Aetas, 2003 (18. évfolyam)
3-4. szám - TANULMÁNYOK - William Christian Jr.–Krasznai Zoltán: A limpiasi csodás feszület és Magyarország kálváriája
az ország térképére feszül fel (10. kép). Az Eucharisztikus konferencia idején, 1938-ban a Krisztus testét jelképező oltáriszentség kerül Nagy-Magyarország térképére, amely a keresztről lekerülve égi fényben fürdik (II. kép), hogy aztán nem sokkal később, az első bécsi döntés után egyes publicisták az oltáriszentség megfelelő imádatával magyarázzák az ország bizonyos részeinek visszatértét. A nemzeti történelem és a krisztusi történet összeolvasztásának egyik legjobb példájaként a Megváltó Szent Istvánként jelenik meg, töviskoszorúja alatt a Szent Koronával, a koronázási paláston átragyogó szent szívvel (12. kép). A limpiasi zarándoklatok elemzése segítségünkre van az ikonográfiai ábrázolásokból leszűrhető tanulságok rendszerezésében. Itt is megfigyelhető az elmozdulás a korábbi Mária/Hungária kultusztól a szenvedő Krisztus köré 8. kép KRISZTUS A SZENT KORONÁVAL ÉS A PALÁSTTAL, PALLAS, BP. É.NI. épülő reprezentációk irányába. A képek is tükrözik a folyamatot, melynek során a krisztusi szenvedéstörténet összekapcsolódott a terület sorsával, fuzionált a nemzeti történelemmel. Ez azonban nem tekinthető sajátosan magyar reprezentációs sémának. A felosztott Lengyelországban az 1830-as évektől szintén elterjedt kép, illetve mítosz volt a Chrystus narodów, a 'nemzetek Krisztusa' metafora, amely Lengyelországot és a lengyel nemzetet azonosította Krisztussal. Norman Davies a lengyel variáns életre hívását kimondottan Adam Mickiewicznek tulajdonítja.46 Magyarországon a jelentésátviteleknek olyan rendszere jött létre, amelyben egyrészt új jelképek új jelentéssel kaptak helyet (térkép, passió), másrészt jóformán minden mindennek átvehette a helyét: a térkép jelentette az országot és Krisztust, Hungária azonosult a megfeszített 11. kép KÉPESLAP, EUCHARISZTIKUS KONGRESSZUS, 1938. 46 Norman, Davies: „Polish National Mythologies". In: Myths and Nationhood. Hosking, Geoffrey-Schöpflin, George (ed.). London, 141-157. (a továbbiakban: Davies)