A Hon, 1878. május (16. évfolyam, 106-131. szám)
1878-05-23 / 125. szám
125. szám, XVI. évfolyam. Reggeli kiadás: Kiadó-hivatal: Barátok tere, Athenaeum-épület földszint Előfizetési díj: Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti kiadás együtt: 5 hónapra.........................................6 frt —kr. 6 hónapra.........................................12» — » Az esti kiadás postai különküldéséért felülfizetés negyedévenkint ... 1 * — ». előfizetés az év folytán minden hónapban megkezdhető, de ennek bármely napján történik is, mindenkor a hó első napjától számíttatik. POLITIKAI ÉS KÖZGAZDASÁGI NAPILAP. Budapest, 1878. Csütörtök, május 23. Szerkesztési iroda: Barátok tere, Athenaeum-épület. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. — Kéziratok nem adatnak vissza. HIRDETÉSEK szintúgy mint előfizetések a kiadóhivatalba (Barátoktere, Athenaeum-épület) küldendők. Előfizetési felhívásA HÓST IX.VI-flikó évfolyamára. A »Hon« melye 1en a naponkint kétszer.) Előfizetési árak: Évnegyedre 6 frt Félévre.................................................12 » Egy hónapra .............................. 2 » Az esti kiadás postai külön küldéséért felülfizetés év negyedenkint 1 forint. Az előfizetés postai utalványnyal Budapestre a »Hon« kiadó hivatalába (Barátok tere Athenaeum - épület) küldendő. L. »Hon« ■serbe, s kiadóhivatala. ————a Budapest, május 22 . hó 25-én ülnek össze ismét a delegácziók s ezúttal most már végleg el fogják intézni az elintézendőket. A külpolitikai helyzet múltkori ülésezésük óta szemlátomást ros- szabbra fordult. A békés kiegyenlítésre tett újabb kísérlet is: Suvalov missiója meghiúsult s Konstantinápolyban a régóta lappangó szenvedélyek kitörésre jutottak; az orosz és angol hadak a török főváros közelében úgy szólva már csak lőtávolságra vannak egymástól. Már maga azon tény,hogy mióta Andrássy gróf a 60 milliót kérte, egy lépéssel sem lehetett előbbre vinni a békés megoldás ügyét, súlyossá s fölötte komolylyá teszi a helyzetet. De az osztrákoknak még holmi felvilágosítások, külügyminiszteri tüzetes beszédek kellenek, mielőtt megszavaznák a 60 milliós hitelt. Pedig a helyzet eléggé világosan és ékesszólóan beszél s ha az osztrákok ebből nem tudnak a maguk számára okulást levonni, akkor nekik Andrássy is hiába fogna per longum et latum beszélni a delegáczióban, hogy megszavazzák a hadi költséget a birodalmi tanácsban. És a helyzet nem olyan, hogy hosszadalmas expósékat lehetővé tegyen. Ott van Anglia, az alkotmányosság mintaképe, melyre minden oldalról hivatkozni szoktak. Anglia már messze haladt a fegyverkezésben , egymásra szállíttatja az indiai csapatokat Máltába, India határain kívül való alkalmazásra, mindezt a liberális ellenzék leghevesebb támadásai között. Legújabban a Hartington-Gladstone liberális tábor fokozott erővel vette ostrom alá a kormányt. És mit felel Beaconsfield lord az ellenzék támadásaira, melyeknek végét-hosszát belátni nem lehet? »Most nem igazolhatjuk politikánkat, hacsak károsítani nem akarjuk az állam érdekeit. Most, noha megtámadtatunk, hallgatnunk kell, mert ha szólnánk, ártanánk az állam érdekeinek.