A Hon, 1879. szeptember (17. évfolyam, 210-235. szám)
1879-09-11 / 219. szám
219. szám. XVII. évfolyam. Szertsessztém io«csi* Barátok-tere, Athenaeum-épület. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérintíntetlen levelek csak ismert keséktől fogadtatnak el. Kéziratok nem adatnak vissza. HIRDETÉSEM szintúgy mint előfizetések a kiadó-hivatalba (Bsrtok* tere, Athenaeum-épület) küldendők. Reggeli kiadás: Budapest, 1879. csütörtök, szeptember 11. Kifutó-hiivatal: Barátok-tere, Athenaeum-épület földszint. Előfizetési «S 3 j : Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva 1 hónapra reggeli és esti kiadás együtt. ....«•••••• 2 irt 3 hónapra ..••••••••• 6 s 8 hónapra . . • ............................................ Az esti kiadás postai különküldéséért felülfizetés negyedévenkint................................. 1 » kr. előfizetés az év folytán minden hónapban megkezdhető, de ennek bármely napján történik is, mindenkár a hó első napjától számíttatik. POLITIKAI ÉS KÖZGAZDASÁGI NAPILAP, Budapest, szeptember 10. A bírálat és az eredmény. A politika gyakran tesz úgy, mint a kancsal mészáros : nem oda czéloz, ahová vág. Ezt lehet alkalmazni Anglia és monarchiánk keleti politikájára egyaránt. És épen ez vezeti félre a rövidlátó bírálót vagy a könnyen fölhevülő közvéleményt. Bőven meggyőződhetünk erről, ha akár az angol, akár az osztrák vagy magyar ellenzék bírálatát a keleti politikáról olvassuk. Mindenik csak a részletes, aktuális intézkedéseket veszi kiindulási ponttal , és abból ítéli meg a czélt, valamint a politika egész irányát. Természetes, hogy így aztán könnyen lehet »hiábavaló vér- és pénzáldozatról«, érdekeink föláldozásáról beszélni , mert a kézzel fogható tényeket egy magasabb irányban összefoglalni és egy czélba egyesíteni kellene, hogy elfogulatlanul ítélhessünk. De ezt az ellenzék sehol sem teszi. Olvassuk csak, hogy az angol ellenzéki lapok mennyire rosszalják az afgán háborút, a zulu hadjáratot, a khedive letételét, vagy — hogy a krónikában feljebb menjünk — az angol hajóhad két évi középtengeri tüntetéseit; és meg fogunk győződni, hogy aprójára szétszedve bizonyítják be, miszerint Anglia érdeke egyik actiót sem követelte, hogy az egyes actiókban nemcsak, hogy az áldozat az eredményt föl nem éri , de maga az eredmény is mindenütt vészt hozó Angliára, mert ellentétes érdekeket sért, így részletesen jön kimutatva, hogy az afgán háborút Anglia provokálta, és a kitolt »tudományos« határral nemcsak megfékezhetlen törzseket és tarthatatlan kormány támogatását vette magára Anglia , de egyszersmind Oroszországgal szemben is előtoltabb, szélesebb és igy könnyebben megtámadható határt állított föl; sőt, hogy a merwi expeditiót is ezzel provokálta. Ép igy jön kimutatva, hogy a zulu háború mesterségesen lön előidézve, a holland gyarmattal veszedelmes összeütközésre vezethet, az annak eredményeképen beálló területi változás; a tengerészeti tüntetések 80 milliónyi költsége pedig a vízbe dobott pénz . Aegyptomban Francziaország és Olaszország féltékenységét kelti fel Anglia — tehát csak veszélyeket idézett fel, terheket okozott; szóval: »kalandor« politika volt (e stereotyp kifejezést a »Daily Newstól« — a »Spectatorig« mindenik ellenzéki lapban meg lehet találni), mely Anglia nemzetközi tekintélyét is csak rontá. Milyen eltérő és ellenkező ezzel szemben a kontinens ítélete az angol