A Szív, 1920-1921 (6. évfolyam, 1-52. szám)
1921-02-26 / 26. szám
Budapest, 1921. február 26. VL évfolyam. # 26. szám. o :zT3 € teue S21V0 SZÖ:HeTi^RTesiTene © Szív előfizetési ára egész évre 112 korona. Tömeges rendelésnél 50 példánytól kezdve 20 százalék kedvezmény. Kiadóhivatal) dm: Budapest, Vili. kar., Horánszky u. 20 team* megjelenik: kmaDOn* s^ojRBJiTOa maspiwMm, SZeOKESZTvDSEQ Js KU BUDA PEST. V Ui.d OR An mShivatal: KY-UTCA 20. záöKEEESEasága Ara 2 kor. . kiadja: to-Jims-sziva-szövtfrsaG Büntessék meg a nemzetrontó sajtót! »A Keresztény Nemzeti Liga országos akciót indít a sajtó megtisztítására. Az akció a kormányt olyan legfelsőbb pártatlan és vegyes bíróság szervezésére óhajtja rábírni, amely hivatva volna annak a felülvizsgálására, hogy a napilapok milyen magatartást tanúsítottak a forradalmakat megelőző időben és a forradalmak alatt. A bíróság az illető lap bűnösségének a foka szerint büntetést szabhat ki, sőt a lap beszüntetését Ís el rendelheti. A Liga határozata máris bojkott alá helyezi »Az Est«-et, a »Viága!-ot, a »Pesti Napló«-t, a »Magyarország«-ot és a »Népszavá«-t. Nem habozunk kijelenteni, hogy a Keresztény Nemzeti Ligának ez a mozgalma nekünk nagyon rokonszenves, noha néhányunk szájából kiütné a kenyeret. Mert annyi bizonyos, hogy a sajtó prostitúciója, márólnol napra történt frontváltozása és léha elvtelensége már visszataszító méreteket öltött. Csak az a kérdés, ha , a ó torrásnak ez jx formája célravezető-e. Mert ha például »Az Est«-et megszüntetik, még nem szüntették meg azokat a destruktiv erőket, amelyek a lapot a forradalmak szolgálatába szegődtették. (»Az Est« helyett ugyanaz a szerkesztőség más címen is csináltat újságot!) Nem elég csak a díványt kidobnunk: az erkölcstelen perszónákat kell Ír he eenne tenni !« E részletet a szociáldemokrata irányú »Typographiá«-ból, a nyomdászok szaklapjából vesszük, e soroknak igazuk van. Nevetségest szándék az ásót tömi ketté és nem __ az embertől kérni számon tettét, aki az ország és társadalmi rend alapjait aláásta. Azután meg oktalan dolog is szétrombolni egy patkányfészket anélkül, hogy lehetetlenné tennék újabbak kaparását és túrását. Igen! Azokat kell megbüntetni, akik a nép lelkének megmételyezésében ludasok. Ne mossa őket tisztára a kenyérkereset kifogása. A megélhetés lehet mentő körülmény, de nem felmentő. Nem oldja föl a felelősségüket a jóhiszeműség sem, mert a forradalom maga törvényellenes cselekedet és aki részt vesz benne, az vagy tudatosan teszi, vagy elvakulva. Aki tudatosan csinál forradalmat, az felelni köteles minden következményéért tettének; aki pedig vakon és jóhiszeműleg döntögeti a társadalom rendjét, azt nem szabad megtűrni olyan erkölcsi felelősséggel járó pozícióban, mint amilyen egy újságíróé, aki a néphangulatot irányítja. A forradalmár sajtó egyik vezető orgánuma, »Az Est«, elismerte annak idején, hogy megfontolva lépett a forradalom útjára. 1919. febr. 29-iki számában a következőket írta: »A forradalomban nem a bujkálok között voltunk, az első sorokban álltunk és amikor még a cenzúra hasábos űrt szántott a halainkon, mi minden kockázatot vállalva, október 27-iki számunkban ezt írtuk: »Vagy megteszi a képviselőház rögtön, hogy megbuktatja a kormány , kimondja Magyarország teljes gyökeres függetlenségét... vagy pedig, ha nem cselekszi ez, rögtön félre kell lökni ezt a képviselőházat szeretne‘és kormányával együtt. Nemzeti tanácsra vo’na még az ország sorsának intézésére. A'aku'jon ez a nemzeti tanács a legdemokratikusabb eleme..bő', köztük a szocialistákból és nemzeté . é i élőivé!, adjon ki kiál tványt, amelyben kimondja teljes függetlenségünket, elakadásunkat Auszriá'ó’ és a német szövetségtől, mondja ki szándékát az ország gyökeres és rögtönös de o’ i áá'á a, büntesse meg a cenzúrát, adja vissza a gyülekezési jogot, hívja haza a katonákat (dühbetük’*1) ................ • • " -kel) úgy menjen békét kötni az ellenséggel és egyezkedni a körülöttünk a n u' áh1okká'. Akárki lesz, aki ezzel becsületesen kiáll az ország porondjára, mögötte lesz az egész ma varág Siker és a megmentett ország áldása fogja kisérni nevét.« »Ilyen súlyos kockázat vállalásával mertünk a forradalom e hre- annak sorába állni és napokon és heteken keresztül a legközvetlenebb személyi érintkezésben maradtunk a vezérekkel, akik a forradalat irányíotá. Ha ez is néha észrevételünk, az csak a részetekre vonatkozott, a Népköztársaságot és a forradalom vívmányát szeretettel szolgáltuk és a leglelkesebb meggyőződéssel szállunk síkra minden ellenforradalmi próbálkozással szemben.« Ezt irta »Az Est«. Az Est, illetve annak írói »vállalták a kockázatot« — tehát fogják őket szavuknál és állítsák bíróság elé! Ha egy orvos tifuszbacillusokat szórna szét népünk között, nemde, lakat alá kerülne? Ha bármelyik gazda szikrákat csiholna a szérűn, a lángot fogó kazaltól leégne az egész falu termése, vajjon büntetlenül maradhatna? A szellemi élet bontó bacillusait és a nemzeti vagyon romboló tűzszikráit azonban felelősség nélkül szabad szórni? A bűnös lapokat, kiadókat meg lehet büntetni, az igaz. A nemzetrontó újságírók felett törvényt lehet ülni, az is való. Sajnos, azonban a harmadik tényezőt, csoportot nem lehet a vádlottak padjára ültetni. Pedig ez sem kisebb gonosz, mint a másik kettő. És ez: a lapvásárló, olvasó közönség, a hirdetők és szubvencionáló, renumeráló bankok és vállalatok. Nincsen prostituált, ha nincsen parázna, kéjenc. Nincsen nemzetromboló sajtó, ha nincsen fia a nemzetnek, aki olvassa, támogatja, megveszi. Az a sok, most »rablót« kiabáló újságolvasó, aki filléreivel támogatta az Estet, Világot, Pesti Naplót, stb. újságot, álljon csak meg országunknak csonka teste előtt és higgje el, hogy tönkretevéséhez ő is hozzájárult. Az országromboló sajtó elvetemült munkájában tehát nemcsak a lapvállalatok a bűnösek, hanem az újságírók és az olvasóközönségük is. És ha már büntetni akarnak, büntessenek hát igazságosan minden gonoszt és ne pedig csak tessék-lássék! A német kathoücizmus helyzete. A veszprémi püspök pasztorális gondolatokban gazdag körlevelében rámutatott a német katholikusok erősödő szellemére. »A kath. külföld — írja — az olyan mélyen sújtott Németországban is bámulatos hitbeli megújulásnak képét mutatja. A harctérről visszatért ifjúság, közöttük örvösök, mémnöjtjök, ügyvédek szent lelkesedéstől eltelve jelentkeznek a papipályára. A Rajna vidékén levő kölni egyházmegyének az idei tanévben 600 teológusa van, több mint valaha volt a béke idején. Az ifjúság kath. egyesületekben tömörül s kötelezi magát, hogy szigorúan kath. Egyházának parancsai szerint fog élni s ezen életnek ápolását mindennél többre becsüli. Az állam ugyan hitvallás nélküli iskolát is állított fel, de nem kényszerítette bele a gyermekeket. A szülők a hitvallásos iskolát választották s a vallástalan iskolák népieknek. A legnagyobb német gyárvárosok egyikében felszólították a tanítókat és tanítónőket, hogy jelentkezzenek a vallástalan iskolában való tanításra. Az 1200 tagból álló tantestületből csak 29 jelentkezett s ezek közül is csak 8 katholikus! Valóban fölemelő látvány! Minő mély lehet itt a szülőknek, az ifjúságnak, a tanítói osztálynak vallásos hite és meggyőződése! S ha nálunk tennék meg e próbát, ha a szülők, az ifjúság s a tanítóság nálunk volna kénytelen választani? Az elmúlt szomorú idők tapasztalatai megadják e kérdésre a feleletet. Ezen fölemelő viselkedésnek titka pedig a hit vallásos, buzgó családban van. A társadalmi alapegység nem a község, nem a város, nem a megye és az állam, hanem a család. A pápa Ausztria ínséges helyzetéről. Az »Osservatore Romano« minap merje ént számában teljes terjedelmében