« Hát Angliában sem terjesztenek csatatervet a parlament elé. A kormány serényen dolgozik az ország érdekeinek megóvásán s mi, kik innen a távolból szemléljük a Beaconsfield-kormány tetteit és magatartását, kik távol állunk az angol liberálisok által csapott vaklárma kábító hatásától, tudjuk, látjuk s meg vagyunk győződve, hogy amit a londoni kabinet tesz, azt helyesen cselekszi, s hogy Anglia és Európa érdekében máskép tennie nem is lehetne. Andrássy gróf is csak haladjon a maga elé tűzött czél felé. Nem helyteleníthetjük azt,ha még mindig a kongressus létrejöttén fáradozik, bár kevés kilátással, mert a keleti ügyek békés, de érdekeinknek megfelelő elintézését fölébe helyezzük a fegyveres elintézésnek, de kívánatos, hogy a congressus létrejötte iránt kifejtett fáradozásaival párhuzamosan haladjanak, aminthogy részben haladnak is, az anyagi készülődések a békés elintézés minden lehetőségének végleges meghiúsulása esetére. Magyar részről e tekintetben nem fognak akadályok gördíttetni Andrássy elé, s ha az osztrákok tennék ezt, azok tetteire ráillenek Kellersperg legújabb kiadású ítélete : »förmliche Landespreisgebung.«.Nem a beszédek, hanem a tettek ideje int felénk sürgetőn, ésannyira, hogy kire jár, miszerint az egyezség Anglia és Oroszország közt valószínűbbé lett, mint monarchiánk és az utóbbi között. Egy okkal több arra, hogy ne késlekedjünk. Akár kitör az angol-orosz háború, akár nem , nekünk készen kell lennünk. Oly nagymérvű teendők várnak ránk Keleten, oly főfontosságú politikai és gazdasági érdekek védelmének alapját kell most megvetnünk biztosan, tartósan, hogy kihasson a jövőre, hogy ezt elérni csak puszta szóval, írott jegyzékekkel a legjobb esélyek mellett sem remélhetjük. A készülődésekben hátrább vagyunk mint Anglia. Utót kell érnünk. Az, hogy ideigóráig folynak még a diplomatiai tárgyalások, nem feledtetheti el velünk azt, hogy föl van vetve a heti kérdés a maga egész cbaotikus voltában s elintézetlenül áll előttünk a maga cbaotikus voltában. S ha nem késedelmeskedünk, ha korán készen leszünk, nem kellene azon kétségbeesett eszközhöz folyamodni, melyet a »P. N.« nem átal ajánlani egy osztrákmagyar külügyérnek, hogy Olaszországot kenyerezze le Trentinóval s csak akkor fogjon hozzá a keleti ügyek rendezéséhez. Andrássy grófnak tudvalevőleg igen paradicsomi helyzete van oda át, csak még az hiányzik, hogy Ausztria területi megcsonkítása által igyekezzék megnyerni a monarchia osztrák felét magyar irányú és szellemű keleti politikának. — Az országgyűlési szabadelvű párt f. hó 23-án csütörtökön d. n. 11 órakor értekezletet tart — Azon horvát képviselők, kik azelőtt a jobboldali ellenzék tagjai voltak, m«isztor to «, egyesült ellenzékbe. — A közös költségvetésre vonatkozó előterjesztés, melyet a külügyminiszter a delegáczióknak legközelebb fog benyújtani, a fedezet quótaszerű fölosztásáról és a közös vámbevételek hovafordításáról szól. Ki fog most mondatni, miután a kiegyezés addig nem lesz szentesítve, hogy a quótaszerű fedezet, valamint a vámbevételek is a későbben hozandó törvények értelmében fognak a két pénzügyminisztérium által leszámoltatni. Az osztrák-magyar Lloyd subventiója, valamint az ezen czím alatt rendesen beállíttatni szokott fedezetösszeg most, miután a Lloyd-szerződés addig nem lép hatályba, egyszerűen kihagyatik, s ha a szerződés később érvénybe lép, a külügyminisztérium annak alapján folyóvá teszi az összegeket és azután póthitelt fog kérni. A már megszavazott rendkívüli kiadások a költségvetésbe egyszerűen fölvétetnek. (»Bud. Corr.