A Nép, 1921. szeptember (3. évfolyam, 100-124. szám)

1921-09-15 / 111. szám

2 Aimei» 1921. szeptember 15., csütörtök O, őeata m^Ingzria... - Ma, mikor az egész művelt világ tekintete Ravenna felé fordul, emelkedjünk fel mi is, magyarok, a mindennapi élet szürkeségéből és adózzunk pár pillanattal ama lángelmének, aki boldogulásunk útját a sosem feledhető mondásban adta meg: «Bcata Ungeria, se non si lascia piv malmenaret. Boldog Magyarország, ha többé nem engedi magát félrevezetni! * Dante életének két fókusza van, mely "körül szedi tervezettel jár élete s ez két szerelme : Beatrice és a császárság. Az egyikkel magát, a másikkal hazáját akarja megmenteni, boldogságra vezetni. E két szerelme volt minden tettének rugója, őserőtől duzzadó költői képességének ébresztője, életének gyönyörűsége, katasztrófája. Mindkettőben egyformán tragikus hős... önmagáról a költő csak nagyon keveset mond, családjáról, gyermekeiről majdnem semmit. Ha nyilatkozik magáról, oly nyílt őszinteséggel beszél,hibáiról, akárcsak szent Ágoston Önvallomásaiban. Ismételten hangsúlyozza, gyönyörű gyónásában ott a Paradicsom küszöbén megvallja, hogy főhibája becsvágya volt, a hírnév után való törekvés, a költői név és költői koszorú halhatatlansága. Szíve vágya, hogy ezt szülővárosában, a nagy Firenzében elnyerje, ó, dehogy teljesült. Firenze keserűségnél egyebet neki nem nyújtott. Nagy idők küszöbén, a renaissance nagy gondolataival lelkében jelenik meg Dante, az új korszak reformátora. Oly idők ellentétes áramlatai közepette, amikor egyrészről a tudós világ döngeti a régi érckapukat és — ahogy István tournayi püspök felpanaszolja levelében — ahány író, annyi botrány, ahány vitatkozás, annyi káromkodás ; azmikor sokak szemében a biblia vagy allegória vagy kísérleti nyulacska már. De másrészről oly idők, amikor sorompóban állanak a szent Ferencek, Domokosok, szent Tamások és Bonaventurák és a többiek mind és mintegy varázsütésre emelkednek ki a megtermékenyített hitélet földjéből a századok csodái, a sienai, arezzoi, firenzei, perugiai, pistoiai, pisai, kölni, speieri, strassburgi, amiensi, rheimsi, roueni, párisi Notre-Dame stb. dómok. Ezeket látta Dante, a felhőkbe vesző gótikus rózsákkal egekben járt a lelke, a hatalmas csucsivek alatt egy új művészetet ébresztgetett életre, hogy eddig nem is sejtett virágokat hintsen a renaissance útjaira művészet, zene és költészet. Ez idők gyermeke Dante. Boccaccio szerint 1265-ben született Firenzében ; az olaszok május 14-ét veszik születése napjának, maga Dante mondja, hogy akkor született,amikor a Nap az ikrek jegyében állott, tehát május 18 és jún. 17. között. Őséről, Cacciaguida lovagról Dante tesz említést. Ennek felesége után veszi fel a család az Aldighieri , Alighieri nevet. Dante a Durante megrövidítése. A szerény biró családja a dúsgazdag kereskedővárosban igénytelen szerepet játszott. Maga Dante is teljes visszavonultságban nevelődik. Tanulmányairól biztosat nem tudunk. Munkáiból kitűnik, hogy az olasz, provencal és francia irodalomban teljesen jártas, latinul kitűnően tud. Görögül aligha idéz, latin betűkkel írja, de hát nem is volt, aki tanítsa, hiszen jóval később Firenzében nem akad tanító, aki Patrarcát és Boccacciot a görög nyelvnek csak elemeibe is bevezethette volna. Bámulatos tudását, Boccaccio szerint kortársaitól «irigyelt szellemi nagysá gante gát» számkivetése keserű napjaiban szerezte meg a bolognai, páduai és a párisi egyetemen. Theologiát csak az Inferno megírása után tanul. Seravalle szerint Németalföldre, sőt Angliába is eljutott. Gladstone szerint az oxfordi egyetemet is járta. Minderre történnek is utalások. Trubadúrrá, sőt a trubadúrok trubadúrjává Beatrice tette. Dante kilencéves, amikor a Folco Portmarn nyolcéves Biciel Beatrice leányát meglátja és ez a kép szívéből többé nem távozik. Lantja neki csendül fel először, őt siratja. És ha szerelmes is lesz (ártatlan dolog!) a filozófiába, sőt (ami már csapodárság, hisz 1292-től felesége van), a Guidi grófoknál a parasztleányba és Luccában Gentuccába, mindez