közli XV. Benedek pápa levelét, amelyet Ausztria ínséges helyzetére vonatkozóan Casparri bíboros államtitkároz intézett. — Az az egészen szomorú és egyedülálló helyzet, amelybe Ausztriát a háború és a békekötés változó esélyei döntötték, annyira aggasztó lett, hogy nem maradhatunk meg tovább hagatásunkban. Ez a nemes és tekintélyes nemzet, amely évszázadok folyamán a hit és a keresztény kultúra védelmében oly sok érdemet szerzett elvesztette minden régi dicsőségét s 6 millió lakosú állammá csökkent, amelynek harmadrésze egyedül Wien városára esik. Mig azelőtt ez a főváros egy nagy és virágzó császári birodalom középpontja volt, amelyből mindenféle segítő eszköz és termény jutott neki, ma egy testtől elválasztott fejhez hasonlít s arra törekszik, hogy a nyomorúság és kétségbeesés borzalmától megmeneküljön. Kereskedelme megakadt, ipara megbénult, pénze hihetelenül értéktelen lett. Nem lehet látni, hogy Ausztria miképpen találná meg magában az eszközt, hogy mint állam fenmaradjon és lakosságát kenyérrel és munkával láthassa el. Ennek a helyzetnek következményei rémületes módon hatnak vissza az összes társadalmi osztályokra, különösen a Szűkölködőkre, betegekre és gyermekekre, akiknek érdekében mi ismételten fordultunk a jóakaratu emberek felebaráti szeretetéhez. Igaz, hogy a különböző kormányok e rendkívül fá damas tényekre megkönyörültek s a balsorstól sújtott országnak segítségét és támogatását ígérték. De még ha ezek a segélynyújtások gyorsan megvalósultak volna is, nem lett volna kellő eredményük, mert Ausztriának, mint már említettük, hiányzanak az önálló élet alapjai. Mikor mi ezt a rendkívül szomorú helyzetet kiemljük, egyáltalán nem akarjuk kutatni, ki vagy mi a feleős és büdös érte. Mi csupán szomorú szívvel ílapítjuk meg a bajt s a közvélemény egy velünk abban, hogy Ausztria mai helyzete teljesen tarthatatlan, mivel az egész nemzettől elvették lehetségét annak, hogy azokat az életfeltételeket, melyeket a teremtő minden embernek rendelkezésére bocsátott, megszeezze magának. — Bíboros Ur! Mikor mi szavunkat fölemeljük biztosak vagyunk abban, hogy az emberiesség és keresztény testvériség érzelmeinek adtunk visszhangot, amelyek minden jószándéku szivet eltöltenek s különbség nélkül az összes kulurnépeket, akár győzők, legyőzöttek vagy semlegesek. Ausztria szerencsétlen sorsával szemben föllépésre kérették. Nem szándékozunk a kérdés megadásáa praktikus javaslatot tenni, mivel ez teljesen politikai jellegű s azoknak a kormányoknak fel adata kiváltképpen, amelyek a békeszerződést aláírták. Az isteni Mester felbaráti szeretetétől, amely az egész mindenséget különösen a szükséget szenvedőket magába öleli, indíttatva csak arra szorítkozunk, hogy felszólítsuk önt. Bíboros Úr, hívja fel a Szentszéknél akreditált diplomáciai testület figyelmét erre az igen súlyos körülményre, különösen azokét, akik hathatós módon léphetnének közbe, kívánságainknak tolmácsai lehetnek kormányaiknál, hogy ezeket töltve az emberiesség és iazságosság fenkölt elveitől eszközök után nézzenek, amelyek révén ez elveknek gyakorlatilag is dicsőséget szerezzenek. Legyünk igazságosak! Hallottam azt a fájó, szomorú jelenetet, amikor a falusi gazda búzával etette disznaját Az intésre büszkén vágta oda: — Inkább adom a disznának, mint az uraknak! Az ilyenfajta szívtelen gazdák, akik elnézik a szegény hintó^cdm.ztrtv érezését, féljenek az Isten büntetésétől. De viszont hallottam másfajta szomorú esetről is. Hallottam olyan urakról és — fájdalom! — magukat keresztényeknek valló urakról is, akik terményeiket nagy zsidó vállalkozóknak adták el, ahelyett, hogy az éhező tömegek szegényeinek juttatták volna. Csak azért, hogy a maximális árnál jóval magasabb áron adhassák el. Mit szóljunk, emberek? Ugyanazt, amit az előbbieknek mondottunk, hogy igazságosak legyünk.