«) — A képviselőház igazságügyi bizottsága mai ülésében befejezte a rendőri büntetőjavaslat tárgyalását. A tulajdon elleni kihágásokról szóló fejezetet minden érdemleges módosítás nélkül elfogadta a bizottság, úgyszintén az átmeneti intézkedéseket magában foglaló zárfejezetet is. A tvjavaslatról szóló bizottsági jelentést Pauer előadó a szünetelés utáni első ülések egyikében be fogja nyújtani. A „HON“ TÁRCZÁJA. A havak útja, a Rhodope-hegység és a Troján-kapu. A pomákok fölkelése, a mozlim hitü bolgároknak és törököknek felújult önvédelmi harcza, a merész támadás, melylyel a Tróján kapunak nevezett természetes erődből a muszka hadakat kivetették s őket később Ichtinban és Modoz elhagyására is kényszeritették, — a Balkán-félszigetnek egy oly pontjára vezetnek bennünket, melyhez nem egy nevezetes történelmi esemény emléke fűződik. A Dunától a Propontisig vezető vonal az, melyben a legújabb események fölmerültek, az a vonal, mely a Balkán-félszigeten csaknem minden nevezetesebb szárazföldi expedicziónál a vonuló hadak útját képezte. A Balkán-félsziget »életerének« mondják azt az utat, melyet a rhodopei fölkelést most ketté metszette s lekötve tart. Az ó thrák történeti korszak kezdetétől egész tápjainkig a népek tarka tömegeit látjuk hullámzani mindig ugyanazon a pontokon, vagy legalább közeükben. Midőn Macedoni Fülöp hadat viselt a thrák erzsek ellen s a Haemustól délre fekvő egész terület uralma alá hajtá, — az őslakók sajátságos vizonyait még mély homály takarta. De hogy már e épek is fölismerték egyes közlekedési vonalak gócpontjainak fontosságát, s hogy pl. a mai Philipppolis fekvését stratégiai szempontból méltányolni tdták, mutatja az, hogy Fülöp, — mint Jirecseknek, Balkánfélsziget szláv része érdemes történetirójáak egy monographiájában olvassuk, d e helyen egy aráb várat talált, melynek helyén, a tágas Mariczavlgy elszigetelt szenitszikláján a mai Philippopolisz lapitás köréje halmokon nagyobb várost telepitett. Emmianus Marcellinus szerint Jumolpius volt Fülöp előtt e hely történetileg kimutatható első neve, s e név még a középkorban is fennmaradt, de azt csak a keleti dombja viselte már. A macedón uralom letünte után az Odryszkirályok Philippopolist választották székelyükül, míg a város a rómaiak birtokába jutott, kik azt fekvése miatt, Trimontiumnak nevezték el. Ama szikláról,melyen a város egy része ma is áll, gyönyörű kilátás nyílik messzire: a Rhodope hegység lépcsőszerűleg emelkedő impozáns hegyeire, melyeken a különböző növényzet zónái éles vonalakkal látszanak elkülönítve egymástól mosolygó nyaralókkal, üde szőlőtőkékkel tarkítva az erdő sötétzöldjét az aláhanyatló lankaságon; közbe-közbe a hegységet átmetsző szakadékok és utak torkolata előtt egy-egy középkori váromladék, melynek fundamentomai még a klasszikus római korból valók; éjszaknak a tágas egyhangú rónaságra, mely nyugati iránban egész Tatár- Bazardzsikig terjed, ma messze háttérben a Balkán előhegyének száz meg száz alakú körvonalai. A dél felé fekvő hegység azonban mind históriailag, mind hadászatilag sokszorta fontosabb Nagy Fülöp városánál, az a hegyvidék, a hol a Balkán és a Rhodope-hegység összeborul s mély szakadékaiból rengeteges erdőkön ereszti át a Maricza subatagos patakjait. Ezek a szakadékok képezik a hegyi defiléket, utszorosokat Tatárbazardsik és Szófia között. A legnevezetesebbek ezek között az u. n. »Succi« (Ammianus Marcellinusnál »succorum claustra.