A Szív, 1934-1935 (20. évfolyam, 1-53. szám)

1934-09-01 / 1. szám

2. oldal tegezte meg a gyerekek játszadozását és aztán elaludt. Álmából az örökké­valóságban ébredt fel és a járókelők vették észre, hogy a padon ülő öreg szerzetes csendesen elhúnyt. Sohasem tudjuk, hogy mikor sza­kítja félbe Isten rendelése életünk folyamát. Legyünk tehát elkészülve arra, hogy bármely pillanatban az Örökkévaló ítélőbíró széke elé állhas­sunk. A halál ugyanis sok eset­ben olyan, mint a tolvaj, lopva jön. Szent Barát Zsófia szobra a Szent Páter-templomban. A római Szent Péter-templom ha­talmas fülkéjében köröskörül 31 szent rendalapítónak és rendalapító­­nőnek­ szobrai láthatók. Hatalmas méretű alkotások ezek, arányosak azokhoz az óriási méretekhez, ame­lyek Szent Péter-templomát a vilá­gon páratlanná teszik. Szent Barát Magdolna Zsófia 1801- ben alapította rendjét, a Szent Szív Szerzetesnők Társulatát. (Les dames du Sacré Coeur­) Intézménye a leány­nevelésben gyönyörű eredményeket mutathatott fel már az alapítóim éle­tében is. A szent rendalapítónő szobra 5 méter 50 centiméter magas,­­ fehér márványból készült és kerek számmal 50 méter mázsát nyom. A fülke a Szent Péter - templom bejáratának jobb oldalán, a szenteltvíztartó felett 17 méter magasan domborodik. Szent Zsófia rendjének ruhájában áll a szobron, kezében könyvet tart, me­lyen intézményének jelmondata olvas­ható: „Jézus és Mária Szent Szívé­nek nagyobb dicsőségére." Lábainál egy kis angyal áll, aki a szerzet cí­merét tartja. A szentnek alakjához egy leányka simul, aki annak a százezer nőnek háláját személyesíti, akiket a rend nevelt intézeteiben. Az a 31 rendalapító, akiknek szob­ra ott áll Róma legelső templomában, az Anyaszentegyház történetének di­csőséges alakjai. Emlékükhöz renge­teg munka, de sok áldás is fűződik. Áss, örökkévalóság ssemsségéből. Kasztília egyik alkirályáról felje­gyezték, hogy halálos ágyán egyre azt sóhajtozta: „Bár inkább valami nap­számos fiának születtem volna, vagy szerzetes fráter lennék valamelyik ko­lostorban, ahelyett, hogy Kasztília al­­királya lettem!“ III. Fülöp spanyol király is hasonló­kép panaszkodott utolsó óráján: „In­kább valamelyik kolostornak portása lettem volna, ahelyett, hogy királyi trónra ültem!“ Egy karmelita fráter, aki e két fe­­jedelmi embernek utolsó panaszszavát olvasta valahol, elgondolkozott rajta s aztán megjegyezte: „Érdekes, ezek a fejedelmek halálos órájukon inkább szerzetesek szerettek volna lenni s egyetlen szerzetes sem akadt, aki pedig a halálos ágyán azt kívánta volna, hogy bár királyi palotában és fejedelmi trónon töltötte volna életét.“ Bizony az örökkévalóság kapujában egész más szemmel szokta nézni az ember az életét, mint akkor, amikor földi útjának közepén jár. Aki az Örök Bíró elé készül állani, nem te­kintheti már érdemnek a jólétet, fényt, a gazdagságot, kívánságainak a teljesülését. Ellenben szívesen áll az ember az Isten ítélő trónja elé, ha ki­vette részét a földön az önmegtaga­dásból, a nélkülözésből, a fájdalomból. Drótkerítés-fonatokat szab. „Páncél“ fémes gyümölcs fa­­kötözőt, modern cső- és vasbútorokat legolcsóbban vásárolhat Aradi Béla cégnél Budapest, XI., Horthy Miklós­ út 28/8. (Hadik laktanya mellett). •’■‘Telefon: 59-5­79. Kérjen árajánlatot. ■" wiiiu.nm-i1.." j j,|i mii ■ u. ■ , ■e^á'SzZ'11 1934 szeptember 1. Hz emberi gőg és az Isten ereje. — Hogyan írta le Mózes a bábeli nyelvzavart? — Szem utódainak gő­gös terve. — Az isten ereje közbelép.