politikáról! Dicsőíti azt ellenzékünk is, mint amely Anglia tekintélyét emelő, a nemzetközi egyensúlyt helyreállító — Oroszország elé mindenütt hatályos gátakat emelt és ez által — közvetve mindenütt kiterjesztő az angol kereskedelmi érdekek biztosítását. Miért e különbség az ítéletben ? Azért, mert az elfogulatlan európai ítélet meg tudja különböztetni az eszközt a czéltól: nem mérlegeli annak terhét, annak különbözőségét, ha befolyással bír a czélra. És az afgán hadjárat, a zulu háború, a khedive letétele, Cyprus megszerzése, Kis-Ázsia protektorátusa, a középtengeri hajódemonstratio egyenkint, egyaránt csak terheket és veszélyeket mutatnak fel; de összeségükben Anglia czélját, tekintélyének, érdekeinek, a nemzetközi egyensúlynak biztosítását és Oroszország visszanyomását, Olaszország és Francziaországnak a Középtengeren sakkban tartását teljesen biztosíták. Ezt elismeri a magyar ellenzék is. De már ha a mi monarchiánk politikájáról van szó, akkor egészen más bírálati szempontot alkalmaz. Ezzel szemben már ignorálja az elért eredményt; Oroszország visszaszorítását, a keleti népekre befolyásunk biztosítását (mégpedig ugyancsak reális zálogokkal és szerződésekkel) az eltűnt, elaludt Nyugat-Európa solidaritásának biztosítását, — határaink erősbítését , védelmi vonalunk és kereskedelmi összeköttetéseink kitolását, hanem e helyett látja a maglaji áldozatokat, a boszniai megszállásra elköltött 150 milliót, a novi-bazári nehéz utakat, az albánok fenyegetődzését, Oroszország mérgelődését, Olaszország zúgolódását — és azt mondja: íme, hogy tönkretette ezt a monarchiát Andrássy ! Aláásta tekintélyét, megrontotta keleti befolyását. De a külföld nem így gondolkozik, az mindenféle nyelven, épen távozása alkalmával, ugyancsak magasztalás évi működésének kézzelfogható eredményeit. És ebben legelső volt épen az az angol ellenzék, mely a maga hazája felett siránkozott. Ez ugyancsak hirdeti, hogy bezzeg monarchiánk nem követ kalandor politikát. Kevés eszközzel nagy eredményt ért el, mert határait és kereskedelmi vonalait biztosítja, így a »Spectator« legutóbbi száma is, miután elősorolta a monarchiánk részéről eddig történteket, így kiált fel: »mindez egy nagy tervnek részlete, és eddig nagy szerencsével jön kivive, mi nagy ellentétben áll azon szerencsétlenséggel, mely a Habsburgházra 1848—1871-ig nehezedett.« És végül azt mondja: »Az osztrák-magyar monarchia előnyomulása a Balkánon, jóllehet a keleti kérdésnek nem olyan megoldása, milyent a szabadelvűek (Angliában) akarnak, de a legkevesebb ellenvetésnek kitett gyakorlati megoldás!« íme: mekkora különbség van az elfogult pártszempont és a magasabb, tárgyilagos bírálat közt. Ebből tanulhat a mi ellenzékünk is. Nem azt teszi ez, hogy az alkalmazásba vett eszközök és az intézkedések terhei vagy hibái bírálat tárgyát ne képezhetnék, de azt, hogy ezek mellett az elért anyagi és erkölcsi eredményt ne feledjük el! Az állami bevételek folytonosan jól folynak be. A július és augusztus havi pénztári eredmény mintegy 4 millióval haladta meg a múlt év megfelelő időszakának eredményét. Szeptember kilencz első napjában is 70 ezer [orttal több folyt be mint a múlt évben. A bosnyák okkupáczióra vonatkozó parlamenti előterjesztések tekintetében egy bécsi lap (a »N. fr. Pr.