«) E szoros fontosságát már a hajdankorban ismerték, s e ponthoz volt kötve az egyes Balkán tartományok sorsa az ó-, mind a közép-, mind az újkorban. E hely magaslatain és völgyeiben sok véres és döntő ütközet vitatott. Már a rómaiak egy nagyszerű építményt emeltek ide, melylyel az egész völgyet elrekeszthették, s melynek neve mai napig is fönmaradt a »Traján kapuban.« De magából az épitvényből kő sem maradt kövön. A völgy két meredek partján,egymással szemben egy-egy erőd állott (castellum), s e két várat a völgyön keresztül egy hatalmas átvonuló fal köti össze, közepén kapuval. Innen a neve. Az erdős szakadéknak úgy dőlt, mint éjszaki lejtőjén ma egy-egy török őrház áll, melyek bizonyára a harminczas években még meglevő régi romok köveiből épültek. A legnevezetesebb hadjáratok egyike, mely a Traján-kapunál döntetett el, volt az, melyet Sámuel bolgár czár és H. Basilius byzanti császár folytattak egymás ellen. A bolgár czár folytonos terjeszkedési kísérletei bábomra bírták a császárt ellene, ki hadait megindítva, dél felől keresztül nyomult a succi-defilén. Egész Szófiáig (Szerdicza) szerencsés volt az expediczió, itt azonban a byzanti sereg még állani kényszerült s hiába ostromolta a hősileg védett várost, eredmény nélkül visszatért. Háborítlanul keltek át a visszatérő görög hadak az első defilén, Yakarel mellett, Szófia és Ichtiman között, sőt még a mai Ichtiman völgyén is, mely akkor Neponion nevet viselt s egy szilárd várral volt megerősítve. Midőn azonban eljutottak a Traján-kapuhoz, egyszerre megriadt körülöttök az erdő a türkök és csatakiáltások hangjától s az ős rengetegekből mindenntinnen vad bolgár harczosok falkái csaptak le reájuk. Borzasztó mészárlás következett, mely a byzantiak teljes leveretésével végződött. »A myziaiak nyilai diadalt ültek az auzonok dárdái fölött.« E csata egy részese futással mente meg életét, hírmondó se maradt volna tán különben e vérfürdőről. A nyugati góthok után a hunnok (441-ben) szintén e thrák utakon törtek be a keletrómai császárságba. S kétséget nem szenvedett, hogy az avarok s később a magyarok is sokszor bekalandozták e helyeket s itt ismertették meg harczmodorukat a görög császárok hadaival annyira, hogy Leo császár, Constantinus porphyrogeneta és Mauriczius könyveket írhattak róla s azt az utasítást és taktikai szabályzatot a byzanti sereg számára, melyben Salamon Ferencz kitűnő törmetkrónk gondos kutatásai csaknem tökéletes részletességgel szemünk elé állítja a magyarok seregét a vezérek korában, megbecsülhetetlen kincset adván ezzel a magyar történettel foglalkozók kezébe. A középkorban különben a succi szoros már veszteni kezdett jelentőségéből, mert a seregek más átjárókat találtak a Rhodope hegységben, melyeken át a veszedelmes szoros meg volt kerülhető. Ez átjárókat ma is Demeniks Gurko orosz tábornok talán seregét mentette meg, midőn nem a szoroson keresztül vezette, hanem elfoglalta a kerülő utak magaslatait s azokon át biztosította előnyomulását Szófia felé. E kerülő utak között legfontosabb az, mely a hadak tulajdonképi útjával, s a Traján-kapun átvonulóval párhuzamosan, de a Maricza jobb partja