csak átmeneti érzés, szörnyen bánja is és rostelli Beatrice előtt. A felesége, Gemma Donati is csak azért lesz felesége, mert a család fél, hogy a költő Beatrice halála fölötti bánatában búskomorrá lesz. Dante házasságáról különben a rosszmájú Boccaccio (boccaccio , csúnya szájú) olyanokat mond, hogy már Leonardo Arrettino is kötelességének tartja Boccacciot ezért szájon ütni. Hogy Dante családi viszonyából hallgat, az még nem bizonyít boldogtalansága mellett. Az akkori trubadúrszabály szerint megénekelhetett a költő minden nőt, csak saját nejét nem : a trubadúr és lovag hódolata nem szólhatott feleségének, hanem az ideálnak és ha ez az ideál férjes nő volt is, ez sem a nőre, sem a költőre homályt nem vetett. Hiszen az ideál a legtöbb esetben annyira ideál volt, hogy nagyon sokan a legkomolyabban vitatják, hogy Beatrice nem is létezett sohaseki, hogy csak a boldogságnak (beatrice) megtestesítője. Különben Dantenek 5 fia és 2 leánya volt, azután maga is elkeseredve siratja Firenzében maradt «legdrágább kincseit», családját. Lehet, hogy Dante nem volt mintaférj , de nem erkölcseit tekintve. Néhány hamiskás megjegyzés után Boccaccio is csak annyit tud leszögezni, hogy Dante olyan férfi volt, aki inkább sohase nősüljön, mert annyira rabja tanulmányainak, hogy ezenkívül minden más vonzalma háttérbe szorul... Dante másik szerelme, a császárság, így keveredik a politikába és ez a tragédiája. Ha az ember olvassa a finom skolasztikus fejtegetéseket a Divina Commedia későbbi részeiben, az ember sajnálja, hogy miért is nem maradt Dante ott a Santa Croce del Corvo kolostorában, ahol a békét kereste, hogy ott írja szárnyaló traktátusait vagy ha már mennie kellett mindenáron, miért nem ment Parisba vissza, hogy ott ragyogtassa lángoló elméjét a mindenünnen odasereglő tudományszomjas ifjaknak. De hát Dantet tüzes, szenvedélyes, izzó olasz temperamentumával, mindent tudni, látni, tapasztalni akaró lelkével semmi a földön négy fal közé nem zárhatta volna. És amint izgatta szerelem, költészet, festészet, építészet, ipar, kereskedelem stb., stb., amit mindent még Brunetto az ő «tesoro»-jában összehordott, ép úgy, sőt még inkább izgatta a kis- és nagy társadalom, a kis- és nagy pártviszály, welf és ghibellin, fehér és feketepárt, hazai és világtörténelem . .. így kerül a csatatérre, így sodródik a politika terére, kerül vesztére a százak tanácstermébe, a fehérek táborába, sőt pünkösdi királyságra 2 hónapra a priorik sorába. Dante pedig fortuna kerekén nem tudott ügyesen ülni, főkép nem, amikor a démosz szeszélye forgatta azt és forgatta ott, Firenzében akkor Firenze, Róma e riválisa. Firenze a legnagyobb világpolitikai ellentétek közé kerülve, vezető családok és céhek, fehérek és feketék kicsinyes érdekei szerint irányítja politikáját, mely a legragyogóbb kultúra, a legpazarabb és legbüszkébb társadalmi élet ruhájában pompázva nem egyéb a legtöbbször kalmárgőg politikai barbarizmusánál. Hát hogy illeszkedhetett volna bele ebbe a piszokba Dante, a született költő, theologus, szigorú biró és próféta, aki mindig csak a legmagasabb, a legfönségesebb, az isteni felé fordította tekintetét! «Szülővárosomból száműzve — írja a Convito-ban (1311), csaknem minden földet bejártam, ahol ezt a nyelvet beszélik, csaknem koldusként, akaratom ellenére mutogatva magamon azokat a sebeket, melyeket a sors ütött rajtam. Valóban hasonló voltam ahhoz a hajóhoz, mely vitorla és kormányrúd nélkül, kikötőből kikötőbe hányódva enged a szélnek, melyet a fájdalmas szegénység támaszt...» Egyetlen vigasza, hogy nevét már akkor is szájról-szájra adják, asszonyok mutogatnak reá, kinek azért olyan füstös a képe és a gyehenna tüzétől lett göndör a szakába, mert szabadon jár-kel a pokolban és nem egyszerinjtssi is hallja, hogy ősz vérbajt sárot énekel éi verseit... Gemma túlélte férjét, de viszont többé nem látta. Firenzében maradt, hol az elkobzott birtokok egy részét férje legelkeseredettebb ellenségének, a rokon Corso Donatinak közbenjárására visszakapta. . Dante Ravennában a gazdag és