«) után ma esti lapunkban egy közleményt hoztunk, melyre nézve egyik laptársunk a következő, saját tudomásunkkal is megegyező észrevételeket teszi: »A magyar kormány álláspontjáról nincs jól értesülve a »N. fr. Pr.« Kormányelnökünk elejétől fogva azt a nézetet vallotta, hogy a delegácziók csak azoknak az ügyeknek eldöntésére illetékesek, amellyek határozottan, mint ilyenek említtetnek az 1867. XII. törvényczikkben, és külön intézkedést kívánt mindazokra a kérdésekre nézve, amelyek név szerint nem foglaltatnak e törvényben. — A trónörökös beszédet mondott Prágában, elutazása előtt, a Ziemiski ezred szabadságoltjaihoz, mely így hangzik: »Szabadságra megyünk szüleinkhez, testvéreinkhez, ismerőseinkhez, pajtásainkhoz és barátainkhoz, s el fogjuk nekik beszélni, mily szép volt a mi ezredünknél. Mi mindnyájatokat nagyon szerettünk és ha valaki ellen szigorúaknak kellett lennünk, ez azért történt, mert a szolgálat követelte. Mi és a tiszt urak veletek mindig meg voltunk elégedve; legyetek otthon ép oly derekasak, mint az ezrednél és gondoljátok meg, hogy a legtiszteltebb és első álláshoz tartoztok. A mi legjobb kivánataink kisérjenek titeket és tartson össze minket váltig a benső emlékezés. Maradjatok mind oly derekasak, mig legkegyelmesebb császárunk ismét fegyverre szélit titeket. Talán nemsokára ismét látni fogjuk egymást, s egyszer vitézül fogunk együtt harczolni istenért, császárért és hazáért. (Levevén tábori sapkáját.) Éljen legkegyelmesebb császárunk! Éljen! éljen! éljen!« — A kabuli lázadás. Az emir két levele, melyet a kabuli lázadás kitöréséről és folyamáról az egyptomi alkirályhoz intézett, a »D. Tel.« szerint így szól: »Szept. 3, reggel 8 óra: A katonák összegyűltek Balahissárba fizetésüket követelni, fellázadtak, tisztjeiket megkövezték, aztán a székhelyre rohantak és kövekkel dobálództak. A katonák sortüzet adtak. A zavart többé nem lehetett fékezni. A népség a városból és a közel fekvő vidékről Balahissárba jött; szétrombolta a tüzérparkot és tárakat; az összes nép megrohanta a követségi palotát. Én, az emir Dovud sabot küldtem a követ segítségére. Leránták lováról a palota előtt, kövekkel, lándzsákkal megsebezték halálosan. Aztán elküldtem Yadija khánt és saját fiamat a koránnal és mollákkal a csapatokhoz, de mit sem használt. A zavar még most este is tart és nem is látható be.« »Szept. 4. Tegnap reggeltől estig ezren gyűltek össze a követséget megsemmisíteni; számos emberélet veszett el mindkét oldalon. Este felgyújtották a palotát. Én tegnap öt kísérőmmel ostrom alatt voltam. Nincs biztos tudomásom a követről, él-e még vagy megöletett vagy elvitetett.« A »D. Tel.« azon reményben van, hogy Cavagnari megmenekülhetett, minthogy tökéletesen beszéli az afgánok nyelvét, külseje is lehetővé tette, hogy felismerhetetlenné tegye magát , álruhában elmeneküljön. Német-orosz »barátság.« Rendkívül fontos hírt hozott meg esti lapunk párisi távirata: azt a nyilatkozatot, melyet Gortsakoff herczeg, az öreg muszka birodalmi kanczellár tett, ha igaz, Badenben egy franczia hírlapírónak, Francziaországról. A heves polémia, mely napokon át folyt s részben, foly még most is a kormánykörökhöz közel álló orosz és német sajtó között Bécsben; Bismarck herczeg szívélyes együttléte Andrássy gróffal Gasteinban bizonyították ugyan a nagymérvű feszültséget Német- és Oroszország hivatalos körei között, de hogy mily fokra hágott e feszültség, hogy mennyire el van mérgesítve és mily bősz, azt igazán csak Gorcsakoff