A nagy háború írásban és képben 1. Északon és délen 2. (Budapest, 1916)
Kún Vilmos: A Dardanellák elleni szárazföldi harcok. Partraszállás és első megrohanás
G3CDG30CG30CG3CDG21CD TOVÁBBI HARCOK A GALLIPOLI-FÉLSZIGETEN QXSQX9QXSGXSGDC9 tek. A balszárnyon állott az angol 29-ik hadosztály, a középen négy francia zászlóalj, a jobbszárnyon a dél walesi vadászok. A szemben álló török védők az állandó, irtózatos ágyútűzben lassan-lassan lefogytak, tartalékok, lőszer, élelem utánszállítása kizárt dolog volt. Tovább kitartani annyit jelentett, mint feláldozni az öszszes harcban álló csapatokat. Esszad pasa ezért elrendelte a visszavonulást a Kirtetől pár kilométerre délre levő állásba. Itt részben a parttól való nagyobb távolság, részben a dombos, szakadékos terep a hajóágyúk tüze ellen elegendő védelmet nyújtottak, erősbítések, utánpótlások előretolását megkönnyítették. (Megjegyzendő, hogy a hajóágyúk igen lapos ívben tüzelhetnek csak s így szakadékokba, mélyebb völgyekbe nem tudnak belőni, mint a meredek pályájú tarackok vagy mozsarak. A szerk.) A török visszahúzódás azonban magával vonta viszont azt, hogy az ellenséges szállítóhajók majdnem egészen a parthoz állhattak, hiszen a török tábori ágyúk nem igen érhették már el őket, így a kihajózás gyorsabban mehetett végbe, a támadó számereje rohamosan nőtt s csakhamar túlsúlyba jutott a védővel szemben. A tagadhatatlanul vitéz és sok tekintetben öntevékeny, vállalkozó szellemű antantcsapatok, tüzelve az elért sikerektől és a törökök visszavonulásától, elhatározták, hogy immár túlerőben lévén, megtámadják a második török állást is, hatalmukba kerítik az uraló magaslatokat s így a szépen megkezdett nap munkáját be is fejezik. Hisz a munka legnehezebb része, a partraszállás és befészkelődés már a hátuk mögött volt, a repülők jelentései szerint a török erősítések még nem érkeztek be, a törökök a visszavonulás alatt is sokat vesztettek s idő kell nekik a felbomlott kötelékek rendezésére is. Minél hamarabb támadtak tehát, annál könnyebb, annál biztosabb sikerre lehetett számítani. Másnap a megerősödött, rendezett török csapatok csak még nagyobb ellentállást fejtettek volna ki. A támadás minden halogatás nélkül megindult, eleinte sikerrel is kecsegtetett, de csakhamar állásban voltak az eddig elrejtett török tábori ágyúk , mikor az ellenséges hajótüzérség tüzét beszüntetni volt kénytelen, nehogy az ellenséges vonalra tüzelve, az ahhoz közeli távolságra jutott saját csapatait is veszélyeztesse, olyan irtózatos tüzelést indított a támadókra, hogy azok kénytelenek voltak állásaikba visszavonulni. A túlerővel végrehajtott támadás visszaverése egyedül a török tábori tüzérség érdeme volt, mert a gyalogság teljesen kimerülve a több napos szakadatlan harctól, védelemre pillanatnyilag alig volt képes. Közben Ali-Burnunál is tovább folytak a harcok. Az ellenségnek itt is sikerült végleg befészkelni magát s egy hídfőszerűen telepített állást megerősítve, azon belül mind több és több csapatot szállított partra. Ha ezek innen támadásba mennek át s tért nyernek, a magaslatokat elfoglalják, a Kirte melletti állás hátában fenyegetve szintén tarthatatlan lett volna. Mivel tehát Kirtenél egyelőre nem volt közvetlen veszély— a támadás itt visszavezetett —, a beérkező erősítéseket elsősorban is Ari-Burnu ellen kellett bevetni. Liman von Sanders, mikor 26-ikán este elrendelte a még tartalékban álló 5. és 7-ik hadosztálynak hajókon Maidoszba való szállítását, maga is azonnal ide tartott s 27-ikén reggel be is érkezett. Éppen megérke 1t a Újzélandi (ausztráliai) csapatok behajózása.