ARCHAEOLOGIAI ÉRTESÍTŐ 106. ÉVFOLYAM (1979)
1979 / 2. füzet - SZEMLE - KOREK JÓZSEF - NEMESKÉRI JÁNOS: Az ember bemutatása a Magyar Nemzeti Múzeum régészeti kiállításában
268 AZ EMBER BEMUTATÁSA A MAGYAR NEMZETI MÚZEUM RÉGÉSZETI KIÁLLÍTÁSÁBAN* A régészeti kiállítások célja a letűnt korok történetének bemutatása, a fejlődés, az életmód, az anyagi és szellemi kultúra megmutatása, felhasználva ehhez a multidiszciplináris kutatás sokrétű eredményeit. A régészeti kiállítások középpontjában mindig az ember által alkotott produktum áll a pattintott kőlengétől a legmagasabb művészi fokot képviselő agyag vagy bronz kisplasztikáig, mégis éppen az ember marad ki a régészeti kiállításokból. Ennek oka abban keresendő, hogy míg pl. a munkaeszközök készítési, használási módjának bemutatási módszereire számos kísérlet történt, egészen annak hatásfokának bemutatásáig, addig az antropológiai leletek, a tudományágból levonható eredmények bemutatásának didaktikus módszerében még kevés történt. Ha történt is, legtöbbször elkülönülve, önállóan jelentkezett. Kitűnő megoldások születtek szerte a világon az ember származása, az evolúció, a darwinizmus törvényszerűségének bemutatására és igen sok kitűnő példát ismerünk a patologikus esetek önálló osteológiai bemutatására is. A régészeti és antropológiai-múzeológiai összekötő láncszemet kellett megkeresni a paleolitikum befejezése után, amely időtől kezdve szinte kiszorult az ember a régészeti kiállításokból. A Magyar Nemzeti Múzeum első régészeti kiállítása 1950-ben nyílt meg. Célkitűzéseink között szerepelt a közönség által mindig nagy érdeklődést kiváltó embertani leletek , elsősorban koponyák bemutatása. Megpróbáltunk túljutni azon a korábbi gyakorlaton, hogy a kiállított koponya mellé csupán annak rasszjellegét tüntettük fel. Egyoldalról nagyobb temetők fontosabb típusait mutattuk be a rá vonatkozó szöveges adatokkal, másrészt a nem szakember számára is érzékelhetővé kívántuk tenni a koponya típusát. E célból a kiállított típusnak megfelelő élő populációs fényképpel jelenítettük meg a halott arcát (1. kép). Kissé groteszk volta mellett a közönség nem értette meg törekvésünket, mert a kitett koponyát a mellékelt fényképpel azonosította s a félreértést a felirattal sem sikerült eloszlatni a nézőben. Mint nem sikerült, és tisztán metrikus alapokra, épített rasszjellegek felhasználásával használt módszert nem tartjuk járható útnak a régészeti kiállításokban. Szellemesebb volt ennél az 1949-ben megnyílt hódmezővásárhelyi régészeti kiállításon az ember bemutatása, ahol az egyes korszakra jellemző fő típus koponya bemutatása mellé a kornak megfelelő kisplasztikai emberábrázolások kerültek. Kevesebbet mondott a nézőnek, ez igaz, de azáltal, hogy csak egykorú leletek kerültek egymás mellé, hitelesnek fogadta el a megoldást. Igen szellemesen oldotta meg Vértes Lászlót a paleolitikum bemutatásában a Magyar Nemzeti Múzeum kiállításakor, 1960-ban az embert az általa készített szerszámanyaggal, s a mozgó mechanizmusokon keresztül a nézőben a hatás csak fokozódott. A „Mit nevezünk embernek" vitrin-megoldása a muzeológia bemutatási csúcsát jelenti ma is (2. kép). A Magyar Nemzeti Múzeum 1977-ben megnyílt kiállításán tartalmi célkitűzés volt, hogy az ember származásától kezdődően valamennyi koron keresztül ismét, bekerüljön a kiállításba az ember, de nem egysíkú típusmeghatározásokkal, hanem ahol lehetséges, a régész és az antropológus közös munkája révén a biológiai rekonstrukció, a temetőelemzésre épített társadalmi elemzés és a demográfiai adatok felhasználásával választ kívántunk adni a néző által feltett leggyakoribb kérdésekre. Az eredeti célkitűzés az volt, hogy termenként vagy egy-egykorszakban az ember és a társadalom szintézisét adjuk. Több helyen a szükséges reprezentációs értékek hiánya vagy pl. az eredlet kérdésének vitatott volta, vegyahoszszan tartó autochton fejlődés bemutatási metodikájának