herczeg említett nyilatkozatából lehet látni. A muszka birodalmi kanczellár most Németország ellen conspirál s keresi a franczia rokonszenvet, melynek alapján francziaorosz szövetséget remél. E szövetségre spekulál most a vén diplomata, hogy azzal kereszttűzbe foghassa Németországot. Ha ehhez hozzávesszük még az orosz trónörökös látogatását a stockholmi udvarnál, előttünk áll a maga valódiságában az a híres német-orosz barátság s nyilvánvalóvá lesz az, hogy Vilmos császárnak nagy oka volt öreg csontjait meghordozni Alexandrovóban, kíséretét a vagyonokban szállásoltatni és meghálátni, hogy a muszkaszárnál tett látogatása utján megakadályozza azt, hogy e feszültség végletekre, kenyértörésre vezessen. Mennyire hízeleg Gorzsakov Francziaországnak, mennyire inti óvatosságra »bizonyos államokkal« való érintkezésben ! És ezt az a Gortsakow teszi, kinél hiában kopogtatott az öreg Thiers a franczia-német háború idején ; ki egyik legfőbb eszköze volt annak, hogy a német hadak eltiporták Francziaországot és megfosztották két szép és gazdag tartományától ! — Sok kellett ahhoz, hogy Gortsakov ekkorát fordítson a köpenyegén. Hogy az orosz kanczellár eme szavai minő hatást gyakorolnak a berlini hivatalos körökben, az könnyen elképzelhető, s hogy Vilmos császár alexandrowai látogatása nem sokat simíthatott az orosz-német viszonyok érdességén, az is bizonyos. Bécsből még a Gortsakow-féle nyilatkozatnak köztudomásra jutása előtt, írja egy beavatott levelező, hogy némely berlini befolyásos körök még mindig nagyban ragaszkodnak a muszka szövetség eszméjéhez s mindent elkövetni szándékoznak, hogy a két hatalom közti régibb meghitt és intim viszonyokat ismét az előbbi vágányba visszatereljék. De e szándékot most már szerencsésen meghiusitá maga Gorzsakov herczeg a kérdéses nyilatkozattal, mely — ha igaznak bizonyul — alighanem állásába fog kerülni az öreg muszka diplomatának, ki a badeni németellenes manifestatiójával ki tudja, tán igen hosszú időre becsapta az ajtót minden oly német velleitások előtt, melyek a muszka barátságot és szövetséget mindenáron keresték és hajhászták. Ezzel Gorcsakoff csak azt éri el, hogy — a mint óhajtandó is — Németország még rokonszenvesebben és még nagyobb bensőséggel fog Ausztria-Magyarországhoz közeledni s ha ez egyszer meglesz, nyugodtan szemlélhetjük a jövő fejleményeit, mert igaza van a »Daily Tel<-nak, hogy e két hatalom összetartása döntő sullyal birand minden nyugat- és kelet-európai kérdés megoldásánál, kivált ha, amit bizonyosnak lehet venni, csatlakozik e szövetséghez Anglia is. Elég az ahhoz, hogy a muszka-német barátság szét van »sprengolva« ; az a barátság, mely 1870—71-ben oly félelmetes volt. Andrássy grófot sokat szidták az ellenzéki lapok azért, hogy belépett a hármas szövetségbe, hogy oda ékelte magát Bismarck és Gorcsakoff, a német és orosz barátság közé. Vájjon fogják-e szidni most is, és ezután is, hogy hat évi öntudatos és következetes magatartás által sikerült teljesen megdönteni azt a félelmetes barátságot és szövetséget! ? Az okkupáczió Han-Kotlinából, a Gotovusa melletti táborból sürgönyzik a »P. Lloyd«-nak . A csapatok 6 órai menet után ma itt táboroznak. A lakosság időközönkint mutatkozott, de nem ellenséges szándékkal. Plevlyéből egy zaptic jött, ki a nevezett helység 1 török csapatai parancsnokának megbízásából csapataink bevonulási időpontjának