Hampel József (szerk.): ARCHAEOLOGIAI ÉRTESÍTŐ ÚJ FOLYAM 10. KÖTET (1890)
1890 / 3. füzet - TISCHLER OTTÓ: Zománczos ékszerek a vaskorból a Nemzeti Múzeumban
Zománczos ékszerek a vaskorból a n. múzeumban. 223 pítható meg e különbség górcsövi vizsgálattal, s erre elégséges néhány porszemnyi részecske. Legczélszerűbb a górcsövi vizsgálatot kicsiszolt vékony lemezkéken végezni, mire a legapróbb szálacskák is használhatók. A magyar n. múzeum intézői szívesek voltak néhány ilyen igen kicsi zománczrészletet vizsgálataim számára átengedni. Miután ezeket kicsiszoltam, a csiszolt felület jégvirágra emlékeztető csillagocskákat tüntetett föl átlátszó alapon ; magok a csillagok áttetsző vörös anyagból valók. Magokban a csillagokban központ körül csoportosuló 3—6 levélke áll, melyeknek hol egyszerűen, hol duplán csipkézett szélük van. Némelykor a kristályok nem egészen szabályosak, sőt néha egyes levélkék magukra is állanak és színük néha olyan mint a legsötétebb rubiné. Az igen vékony és finom pelyhek végei néha szabályos nyolczszögek lapjaival határosak; mindezen és hasonló testecskék rézoxydus (Сш О) jegeczesedései. Ha élesen reájuk talál a fénysugár vérvörösek. Közben-közben sötétebb nyolczlapú testecskék tűnnek föl, melyek, ha a sugár reájuk talál, fémszerű fényt mutatnak, ezek réztömecsek. Az utóbbiak jóval nagyobbak, mint a későbbi korban dívó téglavörös zománcz-anyagban szereplő parányi réztömecsek, ezek sűrűn állanak és ő tőlük kapja a téglazománcz a színhatását ; a vérzománczban sokkal csekélyebb számmal vannak semhogy a színre hatásuk volna, itt tehát a rézoxydul a döntő tényező. A vérzománcz legkorábban Egyptomban tűnik föl, de hogy mikor, azt alig lehet biztosan megállapítani, mert a hozzáértők azon melldíszek kora iránt, melyeken ily zománcz előfordul, nincsenek még tisztában A meroe-i gúlából származó aranyékszereken (Berlinben és Münchenben) apró három- és négyszögű táblácskák láthatók, melyekből csiszolásra és megfigyelésre parányi darabocskákat kaphattam ; megállapítottam, hogy e táblácskák vérüvegből valók, és a rekeszekbe hidegen belététettek — tehát igazi verroterie cloisonnée —, ellenben ugyan e rekeszek közelében voltak mások, melyekben még megvan a beléolvasztott zöld és kék zománcz (email cloisonné). Úgy képzelem, hogy ez ékszerek a Krisztus előtti utolsó századokból valók. Olaszországban ugyan néha-néha akadni oly fibulákra, melyeket egy-egy reáerősített vérüvegű gyöngy ékít, de átalában azt lehet állítani, hogy Európában a vérzománc csak a régibb La Tène-korban tűnik föl, körülbelül a Kr. e. ötödik század végén s a negyedikben, és eleinte valószínűleg az anynyira kedvelt nemes koráldíszt kívánták vele utánozni. Fibulákon, nyakgyűrűkön, kardhüvely fölszerelésén, lószerszámon stb. apró mélyedésekbe rakott gombidomú vérzománczot látni, vagy néha keskeny barázdákba fektetik és jellemző arabeszk díszeket alkotnak vele, ekkor barázdás zománcznak is lehetne nevezni. Ez a zománcznem majdnem kizárólag uralkodik az egész La Tène-korban, sőt még a római császár.