, mielőtt az uralkodó bizonytalanság mellett még azt sem képes megítélni, vájjon ipartelepe egyátalában jövedelmező fog-e maradni. Szakértők előtt nem szenvedhet kétséget, hogy számos német iparág fejlődésének, pangásának vagy tönkrejutásának csaknem egyedüli okát a tariftatételek képezik. Hogy ezen bizonytalanságnak mielőbb véget kell vetni, azt egy pártnak egyetlen gondolkozó tagja sem vonhatja kétségbe. Mielőtt a tarifta elkészíttetnék, egy enquetre van szükség, mely az elérhető anyagot készen tartja. E fölött sincs véleménykülönbség. Az enquête összetételétől függ e czél elérése. Hogy legyen tehát ez megalakítva. Ez az első pont, melyben a nézetek eltérők lehetnek. A Delbrück Camphausen korszakban a kormány azt hitte, hogy mindenről informálva van, nemcsak, hanem teljes bizodalommal viseltetett aziránt is, hogy a tizenkét év óta követett út, a behozatali vámok leszállítása továbbra is követendő. A Camphausen Hoffman korszak szintén informáltnak vélte magát, de azt tarta, hogy a már évek óta tartó üzleti calamitás néhány változtatást tesz szükségessé, melyeket retorsiók által lehetne elérni. A birodalmi gyűlés pedig már azt tapasztalta, hogy vámtételek leszállítására nem lehet többséget összehozni. A szabad kereskedelmi párt ragaszkodott Delbrück Camphausen nézetéhez. De a védvámos párt az ipar üdvét az első porosz vámegyesület alapítóinak nézetében látta, hogy ugyanis legyen 10 százalékos értékvám, s hogy leszállításnak csak kivételesen oly czikkeknél legyen helye, melyekről ki lehet mutatni, hogy azok nem szorulnak védelemre. Utóbbi időben tehát számos elfogulatlan ember is tanulmányozni kezdte a vámügyet és meggyőződtek arról, hogy itt átalános frázisokkal nem lehet czélt érni, hanem a dolgok mélyére ható speciális szaktanulmányra van szükség, s hogy 12 évi időtartamra nem szabad újra egy oly tariftát készíteni, melynek tételei, ha azok helytelenül vannak kiszabva, Németország számos igazágára nézve végzetesek lehetnek. Németország politikai helyzete Európa közepén szükségessé teszi, hogy a nemzeti erő teljes kifejtést nyerhessen a gazdasági téren; hogy a növekedő elszegényedésnek gátat kell vetni, hogy behatólag tanulmányozni kell a szomszéd államok intézkedéseit, melyek a fejlődés alapjait képezik. Az öntudatos polgárok azon csoportja, kik ezt tartják, hatalmasan növekszik, ők elméleti tanokkal és extravagantiákkal nem törődnek, hanem igazságot akarnak, virágzó ipart, előremenő mezőgazdaságot és kifejlett kereskedelmet. Ne történjenek kedvezmények egyik vagy másik irányban, hanem egészben véve elő kell mozdítani a nemzeti munkát. Az elért eredmény ne tétessék kérdésessé minden új képviselőválasztás által. Az egyes vállalkozó, legyen az iparos, kereskedő vagy mezőgazda, helyezhesse bizalommal jólétét az alkotandó új alapokra, és ne kelljen attól tartania, hogy egy uj országgyűlés el fogja ragadni számításainak alapját s vagyonát és becsületét tönkre teszi. Ez a csoport az, mely a continentális államokat beható tanulmány tárgyává téve, arra a meggyőződésre jutott, hogy Francziaország minden más államnál jobban meg tudta óvni a nemzeti munkát a megrázkódtatásoktól s leginkább képes volt az állami szervezetet olyanná tenni, hogy a közgazdasági ügyek intézése a politikai zavarok alatt sem jön hánykolódásoknak kitéve. Midőn tehát most Németországban arról van szó, hogy egy enquéte alakíttassák a vámtarifta-tételek elkészítésére, a legtekintélyesebb emberek oda nyilatkoznak, hogy nem egy ad hoc enquétet kell alakítani, hanem egy nemzetgazdasági senatust, mely a kormányt tanácsával támogassa és tekintélyes szakképzettsége