— Mit mond a bábeli történethez a­­ tudomány? — Noé három fiának utódjai elszapo­rodtak. Kám utódai délfelé terjesz­kedtek, Jáfet utódai északnyugatra, Európa felé vándoroltak, Szem utó­dai pedig ott maradtak, ahol Noé bárkája a vízözön után földet ért­ Örményországban. Évszázadok alatt a szemiták is töb­ben és többen lettek. Kicsiny lett számukra Örményország és ezért dél­felé, az Eufrátesz folyó déli folyása felé vándoroltak. Ezt a vidéket elein­te Sennaár vidékének, később pedig Babilóniának nevezték. A szemiták kultúrája mindinkább emelkedett és főkép az építkezések nagyszerű méreteiben és gyönyörű alkotásaiban jutott kifejezésre. Az elért sikerek és meggazdagodás gő­gössé tették ezt a népet. Külsőleg is, kifejezésre akarták juttatni Kám és Jáfet sokkal alantasabb és szegé­nyebb viszonyok között élő utódaival szemben az ő kiválóságukat. Sőt az Istennek is meg akarták mutatni, mit tudnak. Ezért — valószínűleg Nim­ród vezérüknek javaslatára — elhatá­rozták, hogy a szemita birodalom fő­városául egy hatalmas várost építe­nek, amelynek büszkeségét majd központjában lévő óriási torony ké­­­pezi. Mózes ezt a gőg által sugallt to­ronyépítést írta le és , azt, hogy Is­ten miképen nyúlt közbe büntető ke­zével a kevélység alkotásába. Mózes szavai ezek: A Szentírás szövege: „A föld ugyanis egyajkú és egy­azon beszédű volt. Mikor azonban Keletről elköltöztek, Sennaár földén egy mezőségre bukkanának s ott letele­­pedének és mondák egymásnak: Jer­­tek, vessünk téglát és égessük ki tűz­ben. Aztán felhasználták a téglát kő­nek, az aszfaltot meg vakolatnak és mondák: Jertek, építsünk magunk­nak várost és tornyot, melynek teteje az eget érje, hogy híressé tegyük ne­vünket, mielőtt elszélednénk minden földre. Leszálla ekkor az Úr, hogy megnézze a várost meg a tornyot, melyet építtettek Ádám fiai és mon­dd: Íme egy e nép és egyajkú egész, ezzel az alkotással kezdik az ezentúl nem fognak elállani szán­­­dékaiktól, míg végre nem hajtják őket cselekedettel. Jertek tehát, száll­junk alá és zavarjuk ott össze a nyel­vüket, hogy ne értsék meg egymás szavát. Eképen el is széleszté őket onnan az Úr minden földre s ők ab­bahagyták a város építését. Azért nevezték el tehát azt Bábelnek, mert ott zavarodott össze az egész föld nyelve s onnan szélesztette el őket az Úr minden föld színére. (Mózes I. * könyve, 11, 1—9.) A toronyépítés. Ennek a vidéknek ősrégi városait több helyt kiásták. Ezekből a romok­ból tudjuk, hogy hogyan nézett ki egy babilonai város. Ugyancsak azt is látjuk, hogy Mózes leírása ennek megfelel. Babilóniában minden városnak köz­pontját egy torony alkotta. tornyok azonban nem olyanok Ezek a vol­tak, mint amilyeneket mi a torony neve alatt ismerünk. Egymás tete­jére épített házakból állottak ezek. Mentős magasabban volt a ház, an­nál kisebb volt. Úgy nézett tehát ki, mintha több, mindinkább kisebbedő kockákat raktak volna egymás tete­jére. Olyan tornyokat is találtak, amelyek 6, sőt 7 ilyen egymás fölé helyezett háztömbökből álltak. A városokat aztán e tornyok köré építtették. Mentől nagyobb volt város közepén lévő torony, annál na­a­gyobb volt a város lakosságának di­csősége. Szem elszaporodott ivadékai, mi­előtt szétszéledtek volna, — mint em­lítettük — egy fővárost akartak a maguk számára építeni, amelyet olyan hatalmasra terveztek, amilyen addig még nem volt egyetlen sem. Ez a terv azonban nem az egész­séges és megengedhető nemzeti büsz­keség ápolásán alapult. Ez a nép ak­kor már nagyon elanyagiasodott, el­­vallástalanodott és túlságosan be­képzelte kiválóságát és hatalmát. Egyszóval a gőg és kevélység kész­tette őket erre a toronyépítésre és ezzel hívták ki Istennek sét. Azóta is számtalanszor közbelépé­s áthat­tuk a történelem folyamán, hogy az Isten a gőgös nemzeteket megalázza. A nyelvzavarodás. Eddig Szem utódai ugyanazt a nyelvet beszélték. Isten büntetésének kezdete volt, hogy egyszerre a semita nyelvnek más és más változatait kezd­ték beszélni a különböző törzsek és családok. A nyelvnek e széttagozódá­­sát valószínűleg a lelkek meghason­­lása is követte. Feltehető ugyanis, hogy a torony és a város