mentében, tatárbazardzsiki lapálytól nyugatra Banyan és Samalovón keresztül halad. Ezt az utat használta az oszmán hódító szultán, I. Murad, és pedig a mai napaág az orosz kézben levő Samalovón, Dubniczán és Kosztendilen keresztül, amidőn a nagy szerb császárság ellen indult, hogy annak hadaival találkozzék a Koszovopoljon (Rigómező), mely Szerbia önállóságának véget vetett , azt végkép török fensőség alá hajtá. Az orosz seregek szintén ezt az utat tették meg megfordított irányban, s az erősítő csapatoknak is fő útja ez. »Négyszáz év óta nem látott keresztyén harczost Szófia« — ezt jelenté volt egy távirat, mely abból az alkalomból kelt, hogy e városba bevonultak az oroszok. A sürgönynek igaza volt. Hunyadi János serege volt az utolsó, mely a hadak amaz őskori útján megfordult. A nagy törökverő, előbb elfoglalván Nist és Pirotot, megszállotta Szófiát 1443-ban, s magyarokból, délszlávokból és lengyelekből álló hadaival megjelent a rhodopei hegyszorosok előtt, hogy a török sereget, mely II. Murad szultán személyes vezérlete alatt Philippopol síkján gyülekezett, megtámadja. Dermesztő téli idő volt, deczember közepe, s a nagy hadvezérnek borzasztó akadályokkal kellett küzdeni. E mellett a Traján-kaput annyira elrekesztve találta, hogy teljes lehetetlenség volt rajta keresztül törnie, hacsak nem akart oly áldozatot hozni, mely nem állt volna arányban a kierőszakolt eredménynyel. Ezért tehát kitért a Trajánkapu utjából s északra fordult seregével Szlaticza mellett. Petriczevonál igyekezett átnyomulni a Tatárbazárdsiknál kezdődő Topolnicza (törökül: Küzlü dere) völgytorkolaton keresztül. Itt azonban a tél valamennyi borzalma ellene esküdött, s Hunyadi megfeneklett seregével a hó és jég között, s csak roppant erőfeszítés után bírta seregét visszavezetni. Ezóta a succi és ichtimani középhegység rengeteges magaslatait csak a touristák keresték föl, kik kalandos leírásokat közöltek e vidékről. Egy angol utazó (Blunt) a XVII. században még azt is elhitte szófiai vezetőjének, hogy a Traján-kapu nem más, mint az egykori Thermophorae. E helyen fészkelték most meg magukat a török fölkelők s a muzulmán hitű bolgárok (pomakok), kikhez újabban az albánok és görögök nagy száma is csatlakozott, úgy hogy seregüket némelyek 80,000 főre becsülik. Az előadottak eléggé megmagyarázzák, miért bírják magukat a fölkelők e helyen oly vitézül tartani a hódító orosz hadakkal szemben, hogy már támadó mozdulatokat is tehetnek. A helyi viszonyok itt olyanok, hogy ha a fölkelést csak erőszakkal akarják elfojtani, az oroszoknak készen kell lenni rá, hogy itt egy második Kaukázusra találnak, melynek minden zugát külön kellene megostromolniok. A képviselőház vámügyi bizottsága mai ülésében tárgyalás alá vette a főrendiháznak a vámszövetségre, a vámtarifára és a Lloyd-szerződésre vonatkozó módosításait, s azokhoz hozzájárult. Elfogadta e módosítások közt azt is, hogy a vámszövetség f. évi július 1-én lépjen életbe. A vámtarifa életbeléptetése iránt a bizottság csak akkor fog nyilatkozhatni, midőn a két kormány megegyezése folytán az erre vonatkozó előterjesztés a törvényhozás elé kerül. A bizottság jelentését Baross Gábor előadó valószínűleg már a közelebbi pénteki ülésben fogja a képviselőház elé terjeszteni. — Zágrábból írják a »B. C.