tudtul adását kérte, hogy a török zászlóaljat üdvözletre elejökbe lehessen küldeni. Ellenállás többé nem látszik valószínűnek, jóllehet a török hatóságok magatartása a legújabb időig sok kívánni valót hagyott hátra. — Hihetőleg Stambulból érkezett parancsok eszközölték ki a változást. Ma reggel még híre járt, hogy a mohamedánok Taslidsából menekülnek, de a jelentés, úgy látszik, alaptalan. A mai menet sziklás vidéken vezetett át ; útnak csak itt-ott van nyoma, mindenütt csak kőtörmelék, a mellett sehol erdő, csak csekély haraszt és semmi víz. A csapatok magatartása kitűnő. A 25-dik vadászzászlóalj ismét a jobbszárny-hadoszlopot képezi. Holnap Taslidiában vagyunk. A technika és technikusok Magyarországon. Hieronjjmi Károlytól. (A mérnök- és építész-egylet kolozsvári szakülésén.) (Folytatás.) Kevesen vannak ma, akik a Tiszaszabályozás rendszerének ócsárlása közepette megemlékeznének annak hasznairól, pedig a hullámzó búzavetések suhogása és a cséplőgép dübörgése elég hangosan szól ma ott, hol azelőtt csak a vízi madarak kiáltása szakította meg a csöndet. És bárha átalános a panasz gyáriparunk elmaradottsága felett, lehet-e tagadni, hogy egyes iparágak nálunk is virágoznak, és hogy ezek mind az utolsó negyven év alatt keletkeztek. Még mindig fejletlen mezőgazdaságunk mellett lehetetlen, hogy az ipar nagyobb lendületet nyerjen, de azon iparágak, melyek a mezőgazdasággal kapcsolatosak, láthatólag erősödnek, izmosodnak. Igaz, hogy közlekedési eszközeinket nem elég rendszeresen szaporítottuk ,valamint vasúthálózatunk kiterjedése nem áll helyes arányban kőutaink hosszával; nem lehet kétségbe vonni, hogy újabb vasutainkba nagyobb tőkét fektettünk be, mint amennyit azok forgalmi viszonyaikhoz mérten befektetni szabad lett volna; tagadhatatlan, hogy a külföldi, ki látja hatalmas folyóinkat, csodálkozik azon, hogy alig van rajtuk hajózás, de ezt tagadnunk nem lehet,hogy hazánk az utóbbi negyven év alatt roppant változáson ment át, hogy az anyagi viszonyok ezen idő alatt rendkívül javultak és hogy ezen változást, ezen javulást hazánk a technika létesítményeinek köszöni. Ezen javulás a vizek szabályozása, az utak és vasutak építése, a gőzmalmok, szeszgyárak alapítása, a gőzcséplőgépek meghonosítása nélkül nem is lenne képzelhető. De ha végig tekintünk oly módon a technikai tevékenységen hazánkban és látjuk azon nagy horderejű szolgálatokat, melyeket a technika alkotásainak köszön hazánk, önmagunk iránti kötelességünk felvetni a kérdést, minő részünk van nekünk, magyar mérnököknek, ezen munkákban. Kötelességünk ezt tenni ma, midőn helyzetünket bírálva, nem zárkózhatunk el azon keserű vallomás elől, hogy a magyar mérnökség saját nemzetének bizalmával nem dicsekedhetik. Nemzetünk, mely annyira excluziv, mely nem tűr semmi idegent, mely nyelvében az idegen műszaki elnevezéseket sem engedte meghonosodni, mely semmi áron nem engedné meg, hogy tudományos intézeteinkre bármily nagyérdemű idegen tanárok hivassanak meg, majdnem egyhangúlag követeli, hogy a hazában felmerülő műszaki kérdések felett idegen mérnökök mondjanak véleményt oly kérdések felett, melyeknek helyes megoldása a helyzetnek, az anyagi és közigazgatási viszonyoknak legrészletesebb ismeretét kivánja meg. Kötelességünknek tartom nyiltan felvetni a kérdést: mi ezen nemzetünk jellemével össze nem egyeztethető jelenség oka ? Midőn hazánkban az előtt 40 