építésének terveiben a munka vezetői és terve­zői összekülönböztek. A különböző nyelv és különböző tervek, felfogások összeveszésekre, szakításokra vezettek, így aztán ilyen, egységes lelket és áldozatkész­séget kívánó munkát, mint amilyen a hatalmas bábeli toronynak a felépí­tése volt, nem lehetett tovább folytat­ni. Dühükben abbahagyták a munkát és amint a toronyépítés előtt is ter­­­vezték, szétszakadtak a különböző vi­dékekre anélkül, hogy büszke főváro­sukat felépíthették volna. Mit mond a tudomány? Az összehasonlító nyelvtudomány az utóbbi évszázadban óriási haladást tett. A nyelvtudósok világszerte meg­állapították, hogy a különböző semita népek nyelve egy ősi, k­özös semita nyelvből származott. A közös nyelv mellett aztán a tudomány egész tisz­tán megállapította, hogy e nyelvek­nek sok alapfogalma egy időben hir­telen más és más szavakkal fejeződött ki. Utána évezredeken keresztül még jobban és jobban különbözővé vált. Mi más ez, mint a bábeli nyelvza­var történeti valóságának bizonyí­téka! Az ásatások és a régiségkutatók vizsgálódásai is pontosan igazolják a Szentírást. A mai Babilóniában ősi idők óta is­mertek egy óriási toronyromot. Ezt a romot évezredek óta Birs Nimród­­nak , azaz Nimród tornyának neve­zik. Már pedig a bibliai toronyépítő sémiták vezére Nimród volt, tehát valószínű, hogy ez a toronyrom a bábeli torony maradéka. Hogy­­ milyen óriási méretű volt ez a torony, elképzelhetjük, ha tudjuk, hogy a mai rom legalsó épületkoc­kája 710 méter hosszú és 18 méter magas. A fölötte lévő épületkocka 50 méterrel kisebb és a magassága 10 méter. A torony körül hatalmas fal­romokat találtak, amelyeknek kiter­jedése 5 kilométert tesz ki. A többi babiloni toronyromok sem kicsinyek, de meg sem közelítik ennek méreteit. Valószínűleg ez a torony az, amelyik­ről a Szentírás beszél. Még egy igen érdekes körülmén­­nyel foglalkozik a régiségtudomány. Az egész világom mindenütt kivágott hatalmas terméskő-kockákból építet­ték az emberek a nagyobb épületeket, így tettek a perzsák is, így a görö­gök, így az egyiptomiak, az indusok is. Az egyiptomiak óriási gúlái pél­dául embermagasságú, kőbányákból kifejtett terméskövekből épültek. Ez volt az építkezéseknek természetes módja, mert hiszen az emberek a he­gyekben készen találták a terméskö­veket, az építkezésre legalkalmasabb anyagot. Ezzel szemben Mózes azt írja a Szentírásban, hogy a babiloniak föld­ből téglákat készítettek, ezeket ki­égették és a bábeli tornyot ilyen égetett téglákból építtették. Aztán úgy folytatja Mózes, hogy a bábeli toronyépítésnél az égetett téglákat aszfalttal (bitumennel) ragasztották össze és nem meszes malterrel, mint ahogy azt máshol tették. Megvizsgálták most már a bábeli toronynak romjait és szóról-szóra pontosan olyannak találták, mint ahogy Mózes leírta. Ma is meggyő­ződhet róla mindenki, hogy ez a to­rony égetett téglákból készült és aszfaltot öntöttek az egyes téglaréte­gek közé. Úgy a nyelvtudomány, mint az ása­tások és az anyagvizsgálatok ponto­san igazolták Mózes leírását, azaz a Szentírást. Ebből is láthatjuk tehát, hogy a biblia nem legendákat tár elénk, hanem igazi történelmi valósá­got. Egy ápolónővér­e és szerénysége. Napoleon Compiegne város kórházá­­nak főnöknőjét, ki 50 éven át volt ápolónő, a becsület keresztjével akarta személyesen kitüntetni. Massia irgal­mas nővér-főnöknő köszönettel s tisz­telettel nem fogadta el a kitüntetést, elővette szerzetesi keresztjét és fel­mutatta Napóleonnak: — Ez az a kitüntető érdemkereszt, amelyért 50 éven át fáradtam. Ez az égi keresztrendjel. Ajándékozza meg helyettem, Sire, a becsületlégió ke­resztjével ,vagy legalább annak 250 frankos járadékával egyik féllábú s félkezű ápolt vitézemet, aki több gyer­meknek atyja! Meghatódottan meg is tette Napo­lyon.

Next