A nagy háború írásban és képben 1. Északon és délen 2. (Budapest, 1916)

Kún Vilmos: Dardanellák. Előkészületek a szárazföldi hadműveletekre

A csapatok a lövészárkokban való hosszú tétlenség után elszoktak a meneteléstől ; ezen a téren is segíteni kellett. Lőterek létesítt­ettek, hogy a hónapok óta szünetelő lókiképzést felfrissítsék és folytassák ; a kézigránátok, melyek a török hadseregben ekkor még ismeretlenek voltak, rendszeresít­­­tettek. A török katonaság hamar beletanult az új harci eszköz kezelé­sébe. Használható utak alig voltak a félszigeten. A kereskedelem és köz­lekedés eddig leginkább vízi úton a partok men­tén bonyolódott le. A török hadsereg összeköt­tetéseit a vízre bazí­­rozni túl merész intézke­dés lett volna. Még a félsziget két legfontosabb pontja : Gallipoli és Maidosz kö­zött sem volt olyan út, mely legalább szükség­képpen alkalmas lett volna járművek szá­mára . Sok hidat kellett építeni, terepakadályo­kat járhatóvá tenni, hogy az ösvényeket a A SZÁRAZFÖLDI HADMŰVELETEKRE ОХЭЗХЭ tüzérség számára is használhatóvá lehes­sen tenni. Az összes csapateltolásokat éjjel hajtották végre, hogy az ellenség az átcsoportosítást ne vehesse észre. Sir Hamilton, az angol fő­­parancsnok később szemrehányásokat tett re­pülőinek hamis jelentések miatt. Igazságtalan dolog volt ezeket az első partraszállás kudar­cáért felelőssé tenni. Tábori sütödék telepíttettek, a fegyver, lőszer, ruházat és felszerelés pótlását gyorsan szervezni kellett. A Szároszi-öbölben a Kavak-folyó torkolatá­nál erős sáncművek készültek, Bulairnál néhány üteg helyét meg kellett változtatni. Nagaránál egy kikötőhely készült s intézkedések történtek az európai és ázsiai part közötti csapat­eltolások gyors keresztülvitelére. Mindenre el kellett készülve lenni, hiszen nem lehetett tudni, hogy az ellenség, mely Imbrosz, Lemnosz és Tenedosz szigeteken gyüle­kezett, hová fogja csapatait venni.« A tett intézkedések mutatják a német be­avatkozás eredményét, a német szervezőképes­séget. Az új török hadsereg oly körülményeket hagyott figyelmen kívül, melyek szinte maguktól értődőknek látszanak s melyeket a szervezett, rendszeres munkára szoktatott német szem azonnal felfedezett. Nem lehet azonban a mu­lasztásokat a törökök hibájául felróni. Az or­szág most ébredt újjá, még nem látott tisztán, Sir John Hamilton tábornok, az angol Dardanella-hadsereg főparancsnoka. Az angolok raktárai Lemnosz szigeten, a Mudrosz-öbölben: 157

Next