által biztosítékot nyújtson az iránt is, hogy a parlamentben a többség az ő véleményét figyelembe fogja venni. E senatust a francziaországi conseil superieur mintájára, de a német viszonyokhoz alkalmazva javasolják megalakítani. Csak így lehet a közgazdasági kérdéseket a politikai izgalmaktól menten, higgadt és érett megfontolás szerint intézni. Most csak egyszerűen registrálni akartuk e tényt. A komolyan gondolkozó fők nálunk is figyelemre méltathatják azon mozgalmat, mely Németországban a szemünk előtt foly. Az kétségtelen, hogy ha a közgazdasági kiegyezési munkálatokat egy ily senátus készítette volna el Magyarországon, most nagyobb megnyugvással tekinthetne azokra a nemzet. Nyilatkozat: Pasteiner Gyula és Komócsi Lajos nevű urak, kik már most a »Magyar Állam« munkatársai között dicsérik az urat, múlt vasárnap (ápril 28-án) Jókai Mórnál jártak, elégtételt követelni bizonyos megjegyzések vagy kifejezésekért, melyeket a »Hon,« provokálva a »Magyar Állam« qualifikálhatlan s a hírlapirodalomban immár türhetlenné vált sértő modora által, kénytelen volt visszatorlásul használni Lonkay lapja ellen. Daczára, hogy a »Hon«-ban legutóbb,pénteken (ápril 26-án) jelentek meg a »Magyar Állam« modorára vonatkozó kifogásolt kifejezések, a fentebb nevezett két úr csak vasárnap kelt útra elégtételért. De ez az ő dolguk. A mi reám tartozik s a mi nyilatkozatra kényszerit, az a két panaszlónak minden, csak nem korrekt eljárása. Mihelyt hétfőn (ápril 29.) a »Hon« szerkesztőjétől értesültem az ügyállásról, tudatom a két úr egyikével levélben, hogy a polémiát Lonkay lapjával én valék kénytelen fölvenni s igy elvállalok minden felelősséget azért, a mit írtam. Ugyan ezt tudatta velök Jókai is. De a két ur, tultéve magát minden lovagiassági fogalmon, ismét Jókainál alkalmatlankodék. Mintha bizony Jókainak más fontosabb és sürgősebb dolga nem volna, mint Lonkay sekrestyéseivel vesztegetni a drága időt. Ne a »Hon« szerkesztőjét zavarják munkálkodása közepett, hanem zarándokoljanak el saját principálisukhoz s ezt sürgessék, hogy lapjában tisztességes hangon beszéljen és beszéltessen. Mert azt már többé nem fogja tűrni senki, hogy Lonkay lapja a legbotrányosabb, leggarázdább módon éljen vissza a sajtószabadsággal, minden tisztességből kivetkőzött módon sértegessen bárkit, s ha aztán valaki érdeme szerint visszavág, ismét Lonkay meg az ő emberei azok, kik rárontanak a szerkesztőkre s követelnek elégtételeket, nyilatkozatot, kíméletet. Így tett Lonkay a napokban, midőn a »közvélemény« kemény, de megérdemlett igazságokat vágott a fejéhez, s most igy tesznek Lonkay emberei is az én esetemben. Ezek ma újra »megtisztelvén« Jókait becses látogatásukkal, egy élhetetlen nyilatkozat közzétételét követelték, melyben lapunk »f. évi április 27-én megjelent reggeli számában« a »M. A.« munkatársaira vonatkozó sértő kifejezések helyteleníttetnek. Hát erre azt jegyzem meg, hogy a jámbor emberek vagy olvasni sem tudnak, vagy a számokat sem ismerik, mert a »Hon« ápril 27-én megjelent reggeli számában egy árva betű sincsen séma »Magyar Állam« ról, sémáinak munkatársairól. Ilyen alaposan, ilyen lelkiismeretesen szól hozzá mindenhez a »M. Á.« No de segítségére jövök én e magukkal jó tehetetlen uraknak, ők bizonyára a »Hon« april 26-ki reggeli számának némely kifejezéseit kifogásolják s kijelentem, hogy ha nem ők írták a »M. Á.