évvel az első technikai művek alkotása kezdeményeztetett, midőn a lánczhíd építése tervbe vétetett és a Tiszaszabályozás nagy műve megindittatott, sem a megyék, melyeknek kezében volt az állami közigazgatás legnagyobb része, technikai ügyekkel nem sokat törődtek, sem a központi országos kormány nagyobb mérnöki építményeket nem létesített, és ennek folytán sem a megyéknél alkalmazott, sem a kormány szolgálatában álló mérnököknek gyakorlati tevékenységre terük nem volt. A magán mérnök pedig azon időben tulnyomólag földméréssel, tagosítással és talán gazdasági építkezésekkel foglalkozott. Midőn azután a lánczhidnak tervezetéről és építéséről volt szó, ezen feladattal angol mérnök bízatott meg. Ezen lánczhidat egy magán részvénytársaság terveztette és építtette, és azon mérnöknek megválasztásában, kire e monumentális mű végrehajtását bizta, teljesen önállóan, a kormánytól függetlenül járt el, mindazonáltal nem lehet kétség az iránt, hogy a nemzet nagy többsége helyeselte azon időben ezen eljárást, mert csakugyan magyar mérnök, ki hasonló művet tényleg már alkotott volna, nem létezett. Nemsokára azután magyar mérnökök fölvételei és munkái alapján elkészítette Vásárhelyi Pál a Tiszaszabályozás tervét. Ezen tervezet felülbírálására is idegen szakértők hivattak meg. Itt már országos ügyről volt szó, olyan művelet, helyesebben, a műveletek összefüggő sorának végrehajtásáról, melyről tudva volt, hogy évtizedek folytonos munkásságát fogja igénybe venni. A meghívott külföldi szakértők egyikének a Tiszaszabályozásról írt véleményes jelentése ma is közkézen forog; ösmerik nemcsak tisztelt tagtársaim, de ismeri a nemzetnek nagy többsége, és mindenki, aki ma a Tiszaszabályozásról szól vagy ír, hivatkozik a véleményében elmondott nézetekre. Daczára azon őszinte tiszteletnek, melylyel a nagytapasztalatu és nagyérdemű mérnök emlékének tartozunk , az általa adott vélemény a nemzetnek hasznára alig volt. A vizműtani tételekre, melyek véleményében foglaltatnak, mindmegannyi kétségbevonhatlan igazságok és a vélemény a maga egészében mégis igen sok fogalomzavart okozott. A dolog természetében fekszik ez. A vélemény nem concret kidolgozott terv felett adatott, melyben a véghez viendő szabályozási műnek minden részlete A „HON“ TÁRCZÁJA. Anglia és Amerika alkotmánya. Irta: Gladstone William Ewart. (3. Folytatás.) 25. Ez ennyiben helyes. De ha valójában megakarjuk érteni azon módot, amelyen a királyné kormánya a britt birodalmat kormányozza, szemügyre kell vennünk még egy pár élesebb elentétet, mint a minőkkel idáig találkoztunk. Az amerikai végrehajtó hatalom a tényleges elnök személyében nyugszik és tőle utódjára megy át. Miniszterei, akik körülre csoportosulnak, szolgái nem csak az ő hivatalának hanem eszének is. Az elmebeli tehetség, mely a kormányzatot viszi, ő benne összepontosul főkép. A kudarczért a felelőség ő reá esik, s a siker dicsfénye az ő fejét öredzi. Az amerikai kormányt a valóságban oly kormánynak írják le, mely három tagból, három egymástól tökéletesen elkülönített hatalomból áll. Az angol kormányt is így írják le, nem igazában, hanem megszokásból. Mert az angol kormányban fokozatosan egy negyedik hatalom képződött, mely mind három hatalom tulajdonságával bír, viszi azok ügyeit és összhangban tartja őket. 26. E negyedik a minisztérium, vagy helyesebben kabinet. Mert a minisztérium többi része alárendelt