tudományt pártoló Guido Novello ds a Polenta házában talál ideiglenes otthonra. Lakását ma is mutatják. Linen írja levelét a bíborosokhoz, innen látogat el Luccába, Dan Grande udvarához, majd Mantovába, Veronába, hol előadást is tart, Velencébe követségbe, hol látni sem akarják, majd visszatér Ravennába, hol a hét bűnbánó zsoltár fordításával készíti el összetört testben a paradicsomba vágyódó lelkét a végső nagy útra. Halhatatlan nagy művét, az Isteni Színjátékot, amelyben a vándorló ghibellin minden politikai szenvedélye, Beatrice kedvesének minden lelkes gyönyörűsége, az alapos tudósnak minden legmélyebb tudása, minden ideje, egész szive és lelke helyet talált, sok nehéz év munkájával irta meg (Par. 25.). Valószínűleg 1308-ban az Inferno már megvolt, a Purgatorio 1314. körül a Paradiso pedig 1317—1320. körül készült Can Grande házában, kinek azt ajánlotta is. És amint a behatások is és az életkörülmények is mások, a Divina Commedia is a különböző lelkiállapot hűséges tüköre. A számkivetés első izgalmai között megszületett Pokol csaknem egészen politika, a Purgatorio a szenvedésben megtisztuló szeretet éneke, a Paradiso a minden problémára feleletet és megoldást találó lélek pihenője az Istennél. Meghalt Ravennában a kereszt felregasztaltatása napján, szeptember 14-én 1321-ben, eltemették szent Ferenc templomában, a költők babérkoszorújával a fején, szent Ferenc harmadik rendje ruhájában. Dr. Hirschler József Michelangelo és Alfieri Danfe-szoneffei Olaszból fordította: ThUkora, jBoftán. Michelangelo: páriéhoz Vut, szakadékon szállá ő a mélybe, Majd Isimhez, hogy láta poklokat, Megtérve élve egy nagy gondolat S az igaz fénye szállt a földre véle. Nagy csokigtok! — vakoknak leplezé A halhatatlan rejtett titkokat (le ) a gaz világ részén e hódolat Az volt, mit legtöbb hősünk is megéle. Dante művét, nép vágyát — mindhiába! — Nem ismeri a nép, hisz’ óhaja: — Mert hálátlan •— üdvét igaz ne várja. Ez volna sorsom, — lelkem sóhaja — Mi van melletted bármi kincsek árja: Zordon méltóság s száműzött jaja! Alfieri: Daniéhoz Égi A lighter, oh, nagy algám, ha nézel Engem, márvány sírodnál im, ki fölfele, Szivéből fölsóhajt, leborulva térdel Annál, kinek ragyog örökszép jelleme. Szőrvágyak kegyeltje, téged csdve kérlel — Hozzát mrden, ha él követőd szelleme: Irigység és hitványság, akit vezérel, Fegyvert •— mondd meg nekem — ragadjak ellenei •— Fiam, így tettem, megnevezve — sajna! — Ez aljas fajtát így emelve szinte, Ahelyett, hogy tapostam volna rajta. Szemed — ha bennem bízol — mért tekint fel Menj, zengjét győzz, s utál, ha áll e fajta, Gázolj át rajta, rája sem tekintve! Elloptak egy milliókat tartalmazó postazsákot Tegnap délután a tőzsdepalotában elhelyezett 5. számú postahivataltól egy postaautó indult el a főpostára, amelyen többek közt egy nagy összegű pénzesleveleket tartalmazó postazsák is volt. A postaautón, mint járatkísérő helyet foglalt Bebek Bálint postaaltiszt, a gépkocsit Fabó István soffőr vezette. A 214-es számmal jelzett autó a 4 es és 41-es postahivatalnál újabb küldeményeket vett fel, majd a 2-es számú postahivatalhoz ment. A járatkísérő bement a postahivatalba, majd amikor onnét kijött megdöbbenéssel tapasztalta, hogy az egyik postazsák, amelyet az autó bal sarkában helyezett el, eltűnt. Nyomban értesítette felettes hatóságát, majd telefonáltak a rendőrségre, ahol Deák János detektívfőfelügyelő vette kezébe az eltűnt pénzeszsák ügyét. Mindenekelőtt megállapították, hogy az eltűnt zsák száma 585, és rája erősített lakat száma 6281. A pénzeszsák tartalma megközelítette a kétmillió koronát. A benne lévő pénzeslevelek a következő címekre szóltak : Fehérgyarmati Népbank 150.000 kor., Szekszárdi Takarékpénztár 800.000 kor., Angol- Magyar Bank soproni fiókja 33.000 kor., Izsáki Bank 20.000 kor., Novák Ignácné Jászberény 4000 kor., Angol- Magyar Bank soproni fiókja 30.000 kor., Grossmann Mór Csengőd 300.000 kor., gróf Almássy Dénes 115.970 korona. A rendőrség ezen ügyből kifolyólag több házkutatást foganatosított, de ezideig eredménytelenül .