«-nek: A horvát tartománygyűlés, melynek mandátuma augusztus hó 23-ával lejár, fog az idén, amint a közös magyar országgyűlés tanácskozásai befejeztetnek, egy rövid ülésszakban az alapok és alapítványok költségvetésének megállapítása fölött határozni. A social-demokratiai üzelmek megfékezésére készített német törvényjavaslat indokolásából kiemeljük a következőket. A social-demokratia kiterjedése Németországban az utóbbi években igen nagy dimensiót öltött. E tanok oly körökbe hatottak be, melyek azok előtt előbb el voltak zárva. A social-demokrata agitatió tervszerüleg s ügyes izgatók által vitetve, mindinkább káros s a kedélyeket megzavaró hatását érezteti a lakosság osztályaira. A social-demokratia elégületlenséget igyekszik kelteni a vagyontalan osztályban, hogy az államot fölforgassa, hogy a vagyontalan osztályt a vagyonos ellen ingerelje, a vallásos nézeteket, hazaszeretetet, pietást és törvény iránti tiszteletet aláássa, szóval, hogy fölforgassa az alapokat, amelyeken az állam és a társadalom biztossága nyugszik. A social-demokratia a közjólétet is fenyegeti, mert az előidézett mozgalmak csak káros kihatásúak lehetnek a közgazdasági viszonyokra. Törvényhozási után már régebb idő óta történtek szigorúbb intézkedések ezen törekvés ellen, így 1875—76-ban a sajtótörvény előterjesztésével s a büntető törvény megváltoztatásánál. A kérdés azonban, vájjon nem kell-e külön intézkedni, ezzel nem lett elintézve, sőt inkább előtérbe lépett az a császár ellen elkövetett merénylet alkalmából. Az egyesült kormányok azt hiszik, hogy igenis a fennálló egyesületi és sajtótörvények nem elégségesek a socialdemocratia terjedésének meggátlására; erélyesebb és gyorsabb eszközökre van szükség,hogy el lehessen hárítani azon veszélyeket, melyekkel a social demokrata tanok a közügyet fenyegetik. Távol van a bizottságtól a szabad egyesülési és nézetnyilvánítási jogot állandón korlátolni, de hogy a bajt gyökerében orvosolni lehessen, szükség volt a törvényjavaslatban kijelölt korlátozásra. S ha sikerülni fog a visszaéléseket megfékezni, akkor a sajtó és egyesületi szabadság még a socialdemokratiával szemben sem korlátolna . Kellersperg osztrák képviselőnek esti lapunkban közlött nyilatkozatára megadta a választ az osztrák balközép elnöke: Eichhoff, ki azt mondja többi közt, hogy ha átalában lehet szó az ország feláldozásáról, ez inkább a kiegyezés elvetésére, mint annak elfogadására illik. Egyébiránt a klub tagjai azt tartják, hogy minden képviselő legjobb meggyőződése szerint adja szavazatát a haza javára. A konstantinápolyi zavargásokról még a következő tudósítást olvassuk egy bécsi lapban: Mintegy 30 menekült észrevétlenül a Murád ex-szultán által lakott kertbe nyomult s kiáltották : »Éljen a szultán !« de a nélkül, hogy megnevezték volna a szultánt, a kit éltettek. Midőn a kastélybeli őrök a betolakodókat kiutasítni akarták, ezek részéről lövések történtek, melyek által egy katona meghalt. Elősietett csapatok szétűzték a zavargókat, mely alkalommal mindkét részről halottak és sebesültek hullottak el. Ali Szuavi is, ki a zavargást rendezte, ott találta halálát. Az eseménynek nem voltak további következményei s a rend egy pillanatra sem jön máskép megzavarva, az elfogottak közül ketten azt vallják, hogy az egész támadásnak czélját nem ismerik s csak egy kapott jelszó után indultak. Ali