és szolgaszemélyzet, és ámbár az több osztályban nagy mértékben részt vesz a kabinet munkájában , mégis csak másodrendű és leszármaztatott része van a magasabb felelősségben. A jelen britt alkotmánynak egyik leírása sem ér semmit, mely ezen negyedik hatalmat nagyban és gondosan nem tartja szem előtt. És az mégis nem egy elkülönzött hatalom, nem áll oly elemekből, melyek a másik három előtt ismeretlenek; ép oly kevéssé, mint egy légréteg nem tartalmaz más elemeket, mint más három vele egyenrangú, mely a térnek minden pontját körülhatárolja. Egyik részét az alsóház, a másik a felsőház kiegészítő részének mondhatjuk, és a kettő együttesen, a royalitás birodalmában megtelepedve képezi a korona benső tanácsát, mely magára vállalja annak minden felelősségét, s következéskép rendszerint hatalmát is ez gyakorolja. A kabinet azon hármas sark, melyen a király vagy királynő, a lordok és képviselők actiója a britt alkotmányban megfordul, ránehezedik a kormányzat egész terhe, s az képezi az állam működő gépezetének valódi központját, habár az erők végleges fensőbbsége a képviselőtestületben van. 27. Nincs statútum vagy törvényes szokás, a mely megkívánná, hogy a korona minisztereinek ülésük legyen egyik vagy a másik házban. Tán innen van az, hogy míg honfitársaim közül többen hajlandók volnának kijelenteni, miszerint ez az illem szabálya, de azért mégis kevesen tudják, hogy a társadalmi erők egyensúlyával és egységével mily szoros kapcsolatban van e szokások megtartása. Igen ritkán történik attól eltérés, még individuális esetben is. — Esetleges körülmények okozták, hogy 1845. deczember havától 1846. julius haváig én voltam államtitkár, anélkül, hogy ülésem lett volna az alsóházban. Ez (ami nem múlt el egészen megtámadás nélkül) képezi az egyedüli feltűnt esetet az utóbbi ötven év alatt, és csak az utolsó ötven év alatt történt, hogy a mi alkotmányunk teljesen consolidálódott. A parlamenti reform előtt, mindenkor igen könnyű feladat volt az üléséből kiszorított miniszternek helyet találni, mint Sir Robert Peel például, midőn az oxfordi egyetem megbuktatta, rögtön menhelyet és biztos széket talált Tamworthön. S figyelmeztetnem kell arra, hogy ez országban most már a minisztert a parlamenti taggal azonosítják. 28. Különösen a képviselőházat illetőleg lényeges és elválaszthatlan résznek tekintik ezt a mi rendszerünkben. A miniszternek a parlamenttel és a képviselőház által a néppel való associatiója ellensúlyát képezi annak, hogy a miniszterek a koronával is társulva vannak. A határozatok amelyeket hoznak mindkét oldalról jövő nyomás kifolyásai és azok, mint az erőműtanban, az erők összetételének eredményeit képezik. Helyzetüknél fogva azon kell lenniök, hogy a parlament két háza lojális tanáccsal szolgáljon a koronának s hogy a korona a nemzet iránti kötelezettségekkel szigorú összhangban járjon el. Nem szólok arról, váljon ezen törvény elfogadása Amerikában nem idézne-e elő nagy változást a szövetségi alkotmányban, de arról egészen bizonyos vagyok, hogy eltörlése Angliában vagy a kormány alakját változtatná meg, vagy válságot idézne elő. Hogy az a minisztereknek személyes kényelmére szolgálna, ezt épen nem mondhatnám. A társadalmi befolyások különböző politikai áramlatai olyanforma összeütközésbe jönnek az ő személyeikben, mint a Szt.György és Dader szorulat áramlatai. Mert míg ők a végleges regulátorok