komplikáltsága miatt a célkitűzéstől el kellett állni, mert ezeket csak speciális kiállítás keretében lehet megoldani. Az elgondolás legteljesebben, úgy véljük, a neolit és a rézkorban oldódott meg, ahol valóban mintegy végkicsengésképpen együtt kapta a látogató az embert, a legtöbbször feltett kérdéseket, a nemek arányát, az élettartamot, a generációk számát, a település lakosságának létszámát (3. kép). A kiskörei tiszai kultúrába sorolható temetőn keresztül kap képet a néző a temetőn belüli struktúráról, a benne eltemetett három generációról, amely egyben a temető használati idejét is adna. Gr. films megoldása lehetne jobb, erőteljesebb, s akkor a kissé nehézkesnek ható megoldás oldottabbnak hatna, és jobban vonzaná a látogatót. Azzal, hogy ugyanazon taloldalról indítottuk el a neolitizálás folyamatát és itt adtuk az összefoglalást, úgy érezzük, az ember kiemelt szerepet kapott. Természetesen csak szemelvényeket lehet bemutatni az ország teljes területét felölelő régészeti anyagból, s így még inkább csak villanásszerű jelzéseket lehet adni az ember bemutatásáról. Az adottságok is meghatározzák a bemutatás témakörét és mélységét. Elhagyva az inkább munka-hipotézisként felhasznált lakottságot egy-egy korban, csupán egy-egy temető legkézzelfoghatóbb elemzését adtuk, és az abból leszűrhető legfontosabb eredményekkel ismerkedik meg a látogató. A népességnövekedés bemutatásának elhagyását sajnáljuk, mert a 400 000 évet átfogó fejlődés az anyagi kultúrán mérhető le, de a néző nem követheti a termelőerők és a termelési viszonyok ajánlata bekövetkezett népességalakulást. Őszintén be kell vallanunk, hogy erre nem is volt erőnk, és igazat adtunk a kiállítási részfelelősök aggályainak, a hipotézis nehézsége miatt. A középső bronzkori környei temető kördiagramos megoldása vonzza a látogatót, mert áttekinthetőségével jól egészíti ki a kor társadalomrajzát (4. kép). A veker zugi temető elemzése a már említett mélységekig hat. Régészeti kiállításainkban mindig hálás téma a koponyatorzítás bemutatása. A mostani megoldás alapvetően nemcsak a formai, hanem a tartalmi kérdés felé irányult. A módot, ahogyan torzítottak, minden kiállításon láthatta a közönség, de a világon itt láthatta egyedül a szokás elterjedésének dinamizmusát, és a mözsi temetőn keresztül a vezető réteg számára szinte kötelezően előírt, a faj-ideálnak megfelelő fejformát. Azt nem lehet kívánni ettől a bemutatástól, hogy a témáról vallott különböző értelmezéseket is adjuk, de egyben kimagaslik, hogy integráltan adja az ismeretanyagot (5. Szakmailag is vitatott a sopronkőhidai temető elemzése. A kiállításon Szőke Béla elméletével került bemutatásra 4 generáció. A jó méretarányban megrajzolt elemző térkép egyértelműen világos és minden információt megad (6. kép). Kár, hogy a látogatók zöme csak átsiklik fölötte, ugyanis nem a szakembereknek, hanem számukra készítettük. A IX. századi népességet csupán a fő típusok bemutatásával kívántuk érzékeltetni. * Az 1950-ben megnyílt régészeti kiállítás vezető rendezője László Gyula volt. A bemutatott antropológiai megoldást a szerzők készítették. A hódmezővásárhelyi kiállítás rendezője a szerző volt, művészeti vezetője Wagner Nándor, s az antropológiai anyag kiválasztásában Nemeskéri János működött közre. Az 1977-ben megnyílt kiállítás második termének újkőkori részét az aláírt szerzők, ill. a rézkori részt Ecsedy István készítette régészeti vonatkozásában. A bronzkori terem Kovács Tibor munkája, s a vekerzugi temető régészeti kiállítását Kemenczei Tibor rendezte. A koponyatorzítás régészeti részének Garam Éva és Kovrig Ilona volt a felelőse. A 9. század történetét Sós Ágnes készítette. A kiállítás szakmai összefogó rendezője Kovrig Ilona volt. Belső tervező Fekete György építész, a grafikai munkák irányítása Máté András munkája. A kiállítást a Központi Múzeumok Igazgatóságának Kiállításrendező Osztálya vitelezte ki Szőke Imre vezetésével.