« apr. 25-diki számában előforduló s a »Hon« ellen intézett qualifikálhatlan sértő kifejezéseket, nem ő reájuk értettem a »Hon« kifogásolt megjegyzéseit. Lehetetlen ezúttal még pár észrevételt nem tennem. A múlt hét folyamán szellőztetem a »Honiban ama fájdalmas és szégyenletes adatokat, melyek azt mutatják, hogy némely kath. főpapok keveset törődnek nemzeti érdekeinkkel; az egyházi méltóság olympusi felhői közé burkolóznak s nem látszanak törődni azzal, hogy némely felvidéki kath. tanintézetben mint ver gyökeret a panszlavismus. Nem a légből kaptam e vádakat; idéztem erre nézve passusokat Grünwald legújabb könyvéből: hivatkoztam a »Nemzeti Hírlap« nyitrai levelére; nemsokára jött a Hond eredeti első levele N.Szombatból, ma jött a második. Mindezek összesen konstatálják, hogy ama tanintézetekben magyar szempontból igen sok a kívánni való. Nem képzelek becsületes, hazafias érzésű magyart, ki ez adatok olvastára föl ne háborodott volna. És mit válaszolt Lonkay lapja, ez adatokra? Az ápril 25-ki számban a nélkül, hogy egy árva betű czáfolatot közölne; a nélkül, hogy adat ellen adatot hozna föl, ezt mondja: »A herczegprimás és a nyitrai püspök ellen szórt vád a mily impudens, ép oly alaptalan, tudatlan, logikátlan és alakoskodó.« Így beszél a L. lapja akkor, mikor a »Hon« egy állami és nemzeti érdekben fölszólal, mely fölötte áll, fölötte kell hogy álljon minden személyes tekintetnek! Hát oda jutottunk volna, hogy a legfőbb érdekeket védelmezni se merjük attól való félelemből, hogy Lonkay lapjában leszemtelenezik az embert? Hiszen a »M. ja.« kifejezései következtében nem a kifogásolt megjegyzéseket, hanem korbácsot kellett volna használnom. Sok mindent el lehetne nézni Lonkay lapjának, ha akkor, mikor magyar érdekről van szó, azok védelmére kel, ami egyedüli létalapja votna e különben erkölcsileg oly kártékony hatású lapnak. De a »kath.elvek szigorá«-ról lehet benne olvasni akármennyit, hanem a magyar érdekek szigoráról annál kevesebbet. Láttuk, mint védelmezte az egyiket a föloszlatott három pánszláv gymnázium közül s látjuk, mint palástolja, szépíti a felvidéki körtüneteket. A magyar sajtószabadság szégyenére válik, hogy ilyen magyar lap is létezhetik még. Nem hiában nevezték el az ultramontanismust »hazátlannak!« Szathmáry György: A ruméliai fölkelés. A »Times«-ben olvassuk a következőket:: »Midőn az oroszok azon voltak, hogy Plevnát bevegyék és a Balkánon átkeljenek, Drinápolyban és Philippopolisban tartalék hadsereg alakíttatott, melybe nagyszámú musztehafizt behívtak, fölfegyvereztek és némileg be is gyakoroltak. Az Ichtimán és Tatár-Bazárdsik közt, továbbá a rhodopei hegység közelében fekvő kerületek felszólíttatták harczosaikat beküldeni, s az e vidéki harczias pomákok, albánok és törökök készséggel engedtek e fölhívásnak. Midőn Szulejmán pasa a Despoto-dagon visszavonult, a musztehafizok elszéledtek falvaikba, s természetesen magukkal vitték fegyvereiket és hadiszereiket is. Szulejmán hadainak maradványa szintén elszéledt, s nagy része a hegyi falvakba menekült. Az oroszok csak néhány lovas csapatot küldtek ezek üldözésére, maguk pedig sietve mentek Drinápoly felé, s a rhodopei kerületet mind e mai napig meg nem szállották, melynek legnagyobb hegyvölgyes része, valóságos terra incognita. Az egész hegyi vidék rendkívül alkalmas a guerilla harczra, 4—5 ezer láb magas hegyek útvesztői közt, félreeső helyeken termékeny völgyek és legelők vannak, úgy, hogy a fölkelőknek, különösen nyáron minden megvan, ami a hadfolytatásra kell, anélkül, hogy túlnyomó csapatok elnyomhatnák őket. A mozgalmat a volt kormányzó Musztafa pasa, Ibrahim effendi, egy Hadzsi Ozmán nevű adótiszt és számos musztehafiz tiszt vezeti. A fölkelők, mint egy Reuter-féle távirat Konstantinápolyból jelenti, Ruméliában a bolgárokat maguk előtt kergetik, s Philippopolishoz közelednek, sőt még Drinápolyban