Szuavi, Abdul Aziz alatt conspirátió miatt száműzetett, de mintegy tíz év előtt megkegyelmeztetvén, az elhalt szultán alatt a török lyceum igazgatójává neveztetett ki. Újabban ismét vakmerő izgatásai következtében távolittatott el e helyről. Murad ex-szultán az Abdul Aziz által épített Cseragan-palotában lakik. E palota a Bosporus partján van kertek között s úgy a vízről, mint a szárazföldről csak igen nehezen közelíthető meg; a hajóknak azonkívül szigorúan tiltva van a szultáni palotákhoz közeledni.« Az országháziból. Letárgyaltatott a quótatörvényjavaslat is, és igy egy nagy lépés történt a kiegyezés felé. A képviselőháznak csak a Lloyd-szerződésben tett, az új alkunak megfelelő, főrendi módosításokat és a bankadósságot kell letárgyalnia, akkor a kiegyezéssel kész , és minthogy Ausztriában is megfelelő gyorsasággal folynak most a tárgyalások, a közvélemény hatalmas nyomása alatt. Így hát végre is csak sikerül befejezni három évi fáradságos munkát úgy, hogy július elsején (eltekintve a vám- és bankügyben szükséges átmeneti intézkedésektől) mégis csak megkezdhetjük az új kiegyezés korszakát. Használjuk ezt aztán fel úgy, hogy a jövő kiegyezés jobban üssön ki, mire nemcsak hogy meg nem lesznek kötve kezeink, de bank- és vámügyben egyaránt teljes szabadságunk törvény (és nem vitás jog) által lesz biztosítva. És ha az osztrákok közül még a miniszter is azzal vigasztalja magát, hogy a közelebbi tíz év megszilárdítja a bank- és vámközösséget; hát nem mondjuk, hogy mindenben csalódik , de abban bizonyára igen, hogy a bank- és vámalku mostani föltételi állandókká lesznek. Az ország erre föntartó szabadságát és csak erejének kedvező fölhasználásától függ, hogy tíz év múlva még jobban értékesítse azt. Ebben bizonyára nem fogja megakadályozni a quóta és restitutió most elfogadott megoldási módja, mert ezekkel az országra nem új teher, hanem legalább is 2-3 milliónyi megtakarítás jár. És ha Ráth Károly ma is azt bizonyítgatá, hogy a quótát > ]QprroaM alap«« 1»»11^4.4. --------------p oldani; mig az egész kérdésben annyira nincs »jog és törvényszerű« alap, hogy Kerkapolyt már gyötörte az aggodalom, hogy tíz év múlva mi lesz a quóta alapja; b. Simonyi Lajost pedig annyira vitte a loyalitás, hogy Lukács Béla mesquin számításai dacára, elfogadta a 29%/§-kot, azzal indokolva a bőkezűséget, hogy nem lenne czélszerű az osztrákokkal szemben most többet követelni, — hát mindezzel sem felfogásuk egyöntetűségét, sem igazoltságát nem bizonyíták; mert ha Simonyi Lajos áldoz a 29%-ol, a számadatok daczára, ha ezt elfogadják mindnyájan, akkor mivel igazoljákoppositiójukat a 30°/o ellen? Mert ha csak egy forinttal is túl mennek a rideg számokon, akkor a lejalitás és politikai érdek azon követelményeinek hódolnak, melyeknek hódolt a többség a 30%/« elfogadásával. És ha vetekedtek abban, hogy ezen tekinteteknek hódolni nem kell, ha ebben excellált Kerkapoly, a volt miniszter is, akkor számítsanak ki 6—27°/o quótát és ettől el ne térjenek. Aki az általa választott számokra alapítja a quótát, annak ignorálnia kell minden egyéb tényezőt, és tekintetet, de az bizonyára el nem fogadtatja tervét Ausztria által. És akkor mit mond a törvény? Az uralkodó elé menne részünkről egy 6—27“/o-os quóta. Ausztria rovásunkra számítna 35—40 százalékot — az uralkodó döntene a kettő közt