a korona közt egy felől és a parlament két háza által a nép közt másfelől, nincsenek azzal a tekintéllyel felruházva, hogy kényszert vagy javítást gyakorolhassanak bármely irányban. Maguktartása a két ház irányában mindenkor a deferentia, beszédük a tisztelet, ha nem hódolat kell, hogy legyen. Még inkább ilyen magatartást kell tanusítaniok az uralkodó iránt szóval és külső viseletükben; s ámbár rajtuk áll elhatározni végleg, hogy mi történjék a korona nevében a közigazgatás minden ágában s a politika minden osztályában, nekik csak az a választásuk van, hogy megszűnjenek miniszterek lenni, ha az amit szükségkép kiviendőnek tartanak, nem fogadtatnék el. 29. A kormányzat rendes vitelénél az uralkodó személye úgyszólván a színfalak megett marad, s ámbár aláírásával vagy egyébként számos tényt végez személyesen , de ezek mindenikénél fedezve van a miniszter ellenjegyzése által, ki a felség és a nép közt áll. Alkotmányunk tehát nem ad hatalmat megtámadni az uralkodó személyes képességét, vagy megtámadni általa az öröködési rendet, és oly kevéssé, mint ahogy a sakkjátékban a királlyal nem lehet sakkba menni. Valóban a britt alkotmány bölcseletének igen nagy része képviselve van a csodálatos játék központján, mely ellen az egyedüli kifogás — lord Bacon kifogása — hogy az nehezen nevezhető szórakozásnak, mert nagyon komolyan igénybe veszi az agyat. 30. Az uralkodó Angliában jelképe a nemzeti egységnek, s a társadalmi alkotmány oszlopa; ő a törvények készítője (tanácskozással); az egyház főkormányzója ; az igazság forrása, a méltóság egyedüli kutforrása; ő az, akiben minden katonai, tengerészeti és polgári tisztség egyesítve van. Az uralkodónak igen nagy javadalmai is vannak; törvényszerüleg ő kapja és bírja az összes állami bevételeket; kijelöli és elbocsátja a minisztereket; szerződéseket köt; bűnöket megbocsát, vagy büntetésüket elengedi ; hadat üzen vagy békét köt; összehívja és feloszlatja a parlamentet; s mindezen nagy hatalmat legnagyobb részben minden részleges törvény vagy korlátozás nélkül gyakorolja; és mégis, mind ezen, valamint egyéb működése tekintetében feltétlen immunitással bír a következményekre nézve. Nincs gondolkodva az Egyesült Királyság törvényében vagy az alkotmány gépezetében, hogy az uralkodót felelősségre lehessen vonni, és csak azon egyetlen egy világosan körül irt, de nem valószínű esetben — ha a pápa jogarának alávetné magát, van törvény által megfosztva a tróntól. Ezen egyetlen rendkívüli esetet mellőzve, mely még élénken érzett szükség kifolyása volt, midőn az alkotmány készült, úgy látszik, azon feltevésből indultak ki, hogy a király nem tévedhet. Kevesebbet legalább ennél nem lehet mondani. — A királyi jog az 1688-iki forradalom óta határozottan szerződésre lett alapítva és ezen szerződés megszegése megsemmisíti az alattvalótól követelhető hűséget. De nincs semmi más intézkedés téve, sem ezen sem más helytelen eljárás vagy magaviselet elhárítására, mint az átalános öröködési rend kijelölése. — Úgy látszik, mintha a nemzet geniusa nem akarta volna beszennyezni ajkát csak egy puszta szóval is ,s a tények ezen állapotát nem is fejezhetjük ki máskép, mintha azt mondjuk, hogy az alkotmány az uralkodó örököseinek magvaszakadtát állami csúcsnak tekintené s egyszerűn a különböző társadalmi rendek örökölt erélyétől várná a törvényszerű újjáalkotást. (Folytatása következik.)