is nagy már a nyugtalanság a lázadás terjedése miatt. — Drinápolyban néhány orosz katonát meggyilkoltak. A középületek itt mind katonai őrség alá helyeztettek. A bolgárok által megtámadott s elpusztított nyolcz török falu a török demarcationális vonalon kívül és a semlegességi övben fekszik. Ugyancsak Konstantinápolyból jelentik április 26-áról: Vasza pasa és Tevfik pasa, mint török biztosok holnap a Rhodope-hegységbe utaznak. A fölkelők jól vannak vezetve, és kitűnően ellátvák lőszerrel, állásaik bevehetetlenek. Egy muzulmán deputátió ma tisztelgett Layardnál s kérte őt, hogy kormánya eszközöljön ki európai interventiót, mely a bolgárok öldöklésének és rablásainak véget vessen. Az oroszok Sziliviiben és Rodostóban erősítéseket kaptak. Országgyűlési tudósítás. A képviselőház ülése ápril 30. Az esti lapunkban közléttek után, a kereskedelmi miniszter költségvetésének folytatólagos tárgyalása közben Mudrony Soma indítványozza, hogy a 2. czím, melyre vonatkozólag a miniszter ma jelentést terjesztett be, visszautasíttassék a pénzügyi bizottsághoz. Trefort Ágost arra utal, hogy a ház nem lévén együtt, előbb nem lehetett e jelentéseket szétosztani. Paczolay valóságos satyrának tartaná, ha e dolgokat ma tárgyalnák, midőn még senki át sem olvashatta az ide vonatkozó jelentéseket. Steinacker pártolja Mudrony indítványát, melyet azonban a ház mellőz. Ugyanily visszautasítási indítványt tesz Simonyi Ernő a gazdasági tanintézetek czímére vonatkozólag , a miniszter ellene szól az indítványnak, melyet Almássy pártol; a ház azonban mellőzi az indítványt s az előirányzott tételeket változatlanul megszavazza. A lótenyészintézetek előirányzatánál felszólal Simonyi Ernő s hivatkozva a ház abbeli határozatára, hogy e költségek kevesbítendők, helytelennek mondja e téren a túlságos, egyéb gazdasági ágaink rovására menő költekezést, főleg akkor, midőn a lókiviteli tilalom mellett a gazdák nem is élveznek ebből hasznot. Azt hiszi, ha az évenkint a lótenyésztésre államilag költött két millió forinton jó lovakat veszünk, s szabadon eresztjük, hazánk lóállománya jobb lenne mint most. (Derültség.) Nem szavaz meg e czímen semmit. Kozma Ferencz miniszteri tanácsos, a földművelési minisztérium képviselője megjegyzi, hogy az eredmény a lótenyésztésnél nem úgy mérlegelendő, mennyi értékű anyag megy ki, hanem tekintetbe veendő az is, mennyi anyag az, mely részint a közgazdaság előmozdítására, részint a honvédelem érdekeinek elősegítésére használtatik. (Helyeslés a középen). Nagyon természetes, hogy minden tekintetben őrizkedni kell, nehogy mindaz, ami produkáltatik, a külföldre vitessék, hanem igenis használtatik az anyag nagy része a gazdaság javítására, valamint méltóztatik tudni, az egész hadsereg lóállománya tisztán Magyarország lótenyésztéséből pótoltatik, kéri az összeg megszavazását. (Helyeslés.) Simonyi Lajos b. megszavazza az előirányzatot, azonban szeretné, ha a kormány vagy megszüntetné a lókiviteli tilalmat, vagy enyhítene rajt. (Helyeslés balról.) Kozma Ferencz miniszteri képviselő : T.ház! Méltóztatik tudni, hogy a lókiviteli tilalom vagy e tilalomnak föloldása az összkormány hatáskörébe tartozik, és ha a földművelési miniszter úr nevében bátor vagyok e tárgyhoz hozzászólani, természetesen tehetem tisztán annyiban, amennyiben e kérdés igen elevenen érinti a lótenyésztés kérdését. És itt kötelességemnek tartom kijelenteni, hogy mikép azt Simonyi Lajos b. t. képviselő úr kifejezni szíves volt, igenis tényleg úgy van, hogy a lókivitelnek tehetetlenítése a lótenyésztők anyagi érdekét és a lótenyésztést elevenen sérti, de a földmivelési miniszter sem