és kapnánk egy oly numerust, melyet senki meg nem támadna, de bizonyára senki a Lukács- Kerkapoly számítással nem igazolna. Aki ezt tudva, úgy opponál, mint Kerkapoly, az lehet okos ember, de nem előrelátó, hogy más egyéb erényeket ne is követeljünk tőle. Rettenetesen félt Kerkapoly ma a quóta és restitutió külső összekapcsolásától ; de tíz évig jónak tartó, alapításakor megszavazta annak benső viszonyát; úgy hogy most már elismeri a jelen hasznát a régi megváltoztatásából ; de félti a jövőt, annyira, hogy a quóta alapját is jónak tartja most ; de kérdi, ha romlik az, mi lesz a jövő alapja ? Hát ő a jövő törvényhozója és ellenzéke ? A most jónak tartott és csak tíz évre szóló törvényt lehet-e ellenezni az azután támadható kérdések miatt ? Lehet-e félni a quóta és restitutió jövő sorsától, azt állítani, hogy tíz év múlva a restitutió nem mehet a király elé, tehát nem kell erről a qvótával egy törvényben intézkedni ; mikor csak arról van szó, hogy tíz évig, a király ítéletének mellőzésével, megoldassék a két kérdés ? Hisz ha a benső kapcsolat, melyben a két kérdés eddig volt, nem akadályozd ezúttal a külön alapra fektetést , most ennek egyszerre törvénybe igtatása mit ronthat a jövőn ? Valóban ily alapon opponálni — hegeli metafizika vagy factió, de semmi egyéb. A szélbalról ma hárman beszéltek , de mit sem mondtak. Ezeket az urakat nemcsak szűk látkörük jellemzi, de az is, hogy másokat gyanúsítnak. Aki a compromissumot, a közös alkut védi, arról azt mondják: osztrák prókátor. Úgy látszik azt hiszik, hogy másban meggyőződés és hazafiság nincs. Hadd higyyék, bár e privilégiumhoz nincs annyi joguk , mint a bornirtsághoz ! A képviselőház bankügyi bizottsága mai ÜlésfiVlfln tfirervolfia plfi ft PO.T . V ", lakosság iránti egyezményről szólójavaslatot. He 1 fy azok után, amik elmondattak már e bizottságban a jelen kérdés fölött akkor, midőn sokkal enyhébb alakban feküdt a bizottság előtt, szóló szükségesnek tartja a bővebb nyilatkozást, s fentartva nézeteinek a házban leendő kifejtését, nem fogadja el ajavaslatot. C bo r in a maga és jelenlevő elvtársai nevében kijelenti, hogy nézetek szerint ezen adósság se jog, se méltányosság szerint nem illet bennünket, ezt egyszerűen egy 24 milliónyi sarcznak tekintik se sarcz elfogadását oly képtelenségnek tartják, amelyet megtámadni sem szükséges. Szóló elégnek tartja ezúttal annak kifejezését, hogy a törvényjavaslatot nem fogadja el. Széli p. ü. miniszter : A kormánynak soha nem jutott eszébe állítani s nem állítja ma sem, hogy ez adóssággal tartozunk. De a másik fél béna üde állítja az ellenkezőt s a quota-bizottságnak sem sikerült meggyőzni őket ez álláspont tarthatóságáról. Szóló azok részéről, kik a kiegyezést nem fogadják el, egészen logikusnak tekinti, hogy a kiegyezés ezen appendixához sem járulnak. De azok, akik a kiegyezés elfogadására hajlandók, miután az más módon absolute nem finalizálható,más állásponton állanak.Oly modalitással állapíttatván meg e kérdés megoldása, amely igen tűrhető pénzügyi megterheltetéssel jár , közvetlen újabb áldozatot nem igényel, szóló mint a kiegyezés keresztülvitelének feltételét, elfogadásra ajánlja a tvjavaslatot. Falk nem hozza ez ügyet kapcsolatba a kiegyezési kérdéssel, amint hogy kezdettől fogva sem volt barátja annak, hogy különböző természetű kér